Tolnai Napló, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-13 / 37. szám
6 NAPLÓ 1955 FEBRUAR IS Az első szállítmány . . . — Béke! Béke! Ki akar háborút? En részese voltam béJH&zaLkfrk kénk megteremtésének ... Homoki István kezdte így felszólalását a járási béketalálkozón. Kicsit megilletődötten beszélt, de hangja tele volt indulattal, felháborodással es éreztem, hogy sok érdekes, nagy dolog lehet e szavak mögött. Ezért megkerestem az egyik szünetben, és elmentünk egy csendes helyre, ahol nyugodtan elbeszélgethettünk. Itt már sokkal nyugodtabban beszélt, nem zavarta a tömeg és felelevenítette előttem emlékeit. íf Gőzös dohogott felfelé a Dunán üres uszályt húzva maga után. Mire felért Dunaföldvárig, már a front is ott tombolt. A kapitány parancsot adott ki: — Fiúk! Átúszunk a híd alatt, de nem megyünk a kikötőbe, hanem keresünk egy zöldzátony-fedezéket... A hajónkat meg kell mentenünk! Alig rejtették el a gőzöst egy mellékág füzesébe, levegőbe repült a földvári híd. A vízbe pottyanó óriási vasszerkezet akkora hullámokat vert, hogy majd felborították a hajót. Az egyik matróz megjegyezte: — Ha fél órát késünk, nem tudunk tovább jönni a hídnál... Szerencsénk, hogy siettünk ... Magára hagyták a gőzöst, bementek Földvárrá. Volt aki a közelben lakott, az hazament családjához, de legtöbben ott rekedtek a faluban, ott idegcskedték végig a hosszú hetekig tartó frontot. Az ágyúzás már egész messziről hallatszott. Hírek érkeztek a front állásáról, tavasz felé azt is megtudták, hogy Budapest és az egész ország szabad... Vele egyidőben érkeztek a hírek arról is, hogy a főváros népe hónapokig a pincében élt és éhezik. Homoki István, Jákli Ferenc, Mestyán István és még többen azt mondták, hogy szívesen megosztanák ők azt a kis krumplit és egyéb élelmet, amit a front elől meg tudtak menteni, de még vonat sem megy, amivel elküldhetnék Budapestre. A matrózok felfigyeltek erre, felkeresték elrejtett hajójukat és mikor látták, hogy nem történt nagyobb baja, hozzáfogtak az üzembehelyezéséhez, a falusiaknak pedig azt mondták, hogy vállalják a szállítást, csak hordják össze az élelmet. Homoki István és a többiek még fát is vittek a hajóra, hogy legyen mivel befűteni. Mire a gőz mozgásba hozta a nagy lapátokat, az uszály gyomra is megtelt élelemmel: az egyik krumplit, a másik lisztet, babot és egy-egy darab füstölt húst pakolt bele. Homoki István krumplit küldött. Kivett a zsákból egy szemet, levágott belőle egy szeletet, rátette a tűzhely vasára, megpirította és gombostűvel belevéste: „Homoki István Dunaföldvár.” A szeletet ezután visszatette a többi közé és gondosan bekötötte a zsákot. De már sietnie kellett, mert a gőzös kész volt az indulásra. Eles hajókürt hasított a levegőbe — a front óta először. A lapátok forogni kezdtek, feltartóztathatatlanul csobogtak a vízben és a gőzös megindult Pest felé maga után vontatva az élelemmel megrakott uszályt. Homoki és a többiek nem mozdultak a partról. Sapkájukat levették és integettek a távolodó hajó után és kiabálták: „Sok szerencsét az úthoz!" A hajósok is integettek vissza a fedélzetről, egészen addig, míg eltűntek a kanyarban. Homoki István várta, várta a hírt a küldemény sorsáról és egyszer csak megjött: levelet kapott. Egy 12 éves kislány írta Budapest Rákóczi út 12. szám alól. — öten vagyunk testvérek — írta. — Már nem tudtunk mit enni és egyszeresük krumplit kaptunk, közte volt az a szelet is, amire ráírta a nevét. Édesanyánk azt mondta: „Édes gyermekeim, végre megértük a békét. A Homoki bácsinak és a többi jó embernek be kellene aranyozni a kezét. Többet nem tudott mondani, mert könnybelábadtak szemei, örömében sírni kezdett.. Most értettem meg, hogy Homoki István miért tudott olyan szenvedélyesen beszélni a békéről . O is részese volt a béke’ megteremtésének ... Csók István 90 esztendeje IV AGY AJÁNDÉK az olyan jubi- Leum, mint amilyet most ünnepel maga az ajándékozott és nagy fiára (joggal büszke ország. Csók István, az utóbbi fiél évszázad magyar festészetének egyik legkiválóbb] a ma, február 13-án tölti be 90. életévét. Van olyan hiedelem, hogy a nagy művészek nem érnek magas kort, mert a szokatlan labogás hamar elégeti őket. Hiszen Petőfi nem érte meg a harmincat, Csokonai, József Attila éppen csak túljut rajta, s Ady is alig lép át a negyvenen — mondják e törvényszerűséget bizonygatok. Hogy nem volt költő? Igaz, nem a szavak zengésével szólt a világról, de mégis poéta 6: a színek csodálatos nyelvén beszélő lírikusa az életnek, embernek, tájnak. Csók művészetének méltatása a hozzáértők dolga. Én most csupán az emberről szeretnék pár szót itteni, s főleg arról, hogy a művészvilág kedves „Pista bácsija’“ külön .büszkesége megyénknek is egy kicsit. Igaz, hogy nem Tolnában született, hanem a szomszédban, a Simontornyától egy ugrásra fekvő Fejér megyei Sáregresen. De sokszor hívta ide a szép tolnai táj és az atya- fiság. * OITKA KÖNYV fekszik most előt- tem: Csók István „'Emlékezéseim” című műve. Csupa lírai önvallomás, tele anekdotázó kedvvel. Meghat és mosolyogtat egyszerre. írója a tollal is nagyszerűen bánik, nemcsak az ecset tel. „1880. február 20. Ma délután negyed egy óra után tettem meg az első ecsetvonást olajfestékkel” — idézi a könyv bevezetésében diákköri naplójának egyik részletét. Eszerint tehát egy másik jubileumot is- tarthatunk mindjárt: 75 évvel, tehát éppen háromnegyed évszázaddal ezelőtt vette kezébe először az ecsetet a magyar festészet nagy művésze. S a diákköri ecsetpróbák után hamarosan jön München, Páris, majd a küzdelmes kezdet után aranyérmek, világsiker, önarckép az Uffici- képtár számára, s végre elismerés itthon is. Mert hiába szép Páns, mégis csak a hazai táj, a honi nép az igazi. Hogyan is mondja Ady? „Föl-föl dobott kő, földedre hullva. Kicsi országom újra meg újra Hazajön a fiad“. Csők így vall er- erről emlékezésében: „Megfutok! Haza, haza az egresi nyárfák alá! A varjúszárnyak suhogását akarom hallani, nem a selyemruhákét. Nem kell a világváros zúgása, ha az egresi malomét hallgathatom!“ Kedves könyvében mesél a Sárközről, ahol a „Keresztelő"-t festette, arról a „helyrehozhatatlan” kárról, hogy őcsé- nyi ottartózkodása idején rejtve maradt előtte az őcsényi iskoláslányok színes rajzocskája. „Ha beszívhatta volna lelkem a keresetlen, naív bájt, mely e rajzocskákból kisugárzik ... mily csodás hatást válthatott volna ki ez az új szintézis festőknél, közönségnél egyaránt.” világos, tiszta megfogalmazása ez annak, hogy a népi kultúra minden nemzeti művészet legigazibb forrása. * CsCK mindent képben LAT. Ha nem fest, akkor is képeket „mond“: könyvbéli vallomásaiban, a riportot készítő újságírónak minden megnyilatkozásában. Lehet, hogy a kedves Uzd-környéki tájat sohasem festette meg, de íme milyen szépen ír róla Emlékezéseiben: „Az uzdi völgynél barátságosabb helyet nem igen .ismerek, ha csak az uzdi vízimalmot magát nem, no, meg a'péllt. A malompatak ott virágos mező közepén folyik, csak sejteni lehetett, látni nem a szőlőhegy alatt elvonuló országútiéi, mert szomorútfűz, karcsú jegenye, s fehérhajú nyírfák lomb a takarja el féltékenyen.” * S milyen kedves, pajkos humorral tudja elmesélni, hogy voltaképpen a szü lói ház virágoskertjében „mutatkozott egy ízben elementáris erővel”, hogy festőnek született:” Helyszín a virágos kis kert. „Ketten vagyunk ott: kishúgom és én... Mikor már meguntuk virág- nedvvel bekenni a bekenhetőket, engem ihlet szállt meg, bemázolni kis húgom arcát pirosra. A kislány, amint tükröt tartok eléje, rémít: sírásba kezd, én meg torkcmszakadtából nevetek .A zajra apám elősiet, jól elpáhol. Sajnos későn veszi észre, hogy amit vérnek gondolt, csak virágfesték volt. Húgom arcát lemosta anyánk, de az első művészi honoráriumot míg élek, megemlegetem.” * A MIKOR ELSŐ PÁRISI KINTLÉTE UTÁN az egresi malom zúgása hazahívja, egyik nap vidám társaság gyűl össze a jómódú molnár-édesapa házában. Lajost köszöntenek. A vendégek jóízű jellemzései közt egy helyen ez olvasható említett könyvében: „Amott Győré Pali sugdosott valamit húgom fülébe, épp azon helyen, ahol húgom arcát valamikor régen bekentem a gyászos emlékezetű piros virágnedvvel. Tehette, vőlegény és menyasszony voltak, csak az új bort várták, aztán meglesz az esküvő. Meg is lett a következő évben, 1890- ben, s a „kis húgot", a bájos Csók Idát Sárszentlőrincre viszi Győré Pál. a község akkori jegyzője. Ennek köszönhető, hogy az egykori jegyzői ház egyik szobájában Csók-képek mosolyognak még ma is a látogatóra. Az egyik a „kis húg“’ leánykori arcképe. A más-ikon a fiatal házasok: Győré Pál és Csók Ida. Négy-öt családi kép mindössze. -• A sarokban akvareltofestményz a Ivres „Züzü-képek” egyik vázlata. Züzü <Csók István leánya) kislányos mosoly-, lyal, kissé félrefordított fejjel, tágra- myílt szemmel ül a kerti pádon. MÖ-, götte lilásvirágú bokrok, a Csők-képek ismert színfoltjai. * OISTA BÁCSI” többször voll Sár- 9?*- szentlőrincen. Legutóbb 1944. nyarán. Pesten már légiriadó-légiriadót ' ért, a Csók-villa körül bombák hullottak, de a Sió mentén látszólag béke volt. Nagy élménye életemnek, hogy e vihartól vemhes nyáron megisim<M“ked- bettem Csók Istvánnal, s „kibleélhettem” -itt készülő képeinél. Még ma is élénken él emlékezetemben az utcaaj- tóhoz támasztott pazar színű kaktusz^, csendélet (a nyitott folyosó volt a műterem), vagy a szőiőrészlet a Lóheres- kertben, dü'edező pincebejárattal. De legjobban B. I. lőrinci halászról festett képe: lent a Sió uitramarinkék vize, ' rajta egy rozoga halászcsónak, s benne áh a csalódott ábrázatú halász, mert a vízből kiemelt hálóban mindössze egy béka van ... v Időnként északnak (húzó bombázók tompa dübörgése figyelmeztetett arra, hogy háború dúl kint a nagyvilágban, de a nagy mester a siópárti kakukkfüvek közt festegetve átmentette lelke derűjét életének kilenc°d :k évt izedére ... '"“•rína jóízű történet őrzi e pár hét emlékét: hogyan járt meg a vizet húzó lőrinci menyecskével, vagy az uzdi le- . ventékkel”, akik ejtőernyős kémnek nézték... Legtöbbjét ő maga mesélte el fiatalos huncutsággal, ismert anekdotázó modorában. * \ GORKIJ-FASOKI VILLA körül már nem zuhognak a bombák, s a nagy művész a béke derűjében újabb és újabb képekről álmodik. Leghőbb kívánsága, hogy ne zavarják látását a szeme előtt jelentkező fekete foltok, hogy teljesen befehezhesse háromszárnyas képét, a „Háború és béke“ vázlatot Azt szeretné, ha a békéről még sok képet festhetne. Az „Aratás végét” olyan nagyra szeretné, hogy beborítsa az. Országház egyik faiát... A 90 éves mesternek tiszta szívből' kívánjuk, 'hogy mielőbb tűnjenek el szeme elől a fekete foltok — s tűnjenek el Európa egéről is! És azt kívánjuk, hogy olyan nagy és igaz képet álmodjon a békéről, amelyik beborítja majd . a világot. Miszlai István (TTIT) rAdió.iiiC§or ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK: KOSSUTll-RÁDIó: 4.50: Hírek. Időjárás jelentés. — 4.40:—8.22-ig: Reg éli zenés műsor. — Közben: 5.50: aiurádió. — 6.50: Színházak műsora. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 7.30: Naptár. — 8.2?: Műsorismertetés. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 12.00: Hírek. Lap. szemle. Idő járásjelentés. — 14.00: Hírek. Közérdekű közlemények. — 14.10: Időjárás- és vízállásjelentés — 17.00: Hírek. ídőjórásjelentés — 20.00: Esti Híradó. Időjárásjelentés 22.00: Hírek. Időjárásjelentés Sport. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.22: Hirannsä. — Utána: Vizjelzőszolgálaf. PE101I-RÁDIÓ: 6.30: A k*s Wko lások műsora. — 6.40: Torna — 14.30: Műsorzárás — 23 00: Műsor Zárás Február 13. Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59-ig: Reggeli zene. — S.I0: Egy falu _ egy nóta. — 9 00: Ze »és fejtörő — 10.00: A Magyar Rá dió ünnepi műsora Budapest felsza badulásának 10 évfordulója alkalmából. — 12.15- Jó ebédhez szól a nóta - 13.00: Jó mim káért — szép muzsikát. — '13.30: Rádiólexikon — 44.15: Ünnepi hangverseny Budapest felszabadulásának 10. évfordulójára — 15.25: Liszt: III rapszódia — Í5.30: Egy hét a külpolitikában — 15.45; Szív küldi szívnek szívesen — 16.15: Irodalmi műsor Budapestről — 17.05: Helyszíni közvetítés a budapesti ünnepségekről — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában — 20.20: Emlékezés a szerelemre. Rádiójáték — 22 10: Tánczene. — 23.00: Budapest hang ▼ersenytermeiből. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Színes magyar muzsika. — 9.00: Népzene. —- 9.30: Miska bácsi lemezesládája — 10.10: Szív küldi szívnek szívóén. — íl.00: Népek da Iái és táncai — 11.50: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.30: Találkozás. Részlet Karinthy Ferenc regen véből. — 13.00 Mű vés/lemezek. — 14.00: Zenés összeállítás a legszebb ope rettekből. — 1*5.00: Tudósok a mik. rofon előtt: Hol tart a mai sebészet? - 15.20: Cángó dalok — 16.00: Nagy írók megzenésített művei. — 17.00-. Majd a gyerekek Rádiójáték — 17.50: Könnvű. szimfónikus zene — 19.10: Emlékkönyv. — 19.30: Nép »sae. — 20.20: A „Tartós békéért, népi demokráciáért“ című lap ismer- teíése. — 20.35: Tánczene _ 21.30: A vasárnap sportja Totóhírek — 22.00: Zenekari hangverseny Február 14. Hétfő KOSSUTH-RÁDló 8.30: Zenekari hangverseny. —9.12: Kárfa-jnűvek. — 10.10: Francia he-1 gedűrnuzsilka. — 10.30: Napos Palkó. — 11.00: Opera-részi etek. —! 11.30: Bűntudat. Részletek Remenyik Zsigmond könyvéből. — 12.10: Ope rettrészJettík. — 12.45: Törpenégerek között. Útirajz. — 13.000: Magyar népdalok. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50; Heti zenés kalendárium. — 15.40: Schumann: Gyermek jelenetek. — 16.00: A Gyermeikrádió műsora. — 16.25: Népdalaink előadási módja. — 16.40: Han,giszerszó-ük. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — ’ egy nóta. a— 18.00: Rjportiműsor. — 18.20: Magyar szerók kórusmfívei. — 18.40: Az Ifjú Figyelő postája. 19.00: Ismerkedés a zeneirodalommal. — - 20.^0: Az ünnep első napja. Szatirikus komédia. — 22.10: Tíz perc külpolitika — 22.20: Hazánk zenei életéből. — 23.30: A debreceni népi együttes Zenekara játszik. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 6.30: Magyar iu vósíndulók. — 14.00: Olasz opeimrószletek. — 15.00: Könv- nyű zenekari hangverseny. — 15.38: Az ember. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: A Mezőtúri Városi Kultúrotthon népi zenekara játszik. — 17.00: A Nehézipari Minisztérium énekkara énekel. —: 17.13: Opera részleteik. — 17.25: A dollár álarc nélkül. — 17.40: Filmzene. — 18.00: Hanglemezek. — 18."0: Ka tna-razene. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy őrs ágában. —19.30: Kemenesalja. Előadás. — 20.00: Operaáriáik. -— 20.20: Sporthíradó 20.40: Mendelssohn: Olasz szimfónia. — 21.10: Szovjet népek dalai. — 22.00: Esti hangverseny. Február 15. Kedd KOSSUTH-RÁ Dió 8.30: A Magyar Rádió népi Zenekara játszik. — 9:00: Ind e’ ók év lömé “dalok. — 9 15: Úttörő híradó — 10.10: Dallal, tánccal a vji'ág körül. — 11.00: Nők negyedórája. —- '1.15: Cseh Filmha rmóniklis zenekar játszik. — 11.30: Az Állami Határőrség fúvós'Zenekarának műsora. — 11.45: A tűzbogár. Heltai Jenő r'lbeszé!ése. — 12.15': Szerelmes dalok és lakodalmas nóták. — 13.00: Könnyű hangszere zó lók, — 13.30: Operettzene. — 14.25: Hangverseny gyermekeknek. — 15,00: Irodalmi műsor a hallgatók kívánságára. — 15.30: Operarészletek. — 16.00: Az Ifjúsági Rádió történelmi folyóirata. — 16.40: A XVI. század kórus- művészetéből. — 17.10: Válás zuluink hallgatóinknak. — 17,30: Székely népi táncok. — 17.40: Az ember tragédiája Drámai költemény négy felvonásban. I.—4L felvonás. A közvetítés folytatása: Pctőfi-rádió. 20.05-kor. — 20.20: Tánczene. — 21.00: M.j újság a tudomány és a technika világában? — 21,20: Nagy mesterek kedvelt műveiből. — 22.20: Operettzeine. -— 23,00: Előadóművészeink hang-versenye. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Úttörő-dalok. — 14.00: Népek (lávái és kórusai. —• 15,00: A Moszkvai Rádió esZ'trád zenekar a játszik. — - 15.30: Táncok. Elbeszélés. — 16,00: Magyar népzene. — 17.00“ A varsój Chopin-versenyre linduló fiatal magvnr zongoraművészek műsora. — 17.30: Beszélő atlasz: Nor végia. — 17.45: Tánczene. — 18,30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19 00: Kodály Zoltán szü- lővárosa. Előadás. — 19.50: Liszt: '•IV. rapszódia. — 20.05: Madách rmre. Az ember tragédiája. A közvetítés folytatása a Nemzeti Színházból. Hl. és IV. felvonás. — 22.15: Zenekari hangverseny. Február 16. Szerda KOSSUTH-RÁDló 8.30: Népszerű opera rész letek. — 10,10: A hegedű. Előadás. — 10.30: Óvodások műsora,. — 11.00: Délelőtti kórushangverseny. — 1130: Don Quijote Magyarországon. Előadás. —- 12.15: Tánczene. — 13.00: Szülőknek — nevelésről. — 13.20: Történelmi dúlok. — 14.25: Úttörő- híradó. — 14.50: Kós3 Stella áriá kát énekel. — 15.13: A Tátrai-vonósnégyes játszik. — 15,20: A Gyermekrádió műsora — 16.00: Szófia Á Haimá szimfonikus zenekara mák műsora. — 16.40: Válaszolunk falusi halLs-a tóinknak. — 17,10: Nemzetközi kérdések. — 17,25: Az Állami Népi Együttes műsora. — 18 00: A virágzó mezőgazdaság űtjáu. — 18 "0 Szív küldi szívnék szívesen. — 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. — 19.15- Jo munkáért — szép múzsák át. — 0 20: Mesél a mikrofon. — 21,20: Fánezene. —322.10: Tíz perc külpoli- :ka. — 22.20- V Magyar Pád ó szimfonikus zenek-: rónak hangversenye. - 2". 30: Dal(ik Vörösmn rt y versei re 23.45: Stráüss: Mesék <, beeső erdőből. — 0.10: A Menyecskék Együttes énekel. PETŐFI RÁDIÓ i* . , V 6.50: Csárdások. — 14.00: Művész- lemezeik. — 14.40: A Magyar Rádió kisegyüttes© játszik. — 15.20: A Rádió operettjeiből. — 16,20: Egy vidéki gimnazista naplója. — 16.4-0: A Magyar Rád<:ó népi zenekara játszik. —• 17,20: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.40: Kamarazene. — 18.30: bimeretter jesZitő előadás. — 18.50: Offenbach-est. — 19,30: Az épülő kommunizmus nagy or- s zárába®. — 20.00: Kórushangverseny Ravel és Bartók műveiből. — 20,20: Sporthíradó. — 20,40: Operarés zile te k. — 21,20: Orvosi tanácsok. — 21,30: Cseh, lengyel és német együttesek műsorából. — 22,30: Zon go r am ű sor. Február 17. Csütörtök KOSSUTH-RÁDló 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: A kisiskolások műsora. — 10.10: örmény népdalok. — 10.50: Bailettzene. — 11,30: Madaraikról és emberekről. Elbeszélés. — 11.45: Három keringő. — 12,15: Operarészletek. — 13,00: Munkácsy Mihály festészetünk nagy alakja. — 13.20: Operettzene. — 14.25: A Rádió sz-’imifomikus zenekara iá'ts-r.k. -- 21,30: Sporthíradó. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Tánczene. — 22.45: A világirodalom nagy versei. »— 23,00: A Román Rádió esz- trádzenekara játszik. — 23.33: Verses. zenés összeállítás. —- 0,10: Régi magyar muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: iNépcVdtfe] dolgozások kórussal. — 14.00: Délutáni hangverseny. — 14.40: A salgótarjáni népi zenekar játszik. —• 15.Q5: Az utóké pil- lanat. Elbeszélés. —' 15.40: Zsoldos Hilda énekel. — 16.00 Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: A szvit kialakulása. Előadás. — 17.25: Népek zenéje. — 17.50: Beszélgetés a Bosch-cirkuisz egyik állátidonnító já- vial. — 18.00: Sösztakovics: Zooigora- ötös. — 18 35: xA levél. Elbe« élés. — 18.55: Berlini Állama Rádióbizott-ság n-agvz^neiViPira já+sz,V; — 19.07: A szófiai állami filharmóniai zenekar műsora. — 19.30: Egyszer volt . . . Zenés összeállítás. — 20 00': A Magyar Rádió népi zenekara ját-szik. — 20.40: Találkozások Ady Endrével. — 21.10: Tánczene. — 21.30: Sportihírndó — 2:1.50: Vidám kórusok. — 22.20: Könnyű zene. Február 18. Péntek KOSSUTH-RÁDló 3.30: A Magyar Rádió népi zeneik•’na útszik.— 9.0Ó: Törne :dalok. — 9.20: Utalás a tenger alatt. Ifjúsági rádió- ’áíék. — 10.10: Met-ker Károly hegedül. — 10.30: Óvodások műsora. — 0.50: A kisiskolások infisona. — M.00: Nők negyedórája. — 11,15: Filmzene. — 11,30: Mai operákból. — 12,15: Suki Antal és zenekara ját— szfle. — 13.00: Tánczene. — 14.25: Ütitörő-híradó. — 14,50: Csokonai-versek. — 15,10: Képeslap Helsinkiből. — 15,40: Operetirészleieik. — 16.00: Orosz nyelvlecke az általános iskola VIIÍ. osztályának. — 16,20: Fiatalok sporthíradóia. — 16.4-0: ZongoTemiű- sot. — 17,10: Az élővilág meghódítja a levegőt. Előadás. —^ 17,30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18,00: Mit ad iparunk a külföldnek és mit vár éle? 18.30: Angol népdal óik. — 19.00: Külpolitika; kérdésekre válaszolunk. — 19,15: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20,20: A Magyar Rádió szimfonikus zeneikara játszik. — M.30: Sportlhíradó. — 2iM0: Tíz perc ! külpolitika. — 22.20: Tánczeme. — i ^.45: A világirodalom nagy versei. — 23.00: A Román Rádió esztrádze- nekara játszik. 23.33: Verses, zenés ö-^Zieállítás. — 0,10: Régi m«agyar mu. taika. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Kepiniőik. —- 14.00: Operar és zvetek. —• 14,50: A Textil szakszervezet Központi Együttese ének- és •<.írókarának műsora. — 15.30: Ravel: Vonósnégyes. — 16,00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 16.40: Zenekari hangverseny. — 17.30: ..A nagy temető“. Szabó Pál, Kossuth-dí- ta.s író regényének ismertetése. — 1R. 00: Hangszerszólc-k. —• 18.30: Az épülő kommalhizmus nagv országában. — 19.00: Ének a bek érők — 19.25: A szocia’rcta iparosítás jelenlegi feladatai. Előadás. — 19.40: Csillag. Rádiódráma. — 20.4-0: Könnyű zene. — 21.00: 900 mái Iá ó ... -— 2il ,30: Bach műveiből. — 22.10: Vígopera- részletek. Február 19. Szombat KOSSUTH-RÁDló 8.30: Német és lengvoll fúvószenekarok műsorából. — 8.50: Rádiójátékok zenéjéből. — 9.20: Úttörő-híradó. — 10 10: Zenekari hangverseny. — 11.00: Bóikay Csaba hegedül. — 11.30: Hogyan készül a-7 időjárás jel emtés? — 11.40: GvenmoklkóruisOik énekelnek. — '2.15: Könnvűz-ene nagyZeneka.rna. — 13.20: A Fővárosi Népj Zenekar játszik. — 13.40: Magyar fúvósegyüttesek műsorából. — 14.25: Új Zenei Újság. —15.20: A gőzhajózás mog- induláso Magyarországon. Előadás, — 15.40: Szív küldii szívnek szívesen. —■ 16.10: Szövetkezeti Híradó. — '7.10: Magyar népdalok. — 17.40: Vá. szolunk hmllga lóinknak. — 18.00: i Dínczene. -r-* 18,30: Az épülő koimmu- j '''/miis nagy országában. — 19.00: Közkívánatra . . — 20.20: Jót neveltünk! — 22 20: Tánc éjfélig. — 0.10: 3' ép da lók és csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Filmzene. — 14.00: Operettrészletek. 14.50: Hrisztó Szimárnonszki költészetének ismertetése. — 15.20: Aa opera mindenkié. Barodán: Igor hereeg. —• 16,20: Borbás Vinc« a kiváló növénytudós. Előadás. —- 16 40: Tánczene. — 17.05: Mi filológiai „ képeskönyv. — 17,30: Hegedűműsor. — 18.00: Részletek Nyekrászov ..Ki ’ boldog Oroszországban'4 című él beszélő költeményéből. —- 18,30: Szív küldii szívnek «szívesen. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19,10: Bartók: , Vonósnégyes. — 19.45: A kritikai* a. mikrofon előtt. — 20.05: Romantikus szerzők kórusmüvei. — 20.20: Sport- híradó — 20.40: Részletek Enkelv operáiból. — 21.20: Magyar népi mu. Zsika. —■ 22.00: Zenekari hangverseny. Február 20. Vasárnap KOSSUTH-RÁDló 4.30-tóil 7.59-ág: Reggeli zene. ' 8.10: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Kíváncsiak klubja. —* 11.00 Farsangi műsor. — 12.15: Jó ebédül ez szól a nóta. — 13.00: Jő munkáért — szép muzsikát. — 13.30: • Hangos naptár. — 14.15: A Magyar Rádió szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Szabadság szere- . lem A Rádió irodalmi folyóirata. — 17.15: Kellemes szórakozást! Hanglemezek. — 17.40: Kincses Kalendá- ^ rni.m. — 18.40: Tánczene. — 19.30:. Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Színes népi imizsffr ka. — 20 55: Arcképcsarnok. ..Jóba-* rátok". — 21,30: A vasárnak sportja. Totóihírek. — 22.10: Klasszikus operettek. — 73,00: Budapest hangverseny termeiből. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett mű-* vészegyütte*é.nek népi zenekara játt.. szik. — 9.00: Német népzene. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. —tt 11.00: Népeik dalai é$ láncai. *—•’ 11.50: Mesélő muzsika. Gl'icr: Vörös pipacs. — 12.50: Költészetünk a fel- . szabadulás után. Előadás. — 13.00: Művészi emezek. — 14.00: Jacobá: „Leány vásár*4 című operettje. —* 15.00: Képek Kína ősi kultúrájáról. — 13.20: Magyar nóták és csárdások. — 16.00: „Nagy írók megzené-'" sítetf művei". — 17.00: A Rádió Oyerrnnkszínház műsora. — 17.50: Könnyű szi.mfpíalkus zene. — 19.10: Kertész Magda sZ;at.írál. — 19.30:'*"' Népzene: — 20.20: A Tartós bókéért, népi demokráciáért! című lap ismer* , tetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fávószene a baráti rádiók műsorából. —. 22.00: Zenekari hangverseny;1(A Magyar Rádió a mösorváltox- tatás jogát fenntartja.) V i i