Tolnai Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-04 / 208. szám

4

NAPLÓ

1955. SZEPTEMBER 4.

Ismerd meg megyénket

Bonyhád I.

Hévízi Lajos:

Pártom

Pártom, bizalmam beléd helyezem.

Te vagy gondolatim alkotója. Körülölelsz szorosan, kecsesen,

Mint újszülött gyermeket a pólya.

Te vagy nemzetemnek izmos teste, Vezetsz bennünket, mint anya

gyermekét,

Számbaveszel mindenkit — keresve, Kutatva hűen szívünk rejtekét.

Te vagy a fény, amely hajnalonként az ablakon át kúszva behatol.

Te vagy a tett, az erő, mely dalként az izmainkba lüktet zakatol.

... És te vagy a testet öltött eszme,

A győztes, az orkánként szárnyaló;

Te az élet-halál közt a mezsgye,

S a szájratódult büszke, igaz szó!

Pártom, bizalmam beléd helyezem,

Te vagy gondolatim alkotója, Körülölelsz szorosan, kecsesen,

Mint újszülött gyermeket a pólya.

TOLNAI HAJTÁSOK

Borbély Tibor:

Aludni

készül a nyár

Aludni térne már a nyár,

De tétovázva arra vár,

Míg a fáknak hulló lombja. Aranyszínű nagy halomba. Lassan a földre leszáll.

Ám ha mind aludni vetkezett, Akár álmos emberek,

Bebújik a dús avarba.

Magát véle betakarja.

Három évszak elsuhan,

Addig alszik hangtalan.

Álma édes, — álma mély, Felette a szél zenél,

S a szél-zenére száz levél, Szárnyon szálló táncra kél. ősz után ha jő a tél, — Könnyű avartfelcserél, —

Szép pehelyre, —

Melegebbre,

Takarója hófehér.

Tél is tűnő — s jön tavasz, Nyár ébresztő, víg kamasz.

És a nyár csak erre vár.

Mély álmának vége már. Odahagyja nyughelyét, — Tűzben izzik fent az ég.

Kovács Ferenc:

rr

Őrségen

Leszállt az éj a táborra, pihen a sátor, ül a szél, mélyen szusszan a tölgy, a cser, most ballag az éjfél.

Nagy, csendes rengeteg mélyén szívemben egy kis büszkeség; őrt állok és minden alvó rámbízta életét.

Hazám gondjának cseppjeit tartja a vállam, az agyam, de nem nehezek e gondok, mert nem vagyok magam.

Velem vannak hazám egén a csillagok, s lenéznek rám, velem vannak földek, folyók s messze egy kisleány.

Érzem, hogy rámtekintenek gyárak karcsú kéményei, anyák, öregek, kicsinyek áimodó szemei.

— Hűs az éj, de szívem mélyén száz otthon tüze gyújt lángot;

— Állok, míg a békegaiamb átrepüli a világot!!!

Látogatás egf bölcsődében

Bonyhád több ezeréves múltra tekinthet vissza. Az öreghegy terraszal és a mai szecskői szőlők alatt földbevájt putrikban lakott a kőkori ember. A völgy náddal-fűzzel benőtt feneketlen mocsara és a sűrű erdőségek bőségesen adtak halat és vadat A bronzkorszaki emberek a bonyhádvarasdi 'útelágazás elején laktak, ahol sok urnasír került már felszínre. Ugyancsak odatelepedett le egy kelta törzs, melynek csontvázas sírjaiból már vasfegyverek és házieszközök kerültek elő. Az időszámítás előtt 30—40-es években a rómaiak foglalták el a Dunántúlt. (Pannóniát.) Valami mellékút vezetett Aparon keresztül Pécsről Öszöny felé. A talált érmék szerint már az i. e. 3—400-as években Constantinus és Valens császárok idejében lehetett errefelé a forgalom. A IV. században a népvándorlás délfelé szorította a rómaiakat és kénytelenek voltak Pannóniát feladni.

Miután a községtől északra fekvő vidéket az árpádtörzsbeli

Tevel és Tormás vették birtokukba, feltehető, hogy Bonyhád is fejedelmi sári nevét rejti magában. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője (1235— 1270), majd a Budai krónika Bucna, Bonyha néven említik, mely Melich János professzor szerint személy vagy családnévből ered. Bár újabban besenyő telepítésnek gondolják Bonyhád vidékét, mégis magyarnak kell mondani, mert a kereszténység felvétele után 1333-ban az Öreghegy alatti terraszon ott állt a bencés Szentiványi apátság.

Bérsén (Börzsöny) külterület 1424-től szerepel mint a berzsenyi Fodor, majd pedig mint a Berzsenyi Kis család birtoka. Bonyhádnál és Börzsönynél nagyobb lakott község „Zephlak“ (Széplak) volt a domboldalon, hol 1498-oan '. á- sárokat tartottak. A község szélén építették a ma Cikó határában romokban meglévő Sancta Mária Széplak templomot, mely a mohácsi vész (1526) utáni években pusztult el a faluval együtt. A vilék birtokosai ezidőtájban Chvkav (Cikó) majd Máréi Csúnya és Domokos fia.

Nyugatra Moius (Majos) a somogyi Ugaliak birtoka Szecsk (Szecskő dűlő) községgel együtt. Török megszállás alatt az adólajstromok (defterek) szerint Bonyhád 1500-ig a Morgai család birtoka, de 1542-től már részben a pé.-si püspökséghez tartozik. Lakott része és temetője ezidőtíjban a Dózsa utcai mozihelyiséggel szemben fekvő domboldal, az evangélikus templomig. Igen gyér lehetett a lakosság, mert a defterek csak néhány adózót említenek. Még a török világ alatt Lipót király 1660- ban Bonyhád vidékét Juras- sin György tihanyi vajdának, Gyurgyenits és Nagy Andrásnak adományozza. Jurassin birtokrészét 1677-ben Réthelyi Andrásnak adja el, tőle pedig III. Károly engedélyével Kers- nerich Mihály soproni polgármester veszi meg 20u0 forintért. Persze ezek az adományozások és vételek csak papíron történtek meg, c. valóságban a török marad birtokosa. Az 1700-as évek elején a törökök kiűzése után az újra birtokba helyezett főúri osztály minden törekvése arra irányult, hogy az elpusztult, náddal benőtt völgyet, bodzával, kökénnyel áth-itol- hatatlanná tett dombokat irtásra kész, földműveléshez értő jobbágyokkal népesítse be.

Egyed Antal plébános feljegyzése szerint az első telepesek 1702-ben: „többnyire

reformátusok és kevés kathc- ilkusok“ voltak. A reformátusok a Petőfi utcában, a Dózsa és Rákóczi utca alsó \ égében, a katholikusok a József Attila Ady Endre és Perczel Mór utcában verték fel vályogházaikat. A református magyarság nagyrésze azonban a földesúr vallási türelmetlensége miatt hamarosan itthagyta Bony- hádot, úgyhogy 1715-ben csak 15 jobbágycsalád maradt meg. Két földesúr volt ekkor: Schilson báró és Kun Ferenc. Utóbbi Réthelyi András unokáját vette feleségül. Kun Ferenc 1720-ban Majosra, majd 1723-ban Bonyhádra telepített németeket. A telepeseket, kik csak némi kéziszerszámmal rendelkeztek, tutajon hozták Tolnáig, s faluról-falura élelmezték. A földesúr teljes vallásszabadságot és három évi felmentést ígért robot és pénzbeli adózás alól. Az ittmaradt néhány református család már 1721-ben „fűzfafo- natos és sárraltapasztott“ templomot épített haranglábbal, de valami panasz folytán a földesúr a haranglábat kivágatta és a templomot bezáratta. Ennek újabb elvándorlás lett a következménye, s a magyarság egyre apadt. A katholikusok sárból tapasztott és fával fedett templomot építettek 1730-ban, a mai általános iskola (központi) udvarán, és közvetlen mellette temetkeztek is. A feljegyzés szerint már 1725-től volt plébánosuk, mégpedig egy összeférhetetlen veszekedő szerzetes, kit Me- rena tábornok büntetésből helyezett át Szakadátról.

Mária Terézia engedélyével 1744-ben Schilson-féle birtokrészt a protestánsok iránt toleránsabb Perczel József szerzi meg. Még segédkezniük kell ugyan 1780—81-ben a mai katolikus templom építésénél, de 1790-ben az evangélikusok is megkezdhették templomuk építését. II. József 1782-ben mezővárosi rangra emeli a községet, s a közbirtokosságnak engedélyt ad vásárok tar tására. Az ő uralkodása alatt szervezik meg az ács, szabó és molnár céheket, melyeknek céhzászlóit még ma is őrzik. A zsidóságnak is megengedte a letelepülést a mai Mártírok terén, de kikötötte, hogy földműveléssel kell foglalkoznak Zsinagógájukat 1795-ben kezdték építeni.

Az első telepesek, akik részben a földesurak vallási türelmetlensége miatt, másreszt gazdasági felszerelés és igás- állat hiánya miatt nem tudtak megbirkózni az irdatlan pusztasággal, mint említettem, legnagyobb részt elvándoroltak. A Perczel család 1780 körül új telepeseket hozott Németországból. Ez már nem kalandor népség, hanem józan, szorgalmas földműves nép, mely gazdasági fölszerelést és szarvasmarhákat hoz magával. A kistermetű barnavörös teheneket aztán az itteni nagyobbtermetű magyar bikákkal párosították, s e kereszteződésből született meg a jóltejelő bonyhádi tájfajta. A Pflar vidéki telepesek pedig magukkal hozták a francia Bourgogne vidékéről származó burgonyát is. Az egyház feljegyzése szerint a lakosságot a következő osztályokba sorolták: 1. kolonist-régi telepes, 2. taxa lista-földje után taksát fizető, 3. paraszt-telepesgazda 20—24 holddal, 4 kisházas 8— 10 holddal, 5 lakó, 6 napszámos és 7 iparos. Foglalkozásuk és földbirtokuk szerint n,ég földesúrnak, mint az egyháznak tartoztak adót fizetni és robotot teljesíteni.

(Folytatjuk)

K. V.

Már esti szürkület lopódzott a falu utcái fölé. amikor befordultunk az alsónánai idényböl- csöde kapuján, ahol hangos sírás és nevetés fogadott bennünket. A gyerekeket éppen öltöztették a gondozónők, várták az édesanyákat, akik napi munkájuk elvégzésével jönnek gyerme keikért. Ki később, ki korábban hogyan végez. Néhányan már Itt is vannak ... Szalai Pálné elvtársnő a bölcsőde vezetője fogad bennünket.

— Az édesanyák meg vannak elégedve munkánkkal — feleli kérdésünkre, amikor tudakolod junk munkájukról. — örömmel hozzák ide kicsinyeiket, mi peA „Pettyes“

Ozorán

Az ozorai kultúrcsoport, mely a DISZ-szervezet tagjaiból ala kitilt és már régóta dolgozik, jíhost bemutatta a ,,Pettyes” című vígjátékot.

Augusztus 27—-28-án a csoport a kultúrházban, telt ház előtt mutatta be a darabot. Meg kell említeni, hogy mind a rendezés, mind az egyes szerepek alakítása jó volt. A címszerepet Poór Ferenc játszotta kitűnő 'alakítással. Kitűnt még játékával a Holdas hadnagyot alakító Rab Gyula, aki már régóta tagja a csoportnak. Sok munkát okozott Kovács Lászlónak az öreg Zsiga bácsi alakítása, de az előadáson sikerrel oldotta meg feladatát. Az Istók Annát ala kító Fábián Róza tehetséges tag ja a csoportnak hasonlóképpen Nagy Magda, Horváth Anna és Mayer Veronika.

Igazán jó együttes kovácsoló dott össze. Nem állnak meg az első siker után, hanem máris munkához kezdtek. Műsorra tűzték Mohertől a ,.Duda Gyuri”-t. majd a „Vihar után” című drámát akarják előadni.

Az együttes, hogy helyes mű sorpolitikával dolgozhasson, ál 1 tendó szoros kapcsolatot tart a járási tanács népművelési csoportjával.

Magyarszéki 1

dig szeretjük őket, mint a saját gyermekeinket.

— Nem tudunk elég hálával gondolni államunkra, amiért lehetővé tette az idénybölcsőde megnyitását községünkben — mondja, mintegy tanúbizonyságul a vezető gondozónő szavaira Decsák Istvánná elvtársim a Dózsa termelőszövetkezet dolgozója. Karján eleven, az egészségtől majd kicsattanó gyermeket tart.

A bölcsődében rend, csinosság, tisztaság mindenütt. A kis ágyacskákban hófehér lepedők, ,s puha bolyhos gyermekpaplanok. Az ebédlőben ízlésesen elfogta meg unokája kezét az öreg Tóth és csoszogó léptekkel elindult a szilváson át a kis- dülői földre. Csöndesen, szőtten lépegettek egymás mellett, mintha gondolataikba merül tek volna. A kisfiú, — talán 7 éves lehetett — elengedte az öregember kezét és a harmatos fűben szaladni kezdett egy tar kaszárnyú lepke után. Nagyokat csapott szalmakalapjával utána, közben a harmatos fű csapkodta mezítelen lábaszárát a lepke pedig mintha játszott volna vele kiröppent a lecsapó kalap alól, s farkát játékosan billegetve megpihent egy szár baszökkent saláta szárán ... Ismét sújtott a kalap és a lepke szédülten hullott le a gyér mek lábai elé.

— Megvan ... — lihegte ki fulladva a csöppség és két tenyere közé szorítva a lepkét szaladt nagyapja felé. aki sze mezgette a lugas fekete szemű fürtjeit.

— Megvan — állt eléje a cslllogószemű gyermek és fé lig kinyitott markából mutatta a hamvasszárnyú lepkét.

rendezett asztalok. Ragyog minden a tisztaságtól

Amikor a gyermekek étkeztetéséről érdeklődünk, megtudjuk hogy a jó koszt Bajzáth József- né munkáját dicséri. Nem is csoda ha híznak a gyermekek. Becsák Lacika már két hónapon keresztül túlteljesítette a normáját: az előírt 60 deka helyett 90 dekát hízott. De valamennyi csöppség igyekszik az első közé kerülni ebben a versenyben.

A bölcsőde tisztaságát és a gyermekek egészségi állapotát Dr. Málnai János körorvos és Bónltz Mátyásné védőnő ellenőrzik. Ellenőrző munkájuk mellett értékes tanácsokkal és útAz öreg szemében halvány fény gyulladt és homlokán ránc szaladt végig.

— Engedd el kis fiam.

— Mér nagyapa?

— Mert az Is szereti a sza badságot.

A csöppség hallgatott, kinyitotta a tenyerét és ráfujt a lepkére, nézte, hogy hogyan billegeti a farkát, lengeti a szárnyát, mintha próbálgatná vajon elbírja-e? ... Elröpült. Hosszan nézett utána, míg csak el nem tűnt a sárguló levelű diófa ágai között.

— Elment — sóhajtott mé lyet...

... DELET KONGATOTT a

falu nagy harangja, mikor Pista bácsi kiért a föld végére, ahol szőkehaju kis unokája szundikált a fa árnyékában. A pergőszemű babhüvelyeket kiöntötte kötényéből és a fa alá totyogott. Kibontotta a háziszőttes előruhát és megcsiklan dozta a szunnyadó kisfiút.

— Ebédezünk kisfiam.

A földreterített ruhán zöldpaprika, só, pirosparadtcsom és barnárasült kenyér illatozott Zsíros kalapját is letette az

mutatásokkal látják el a bölcsőde dolgozóit. Nem csoda tehát, ha nem volt megbetegedés a gyermekek között egész nyáron.

A beszélgetés során még azt is megtudjuk, hogy a bölcsődében huszonkét gyermek nyer nap mint nap elhelyezést, s hogy ez a hely már kevésnek bizonyul, mert a község dolgozói annyira megszerették a bölcsődét, hogy többen is szeretnék ott elhelyezni gyermekeiket.

— Jövőre szeretnénk nagyobb létszámmal Indulni — mondja befejezésül a bölcsödé vezetője.

H. L.

öreg maga mellé a földre és a halastó felé pillantott, ahol emberek csoportja tűnt fel és közeledett feléjük.

— Aggyisten Tóth bátyám — szólalt meg mellettük pár perc múlva az egyik.

— Adjon — felelte az öreg.

— Jó étvágyat — mondták a többiek.

— Köszönjük, gyertek ti Is.

— Hát el kelne már — né zett a nap felé az egyik beesettarcú ember és válláról Ie- kanyaritva a cifra tarisznyát, leült az öreg mellé. — Na együnk — szólt a többinek.

FANYELŰ BICSKÁK szel ték a napszítta kenyeret és a fogak alatt keményhúsú zöld paprika ropogott. A csendet az öreg Tóth törte meg a mel lette ülő felé fordulva.

— Mi újság a szövetkezéssel édes fiam? Úgy hallom, hogy te is gondolkozol rajt.

— Nem tudom bátyám. Gondolkozom ...

— Ne törd te azon a feje det — szólt büszkén Gáspár Ferenc. Mind bolond ember az aki ilyenen töri a fejét. Ki kell bírni már, majd csak fordul valamerre.

Buni Géza :

ki UN

— Elbeszélés —

— GYERE KIS FIAM! —