Tolnai Napló, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-06 / 31. szám

2 ÍN A P L ó 1355 FEBRUÁR 3 PÁRT ÉS PÁRTÉPITÉS * A nagydorogi gépállomás pártszervezetének harca a gépjavítás sikeréért A nagydorogi gépállomás az idei téli gépjavítási verseny­ben aí első, a második és har­madik helyen is volt. Me­gyénk gépállomásai ennél lej­jebb nem tudták szorítani a rangsorban. A jó eredmények elérésében igen nagy szerepük volt a gépállomáson dolgozó kommunistáknak, a pártszer­vezetnek. Erről R á c z Antal- né, a gépállomás pártszerve­zetének titkára a következőket mondotta: — A kommunisták úgy fel­készültek a téli nagy gépjaví­tásra, mint még soha. Amikor megkaptuk a javítási tervet, elsőnek a kommunisták ta­nácskoztak arról, HOGYAN LEHETNE OL­CSÓBBAN, JOBBAN, GYORSABBAN kijavítani az erőgépeket és a többi eszközöket. Mindjárt megállapítottuk, hogy az újon­nan felszerelt műhelyeinkben minden lehetőség megvan ar­ra, hogy azt a hét traktort is a gépállomáson javítsuk ki, amit eredetileg a gépjavító vállalathoz szándékoztunk kül­deni. Egy traktor javítása kö­zel 11.000 forintba került vol­na, de mi 3.500 forint költség­gel javítottuk ki az erőgépek mindegyikét. így a 77.000 fo­rint helyett, alig 24.000 forint­ba került a hét traktor rend­behozása. A pár tvezeí őség javaslatot tett a gépállomás vezetősége felé a brigádok megszervezé­sére vonatkozóan. Azt javasol­ta, hogy valamennyi brigád ve zetője kommunista legyen és rajtuk kívül mindegyik brigád­ban legalább két párttag dol­gozzék. A pártvezetőség, a kommunisták legjobbjait bízta meg azzal, hogy a pártomkí- vüllekkel elbeszélgessenek, magyarázzák meg nekik, a téli gépjavítás nagy jelentő­ségét. Többek között R o zt- rnjnn István és Csahol- tjzii Márton szívesen tettek eleget e népszerű pártmegbiza tásnak. A felvilágosító, a ma­gyarázó szónak meg is lett az eredménye: Minden brigád ha­vonta teljesítette, sőt túltelje­sítette tervét. A Il-es számú brigád, Molnár József elvtórs brigádvezető irányításával 9 erőgép helyett tizenhármat ja­vított ki a tél folyamán. A PATRONALÖ ÜZEM IS SEGÍTETT A kommunisták nem elé­gedtek meg azzal, hagy kiváló munkát végeztek, s hogy buz­dító szavukkal, jó tanácsaik­ká’ segítették a pártonkívüli- eket. Arra is vigyáztak, hogy időben beszerezze a gépállo­más az összes hiányzó alkat­részt. A gépjavítások kellős közepében vették észre a kom­munisták, Ihogy a vetőgépek javítását nem tudják befejez­ni határidőre, mert több al­katrész hiányzik. (A gépállo­más vezetőségének eddig nem volt tudomása a hiányról.) A gépállomás vezetője a taggyű­lésen elhangzott bírálat nyo­mán másnap Budapesten be­szerezte a hiányzó alkatrészt. Azt biztosították a kommu­nisták, hogy nem kellett a pat rónádé üzemiből szakembere­ket, munkaerőt kérni a gépja­vításhoz, de azért a Szerel­vényipari Tröszt nagy segítsé­gükre volt a nagydorogiaknák. Az ekéknél is alkatrészhiány mutatkozott. Csupán egyetlen telefonhívás kellett, s néhány nappal később mintegy 30.000 forint értékű aflkatrészt kül­dött a patronáló üzem a gép­állomásra. Nem volt olyan pártvezető­ségi ülés, és taggyűlés, hogy a főtéma ne a gépjavítás lett volna. A hibákat és annak el­követőit erősen bírálták, a kommunistáknak e harci ta­nácskozása®, de nem volt hiány a dicsérő szavakban sem. A jó teljesítőket, a leg­jobb minőségi munkát végző dolgozókat névszerint említet­ték meg a beszámolók, a fali­újságon. és a dicsőségtáblán szerepelt nevük. A FELSZABADULÁSI VERSENY újabb lendületet adott a ja­vítási munkáknak. A gépállo­más valamennyi dolgozója röp gyűlésen tett ígéretet arra, hogy csatlakozik az R. M. Művek feL hívásához,, február 10-ig tel­jesíti a gépjavítási tervet. Ja­nuár utcflsó napjaiban már közismert volt a gépállomá­son, hogy különösebb zökkenő nélkül a vállalat határidő előtt befejezi a gépjavítást. Február 1-én délután 3 óra­kor a kommunisták ismét tag­gyűlést tartottak s itt már azt állapították meg: amit novem­ber dlső napjaiban terveztek, maradéktalanul teljesítették, befejezték az 1954—55. évi téii gépjavítást ilyen eredményt még egyetlen egyszer sem tu­dott felmutatni a gépállomás és az üzemi pártszervezet * A gépállomások megyei Igaz gat óságához még aznap meg­érkezett a nagydorogiak tele­fonjelentése. — MÁSODIKNAK. Elsőnek, ugyanezen a napon, a pincehelyi gépállomás jelen­tette tervének teljesítését A nagydorogiak, akik mél­tán örülhetnek a kemény mun kával megszerzett második he lyezésnelk, most arra vállal­koztak, hogy segítenek a var- sádi gépállomás aratógépeinek javításában. Jó eredményekről számollak be a paksi járás népfront-bizottsági elnökei Az elmúlt napokban Pak­son, a járás községi Hazafias Népfront-bizottságainak elnö­kei értekezletet tartottak, ahol megbeszélték munkájuk eddi­gi tapasztalatait és a további feladatokat. Beszámolót a já­rási Hazafias Népfront-bizott­ság elnöke, Székely Sándor tartott. Beszélt a nemzetközi helyzetről. Megmutatta, hogy a Hazafias Népfront-bizottsá­gok legfontosabb feladata a béke megőrzésére való mozgó­sítás legyen. Tömörítsék mi­nél szorosabb egységbe a dol­gozókat. Sokat foglalkozott a Hazafias Népfront-bizottságok nevelő' és felvilágosító mun­kájának szükségességével. A beszámoló jó alapot adott a vitához. Bizonyítja ezt az is, hogy valamennyien felszó­laltak. A községi népfront-bi­zottsági elnökök részletesen ismertették eddigi munkájuk eredményeit. Kasza János, a kajdacsi Népfront-bizottság el nőké beszámolt arról, hogy az akcióprogramjukból az ártézl­kút rendbehozását már megva lósították. örömmel jelentette be azt is, hogy mire új gabona lesz, a községi malom is be­indul. Javaslatukra Borjád községgel közösen kapnak egy állatorvost is. A villanyháló­zat bővítését is megkezdték. Beszámolt az ezüstkalászws tanfolyam munkájáról is, aho­va a dolgozó parasztok szíve­sen járnak. A paksi Népfront-bizottság elnöke a gazdakör munkájáról beszélt, amely különösen mió­ta a dolgozó parasztfiatalok is látogatják, fellendült. Foglal­kozott a község egészségügyi, tisztasági problémáival is, amelynek megjavítása érdeké­ben a dögkút megvalósítása már folyamatban van. Tervbe­vették az utak megjavítását is, amelyet a községpolitikai terv is tartalmaz, s a megva­lósításhoz társadalmi munkát szerveznek. Beszélt arról is, hogyan akarják elérni, hogy egyetlen család se maradjon ki a békealáírás gyűjtéséből. A helyi vezetőkkel megbeszél­ve körzetenként látogatnak meg minden dolgozót. A sárszentlőrinci Népfront­bizottság elnöke ismertette, hogy gazdakörük 48 taggal megkezdte működését. Heten­ként rendszeresen összejön­nek. Elmondotta azt is, mi­ként vették fel a kapcsolatot az állami gazdasággal. Az ál­lami gazdaság traktora már befejezte a munkát. Javasla­tukra a dolgozó parasztok ré­szére szánt a traktor, s ők el­lenértékben kocsifuvarral se­gítik a gazdaságot Sikerült a Népfront-bizottságnak elintéz­ni, hogy helyileg kaphatnak téglát, s nem kell, mint az­előtt, Paksról vagy Kölesdről fuvarozni. Felszólalt a Népfront-bizott­ság egyik alelnöke, Beda elv­társ is, aki tisztázta a község­politikai tervek tartalmát, s kérte a Népfront-bizottsági el­nököket, hogy ezek sikeres végrehajtásához adjanak meg minden segítséget." Ismertes­sék, népszerűsítsék kisgyűlél- seken, 'egyéni beszélgetéseken keresztül. Szabópál elvtafS, a járási pártbizottság részéről arról beszélt, hogy bátran for­duljanak a Népfront-bizottság elnökei, tagjai a pártszerveze­tekhez, amelyek bármikor ké­szek segítséget adni számuk­ra. Eszenyi Antalné elvtársnő a Megyei Népfront iroda ré­széről szólalt fel. Javasolta az ipari munkások nagyobb mér­vű bevonását a népfront-moz­galomba olyan formában, hogy hívják meg egymást ren­dezvényeikre. A népfront-bizottsági elnö­kök e komoly megbeszélés után gyarapodva tapasztala­tokban még nagyobb eredmé­nyeket ígérő buzgalommal tá­vozhattak vissza a községük­be. T övönk nagy reménysé­" ge az ifjúság, amely átveszi majd kezünkből a kalapácsot, a kombájnt, és a traktor kormányát, a tollat, hogy tovább építse, szépítse hazánkat. Igen nagy gondot fordít a párt és a kormány arra, hogy minden lehetősé­get megadjon számukra, amely könnyebbé teszi fel­készülésüket a nagy felelős­séggel járó munkára. Öröm hallani, hogy a fiata lók sok esetben igen ered­ményesein tesznek kísérletet a „szárnypróbálgatásra.” A Tolnai Selyemfonógyár, a Textilgyár fiataljai a terveik túteljesítésével, az általános iskolai és a középiskolás fia talok tanulmányi eredmé­nyeik javításával, a paraszt­fiatalok, a mezőgazdasági tér méseredmények fokozásáért vívott harcban elért sikereik kel máris bebizonyították, hogy nyugodtan bízhatjuk majd rájuk munkánk foly­tatását. Amikor örömmel állapítom meg fiaink, lányaink nagy­szerű munkalendületét, mégis arra kell gondolnom, hogy nincs minden rendben ifjúságunk nevelése terén. Néhány apró, jelentéktelen, de jellemző dolgot hozok fel példának. Reggel fél nyolc­Ifiúságunk nevelésének kérdéseiről: A sok „apró44 hiányosság súlyossabb esetté válhat... tói nyolcig alig lehet a Szé­chenyi utcái» végig menni úgy, hogy a diákok ne ta­posnának az ember lábára. De ki ne hallotta volna már az utcasarkokon csoportba gyűlt fiatalok „szellemes“ megjegyzéseit. Bőségesen ta­lálunk példát arra is, hogy csáki szalmájaként kezelik a DISZ-szervezet felszereléseit, tehát saját tulajdonukat, a köszönésről, az udvarias, elő­zékeny magatartásról nem is beszélve; — itt is van mit tenni. A sok „apró“ hiányosság súlyosabb esetté vál­hat, ha az ifjúság leghivarot- tabb vezetői, nevelői; a párt és a DISZ-szervezetek, a pe­dagógusok és a szülők nem figyelnek fel idejében e ké­nes jelenségre. A Szekszárdi Általános Gimnáziumból a napokban ki kellett zárni egy tanulót sorozatos lopásaiért; a közelmúltban a megyebíró­ság több halálos ítéletet ho­zott gyilkosságot elkövető fiatalok bűnügyében. Csak néhány esetet sorol­tam fel s ezek mind azt bi­zonyítják: van mit tennünk, hogy fiataljaink nevelésében elkövetett hibáinkat kijavít­hassuk. Nézzünk meg né­hány tennivalót közelebbről. 1. A DISZ-szervezetek éle­téről. Mit csinálnak a fiatalok általában a DlSZ-szerveze- tekben? Taggyűlést tarta­nak, megvitatják a felsőbb szervektől kapott határozato­kat, fegyelmi ítéleteket hoz­nak; a szervezetekben „öre- gesdi” irányzat tapasztalha­tó. Pedig a fiataloknak vi­dámságra, szórakozásra is szükségük van a tanulás és a taggyűlések, határozatok hizatala megvitatása mellett. Mivel lehetne vidámmá ten­ni a szervezetek és a tagok, valamint a szervezeten kívül álló fiatalok életét? Sport- versenyek, nyári kirándulá­sok, sátortáborozások, harci­játékok, tanulmányi utak, mind-mind vidámabbá, még szebbé tehetik ifjúságunk életét. Skontos, hogy a fiatalok könyvet vegyenek a kezükbe és műveljék magu­kat, bővítsék látókörüket. Be kell kapcsolni a ^negfiata­lított“ szervezetek életébe a falu, az üzem, a város fiatal­jait. De, hogy ezeket mind megvalósíthassák, az is el­engedhetetlenül szükséges, hogy a tanácsok biztosítsa­nak helyiséget számukra, ahol megvitathatják a fiata­lok saját problémájukat, szó­rakozhatnak, tanulhatnak, sportolhatnak. 2. Az ifjúság nevelésének szakemberei a pedagógusok. Őszintén meg kell mondani, hogy pedagógusaink egy ré­sze, különösen a falusiak ál­talában közömbösek a DISZ- szervezetek munkájával szem ben. Ennek egyik oka az, hogy nem ismerik eléggé a szervezetek munkáját, de a DISZ részéről is van a pe­dagógusok felé hasonló irány zat. így több helyen a peda­gógusok az iskolákat már el­hagyott fiatalok nélkül, a fiatalok pedig pedagógus nélkül igyekeznek munkát kifejteni. Ezen a helytelen „közömbös“ állapoton is épp úgy, mint a DlSZ-szerveze- tek életén, sürgősen változ­tatni kell. 3. Á szülők is legalább .1 4 VASÁRNAPI JEGYZETEK Az ünnepelt Hősöm neve: Zsók Imre. A „hős” ez esetben természete- ; sen csali jelképesen értendő, hisz Zsók Imre neve mellé az F utókor nem fog ilyen hősi jelzőket aggatni, mint „oroszlán- ’j szívű”, vagy „rettenthetetlen”. Hősünk véletlenül, a sors, sőt j a balsors szeszélye folytán került az érdeklődés középpontjába s minden bizonnyal felengedte volna ezt a talmi dicsősé; Mert egyszerű, dolgos, Igyekvő ember hírében állt, aki képessé­geit a Terményforgalmi Vállalat vetőmagosztályán kamatoz­tatta, mmt egyszerű, káros szenvedélyektől mentes osztály- vezető. Ebben a minőségében érte egy emberi — Nitzschét idézve így is mondhatnám: allzumerischlidies, — botlás. A , legjobb családban is előfordul hasonló financiális (megtévedés; , ne részletezzük. A vállalat azonban szigorú s a megtévedt ellen fegyelmi vizsgálatot indított, sőt hősünket el is bocsátotta állásából. Az olvasó nyugodtan legyinthet s iskolás emlékeiből Vergiliust idézheti: vidi iám alias ventos, láttunk bíz már (nagyobb vi­harokat is. A vetőmagosztály együttérző nőtagjai azonban, akiket Széchenyivel „honunk szebblelkű asszonyinak“ is nevezhet­nénk, „kik egekbe emelik a port s halhatatlanságra a halan­dót”, igazságtalannak és méltánytalannak érezték a vállalat szigorúságát s /az emberi hibáktól éppen nem mentes Zsók Imre mellett álltak ki. Botlását menteni persze nem lehetett, de úgy gondolták, az együtt töltött szép napok emlékét érde­mes megőrizni, s utolsó (közös napjukon kegyes ünnepséget rendeztek a vetőmagosztályon. Mert a vállalat lehet szigorú, kegyetlen is lehet, de a női szívek hálásak és hűségesek, sőt annyira hűségesek, hogy a vállalattal, és az igazságszolgálta­tással szemben is a bűnös mellett állnak ki. Szeretve mind a vérpadig, kiálthatták Jókaival), vagy ha nem is a vérpadig, de egy kis kiállásig és tiltakozásig feltétlenül, főleg, ha olyan vérszomjas vállalatról Iván sisó, ameily még arra sem képes, hogy egy megtévedt osztályvezető bűne felett szemethúnyjon. S így lön, hogy az icmléktíetes napon hölgyküldöttség adta át a vetőmagosztály szerény ajándékát, egy ezüst hamutálcát, belevésve a baljós dátumot s az ajándékozók névbetűit. A bűnöst el lehet ítélni, de az ő szemérmes szívük a megtéved tért dobog, akinél nyilván sokkal bünösebb a vállalat, mert a bűnt felfedte s a bűnöst nem engedte szabadon futni. A kegyeletes ünnepségről, ímely a vállalat vezetőinek tudta nélkül zajlott le, Zsók Imre elégedetten, a silier mámorától ittasan mehetett haza. Mert tudta, hogy a „dolgozók bizalmát élvezi”, s ha s. vállalat elvaku ftságból el is ítélte, „munkatár­sai spontán lelkesedése” őt ig azolta. Öt, akinek lelkiismerete tisztább, mint egy Grál-lovagí , mert ime a vészterhes napon a vetőmagosztály hitet tett m t ellette, s ha a vállalat kővel dobálta is meg, ez a kő munkí társai kezében ezüstté változott. így képzelem: mikor lak: isában egyedül maradt, sokáig nem tudott lefeküdni. A kellet nes és kellemetlen emlékek zsi­bongtak lelkében, de végre is n (kecses hamutálcában a dolgo­zók szeretete, hűsége és együttérzése csendült meg. S ez a szeráfi zene őt igazolta, a v; illái attal és az egész világgal szemben. Mikor ezt megértette, feltehetően a tükör elé lépett s mély tisztelettel meghajolt önmaga előtt. CSANYI (LÁSZLÓ. Béke aláír ásgy&jtés Zombán Zombán az MNDSZ-asszo- nyok mellett a községi tanács­tagok is bekapcsolódtak a bé­kealáírások gyűjtésébe. Ju­hász József dolgozó parasztot a 39-es körzet választotta ta­nácstagnak. Juhász elvtárs már lelátogatta körzetét, min­den házba bekopogott, s a bé­keívet körzete minden lakója aláírta. Gémes József dolgozó pa­raszt nem volt odahaza, ami­kor az aláírásgyűjtők megje­lentek lakásán. Másnap Be­ment a tanácsházára. „Elnök 1 dvtárs, családom minden iag- ja aláírta a békeívet, most el- j bitem én is, mert nem aka- r ok kimaradni a békéért ío- ljró harcból. Munkám mellett a z aláírásommal is hitet le­snek a béke ügye mellett — m londotta. Zombán a tanács- tagok és az MNDSZ-asszonyok sz ép munkát végeztek, eddig milr több, mint ezer békealá- írá st gyűjtöttek. Békenagygyűlés Községünkben január 31-én este 6 árakor a béke nagy­gyűlés mintegy 500 fő jelenlé­tében, ünnepélyes keretek kö­zött zajlott le. • annyira felelősek gyerme­keik neveléséért, mint a pe­dagógusok és az ifjúsági szer vezetek. Sokszor tapasztalha­tó többek között, hogy a szü­lők túlzottan „felnőttnek” tartják 15—18 éves családju­kat és nem kérik számon tő­lük munkájukat, cselekede­tüket. A szülői ellenőrzés hiánya, lazasága szinte biz­tatja a fiatalokat a kicsapon­gásokra, az egészségtelen életmódra és a bűnözésre. Ahhoz, hogy a szülők ered­ményesen, gyermekeik érde­két szemelőtt tartó módsze­rekkel nevelhessék családjai­kat, szükséges, hogy a szü­lők, a pedagógusok és a DISZ közösen igyekezzék megoldani ifjúságunk neve­lésének égető problémáit, f^supán néhány gondola- ^ tot vetettem papírra ifjúságunk nevelésének prob­lémájáról. Szeretném, ha a szülők, a pedagógusok, a funkcionáriusok és minden­ki, aki szívügyének érzi if­júságunk nevelését, megírná tapasztalatait, hogy azt mind annyionk hasznára megvitat­hassuk a lapon keresztül. Kertész Károly. Pincehelyen A Népfront-bizottság, a ta­nács tagok, a békebizottság és a ni ipi szervek segítségével a közsi lg majdnem minden há- zána k ajtaján benyitottunk már, és az aláírások száma már meghaladja az 1400-at, amely et a járási küldöttek ma gukka 1 visznek, hogy továbbít hassál 1 tiltakozásunkat a há­borús uszítok mesterkedései el len a megyei, majd az orszá­gos bé iketanácskozásra. A fcx tkenagygyűlés előkészí­tésében és ünnepélyesebbé té­telében részt kért az MNDSZ- szervezot és a DISZ-ifjak is. Szavalai Ital, tánccal tették szí­nesebbé a nagygyűlést. Nagy sikerük volt az általános is­kola úttörő zenekarának is. Bük* ívszky Katalin, népfi ’ont-bizottsági elnök, ' Pince (hely. Vállfltlunk: kőmi íves, épiiie it- és bútorasztalos, villan iy- és rádiószerelő, ács él 9 tetőfedő, üvege ző-keretező, lakaté is, bádog bs, mázol 5-fényező, szobát estő, cemem tárugyártás, szakmá iba vágó új és ja vitás! munkákat Paksi Építi pari KISZ Telefon : 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom