Tolnai Napló, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-06 / 157. szám

4 NAPT.O 1955 JÚLIUS 6 A kistormási Hazafias Népfrontbizottság nyári terveiből löl jövedelmez a viziszárnyas tenyésztése a simontornyai Alkotmány Tsz-ben SPOBT Á járási szpártákiádon is a legjobb eredményeket a szakályi sportolók érték el Termelőszövetkezeteink egy­re inkább kihasználják azokat az adottságokat, melyek a jo gazdálkodást eredményezik. Az állattenyésztés terén különö­sen fontos körülmény az, hogy olyan állatfajtákat tenyésszünk melyeknek az életkörülményei­hez a legjobb adottságok meg­vannak. Például víz mellett feltétlenül érdemes a viziszár- nyasok, a kacsa és a liba te­nyésztésével foglalkozni, mert ezekkel az állatokkal nincsen sok vesződség, az aránylag ke­vés takarmány mellett is jól fejlődnek és a tenyésztésük jól jövedelmez. A simontornyai Alkotmány termelőszövetkezet tagsága is f elismei te a viziszárnyasok tenj észtésének jelentőségét es Itt van a várvavárt nyár, a nagy vakáció, a tanulók, az út­törő pajtások élvezhetik min­den örömét, minden lehetősé­gét. A legnagyobb kitüntetés­ben természetesen azoknak van részük, akik az egész iskolaév­ben szorgalmasan, nagy igye­kezettel tanultak, élenjártak az úttörő mozgalmi munkában, vagy a fémgyűjtésben. Ezek közül a pajtások közül a leg­jobb munkát végzőket várják az úttörő üdülőtáborok, várja a Balaton, Csillebérc— Az Iregszemcsei Vegyes KTSz — annak ellenére, hogy nem nagy szövetkezet, mégis szép eredményeket ért már el. Ennek magyarázata az, hogy jó kapcsolatot tart a párt és tanácsszervekkel, a szövetke­zet munkája is olyan, hogy mind a lakosság, mind a közü- letek, szívesen dolgoztatnak ott. A szövetkezet nemrég meg­tartott közgyűlésén a községi tanács elnöke hangsúlyozta, lob!) mint 50110 Ft értékű könyvet vásároltak a Tolnai Selyemtonó dolgozói Nincs a megyében, de talán még az országban sem még egy üzem, ahol annyira szeretnék a munkások a könyvet, mint a Tolnai Selyemfonóban. Az Ün­nepi Könyvhét eredményei leg­alább is erre utalnak. Az Ün­nepi Könyvhéten 5.304 forint értékű könyv talált gazdára a Tolnai Selyemfonó dolgozói kö­zött, de már a#könyvhetet meg­előző hónapban is 3.000 forint értékű könyvet vásároltak a Selyemfonóban. Érdemes megvizsgálni a könyvnek, a tudás forrásának nagy népszerűségének okát a Selyemfonóban. Igen fontos például, hogy az üzemi bizott­ság látja az összefüggést a dol­gozók elméleti képzése, műve­lődése és termelő munkája kö­zött. A tapasztalat is megmu­tatta, hogy azok a dolgozók, akik kitartó szorgalommal ké­pezik magukat, sokat olvasnak a sajátmaguk művelésére ,a tér melő munkában is élenjárnak. Az üzemi bizottság aktívákat szervezett a könyv terjeszté- / sére az üzemen belül. Az aktí­vák, például Németh Teréz, Aranyos Jánosné, vagy Szabó Ilona ügyes módszerekkel ter­jesztették a könyvet, dolgozó társaik között. Az Ünnepi Könyvhéten Bol- vári Jánosné az üzem párttit­kára járt elől jó példával a könyvvásárlásban. Szakács Pálné 4 gyermekes anya 110 forintért, Klem Róza 95 fo­rintért, Link Istvánná 90 fo­rintért, Bőhm Nándorné pedig 170 forintért vásároltak köny­vet az Ünnepi Könyvhéten. elhatározták, hogy az ed­digi 560 darab lúd és 500 darab kacsa törzstenyészetüket eb­ben az évben jelentősen növel­ni fogják. Keltetőjükből még a környező termelőszövetkezetek nek is szállítanak napos libát és kacsát. A törzstenyészetben most kezdték meg a libák konasz- tását. Hat-nyolc deka tollat tépnek egv-egy libáról. Az első tépésből várható 40 kilogramm libatollnak az értéke 4 000 fo­rint. 200 darab ludat tesznek tömőbe. A hízottlibákból körül belül 30 000 forintot pénzelnek. A jövő évben a liba és kacsa- állomány növelése folytán 80- 100 000 forint bevételre számí­tanak a tagok. A megyei tanács oktatási osztálya a nyár folyamán 150 iskolásgyermeket Udültet bala- tonszcinesi táborában. A 150 úttörő két csoportban üdül 10— 10 napig. Az első csoport a kö­zeljövő napokban a tervek sze­rint július 7-én indul Balaton- szemesre a táborba. A tábori életet élénkíti, szí­nezi az idén az ifjú mesterpró­bára való felkészülés. A pajtá­sok ugyanis a különféle tudo­mányágakban elérhetik az ifjú mester címet. Erre a címre ter­mészetesen csak azok pályáz­hogy a lakosság részéről semmi panasz nincs a szövetkezet munkájával szemben. A cipész részlegben már mé­retes cipőket is gyártanak, ed­dig csak javításokkal foglal­koztak. Nem kell már Szek- szárdra elmenni a dolgozók­nak akkor, ha egy pár jobb méretes cipőt akarnak maguk­nak készíttetni. A szövetkezet asztalos rész­legének jó munkáját dicséri a helybeli gyógyszertár részére Apróhirdetések DUNAFÖLDVÁRI földmüvesszö- vetkezet bútorüzletében nyers konyhabútor 1 626.— Ft és 1 903 forint. Körmend háló, nyers 3 601 forint, különböző fazonokban kapható. ELVÁLLALNÉK örökbefogadás- ra egyedülálló idősebb férfit. — üzv. Pirgi Antalné, Tolna, Bocs kay utca 23. szám. ELADÖ Szekszárdon, Zrinyi u. 37. számú ház, 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekkel. A fenti cím alatt. PÁNCÉLSZEKRÉNYT vagy pán­céllemezszekrényt keres a pince­helyi kórház megvételre. Ajánlató kát ár megjelölésével. Pincehely. Kórház igazgatósága címre kér Jük. MŰSZAKI vezetőt, építészeti szakképesítéssel, beruházási gya­korlattal azonnali alkalmazásra keres a Dunaföldvári Sertéste­nyésztő. Jelentkezés: Dunaföld­vár, Kossuth u. 7 szám . VÁSÁROLJON szövetet, selymet, pamutárut, kartont, fehérnemű- anyagokat, ágyneműféleségeket, készruhát, cipőt, kötöttárut, divat árut, mindent egy helyen a Tolnai Földmüvesszövetkezet Kisáruházá bán. A kistormási községi Haza­fias Népfrontbizottság min­den esetben együtt dolgozik a pártszervezettel, a tanáccsal és a különböző tömegszerve­zetekkel. Nyári tervüket is ennek szellemében készítet­ték el. Fontos helyet foglal el benne, hogy a Népfrontbi­zottság vezetősége a Központi Vezetőség különböző határo­zatainak szellemében igyek­szik a Hazafias Népfrontbi­zottság tagjait serkenteni a még jobb munkára. Különö­sen most az aratás, cséplés minél kevesebb szemveszte­séggel történő elvégzésére, az állampolgári fegyelem pontos betartására irányítják a fi­gyelmet. Példamutatóan élenjár a se gítségadásban a Hazafias Népfront bizottság elnöke, aki hatnak és készülhetnek, akiket az úttörő csapattanács javasol, tudván, hogy az illető pajtás emiatt nem hanyagolja el egyéb kötelességeit sem. Lehet egy úttörő például a természet kutatás ifjú mestere, ha a pró­bán jól vizsgázik az erdészeti gyógynövénykutató, meteoroló­giai, vagy az egyéb ehhez tar­tozó tudományágak közül há­romból. Mint mondottuk, a nyári tá­borozások idején már megkez­dődtek az ifjú mesterképzés előkészületei. eredményeket készített berendezés, illetve átalakítás. A Megyei Gyógy­szertár Vállalat ezért másutt is igénybe kívánja venni a sző vetkezet munkáját. E kis szövetkezet szép pél­dája annak, a jó minőségű muji kát mindenki megbecsüli. A párt és tanácsi szervek véle­ménye szerint a szövetkezetét tovább kell erősíteni, elsősor­ban kőműves részleggel. NÁDOR SÁNDOR KISZÖV Szekszárd. GÉPÁLLOMÁSOK! Állami gaz­daságok ős közületek részére gu­mitextil hajtószíjak végteleníté- sét soronkivül vállaljuk. Minden­nemű lábbeli, kerékpár külső-bel­ső vulkanizálásdt elsőrendű kivi­telben elvállaljuk. Pincehelyi Ve­gyes KTSZ. __________________ MOZI Garay Filmszínház: július 6­án A Trubadúr. Olasz operafilm. Kezdések: vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap 6 és fél 9 órakor. Kertmozi: július 6-án a „Rá­galom tüzében”. Regényes cseh­szlovák film. Előadások kezdete este 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatni címe: Szekszárd, Széchenyi u. 13. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hí''lapos ítél ya és a hírlap kézbesítő postahivatalok Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. •Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső pedagógus. Ezzel van kapcso­latban a Hazafias Nép­front nyári tervének má­sodik része. Mivel hivatásába vágó az iskolás gyermekek nevelése, most a szünidő alatt a gyermekek munkára való nevelése kerül előtérbe. Ezért továbbra is rendszeresen ellenőrzi a burgonyabogár vizsgálatot. Megszervezik a gyermekek körében „Harc minden szem gabonáért“ jel­szóval a kalászgyüjtést. A Hazafias Népfrontbizott­ság a kultúrmunka segítését sem hanyagolja el e nagy munkák hevében. Segít a bi­zottság, hogy a munkánkban, a beadásban élenjáró, példa­mutató termelőszövetkezetet és egyénileg dolgozó parasz­tokat megfelelően népszerű­sítsék a községben. HÍREK SZERDA, JÚLIUS 6 Névnap: Csaba. Ügyeletes gyógyszertár: 11/1. sz. áll. gyógyszertár. Várható időjárás szerdán es­tig: változó felhőzet, néhány helyen futó záporral. Mérsé­kelt északnyugati-északi szél. Az éjjeli lehűlés tovább fokozó dik, a nappali hőmérséklet kis­sé emelkedik. Várható legala­csonyabb hőmérséklet 10—13, legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán: 23—26 fok kö­zött. — A mözsi úttörő termelő- szövetkezetben tavaly nem tudták kiadni a tagoknak a földjáradékot. Ebben az évben azonban a taggyűlés határoza­ta értelmében mind a két évit kifizetik, mégpedig a kertészet jövedelmének egy részéből. Ezt pedig kiárulják két komlói és egy szekszárdi piacon. HIBAIGAZÍTÁS A Tolnai Napló tegnapi, jú­lius 4-i számában felületes munkám miatt téves adat je­lent meg, amely szerint új ter­melőszövetkezet alakult Kocso- lán. A valóság az, hogy a ter­melőszövetkezet Kalaznón ala­kult meg. Szászy Sándor Két Ili földről 32.606 Ft... A németkéri termelőszövet­kezetek egymással versenyez­ve végzik az őszi árpa aratását. Eddig a Ságvári termelőszövet­kezet érte el a legjobb ered­ményt, öt kombájn dolgozik a tsz határában. Az őszi árpa aratása az egész község terüle­tén, a befejezés előtt áll. Az új Élet tsz tagsága igen szép eredményt ért el a zöld­borsótermelésben. Két hold föl cíön 92 mázsa zöldborsó ter­mett, amelyért már megkapták a pénzt is, 32 600 forintot. A tagság elmondhatja, hogy ko­moly pénzforrást talált a két hold földön. Ezt most másod­növénnyel vetik el, hogy a jó­szágállomány részére elegendő takarmányt termeljenek. Ezen a területen teremhet mintegy 30 mázsa kölesszéna, ki lehet számítani, mennyi jövedelmet hozott két hold föld egy év alatt. BABARIK GYÖRGY v. b. elnök. Tamásiban a vasútállomáson találkoztam velük. Már a megje­lenésük és a kezükben lévő sport felszerelés messziről elárulja, hogy a szpártákiád járási döntőjére jön nek. Nem sokkal később újból láttam a kis csoportot bent a sportpályán, a kabátjuk hajtóká­ján ott volt a VIT jelvény. Mikor szerezték meg . a VIT jelvényt sporttársak? — kérdez­tem. — A múlt héten — válaszol­ták. Majd Kiss József edzőjük a következőket mondja a VIT Jel­vényszerző versenyről: — Mintegy két hete kezdtük meg a VIT jelvényszerző verseny szervezését. Szakály község fia­taljai lelkesen jelentkeztek a jel vényszorző versenyekre. Az első A hatalmas hőségben nem so­kan voltak kiváncsiak az elmúlt vasárnap Szekszárdon az ifjúsági labdarúgóválogatottak mérkőzé­sébe. Pedig a vártnál lényegesen érdekesebb összecsapásnak lehet­tünk szemtanúi. A vendégcsapat volt az esélyese a mérkőzésnek. Az a körülmény azonban, hogy sikerült a választás és erős déli széltől támogatottan jászthattuk az első félidőt, valamint Bosnyá'.: nagyszerű szabadrúgásgólja egy­szerien megcsillantotta a győ­zelem reményét. Ifjúsági váloga­tottunk most is sok hibával ját­szott ugyan, különösen a támadó­sor, de határtalan küzdeniaka­rása és lelkesedése nemvárt győ­zelemhez segítette. Ez a győzelem teljesen megérdemelt. Hiszen vá­logatottunk csatársora előtt ren­geteg gólhelyzet nyílott. Ezzel szemben a vendégcsapat hiába játszott a mezőnyben tetszetőseb­ben. sz'nte helyzethez sem jutott a jól záró tolnai védelem mel­lett. A II. félidőben aztán hatal­mas nyomás nehezedett a hazai kapura, de a védelem jól állt a lábán és különösen Rapp volt az, aki minden gólratörési kísérletet csirájában fojtott el. Ebben a fél­időben a vendégeknek volt több helyzete és ha nem Rapp védi a tolnai kaput, talán egészen szo­ros eredmény alakul ki, vagy esetleg sikerül is a vendégeknek kiegyenllteniök. Mindent egybevetve a győze­lemhez igei-igen közrejátszott a csapat esélytelensége, az a körül II. A szekszárdi Bástya 19 ponttal a harmadik helyen áll. A listave­zető Nagymányoktól 2 ponttal, a második helyezett Bonyhádtól egy ponttal maradt le, ugyanakkor az öt követő Dunaföldvárral szem­ben egy pont előnye van. A csa­pat a 10. forduló után 9:7 gól- aránnyal az ötödik helyen állt. A 10 mérkőzésen a csatársor csak 0 gólt tudott rúgni, ami fényesen bizonyltja a csatársor gólképte lenségét. Egyedül csak Hőgyész és Öcsény ellen volt eredményes a csatársor, bár itt is közreját­szott, hogy az ellenfél védelme gyenge volt. A csapat erőssége a védelem. Ludassal az élen a me­gye csapatai közül a legjobb vé­delem a Bástyáé. A 13 mérkőzés­ből csak 3 mérkőzésen kapott gólt a védelem. Nagymányokon négyet. Dombóváron kettőt (eb­ből egy öngól) és az Építőktől egyet, mely szintén öngól volt. A csapat három döntetlent ért el. Pakson, Szekszárdon (Dunaföld­vári Honvéd) és Sim ontomvá i. Mindhárom mérkőzés 0:0 ered­ménnyel végződölt. Különösen értékes volt a simontornyai dön­tetlenje a csapatnak. Az erediué r.yek elérésében nagy része van a játékosok lelkes játékán kfvíil az edzőnek is, aki a megfelelő taktikájával több értékes pontot szerzett csapatának. versenyt 29-én rendeztük meg. ahol a résztvevő fiatalok közü> 32 an szerezték meg a VIT jel­vényt. A községben még sok olyan fiatal van. akik szeretnék megszerezni a jelvényt az ő ré szűkre újabb jelvényszerző ver senyexet szervezünk De nem­csak a fiatalok, hanem az időseb bek is résztvesznek ezeken a versenyeken: például Sáréti Gyu­la és Nagy Béla, a község, illet­ve sportkör vezetői. A rövid beszélgetés ezzel be is fejeződött, mert a szpártákiád rendezőbizottsága szólította a fia­talokat, hogy készüljenek fel » versenyekre A versenyen meg­látszott, hogy állandó edzésben vannak, mert a legjobb helyezé­seket a szakályi fiatalok érték el. mény, hogy erős széllel hátban játszhattuk az első félidőt, Bos- nyák lelkesítő nagyszerű szabad­rúgásgólja, a csapat lelkes küz­dőszelleme és védelmünk, külö­nösen Rapp nagyszerűen kifogott napja. A kapuban Rapp hibátlan telje­sítményt nyújtott. Hatalmas tért- ölclő kirugásni, pontos labdafo­gása, nagyszerű reflexe, időzített kifutásai, helyzetfelismerései egy­aránt nagyszerűek voltak. Védel­münket az alaposan ismét felja­vult Eesenyei játéka tette maga­biztossá. De jól küzdött a két szélsőhátvéd is. Bosnyákot sza­badrúgásgóljáért, amely nagy lelkierőt kölcsönzött az együttes­nek, külön is dicséret illeti. A xét fedezet fáradhatatlanul küz­dött A dombóvári TallósI volt közülük valamivel jobb. A csatár­kor összeszokatlansága a három­gólos győzelem ellenére is szem­betűnő volt. Különösen a II. fél­időben ütköztek ki a hibák a bácsmegyei nyomás alatt, amikor ez a sor szinte képtelen volt tar­tani a labdát. Nekünk Mányokl játéka tetszett ebből a sorból legjobban. Utána Bandi követke­zik. A dunaföldvári Polgár, a dombóvári Oláh és a szekszárdi Várnai II. lényegesen jobb telje­sítmény nyújtására is képesek. A győzelem az együttesnek minden bizonnyal visszaadta ön­bizalmát és a csapat az utolsó mérkőzésén ismét Igyekszik majd javítani eddigi helyezésén A szekszárdi közönség a há­rom csapat közül egyiket sem valja teljesen magáénak. A kö­zönség megnyerésére a legna­gyobb esélye a Bástyának van, pillanatnyilag, de ehhez szüksé­ges, hogy a vezetőség a csapat- bó' gondolkodás nélkül hagyjon ki olyan játékost, aki rossz szel­lemével, viselkedésével nemcsal: játékostársaira, hanem a közön ségre is rossz benyomást tesz. A negyedik helyet a Dunafold­ván Honvéd foglalja el. Az együt­tes, amikor kompletten lép pályá­ra, mindig jő eredményes játékot r.yújt. A tavaszi fordulóban kü­lönösen jó eredmény volt tőlük a Nagymányok felett aratott 5:2 es, valamint Simontornya felett aratott 4 2-es győzelme. Ezeken a mérkőzéseken a legjobb játéko­saik játszottak. Hogy észen azon­ban már tartalékosán álltak ki és itt már 4:1-es vereséget szen­vedtek a högyésziektől. A duna- íöldvári együttesnek is szeren cséje. hogy olyar. edzőjük v m. mint Fogarasi András, aki a Bás­tya edzőjéhez hasonlóan mindig tud megfelelő taktikát alkalmaz­ni. Bar az őszi fordulóra két já­tékosát elveszítette a csapat, még­is biztosan számítanak a negye­dik helyre a bajnokság végén. Ez részükre nem lehetetlen, mert ha a csapat játékosait egyénileg néz­zük, egészen kiváló tehetségek vannak köztük. (Folytatjuk) Á Megyei Tanács 150 úttörőt üdültet a nyáron Kis szövetkezet is érhet el szép PMfiaialoli jeMezzeleh a ífeüsfelsi SzaUisHaitt! Pártunk és kormányunk cél­ja a szocialista mezőgazdaság fejlesztése. Ennek eléréséhez többek között szakemberekre van szükség. Mi, a lengyeli me­zőgazdasági szakiskola tanulói felhívjuk azokat a dolgozó pa­rasztfiatalokat, akik kedvet éreznek a tanuláshoz, hogy mi­nél nagyobb számban jelent­kezzenek iskolánkba. A lengyeli mezőgazdasági szakiskolán lehetőség van a ta­nulásra, a szaktudás elsajátí­tására, emellett a szabad idő­ben lehetőség van a szórako­zásra és sportolásra is. Iskolánknak van labdarúgó- csapata, mellyel résztvettünk a járási labdarúgóbajnokságon. Van sportpályánk, röplabdapá­lyánk, a 40 holdas parkban, ahol megtalálhatók a tengeren túli faritkaságok is. Télen a sakk és asztaliteniszen kívül megvannak a téli sport lehető­ségei is. Jó kultúrgárdánk van, a szomszédos községeket is fel­kerestük. Az ifjúság részére külön könyvtárunk van a leg­különbözőbb szak- és szépiro­dalmi művekkel. Iskolánk tanári kara a DISZ szervezettel karöltve mindent elkövet, hogy az iskolát a ta­nulók második otthonuknak tekintsék és jól érezzék magu­kat. Mi most fejeztük be az első évet, kezdődik a nyári szabad­ságunk, otthon a gyakorlatban hasznosítjuk az eddig tanulta­kat. Szeptemberre várjuk az új elsőéveseket! Az érdeklődők kérjenek tá­jékoztatót az iskola igazgató­ságától. Jánosi András II. éves tanuló. Á megyei labdorugóbajnokság tavaszi fordulójának értékelése Megjegyzések ifjúsági válogatottunk első győzelméhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom