Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-04 / 233. szám
2 NAPLÓ 1955. OKTÓBER 4. 1510SSS 700 forint a Hatodik Békekölcsön jegyzésének eredménye A pénzügyminiszter közli, hogy a Hatodik Békekölcsön jegyzését október hó 1-én este lezárta. A Minisztertanács szeptember 27-én közzétett jegyzési felhívása óta mindössze 5 nap telt el és dolgozó népünk e rövid idő alatt az 1200 millió forint összegben kibocsátott Hatodik Békekölcsönt, még nem végleges adatok szerint 1 milliárd 510 836 700 forint összegben 26 százalékkal túljegyezte. A jegyzésben 3 048 635 dolgozó vett részt. A Hatodik Békekölcsön jegyzésének -nagy sikere az állarnkölcsönjcgyzéseknek korábbi eredményeit messze felülmúlta. A Minisztertanács által kibocsátott kölcsönösség túljegyzése és a dolgozóknak a jegyzésben való nagyszámú, lelkes részvétele népünk forró hazaszeretetének nagyszerű megnyilatkozása s egyben a szilárd bizalom megnyilvánulása volt a Magyar Dolgozók Pártja és népköztársaságunk kormányának politikája mellett. Dicső hagyományaihoz méltóan, a jegyzésben élenjárt Budapest ipari munkássága. Ragyogó eredményeket ért el a vidék ipari munkássága is. Példamutató volt értelmiségünk és alkalmazottaink legnagyobb részének jegyzése. Termelőszövetkezeti parasztságunk mellett egyénileg dolgozó parasztságunk is az előző évekét jelentős mértékben meghaladó jegyzésével tett hitet népi demokráciánk célkitűzései mellett. A jegyzés kimagasló eredményeit dolgozó népünk növekvő öntudata és áldozatkészsége, pártunk helyes politikája, a pártaktivisták, párttag és pártonkívüli népnevelők százezreinek fáradhatatlan munkája biztosította. Á francia kormány rendkívüli minisztertanácsa Párizs (MTI) Vasárnap este rendkívüli minisztertanácsra ült össze a francia kormány. A minisztertanács öt óra hosszat tartott. Megvizsgálták a marokkói helyzet legújabb fejleményeit és az ENSZ közgyűlés Algériára vonatkozó határozatának következményeit. Mint ismeretes az ENSZ közgyűlése elhatározta, hogy napirendjére tűzi az algériai kérdést. A marokkói kérdésben a mi- niszteretanács nem hozott végleges döntést, s hétfőn este ismét összeült, hogy tanácskozzék a marokkói helyzetről. A minisztertanács meghallgatta Pinay külügyminiszter beszá1 mólóját az ENSZ-közgyűiésének határozatáról és úgy döntött, I visszahívja az ENSZ-hez delegált | állandó francia küldöttséget. A j kormány ugyanakkor elhatároz- I ta, hogy Franciaország továbbra is képviselteti magát a bizottsági I tanácsban, valamint az ENSZ leszerelési bizottságában. A hivatalos közlemény szerint ,,a minisztertanács köszönetét mondott Pinay külügyminiszternek az ENSZ ben mondott beszédéért, amelyben ismertette a francia álláspontot.” A minisztertanács hosszasan megvitatta Faure miniszterelnök és Pinay külügyminiszter tervezett moszkvai útjának kérdését is. Hivatalos közlemény Murphy jugoszláviai tárgyalásairól A belgrádi rádió közli, hogy befejeződtek Murphy amerikai külügyi államtitkár jugoszláviai tárgyalásai. A tárgyalásokról hivatalos közleményt adtak ki. A közlemény szerint megvitatták Jugoszlávia és az Egyesült Államok között fennálló több problémát. A tárgyalások eredményeként kiküszöbölték az összes véleménykülönbségeket és tisztázták a két ország álláspontját. Robert Murphy szombaton este sajtóértekezletet tartott a jugoszláv fővárosban. A sajtóéi Kínai Népi Egyetem öt év telt el a Kínai Népi Egyetem létrehozása óta. Az egyetem az egész országgal együtt nő és fejlődik, a termelés és a kultúra különböző ágaiban nélkülözhetetlen kádereket képezi ki. Az egyetem kilenc fakultásán több, mint 9000 hallgató tanul. Az egyetem kötelékében golgozók középiskolája működik ,itt készítik elő az egyetemi felvételre a munkásokat és parasztokat. Az egyetem kötelékében működik továbbá egy kétéves főiskolai tanár továbbképző tanfolyam és levelező tagozat, ahol anélkül, hogy elszakadnának a termelő munkától, gazdasági vezetők és szakemberek fejlesztik szakmai tudásukat, emelik eszmei, politikai színvonalukat. 1950-ben az egyetemnek mindössze 55 előadója volt. értekezleten elmondotta, hogy a jugoszláv vezetőkkel megvitatta az amerikai segélyprogramm végrehajtását és kiküszöbölték a módszer tekintetében fennálló véleménykülönbségeket. Egy kér désre válaszolva közölte, hogy megbeszéléseket folytattak az atom erő békés felhasználására vonatkozó jugoszláv-amerikai együttműködésről is. Az amerikai államtitkár kijelentette, fennáll a lehetősége annak, hogy egyes jugoszláv tudósok az atom erő felhasználásának tanulmányozására látogatást tegyenek az Egyesült Államokban. Jelenleg 50 professzor, 494 tanár és docens és 265 tanársegéd ad elő. Az egyetem tanszékein aspiránsokat képeznek ki. Valamennyi fakultás hallgatói tanulmányozzák a mar- xizmus-leninizmus elméletét. Minden hallgató, aspiráns és tanfolyamot végző hallgatja a marxizmus-leninizmus alapjait, politikai gazdaságtant, s a Kínai Forradalom történetét. A diplomata-, jogi-, a tervgazdasági-, mezőgazdasági, a statisztikai és az orosz nyelvi karon, valamint az aspiranturákon és a pedagógus továbbképző tanfolyamokon tanítják a történelmi és a dialektikus materializmust. Ugyancsak nagy figyelmet szentelnek a tudományos kutatómunkának is. Jelenleg 458 ember foglalkozik tudományos kutató munkával. A kutatók figyelmüket elsősorban azokra a problémákra összpontosítják, amelyeknek megoldása jelentős segítséget Japán parlamenti képviselők érkeztek Magyarországra Hétfőn többnapos látogatásra Magyarországra érkezett a japán parlament három tagja: Haruzsi Tahara, Szeido Onisi és Kei Hoasi. A vendégeket a Nyugati pályaudvaron Keleti Ferenc, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Mi- hályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, az Országgyűlés külügyi bizottságának al- elnöke és mások fogadták. A japán parlamenti képviselők látogatásai Rónai Sándor az országgyűlés elnöke október 3-án, hétfőn fogadta Haruzsi Tahara, Szeido Onisi és Kei Hoasi Budapesten tartózkodó japán parlamenti képviselőket. A japán parlamenti képviselők csoportja ugyanaz nap látogatást tett Keleti Ferencnél, az országgyűlés külügyi bizottsága elnökénél. A szívélyes, baráti légkörben lefolyt látogatások után a japán képviselők megtekintették az Országház épületét és a főváros más nevezetességeit. Fogadás a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság moszkvai nagykövetségén Moszkva (TASZSZ). D. Vi- dics a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete október 2-án fogadást rendezett a Szovjetunió Legfelső Tanácsa küldöttségének küszöbönálló jugoszláviai utazása alkalmából. A fogadáson résztvett a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Jugoszláviába utazó küldöttsége A. P. Volkovval a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnökével — a küldöttség vezetőjével az élén. A fogadáson D. Vidics és A. P. Volkov mondott beszédet. Burmái kereskedelmi delegáció látogatása Budapesten A KÜLPOLITIKA HÍREI Megkezdődött a régészeti A NÉPI DEMOKRÁCIÁK ÉLETÉBŐL A kínai bambusz nos megbeszéléseket folytatott a Burma és Magyarország között kialakult kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeiről is. A delegáció vezetőjét és néhány tagját elutazásuk előtt fogadta Hegedűs András elvtárs a minisztertanács elnöke konferencia magyarországi őskori kutatás 10 esztendeje“ című előadása nyitotta meg. Ezután Vértes László, muzeológus tartott előadást, amelyben a pattintott kőkor — az ősember kora — újabbani régészeti leleteiről beszélt. Gábori Miklós muzeológus az őskori lösztelepekről tartott beszámolót. Moszkva (TASZSZ) V. M. Mólót ov, a Szovjetunió Minisz'or- íanácsának első elnökhelye - e és a Szovjetunió külügyminisz e re október 2-án, az ENSz 10. ülésszakáról Newyorkból hazaérkezett Moszkvába. * Az AFP jelenti, hogy vasárnap este Firenzében megnyílt a világ fővárosai polgármestereinek négynapos kongresszusa. A megnyitó ülésen résztvett a világ 36 fővárosának polgármestere, illetve megbízottaik. Óit volt többek között Moszkva, Washington, Párizs, London, Róma, Tokió, Budapest és Brüsszel polgármestere. A kovgreszust a kezdeményező C-iorgia la Pira f irenzei polgár- mester nyitotta meg. La Pira megnyitó beszédében hangsúlyozta a kongresszus jelentőségét, a kelet és nyugati közti együttműködés fontosságát. * Az APF hírügynökség ismerteti az indonéziai választások részeredményeit. Ezek szerint a szocialisták vereségére számítanak. A Masumi Párt, amely a- muzulmán szervezeteket tömöríti vezet a választáson, míg a Nemzeti Párt és az Indonéziai Kommunista Párt megerősíti helyzetét. Az eddigi részeredmények: Masumi Párt 650 945 szavazat. Nemzeti Párt 408 152 szavazat, Kommunista Párt 202 179 szava zat, Szocialista Párt 27 393 szavazat. * A londoni rádió jelenti, hogy Peron volt argentin köztársasági elnök vasárnap este repülőgépen Paraguayba érkezett. « Mint a londoni rádió közli, az egyiptomi és izraeli csapatok az ENSz fegyverszüneti bizottságának felhívására vasárnap kivonultak a gazai övezettől délre húzódó semleges zónából. * Párizs (MTI). Joseph Cosma a világhírű magyar származányujt majd a Kínai Népköz- társaság -népgazdaságának. — így például a mezőgazdasági szervező és tervezési tanszék közösen dolgozza ki „A mező- gazdasági termelőszövetkezetek fejlődése és munkájának tapasztalatai a Kínai Népköz- társaságban” című komplex témát. A marxizmus-leninizmus- tanszék a következő tudományos munkákon dolgozik: „A Kínai Kommunista Párt harca sorainak megszilárdításáért és megtisztításáért”, „A Kínai Kommunista Párt harca az egységes soknemzetiségű állam megteremtéséért és megszilárdításáért”, „A Kínai Forradalom nemzetközi jelentősége”. A Kínai Népi Egyetem ötéves fennállása alatt jelentős sikereket ért el, és az ország tudományos és kulturális életének egyik központjává vált. Az egyetem végzett növendékei eredményesen dolgoznak a népgazdaság legkülönbözőbb területein. sú zeneszerző és felesége a Kultúr kapcsolatok Intézetének meghívására vasárnap este kéthetes magyarországi tartózkodásra Budapestre utazott. A Magyar Tudományos Akadémia épületében hétfőn négy napig tartó régészeti konferencia kezdődött. A konferencia munkájában a magyar régészeken kívül külföldi tudósok is résztvesznek. Banner János egyetemi tanár bevezető szavai után Mo- ravesik Gyula Kossuth-díjas akadémikus emelkedett szólásra, hogy megnyissa a konferencia előadássorozatát. Kiemelte: az előadásokkal az ország közvéleménye elé állnak a magyar régészek, hogy bemutassák tudományuk fejlődésének leglényegesebb momentumait. A magyar régészek ma tervszerűen dolgoznak és munkájukhoz nagy segítséget nyújt a Szovjetunió régészei munkájának tanulmányozása és megismerése. Ma már a régészeti anyagokat nem pusztán tárgytörténeti szemszögből tekintik, hanem kiegészítik a nélkülözhetetlen történelmi és társadalomtudományi szemlélettel. Ez azt jelenti, hogy nem elégszenek meg a holt anyag csoportosításával, hanem mindenekelőtt a régmúlt időkben élt emberek életkörülményeire, társadalmi fejlődésére kíváncsiak és ezeknek a föld alatt megőrzött tárgyi emlékei alkotják a régészeti kutatás alapját. A legutóbbi éveíT másik nagy tudományos vívmánya, hogy a leletanyagot a legkülönbözőbb szakmák szakembereinek szoros együttműködésével: komplex módszerrel dolgozzák fel. Az új módszerekkel lehetőség nyílt arra, ''egy a legmagasabb színvonalon dolgozzák fel és ismertessék régészeink Magyarország földjének világviszonylatban kulcsfontosságú leletanyagát. Befejezésül Moravcsik Gyula a magyar őstörténeti kutatás újabb fontos eredményeiről beszélt. Ezután a külföldi vendégek szólalták fel: Jaroslav Böhm akadémikus a Csehszlovák Tudományos Akadémia másodelnöke. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Csehszlovák Tudományos Akadémia régészeti intézetének igazgatója, V. G. Childe angol régész professzor, a londoni egyetem régészeti intézetének igazgatója, P. Dimitrov bolgár akadémikus, a bolgár régészeti intézet igazgatója, Dóri Popes- cu professzor a bulgár Archeológiái Intézet másodigazgatója, Wilhelm Unverzagt a Német Tudományos Akadémia tagja. Valamennyi külföldi vendég kiemelte azt a fontos feladatkört, amelyet a magyar régészek töltenek be Európa őssznépei életének vizsgálatánál s amelyet a magyar föld Bo Min Gaung újjáépítési és országúti ügyek miniszterének vezetésével 17 tagú burmai delegáció tartózkodott Magyarországon. A delegáció tagjai itt tartózkodásuk alatt megtekintették több nagy ipari létesítményünket s eredményesen tár gyaltak külkereskedelmi vállalatainkkal. A küldöttség haszkülönleges földrajzi helyzete tesz lehetővé. Valamennyien hangsúlyozták az együttműködés szükségességét s azt, hogy már az elmúlt években is örvendetesen szoros együttműködés volt a magyar és a külföldi szakemberek között. A szakelőadások sorát Korek József a Népművelési Minisztérium osztályvezetőjének „A Kelet és Délkinában, különösen Fucsián és Csöcsiang tartományok csapadékos vidékén, valamint Hunani és Csiansi hegyei között sűrű bambuszbozótokat találunk. Ezt a növényt gyakran láthatjuk a faházaU körül is. A bambusz rostjaiból már idő számításunk előtt több évszázaddal papírt készítettek. A déli tartományokban ma is papírmasz- szát készítenek belőle. A nagy fák törzseiből házat és hidat építenek, mezőgazdasági szerszámokat, bútort és vízvezetéket ké szítenek. A bambusz fiatal hajtásait a kínai konyha legkiválóbb különlegességének tartják. Poznanban háromnapos tanácskozást tartottak a lengyel építőipar vezetői és kiváló dolgo zói. A tanácskozáson közölték, hogy Lengyelországban az idén több mint 150 000 lakószobát építenek, 1958-tól pedig évente 300 000 új lakószoba építésére kerül sor. Az építkezéseknél széA népi hatalom éveiben gyorsan felzárkózik elmaradottságából a Duna-delta is, amely évröl- évre nagyobb mennyiségű halat és más különböző terméket biztosít a Román Népköztársaság iparának. Az ötéves terv éveiben a Duna-delta halászati vállalatai számos új vizijárművet és korszerű felszerelést kaptak, s ezek segítségével jelenleg ötször akkora halászzsákmányt biztosítanak, mint az ötéves tervet, meg előző években. így például 100 motoroshajóval és csaknem 1500 másféle halászbárkával gazdagoA parasztok művészi, háztartási tárgyakat fonnak a bambusz bői: kosarat, rolettát, gyékény- térítőt, a vékonyabb lemezekből pedig legyezőt. Rendkívüli kézügyességgel gyönyörű tájképeket, virágokat, növényeket és madarakat állítanak össze a fonott bambuszból. Ilangcsouban legyezőt, esernyőt és evőpálcikákat készítenek. Ezen a vidéken nemzedékről nemzedékre örök lődik a bambusztárgy készítés mesterséga. A bambuszcsövekből már az ősi időkben is készítettek hangszereket. A bambuszból készült fuvola ma is igen elterjedt Kínában. les körben alkalmazzák a korszerű nagyipari módszereket, messzemenően felhasználják az előregyártóit elemeket. A jövő évben nagyipari módszerekkel három és félmillió köbméter ür- taríalmú lakásépítkezéseket hajtanak végre az országban. dott a halászati vállalatok vizi- jármű állománya. Az ötéves terv éveiben Tulceában megkezdték a hazai gyártmányú nylon-felsze relések gyártását, amelyekből egyre több kerül a Duna-delta halászfalvaiba. Megváltozott a halászok élete is. öt év alatt 25 legényszállás épült. Egyre több halász-család épít állami kölcsön nel családi házat. A Duna-deltá- ban folyó építkezésekre az idén mintegy tízmilló lejjel többet fordított a népi hatalom, mint tavaly. Több, mint százötvenezer lakószoba épül az idén Lengyelországban Uj építkezések a Duna-deltában