Tolnai Napló, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-17 / 167. szám
6 NAPLÓ 1955. JULIUS 17 Otven éve A 84 éves Miklós József, az 1905-ös ozorai aratósztrájk egyik szervezője. AZ 1905. évi dunántúli munkásmozgalmakban az ozorai kepés aratók is resztvettek. Nagyjelentőségű volt az ö sztrájkjuk, mivel központi szer vezésben, irányításban alig volt részük. Az akkori szociáldemokrata vezetők nem törődtek velük, magukra hagyták őket. Voltak ugyan, akik már akkor hangoztatták a munkásparaszt szövetség szükségességét, de az egyik szoc. dem. vezető például ezt a könnyelmű kijelentést tette: „Fütyülök a bagósszájú parasztra.“ Mezőfi Vilmos képviselő ezután megalakította az „Újjászervezett Szocialista Párt“-ot, s létrehozta az „Országos Mun- kásvédő'Szövetség“-et. Ennek 72. számú csoportja működött Ozorán körülbelül 200 taggal. A Szabad Szó című lapot járatták és olvasták, mivel „ez irt a nép szájaize szerint“. A Szabad Szó cikke: nyomán az ozorai részssaratók és cséplőmunkások is elhatározták, hogy bérköveteléssel lépnek fel az uradalmakkal szemben. Kijelentették, hogy nem hajlandók aratni a 11. részért, illetve csépelni 2.3 százalékért. Amikor az uradalmak nem voltak hajlandók követeléseik teljesítésére, kimondták a sztrájkot. Csalamádékotés idején történt. Hire futott, hogy Medgyes puszta aratói is sztrájkolnak. Az ozoraiak is megindultak Gyánt, Görbő, Pincehely felé, hogy csatlakozásra szólítsák fel az aratókat. Pincehelyen azonban a csendőrök közre fogták őket és beszorították a község háza udvarára. Soknak sikerült innen megszöknie, míg a többieket Tamásiba kísérték. Tizennégy napi börtönbüntetést róttak ki rájuk, amit egy részük Tamásiban, másrészük Szekszárdon töltött le. HETVENHÁROM OZORAI ARATÖ és cséplőmunkást ítéltek akkor elzárásra. Ezek közül ma már csak öten vannak életben: Miklós József, a szervező, 84 éves, aztán Németh Imre, Kránicz Ferenc, Németh József és Lulik István. Tóth Lajos, Németh Péter és Simon József szintén resztvettek a sztrájban, de a csendőrök elől sikerült megszökniök. Az 50. évforduló alkalmából if j. Poór Ferenc az ozorai DISZ szervezet kultúrcsoportjának vezetője fényképfelvételeket ké szített az öreg harcosokról és az ezekből készült tablót és a résztvevők életrajzi adatait a községi kultúrházban állítják ki. Az ifjúsági szervezet ezzel akar emléket állítani azoknak a bátor harcosoknak, akik szembe mertek fordulni az elnyomókkal. Pintér Endre Zsigmond tanító, özora Alpári Gyula Tolnamegyéből, Dunaföldvárról indult el. A magyar munkásmozgalom kiváló harcosa volt. 62 évet élt és ebből 45-öt a munkásmozgalomnak áldozott. Élete a harcos kommunista emberi magatartásának példája. Egy azok közül a „megszám Iái hatatlan Tiborcok közül, akik vérük hullásával váltották meg az új felszabadult Tiborcok életét“. Az 1900-as években Pozsonyban találjuk. Már egész fiatalon tanulmányozza Marx—Engels tanításait. S a fiatal Alpári a századforduló idején felkerült Budapestre. Már fiatal korában szembe fordul a szociáldemokratizmussal. Minden figyelmével a forradalmi munkás- mozgalmak felé fordul. Az 1905-ös orosz forradalom nagy hatással volt rá. Rájött arra, hogy nem elégséges a II. Interna- cionálé opportunizmusa ellen harcolni. Felismerésében odáig jutott, hogy döntő szerepet tulajdonított a munkásosztálynak a forradalomban. Hirdette, hogy a prcletáriátusnak fel kell készülnie a forradalomra, a hatalom átvételére. Egy- ideig szerkeszti az „Ifjú Munkás“-t és szervezője volt a Szocialista Ifjú Munkás Internacionálénak is. Haladó gondolkodásáért 1910-ben kizárták a SZDP-ből. A kizárási ügy azonban a II. Interna- cienálé kongresszusa elé került Koppenhágában. A Nemzetközi Iroda döntőbírósága megerősítette a kizárást, de Lenin mellette állt. Visszaemlékezve erre az időre Alpári azt írja: „Meglepő, bátorító tapasztalat; j; hogy Lenin a legapróbb részletekig tájékozott volt a magyar munkásmozgalom részletkérdéseiben.“ 1882-1944 Közben kitört az első világháború. Egy ideig mint közkatona frontszolgálatot tel jesített, de csakhamar súlyosan megbetegszik és leszerel. Budapesten egy német nyelven megjelenő lapnál helyezkedik el. A lap kispolgári beállítottságú veit. Elszigetelve dolgozott, már kételkedett a proletáriátus forradalma lehetőségében. Oroszországban azonban megvalósult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A világ egyhatodán megszűnt a kizsákmányolás, a diadalmas munkásosztály vette kezébe a hatalmat! Ennek a döntő ténynek a jelentőségét felmérve Alpári harcos újságíróvá lesz, s a tömeket mozgósítja nálunk i5. 1918-ban résztvesz a KMP megalapításában. A Vörös Újság szerkesztőségi munkatársaként több cikkben írja, hogy a bolsevikoknak ellen állhatatlan erőt kell gyakorolni a tömegekre. A Tanácsköztársaság idején a Külügyi Népbiztosságon dolgozott, majd a Tanácsköztársaság bukása után külföldre emigrált. 1921-ben Moszkvában a Nemzetközi Sajtóiroda szervezését vállalja magára. A hét nyelven megjelenő Internacionale Presse Korrespondenz fő- szerkesztője lesz. Életének főbb állomásai- Berlin, Bécs, Svájc, Párizs. Életének ezt a szakaszát könyörtelen harc jellemzi a szociáldemokratizmus ellen. Egyéb főbb ténykedése ez volt: Látva, mennyire hiány van a harcos kommunista újságírókban, kommunista újságíró iskolát szervezett; Nevelte az új újságíró nemzedéket, készült arra az időre, amikor a proletáriátus a kapitalizmus láncán valahol ismét széttöri bilincseit. A német fasizmus uralomra jutása aggodalommal tölti el. Látja Hitler terveit, azt, hogy az emberiség új pusztulás felé rohan. A II. világháború idején Franciaországba emigrál. Egyideig a francia Kommunista Párt tagjai rejtik el 1940-ben a Gestapo elfogja és Németországba viszi. Börtönbe kerül, életének erről a részéről csak töredékek maradtak fenn. Még tudjuk, hogy Himmler utasítására megírta a börtönben művét: „Hogyan lettem kommunista“. A fasizmus pusztulásának „jóslata“ volt ez a könyv, ezt írja: „Ki kell mondanom az igazságot a fasizmus szükségszerűen meg fog semmisülni“. 1944-ben még titkon remélte, hogy megmenekül. Hallotta az olaszországi eseményeket, látta azt, hogy a háború már nem tarthat sokáig. A felszabadulást nem érhette meg. 1944. július 17-én, 11 éve a sachenshauseni koncentrációs táborba SS legények kivégezték. Igazi kommunista volt, abban a tudatban halt meg, hogy az ügy, amelyért életét áldozta győzni fog.. Alpári szülőföldjén „az egykori szegény Tiborcok“ helyett, ma az új felszabadult Tiborcok élnek. A dunaföldvárí Alkotmány termelőszövetkezet s a többiek az országban, mindenütt hirdetik az új élet igazát. Alpári emlékét akkor őrizzük híven, ha megbecsüljük szabadságunkat, s tovább építjük szabad hazánkat! Horváth Imre Mozgóbolt járja a decsi határt Az elmúlt esztendőben az aratás, cséplés nagy munkáiban nagy sikerük volt a földművesszövetkezetek által szervezett mozgóboltoknak. Éppen ezért a decsi földművesszövetkezet az idén is állított mozgóboltot a dolgozó parasztok részére. A mozgóboltoknak az idén is nagy sikere van és jól működik. Az egylovas kocsi hűsítő italokkal, cigarettával, cukorkákkal végigjárja a munkahelyeket és a dolgozó parasztok kint a helyszínen be tudják szerezni szükségleteiket. Az idén a mozgóboltok árukészletét ki is szélesítették, mégpedig kerékpár gumikkal, ragasztókkal és kaszákkal. Nem is hiába, mert már mindegyikből adtak el kint a földeken. Az apróbb, csep- rőbb dolgokból pedig nem igen hoz vissza a mozgóbolt árusa, mert minden elkel. Orvosolják végre! Nemcsak kimondottan Bonyhád, de a járás mind a 28 községének dolgozó parasztsága örömmel fogadná, ha az illetékesek végre megépítenék a már több, mint egy és fél esztendővel ezelőtt megígért szükségkarámot a vasútállomás mellett. Arról van ugyanis szó, hogy a 20—25 kilométerről bejáró tsz tagok és gazdák kénytelenek kora hajnalban elindulni, hogy átadhassák sertéseiket az államnak, s késő éjjel jutnak haza. Egész napjuk semmiséggel telik el, holott helyette hasznos munkát végezhetnének, ha.. ,a járási állatforgalmi és a Pécsi MÁV csak egy kevés jóindulattal viseltetne a gazdák iránt. A Pécsi MÁV már 1958. novemberében megígérte, hogy 1954. január elején megkezdi a karám felépítését. Az állatforgalmira hárulna a mérlegház elkészítése. Az ígéret elhangzott, de tett még azóta sem követte, pedig már végre illene ezt a fájó pontot orvosolni... RÁDIÓ 1955. július 18—24-ig Állandó müsorszAmok: Kossuth-rádió: 4.30: Falunaptár — 4.35 —8.22-iq: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 6.00: hírek. — 6.30: Színházak műsora. — 7.00: A Szabad Nép mai vezércikke. — Hírek. — Időjárásjelentés. — 7.45: Naptár. — 8.22: Műsorismertetés. — 9.20: A qyermekrádió műsora. — 10.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés — 12.00: Hírek Időjárásjelentés.— 14.00: Időjárás és vízállás jelentés. — 15.00: Hírek. Közérdekű közlemények. — 17.00: Hírek. Időjárás|elentés. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 20.00: Esti Híradó. Időjárásjelentés. — 22.00: Hírek. Idöjárásjelen- tés. Sport. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.22: Himnusz. Utána vízjelzőszolqálat. Petőfi-rádió: 7.00 — 11-lq: azonos a Kossuth-rádió műsorával. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00 Műsorzárás. Hétfő, július 18. Kossuth-rádió: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Cembaiomüvek. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: Goldmark operáiból. — 11.30: Nebáncsvirág. Elbeszélés. — 12.10: Operett muzsika. — 12.45: Ahol az acélos maqyar búza terem. — 13.00: Népdaleso- kor. — 14.15: Űttörőhíradó — .14.40: Húsz perc könnyű zene. — "15.10: Heti zenés kalendárium. 16.00: Ifjú Technikus. — 16.25: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 16.40: Kaposy Andor énekel. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Eqy falu — eqy nóta. — 18.00: A komlótól a sörig — 18.20: Magyar szerzők kórusművei. — 18.40: Az ifjúság írói — 19.02: Ismerkedés a zene- irodalommal. — 19.54: Moszkvai jegyzetek. — 20.20: A kertész kutyája. Vígjáték. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Magyar zeneszerzők. — 23.45: Virágénekek. — 0.10: Cimbalomszólók. Petőfi-rádió: 14.00: Operarészletek. — 15 00: Zenés séta a Moldva partján. — 15.40: Keringőhangverseny. — 16.00- Oscar MŰSOR Straus operettjeiből. — 16.30: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének népi zenekara játszik. — 17.00: Kórushangverseny. — 17.25: A dollár álarc nélkül. — 17.40: Filmzene. — 17.50: Schumann- Karnevál. — 18 20- Kína Herkulese 18.40: Littasy György énekel. — 19.00: Az épülő kommunizmus naqy orszáqában. — 13.30: Dankó Pista élete. — 19.50: Tánczene. — 20.20: Sporthiradó. — 20.40: Zenekari hangverseny. — 21.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 21.40: Magyar műhelyek. — 22.00: A könnyű ze ne kedvelőinek. Kedd, Július 19. Kossuth-rádió: 8.30: Rácz Zsiga és zenekara játszik. — 9.00: Indulók — ,0.10: Könnyű zene. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: Eisler- Rapszódia nagyzenekarra. — 11.30: Az Állami Tűzoltóság központi zenekara játszik. — 11.50: Versek — 12.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — — 13.00: Könnyű hangszerszólók. —13 30: Kemény—Dalos: Tavasz a télben — 14.15: A VIT zenei műsoraiból. — 15.10: Legkedve sebb verseimből. Elmondja Szakám Miklós. — 15.30: Mozart ope ráiból. — 16.00: Ifjúsági műsor. — 16.40. A tizenhetedik század kórusmnzsikájából. — 17.10: Vá laszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Újfajta munka — újfajta emberek a termelőszövetkezetben. — 18.20: Magyar nóták és csárdások. — 18.50: Ütitarisz- i yámból. . •— 19.02: Ajándékhanqverseny a mezőtúri termelő- szövetkezetek és földművesszövetkezetek dolqozóinak. — 19.54: Moszkvai jeqyzetek. — 20.20; Nyári kaland. Zenés bohózat. — 22.51. Hanglemezek. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: Népzene Petőfi-rádió: 14.00: Népek zenéje. — 15.00. Szovjet szórakoztató zene. — 16.00 Magyar népi muzsika. — 17.00: Kamarazene. — 17.30: Méhek és virágok. — 17.45: Tánczene a román rádió műsorából. — 18.30: Az épülő kommunizmus naqy orszáqában. — 19.00. A barokk zenéje. — 19.40: Előadás Sass Anna Flóra Afrika- utazóról. — 21.00: Magyar és szovjet operákból. — 21.30: ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. — 22.00: Zenekari hangverseny. Szerda, Július 20. Kossuth-rádió: 8.30: Népszerű operarészletek. — 10.10: Zenei szótár. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: A Csel szlovák Néphadsereg Együttesének hangversenye. —- 11.30: Szülőknek — nevelésről. — 12.10: Tánczene — 13.00: A tavalyi nyár. Elbeszélés. — 13.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 14.15: IJttörő-hiradó. — 14.40: Ajándék lemezeinkből. — 15.10: Szárnyas vihar. Ifjúsági rádiójáték. — 16.00: Mjaszkovszkij: Hegedűverseny. — 16.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Riporter szemmel a világ körül... — 17.25: Szovjet népek dalaiból. — ■18.00: Messze száll énekünk ... — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: A viráqzó mezőqazdasáq útján. — 19.17- Jő mumcáért — szép muzsikátl — 19.54: Moszkvai jegyzetek. — 20.20: A Rádió világ- irodalmi folyóirata. — 21.25: Boldog nyár. Tánczene. — 21.50: üti- tarisznyámból ... — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 23.30: Könnyű melódiák. — 0.10: Berel Mária énekei. Petőfi-rádió: 14.00: Művészlemezek. — 14.40: Vidám melódiák. —15 20: Operettrészletek. — 16.20: Részlet Laczkó Géza „Rákóczi” című regényéből. — 16.40: Bura Sándor és zenekara Játszik. 17.20: Kádár Iván „A munkásosztály elnyomorodása a Horthy- fasizmus alatt” című könyvének ismertetése. — 17.40: Kamarazene — 188C- Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 18.50: Ifjú szivvvel. — Filmzene. 19.30: Az épülő kommunizmus naqy orszáqában. — 20.00 Fodor Lajos ka- marakőrusa énekel. — 20.20: Sporthiradó — 20.40: Operarészletek. — 21.20: Orvosi tanácsok: Milyen a Jó ivóvíz? — 21.30: 900 millió ... — 22.00 Verbunkosok, népdalok, csárdások és magyar nóták — 22.28: Mesélő muzsika. Csütörtök, július 21. Kossuth-rádió: 8.30: Szimfóni kus hangverseny. — 10.10: A Textilszakszervezet közDonti együttesének műsora. — 10.50: Szimfónikus táncok. — 11.30: A családjáért tette? Balázs Anna irodalmi tudósítása. — 11.50: Mosonyi: Dalra magyar. — 12.10: Puccini operáiból. — 13.00: Na- himov tengernagy. Előadás. — 13.20: Mai magyar szerzők operettjeiből. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.25: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 15.55: Indulók és táncok fúvószenekarra. — 16.20: Emlékezés Korúját Aladárra. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: Technikai új donságok. — 18.20: Boldog nyár. — 19.02: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. —- 19.50: Otitarisznyám ból... — 20.20: Szórakoztató zene. — 20.35: Verdi: Álarcosbál. Opera. — 23.05: Hanglemezüjdon- ságainkból. — 23.35: Szórakoztató zene. — 0.10 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Petőfi-rádió: 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Lengyel népdalok és táncok. — 15.20: Magyar szerzők művei. — 16.00: Szórakoztató zene. — 16.30: Fiatalok zenei újságja. — 17.25: Német és olasz népdalok. — 17.45: Az újjászületett Phenjan. — 18.00: Kamarazene. — 18.35: Részlet Gergely Sándor önéletrajzi regényéből. — 19.00: Sportfilmek zenéjéből. — 19.30: Musszorgszkij: Gyerinekszoba. Dalciklus. — 20.00: Radics Béla Jenő és zenekara játszik. — 20.40: A világirodalom naqy versei. — 20.55: Tánczene. — 21.30: Sporthiradó. — 21.50: Vidám kórusok. — Péntek, július 22. Kossuth-rádió: 8.30: Vidéki népi zenekarok és énekesek műsora. — 10.10: Bánki József zongorázik. — 10.30: A kisiskolások műsora. — 10.50: Az Okos Mackó. — 11.00: — Nők negyedórája. — 11.20: Filmzene. — 11.30: Vígoperarészletek.— 12.10: Suki Antal és zenekara játszik. — 12.35 Ut- törőhiradó — 13.00 Tánczene. — 14.15: Amerikai népdalokból. — 14.40: Jámbor László énekel. — 15.10: Fiatal hősök az új magyar irodalomban. — 15.40: Operettkettősök. — 16.00: „Az erdők mén tén . . .” Dalok — versek. — 16.20 Fiatalok sporthiradója. — 16.40: Kamarazene. — 17.10: Mit tudunk a csillagokról — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: A szék szárdi népi zenekar játszik. — 19.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.17: Jó műnkért — szép muzsikát! — 20.20: Tessék választani ... — 20.25: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 21.45: Sporthíradó. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Táncoló billentyűk 22.50: óda a repülésről. — 23.00: Éji zene. — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népek dalai. — 15.30: Bach müveiből. — 16.00: Népi zenekarok hangversenye. — 16.40: Zenekari muzsika. — 17.22: „Ki él Olaszországban boldogan?" — 18.00: Híres vonósnégyesek. — 18.18: Vladigerov: Preludium. — 18.30: Az épülő kommunizmus naqy orszáqában. — 19.00: Kórus- hangverseny. — 19.25: Miért érdeke az egyénileg dolgozó paraszt nak a nehézipar fejlesztése? Előadás. — 19.40: Tánczene. — 20.20 Nagy mesterek kedvelt műveiből. — 21.00: „Életre kelt századok". Dénes László eseményjátéka. — 21.30: Operettrészletek. — 22.10: Csajkovszkij operáiból. Szombat, július 23. Kossuth-rádió: 8.30: Táncok "fúvószenekarral. — 8.50: Operettdalok és kettősök. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak vonósnégyese Játszik. — 11.30: Orvosi tanácsok: nyári ételmérgezések megelőzése. — 11.40: Szovjet kórusok énekelnek. — 12.10: Zenés hétvége. — 13.00: Hortobágy. Irodalmi műsor. — 13.40: Fúvószenekari hangverseny. — 14.15: Szórakoztató zene. — 15.10 Szív küldi szívnek szívesen. — 15.40: Növekvő szükségletek — fejlődő termelés. Előadás.— 16.00: Könyv, muzsika, színház — 16.40: Garay György hegedül. — 17.10: Kodály: Magyar népzene — 17.26: Szól a harmonika. — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.00: Tánczene. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.10: Anna-köszöntő. — 20.20: Gózon Gyula és Berki Lili jutalomjátéka. — 21.35: Hires tenoristák énekelnek — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. Petőfi-rádió: 14.00: Operettzene. — 15.00: A hazáról dalolunk. — 15.20: Az opera mindenkié. Donizetti- Don Pasquale — 16.20: Tánc zene. — 17.05: Mithológiai képeskönyv. — 17.30: Borodin műveiből. — 18.00: A szovjet irodalom története: Kazakevics. — 18.30: Híres előadóművészek hangversenye. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.45: Eino Leino finn költő versei. — 20.05: Kórusok. — 20.20: Sporthiradó — 20.40: Opera részietek. — 21.20: A tápéi és a túrái népi együttes műsorából. — 22.00: Zenekari hangverseny. Vasárnap, Július 24. Kossuth-rádió: 8.10: Édes anyanyelvűnk ... — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotóámatőrök öt perce. *— 9.00: Uj zenei újság. — 10.00: Vasárnapi levél. — Í0.1O Kiváncsiak klubja. — 11.00: Bemutatjuk a legújabb könnyűzenei felvételeket. — 12.15: „Jó ebédhez szól a nóta”. — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikátl — 14.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Eqy hét a külpolitikában — 15.45; Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: János vitéz. — 16.54: Köny- nyű melódiák. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Az Állami Népi Együttes műsora. — 20.51: Schönherz emlékműsor. — 21.30: A vasárnap sportja. Totó- hírek. — 22.10: Klasszikus operet- tek. — 23.00: „Pécsi Zenei Hetek”. — 23.30: Brahms: C-dur zon gorahármas. — 0.10: Népzene. Petőfi-rádió: 8.00: Fúvószene. a baráti rádiók műsorából. — 8.30: Hegedűmuzsika. — 9.00: Bura Sándor és zenekara játszik. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.45: Liszt és Bartók zongoraműveiből. — 12.29: A ióvátett város. Mark Twain elbeszélése. — 13.00: Művészlemezek. — 14.00: Részietek Huszka Jenő daljátékából. — 14.40: Népszerű szovjet filmek zenéjéből. — 15.00: Természetvédelmi tájaink. Tihany. — 15.20: A nyár dalaiból. — 16 00- Részletek Puccini: Pillangókisasz- szony című operájából — 17.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 17.40: Zenekari muzsika. — 18.35: Gádor Béla két karcolata — 19.30: Színes magyar népi muzsika. — 20.20: A Tartós békéért, népi demokráciáért! című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Népek dalai. (A Maqyar Rádió a műsorváltoz- tatás jogát fenntartja.)