Tolnai Napló, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-04 / 182. szám
1955. AUGUSZTUS 4. NAPLÓ 3 A DISZ oktatás előkészületeiről A pórtoktatási év megkezdését többnyire megfelelően készítették elő a párt- szervezetek, általában jól válogatták ki a propagandistákat és a hallgatókat. Nem mondható el azonban mindez a DISZ-oktatási év előkészületeiről, a Petőfi-iskolák szervezéséről. A hiányosságokért felelősség terheli a pártszervezeteket. Több községben megfeledkeztek ■arról, hogy a DISZ munkájáért elsősorban a pártszervezetek a felelősek, s úgy kell foglalkozniok a DISZ-szel, mint saját ügyeikkel. Ez vonatkozik az oktatás megszervezésére is. A pártszervezetek nem tekinthetik befejezettnek területükön az oktatási év előkészületeit, amíg a DISZ-oktatás szervezésénél hiba van. Több figyelmet a DISZ-oiitatásra Több pártszervezet csak formailag foglalkozik a DISZ-szervezetek életével — így a DISZ-oktatással is. A napjainkban lévő taggyűléseken a DISZ-munkát tárgyalják, de néhány helyen csak azért teszik ezt, hogy neve legyen a gyereknek. Csibrákon például úgy készült fel a párttitkár a taggyűlésre, hogy a Központi Vezetőség idevonatkozó határozatából kigépeltetett néhány részletet — és kész volt a beszámoló. Azt már nem vizsgálta meg a pártvezetőség tagjaival karöltve, hogy a Központi Vezetőség határozatának egyes pontjai hogyan érvényesek községük életére, milyen hibát követtek el, milyen tennivalóik vannak a jövőben a DISZ-élet megjavítása terén. Hiba van a DISZ pártellenőrzése körül is. Ha helyenként ellenőrzik is a fia- :\idk munkáját és ennek nyomán segítik őket, az rendszerint általános megállapítás® libán merül ki. Ritkán terjed ki például a pártellenőrzés és segítés a DISZ-oktatás területére. Pedig feltétlenül szükséges, hogy pártvezetőségi ülésen napirendre tűzzék ezt a fontos kérdést és ott adjanak megfelelő segítséget a fiataloknak e fontos feladat sikeres végrehajtásához. Természetesen még ebben sem merülhet ki a pártszervezet ellenőrző és segítő munkája. Szükséges, hogy például a DISZ propagandisták kiválasztását a párttaggyűlés hagyja jóvá és a párt vezetőség egyes tagjai a Petőfi- iskolák előkészítésének gyakorlati részében is adjanak segítséget. Ez növeli a DISZ-oktatás tekintélyét és jó módszer arra is, hogy a DISZ-vezetők megtanulják a különféle szervezési, nevelési feladatok végrehajtását. Ha a pártszervezet nem ad megfelelő segítséget a fiataloknak az oktatási feladataik megoldásához, az lesz a következménye, mint tavaly télen a tamási Vörös Szikra Tsz-ben történt: a fiatalok lemorzsolódtak az oktatásról. A mostani párttaggyűléseken ne csak megállapítsák, hogy ,.hibák vannak a DISZ-szervezet körül”, hanem tegyenek hathatós intézkedéseket is azok kijavítására, hozzanak határozatot arra, hogyan segítik a DISZ előtt álló feladatok megoldását — így a Petőfi-iskolák előkészületeit. Ügyeljenek arra, hogy a propagandistáknak jelentős része párttag legyen és lehetőleg minél több fiatal értelmiségit bízzanak meg propagandista feladattal. A párttag propagandisták aránya terén különösen a gyönki járásban van sok tennivaló. A pártszervezetek felelőssége azonban egy pillanatra sem csökkentheti a DISZ-szervezetek. és bizottságok felelősségét. A DISZ önálló szervezet és ennek tevékenykedésükben is meg kell mutatkoznia. Nyilván nem engedhető meg például, hogy a tamási járási DISZ-bisottság hosszú ideig nem foglalkozott kellően a napi feladatok mellett a pártoktatási év előkészületeivel, mert magának Baka elvtársnak, a bizottság titkárának az volt a véleménye, hogy van még idő bőven a határidőig. Ami munkát végeztek, abban is sok hiba volt. A propagandistáknál például viszonylagosan jó a párttagok aránya, de nyilvántartottak olyan propagandistát is, aki még nem is tudta, hogy ilyen fontos megbízatása lesz az oktatási évben. A DISZ-munkának éppen olyan fontos része az oktatási év lelkiismeretes előkészítése, mint a napi feladatok megoldása. Nem lehet tehát alapos, jó munkáról beszélni annál a DlSZ-szervezet- nél, vagy DISZ-bizottságnál, amelyik jól foglalkozik ugyan a cséplési, begyűjtési versennyel, de emellett elhanyagolja a Petőfi-iskola előkészítését. Ä tolnai kultúráiét ismét fellendült Dúzson valamennyi dolgozó paraszt a cséplőgéptől teljesíti beadási kötelezettségét — Ha ilyen jól halad a munka, akkor Duzs község egy hét múlva jelentheti, hogy befejeződött a cséplés — írta szerkesztőségünkhöz küldött levelében Ignácz Jenő elvtárs, Duzs község begyűjtési megbízottja. Levele további részében arról számolt be, hogy a cséplés megkezdése előtt a munkacsapat benevezett a DISZ II. orszá gos cséplő versenyébe. A cséplő munkacsapat a hőgyészi gépállomás cséplőgépével és Zsolnay János felelős vezető irányításával versenyez. A 900-as dobszélességű cséplőgép napi normája 50 mázsa. Ezt azonban minden nap 200—250 százalékra teljesítik. Meg kell említenem még azt, hogy a cséplőcsapat valamennyi tagja nagy segítséget ad azzal, hogy elbeszélgetnek a község dolgozó parasztjaival a beadás mielőbbi teljesítésének fontosságáról. Nincs is hiba e téren. Valamenyi gazda a cséplőgéptől teljesíti beadási kötelezettségét és örömmel kötnek a gazdák értékesítési szerződést, szabadgabona átadásra is. Á Tolnai Napló cikke nyomán . Lapunk június 25-i számában megjelent „Sürgős intézkedést a munkafegyelem megszilárdításáért a Furkópusztai Kendergyárban” című cikkel kapcsolatban a Dunántúli Kostkészítő Vállalat budapesti központja értesítette szerkesztőségünket, hogy a cikk alapján vizsgálatot tartottak az üzemben. A vizsgálat megállapította, hogy a cikk minden kitétele megfelel a valóságnak, helyesen tükrözi az üzem termelési és munkafegyelmi hely zet.ét. Elrendelték, hogy f. hó 10-től kezdődően az első műszakot nem hajnali 4 órától, hanem reggel 6 órakor kell kezdeni, a későnjövőket, hiányzókat pedig megbízható, naprakész nyilvántartásba kell venni. Ezekkel kapcsolatban az előfordulások indokaitól függően fegyelmi vizsgálatot kell lefolytatni. Jarovizálás jégszekrényben Lesták Pista bácsi hatalmas plakáttekercset szorongat a hóna alatt, amint kerékpáron elkerekez a tanácsház előtt. A kormányon ragasztós vödör zörög, zsebéből kikandikál a kapcsológép gombja. Nem messze a sarki szövetkezeti bolt előtt megáll. Gondos lassúsággal kiválaszt egyet a papírok közül és néhány perc múlva már a járó-kelők olvassák nagy buzgalommal á legújabb hirdetményt. . A község lakossága az elmúlt 10 év alatt igen sok jól sikerült előadást láthatott. Az új textil- kultúrház és a községi kutúr otthon szinte versenyben volt egymással: hogy melyikük ad jobb műsort a közönségnek. Ki ne emlékezne az elmúlt év legszebb előadásaira, amelyek megcáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a tolnai fiatalság az idősebbekkel karöltve komoly mun kát végzett. A jó munka eredménye nem maradt el és nem marad el ezután sem. Gondoljunk csak a „Mélyek a gyökerek” feledhetetlen jeleneteire, a „Mágnás Miska” sikereire, amelyet rövid időn belül a „Szabad szél” 15 előadása követett. Sajnos kevesen voltak olyanok, akik a jól sikerült előadások mögött észrevették a rendező és a szereplők fáradságos, áldozatkész munkáját. Még kevesebben voltak azok, akik ehhez a nehéz munkához segítséget nyújtottak. Bár Tolnán igen sok fiatal van, mégis csak 20—25 tagja volt a kultúrcsoportnak. Csak néhá- nyan érezték a hagyományok megőrzésének és tovább fejlesztésének szükségességét. A szép múltra visszatekintő tolnai kultúráiét ismét fellendült. Mindenki ismeri Tolnán a fiatalok „Vili bácsiját” Raksányi Vilmost. Szeretik is a fiatalok. Ért a fiatalok nyelvén éppenúgy, mint az öregekén. Közel hét éve már, hogy a községi kultúrotthon igazgatója. Szakszerű irányi tása meg is látszik a kultúrotthon sokoldalú munkáján és fejlődésén. Azóta alakult Martinék József képzőművész vezetésével a képzőművészeti szakkör, melynek kiállításai szép eredményekről tanúskodnak. Ferencz József, a mözsi Bartók Béla énekkar kar nagya, szimfonikus zenekart szervezett. A fotó és tekeszak- ■osztály is eredményesen dolgozik. A dolgozó parasztasszonyok továbbképzésére is gondot fordít a kultúrotthon vezetősége. Sike résén működött a gazdaasszonykor, amelynek 70—80 résztvevője a szabás-varrás és játék készítés tudományát sajátította el. Számos népszerű együttes vendég szereplése tette még színvonalasabbá a kultúrotthon munkáját. A községi tanács anyagi támogatásával több ezer forintot fordítottak különböző beruházásokra. Sok technikai akadály legyőzése után jelenleg Schubert „Három a kislány” című három felvonásos operettjének próbál folynak a kultúrotthon színpadán Raksányi Vilmos vezetésével. A fiatalok nagy lelkesedéssel készülnek. . Az otthon vezetősége elhatározta, hogy átalakítják a színpadot és a termet kibővítik. A munkából a község dolgozói: iparosok, mezőgazdasági munká sok, értelmiségiek, diákok egyaránt kiveszik a részüket. Nem kell különösebb bizonyíték arra, hogy a kultúrotthon munkája állandóan javul. Ezt ■a javulást megköveteli a közönség igényének állandó növekedése. Molnár Gy. A bonyhádi Ifjú Természetkutató Állomás 1954 december 13-án kezdte meg működését. Tehát olyan időszakban, amikor már őszi gabonafélék vetése lehetetlen volt. Az állomás keretén belül működő biológiai szakköreink a különféle nemesített gabonafélék és egyéb e tájon ismeretlen kultúrnövények termesztésén kívül azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy főleg kísérletekkel foglalkoznak: trágyázási, keresztezési és jarovizálási kísérletekkel. A jarovizálási kísérletnek legalapvetőbb feladata az volt hogy Liszenko nyomán megismerjük a természet tudatos és célirányos átalakítását és tájjellegének megfelelően új és nagy terméshozamú gabonafajtákat alakítsunk ki a meglévőkből. Jarovizálási kísérletünk megkezdésének útjában két nehézség állt abban az időben. Az állomás igazgatója által több kutatóintézettől kért magvak csak februárban érkeztek meg, s az időjárás sem volt alkalmas a jarovizálási kísérlet lebonyolítására, vagyis az előcsiráztatott magvak alacsony és egyenletes hőmérsékleten való tartását a februári hirtelen felmelegedés lehetetlenné tette. Ekkor szakkörünk vezető tanára azt a javaslatot terjesztette elénk, hogy próbáljuk meg a jarövi- zálást jégszekrényben. Jégszekrényt a leánykollégium bocsátott rendelkezésünkre, melyben mintegy 18 őszi gabonafélét helyeztünk el tálkákban. Jéggel a hőmérsékletet leszorítottuk 0 fokra. A szekrényben elhelyezett hőmérő jarovizációs felelősei Wágner Mária és Benke Julia VI. osztályosok naponta leolvasták és állandóan vigyáztak arra, hogy a hőmérséklet plusz 3 foknál magasabbra ne emelkedjen, ami jéggel könnyen megoldható volt. A tálkákban lévő magvakat szükség szerint nedvesítették és forgatták. Több esetben a magvak eggyé fagytak, ennek ellenére az így jarovizált magvak tavasszal elvetve, mind szépen kikeltek, szárba szöktek és gyönyörű kalászt hoztak. A j arovizálás időtartama február 7-től március 18-ig tartott, utána a magvakat elvetettük. A kecskeméti kutató- intézettől kért magvak, rozs és búza csak február 28-ra érkeztek meg. Ezeket is ja- rovizáltuk még aznap és március 18-án vetettük el, bár későbben, mint a többi mag, de ezek is szépen kalászba szöktek. Kísérleti, növényeinket ágyúsokba, sorba vetettük, fejtrágyáztuk és háromszor kapáltuk. A kalászok igen dúsak és megvan a reményünk arra, hogy a jövő évre már több vetőmagunk lesz ezekből a gabonafélékből. Az őszi gabonafélék tavasziasítása mellett megkezdtük egyes tavaszi gabonafélék ősziesítését a fenti eljárással. Például kanadai és francia igen nagy kalászú és nagyszemű búzafélékkel. Az érés sorrendjében a gabonaféléket kiszedjük, címkékkel látjuk el és átadjuk az állomás igazgatójának tárolásra. LAKI ZSUZSANNA fiz 1919-es mártírok sírjánál Ma 36 évvel ezelőtt dördült el először Szekszárdon a fehérterror sortüze. Megbukott a dicsőséges tanácsköztársaság és utána véres, kegyetlen napok következtek. Tolna megye földjét is mártírok vére öntözte. Az évforduló alkalmából elmentem a Szekszárd-alsóvárosi temetőbe, felkerestem a 19-es mártírjaink sírját. Egy közös sír, egy közös emlékmű — itt- nyugszanak a mi elvtársaink, akik a mi szabadságunkért adták életüket. Olvasom az emlékműről a neveket: Aranyosi, Berták és így tovább. Mindmind jó elvtárs, ismerős volt, jól emlékszem rájuk. Kommunista harcosok voltak, hősök, — úgy is haltak meg. Nem hiába áldozták vérüket a szabad Magyarországért, álmuk beteljesült: évtizedekkel később, de élő valósággá vált. A Horthy-pribékek kiontották vérüket, de a magyar nép szivéből nem tudták kiölni a szabadságvágyat. Megvalósítottuk a Szovjetunió dicső hadseregének segítségével a szabad, független, békés Magyarországot, rátért boldogabb jövőjének, a szocialista társadalom megvalósításának útjára. Kezd alkonyodni. Búcsúzóul ráhelyezek a sírhalomra néhány szál piros szekfűt annak jelképéül, hogy nem felejtünk cl benneteket, mártírok, régi harcostársak, kik életeteket áldoztátok boldog jövőnkért. Szívünkbe zártuk örökre emléketeket és ez arra buzdít bennünket, hogy nagyobb és nagyobb lendülettel küzdjünk annak az ügynek valóraváltá- sáért, amelyért ti életeteket adtátok. —z—r— Jegyzetek az alsónánai Dózsa Tsz-böl Alsónánát körbefogja a hegy, mintha bölcsője lenne ennek a kis falucskának. Mondani sem kell ezek után, hogy földjei többnyire hegyoldalon terülnek el. Ebben a kis faluban évekkel ezelőtt két termelőszövetkezet alakult: a Dózsa és a Világszabadság. A Dózsa termelőszövetkezetnek a 410 hold földjéhez 34 dolgos munkáskéz van, fiatalok és öregek vegyesen. Dolgoztak eddig is esztendőről esztendőre, de csak nem tudtak kihozni 5—6 mázsa búzánál többet a földből, árpából jó termésnek szá mított a 8—10 mázsa, kukoricából meg a 15 mázsás hozam. De idén „csoda" történt, mert árpából 13. búzából 8— 8.5 mázsát takarítottak be. A kukoricájuk is megadja holdanként a 25 mázsát. Megvan ennek is a titka: pétisót használtak. Szórták ők kalászosra, kapásra egyaránt. Meg is lesz az eredménye ... Nem csodálható, ha az elmúlt esztendőkben eléggé csehül jutott az osztalékból. Az évközi pénzosztás meg olyan ritka volt náluk, mint a fehér holló. Tavaly ősszel a termelőszövetkezet tagsága egy-egy munkaegységre 25— 28 forint értékű terményt kapott. Idén már más képet mutat a zárszámadás, mert búzából 4—5, árpából 2, rozsból 1, kukoricából 3 és burgonyából két kilót osztanak. Pénzben pedig 8 forintot. Ha csak úgy hirtelenében számoljuk is össze, idén az egy munkaegység értéke 35—40 forint lesz. Ez azonban még mindig nem olyan sok, ha figyelembe vesszük, hogy egyes termelő- szövetkezetekben eléri az 50 —60 forintot is. A hiba forrására évek múltán rájöttek — maguktól: egyoldalúan gazdálkodtak. Azt hitték, hogy csupán a négyszáz egynéhány hold föld bői meg lehet élni. Persze ebből a földből 34 termelőszövetkezeti tagnak meg lehet élni, méghozzá jómódúan. A hibát Ők ott követték el, hogy nem tartottak és még ma sem tartanak ehhez a földterülethez elegendő állatot* mert pillanatnyilag is minden 10 hold földre jut egy számosállat. Jelenleg mintegy tizennégy fejőstehenük van, de ezek is eléggé szedett-vedett fajták. Tervezik a tagok, hogy őszre mire elkészül az ötven férőhelyes új, modern istállójuk, végrehajtják a selejtezést és a tehenek számát 25 jól tejelő egyedre növelik. Az egész szarvasmarhaállományuk a mostani 36 helyett 50 lesz. A hitelkeret megvan mind az építkezésre, mind a vásárlásra. Tervezgetik, hogy naponta 150—200 liter téjet dolgoznak fel teavajnak. így minden nap nyolc kiló vajat értékesítenek Szekszárdon és esetleg saját községükben. A belőle származó pénzjövedelem naponta mintegy 600 forint. Megmarad azonban még a sok soványtej, amit hízókkal etetnek meg. Jövőre már ebből is 100 darabra szerződünk. Jövedelmező lesz számukra a baromfi tartása is: mintegy 500 tyúkot nevelnek, 200 kacsát és 100 libát pedig meghízlálnak. Az alsónánai Dózsa termelőszövetkezet tagsága a saját bőrén tapasztalta eddig, hogy mit jelent az, ha nem tartanak elegendő állatot. Ezért határozták el, hogy a jövőben másként gazdálkodnak, több jószágot tartanak, mert a pénzforrásnak ez az egyik legbiztosabb alapja. Emellett lesz elegendő trágya is és o ma még gyéren termő talajokat ezúttal jól termővé teszik. Elgondolásuk helyességét leginkább az egy munkaegységre jutó részesedés mutatja meg; ez pedig számolásuk szerint, jövőre 50 forint lesz. Az alsónánai Dózsa termelőszövetkezet tagjai ma még csak tervezgetnek, de holnap ezekből a tervezgetésekből valóság lesz, olyan kézzelfogható valóság, amely előttük a jövő még jobb és boldogabb képét jeleníti meg. MEGJEGYZÉS A krumpli nem gomba... Ez a megállapítás úgy tűnik, hogy felesleges, mert mindenki tudja és a krumplit nem téveszti össze a gombával. Ám mégsem így van, mert akadnak emberek — például a Szekszárdi Népbüffében —, akik nagylelkűen odatesznek az asztalra egy tányér krumplit — ha gombát kér az ember. A minap, pontosan kedden este 8 óra felé én is így jártam. Annak rendje és módja szerint megváltottam a blokkot egy adag gombapörköltre sertésbordával. Odaadom a blokkot a felszolgálónak: „Gombapörköltet kérek sertésbordával.“ A kartársnő eltűnik az ajtó mögött, majd visszatér és elém tesz egy tányért, tele párolt burgonyával és néhány húsdarabbal. Gondolom talán a krumpli közé rejtették el a gombát. Összetöröm villámmal az egészet — de a gombának nyoma sincs. Nem rosszmájúságból mondom, de most nem tudom, hogy én feledkeztem meg a gomba és a krumpli közti különbségről, vagy a büffé kiszolgálója. Én mindenesetre nem. — a