Tolnai Napló, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-17 / 141. szám

T955 JÚNIUS n NAPLÓ A DISZ II. kongresszusa folytatja munkáját (Felytatát a 2, oldalrőt) mát, » fiatalok nevelésének egyéb fontos eszközest. A fal­vak fiataljai Is szeretnek mun­ka «tán tanulni, jó könyvet ol­vasni, előadásokat hallgatni, táncolni, sportolni. Éppen ezért politikai és szer­vező munkánk középpontjába a falusi alapszervezetek erősí­tését, fejlesztését kell állíta­nunk. Biztosítani kell, hogy a falusi szervezetek képesek le­gyenek kielégíteni a paraszt­fiatalok sokoldalú érdeklődé­sét. A kultúra és sportmunka nemcsak érdekes, színes, hasz­nos, szórakozást, tartalmas él­ményt visz az alapszervezetek életébe, hanem segít soraink­ba hozni a DISZ-től még tá- volálló fiatalokat. Az ifjúsági szövetség nevelőmunkájának ezeket a hasznos módszereit sajnos nem nagyon használtuk az elmúlt esztendők során. Falusi DISZ-szervezeteink váljanak motorjává a pa­rasztifjúság művelődésének, sportjának, s fejlesszék ki saját szervezeti kereteik kö­zött is a kultúr- és sport­munkát. Ideje érvényt szerezni annak a rendeletnek, amely szerint a kultúrotthon igazgatóhelyettese mindenütt a DISZ megbízottja legyen. Falusi sportmunkánk tovább fejlesztése édekében biztosítani kell a DISZ alapszervezetek ak tív szerepét az egységes falusi sportkörökben. Olvsn falrvaklban, ahW a sportkör még nem működik, a DISZ-szervezetek alakítsanak sportcsapatokat. Gondoskod­nunk kell az ilyen sportcsapa- tok számára megfelelő vezetők képzéséről is. A dolgozó parasztfiatalok egészséges, nevelő jellegű szó­rakozása érdekében tovább kell folytatnunk az ifjúsági ta­lálkozók szervezését körzeten- kint, járásokban, megyékben és Budapesten is. S a jövőben egyre inkább a falusi DISZ- szervezetek váljanak a hagyo­mányos népszokások, szüreti mulatságok, különböző bálok, ünnepségek rendezőivé is. Kultúr- és sportmunkánk, az ifjúság szórakoztatási lehetősé­geinek megteremtése természe­tesen csak akkor lehet ered­ményes, ha az ifjúság szocia­lista nevelését szolgálja. Nincs köszönet az olyan kultúr- és sportmunkában, amelyik ön­célúvá válik, kizárólagos he­lyet foglal el a szervezet éle­tében, amelyik eltereli a fiata­lok figyelmét életük fő kérdé­seiről, a munkáról, társadalmi kötelezettségeikről. A szervezeti életet csak ak­kor tehetjük tartalmassá, von­zóvá, ha alapszervezeteink ál­landóan résztvállalnak a poli­tikai, termelési feladatok vég­rehajtásában, s ha ezeket is érdekesen, színesen szervezik meg a fiatalok számára. Tömegbefolyásunk gyengesé­gének másik oka, hogy sok DISZ alapszervezetben hely­telenül foglalkoznak a szerve­zeten kívüli fiatalokkal. Több helyen, így például Egyeken az alapszervezeti vezetők olyan álláspontra helyezkedtek, hogy „maradjanak inkább kevesen, de azok jók legyenek”. Az al- sótekeresi állami gazdaság DISZ vezetői azt tartották, hogy nem érdemes a szerveze­ten kívüliekkel „felhígítani” az alapszervezeteket, s hogy azo­kat csak akkor kell majd a DISZ-be felvenni, ha előbb „megnevelődnek”. Az ilyen lehetetlen módsze­rek nemcsak, hogy nem hozzák közelebb a fiatalokat, hanem eltaszítják őket ifjúsági szövet­ségünktől. Számos szervezetünk mun­kájában komoly hiba, hogy nem veszik eléggé figyelem­be az ifjúság különböző ré­tegeinek, különböző korosz­tályainak sajátos igényeit. Ez a fő oka többek között an­nak, hogy a falusi lányok és a húsz éven felüli fiatalok nagy tömegei még nincsenek a DISZ. ben. Miért van olyan kevés lány falusi DlSZ-szervezeteiinkben? Sokhelyütt távoltartj-a a lá­nyokat a DISZ-től, a legények udvariatlan, durva magatar­tása. Emiatt, de különösen a klerikális reakció befolyása miatt — nem egy helyen a szülőik is ellenzik, hagy lányuk a DISZ-be járjon. A Somogy megyei Tarany községben és másutt is a falusi pap nem egyszer kiprédikálta azokat a lányokat, akik reszt­vettek a DISZ munkájában. Falusi DISZ-szervezeteink ne tűrjék, utasítsák vissza a kleri­kális reakció ilyen mesterke­déseit. Helyes nevelőmunkával le kell szoktatni egyes legénye­ket is a lányokkal szembeni modortalan magatartásról. A szervezeti életet is vonzóvá kell tennünk a lányok számá­ra. Alapszervezeteink rendez­zenek ezért külön előadást a lányoknak, őket érdeklő té­mákról. A lányok, a fiatalasz- szonyok részére szervezzenek főző, szabász, varró-szakkörö­ket, csecsemőgondozó tanfolya­mokat. Vonják be jobban a lá­nyokat a kultúr- és sportmun­kába. így érhetjük el, hogy a falusi lányok nagyobb szám­mal jönnek a DISZ-be. Ugyanez vonatkozik a húsz éven felüliekre is. Alapszer­vezeteink foglalkozzanak ezért többet az idősebbeket jobban érdeklő gazdálkodási, termelé­si problémákkal, a családala­pítás, a családi élet kérd lsei­vel. Szervezeteink jelentős részé­nek nem sikerült még megfe­lelő kapcsolatot teremteni a szülőikkel, a felnőttekkel, s különösen a pedagógusokkal. Enélkül pedig nehezen lehet megjavítani a szervezeti mun­kát. Tasson (hosszú ideig (gyen­ge volt a DISZ-élet. A helyzet akikor változott meg, amikor az újonnan megválasztott, ve­zetőség tagjai sorrajárták a szülőket és megkérték őket, hogy engedjék el a DISZ-ibe gyermekeiket. Az alapszervezet munkájába bekapcsolódott az egész tantestület, élén az igaz­gatóval. Azóta a szervezeti élet fellendült. Helyeseljük, hogy szerveze­teink különböző rendezvé­nyeikre a szülőket is meg­hívják. Helyes a »nagyberki DlSZ-ve- zetők módszere is, akik rend­szerein megbeszélik a DISZ- tagok szüleivel a fiatalok ne­velésének k»é»rdései't. örvendetes, hogy falusi m»un kánkiban egyre több falusi ne­velő vesz részt. Több »alapszer- vezetben fiatal tanitót válasz­tottak titkárnak, száz és száz pedagógus dolgozik a Petőfi- iskolák vezetői között, vala­mint a kultúr- és spartmurlka irányításában. A pedagógusok »aktív közre­működése fontos tényezője további munkánk eredmé­nyességének is. Vonjunk ezért be a (jövőben is szervezeteink vezetésébe, munkájánál!; segítéséibe men­nél több olyan falusi nevelőt, aki teljes szívvel kész ifjú­sági szövetségünk te»vékenysé- gánek támogatására. Tomegbsfolyás'Unk nem ki­elégítő növekedésé nelk egyik cka az is, hogy keveset törőd­tünk és még ma is keveset törődünk a DISZ természetes utánpótlásával, a falusi úttö­rőkkel. Nem készíttettük elő megfelelően az úttörők felvé­telét a DISZ-be, nem törőd­tünk az úttörők korosztályá­ból közvetlenül a DISZ-be ke­rülő 15—16 éves fiatalokkal. Falusi »DISZ alapszerveze- teink érezzék saját ügyük­nek az úttörőkkel való fog­lalkozást, segítsék, támogas­sák az úttörőcsapatok mun­káját. Dl SZ-szervezeteink feladata, hegy a csapatvezetők munká­jának segítésére DISZ-tag raj- vezetőket küldjenek az úttörő csapatokba, s végezzenek kö­zöttük olyan nevelő-munkát, hogy »az iskola elvégzése után az úttörők többsége tagja le­gyen ifjúsági szövetségünk­nek. Falusi DISZ-szervezeteink növekedését sok helyen aka­dályozták az alapszervezet »mű­ködéséhez szükséges tárgyi feltételek, elsősO'flbam helyisé­gek hiány a is. Több száz falusi szervezetünknek még ma sincs otthona. Alapszervezeteink vezetői, de különösen a felsőbb DISZ- bizottságok, most már pár­tunk KÖzixxjinítf Vezetőségé­nek az ifjúsági munkáról hozott határozatára támasz­kodva — lépjenek fel hatá­rozottan a DISZ helyiségei!, illetve otthonok ügyében. Innen a kongresszusról is kér­jük a helyi tamécs»oik elnökeit, termelőszövetkezeti elnököket, gépállomások és állami gazr daságok igazgatóit, hogy bizto­sítsanak szervezeteink részére olyan helyiséget, ahol a fiata­lok megtalált álk a szervezeti élet, a művelődés, a szórako­zás lehetőségeit. Falusi DISZ-szervezeteink műn kajáiban károsan érezteti hatását, hogy egy-egy közsé­gen belül működő különböző tömegszerveaetek, társadalmi szervek, intézmények, — mint a spoirtkör, a MÖHSz, a kul­túrotthon. a tűzoltó-egyesület szétforgácsolják »az »ifjúság ere­jét és nem a DISZ-t segítve, hanem a DISZ-szel rivalizál­va igyekszenek megoldani fel­adataikat. Pártunk Központi Vezetősé­gének határozata az ifjúsági munkáról, most minden felté­telt megteremtett ahhoz, hogy végetvessürík a falusi ifjúság szervezeti szétszakftottlságának s hogy minden faluban a párt- szervezetek vezetésével való­ban a DISZ legyen a fiatal­ság egész életének tényleges összefogója és irányítója. Falusi alapszervezeteink munkájának politikai és szervezeti megszilárdításának legfőbb feltétele a pártvezetés biztosítása Kedves Eivtársak! Ennek a megtisztelő, de ugyanakkor nem könnyű és nagy felelős­séggel járó feladatnak falusi alapszervezeteink csak akkor tudnak megfelelni, ha politi­kailag szilárd, tapasztalt veze­tők állnak alapszervezeteink élén. Jól működő szervezeteink tapasztalata, alapján mennél több húsz éven felüli, kato­naviselt párttag, vagy tag­jelölt fiai Jelt (kell alapszer­vezeteink élére állítani s a szervezetek vezetésébe job­ban be kell vonni a fiatéi falusi értelmiséget. Gosztonyi elvtárs a vezetés kérdéseit tárgyalva, megálla­pította, hogy jó szervezeti élet csaik ott alakulhat ki, ahol az egész vezetőség dolgozik, ahol a DISZ-tagók is konkrét meg­bízásokat kapnak. Elvtársak! Falusi DlSZ-szer- vezeteimk munkája megjavítá­sának fontos fettétele, hogy több segítséget »kapjanak szö­vetségünk Köziponti Vezetősé­gétől, s az alsóbb DISZ bizott­ságoktól, — mondotta a to- vátabialkibain az előadó, májd így folytatta: A falusi alapszervezeteink megerősítése érdekében alap­vetően meg kell változtatni vezetési stílusunkat — s a ve­zető szervek, bizottságok, leg- elsőreindü feladatának a ma m»ég sajnos gyakran előfor­duló ülésezések, papírgyártás helyett — a fiatalok között végzett eleven, szervező mun­kát kell állítani. Kongresszusunk ezért köte­lezze arra az újonnan meg­választott Központi Vezető­séget, hogy haji són végre további erőádcsoportosításo- kat a közvetlen falusi terü­leten dolgozó DlSZ-appará- tus, elsősorban a járási DISZ bizottságok munkájának erő­sítésére. Járási bizottságainknak el­ső feladatul aat kiéli állítani, hogy saatoíbsanak a bürokra­tikus munkastílussal, ismerjék meg jobban az ifjúság problé­máit. A DISZ-veze+ők éljenek az ifjúság között, dolgozzanak, tanuljanak, szórakozzanak együtt a fiafalcIkikaL A bizott­ságok munkatársai képezzék miagukat szakmailag is. Sajá­títsák el az aila,pvető növény-, termesztési és állattenyész­tési ismereteket. — Mun- »káj utóban fordítsanak különös figyelmet a szocialista szektor DlSZ-szervezeteinek megerő­sítésére, különösen azokon a helyeken, ahol ma még nem működnek pártszervezetek. Falusi alapszervezeteink munkájának politikai cs szer vezeti megszilárdításának legfőbb és legfontosabb fel­tétele a pártvezetés biztosí­tása. következetes érvényre juttatása. Bizoütságaántonak gondoskodni kell arról, hogy minden falu­si DISZ-szervezet pontosan végrehajtsa a párt határozatait s becsülettel teljesítse a párt­szervezeteiktől kapott megbíza­tásokat. Igényeljék m.nden esettben a pártszervezetei! tá­mogatását, beszéljék meg a DISZ munka minden kérdését rendszeresen a pártszervezetek vezetőivel s azok titkáraival aiapszervezeti vezetőink. Élje­nek jobban pártunk szervezeti szataáltyzia'tálban lefektetett jo­gaikkal, kezdeményezzenek bátran, neveljek és javasol­ják legjobb tagjaikat a párt ita^elöl'tjeivé és tagjaivá. összegezve elvtársatk: ifjú­sági szövetségünk falusi szer­vezetei előtt a »következő fe»I- adatok »álltnak: •lt Szívós, türelmes nevelő- munkiával el leéli érnünk, hogy a dolgozó paraszt,ifjúság egyre nagyobb tömegei lépjenek a szövetkezeti gazdáíkcdás útjá­ra., hogy már ebben az észté,n- dőbem meggyorsuljon a dolgo­zó paraisztfíatalok belépése a szövetkezetekbe. 2. A dolgozó parasztfiatalok százezreit kell bevonnunk a me zőgazdasági termelési felada­tok végrehajtásába. Folytassuk tovább a nagyobb ifjúsági ter­melési mozgalmaikat:, — vi­gyük S'ifeerre a százezer kh. kukorica négyzetes vetése és ápolása felett váltalt kötelezett ségünket. A következő hóna­pokban minden enőnikfcietl segít­sük a gyors tenmiáábetakarí- tást. 3. Politikai és szervezőmun­káink középpontjába állítsuk a falusi DISZ alapszervezetek — elsősorban a tsz-ek, gépállo­mások, állami gazdaságok DISZ-szervezeteinék megerősí­tését. A dolgozó parasztifjúság A szekszárdi Béke tsz-ben az emberek helyett gép takarítja be a szálas­takarmányt A szekszárdi Bélre termelő- szövetkezet tagjainak nemrégi ben azt mondotta Szántó Jó­zsef, a mözsi gépállomás egyik kiváló traktorvezetője; „A lucerna és a rétiszéna be­takarításához nem igen kell kézierő, levágom én géppel.” A termelőszövetkezet tagjai erre legyintettek, mosolyogva azt mondották: „Abból aligha lesz valami”. Mégis lett. Szán­tó József, a termelőszövetkezet lucernájának és rétiszénájának 85 százalékát lekaszálta füka- szálógéppel, rendforgatóval pedig összegyűjtötte. A ter­melőszövetkezet tagjai ezalatt más munkát végezhettek. Örülnek, hogy a gép ma már megszabadítja az embert a ne­héz, fáradságos fizikai munká­tól. Megyénkben megkezdték az aratási előkészületeket Bár a hűvös időjárás miatt az idén kitolódUk az aratás ideje: a megye területén azonban már most megkezdték az aratási előkészületeket. A legtöbb faluban már kijelölték a közös szérűket, s míg az elmúlt évben 180 közös szérű volt a megye területén, az idén több mint 200 lesz. Minden faluban megndult a tűzvédelmi szo»lgáIat szervezése is, s az elmúlt évekhez hasonlóan az aratás egész ideje alatt tűzoltók és tár­sadalmi munkások őrcsapata óvja a tűzveszélytől a határt. A megyei mezőgazdasági igazgatóság a járási tanácsok és a gépállomások vezető mezőgazdászai résziére megyei oktató értekezletet rendez a szemveszteség minél nagyóbbmérvü csök­kentése érdekéiben. Hasonló értekezletet rendeznek még június folyamán minden járási székhelyen, melyre a községi agronó- musokat hívják meg. Bőséges árukészlettel várjá»k az aratást a községi fö d- .művesszövetkezetek, amelyek az idén 95 helyen állítanak fel mozgóboltokat. míg a termelőszövetkezetekToen és állami gaz­daságokban divat és árubemutatókkal egybekapcsolt alkalmi vásárokat rendeznek az aratás idején. A falusi boltokban az idén 30 százalékkal több szalonna, 50 százalékkal több »pálinka várja az aratókat, »mint tavaly. A földművesszövetkezetek ugyanakkor salát hizlalásu sertéseikben, nagymennyiségű tőke­húst és füstöltárut hoznak forgalomba az aratásra. legszélsőbb tömegei között végzett rendszeres nevelő és szervező munkával . növeljük szövetségünk falusi taglétszá­mát és érjük el, hogy még eb­ben az évben több tízezer fa­lusi fiatal lépjen be a DISZ-be. Tiszteit Kongresszus! Kedves Elvtansaik! Ifjúsági szövetségünk egész, élete elseaíkfthatattamil kap­csolódik a Magyar Dolgozók Pártjához. Pártunk hozta lét­re, nevelte és edzette meg a DISZ-t és pártunk szólít most új cí'atátora, miég nagyszerűbb fe'adatok megoldására. Pártunk Központi Vezetősé­ge legutóbbi határozatának vég rehajtása a szocializmus újabb győzelmét, újabb nagy előre­törését eredményezi. Küzdeni a mezőgazdaság szocialista át­szervezéséért, a mezőgazdasági termelés felemeléséért, ez a mi ifjúsági szövetségünk harci programja falun. E nagyszerű feladat végre­hajtásához minden fettétel adva van számunkra. Mel­lettünk áll, vezet és segít bennünket harcokban edzett nagy pártunk. Rendelkezé­sünkre állnak a hős lenini Komszomol kimeríthet elle­nül gazdag tapasztalatai — amelyek már eddig is felmér hetetlen segítséget nyújtot­tak számunkra. Mire van még szükség? A mi munkánkra — az ifjú­sági szövetség minden vezető­jének és minden tagjának ál­dozatkész, bátor harcára, helyt­állásra. Fogadjuk meg elvtár- sa,k, olyanná formáljuk a fal­vai! ifjúságát, hogy a forradal­mi harc, a falu új, egyre szebb életét építő munka tüzében a mezőgazdaság szocialista át­szervezésében példát mutasson, helytálljon. Fogadjuk meg, hogy ifjúsági szövetségünk még szorosabban tömörül pártunk és annak Központi Vezetősége köré, s megsokszorozza erejét a hazánk felvirágoztatásáért folytatott harcban. A Tolna megyei népfront­bizottságok a Központi Vezetőség határozatának megvalósilásáért A Tolna megyei népfront- bizottság a jövő hét végén ülést tart, melyein a megyei bizottsági tagok mellett részt- vesznek a járási elnökök is. Az ülésen ismertetik a Köz­ponti Vezetőségnek a mező- gazdaság szocialista fejleszté­séről szóló határozatát, ame­lyet a községi népfront-bizert- ságok is megtárgyalnak a kö­zeljövőben. A megyei ülés után a köz­ségi népfront-bizottságok is ülést tartanak, hogy megbe­széljék a Központi Vezetőség határozatát s a határozat vég­rehajtásával kapcsolatos tenni valókat. A községi üléseken, amelyeket július első felében rendeznek meg. k'Jzel 3000 Tolna megyei népfront-bizott­sági (ag vesz részt. Berniek István ifjú traktoros újabb sikerekkel köszönti a DISZ kongresszusát Most, amikor a Dolgozó Ifjúság Szö­vetségének legjobbjai a »magyar ifjúság eddigi sikereiről és további feladatairól tanácskoznak, a bányák mélyében, a gyárakban, a szántóföldeken, az élet különböző területein tevékenykedő ifjú­munkások újabb »munikaslkereket érnek el. Erejük és tudásuk legjavával dolgoz­nak, hogy méltó utódai lehessenek Ság- vári Endrének és a többi magyar kom- - munista ifjúnak. A sokszázezer ilyen fiatal között találjuk Béndak Istvánt, az iregszemcsei gépállomás ifjú trakto­rosát is. A nagyszcikolyi Béke termelő- szövetkezet tagjai között az élvonalban harcolt a bő termésért. Zetor traktorá­val kora reggéltől késő estig kapálja a négyzetesen vetett kukoricát és a nap­raforgót. Kapálási tervét már jóval túlteljesítette. Az elmúlt napokiban az eddigi eredményét is túlszárnyalta. Há­rom nap alatt közel 70 hold gépikapá- lást végzet; el. Ezzel összteljesítménye szerdáig meghaladta a 480 holdat. Minden munkában a kommunisták és a diszisták járnak élen — Lázas munka folyik a mi termelő­szövetkezetünkben — írja levelében Ludas Ilona, a teveli Alkotmány tsz tagja. Beszámol arról, hogy a szövetke­zet tagjai a családtagokkal együtt min­den erejükkel harcolnak a gazdag ter­mésért. Emellett még folyamatosan épít keznek is. A sokféle mezőgazdasági munkát ide­jében, példamutatóan végezték el eddig az Alkotmány tsz tagjai. Már teljesen befejezték például a lucernák és réti­szénái! betakarítását. A kukoricának, a napraforgónak és a répának már meg­kezdték a másodszori kapálását. A sok és nehéz munka elvégzésében kiváló, példát mutatnak a kommunista és diiszista tsz tagok. A 62 eszftendós Doma Gyula mindennap részt vesz a munkában, a legnehezebb feladat elvég­zésére vállalkozik. Nem egyedül vafi. több harcos kommunista dolgozik a tsZ- ben. akiknek méltó követői a diszisták. Timkó Julianna DISZ fiatal a többi lánnyal együtt a növéhyápolási munkák elvégzésénél szorgoskodik, A nagyszéhelyi Dózsa ÍSépe tsz-böl jelentik: Befejeztük a rozs pétüeporzásá*, aszald raktunk 400 mázsa szálssiekarmány! A nagyszékelyi Dózsa Népe tsz tagjai az tűnőit esztendőben nem igen dicse­kedhettek kiváló eredményekkel. Ennek egyik oka az volt, hogy a közös munka elvégzése sokszor háttérbe szorult. De saját kárukon tanulták meg a szövet­ke,.ei tagjai, hogy csak akkor takarít­hatnak be gazdag termést, ha alaposan megfogják a munka végét. Napáinkban ezt teszik. A tagok és családtagok szin­te kivétel néikü' tésztvesznek a közös munkában. A vezetőség pedig jól szer­vezi, jó! irányítja a tagságot. Ennek alapján az elml.lt napokiban azt jelent­hette Hunyáis József, a szövetkezet me­zőgazdásza, hogy a növényápolási mun­kák ‘o’yamatos végzése »mellett már be­fejeztek a 62 h»».d rozs pót-beporzását, folyamatosan végzik a takarmány beta­karítását. Száiastakarmányból már 400 mázsát kazalba is raktak. Az elmúlt napokban is a gépek mellett 33 kaszás vágta a füvet, hogy a megnövekedett átt;: állománynak elegendő takarmánya legyen, i

Next

/
Oldalképek
Tartalom