Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)

1955-03-05 / 54. szám

4 NAPLÓ 1953 MÁRCIUS 5 A IIolac*ek ügy tanulsága 200 000 forint kár a szövetkezetnek csu­pán egy ember fele­lőtlensége miatt. De mindenki megnyugta fására még most meg írom, nem szövetke­zeti elnök már Hola- csek József. A járá­si tanács és a járási pártbizottság nagyon helyesen .megállapí­totta, hogy nem el­nöknek való, javasol­ták a tagságnak, hogy váltsa le. A b"áta- széki Búzakalász. ter­melőszövetkezet tag­jai még az elmúlt év utolsó hónapjában le is váltották Holacsek Józsefet. A járási párbizottság, — mint párttag, ellen — fe­gyelmi vizsgálatot in­dított Holacsek ellen. Az ügyészség előtt van az ügy. Kár volna azonban ezt a Holacsek ügyet csupán ennyivel el­intézni. Már csak az­ért is, mert vala­mennyiünk számára tanulságos. 1952-ben a báta­széki Búzakalász ter­melőszövetkezet tag­jai úgy fogadták Ho­lacsek Józsefet, mint valami „megváltót”. Persze nem is csoda, jó hírnévben álló gazda volt. Nem so­káig volt „gyalog munkás”, megválasz­tották brigádvezető­nek. Itt kifogástala­nul dolgozott. Látta ezt a járási tanács is, a járási pártbizottság is és mint jó kádert elküldték egyéves el­nöki akadémiára. — Nem is csalódtak benne még ekkor. Becsületesen elvégez­te az iskolát, hazajött örömmel vette át a szövetkezet irányítá­sát. Egy darabig be­csülettel dolgozott, de aztán csakhamar rossz vágányra tere­lődött a munkája. — önkónyeskedett, sem míbevette a vezetősé­get, úgy bánt az em­berekkel, mintha a mellényzsebéből rán­totta volna ki őket. A pártszervezet tit­kára, a pártvezetőség maga többször meg is állapította, hogy ,,hiba Van az elnök körül”. A megállapí­tás azonban mit sem ért. Holacsek megin­dult a lejtőn. Ekkor kellett volna megfog ni a kezét és mon­dani neki: ,.Barátom, rossz útra tévedtél, elfordultak tőled az emberek, mert lát­ják, hogy nem a szö­vetkezet ügyeiért haj colsz”. Meg kellett vo’.na magyarázni Holacseknek, mint kommunistának, még kezdetben, hogy a párt mást vár a párt­tagoktól. Ezt senki sem tette. A felsőbb szervek képviselői egyszer-kétszer „meg mosták1' a fejét és az­zal tovább álltak. — Holacsek viszont csi­nálja. amit elkezdett. Véeül már annyira vitte, hogy nem is tűrte meg maga kö­rül a szövetkezeti ta­gokat. Ekkor már be­szélgették a szövetke zet kommunistái is, meg a járási tanács illetékes vezetői is, hogy tenni kellene valamit ezzel az el­nökkel. De a türel­mes, felvilágosító szó, a jó útra térítés még ekkor is elmaradt. A körülötte lévő kom­munisták nem vették észre, hogy Holacse- ket a szíve még min­dig visszahúzza az egyéni kis parcellára. Azt hitték, elvégezte az egyéves iskolát, szocialista ember lett, semmi pénzért J.pr>,rvG Óira 0avé- ni gazda. Tévedtek, hau vanozott meg. Annyira vitte, hogy az alapszabályt figyel mén kívül hagyva, egy hold szőlőt n *»n- kált háztáji gazdasá­gában. A szövetke­zet irányítását per­sze csak másodrendű feladatnak vette. Az %3 előfordult, hogy három-négy nap a lábát sem tette be a szövetkezet portájá­ra. Ekkor már a szi­gorú felelősségrevo- nást kellett volna al- kalmazmi. Meg kel­lett volna kérdezni Holacsőktől idejében: „Egyéni paraszt akar e lenni újra, vagy to­vábbra a szövetkeze­tei akarja-e irányí­tani?” Akkor bizto­san választott volna. De mivel ezt senki- sem kérdezte tőle, m°nt tpvább a lejtőin lefelé. Amikor ez kitudó­dott, Holacsek már nem igen ‘ törődött a szövetkezet ügyeivel. „Fütyült mindenre”, felelőtlenül kezelte a szövetkezet közös va­gyonát. Az ő hanyag­sága; önkényeskedése miatt elrothadt 43 ho’d ktc.ern.a agy ka­szálása. Ez szeré­nyen számítva is 100.000 forint kárt je­lentett a szövetkezet­nek. Később nem tu­dott elszámolni a Tér ményforgalmi felé 800 darab zsákkal. — Ez újabb 100.000 Ft kár. Ekkor már töb­ben arról beszéltek, ki kellene zárni az elnököt á tsz-ből. Holacsek ekkor már szívesen tért volna jó útra, de ké­ső volt. Eljátszotta már a tagok bizal­mát. Nem volt lelké­nek mit tenni, meg­előzte sorsát. Az el­múlt év utolsó köz­gyűlésén azt mon­dotta: „Én kilépek a szövetkezetből, aki akar velem jön, aki akar marad“. Persze a többiek maradtak, ő elment. Ezzel feje­ződött be Holacsek József elnökségi pá­lyafutása. A 200.000 forintért azonban fe­lelnie kell. * Egy tapasztalt egyé nileg gazdálkodó pa­rasztot megválasztot­tak egy sok gazdasá­gi és szervezeti ne­hézségekkel küzdő szövetkezet élére. — „Nyakába dobták a gyeplőt”, menjen a „fakó”, majd megáll valahol. Megállt!... Azt hiszem a báta- széki Búzakalász párt vezetősége, szövetke­zeti vezetősége és tagsága levonhatja a tanulságot a Hola­csek ügyről. Velük együtt levonhatjuk mi is. Ha többet nem, legalább azt: Hiába van sok tapasztalata egy tsz elnöknek, a tagság segítsége nél­kül nem képes jól dolgozni. VnrsVsMlolfto* A film egyik feltalálójának, William Frisse Greene-nek megkapó élettörténetét beszéli el a Varázsdoboz című színes angol film, amelynek főszere­pében a népszerű angol tnin- színészt, Róbert Donatot lát­juk. A filmet március 4-től 7-ig tűzte műsorra a dombóvári filmszínház. — Húsz új előfizetőt szervez tek a Tolnai Naplónak az Ál­lami Biztosító Megyei Fiókjá­nak dolgozói. E munkában ki­tűntek Bernáth Sándorné és Baranyai József H Ilt IC li SZOMBAT, MÁRCIUS 5 Ügyeletes gyógyszertár: — 11/1. számú AUami gyógyszer­tár. Névnap: Adorján. Várható időjárás szombaton estig: rjla derült, száraz idő, holnap /több felhő, néhány he­lyen kisebb havazás. Több helyen reggeli köd, mérsékelt légáramlás, később élénkebb ayugati szél. Tovább tart a hideg. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: mínusz 10—mínusz 15 fok között, he­genként mínusz 15 fok alatt, legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton mínusz 1— mínusz 4 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható kö- íéphőmérsélolet mínusz 4 fok alatt. — A kölesdi „Haladás” tsz tagjai összefognak 'az egyéni gazdákkal, elhatározták, hogy a község jégvermét jéghiányá­ban hóval töltik meg, hogy ezzel is biztosítva legyen a nyá ri időszakban a tej, hús és egyéb romlandó élelmiszerek tartósítása. * — A dunaszentgyörgyi ta­nács két vándor gyermekko­csit vásárolt, amelyet 6 hónapi használatra adnak kölcsön a rászoruló kisgyermekes anyák­nak. * jr­„ — A majosí székely faragó- szakkör a május 8-i kiállításra egy székely udvart készít. Az udvar a székely kapuból, lakó­házból, istállóból és kútból áll majd. •< * — A bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Technikum ta­nulói március 5, 6 és 7-én kultúrtermükben bemutatják Csíki Gergely „Ingyenélők” cí­mű 3 felvonásos vígjátékát. — A dombóvári Gőgös Ignác általános gimnáziumban a fel- szabadulás 10. évfordulója tisz­teletére az irodalmi szakkör ünnepi foglalkozást tartott. Megtárgyalták a szakköri tagok Illés Béla „Fegyvert s vitézt éneklek” című regényét, sza­valatok hangzottak el, elemez­ték Solohov „Uj barázdát szánt az eke” című regényét és személyes élményeket me­séltek a felszabadulással kap­csolatban. * — A Dombóvári Fémtömeg­cikkgyártó Vállalat dolgozói el­fogadták a Szekszárdi Vasipa­ri Vállalat dolgozóinak, la­punk március 1-i számában megjelent versenykihívását. F öl dm ü vesssövetk esetei n k éle téliül A bonyhádi földművesszövetkezet közgyű­lésén bírálták a boltok hiányos élelmiszer- ellátását. A környék bányászlakta terület és gyakran előfordult, hogy nem tudták besze­rezni a szükséges élelmiszereket. Hiányos­ságok voltak a lakosság konyhakerti termé­nyekkel való ellátása terén is. A tervszerűt“ len felvásárlás okozta a hiányosságokat: e’ő- fordult, hogy távoleső részeken vásárolták a terményeket és a szállítás nemcsak az árat tette drágábbá, hanem az áru minőségét is csökkentette. Mindez azért volt nagy hiba. mert tervszerűbb munkával, jobb tervezés­sel elkerülhető lett volna. A pincehelyi földművesszövetikezet közgyű­lésén a többi között felszólalt Zsiga János szövetkezeti tag és kérte, hogy a szövetkezet vezetősége már most gondoskodjon rézgálic- ról, műtrágyáról és aprómagvakról, mert most még van rá idő és lehetőség, de ha késle­kedik vele, halogatja az utolsó percig, elő­fordulhat. hogy nem érkezik meg időre Nagyon helyes javaslata volt Zsiga János­nak. Ajánlatos lenne, ha nemcsak a pince­helyi, .hanem valamennyi föidművesszovet- kezet már most felkészülne a dolgozó paraszt­ság tavaszi és nyári szükségleteinek kielé­gítésére. A tolnai földművesszövetkezet közgyűlé­sén sok szó esett a többi között a kisgépé kölcsönzésről. Ez igen fontos feladatuk a földművesszövetkezeteknak, mert nem *11 módjában és nem is lenne kifizető minden gazdának például vetőgépet, vagy szelelő- rostát vásárolnia. A különféle gépek haszná­latát azonban lehetővé kell tenni az ő szá­mukra is, mert az hasznos, kifizető. A föld- művesszövetikezetek hivatottak e probléma megoldására. Tolnán ezen úgy segítettek hogy a szövetkezet mintegy 10—12 különböző mezőgazdasági kisgépet vásárol és azokat megfelelő használati díjért kiadja a gazdák­nak, Ez helyes kezdeményezés és a község dolgozó parasztjai a legnagyobb- megeléssdás- sel fogadták. PAKODÖMUN KASOKAT alkalma/ a Beleped Vállalót azonnali belé­pésre, Jelentkezni lehet a Vállalat központjában Szeks/árd. Vörösmar­ty u. 3. Fizetés teljesítménybére zés után. kereseti lehetőséi' 1.000 Ft. felett. VIIX. A N Y SZEREI, B EN j ár t a ­szakmunkást a^onna'ra keres: ' Szek­szárdi Patyolat Vállalat, Mártírok tere 2A. .Telefon: 25-14. CiYKHM'EK sport- és mély kocsik javítását, alkatrész pótlását, átala­kítását jutányos áron vállalom. Fndrődi István, Fzeskzártl. Bartlna 15. sz. ELADÓ I db. szárnyas dupla aj­tó. Érdeklődni lehet: Decs. szőlő­hegy, Föld mű vesszővel; ezeti bolt­nál. MÉHCSALÁDOK eladók, Nagybo- conúdi méret. Schmidt József, . Fádd. MOZI Garoy filmszínház. Március 9-ig HINTÓNJÁRÓ SZERELEM. Uj. szí nes magyar film vígjáték Előadások kezdete: vasár- és ün­nepnap . o 4, 6 p, 8 órakor S7om haton: 4. ’ 6 és 8 órakor. H étköz­li a p: 6 és 8 órakor. Pétiztá r nyit ás: Vasár és ünnei pnap d c. 9­-11 ig és d. u. l-től. Hétkö "nap d e. fc* ti—12—i d. u. 5 órától. Miodennemű (le geli fi virjzás válla! a Szekszárdi Városgazdái kod áe1 Vállaat, Rákóczi u. 7. Kormányzatunk által meghirdetett állatakció keretében 1955. ItlárciliS hó 11-én In 10 órakor a szekszárdi Vásártéren 15 darab ló keríti eladásra árverés útján A. vásárlás leitételeiről bővebb felvilágosítással szolgál a Teriuényfor- galmi Vállalat helyi telepe. Terménylorsaimi Vállal t Szekszárd SPORT Egy nappal a megyei labdarúgóbujnokség előtt A megyei labdarugebajnokság március 6-án, holnap megkezdődik. A megyei csapatok nagyrésze már hettekkel ezelőtt elkezdte az előké­szítő edzéseket a bajnokság bein­dulására. Az e Imáit 2—3 vasárnap mindegyik csapat játszott már ba­rátságos mérkőzéseket és sok csa­pat ezeken a mérkőzéseken próbál­ta ki az új játékosait is. Amilyen feszülten várták a sze­replő csapatok játékosa} és veze­tősége a bajnokság megindulását, éppen oly türelmetlenül várták a szurkolók i.s. Az időjárás neon a legkedvezőbb a labdarúgásra, de ez véleményünk szerint cgyái<talák*in nem befolyásolja a nézők százait, sőt ezreit abbaii. hogy kedvenc csapatát biztassa és győzelemre buzdítsa. Értesülésünk szerint túlságos; nagy eltolódások nincsenek a -tavaly és az idén szereplő csapatok között. Itt arra gondolunk, hogy bár van­nak új játékosok majdnem nrnd- egyiík csapatban, de végül is a csa­patok közötti erők így kiegyenlí­tődnek. Kíváncsian várják a megye sportkedvelői a két újonc csapat­nak, az őcsénvi és dombóvári lab­darugók szereplését. Az első forduló mindjárt ira&y meglepetéseket hozhat. Dunaföldvár az otthonába (fogad ia a jóképeseé- gű s'hnon tornyai Bőrgyár csapatát. A dunaiöldvári pályán, a vidéki csapatok általában nehezen győznek, ugyanakkor a simoníornya} csapat mindig szinte riválisa volt a duna- földvár; csapatnak, ezért kemény összecsapás és élvezetes mérkőzést hozhat a találkozó. A dombóvári Lokomotív Tolnán, az ottani Vörös Lobogóval játszik. A_ tolna} csapat a saját pályáján mindig keményen, férfiasán játszik, sőt sok esetben -még tú’ i.s lépi azt. A dombóvár-} Lokomotív általában a szezon elején gyenge teljesít­ményt nyújl és így a papírform? szerint a tolnaiak kis gólarányú győzelme várható. A szekszárdi Építők Konyhádon mérik össze erejüket a Vasas csa­patával. Ez a mérkŐTés -minden bi­zonnyal a bonyhádiak győzelmét hozza, bár a hír szerint -az Építők erősítettek, de még sem tartjuk »ké­pesnek arra, hogy Bolyhádról baj­noki pontokat hozzanak el. A sorsolás már az első mérkő­zésen össze hozta a szekszárdi Dó­zsa és szekszárdi Petőfi csapatát. Mindkét csapat erősített, de ettől függetlenül mégis a szurkolók vé­leménye az, hogy a mérkőzést * Pető-fi csapata fogja megnyerni. A nagvmányo-ki Bányász csapata az újonc őcsényhez látogat el. Vé­leményünk szerint a fordulónak ez a legsimább mérkőzése, mive) neun tartjuk valószínűnek, hogy az újonc őcsény még ceak. egy döntetlent ;*» el tudjon érni a tavalyi bajnok- csapattal szemben. A mázai Bányász együttese szin­tén újonc csapathoz, a dombóvári Fáklyához utazik. Két ellentétes csapat fog ezen a mérkőzésen ta­lálkozni, mert addig, míg a mázai­nk védekezésből hosszú előredobott labdákkal indítják támadásba csa­táraikat. addig a fiatal játékosokból álló Fáklya tervszerűen építi fel támadásait és közelíti meg az ellen­fél kapuja^ A mázaink minden bi ­zonnyal előnyben lösznek a fiatal, rutf n nélküli játékosokkal őzem­ben, de ez anég nem zárja ki azt, hogy esetleg a mérkőzést újonc csapat ne nyerhetné meg. Hőgyészre a paksi Kinizsi utazik. A pakid csapat új játékosokkal erő­södött és így őt kellene tartani esé­lyesnek, de nem szabad elfelejte­ni, hogy ,a hőgyésZj csapat 10 0 0% veszélyes volt otthonában és minden bizonnyal most is mindent elkövet, horry a két bajnoki ponstot otthon t-artsa. A csapatok és azok vezetői, de nem utolsó sorban a szurkolók min­den esetben azt tartsák szem előtt, hogy a pályán és körülötte a mér­kőzés megkezdésétől annak befeje­zéséig sportszerűség és az ellenfél megbecsülése uralkodjon. A játék­vezetők a sportszerűtlen, fegryelme- zetien játékosokkal szemben eré­lyesen lépjenek fel és ha kell, , nyúljanak a Ik'iállítág, eszközéhez, hogy elejét vegyük már az első mérkőzésen minden sportszerűtlen mognyilvánulásnák. A közönség so­raiban a még megtalálható sport­szerűtlenül viselkedő nézőket a jó érzésű nézők figyelmeztessék és ha ez nem elég, a sportkör vezetősége saját hatáskörén belül hozzon in­tézkedést. hogy a sportszerűtlen — az ellenfélben ellenséget látó szur- ko’ó — ne látogathassa. a mérkőzé­seket. A megye bai nők ságiban résztvevő felnőtt és ifjúsági csapatoknak « magunk részéről eredményes és jó munkát kívánunk. Megkezdődött Szekszárd sakkcsapatbajnoiksága Kedd este a kórházban a. Lendü­let—'Spartakusz mérkőzéssel meg­kezdődött Szekszárd város sakkcsa­patba] noksága. A bajnoki verseny 'smét azt mutatja, hogy a sakksport egy helyben topog Szekszárdin. Ho­gyan is lehetne várni fejlődést, amikor egy 20.000 lakosú városiban mindössze 4 csapat akad egy csa­patbajnokságra, akikor annak ha­talmas tömegeket megmozgaió tö­megversenynek kellene lennie. Az első találkozó 5:3 arányú el­döntetlen eredményt hozott. Az ér­dekesebb mérkőzések kötzül a Zs.il- ka—Vásárhelyi dr. játszmában Z-sÜ- ka győzött. a Spartakusz versenyző* je. Ezzel szemben Csomt dr. le­győzte Mernyeit a tavalyi Szekszárd bajnokot. A bajnokság küzdelmeit szerdán este a Spartakusz—Lendület I. mér­kőzéssel folytatták. Erről a mérkő­zésről később számolunk ineftd be. E három csapaton kívül még * Pe- ‘őfj II. csapata vesz részt a bfíjnók- ság küzdelmeiben. Sportievelezőink írják Varga László gyönki olvasónk ar­ról ír, hogy -sporitársával együtt becsapva érzi magát, mivel a feb­ruár 27-én megtartott gyönki sport­kör vezetőségválaszfásán a 6:3 cíímű film vetítését ígérték és helyette más sporíágú filmet vetítettek. A levél írója szerint hibát követett el a sportkör vezetősége és a járási TSB, amikor nem azt a filmet ve­títette, amit hirdetett, helyesebb lett voinia ha csak annyit hirdet­nek, hogy sportfilm kerül vetítés­re. s így nem mondanák a tagok közül már az év elején azt. íat*gv ez a vezetőség se lesz jobb a ré- gbél. * A dombóvári járási úttörő sabkv- bajnobsá^ot. mely február 20-áii ke-* riilt megrendezésre az újdoonbovárí iskola csapata nyerte a dombóvári! fiúiskola csapata előtt, írják leve­likben a dombóvári fiúiskola sakko­zói. Egyéni versenyben 1. Siklósi fózsef (Ujdombóvár). 2. Fenyvesi , Gyula (Ujdombóvár). 5. Kogli Imre (Dombóvár). Felszabadulási céllövő emlékverseny a Siinontornyai Bőrgyárban A Magyar Szabadságharcos Szövet­ség isiniontornyai szervezete a si- ‘iion tornyai Bőrgyár vezetőségével karöltve megtették az előkészülete­ket, hogy a felszabadulási céllovő- ver= enyre tagokat mozgósítson. Az a la piszéi-vezet előkészítette az üzem dolgozóit, hogy a verseny simán menjen, az üzem vezetősége pedig értékes díjat ajánlott fel a ver­senyben jó eredményt elérő céllö- vöknek. Az üzem fiataljai úgyszólván ki~ <Me] nélkül résztvesznek az em­lékversenyen. Előreláthatólag 120— 150 nevezést vár a szervezet. Befejeződtek a kosárlabda Téli Kupa küzdelmei A Vörös Meteor női és a Petőfi férfi csapata nyerte el a kupát Vasárnap délelőtt a szekszárdi kg technikum tornacsarnokában hatal- Tigs érdeklődé,, mellett kerülj sor a Kosárlabda Téli Kup9 befejező mérkőzéseire. Eredetilei három mér­kőzést kellett volttá játszania a csapatoknak, azonban a Dombóvári Lokomotív együttese nem érkezett meg és így a Dombóvári Lo.komo- ív—Szekszárdi Petőfi mérkőzés le­maradt. A Petőfi így játék nélkül jutott a bajnoki pontokhoz és Téli Kupa győztese lett. Fiák: Bátaszéki Lokomotív—Hogy eszi Traktor 83:49 (38:20. A két csapat alábbi játékosokat szerepeltette. Bátaszéki Lokomotív: V aradi. Eöt­vös, Trázer. Horváth. Hirt. Pekli, Szabó. Hőgyészi Traktor: Benedek. Danka, Auer weck. Nagy, Vitai, Bánki. Mindkét félidőben a bá tan­széki együttes irányította <a játékot és végeredményben meg érdemelten szerezte me^ a győzelmet. Ennek ellenére ?zólnunk kell a fiatal hő- gyészi csapat teljesítményéről is, amely első .nyilvános szereplése^ al­kalmával nagy «jikert aratott fejlődő- képes, lelkes játékávaj ugyannyira, hogy a tornán megelőzték a Dom­bóvári Lokomotív együttesét. A Té­li »Kupában a .sorrend a következő: í. Szekszárdi Petőfi. 2. Bonyhádi Spartiakusz, 3. Bátaszéki Lokomo­tív, 4. Hőgyészi Traktor, 5. Dom­bóvári Lokomotív. Lányok: Szekszárdi Dózsa—Bátaszéki Loko­motív 57:49 (23:21). Szekszárdi Dó- -c.sa: Szüt'S, Hermann, Müller I. Müb- ler II, Pintér, Mócsv. Szekrényes, Miszlai, Kovács. Bátaszéki Lokomo­tív: Szende. Marti. Rajcsányi, Rib- li, Bencze. Móscr. Az. I. félidőben még kiegyenlítet* volt a küzdelem. A II. félidőben azonban a bátaszéki csapat erősen visszaesett és a gyors gimnasist* lányok megérdemelt győ­zelmet arattak. Lesrionb d< bók: Mci­ca y 22. Szüts 16, Müller 12, illetve Szende 22. Rajcsányi 1í. így női tornát jobb gólarányával a Szek­szárdi Petőfi és a Szekszárdi Dó­zsa előtt a Szekszárdi. VörÖ< Me-« tcor együttes-e nyerte meg. Negye­dik helyen a Bátaszéki Lokoinotív végzett. Ötödik a Bonyhádi Slpar- takus cs-apata lett. A B. M. TOLNA megyei Személyi Igazolványok Osztályának felhívása a megye lakosaihoz. Tekintettel ar­ra. ho-gy n szesmélyi igazolvány e Magyar Népköztársaság állaim pol­gárainak legfontosabb személyi ók- mánva, a B. M. Tolna megyei fő­osztálya ismételten felhívja Tolna megye lakásait, hogy személyi iga­zolványaikat a leggondosabban Őrizzék meg, (állandóan hordják maguknál) annak elvesztését hala­déktalanul jelentsék be a járásikig illetékei B. M. Járási Személyi Igazolvány Alosztályához. NAPLÓ euer készt őbizottsá TOLNA! Szerkeszti „ _____________ ^ Felelős kiadó; KIRÁLY l.ASZl Kiadja: a Tolnát Napló Laokiadi T erjeszti a megve összes postahivatala Szerkesztőség telefenszáma: 20- Kiadóhivatal telefonszáma: 20-! A szerkesztőség és kiadóhivatal cí Szekszárd. Széchenvi utca 18 Előfízeíésekef a megve valaraeo Postahivatala (elves» Pécsi Szikra Nvomda Vállalat Pécs. Munkácsy MiháK utca i0 el» Telefon; 20-2? Nyomdáért feled: iMedles ftez§6 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom