Tolnai Napló, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-05 / 156. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! TOLN A H E G Y E I PÁRTBIZOTTS ÁGÁN A K XII. ÉVFOLYAM, 156. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR imSr.’Sdi in KEDD, 1955 JÚLIUS 5 Szilárd munkafegyelmet! r Megyénk ipari üzemeinek dolgozói — csatlakozva a húsz budapesti ipari vállalat felhívásához, — az éves tervek határidő előtti teljesítését, a termelékenység emelésére és az önköltség csökkentésére vonatkozó tervek túlteljesítését vállalták. Szép eredményeket értek el az üzemek dolgozói az első félévben. Ipari üzemeink túlnyomó többsége teljesítette határidő előtt tervét, javulás mutatkozik a termelés gazdaságossága terén is. Azonban a megnyugvásra, önelégültségre semmi ok nincs. A második félév tervfeladatai nagyobbak, ezek meg valósítása fokozottabb erőfeszítést követel, különösen ami a gazdaságos termelést illeti. Ezen a területen pedig, az önköltség csökkentésénél, a termelékenység emelésénél tartós eredményeket csak akkor érhetünk el, ha a fegyelem megszilárdul az iparban. A munkafegyelem megszilárdítása az, amelynél még keveset haladtunk előre. A Központi Vezetőség márciusi ülésén leleplezett jobboldali opportunizmus az elmúlt két évben súlyos károkat okozott. „Nagy elvtárs és néhány más elvtárs a minisztériumokban, a sajtóban olcsó, demagóg ígéreteikkel tévedésbe ejtették a munkásdsztályt, a megnyugvás, a sültgalambvárás hangulatát terjesztették a munkásosztályban, alkalmazkodtak a munkások elmaradott rétegeihez és ezzel a bomlás bizonyos elemeit vitték be a munkásosztályba“ — mondja a Központi Vezetőség határozata. Megyénk ipari üzemeiben még mindig nem sikerült komoly eredményeket elérni e hibák kijavítása terén. Az ipari üzemekben több, mint háromszorosára növekedett a kilépők száma. Ez főleg az építőiparra vonatkozik, de más üzemekben is nagy a munkásvándorlás. Gyakoriak az igazolatlan és „igazolt“ hiányzások, késések, a munkaidő nem teljes kihasználása, a lógás. Egyes vezetők azt hiszik, hogy úgy lesznek „népszerűek“ a dolgozók előtt, ha elnézik a lazaságokat, fegyelmezetlenségeket. Nem alkalmazzák a munkafegyelem megsértői ellen a törvényes rendszabályokat, így előfordul, hogy egy- egy „vándormadár“ kéthetenként váltja munkahelyét, egyik vállalattól kilép önkényesen, máshol felveszik, onnan fegyel mileg bocsátják el, a harmadik helyen ismét alkalmazzák. Nem tudja begyakorolni magát egyik munkahelyén sem, a vándorlásának kárát látja ő is, de a becsületes dolgozók, az üzem, az egész népgazdaság is. Károkat okoz a későnjövő, igazolatlan mulasztó is az üzemnek, munkatársainak. Az Élüzem Bonyhádi Cipőgyárban is előfordul, hogy a művezetőknek reggel, munka induláskor kell kapkodniok, hogy egy-két hiányzó dolgozó helyett másikat állítsanak be. A munkafegyelem lazaságát eredményezi a munka rossz megszervezése is. Az építőipar bán gyakran hagyják ott a vállalatot egyes dolgozók azért, mert nincsenek biztosítva a munkafeltételek, tehát a kereseti lehetőség sem. A munkásvándorlás aztán kihat a tervtel jesítésre, nem véletlen, hogy a határidőben, megfelelő minőségben befejezett építkezés olyan ritka, mint a fehér holló. A munkafegyelem megszilárdításának fontos feltétele az, hogy a vállalatok, üzemek vezetői alkalmazzák a fegyelemsértők ellen a törvényes rendelkezéseket. Ha a lógós látja, hogy a lazaságnak semmi következménye nincs, éli világát. Ha viszont következetesen alkalmazzák a törvényes szankciókat, meggondolja, hogy meg szegje-e a munkafegyelmet. A legutóbbi minisztertanácsi ren delet megszigorítja az önkénye sen kilépők ellen alkalmazott rendszabályokat. Azt a dolgozót, aki önkényesen lép ki, vagy fegyelmileg bocsátják el, csak munkaközvetítés útján szabad alkalmazni, a korábbi (csökkentett táppénz, fizetéses szabadság stb.) következmények mellett. Sőt, a munkaerőgazdálkodás rendjének és a népgazdasági terv teljesítésének veszélyeztetése miatt bűnvádi eljárást kell indítani indokolt esetben nemcsak a dolgozó, hanem a vállalat igazgatója vagy alkalmazottja ellen, ha a rendeletet megszegi. Természetesen nem arról van szó, hogy elsősorban adminisztratív eszközöket alkalmazzunk. A fő módszer: olyan légkör kialakítása, hogy a meggyőződés, a munkásbecsület, a dolgozók, a nép érdekeinek tiszteletben tartása tartsa visz- sza az egyes munkásokat a fegyelmezetlenségtől, az üzem rendjének megbontásától. Az üzemekben a munkások többsége becsületes dolgozó, nagy részük évtizedek óta dolgozik az üzemben, akik a gyár törzsgárdáját képezik, közülük kerülnek ki a sztahanovisták, újítók. A munkásközvélemény; ereje, nagy erő, amely képes megfékezni a fegyelmetleneket. Egyes üzemekben, mint például a Tolnai Selyemfonóban hetekig beszélnek róla, ha valaki késett, vagy igazolatlanul hiányzott. A Dombóvári Kender gyárban is vigyáz mindenki hogy ne késsen ai, mert neve kikerül a szégyentáblára. Akinek pedig a nevelés nem használ, keményebb, fegyelmi rend szabályokat alkalmaznak vele szemben. A gyár túlteljesíti rendszeresen tervét. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a munkások túlnyomó többsége azokat a vezetőket, — műszaki, gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetőket — szereti és támogatja, akik nem tűrik meg a lazaságot, fegyelmezetlenséget, hanem a terv teljesítése, a dolgozók, a nép érdekében határozottan fellépnek ellene. A második féléves terv feladatai nagyok, de teljesíthetők. Ipari üzemeink dolgozói — ha a munkafegyelem megszilárdításáért mindent elkövetünk — minden bizonnyal megvalósítják ezeket a feladatokat, teljesítik az éves terv határidő előtti befejezésére tett vállalásaikat. A MAI SZÁMBAN: A Béke Világtalálkozó bizottságai indítványainak kivonata (2. o) — Vass Istvánná nyilatkozata az Anyák Világkongresszusa előtt (2. o.) A DISZ II. kongresszusa után (3. o.) — Túlteljesítette féléves tervét a Tolna Megyei Tejipari Vállalat (3. o.) 205 ifjú pedagógust kapott megyénk (4. o.) J Klement Szaniszló, a Dombóvári II. téglagyár „Kiváló dolgozó“ jelvénnyel kitüntetett behordó brigádvezetője. Normáját állandóan 160 százalék fölött teljesíti. Az ő érdeme is, hogy a gyár égetési tervét rendszeresen túlteljesíti. Folyik az aratás a tsz-ekben Vasárnap is arattak Zombán A zombai Szabadság termelőszövetkezet földjén is munkához látott az elmúlt napokban a gépállomás kombájnja. Hogy mielőbb végezzenek az aratással, a jó időt kihasználva vasárnap is arattak. A termelőszövetkezet tagsága az eddigi eredmények után 20 mázsán felüli árpatermésre számit. A paksi járásban befejezéshez közeledik az őszi árpa aratása A munkák eddigi menete szerint a termelőszövetkezetek a mai napon, az egyéni gazdáknál csütörtökön fejeződik be az őszi árpa aratása a paksi járásban. A járás területén levő 2500 hold őszi árpából eddig mintegy 1900 holdat arattak le. A bölcskei Béke termelő- szövetkezet földjén rekordtermést takarított be a bölcskei gépállomás kombájnja, a tisztítás után 23.14 mázsa volt az átlagtermés. Az aratás után nyomban elvégezték a tarlóhántást is. A gépállomás kombájnja dolgozik a dunaföldvári Alkotmány tsz területén is, a mai napig 50 hold őszi árpát arattak le, 17 mázsás átlagterméssel. Az aratással egyidejűleg a tarlóhántás is folyik, sőt a másodvetés is. Eddig 10 holdon vetettek rövid tenyészidejű kukoricát. A bölcskei Vörös Október termelőszövetkezetben mintegy 30 holdat aratott le a kom bájn, az előzetes számítások szerint itt is megad 17 mázsás termést egy hold föld. Kombájn arat a kajdacsi termelőszövetkezetekben is. A November 7 tsz-ben 15 holdat, a József Attila tsz-ben ugyancsak 15 hold őszi árpát arattak le. A györkönyi teremelö- szöveikezetekben is lázas ütemben folyik az őszi árpa aratása, a Szabadságban 25, a Dózsában 30 holdon végezték el. A paksi termelőszövetkezetekben is a befejezés előtt áll az aratás. A kombájnok munkája ellen eddig semmilyen kifogás nem merült fel. Mindenütt nagy megelégedéssel szemlélik, hogyan végzik az aratást. A szemveszteség például alig haladja meg az 1.5 százalékot, ami igen jó eredménynek mondható. 16-18 mázsás átlagtermés várható őszi árpából a dombóvári járásban A kurdi Dózsa Népe termelőszövetkezet tagsága szombatról vasárnapra virradó éjjel 20 hold repcét aratott le kézierővel, ugyanúgy Nakon az „Ut a szocializmus felé“ isz tagsága is. A szövetkezet tagságának jó jövedelmet jelent a repcetermelés. Az eddigi eredmények szerint 11—12 mázsás termésre van kilátás, ez mintegy 190.000 forint jövedelmet jelent a szövetkezetnek. A gyulai Uj Barázda tsz-ben megkezdődött az árpa aratása, s eddig mintegy 25 holdat arattak le. Az aratást nyo mon követte a tarlóhántás es már el is vetettek 10 hold napraforgót zöldtrágyaként. Tegnap kezdődött meg az árpa aratása. A kurdi Dózsa Népe és a csibráki Viharsarok termelőszövetkezetekben s az eddigiek szerint 16—18 mázsás átlagtermésre van kiló-, tás. A tamási járásban már több tsz befejezte az árpa aratását Az elmúlt napokban serény munka folyt a tamási járás termelőszövetkezeteinek földjein főleg a felsőnyéki Vörös C sillag, a pincehelyi Rákóczi, az Alkotmány, a koppányszántói Uj Barázda és a II. típusú tamási II. Pártkongresszus termelőcsoportban. Kombájn aratja az treg- szemcsei Uj Élet, az újiregi Béke, a tamási Vörös Szikra őszi árpáját, amelyet nyomon követ a tarlóhántás. A járás területén eddig mintegy 350 holdon végeztek tarlóhántást. </ Kocsolái új tsz alakult Az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok látják a termelőszövetkezeti gazdálkodás előnyeit és ezért napról-napra csalá dóstól lépnek a meglévő termelőszövetkezetekbe, vagy újakat alakítanak. Az elmúlt hét folyamán a megyénkben 37 család, 44 taggal és 231 hold földterülettel lépett a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára. Pénteken este Kocsolán Uj Élet néven új mezőgazdasági termelőszövetkezet alakult. A termelőszövetkezetbe !5 család. 93 hold földdel lépett be. A belépők közül 13 középparaszt. Egyre több és több községben alakul meg a termelőszövetkezeti előkészítő bizottság. Legutóbb Szakály és Magyarkeszi községekben határozta el több egyénileg dolgozó paraszt, hogy termelőszövetkezetet alakít. Az új termelőszövetkezet alakulásának megkönnyítése céljából a termelőszövetkezeti eióké- szítőbizottság már megkezdte munkáját. Az aratás-cséplés gyors elvégzéséért GAZDASÁGUNKBAN párttaggyűlésen és Ü. B. ülésen tárgyaltuk meg az előttünk álló nagy feladatot, az aratás, csep- lés nagy munkáját. A szakvezetők elkészítették az aratási, cséplési munkák tervét. Az üzemi bizottság pedig ellenőrzi, hogy a dolgozók elegendő és jóminőségű ételt, friss ivóvizet kapjanak és tiszta, egészséges lakásokban legyenek elszállásolva. A bizalmi hálózatot még jobban megerősítettük és neve- lőmunkát végzünk az időszaki dolgozók között. A jó felkészülés biztosítéka lesz annak, hegy a gazdaság az aratást és a csép- lést időben elvégezze. A gazdaság dolgozói lelkesen készülnek az Alkotmány ünnepére. Jó eredményeket értek el már a felszabadulási verseny során is, amit a minisztertanács elnökségének dicsérő oklevele bizonyít. Kitti Antal szerelő a következőket vállalta: Az esetlegesen előforduló géphibákat mim kaidő után és ünnepnapon is azonnal megjavítja, az alkatrészek felhasználási normáját 15 százalékkal csökkenti. Az arató gépeket, a kombájnt és a cséplőgépeket naponta kétszer meg látogatja, hogy megelőzze az előforduló hibákat. Az üzemi bizottság rendszeresen értékeli a felajánlásokat és a legjobb dolgozókat megjutalmazza. Perei Dániel Lengyeli tangazdaság. A faddi tsz-ek életéből (Kiküldött munkatársunk jelenti) Szombaton Fadd község 5 termelőszövetkezetében közgyű lésen beszélték meg a tagok az aratás, cséplés, munkáinak jó megszervezését. A faddi Uj Élet, Búzakalász, Szabadság Földje, Kossuth és a Győzelem tsz-ek tagjai, az elnökök előadásában örömmel hallottak arról, hogy tsz-ük jó eredményt tud felmutatni a kalászosok termésénél, és a kapásoknál is. Az Uj Élet tsz tagjai például 62 hold kukoricájukon már háromszor végeztek kézi kapálást, ötször pedig fogattal és géppel ekézték meg. A Szabadság Földje tsz-ben is befejezéshez közeledik a kukorica háromszori kézi kapálása. De nemcsak a kukorica, de a többi kapásók: cukorrépa, napraforgó, paprika, dohány területe kétszer, háromszor van nak megkapálva. A megtartott közgyűléseken a jó eredményekről, a megelégedésről beszéltek a tsz-ek tagjai. Valamennyi közgyűlésen szóba került a kombájnok munkája is. Eddig 2 tsz-nél, az Uj Élet és a Kossuth termelőszövetkezeteknél dolgozik a kombájn jó eredménnyel. 30 holdas gyümölcsösükben 11 holdon vetettek ősziárpát a Kossuth tsz tagjai. Eredeti terv szerint kézzel akarták levágni, Hosnyánszki András a mözsi gépállomás kombájn vezetője a gyümölcsösbe is behatolt hatalmas gépével és a gyümölcsfa sorok között learatta az őszi árpát. A tsz tagjai az új termésből előlegként 50 deka árpát osztot tak már munkaegységenként. Szép és dícséretreméltó a tagoknak az a munkája, amelyet eddig termelőszövetkezetük fejlesztéséért tettek, — ennél az eredménynél azonban nem állunk és nem is állhatunk meg — mondotta Szűcs elvtárs, a Szabadság Földje tsz elnöke. — Szép eredmények ezek, melyeket elértünk, láthatják és meggyőződhetnek az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok arról, hogy az igazi boldogulás csak ott valósulhat meg, ahol a mezőgazdasági munkát legnagyobb részben gépesíteni lehet, ahol négyzetesen lehet vetni a kukoricát, ahol kombájn arathatja a gabonát, és ahol meg tudják valósítani területük öntözését. A Szabadság Földje tsz elnöke azzal fejezte be a közgyűlést, hogy termelőszövetkezetük fejlesztéséért, megerősítéséért az eddiginél még hatalma sabb lendülettel akarnak dolgozni, még jobb eredményeket elérni és még jobb életet biztosítani termelőszövetkezetük valamennyi tagjának.