Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)
1955-03-18 / 65. szám
2 NAPLÓ 1955 MÁRCIUS 18 A NAGY KEZDET Üdvözlő távirat a mongol néphadsereg megalapításának 34. évfordulója alkalmából S. BAT A altábornagy elvtársnak a Mongol Népköztársaság honvédelmi miniszterének Ulan-Bator A mongol néphadsereg megalapításának 31. évfordulója alkalmából mind a magam, mind a magyar néphadsereg egész személyi állománya nevében forró üdvözletemet és jókívánságaimat küldöm a baráti mongol néphadsereg minden harcosa, nak, tisztjének és tábornokának. További sikereket kívánok a politikai és harckiképzésben, hogy ezáltal a mongol néphadsereg még erősebb támasza legyen a mongol nép szocializmust építő munkájának. Budapest, 1953. évi március hó 17-én. BATA ISTVÁN vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere P, U, Brovka előadása az írószövetségben OLGA BERCGOLC: Büszke és szomorú emlékmű emelkedik Lenin'grád egyik távoli szegélyén, a Néwa-parti vámon túl, „ Preobrazsensakij temetőben. A temető központjáihain ■ áll óriási, csiszolatlan kő talapjaién. Szónoki emelvénynek látszik, amelyre a sajátos felépít tésű tateipziatibp vágott lépcsőkön keresztül lehet feljutni. Óriás, munkás-alak magasodik a merészen felfelé törő négyszögletes emelvény fölé: balkezében urnát tart, jobbja hatalmas lendülettel emelkedik az ég felé. Ez a „véres vasárnap"4 áldozatainak emlékműve ezeké, akiket a cári kormány 1905 január 9-én (22-én) agyon lövetett Pétervár utcáin és terem és akiket, éjszaka, lopva, közös sírba temeltetett ide, a Preobrázseinszldj temetőbe. Csaknem közvetlenül a szov jEfchataiom győzelme után sir- követ állítottak a tömegsír fölé; később aztán, mikor az elesettek hamvait áthelyezték, ezt n sirkövet az emelvényre vezető lépcső lábához állították. A két oldalára Lenin szavait vésték: „Az 1905-ös főpróba nélkül az 1917 Októberi Forradalom győzelme lehetetlen lett volna.“ .Sokezer halott és sebesült: ez a pétervári január EH véres vasárnap mérlege. A kormány haladéktalan megdöntése volt az a jelszó, amellyel a pétervári munkások a január 9-i mészárlásra válaszoltak.“ Lenin szavai csodálatos ossz hangiban állnak az emlékmű talapzatán lévő domborművel, amely a sortüzet álló munkások csoportját ábrázolja. Az első alak öreg ember, akit éppen golyó talált. Egy, másik munkás kihívó merészséggel tárja ki mellét a sortűz előtt. Távolabb asszonyok, gye rekékkel borzadva futnak visz saa, botladozva, menekülés közben; egyiküket már megölték. Mesterember áll mellette, érteden arccal, mintha nem is akarná elhinni a történteket. De közvetlen mellette áll egy másik, ökölbeszorított kézzel, haragtól lángoló arccal. Ő mái’ megértette, mi történt és kész a harcra. Mögötte másik munkás térdel, követ emel fel, hogy gyűlölete egész erejével a hóhérokra hajítsa. Fújt a szél havazott, mint valószínűleg akkor is, 1SX16 januárjában. Egyre csak álltam és néztem a domborművet s ., bronzaloikokon keresztül felmerült előttem az „Elek- troszila“ öreg munkásadnak arca. Mielőtt az emlékműhöz mén lém volna, velük beszélgettem; nem a bronzalakokkal hanem- az élőkkel, az egyszerű és bölcs öreg orosz munkásokkal. Alekszandr Naz.aro- vics Miznyikov tekercselővel, Jakov Filippovics Filippov- val. az „Elektroszila“ szíve, a turbómű technológusával és Iván Mihajiovics Tyimin szíj- gyártóval. Hármuk közül legrégebben Miznyikov dolgozik az üzemben; tisztelettudóan és . kedvesen Szása , bácsinak nevezik. Még mint kisfiú került ide az 1905. óv7 küszöbén, eleinte nem az üzembe, hanem magának Herz urnáik, a Siemens Halaké Művek igazgatójának irodájába, Tytknin ^a szomszédos csőgyárban dolgozott Mihail Iva- novica Kalinyinnal együtt. Fi- lippov pedig a Baltyijszkij- üzsnitoen volt munkás. Valamivel később kerülitek a Siemens Halskc-ba, d>e mindhár- mam résztvettek az első orosz fáradalomba®. ... Az 1905-ös év, minit Pé- t érvér többi vállalatainál, itt; is vihar előtti hangulatiban kezdődött. Kéziratban forgott a mun- kásek kezén a „Dal a Vihar- madárról“; „Jöjj vihar, s légy még erősebb!...“ Gondosan megőrizték az Iszkra számait, amelyekben lángszavú cikkeket írt Lenin. így sűrűsödött fokozatosan a vihar előtti légikor; az orosz- japán háború pedig meghozta a vihart. A munkások minő emlékeztek a vasi?.ma,pi felvonulást, a január 9-1 Vasárnapot megelőző éjszakára. . Január 8-án este .csaknem az összes Siemens-gyáriak ott volt az „Orosz Gyári Munkások Gyülekezete' nevű Gapon- féle szervezetben. a Vasat!jev- szkij szigetien. Előző naip sztráj kól.tak, jeléül an,niaik, hogy szolidaritást vállalnak a Putyi- lov-gyár sztrájkolóival. Csaknem félóránként kiment az utcára egy szónok, századszor is felolvasta és megmagyarázta a cárhoz intézett. petíció pontjait. Sokan a fagy ellenére tfödetlen fővel hallgatták véigig . . . Ott járkált a tömegben a fiatal Szasa Miznyikov és Iván Tyimin is. Szasa csodálkozott, hogy egy diáklány az emelvényről azt javasolta: ne menjenek a térre, ne higyje- nek a cárnak. Pedig ő árrá készült, hogy másnap szüleivel együtt a térre megy. Szülei szentül hittek abban, hogy „a cár megérti őket és minden jóra fordul”. — Reggel családostul elindultunk — emlékezik Szása bácsi. — Ünnepi díszbe öltöztünk. Amíg mentünk, énekeltünk: ..Mentsd meg uram, a te híveidet...” A Képzőművészeti Akadémiánál megállt a tömeg A hátsó sorok megpróbáltak előrenyomakodni. Kérdezősköd tek; mi a baj? Miért nem enge dik tovább őket? Aztán felharsant a kürjel.. .A kürtjeire világosan emlékezik a január 9-i felvonulás minden részvevője. A kürtjei után kezdődött az, amit most bronzba öntve láthatunk a véres vasárnap áldozatainak domborművén. Szempillantás alatt világossá vált, minden az első sortűz után, a tömeg közé bevágtató kozákok láttán. Az emberek előbb mégis csak reménykedtek valamiben, makacsul a Sándor-park sövénye körül csoportosultak, ahol a faágak tele voltak kisfiúkkal. Ott álltak, amíg egy kozákosztag a cári palota felől sortüzet nem zúdított rájuk. A kisfiúk sorra potyogtak le a fákról, sorra estek el a felnőttek a sövény mellett és aki tudott, szétszaladt a Nyevszkij-sugárút és a Gorohovaja utca irányában. Lovas kozákok nyargaltak a menekülők után, vágtában lőttek rájuk, karddal kaszabolták őket. Tyiminnek átlőttek a kabátját. A Vasziljevszkij-szigeten ismét összegyűlt a sortűz után szétszaladt tömeg a Gapon-féle szervezet háza előtt. A szónokot a munkások v állukra emel ték; onnan szólt hozzájuk: — Elvtársak! Most már nincs miért a palotához mennünk! Meggyőződhettetek róSzép eredményeket hozottá felszabadulási verseny második hónapja a megye kisipari termelőszövetkezeteiben. A megye szövetkezetei február havi tervüket 100.2 százalékra teljesítették. Több KTSZ magasan túlteljesítette tervét, mint például a Bonyhádi Építőipari KTSZ 142, a Szekszárdi Cipész KTSZ 136. a Bonyhádi Ruházati KTSZ peaig 133 százalékra teljesítette a februári tervet. A teljes termelési tervből 70.1 százalék az olyan árucikk, vagy szolgáltatás, mely közvetlenül, vagy közvetve a lakosság szükségleteinek kielégítését szolgálja. Terven felül készítettek a szövetkezetek többek közt 746 férfiinget, 402 darab alsónadrágot, 173 fiúöltönyt és kabátot, 1433 pár női- és 61 pár férficipőt, 7 garnitúra fényezett hálószobabútorl, 1635 dala: a cár lövetett a fegyvertelen emberekre Fegyverbe, elvtársak! Fegyverbe! Alig fejezte be rövid szónoklatát, a munkások máris csoportosan siettek Saff fegyvermester műhelyébe. Elvittek mindent, amit csak ott találtak: markolat nélküli pengéket, régi tőröket és szablyákat és futva mentek vissza a szigetire. Ott már épültek a bair- rikádok. De a cári gyalogság már a barrikád közelébe ért. Ismét fülsiketítő kürtszó harsant fel, eldördült a katonák sortüze. Kövek, téglák hullottak a bar- rikádokról. Nem, nem tudták a munkások, hogy valaha bronzba öntik ezt a jelenetet. Csak harcoltak, harcoltak a szabadságért. A pétervári proletárok, alak reggel békésen indultak a cárhoz, most harcra keltek és haláltmegvetően ellenálltak. A katonák csak estére foglalták el a barrikádokat. :.. A Vasziljevszkij-sziget barikádjainak története után hallgattunk egy darabig. A január 9-i események után visszaemlékeztünk a 905- ös és 906-os év’ további eseményeire. El kell mondanunk azt az epizódot, amely a sztrájkot, helyesebben szólva, a Siemens- Halske cég bojkottját megelőzte. 1906 áprilisában meghalt a Siemens-Halske konszern feje, Karl von Siemens. Berlinben temették el lutheránus ezertartás szerint, de az üzemigazgatóság elhatározta, hogy itt az orosz ''üzemben pravoszláv gyászisten tiszteletet rendez, nagy külső pompával. Egy áprilisi reggelen csaknem az »gesz üzem összegyűlt a gyász szertartásra, az igazgatósági iroda nagytermében. Herz úr, Gerwagen és más részvényesek gyászos arckifejezéssel, méltóságteljesen, gyászszalaggal karjukon álltak ott, nem messze a munkások csoport- iától. Reszketett a gyertyafény a töm jénf üstben és a nap sugaraiban. Két pap buzgón és ünnepélyesen énekelt. A szomorú imákat hatalmas kórus énekelte, a legjobb karmester vezetésével. Kívül, az iroda falairí hirdet meny függött: „A „Siemens— Halske“ társaság igazgatósága kénytelen az összes munkások nak április 2G-ával felmondani.” Az igazgatóság „lock-out44-ra készült a munkások ellen, a munkások bojkottal szándékoztak válaszolni a cégnek. Az emlékezetes véres vasárnap óta megtanulták, hogy ne higyje- nek a „jó cárban” és a „jó gazdákban". A kormány és a gyártulajdonosok ellen vívott harc életük legfőbb törvényévé vált. Előző napon, tekintettel a másnapi gyászistentiszteletre, az üzemi aktíva megbeszélést tartott. Ennek • rab papucsot, 32 darab tűzhelyet, 2.3 tonna horganyzott edényt, 212 darab férfikabátot, 673 pár gyermekcipőt és 288 ezer forint éz’tékű festett és egyéb bútort. Februárban kapcsolódtak be a versenybe az Ozorai Vegyes ipari KTSZ dolgozói. Tervüket februárban 118 százalékra teljesítették. Olyan lendületes verseny alakult ki már az elmúlt két hónap alatt is a megye kisipari termelőszövetkezeti dolgozói közt, amire eddig nem volt példa. Több helyen már újabb vállalásokat tesznek. — Például a Bonyhádi Ruházati KTSZ-nél februárban 9 dolgozó nem teljesítette 100 százalékig tervét, vállalták, hogy ezt márciusban 5 főre csökkentik, A Paksi Építőipari KTSZ új cementáruüzemében a törési átlag 0.5 százalékos csökkentését vállalták, ígérteimében most egy cédulát csúsztattak a papok kezébe: „Emlékezzetek meg a meggyilkolt Péterről.” A pópák sem értették meg rögtön, hogy a nemrégiben agyonlőtt felkelő, Pjotr Smidt hadnagyról van szó. Tovább folytatták az isten tiszteletet és félretették a cédulát. A tömegből odakiáltottak: — Emlékezz meg Péterről! — Miért neun említed meg a mi halottunkat? A papok csak isten szegény rabjáról, Kariról emlékeztek meg. Ünnepélyesen befejezték a szertartásit és menni készültek. A munkások egy része az ajtóhoz lépett és elállta a kijáratot, a többiék körülvették a papokat ■— Bátyusfeák! Irtuk nektek, hogy emlékezzetek meg isten megölt rabjáról, Péterről. De' ti nem emlékeztetek meg róla. Mondjátok hát el érte az egész gyászszertartást;: j Ezt olyan hangon mondták, amely aligha tűnt fel kérésnek ... Herz, Gerwagen és a többi urak sápadtan indultak a Iá járat felé. Az ajtó előtt azonban munkások álltak. Kezükben pisztolyt tartottak, égő gyertyát nyújtottak Herz úrnak. A vezetőségi tag és direktor urak oly sápadtak voltak, mintha róluk szólt volna a gyászének. — Bátyuska — figyelmeztették újból a munkások a papot — ne feledkezz meg róla: a meggyilkolt Péter lelkiüdvéért! És a papok hnádkoztak a cári kormány áldozata, a meg ölt felkelő .örök életéért”. Az „Örök emlékezet’‘-et együtt énekelték az összes munkások. Úgy énekelték, hogy nem gyászos temetési éneknek hatott, fenyegetően harsogott, imrit harci felhívás tudták mind, hogy január 9., az egész 1905. és 1906. év emlékezete Smidt Ijadnagyéval együtt valóban örökké élni fog, a kibontakozó forradalom útját megvilágító, ki nem alvó örök lánggal... Párizs (MTI): Edgar Faure francia miniszterelnök szerdán sajtóértekezletet tartott. A sajtóértekezleten egy amerikai újságíró megkérdezte, milyen magatartást tanúsít a kormány a hidrogénbomba kérdésében. A francia miniszterelnök válaszában kijelentette: Választóvonal keletkeznék ama nemzetek között, amelyek nek lehetőségük lenne termonukleáris bombák gyártására és ama nemzetek között, amelyeknek nincs erre lehetőségük. Fel kell vetnünk a kérdést, vajon Franciaország engedheti-e, hogy elévüljön az a joga, hogy a nagyhatalmak első sorába kell tartoznia? Az a szándékom, hogy ezt a kérdést megtárgyaljam az ennek a problémának a tanulmányozáHeisimki: (T ASZSZ): A Finn Szakszer ve zetok Központi Szövetségéhez tartozó Állami Alkalmazót bak Sz akszervezete a napokban tárgyalásokat folytatott a kormány képviselőivel bérkérdésekről. Az eredeti tervek úgy szóltak, hogy ha március 15-ig nem sikerül az alkalmazottakra nézve kielégítő megegyezésre jutni, március 16-án megkezdődik a sztrájk. Március 15-én este a tárgyalások eredménytelenül befejeződtek. A Finn Szakszervezetek Központi Szövetsége az előállott helyzet megvizsgálása után engedélyt adott a Vámtisztviselők Szövetségének, a Vasúti Alkalmazottaik Szövetségének, a Falusi Közalkalmazottak Szövetségének, a Börtönörök ‘ Szövetségének, az Állami P. U. Brovka, Sztáita-díjas író, a Szovjet írók Szövetsége einc&ségének tagja, a Bje- torussz írók Szövetségének elnöke szerdán, délután látogatást tett az írószövetségben. A vendéget Darvas József népművelési miniszter, az írószövetség elnökségének tagja, Veres Péter Kossuth-díjas, a Ma27-től április 2-ig rendezik meg. A fáik hete idén ünnepélyesebb lesz. az eddigieknél, hisz közvetLemil hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója előtt fejeződök be. A fák hetében minden községben, városban, teasnelőszövetkezetiben, Budapest—Mohács között március 19-én indul meg a gyoreáruszáliítással egybekösával megbízott minisztertársaimmal. Ami engem illet, már előre is elhárítok minden olyan negatív megoldást, amely azt jelentené, hogy Franciaország lemond nagyhatalmi jogáról. Még nem dőlt el, hogy Francia ország prélyesen hozzákezd e a hidrogénbomba gyártásához. A kormány tanácskozik majd erről a kérdésről. Franciaország azonban nem maradhat tovább a csökkent értékű nagyhatalmak csoportjában. A baloldali sajtó élesen válaszol a miniszterelnök kijelentéseire. A Libération felteszi a kérdést: ha Franciaország hidrogénbombát kezd gyártani, vajon miért ne gyárthatna Olaszország, Belgium, Svédország, Kína, India, Argentína és Brazília is? Mennyi idő kelTisztviselők Szövetségének és a Gépkocsi ipari Dolgozók Sző vétségének B sztrájk megkezdésére. A március 16-ra virradó éjszaika megindított sztrájkban mintegy 25 ezer ember veit részt. Március lóén este 24 óra után már nem indultaik el a vonatok sem. — Közük, hogy a Finn Szakszervezetek Központi Szövetsége március 15-i végreíhajtóbiziott- sági ülésén megadta aeatrájfc- engiedélyt a Szociáldemokrata Újságírók Szakszervezetének is, amely már korábban felmondta a kollektív szerződést és tíz százalékos fizetésemelést követelt. A március 16-án megindult sztrájk miindtazok- ra az újságírókr,, kiterjed, akik a szociáldemokrata kiadóvállalatok sajtóorgánumainál dolgoznak. gyár Írók Saovetségémek ah nőké és Bő inni György Kos* suih-diíjtas, az Irodalmi Alap igazgatója fogadta. P. U. Brov- ksa nagy elismeréssel fogadott előadást tartott a szovjet íróik II. kongresszusáról és a bjelo- russz irodalomról, majd hoez- szasaai elbeszélgetett a magyar állami gazdaságiban és iskolában. fásítási ünnepségeket rendeznék, ünnepi faültetések lesanek. Sok helyen emlék- ligeteker, emléfcfasorokat telepítem ek. A fák hetén a legjobb fásí- tókat emlékplakettel, illetve tött személyhajóforgalom. Az első hajó, a Szent István, szom Franciaország hidrogénbombát akar gyártani 25,000 ember sztrájkol Finnországban Tárgyalásokat! jelvénnyel jutalmazzák. Szombaton megindul a dunai személyhajó-forgalom haton délben 12 óraikor indul Budapestről Mohácsra, ahonnan vasárnap délelőtt 10 órakor jön vissza. Hétfőtől már a kiadott menetrend szerint, naponta közlekednek- a hajók. lene Franciaországnak ahhoz, hogy hidrogénbombákkal lássa el magát? öt-tíz év — válaszolja az újságíró — ezenkívül óriási ipari és pénzügyi erőfeszítés. Mialatt mi . áldozatokat hoznánk eme képtelen atomösszehangolás érdekében, a francia népnek várnia kellene a számára oly szükséges iskola-, kórház- és lakásépítkezésekkel. Végül lenne ugyan hid- rogénbombánk, de ennek, birtoklása távolról sem tenné országunkat erőssé, hanem ellenkezőleg, meggyengítené. A kérdés nem az, hogy melyik ország kezdjen el hidrogénbombát gyártani, hanem arról van szó, hogy a már meglévő hidrogénbombákat semmisítsék meg. Párizs (MTI): A Tribüné des Nations egy 'brüsszeli levélben beszámol az Insoc elnevezésű belga intézet által rendezett közvéietnénylsutatá- sokról. Az első kérdés így hangzott: „A nemzetközi feszültség csők. kertese ég a béke megszilárdítása érdekében az ön véleménye szerint tárgyalást kei- leme-e kezdenáök a nyugati hatalmaknak a Kelettel?“ Ä válaszokból kitűnt, jiogy a megkérdezettek hatvankettő egész hetvenkettő század szá- zaléika a tárgyalások szükségessége mellett állt ki, 16.75 százalékának nem volt véleménye és mindössze 20.53 százalék ellenezte a Kelet—nyugati tárgyalásokat. A belga közvélemény állás- foglalása tehát világos — írt a a Tribüne des Nations, — Belgiumban minden, társadalmi osztály, foglalkozási ág és nyelvterület többségében amellett száll síkra, hogy teremtsenek kapcsolatokat a S zovjettiniáva!, Februárban ismét jó eredményeket értek ei a KTSZ-ek dolgozói írókkal Március 27 és április 2-a között rendezik meg a fák hetét A fék hetét az idén március I