Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)
1955-03-03 / 52. szám
lööä MÁRCIUS S NAPLÓ 3 PART ÉS PÁR TÉP IT ÉS A gyönki járási párf-végrehaitóbizottság munkája a mezőgazdaság fejlesztéséért A Központi • Vezetőség . 1953 júniusi teljes ülésének határozata és a kor- tnányprograjai. megjelenése népi demokratikus feledésünk új szakaszát nyitotta mag. Ennek lényege abban áll, hogy úgy építjük a szocializmust, - hogy közben állandóan., fokozatosan növekedjék dolgozó népünk életszínvonala. A gyönki járási pártbizottság is megkezdte területén ilyenirányú munkáját, hogy e határozatok sikeres megvalósítását, elősegítse. E munkának fokozottabb lendületet adott a megyei pártbizottság múlt év végén elfogadott határozata, amely- a Központi Vezetőség határozatából kiindulva konkrétan megmutatta megyei viszonylatban ;s az utat - mező- gazdaság további fejlesztéséhez. Ezt a határozatot a járási párt-végrehajtóbizottság ülés-én vitatták meg, s meghatározták az ebből adódó, a járás területére vonatkozó legfontosabb feladatokét. Ezt követően ismertették a határozatot a járás többi függetlenített pártapparátusával is, de ezen túlmenően /meghatározták, a közvetlen feladatokat- is a mezőgazdaság fejlesztésére. Megállapították, hogy n határozat sikeres végrehajtásának kulcskérdése u- /pártpolitikai munka és- a pártvezetés színvonalának megjavítása. Ennek érdekében a végrehartóbizoítság apparátuséiból ttét'.elvtársát’' küldtek pártszer- vszóként a járás -községeibe. A falura kihelyezett elv-társak munkája igen komolyan érezteti hatását a falvakban, s elsősorban a pártpolitikai munka élénkülésében, .a szervezeti élet javulásában mutatkozik meg. faltán például Halász elvtárs munkája nyomán 19-ről 30 főre szaporodott a pártoktatásban résztvevők száma, A párttagok mellett itt résztvesznek a politikai oktatáson a pártonkívüli- tanácstagok és az élenjáró dolgozó parasztok is. Már eddig a szeminárium hallgatói közül 6 dolgozó paraszt kérte felvételét a pártszervezet tag jai sorába, Varsádon Benedek elvtárs jó közreműködésével a Szabadság termelőszövetkezetben, nemcsak a pártvezetés, de a gazdaságvezetés is megjavult, Az első eredményéit E közvetlen segítség nyomán egész sor. elsősorban tsz pártszervezetben javult meg a pártvezetés, a pártpolitikai munka, -mint például kistormási Dózsa, a szakadáti Aranykalász, a diósberényi Március 9 és a többi tsz-ekben. A járási , pártbizottság a határozat szellemében igyekezett a tsz-ek párttitkárainak és elnökeinek elméleti színvonalát is emelni. Habár a meglévő lehetőségeket még sem használták ki egészen. Közel 29 tsz párttitkár és elnök került párt- iskolára. A fokozottabb elméleti felkészültség természetesen még ezután hoz. hatja meg komolyabb eredményeit. Vannak eredmények azon a területen is, hogy a járás összes kommunistái és pártonkívüli dolgozó parasztjai megismerték a határozatot. Ennek érdekében amellett, hogy a járás kommunistái tag gyűléseken vitatták rneg a határozatot, a járási pártbizottság füzet alakjában is eljuttatta a határozatot a pártszervezetekhez. Szárazd, Felsőnána, a nagytormási állami gazdaság, a nagyszékelyi Dózsa, a keszőhidegkuti Uj Fiel tsz kommunistái már a taggyűlésükön élénk vitát nyitottak a határozat felett és egyúttal javaslatokat is tettek a mezőgazdasági munka megjavítására. Határozatokat is hoztak, amelyek elsősorban á kommunisták feladatúit szabták meg a tavaszi munkák sikeres beindítása érdekében. Ezek azonban csak kezdeti eredmények, hiszen van. még néhány pártszervezet, ahol a párttagság felolvasás formájában csak tudomásul vette a határozatot. A járási pártbizottság látja ezen a területen a feladatát, hogy a párt- vezetőségek, pártcsoport bizalmiakon keresztül minden párttagot aktívan bekapcsoljanak a határozat megvalósításáért folyó munkába. A határozat széleskörű ismertetése A határozat végrehajtásában komoly feladat vár; s ezt jói tudják a (járási pártbizottságon, a mezőgazdasági szakemberekre. Éppen ezért a szakemberek részére is tartottak értekezletet, s megbízták őket, hogy g e zd ag y űl é se ken, termelési bizottsági értekezleteken ismertessék a határozatot úgy, hogy az irány mutató legyen a tavaszi munkákban, a mezőgazdasági termelés fokozásáért folyó harcban. így nagy gondot fordítottak, hogy az egyénileg dolgozó parasztok is minél nagyobb mértékben kivehessek részüket a. határozatok megvalósításából. Ennek jó hatása meg is mutatkozott. A gazdagyü léseken résztvevők számos javaslatot tettek a mezőgazdaság fejlesztésére. Toinanémedin javasolták. a helyes vetésforgó kialakítását, megfelelő elővetemény biztosítását a kenyérgabona termelésénél. Belecskáji a gazdák az elfajzott kenyérgabona vetőmag felújítását kérték. Ugyanez volt tapasztalható a községi tanácselnökökkel való megbeszélés után is. Egy sor községi tanács végrehajtóbizottsági ülésén, mint Toinanémedin. Keszőhidegkútpn napirendre tűzték a helyi tsz-ek helyzetét, A községpoiiiikni tervekben is fontos helyet foglalnak el a mező- gazdaság fejlesztésére' irányuló tennivalók. A keszőhidegkuti tanács például tervbevette, hogy a tavalyi 25 holddal szemben az idén 105 holdon végzik el az őszi gabonák fejtrágyázását. A kukorica 50 százalékát négyzetesen vetik el. Az áilattenlyésztés fejlesztése érdekében 10 hold új legelőt létesítenek, a meglévőt fásítják, s a szarvasmarha állományt 120, a ‘sertésállományt 150 darabbal emelik. Ugyanez vonatkozik Köiesdre, Kisszékelyre, Belecskára, ahol meghatározták, mit tesznek annak érdekében, hogy már ebben az évben kenyérgabonából 2—3, kukoricából 5—6 mázsával többet termeljenek, mint az elmúlt évben. Kezdeti jó eredményt hozott a járás tömegszervezeteinek vezetőivel tartott megbeszélés is. Elsősorban A DISZ védnökséget vállalt az elhanyagolt legelők feljavítása lelett. Jónéhány DISZ-szervezetben már hozzá is fogtak ehhez a munkához. Az MNDSz asszonyok felújították a „Keltess több baromfit” és a 200 munkaegységért mozgalmat. Természetesen a fent említett példák nem merítik ki a járási pártbizottság munkáját, amelyet a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat ismertetésében, annak megvalósítására való mozgósításban végzett. Tény azonban az; a járási pártbizottság tudja, hogy egyik legfontosabb teendő, mindéin kommun is tának lelkiismereti ügyévé tenni a mezőgazdaság fejlesztésének nagy ügyét, s felhasználni hazánk felszabadulásának tizedik évfordulójára indított muinka- versenyt a tavaszi munkák időben való beindítására. Az ifjúság nevelésének kérdéseiről: Szomorú, de ilyenek is előfordulnak Egyik réggel különösen ponr tos volt a vonatom, ón pedig „jobb ‘kesőn, mint soha” jelszóval felugrottam a mozgó vonat utolsó lépcsőjére. Világos, meleg kocsiba jutottam, gondoltam a következő állomásig — ahol átmshe- ték a diák-kocsiba, — megmelegszem. Megálltam az első fülkénél. Fiatql lányok cs fiúk ültek ott, négyen az ötszemélyes pádon. Mellettük a kocsi oldalánál: támaszkodva többnyire falusi nénik, bácsik álltak. A fiatalok vidáman beszélgettek, hangosan, jóízűen nevetgéltek. Egyszereseik egy ráncos kéz érinti meg a pad szélén ülő fiú vállát és egy öreg néni remegő hangját halljuk: — Fiatalember, nem menne egy kicsit beljebb, beteg vagyok, már nem tudok állni. A fiatalok jót nevettek az öreg néni félénk hangján, falusi beszédmodorán. *— Nem látja márna, hegy nincs hely -— felelt vissza a fiatalember flegmán és kényelmesen elhelyezkedett a pádon. Az öreg asszony nem mert többet szólni, de a lújrüíállók méltatlankodtak: — Micsoda szemtelenség! — Ilyenek a mai fiatalok! Ez a megjegyzés nagyon rosszul esett nekem, és úgy látszik, más is felfigyelt rá, mert egy másik padsorban ülő fiatal lány felnézett könyvéből. Először értelmetlen arccal tekintett körül, de a következő pillanatban rájött a vita okára és felpattant helyéről: —- Tessék leülni nénike, én már úgyis régóta utazom — mondta udvariasan. Hálásan néztem rá, mégis van, aki megmenti a fiatalok becsületét. Van benne jóérzés —- jegyezte meg egy néni. Az előbbi társaságot azonban hidegen hagyta az utazók véleménye, tovább kuncogták, néha ellenséges pillantást vetve az udvarias lányra. Bizony felháborító, hogy a \ agyesaládosok j utal mazása Paks község tanácsa a február havi tanácsülésen hárem nagycsaládos szülőnek adott át pénzjutalmat. Közöttük volt Hajdók Károly 8 gyermekes családapa is. A jutalom átvételekor Hajdók Károly köszönetét mondott pártunk és kormányunk szerető gondoskodásáért. Beszédében többek. között megemlékezett az 1926-os évekről is. amikor sokszor tietekig nem volt kenyerük, de még sem törődött velük senki. — Most 8 családom vait, megvan minden ünk — mondotta többek között s államunk mégis gondoskodik rólunk. Nem az 1200 forintnak örülök leginkább — bár az is jól jött, — hanem annak a szerető gondoskodásnak, amelyben pártunk és kormányunk bennünket, nagy családosokat részesít. Ezt úgy viszonzom, hogy még jobban dolgozok s igyekszem családomat igaz hazaszeretetre nevelni. Hanga József Paks fiatalság egy része milyen durva, udvariatlan. De mégsem mind ilyen. Akik pedig ilyenek, azokat lehet, de kell is tíktatni, nevelni. Ne hagyjuk hát magunkat,, jóérzésű mai fiatalok, szálljunk síkra hírnevünkért, mutassuk meg, hogy él bennünk, a felnőttek iránti tisztelet. Érdemeljük ki mindannyian a felnőttek szeretetét és megbecsü lését, BARTVS MARIA tanuló CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 3 Ügyeletes gyógyszertár: — 111. számú Állami gyógyszer- tár. Névnap: Kornélia. Várható időjárás csütörtökön estig: csökkenő felhőzet. Az ország déli felében ma még sokfelé, holnap csak néhány helyen, havazás. Mérsékelt, helyenként élénk északkeleti, keleti szél. Hófúvások. Az éjszakai lehűlés fokozódik, — Várható legalacsonyabb hőmérséklet' ma étjei: mínusz 7 —mínusz 10, egyes helyeken mínusz 10 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: mínusz 1—plusz 2 tok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőméi'- sékie.t mínusz 4 fok alatt. Már 102 törzskönyvezett bonyhádi tájfajta tehén van Döbröközön Állattenyésztési napot rendeztek Döbrököz legjobb állattenyésztői. Törzskönyvezett állataikat mutatták be a falunak, a járásnak, a megyének. A környező községekből is voltak látogatók, érdeklődők,. tapasztalni vágyók. Régi ismerősömet. Kelemen Gyuri bácsit, a kiváló naki, állattenyésztőt is ott látom a megyei mezőgazdasági igazgató, a megyei és járási állattenyésztési szakemberek társaságában, amint hozzáértő bíráló szemekkel mústrálgatfák a pompás állatokat. Még a legifjabb döbröközi állattenyésztő. a hatéves kis Gyeneí Jancsi is itt van. Szopós bikája rátartian és illedéknesen parádézik el kis gazdájával a bíráló bizottság előtt. Pedig az előbb még megvetett lábakkal ugyancsak dolgoztak mind ketten a fes2es kötél végén. Jancsi innen, a kis bika meg onnan, mindegyikük másik irányba aksrt indulni. Alrad is dolga a bizottságnak a felvezetett 64 darab jobbnál jobb állat elbírálása körül. Általános feltűnést ke!- tett és az első díjazásban részesült Gyerrei Gyula tehene. A ió küllemű, erőteljes, szilárd szervezetű Cifra, mely a bonyhádi tájfajta egyik kívánatos típusát képviseli, — napi 22 liter tejet ad. Mellesleg a Cifra egy négytagú tehéncsaládnak — két bikának, egy üszőnek a nevelő anyja. A 21 éves Pirost büszkén vezeti a gazdája. Kakas János. A Piros második díjat kapcH. Meg is érdemelte. A múlt évben 4810 kiló, 4.1 százalékos zsírtartalmú tá'tóeiiriyiséagél és ráadásul kát szép iker bika borjúval ajándékozta meg gazdáját. Meg kell emlékeznünk á Samuról, Gyénél András jellegzetes bonyhádi tájfajta bikájáról is, melynek anyja ’ az elmúlt évben 4830 kiló 3.3 százalékos zsírtartalmú tejet adott Samu a bemutatott bikák közül a legjobb volt. Kitűnt kifejezett nemes jellegével, jól fejlett tömeges törzsével, erőteljes csontozatával. A többi bemutatott jószágot már nem is. sorolom fel. Elég talán anv- nyit, hogy ezelőtt jó egy évvel még csak három — most pedig már százkettő törzskönyvezett bonyhádi tájfajta tehene van a község szorgalmas, túlnyomórészt fiatal állattenyésztő gazdáinak. — Látja — fordult felém az egyik tatárképü magyar — mi is tudunk értékes állatokat nevelni. Ahány család él a faluban, ha mindegyiknek csak egy jó tehene lesz majd, akkor is több értékes állatot ad falunk az országnak, mint annak idején a hercegnek vót itt... Nem akármilyen tehén kel el 12.000 forintnál is drágábban. Pedig Békés gazda tehene annyiért kelt el az ősszé! a budapesti mezőgazdasági kiállításon. Huszonhat literes bopvhádi vöröstarka volt Délután a mozi helyiségében Krisztián László megve: törzsfőállatteny észtő érdekes előadást tartott a bonyhádi tó; k'áiakt’láséróL ellenied lséről és népgazdasági jelentőségéről. Az előadás után megmozdultak a padsorok. A hűsi legkiválóbb állat tenyészt1 gazda járult az emelvény • ee és vette át Mohai1 Lászlótól a megyei főállattenyésztési osztály vezetőjétől a díszoklevelet, végül versenyre hívták Nak község állattenyésztők. Szásziy Sándor Az aparhanti Felszabadulás tsz tagjai között... 4 kályhában pattogott a jó száraz akácai. Az író dáhan — ha egyáltalán annak lehet mondani, — barátságos idő volt. Ez a szoba az aparhanti Felszabadulás termelőszövetkezet irodája s egy ben szíj gyárt óm űheiye. Ebben a kis helyiségben nagyon sokan megfordulnak mos tanában. Ilyenkor a tél vége- felé mér nem igen akaa olyan munka, amit kint, vagy a ház körül lehetne, illetve kellene tenni. A vetőmagok kitisztítva, a gazdasági felsze relések kijavítva várják a munkák kezdetét. Az állattenyésztésben van munka, de ott sem egész nap. Etetés előtt és etetés után az állat- tenyésztésben dolgozók is idejönnek. Beszélgetnek, vitatkoznak, latolgatják a jövő perspektíváit... Most éppen Bodonyi Lajos bácsi tette le a garast, övé a szó. Azt meséli, hogy legutóbb, amikor Györkönyben járt, a falubeli ismerősöknél sok ganaszf itailou; a szövetkezetre, arra, hogy kevés a részesedés.. |Y| it gondol, miért kevés? — kérdeztem. — Rosszul gazdálkodnak. — , Maguknak nincs panaszuk a jövedelemre? —- Áh, dehogy van. Nálunk minőén ember megelégedett. Én például az ősszel csupán pénzből több, mint hatezer forintot kaptam. A fiam is ennyit, meg ezenkívül a család is részesedett pénzből. — Nálunk minden tagnak megvan a háztáji tehene, az egy hold háztáji földje. De mi nem úgy teszünk, mint a györkönyiek. Mi a közös mun ka elvégzését tartjuk elsőnek. A dologidőben nálunk kora reggeltől késő estig dolgozik minden tag, még a vezetők is. (A könyvelő és az elnök értendő.) AJ an is mindenünk —vet- * te át a szót Cseri Lajos, a szövetkezet elnöke. •— Itt, Aparhanton a szövetkezeti tagok a legmódosabb emberek. ' Tavaly ge osztottunk szépen, cié még az tűén többet akarunk. — Melyik a legjövedelmezőbb üzemáguk? — Az állattenyésztés, ezen belül is a tehenészet. — a könyvelő, Läufer József válaszolt. — Ebben az esztendőben megvalósítjuk, hogy minden szövetkezeti tagnak a közösben is lesz egy tehene. Huszonnyolcán vagyunk, 28 tehén lesz az év végére, —kapcsolódott bele a beszélgetésbe Porubszki Gyula, brigádvezető is. L1 z mind jól tejelő, bony- hádi piros-tarka lesz, — ismét Bodonyi Lajos bácsi vette át a szót. Tegnap is született egy kisborjú, a többivel együtt őt is felneveljük, hadd legyein sok tehén, sok tej — fnendta s ezzel el is ment, mert etetnie kellett. Bodonyi Lajos bácsi elment, de azért nem lettek kevesebben, mert újabb „vendég“, Palkó János egyénigaz da édeesetí, A szövetkezetbe gyakran látogatnak el a falu iegmódosabb 'gazdái is. Némethi Lajos bácsi is így kezdte, aztán megszerette a szövet keze tét és az ősszel belépett. Bevitte 18 hold földjét, kocsiját. lovát. Ezen á nyáron már nem egyedül arat, anagj táblában a többivel együtt vágja majd az életet adó gabonát. D ajta kívül még S gazda lépett be a tsz-be. De napjainkban is van több jelentkező. ÍCajcs Zsigmondné, a • tanácselnök felesége is. itt alkar a nyáron dolgozni. Balogh Márton egyéni gazda k kérte felvételét. Egyszóval: aapról-napra erősödik a Felszabadulás tsz, gazdagodnak a szövetkezet tagjai. Mindezt © következőkkel magyarázza Kiss János, az intézőbizottság egyik tagja: „Pontosan betartjuk az alapszabályt, a közös munkát mindennél eiőbb- revalónak tekintjük. Idejében »lvégzünk mindent, sok-üzem- ágúvá tesszük gazdaságunkat“ 4 Bitrátáin nk nyomán Zomba nagy község, de a mindenkit érdeklő hírek mégis rövid idő alatt szétfutnak a községben. így történt ez februá: közepén is, amikor a. Tolnai Naplóban bírálat jelent meg a helyi péküzemmel kacsolatban. Mindernd várta és figyelte, nogj a cikk nyornán .milyen intézkedések történnék. Mát a következő najy.n megjelentek az illetékes szervek és körülnézték a szóbanforgó ügyben. Másnap már maga Mónvis eiVtárs, a Tolna Megyei Sütőipari Tröszt vezetője, országgyűlési képviselő jelent meg cs közölte: az Áramszolgáltató Vállalat meg a napokban be fogja kötni az ipari áramot és ez szükséges ahhoz, hogy a vií-lanyerőre berendezett póküzem működni tud jón. Édiig arra hivatkoztak az Áramszolgáltató Vállalatnál, hogy nagy a terhelés és azért nem lehetett bekapcsolni a sütőüzemet a hálózatba. A DÉDÁV azonban minden figyel- meztetés nélkül maga is rájöhetett volna arra, hogy a községben csak nappal túl nagy p terhelés, de éjszaka, arator t- sütőüzem működik, nem működnek a többi villanyerőre berendezett üzemek. Most már megoldódik az üzem dolgozóinak egyik legnagyobb problémája a bérezés kérdése is. Eddig a gépi erőre berendezett sütőüzemek normája szerint számolták el őket napi 8 órával és 15—16 órát is kellett sokszor dolgozatok, hegy a gépi erőre e'őírt normát teljesíteni tudjak es az erre járó fizetést megkapják. Községünk lakossága örömmel vette tudomásul, hegy rz" intézkedések nyomán lényegesen javult a kenyér minősége. Fékére Béla v. b. titkár, Zomba.