Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)
1955-03-13 / 61. szám
4 NAPC'Ö 1955 MÁRCIUS 13 Emlékezzünk a régiekről Borbély József Perczel Mór barátja és segítője PERCZEL MÖR, a dicső honvédtábornok sírkövén ezt olvaáhatjuik: „Nemzeti hála hol késői?“ Országos viszonylatiban . a hála még mindig késik, de szülővárosa szerény domborművel állított emléket s a Mezőgazdasági Technikum márványtáblával jelölte meg szülőházát. Késik azonban a városka hálája, legjobb barátja és 'segítőtársa: Borbély József evangélikus esperes emlékének megörökítésével, pedig a negyvennyolcas időkben ő tette Perczel Mórral együttműködve Bonyhádot országosan ismertté és példamutatóvá. Igaz, évtizedeikkel azelőtt egy, a jövő században majd kiépülő utcát róla neveztek el, dg azt hiszem a mai lakosság túlnyomó többségének még sejtelme sincs róla, ki volt Borbély József. A magyar szabadság ébredésének évfordulóján röviden, hadd idézzem emlékét. AZ AKKORI IDŐKBEN kissé furcsa volt a katolikus föídesúr és katona barátsága az evangélikus esperessel, no meg hozzá, hogy Etelka nővére (Vörösmarty szerelme) komaságot is vállalt vőlegényével a papáknál, de ezt- a a politikai együttérzés és csa- ládközf érintkezés hozta magával. Perczel Mór ott volt a pesti márciusi ifjúság társaságában s részt vett a 12 pont szerkesztésében. A kivívott szabadságról hosszú levélben értesítette Borbély József barátját, s kérte annak közlését Bonyhád lakosságával. Borbély József március 23-ra, tehát egy héttel március 15-e utánra már népgyűlést hívott össze a főtérre, melyen a régi községi jegyzőkönyv szerint, a hétköznap dacára, az egész lakosság megjelent, minden munkáját félbehagyva, örömmel és nagy lelkesedéssel vét- ték tudomásul a jobbágyság alóli felszabadulást, az egyenlőséget, testvériséget és szabadságot. Valami császárhű földesúr a mai tanácsháza erkélyéről le akarta ugyan lőni a lázító papot, de a tömeg ököllel fenyegette és így kénytelen volt az erkélyről eltűnni. A népgyűlés aztán a jó rend fenntartása céljából és a községi ügyek, vezetésére választmányt küldött ki, melynek elnökévé Borbély Józsefet választottak meg. így valószínűleg Bonyhád volt a legelső az egész megyében, mely a kivívott szabadság jogával élve a nép kezébe adta a hatalmat. Az elnyert szabadságot aztán kész volt meg is védeni. Arra a hírre, hogy dél felől a feltüzelt nemzetiségek készülnek betömi. Tolna vármegye Bizottmánya június 19-én Bony- hádon mar dija ki egy 2000 főnyi szabadcsapat felállítását, melybe Borbély József lelkes agitációjára 34, majd később még 85 önkéntes jelentkezett. Ezek az önkéntesek többnyire németek, aztán Perczel Mór seregében resztvettek az október 7-i ütközetben Ozoránál és más délvidéki harcokban ás. (Közülük kettővel: Reimwald Ádám és Winek- ker János „honvédök”-kel még beszélhettem.) BORBÉLY JÓZSEF véleményét még Pesten is fontosnak tartották. Felhívták s részt- vett egy miniszteriális tanácskozáson, melyen a. honvédelemről volt szó. Sajnos minden lelkesedés és önfeláldozó hazaszeretet gyengének bizonyult, a szabadság- harc elbukott. Perczel Mór kénytelen volt külföldire menekülni, de Borbély József megmaradt hívei között. A bevonuló Ottiinger tábornok fel akasztással fenyegette meg,, mert félreverette a harangokat, de valami egyházi funkcióra hivatkozva, házkutatással egybekötött gyakori zaklatások árán sikerült életben maradnia. A KIEGYEZÉS utáni években, mikor Perczel Mór is hazaérkezett, a két barát majd naponta találkozott egy kis pipaszóra, vagy kártyar- partira. A község népe tisztelettel és szeretettel üdvözölte őket mindenkor, ha az utcán megjelentek. E néhány sor csupán emlékeztető akar lenni a közelgő március 15-e alkalmából. K. V. üüöroEtfratlé Tolna megye dombjai, völgyei, változatos tájai sok kirándulót vonzanak. Nem csoda hát, ha a megyénkbeli pajtások elsősorban szűkebb hazájuk szépségeivel ismerkednek meg. Hazánkban azonban sok olyan vidék van, amelynek megismerése sok-sok szépséget, örömet okoz. Tervezgessetek hát pajtások közös nagy kirándulásokról, hogy nyáron a ti dalotoktól is zengjen majd a Mátra, Bükk, vagy a Balaton környéke. Ahhoz,hogy ezek a tervezgetések valóra is váljanak, természetesen pénzre van szükség. Kíméljétek meg szüléitekét az évvégi nagy kiadásoktól és azokat a forintokat, amelyeket évközben csokoládéra, cukorkára és egyéb „édes" kiadásra szántatok, gondosan gyüjtsétek össze. Magatok fogtok a leg1- jobban csodálkozni azon, hogy a kitartó takarékosság milyen szép eredménnyel jár. Megyénknek több olyan városi, falusi iskolája van, ahol a pajtások szorgalmas takarékoskodása szép eredményt hozott. Eddig a Bonyhádhoz tartozó Ladomány-pusztai pajtások vezetnek takarékoskodásban a megye iskolái között. Itt 27 pajtásnak egyenként 40 forinja van már takarékbélyegben. Utánuk a kisszékelyiek és a dombóvári II. számú általános iskola tanulói következnek, akiknél szintén 35 forint az egy tanulóra eső átlagbetét. Dicséretes még a Szekszárd melletti Ózsák-pusztaiak, sárpilisiek, nagykonda-pusztaiak és bony- hádvarasdiak szorgalma is. Scheidl Lajos paksi úttörőpajtás is osztálya takarékossági eredményeiről ír szerkesztőségünkhöz érkezett levelében. „Osztályunk létszáma 25, ebből mind a 25 bekapcsolódott a takarékossági mozgalomba. Hiszen tanultunk a tavalyi eseten. Tavaly ugyanis üresen tátongott a mi osztályunk takarékbetétlapja. Év végén Budapestre utaztunk tanulmányi kirándulásra, ekkor éreztük a takarékbetét jelentőségét. Tanultunk belőle és az idén helyrehozzuk a tavalyi mulasztást. Legszorgalmasabb gyűjtő Roszbor József, akinek több mint 150 forintja van. Heiszler Andrásnak 75, Dániel Pálnak is több mint 60. összesen 600 forint betétje van az osztálynak. A megtakarított pénznek helye is lesz igen sok, mivel VIII. osztályosok vagyunk, év végén te’n1«'“«! szeretnénk rendezni és tablót csináltatni. * Hány fecskének izmos szárnya? Mindannyian tudjátok, hogy a fecske igen erős madár Évenként kétszer megteszi a több mint másfélezer kilométer hosszú utat Magyarország és Észak-Afrika között. Aki ügyes számoló és még takarékoskodik is, számítsa ki, vajon hány fecske izmos szárnya röpíthetné el egy kéthetes túrára a Mátrai vagy Bükk'legszebb tájaira? •{gaXßCRsamie; qnjwp ow A második paksi előadás ut^u vándorútra indul a „Bu ócska4* Jó játékkal, szép jelmezekkel megérdemelt sikert aratott a németkéri kultúrcsoport A németkéri kultúrcsoport a magyar-szovjet barátsági hónap megnyitása alkalmából ismét előadta Jacabi „Leányvásár“ című operettjét A kulíttMiázat zsúfolásig megtöltő közönség előtt Bla- zsek Károly tanár, az MSZT vezetőségének tagja méltatta a magyar-szovjet barátság jelentőségét, ismertette a kölcsönös kapcsolat lényegét Az ünnepi beszéd után közel 3 órás élőadásom, a Budapestről hozott szebbnél-szebb jelmezekben, Staub Ferenc népművész gyönyörű díszleteiben és a szín.játszócsop art 33 tagjának nagyszerű előadásában gyönyörködött a 400 főnyi közönség. Előrefláthatóam még 4—6 előadást kell tartani a közel 3000 lelket számláló községben, mert oly nagy az érdeklődés. A szünjátszócsoport azonban nem marad a községben, átlépi annak határát akárcsak tavaly Strauss „Cigánybáró“- jával és fölkeresi a közeli állami gazdaságokat falvak dolgozóit Ezáltal bebizonyítja, hogy egy Ids község fegyelmezett szánj átszócsoportja áldozatos felkészüléssel, a kultúra szeretet ével élenjáró tud lenni még a kényelmesebb lehetőségekkel rendelkező nagyobb községek csoportjai között is. A paksi háziipari termelőszövetkezet nem olyan régein alakult kultúrcsoport ja bemutatta a „Bujóoska“ című 8 felvonásos vígjátékot A szereplők a varró és kötőrészleg leányai és asszonyai sorából kerültek ki, férfi szereplőket pedig ismeretségi körükből toboroztak. Fáradozásukat és Lázas készülődés folyik az ifjúság kultúra-is seregszemléjére az iregreamcsei fiatalok körében. Regszemcse ifjúsága u párt, a Hazafias Népfront- bizottság és r. községi tanács támogatását élvezve nagyszabású tervek megvalósításán dolgoznak. Annak ellenére, igyekezetüket siker koronázta, mert annyi volt az előadás iránt érdeklődő, hogy egy alkalommal be sem fért a terembe. Ezért március 20-án ismét előadják a vígjátékot, azután pedig, a tervek szerint, vidéki körútra indulnak. Sár- szentlőrincre, Nagydologra, l'ölcskére és Dunaföldvárra :a tugat el a cs iport. hogy a községben nincs kultúrotthon, mégis eleven kultúr életet bontakoztat ki elsősorban a DISZ fiatalság készülődése. A kísérleti gazdaság és a gépállomás kultúrcsoportjái mellé énekkart szerveznek a dalos versenyre. (regszemcsén énekkar alakult az if úsági verseny hírére Levél Leningrádba A magyar—szovjet barátsági hónap alkalmából Kiss Istvánná, leningrádi egyetemen végzett tanárnő levelet írt leningrádi barátnőjének, Arehova Annának. Az alábbiakban közöljük Kiss Istvánné levelét: Kedves Anna! Elég hosszú idő eltelt azóta, hogy elváltunk. Most, amikor írom ezt a levelet, ünnepeljük a magyar-szovjet barátság hónapját. Ha visszatekintünk az elmúlt időkre, észrevesszük azt, hogy milyen sokat jelentett és jelent számomra az, hogy ott, közietek élve tanulhattam meg az orosz nyelvet. Most, amikor tanítom a gyermekeket, mindazt fel tudom használni annak érdekében, hogy tökéletesebben megismerjék és sajátítsák el az orosz nyelvet. Egész biztos, hogy most is úgy ünnepelitek TI is e két nép barátságát, mint akkor, mikor együtt voltunk. Ebből az alkalomból üdvözöllek benneteket és további sok sikert kívánok munkátokhoz. Elvtársi üdvözlettel; Kiss Istvánné A gépállomások fiataljai is készülnek a dalosversenyre Megyénk szocialista szektoraiban általában nem kielégítő kulturális élet zajlott. Igen sok bírálat érte, különösen a gépállomásokat, hogy különféle objektív nehézségekre hivatkozva tartózkodnak mindenféle kulturális munkától, fgaz, mindezért, hibás volt a szakszervezet és a népművelési szervek is, amelyek kevésbé tartották feladatuknak a mezőgazdasági szocialista szektorok kulturális munkájával való törődést A DISZ által meghirdetett kulturális seregszemle nagy mozgósító erejét éppen abból láthatjuk, hogy a dalosverseny hírére megmozdultak a gépállomások, állami gazdaságok DISZ szervezetei, fiataljai is. Egymásután alakulnak kultúr- csoportok. A pincehelyi gépállomáson például Csizmarek Mátyás „Borjú” című vígjátékát tanulják a DISZ ifjak. Nagykó- nyiban is az ifjúsági seregszemle hírére alakult énekkar és tánccsoport. A dolgozók és a betegek is olvasnak a szekszárdi kórházban Egy ágyhoz láncolt betegnek, vagy lábbadozónak kell-e jobb barát, jobb szórakoztató, mint a könyv? A jó olvasnivaló leköti érdeklődését, eltereli figyelmét betegségéről és ezáltal még a gyógyulást is elősegítheti. Ilyen és ehhez hasonló genv- dolatok késztették a szekszárdi kórház vezetőit, amikor a múlt év szeptemberében a betegek részére könyvtárat állítottak fel. Amint Homoki Istvánná, a könyvtáros elmondja, mintAmikor 1847 tavaszán elindultak egy felvidék; faluból, Boros Béla legszívesebben magával hozta volna a vagonban az egész jól ismert, szívének legkedvesebb tájat, erdőborí- totta hegyeivel, festői völgyeivel, városaival., falvai val együtt. De, ha már az egészet nem hozhatta el a mésszi Du- núntúra, egy parányi részt mégiscsak ott dédelgetett az elhagyott otthontól a zsúfolt vasúti kocsiban: 10 darab aprócska fenyőfát ültetett cserépbe a kassai ^erdőből élő emlékezetül. Boros Béla családja másik 20 felvidéki csáládda’ együtt 1947 május 20-án érkezett meg a számukra kijelölt új otthonba, Zomba községbe. Ezt a dátumot mindennél jobban szá montartják ezek az emberek, mert igen emlékezetes nap ez az ő életükben. Arra is jól emlékszik Boros Béla, hogy az első istenhozottat, az első üdvözlő szavakat székely embertől hallottak. A tőről ‘ metszett magyar beszéd örömmel és bizakodással töltötte el a felvidékről ideszakadt kis ember- csoportot. Lassan berendezkedtek, meg indult a munka. A ddmbes- , dombos tolnai földek hálásnak bizonyultak minden fáradság- I egy 12.000 forintot áldoztak az elmúlt évben könyvekre. Minden ostz&lyon külön kis könyvtárt létesítettek. Legbővebb állományú és legolvasottabb Is a tüdőosztály knöyvtára, mivel az említett osztályon általában huzamosabb ideig vannak a betegek. A különféle osztályok kis könyvtárát egy-egy nővér kezeli. Tudomására hozza a betegekneli, hogy létezik a könyvtár és azután a kíván- Ságoknak megfelelően kölcsönöz. ért. Az iskolai életben is akadt j tennivaló bőven, Boros Béla j tanító sem sokat ért rá töprengeni a múltakon. Szűknek érez te azonban az iskola köreteit, érezvén, hogy a jó tanítónak az egész falu tanítójának kell lennie. Még azon esztendőben énekkart szervezett, amely első kísérlet volt a falu székely, felvidéki és őslakos népének összefogására. Ezt követte a közös szüreti mulatság, amelynek pompás, látványos felvonulásán többnyire székely legények alatt ficánkoltak a lovak, ők bizonyultak a legjobb lovasoknak, ami igen imponált a falunak, különösképpen a lányoknak. A menetben azon bán felvidéki és zomtaai fiatalok is vonultak szép számmal. Az iskolaudvar is érdekes megfigyelő helyül szolgált Boros Bélának, aki érdeklődéssel figyelte a különböző vidékekről összekerült, különböző hagyományokat őrző emberek ba rátkpzását, közeledését egymáshoz és ahogy csak lehetett — elsősorban kulturális mun- i kában — elősegítette azt. Szü- j netekben az iskolaudvaron pél I dául gyakran külön-külön játHomokiné a dolgozók könyvtárát kezeli, mert a betegkönyvtárral egyidejűleg a kórház dolgozói számára is teremtettek olvasási lehetőséget. Olvasnak is ráérő idejükben az orvosok, ápolók és a műszakiak is. Az éjszakai szolgálatot teljesítők például ráérő óráikban általában olvasnak. A legszorgalmasabb olvasók egyike dr. Etelvári Zsoltné ápolónő és Szűcs Já- nosné belgyógyászati betegápoló. A szorgalmas olvasók között tartja nyilván Homoki j szottak a gyermekek, mind- I egyik „fajtának“ megvoltak a sajátos játékai. Ma már többe- kevésbé megtanulták egymáséit és már együtt játsszák hol ezt, hol azt. Amint az első esztendő elrepült, Boros Béla örömmel vette észre, hogy a kertbe ültetett kis fenyők ágainak bogán egy-két centis üdezöld hajtás nőtt, jeléül, hogy a fács kák gyökeret eresztettek az új otthon földjében. Igaz, öt elpusztult, a gyengébbek, de a másik öt szinte a telepesek életének szimbólumává vált Ezután megkezdődött az új iskola építése. Lassan haladt igaz, de öröm volt látni fejlődését tszépülését és Boros Béla minden nehézség áthidalásánál ott volt, szívből örült minden kis eredménynek. Köz ben a ikultúrmunikát sem hagyta abban egy pillanatra sem. Igyekezett együtt tartani a fiatalokat, közös rendezvényekkel Összeédesgetni az idősebbeket. A meginduló kultúrverse- nyekre székely lakodalmas szokást dolgozott színpadra a felvidéki tanító. Közben egyIstvánné Krisfalvi Sándor fűtőt, Varga Gyula betegvezetőt és Szekeres Imre gondnokát. Az idén természetesen bővítik mind a beteg, mind a kórházi dolgozók könyvtárát. Április 4-re 60 példányban megvásárolják a közelmúltban megjelent „Anyák köny- vé”-t a szülészet Izönyvtá- rába. Ebből sok hasznos tudnivalóval gazdagodnak az édesanyák, különösen a fiatal anyák, ahogy a kórházban mondják, kismamák, mást érték a különféle dalos - táncos szombatesti, vasárnapi rendezvények. Hol székely, hol felvidéki, vagy régi zombai táncok, dalok, népszokások kerültek műsorra. A falu népe megismerte egymás kulturális hagyományait és rajtuk keresztül egyre közelebb került egymáshoz. így teltek az évék közös munkában, gondakban, szórakozásban, örömökben. A közös munkát résziben szó szerint is érthetjük, hiszen Zoliiban két nagy termelőszövetkezet alakult és miint ahogy a kultürházfoan, ugyanúgy a munkában sem tesznek különbséget felvidéki, székely, vagy őslakós zombai emberek között, összeolvadt a sorsuk az élet eróziója által kivájt mederbe. Ne gondolja azonban senki, hogy ez az összeolvadás ártalmára van népi kultúrájuknak, népi hagyományaiknak; ellenkezőleg, egy-, máséivél gazdagodtak. A tele-i pesek éppen úgy meggyöke- resedtek Tolna megye földjében, mint Boros Béla fenyőfái, amelyek évről évre új hajtásokat növesztenek és 8 év alatt embermagasságúvá nőt-i tek, "i'V Saabé Jttíia Ojúí'&s Qjíla p
