Tolnai Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-15 / 217. szám
4 NAPLÓ 1955. SZEPTEMBER 15. Uz adott szó valóraváltásáért Három brigád harca a bátasséki vasútállomáson Ez év július 9-én tartották mog a X. országos vasútüzemi értekezletet. Tizedszer jöttek össze a felszabadulás óta a va süt vezetői, élenjáró dolgozói, a párt és a szakszervezet képviselői, hogy megtárgyalják a vasút és a vasutas dolgozók előtt álló ősziforgalmi feladatokat. A vasútüzemi értekezlet után igazgatóságonként megszabták a feladatokat és azokat Igazgatósági vasútüzemi értekezleten határozták meg. A X. országos vasútüzemi értekezleten elfogadott határozatnak végrehajtása minden vasutas dolgozóra kötelező, mind a vezetőkre, mind a beosztottakra. A X. vasútüzemi értekezlet na tározatai alapján vállalásuk teljesítéséért, „adott szavuk valóra- váltásáért, három brigádban harcolnak a bátaszéki vasútállomás forgalmi dolgozói. A brigádok közötti verseny első helyezettje Zádor Ferenc forgalmi szolgálatvezető elvtárs brigádja, amely a vonatok átlagos terhelését 109, a kocsimozgatási egységidőt 100, a kocsitartózkodási egységidőt pedig 112 százalékra teljesítette. A második Déíári Géza brigádja, amely a vonatok átlagos terhelését 104, a kocsimozgatási egységidöt 100, a kocsi tartózkodási egységidőt pe dig 114 százalékra teljesítette, A harmadik dr. Erdélyi József brigádja, a kocsitartózkodási egységidő 109 százalékos teljesítésével. A jó eredmények mellett hibák Is vannak a menetrendszerinti indításban, amelyet egyik brigád sem teljesített, egyrészt kívül álló okok, másrészt a hely télén munkaszervezés miatt. A bátaszéki vasútállomás dolgozói a jövőben több gondot fordítsanak a hibák kijavítására, amelyek igen jelentősen befő lyásolják az őszi forgalom sikeres végrehajtását. A Minisztertanács határozata a burgonyabogár elleni védekezésről A meleg Idő beálltával a burgonya bogarak előbujnak és újból komoly gócfertőzéseket okoznak, melyekkel nagy mértékben veszélyeztetik a jövő évi burgonyatermésünket Ezért ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét, hogyha burgonyabogarat vagy lárvát találnak azonnal jelentsék be a helyi tanácsnál. A burgonya- bzgár vegyszeres irtását az állam minden termelő földjén díjmentesen végrehajtja. Nagyon figyeljen mindenki a burgonya felszedésénél. Ha esetleg bogarat, lárvát, bábot találnak, azonnal jelentsék és a megtalált bogarat petroleumos folyadékban elpusztítva szolgáltassák be. Minden termelő köteles a helyi tanács által meghatározott időben társaBizony nagyon keveset hallattak eddig magukról a Tengelie- szőlőhsgyi gazdák. Ennek talán oka az is hogy eléggé távol, elszigetelt csendes helyen laknak és dolgoznak, még pedig jó eredménnyel. Szőlőhegy közigazgatásilag Tengelichez tartozik, önálló tanácsa nincs, csak vb. kirendeltsége, amelynek vezetője Jun- kuncz János elvtárs, a következőket mondotta a kis település szorgalmas lakóiról. — -Tengelic-szőlöhegyen több mint 200 gazda él és dolgozik példamutatóan. Egytől-egyik be csülettel teljesítették gabonabe adási kötelezettségüket. Több ségük azonnal a cséplőgéptől vitte gabonáját, aki pedig akkor nem tudta, mert nedves volt a gabona a megadott határidőn belül igyekezett teljesíteni azt. dalmi úton szervezett keresésben résztvenni. A termelők által hetenként végzett egyéni keresésen kívül, szeptember 10—18-a között társadalmi úton szervezett keresést kell végrehajtani, mely minden termelőnek is kötelessége. Azok a termelők, akik a védekezési kötelezettségüket elmulasztják, a 154/1951. (VIII. 12.) M. T. rendelet értelmében büntetendő cselekményt kövednek el. Ahol fertőzött gócokat ta Iáinak, ott a gócok feriőtlení tését azonnal el kell végezni. Mivel a gócok felkuta'ása és megsemmisítése rendkívül fontos feladat, ezért a termelők is kötelesek bejelenteni, ha fertőzött gócot találnak. A beadásban különösen a tanács tagok, Mészáros József 7 és fél holdas. Nagy Lajos 8 és félhol das és a helyi pártszervezet titkára Salzgruber Imre 12 és fél holdas dolgozó paraszt és még sokan mutatnak példát, akik becsülettel teljesítették kenyér- és takarmánygabona beadási kötelezettségüket. Megtudtuk azt is, hogy most egy éve nem volt még ilyen példamutató rend a szőlőhegyen. Tavaly még sok hátralékos volt. A jelenlegi ered meny elérésében igen nagy része van Junkuncz elvtársnak, aki fáradhatatlanul látogatta az egyéni gazdákat és elbeszélgetett velük kötelezettségük teljesítésének fontosságáról. Jól dolgoznak a szőlőhegyi gazdák, ezért valamennyiöket dicséret illeti. HÍREK Csütörtök, 1955. szeptember 15. Névnap: Enikő. Ügyeletes gyógyszertár: 11/1; sz. áll. gyógyszertár. Várható időjárás csütörtökön estig: hűvös, túlnyomóan borult idő, sokfelé újabb eső, mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 11—14, legalacsonyabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 15—18 fok között. Apróhirdetések A DOMBÓVÁRI MÁV Fatelítö ÜV. dombóvári üzemébe 18 éven felüli férfi munkaerőt vesz fel. Kereseti lehetőség 700—1000 Ft- ig. A jelentkezőknek bővebb felvilágosítást az üzemvezetőség adja meg. VÁLLALATOK! Állami Gazdaságok, Termelőszövetkezetek! Teher- és személygépkocsik, traktorok, stabil motorok, vetőgépek stb. javítását, garanciával so- ronkivül vállalja a Faddi Fémipari és Vegyes KTSZ. Fadd, Rákóczi utca 4. sz. „PÉCSI MTOSFOSM“ szereplése Szekszárdim ! 1955 szeptember 19-én, hétfőn este 8 órai kezdettel Szabó Samu Kossuth-díjas, Kovács Anni, Takács Margit, Péter Gizi, Gyapay Yvette, Boross Dános, Náday Pál és a Stúdió tánczene trió közreműködésével, vidám est lesz a Kultúrházban. A műsorra kizárólag hulladékpapír beadásával lehet jegyet kapni a M. (. H. Vállalat átievielrEír. MOZI Garay Filmszínház: szeptember 15-től 20-ig, csütörtöktől keddig: Gázolás. Uj magyar film. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. Kertmozi: szeptember 16-tól 18- ig, péntektől vasárnapig: Hintón- iáró szerelem. Magyar filmvígjáték. Előadások kezdete: este fél 9 órakor. Olvasd, terjeszd a Tolna! üapgé!! TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21 Nyomdáért felel: Odepka Rezső Dicséret illeti a Tengelie-szőlőhegyi gazdákat fwUSoldS (Magyar film) Dr. Csanády András az egyik budapesti sportklubban beleszeretett egy vonzó, sokaktól körül rajongott fiatal nőbe. A nő — Zenthe Judit — eleinte közömbösen fogadja a fiatal bíró érdeklődését, majd hirtelen megváltozik irányában és sűrűn keresi vele a találkozást. Kiderül, hogy Zenthe Judit egy valamikor igen gazdag rózsadombi család leánya, jelenleg hivatásos gépkocsivezető egy állami vállalatnál. Egyik útja alkalmával a Mártírok útja és Török utca sarkán elgázolt egy idősebb munkásasszonyt. A fiatal bíró megdöbbenve veszi tudomásul, hogy szerelme esetleg vádlottként fog majd előtte állni. Bemutatásra kerül a Garay János filmszínházban szeptember 15-től 20-ig. SPORT ÖKÖLVÍVÁS Zalaegerszegi Dózsa — Dombóvári Törekvés 13:7 Szeptember 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, mintegy 400 néző előtt került megrendezésre a Zalaegerszegi Dózsa—Dombóvári Törekvés ökölvívómérkőzés, i Zalaegerszeg edzője Kardos, Dombóvár edzője Farkas.) Légsúly: Poór (Zalaegerszeg) mérkőzés nélkül győz Scheffer (Dombóvár) ellen. Scheffer átesett súlycsoportján. Harmátsúly: Bacsa (Zalaegerszeg) győz Rajna (Dombóvár) ellen. Az első menetben egyenlő a küzdelem. A második menetben: Rajna földre kerül Bacsa szabálytalan ütésétől. A harmadik menetben Bacsa némi fölényt szerez és pontozással győz. Pehelysúly: Végh (Zalaegerszeg) győz Kanizsai (Dombóvár) ellen. Az első menetben mindkét versenyző jól öklöz, de a második menetben Kanizsai feladja a küzdelmet. Könnyüsúly: Ruppert (Zalaegerszeg) győz Rajczl (Dombóvár) ellen. Az első menet Rajczi fölényt hozott, a második menetben Ruppert jobbegyenesétől Rajczi megroggyan, mire a mérkő’zésvezető Ruppertot hozza ki győztesnek. Kisváltósúly: Tóth (Zalaegerszeg) veszt Darázsdi (Dombóvár) ellen. Az első menetben tapogatózó játék folyik, a második menetben fölényt harcol ki Darázsdi, akit végül csak a gong ment meg a kiütéstől. A harmadik menetben Darázsdi ellenállhatatlan, végül is Tóth feladja. Váltósúly: Gelencsér (Zalaegerszeg) veszt Apáti (Dombóvár) ellen. Apáti már az első menetben jobb, ellenfelét kétszer Is megintik szabálytalanságért. A második menetben folytatódik Apáti fölénye. Végül kiütéssel győz Gelencsér ellen. Nagyváltósúly: Gyökös (Zalaegerszeg) döntetlent ért el Somlai (Dombóvár) ellen. A mérkőzés a találkozó legszebb mérkőzése. Somlai jobban használja ki a helyzeteket az első menetbén, a második menelben mintaszerű, támadásokat mutatnak be a közönségnek. Somlai rákapcsol és némi fölényt harcol ki. A zalaegerszegi öklöző is elemében van és a közönség felváltva tapsol. A harmadik menetben folytatták az igazi ökölvívás bemutatását, végül Is a mérkőzésvezető az igazságos döntetlent hirdette ki eredményként. Középsúly: Varga (Zalaegerszeg) győz Szajkó (Dombóvár) ellen. Szajkó átesik a súlycsoporton és a 2 pontot a zalaegerszegi versenyző kapja. A két ökölvívó barátságos mérkőzést vív egymással. Félnehézsúly: Tóth (Zalaegerszeg) veszt Cseke (Dombóvár) ellen. Az első menetben élvezetes a játék. A második menetben még nagyobb az iram, de a nyu- gödtabb és stílusosabb Cseke fölényt harcol ki. A harmadik menetben Cseke lerohanja ellenfelét, aki végíills feladja a küzdelmet. Nehézsúly: Pordi (Zalaegerszeg) győz Farkas (Dombóvár) ellen. A két nehézsúlyú versenyző .már az első menetben nagy iramot diktál. A második menetben szépen feljön Farkas, technikája is érvényesül. A zalaegerszegi versenyző többször szabálytalankodik, de a mérkőzésvezető nem figyelmezteti. A harmadik ■menetben némi előnyt szerez Pordi és Így pontozással nyeri a mérkőzést. Bírálat: Ha a dombóvári Törekvés nem ad le négy pontot azért, mert két versenyzője átesett a súlyhatáron, könnyen győzhet. Egri Pál levelező. Mázai Bányász—Dombóvári Törekvés 3:3 (0:1) Szászvár, 350 néző, vezette Paár. Máza: Zöld—Schnetz, Újházi, Kovács—Láng, Radó—Széles, Markovics, Kersák, Henczi, Kiss. Dombóvár: Halmos—Halmosi, Nagy, Kelenfi—Faragó, Kalmár— Simonfalvi, Molnár, Gebhardt, Horváth, Gelencsér. A hazaiak kezdenek, de a 7. percben váratlanul a vendégek érnek el gólt. Gebhardt kiugratja Simonfalvit, akinek gyenge lövése Zöld előtt felpattan és az elvetődő kapus fölött a hálóba jut. 0:1. A gól után a hazaiak támadnak, eredmény nélkül. Később Markovics beadását Kiss fölé lövi, majd ellentámadás végén Simonfalvi lő mellé. Lassan állandósul a hazaiak fölénye, majd a félidő utolsó percében a vendégek is próbálkoznak. A félidő első perceiben a hazaiak veszélyeztetnek, de Kiss mellé lő. A hazaiak támadnak többet, mégis a vendégek érnek el gólt, amikor Gebhardt kitör, kicselezi Újházit és Zöldet és nyugodtan a hálóba gurít, 0:2. Ellen- támadás során a hazaiak szabadrúgáshoz jutnak, majd Kiss nem hibáz, 1:2. A gól után a hazaiak maradnak támadásban. A 22. percben Kiss lövése a kapufát találja el, majd Kersák elől szedi fel a labdát Halmos. Közben a vendégek is próbálkoznak, de most már a hazai védelem, Ra- dóval az éleh. jól rombol. A 29. percben szögletet harcolnak ki a hazaiak, Henczi beívelt labdáját a védelem kifejeli, de Henczi újból Kersák elé talál, aki biztosan fejel a hálóba. 2:2. Megindul a küzdelem a győztes gólért. Hol egyik, hol másik kapus forog veszélyben. A 40. percben Radó 20 méterre a kaputól kézzel érinti a labdát, a szabadrúgást Gebhardt a sorfal mellett a vetődő Zöld hasa alatt a hálóba lövi, 2:3. A hazaiak nem adják fel a küzdelmet, a 42. percben szögletet harcolnak ki a hazaiak, melyet a vendégek védelme újból szögletre ment, A beívelt labdát Kersák gvönyörű fejessel a hálóba küldi, 3:3. Bírálat: Igen jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Jók: Henczi, Kovács, Markovics, Kersák, illetve Nagy, Horváth, Gelencsér. Lahó István levelező. Dombóvári Honvéd-Dombóvári Postás 3:0 (3:0) II. osztályú mérkőzés. A mérkőzés 5. percében a Honvéd megszerzi a vezetést Pap- di révén, az elalvó Postás védelem mellett. A félidő végén újabb két Papdi gól az esemény. A második félidőben Huray, Tobak is hátramegy védelembe, de az eredményen már nem tud változtatni a szétesően játszó Postás. Az eredmény ilyen arányban is megérdemelt. Besenyei játékvezető jól vezette a mérkőzést. Sebők Dombóvári Kinizsi — Gyárik 3:1 (2:0) II. osztályú mérkőzés. Az első félidő 15. percében Németh révén l:0-ra vezet Dombóvár. A 30. percben G. Kiss révén megszületik a Kinizsi második gólja. A második félidőben a vendégcsapat rákapcsol, de a Kinizsi védelem jó lábon áll. Majd G. Kiss Révén újabb gólt I érnek ei a hazaiak. Ezután a Kinizsi marad fölényben, de a helyzeteket a csatárok nem használják ki. Befejezés előtt három perccel a gyönki csatárok kiugratják Hermant, aki a félpályáról elindul s a leálló védők mellett a kifutó kapus feje felett a hálóba juttatja a labdát. 3:1. Útmutató a 7. sz. sportrejtvény kitöltéséhez Sportrejtvénypáfyázatunkon legtöbb találatot elérők névsora A szeptember 11-re kisorsolt labdarugó mérkőzések közül — mint azt már közöltük — két mérkőzés elmaradt, így a sportrejtvényszelvényünkről négy mérkőzést kellett törölni, mivel azon az ifjúsági mérkőzések is szerepeltek. A 6. számú sportrejtvény helyes megfejtése: X, törölve, 2, 2, X, törölve, X, X, X, törölve, törölve, 1. Annak dacára, hogy a törlé sek miatt csak 8 mérkőzés eredménye számit, még sincs még 8 találatos sem. Hat találatot értek el: Soós Pál Nagymányokr Bonyhádi István Bonyhád, Günter Antal Bonyhád, idős Hencz János öcsény, Grünvald Pál Pincehely, Vindi István Szekszárd, Horváth János Bonyhád. öt találatos: Bogdán Győző Dombóvár, Somogyvári Lajos Iregszemcse, Csunai Rezső Tolna, Réti János Paks, Bankó Pál Paks, Schulteisz Károlyné Bonyhád, Kheim János Kismányok, Reiser Adám Bonyhád, Károly József Simontornya, Szitkovics Éva Dunaföldvár, Paár László Kurd, Céh István Szekszárd, Sudár György Szekszárd, Sudár, Györgyné Szekszárd, ifjú To- mecskó Frigyes Tolna, László Károly Szekszárd, Gimesi Imre Szekszárd, Csapiáros Lajos Szekszárd, Potzner János Bonyhád, Abrahám János Tolna, Mit1. Simontornya—Sz. Dózsa. A simontornyai csapat az elmúlt vasárnap a szokottnál gyengébben szerepelt, míg a Dózsa biz tosan győzött öcsényben. Újra csak azt kell írnunk, hogy a simontornyai csapatnak nem megy a szekszárdi csapatok ellen, ezért döntetlent, vagy minimális simontornyai győzelmet várunk. met, Sz. Bástya—Nagymányok ifjúsági mérkőzés bányász győzelmet, míg a Simontornya—Sz. Dózsa ifjúsági mérkőzés hazai győzelmet Ígér. cseriing József Hőgyész, Gyénél Sándor Tolna, Somogyi Géza Paks, Posch György Szekszárd. Totó tanácsadás 2. Bonyhád—öcsény. A bonyhádi csapat győzelme 100 százalékos. 3. Tolna—D. Bástya. A tolnai csapat nem utazott el Hőgyészre és olyan hangok hallatszanak, hogy Tolna visszalép. Ha mégis lejátszák a mérkőzést, úgy a tartalékos Tolnának meg kell küzdeni a feljövőben lévő Bástya ellen a 2 pontért. 4. Dunaföldvár—Hőgyész. A dunaföldvári csapat mindig veszélyes, különösen otthonában. Ezúttal is simán megszerezheti a két pontot. 5. D. Törekvés—Paks. Nehéz mérkőzés lesz. A Törekvés határo zottan jó formát mutat, de ugyanakkor a paksi csapat Is tartja formáját. A mérkőzés előrelátha tólag hagy küzdelmet hoz. Mindhárom eredmény lehetséges. 6. Sz. Építők—Máza. Az Építők csapata több játékost vesztett és ha nem tudja játékosait a mérkőzésre hazahozni, úgy minden bizonnyal a vendégcsapat győz, ellenkező esetben döntetlen körüli eredmény is várható. 7. Sz. Bástya—Nagymányok. A Bástya Simontornya ellen jól játszott. de eredménytelenül, ugyanakkor a nagymányokl csapat Is tartja jő formáját. A mérkőzés bányász győzelmet, esetleg döntetlent hozhat. 8—9—10. A Sz. Építők—Máza Ifjúsági mérkőzés hazai győzelAz első oszlopban közöljük az OTP szekszárdi fiókjához szerda estig beérkezett legtöbbet előforduló tippeket. A libán a Népsport tippjeit, a Hibán a Szabad Ifjúságét, s a IV-ben a Tolnai Napló tippjeit közöljük. I. II. III. IV. 1 Salgótarjáni V. —VL. Kistext 11x2 x 1 1 X X1 2 Kecskeméti D. — Gödöllői D. 2x21 x2 12 2 3 Miskolci Tör. — Bp. Törekvés 221x 12 1 X 2 4 Perecesi B.—Békéscsabai Ép. 1x12 1X 1 1 5 Kaposvári K.—Komlói B. 22x1 x2 x2 X 6 Törekvés Sz.—Vasas Dinamó 1112 2x 1x2 12 7 Bp. Gyárépítők—Bp. Spart. 22x1 2x 1x2 x2 8 Nagykanizsai B.—Pécsi Tör. 11x2 1x 1 X 10 Bánik Osztrava—UDA Prága 221x 12 2 2 lt Sochaux—Bordeaux 1111 1 1 1 12 Nice—Lille 11t1 1 1 1 13 Spart. Trnava—Dinamó Prága 11x2 x1 1 X 1 A 9. mérkőzés törölve, a 14, 15, 16. mérkőzéseken egyes várható.