Tolnai Napló, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-07 / 81. szám
z NAPLÓ 1955 AlMlIUS 7 Nagy-Britannia Kommunista Pártjának röplapja a négyhatalmi konferencia kérdésére! London (MTI) Nagy-Britannia Kommunista Pártja röplapot adott ki a négyhatalmi konferencia kérdéséről, amelyben többek között ez .áll: — Churchill, Eisenhower és Eden most négyhatalmi tárgyalásokról beszél, de tetteik e 11 entmpndan ak szavaiknak. Csak röviddel ezelőtt bizonyította be a Churchill—Molotov levélváltás közzététele, hogy Churchill mialatt azt mondta az angol közönségnek, hogy híve a négyhatalmi megbeszélésnek,. a valóságban . akadályozta- azok megtartását.. Valahányszor közelednek a választások, , a toryk mindig előtérbe tolják Churchill!, hogy négy hatalmi megbeszélésekről1 szónokoljon. de utána semmit sem tesznek a megbeszélések megvalósításáért, sőt olyan politikát követnek, amely háborúhoz, nempedig tárgyalásokhoz vezet, Az angol.nép igazi tárgyalásokat kíván s nem háborús politikát a tárgyalások hangoztatásának leple alatt. Az igazi tárgyalás a következőket jelen ti: Nyugat-Németország felfegy Vérzésé tervének elejtését, az atom és hidrogénbomba gyártása helyett nemzetközi egyezmény kötését a bombák eltiltásáról és. a Kínai Népköztársaság éllen irányuló távolfce- leti támadó politika elejtését. Az angol népnek harcolnia kell nemcsak a tárgyalásokért, hanem olyan politikáért, amely a tárgyalások sikerét biztosiba. A munkásmozgalom, nak kell e ha-rc első soraiban küzdenie. A Manchester Guardian Angliának a török-iraki szerződéshez történt csatlakozásáról London (TASZSZ): A Manchester Guardian cikket közöl azzal kapcsolatiban., hogy az angol kormán'/ csatlakozott a török-iraki katonai szerződéshez. A lap nem titkolja, hogy ez a szerződés agresszív jellegű. „Sem a törökök, sem az irakiak nem titkolják. —■ írja a lap, — hogy ezt a szövetséget azért eszelíák lei, hogy védelmi (?) renaszert létesítsenek Oroszország ellen.“ Mint a cikkből kiderül, az angol kormány rendkívüli siet seggel hozott elhatározását az az aggodalom váltotta ki, hogy Anglia elveszítheti befolyását ebben a térségben, ahol, mint ismeretes, még nem is olyan régen, korlátlan uralommal rendelkezett. Az osztrák kérdésben elfoglalt nyugati 'll/- - “ / o álláspontról London (TASZSZ): Anglia az Egyesek Államok és Franciaország főbiztosa közös nyilatkozatot adott át Raab osztrák kancellárnak az osztrák kormányküldöttség küszöbönálló moszkvai áljával, kapcsolatban. Ezzel amyi’atkozattal — sző vege után .ítélve — „ nyugati hatalmak a kormányküldöttség moszkvai útja előestéjén nyomást igyekeznek gyakorol-' ni az osztrák kormányra és meg akarják akadályozni a küldöttséget abban, hogy kon. írét, pozitív eredményeket érien el a szovjet—osztrák tárgyalások során. Arra próbálják korlátozni Raab moszkvai küldetését, hogy „magyarázatokat1' kapjon a szovjet kormánytól az osztrák, kérdésben elfoglalt szovjet álláspontról. ,,A három kormány — hang. zik a nyilatkozat. — bízik abban. hogy a szovjet meghívást elfoga-ctó osztrák kormány döntésének eredményét hasznos : magyarázatok jelentik majd.“ A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az osztrák államszerződés kérdése mind a négy hatalmat érinti. A nyilatkozat szerzői azonban — ahelyett, hogy támogatnák az osztrák kérdéssel kapcsolatos négyhatalmi értekezlet összehívására vonatkozó szovjet javaslatot, — azt indítványozzák, hogy az osztrák szerződés problémájának megvitatását az osztrák kormány küldöttség vlsz- szaérfcezése után n négy hatalom bécsi nagyköveteinek értekezletére korlátozzák. fi L LF ÖL Dl Hl E fi LONDON A Reuter hírügynökség jelentése szerint az amerikai lö. vadászrepül őrá jt az Okinava szigetén' lévő. katonai légitámaszpontról Tajvan szigetére vezényelték át. BERLIN A Hamburgban megjelenő Oie Welt című lap közlése szerint májusban Nyugat-Né- mefcországban fokozott erővel megkezdik a katonai célú gép- kocsiutak építését. Az építkezésekre több miliő márkát irányoznak elő, l’őleg a lakosságtól behajtott adójövedelmekből. Az útépítési tervek alapját azok a tervek alkotják, amelyeket még a hitleri Németor. szagban dolgoztak ki. LONDON A carhbridgei Békefront elnevezésű szervezet nyilatkozatot adptt ki, s ebben kiemeli: hazúg az az érv. hegy a hidrogénbomba biztosíthatja a békét. A félelem sohasem a béke biztositéka, sőt arra ösztönözheti, valamelyik államot, hogy döntő csapást kíséreljen meg. A Békefront, amelyben képviselve vannak a legkülönbözőbb vallásu és politikai meggyőződésű emberek, egységes harcot sürget a hidrogénbofn- ba gyártása ellen, s annak kijelentését követeli, hogy sohasem használnak tömegpusztító fegyvereket olyan szövetség nevében, amelynek Anglia is tagija. PRÄGA Szlovákia keleti részében, a Dargó-hegység egyik magaslatán, ahol a szovjet hadsereg heves harcokat vívott Kelet. Szlovákia felszabadításáért, ünnepélyes keretek között szov jet hősi emlékművet lepleztek le. A leleplezésen jelen voltak A. .Zápotocky köztársasági elnök vezetésével a Csehszlovák Kommunista Párt és a kormány küldöttségének tagjai. Résztvett az ünnepségen N. P. Firjubin prágai szovjet nagykövet is. A leleplezés alkalmából A. Zápotocky beszédet mondott, BECS Az AFP jelenti, hogy az Osztrák Minisztertan,ács kedden összeállította az április 11-én Moszkvába utazó osztrák küldöttség névsorát. A küldöttségben Raab kancelláron ■ kívül a kormány három tagja vesz részt: Adolf Schärf alkancellar, Loöpold Figl külügyminiszter és Bruno Kreisky külügyi államtitkár. A •küldöttséggel utazik ezenkívül ’ a külügyminisztérium három .magasrangú munkatár- sä. A küldöttség terv szerint április 11-én, hétfőn reggel utazik el Becsből egy szovjet repülőgépen. MOSZKVA A Komszomol Központi Bizottságának meghívására április 3-án Moszkvába érkezett a Kínai Uj Demokratikus Ifjúsági Szövetség húsztagú küldöttsége, A küldöttség látogatást tesz több szovjet város- tan és tanulmányozza a szovjet ifjúság életét NEWYORK Az United Press hírügynök- vég jelenti hogy Eilender, Louisiana állambeli demokrata szenátor beszédet, mondott, amelyben felhívta Eisenhower elnököt, . .foglaljon el szilárd álláspontot*’ a nagyhatalmak -rtekezletánek kérdésében. A szenátor kifejezte véleményét, hogy eljött az idő a négy nagy értekezletének megtartására. „A négy nagy értekezletére —-. jelentette. ki Eilender — szükség van. Azt hiszem, egy ilyen értekezlet sok haszonnal iárhat, de természetesen csak akkor, ha az elnök meg tudja fékezni a nyilvánosság előtt nyilatközgató polgári és katonai tanácsadóit." BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság lakossága ez év első három hónapjában több mint hatszázhetvenhétezer német márka értékben járult hozzá a koreai és vietnami nép újjáépítési terveinek megvalósításához. PÁRIZS ( Kedd esti sajtójelentéseik szerint Duval vizsgálóbíró nem helyezte szabadlábra Roger Stephanet, f. France Obser- vateür Szerkesztőjét, aki ügyvédje útján szabadlábra helyezés iránti, kérelmet aaott be. Roger Stephane védői kijelentették, hogy a perbe fogott újságíró a vádtanácshoz fog fellebbezni. ’ TASKENT Áz üzbég dolgozók megemlékeztek Magyarország felszabadulásának 10. évfordulójáról. A magyar-szovjet barátság hónapjának napjaiban Üzbe- kisztán ipari vállalatainál, tan intézeteiben, kulturális intézményéiben előadásokat, felolvasásokat, tartottak, kiállításokat rendeztek, ^melyeken .ismertették a Magyar Népköz- társaságnak a szocializmus építésében eddig elért eredményeit, a magyar és a szovjet nép barátságának megnyilvánulásait. NEWYORK A United Press hírügynökség a Newyorki Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva közli, hogy Newyork lakossága 19Ő4 december 31-én nyolc millió ötvenezer fő volt. LONDON Az angol békebizottság április 4-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozza, hogy az angol kormány a hidrogénfegyver előállítására '^unatkozó döntést az ango! nép túlnyomó többségének akarata ellenére hozta. A békebizottság felhív minden angolt, támogassák a Béke Világtanács felhívását és harcoljanak tevékenyen a békéért, a népek barátságának megszilárdításáért. A fládió műsora Április 7., c»üf8rtök KOSSUTH-RÁDIÓ 8.30: ■'Zenekari hangverseny. — ltMO. Vidéki népi zenekarok "műsorából. — 10.50: Indulók és táncok. — 11.30: A párizsi kommiln a magyar irodalomban. — 12.10: Operarészletek. — 15.00: Ismeretterjesztő előadás. — 15.20: Népszerű .operettek. — 14.25: A Rádió Gyermekújsá? műsora. — 15.15: Népek zenéje. A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában — 16.00: Szórakoztató fúvószene. — 16.20: Versek. ■— 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.20: Operettrészletek. — 19.00: Ifjú Figye]ő. — — 1F.30: Táüczene. — 19.53: József Attila verseiből. — 20.20: Lina rogli- ughi és Svéd Sándor Kossuth-díjas, kiváló művész énekel. — 21.00: Szülőknek — nevelésről. —-21.20: Hanglemezek — 22.15; Magvar nóták — 22.45: A néhai bárány. Mikszáth Kálmán írása. — 23.00: Éji zene. 0.10: Furulya- és kobozszólók. , PETőFl-RÁDIo 6.50: Kórusok. — 14.00; A Lengyel Rádió műsorából. — 14.40: A Magyar Rádió népi zenekara Hiszik. — 15.10: Versek. — 15.35: Kamarazene. — 16.00: Szív ktiMi szívnek szívesen. — 16.50: Fiatalok zenei újságja. — 17.25; Néni csyüttesek műsora. — 17.45: Szőke vize a Tiszának. Előadás. — 18.00: Kamarazeue. — 19.00; A Török utcai eset. — 21.25: Sport* híradó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Esti hangrerseny. BERLIN Az Adena uor-K« rmáuiy a párizsi békeellenes szerződések lázas sietséggel folytatott végrehajtása sarán — lap jelen lések szerint — május végén hivatalosan Nyugat-Németország hadügyminisztériumává szervezi át a katonai ügyekkel foglalkozó bonni Blank-hivatalt. NEWYORK (TASZSZ) Április 4-én New- Yorkban nagygyűlést tartottak: a szónokok a különböző politikai rendszerű országok békés együttélésének problémájával foglalkoztak. A gyűlésen beszédet mondott Albert Kahn, az ismert újságíró, Es Iáiul a Ro- beson, valamint Forbes protestáns lelkész. O/r ZET KÖZt ESEMÉNYEKRŐL Amerikai üzlet és „francia érzékenység46 Dullesnedc indokínai útján a francia hatóságok képviselői panaszkodtak a Dél-Vietnam- ban garázdálkodó amerikai monopóliumokra. Az amerikai tőke „a kommunizmus elleni harc” ürügyével komolyan csorbítja a francul érdekeket ebben a térségben. A Figaro című párizsi lap még januárban azt írta, hogy Franciaország Dél-Vietnamban „Algír után legjobb ügyfelét'’ veszíti el. Dulles nem fukarkodott vigasztaló szavakkal. Az amerikai külügyminiszter — a New York Héráid Tribüné szerint — hogy „megnyugtassa a francia érzékenységet’’, kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem szándékszik kiszorítania francia gazdasági érdekeket Dél-Vietnamból, Laoszból és Kambodzsából, s nem 'kívánja sem gazdaságilag, sem kereskedelmileg kihasználni ezt a térséget. Egy hónap sem telt el Dulles ünnepélyes ígéretei után, s az Indokínában érdekelt francia üzleti körök újra félreverték a harangot. Az amerikai monopóliumok, megint, csak azzal az ürüggyel, hogy .gazdasági segélyt’’ nyújtanak Ngo Dinh Diem kormányának a „kommunizmus elleni harchoz’’, hatalmas támadást indítottak az indokínai francia pozíciók ellen. Dél-Vietnam piacait elárasztottak amerikai dömping-árukltal. A dömpj.ng Icövetkeztében sok szaigoni vállalkozó ment tönkre. Hasonló a helyzet Kambodzsában is. A Thaiföldön át odaözönlő elfeücvő amerikai áruk tömege végzett a Kambodzsa és Dél-Vietnam közti kereskedelemmel, amely még nemrég francia cégek kezében volt. Az egyik szaigoni lap szerint idén az amerikai gazdasági segély keretében összesen 200—250 millió dollár értékű amerikai és japán áru érkezik Dél-VieInamba, A párizsi Le Monde ezzel kapcsolatban abba, hogy a francia vállalkozókra nézve szomorú feltevésbe bocsátkozik, hogy a frank-övezetből Indokinába irányuló áruexport az 1953. évihez képest negyedére csökken majd. ... Az Egyesült Államok külügyminiszterének megnyugtató kijelentései, mint várhaló volt, félrevezetésnek bizonyul lak. Az amerikai, monopóliumok saját érdeleiket helyezik mindenek fölé, s „a Nyugat kommunistaellenes politikájának” leple alatt Ázsiából és máshonnan is mindjobban kiszorítják ifjabb partnereiket. A bonni diplomaták náci farkasfogai Schütter, Bann londoni nagykövetségének tanácsosa, a múlt év decemberében nagy botrány központ jába került. Felesége, aki helyette mondott karácsonyi beszédet a nagykövetségen, mind kettőjük igazi nézeteinek megfelelően kijelentette, hogy Anglia a németek számára „ellenséges terület’“ maradt. — Férjem és én — mondotta Schlittér asszony, — újra és újra meggyőződünk, mennyire áruló lehet a . londoni talaj. Újra és újra meggyőződünk, hogy ellenségek között élünk... Londoni hivatalos körökben nagy kavarodást keltett ez a náci nyilatkozat. Kínos helyzetbe hozta az ängol vezető köröket, amelyek el akapák Hitetni az angol közvéleménnyel hogy a barmi rendszernek, amelynek fel fegyverzését az anggl, kormány annyira szivén' viseli, semmi köze sincs a nácizmushoz, s a, ii-eváns gondolatának még árnyéka sem1 fér hozzá. A botrány túlságosan nagy volt ahhoz, semhogy el lehessen simítani. Schiitternek távoznia kpílett Angliából. De nem telt bele három húhap sem, újra megjelent Londonban, s mint a Reuter hírügynökség közli, „fényűző lakást vett ki a West-Enden.” A bonni vezetek azzal, hogy újra az angol fővárosba küld tsk ezt a diplomatát, aláhúzták, hogy most amikor az angol parlament ratifikálta a párizsi egyezményeket, szabadjára engedhetik érzéseiket és nyíltan odadobhat jak a kesztyűt az angol közvéleménynek. , S a lényeg nem is maga Schütter! Hisz Adenauer külügyminisztériuma &Ü százaléiéban hitierieta diplomatákból áll, akik. mint a Neue Rhein- zeitung című düsseldorfi lap írja, „nemcsak, hogy helyesük Schütter visszatérését Londonba, hapem egyenesen a „régi gárda” győzelmének könyvelik el a követ- ségi tanácsos rehabili tásá*.(!)“ . Hegy ne is mondjuk. ez az a „régi gárda”,. a-mel^ 10— 15 éve „coventryzál- ta" az aírfgol városokat. És a „nyugateurópai unió” szervezői most ennek a „régi gárdának” teszik szabaddá a kezét... Thaiföld — a Pentagon haditámaszpontja A bangkoki SEATO értekezlet már több mint egy hónapja befejeződött, de az amerikai lapok hasábjain változatlanul olvashatunk vele kapcsolatos közleményeket. Thaiföldön „serény“ munka folyik: megkezdték a bangkoki értekezlet határozatainak megvalósítását... A tűző napsütésben az anierikanizált thaiföldi hadsereg katonái masíroznak. Az ország északkeleti vidékein már közel egy hónapja foly tak azok a hadgyakorlatok, amelyeken a Bangkok Post szerint kipróbálják „a csapatok menetelést sebességét és táinadáselhárítási képességét”. Magától értetődően senki sem hiszi el, hogy Thaiföldet bármelyik szomszédja támadással fenyegeti. Az amerikai imperialistákat azonban mindez nem zavarja. Az ő céljuk az, hogy Thaiföld területét fegyveres provokációkra használják fel. Az ilyen lehetőségek tanulmányozására Thaiföldre érkezett Taylor tábornok, a távolkelsti amerikai szá razföldi csapatok parancsnoka és Cailaghan altengernagy az Egyesült Államok távolkeleti flottájának parancsnoka. A két magasállású katonatiszt résztvett a hadgyakorlatokon és egyúttal megismerkedett a thaiföldi háborús készülődés menetével. Március 25-én ünnepélyesen fogadták a Bangkokba érkezett amerikai hajórajt. Az amerikai látogatások viszonzásaként Bangkok »Washingtonba küldi megbízottjait. A napokban indult Amerikába Phao Snyanond bel- ügyminisziterhelyettes vezetésével egy thaiföldi küldöttség, hogy pénzt és fegyvereket kérjen tengerentúli gazdájától. A thaiföldi hadsereg létszámát a Pentagon segítségével jelentősen felemelték. A tervek szerint 195S-rá tíz hadosztályt állítanak fel. melyeket az Egyesült Államok szerel fel és képez ki. A thaiföldi kormány nem elégszik meg a reguláris hadsereg fejlesztésével. Olyan rendkívüli intézkedésekhez is folyamodik, mint az állami allcalmazottak általános katonai .kiképzése és nők bevonása a rendőrségbe. Miért van minderre szükség? Miért épülnek oly lázas ütemben az ország északkeleti vidékein a stratégiai utak, repülőterek és laktanyák? A válasz egyszerű. Thaiföldet, mely az U. S. News and World Report szerint „az Egyesült Államok egyetlen délkeletázsiai szövetségese”, a Kínai Népköz- társaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni agrpísaw.iri p-enrik Ipfffnh In íi orr kajaként kívánják felhasználni. A bangkoki kormány tevékenyéin résztvesz azokban az amerikai mesterkedésekben, amelyek a genfi egyezmények meghiúsítására és az indokínai háború felújítására irány ulniak. ■ A thaiföldi uralkodókörök kommunistaellenes buzgósá- gukban Dullest is felül akarják múlni. Rendeletet adtak lei, amelyben „veszélyesnek” nyilvánítják a thaiföldi főváros kormány épületének vörös cserepeit és elrendelték, hegy azokat zölddel kell kicserélni. Hasonlóképpen veszélyesnek minősítették az állami címer vörös színét. Megtiltották a „béke”, „elv-társ” és „osatály- egyenlőtlenséig“ szavak használatát. A U. S. News and World Report elégedetten állapította meg, hogy a thaiföldi kormány börtönbe vetette az ország valamennyi ismertebb kommunis táját A thaiföldi boszorkény- égetők kommunistának nyilvánítanak minden hazafit és ellenzéki elemet. Olyan sok embert tartoztattak le, hogy a rendelkezésükre álló börtönök kevésnek bizonyultak. A thaiföldi rendőrség azonban nem túl sokat törődik ezzel a nehézséggel és kijelentette, hogy a SRATO-értekedet határozatainak megfelelően vizsgalatét' indít a kommunizmussal rokonszenvező személyek ellen ée arra kényszeríti őket, hogy „együttműködjenek a hatóságokkal”. A thaiföldi sajtó tevékenyen résztvesz az an.tikommuni.sta rágalomhadjáratban, segít a háborús hisztéria szításában, és igyekszik leplezni az amerikai aigresszorok háborús készülődését. A thaiföldi kormány, amely oly készségesen ki aka-r irtani ..mindenfajta lázadást”, az Egyesült Államok volt bangkoki nagykövete szerint „egész'. Délikeiet-Ázsi« legfcorruptább kormánya.”/ Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy az Egyesült Államok jelenlegi thaiföldi nagykövete „kitűnő kormányr-iaík'’ núnősítette. A Thaiföld szó azt jelenti:, „szabadok földje.” De amióta a Pentagon „harcmezőnek”' szemelte ki ezt az országot, Thaiföld szabadságának és függetlenségének utolsó maradványai is eltűntek. ,;A szabadak földje” amerikai vadászterületté változott, az amerikai imperialisták egyik legfontosabb délkeletázsiai hadi- támaszpontja leit.