Tolnai Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

ö N A P L O 1955. JANUÁR, 1. s_p_ORjr Az 1954. évi megyei labdarúgóbajnok$ág eredményei, hiányosságai IY. közlemény. Első két cikkünkben a megye labdarúgása fejlődésének hiányosságaival, harmadikban a fegyelmi állapottal foglalkoztunk. Mostani cikkünkben az egyéb szempontokat kíván, juk megtárgyalni, mielőtt a/, e^yes sport­körök teJjesítaiényére térnénk rá. A MÉRKŐZÉSEK LÁTOGATOTTSÁGA •z elmúlt esztendőben sok kívánnivalót ha­gyott maga után. A látogatottság érthetően visszaesett, mert hiszen a szurkolók nem kapták meg szán vonaliban azt, amit a mérkő­zésektől vártak De visszaesett amiatt is, mert ne«n volt érdekes a bajnokság. A Nagymányoki Bányász a tavaszi második fordulóról kezdve élre került és a bajnok ság befejezéséig nem is volt egyetlen csa- at sem. amely veszélyeztette volna első elvét. De nem volt problematikus a má sodik hely sorsa sem. Simontornya és Bony- húd már május 30-án elfoglalta a máso­dik és a harmadik helyet és a bajnokság befejezéséig mindössze az történt, hogy a két csapat egymással helyet cserélt. Ezek szerint tehát csak a 4. helyért volt küz­delem. De ugyanilyen érdektelen volt a ki­esés kérdése is. Június 27e óta Bátaszéik és a Postás volt az utolsó két helyen és itl is mindössze az történt, hogy időként helyet cseréltek egymással. Változatlanul Dunaföldvárott, Tolnán Bonvhádon és Szekszárdon volt a legnagyobb nézőszám, de megnőtt az érdeklődés »N* gvmárryotkon i>s ,a csapat baj­nokságra törekvése miatt. Itt sem volt ritka az 10Ó0 es nézőszám, ami annyit jelent, hogy a 2000 lelkes község minden máso­dik dolgozója szívesen látogatta a bányász­csapat mérkőzéseit. Paitso.n a kezdeti sike. rek után bekövetkező sikertelenségek hala­sára alaposan megcsappant a nézők száma és csak az joszi szezon végére emelkedett ismét a nézőszám. Dombóvárott meglehető­sen gyen >e az érdeklődé« a dombóvári csa paiok mérkőzései iránt. Amióta hanyatlott a dombóvári labdarúgás, azóta egvik csapai sem tudja mozgósítaná a szurkolókat. A PÁLYÁK ÁLLAPOTA. Szekszárdon 1954-«ben sem fejeződött be « szekszárdi sporttelep építése. Bár hasz­nálatba vették a sportkörök a nagypá ' 8«eg kell mondanunk, hogy a pálya füve­sítése másodszorra sem sikerült A pálya befejezetlenség© maga után vonja azt, hogy az OTSB által a megye részére leadott hi­telkereteket mind a szekszárdi pálya emészti fel és emiatt nem kerülhet előtérbe a bony­hádi pálya bekerítése, vagy az új duna- földvári pálya^ megépítése, vagy esetleg két évvel ennekelőtte megkezdett gyönki sport­telep befejezése. A megye pályái közül vál toz'ajlanul a nagymányoki a legjobb pálya, amely rendelkezik lelátóval, korszerű öltö­lő és tussoló helyiségekkel, gyepes játék­térrel. Rajta kívül a szekszárdi, a dombó­vári és bizonyos vonatkozásiban a mázai elé­gíti ki az igényeket. A nagymányokin kívül gyepes játéktere nincsen a megyének. Nem számíthatjuk ide a szekszárdi gyepes játék, teret sem, amelynek a füvesítése nem sike­rüli. A szekszárdi saJakos edzőpálya vál­tozatlanul a megye egyik legjobb pályája nak számít. Mai szemmel azonban bajnoki mérkőzések lejátszására nem alkalmas, mert igen sok horzaolásoa sérülés előidézésére kerülhet sor. AZ IFJÚSÁGGAL VALÓ FOGLALKOZÁS az elmúlt esztendő során lendült fel isimét. Az ifjúsági bizottság egy évi szünet után ismét megrendezte a megyei úttörő labda­rugó bajnokságot. A bajnoki küzdelmekben 37 úttörő csapat vett rész>t és ezek 8 cső portban körmérkőzéssel döntötték el az elő­döntőbe való jutás jogát. A 8 csoportgyőz­tes kieséses rendszerrel lebonyolított küz_ delemben mérte össze erőit, melynek ered­ményeképpen a dombóvári ált. fiúiskola és a hőgyészi görög nevelőotthon csapata, ju­tott a döntőbe,, amelyből a dombóvári ált fiúiskola csapata került ki győztesen. Megvan tehát a remény arra, hogy a dom­bóvári labda rugósport — ha topábbra 1« ilyen szeretettel foglalkoznak az úttörők­kel — vé#re kilétből majd a huJl&mvölgy bői. Dombóváron kívül Tamásiban foglal­koznak még igen előszeretettel ég eredmé­nyesen az úttörő labdarúgással és az elmúlt esztendőben szétszéledt csapatnak 1—fi év múlva komoly utánpótlás« lehet 1954-ben került sor első izben a megyeó ifjúsági bajnokságok kiírására és megren­dezésére is. A bajnoki küzdelmekben a me­gyei bajnokságban szerepelt csapatok ifjú­sági együttesei vettek részt. Az ifjúsággal való foglalkozás az elmúlt esztendei labda­rugó értekezlet utám indult meg intenzí­vebben, és ennek eredményei majd coak 1—2 év múlva fognak jelentkezni, de máris megállapítható. hogy több olyan játékos van, akit az ifjúsági bajnokság hozott fel­színre. Elég. ha itt a Dózisa fiataljódra. Nfajnayra. Pólonra. Tanczra. stb. gondolunk. A további fejlődés érdekében még nagyobb szorgalommal, lelkesedéssel kell fáradoz­nunk az ifjúság nevelésén. A JÁTÉKVEZETŐKÉRDÉS változatlanul fontos kérdése a megye lebda. ruigósportjának. Neun elég csak a megye játékvezetőinek a működését bírálni, ha­nem a sportköröknek és a szurkolóknak is hozzá kellene járulmi.a ahhoz, hogy mennél több játékvezető álljon rendelkezésre. Ad­dig, amíg a rendelkezésire álló játékvezetői á.rdja óppenosakihogy elégséges a megyei, ifúsági és járási bajnoki mérkőzések leve­zetésére, addig ezen a téren sem számol­hatunk nagyobb arányú fejlődésfel. Itt is a ■öm égésit és re keT.ene a súlyt helyezni. Ad dig azonban, a/nvig a hirdetett játékvezetői tanfolyamok jelentkező nélkül maradnak, addig ennek a megvalósítására nincsen sok remény. Főleg a „kiöregedett" játékosokat várják a játékvezetői tanfolyamok. Ka-pcso- ’ódjanak befle mennél többen azok a játé­kosok ebbe a munkába, akik lassan fel­hagynak az aktív labdarúgással. Az elmúlt esztendőiben is cserejátékvezetést bonyolí­tsunk le a szomszédos Somogy, Baranya. Bács-Kiiskutn és Fejér megyével. A tapasz­talat azt mutatta, hogy a csere játékvezetés rendszere bevált, mert gyengébb teljesít­mény esetén sem volt annyi kifogás * csere- játékvezető ellen, mintha a mérkőzést hazai rátékvezető vezette volna. A senki sem pró­féta a saját hazájában elv igen gyakran megmutatkozott a valóságban is. A csere- játékvezetőt sem a csapatok, sem a szur­kolók ne.m fogadták előítéletekkel. Ennek megfelelően- nyugodtabb légkörben a játék­vezető is jobb teljesítmény nyújtására ké­nes. De ha hibáz is. azt sem rójak fed neki úgy, mint a hazainak, akinek a hibája mögött mind a játékosok, mond pedig a szurkolók valamennyien mesterkedést sej­tenek. A megye játékvezetői az elmttH esztendő­ben is igyekeztek fejlesztem elméleti! kép­zettségüket. A januárban megtartott képesítő vizs gálatokom a megye játékvezetőd jól megáMták helyüket és 95 százalékos ered­ményükkel az országban a 4. helyen vé- geztek. Szokásos nyári táborozásukat rs megtartották, ezúttal Szekszárdon. Ezenkívül miin den csütörtökön tartottak elméleti to­vábbképzést. Megítélésünk szerint azonban a játékvezetők erőnléti felkészülése nem volt az elmúlt esztendőben sem megfelelő Ezt bizonyítja az a megfigyelésünk, hogy az első félidei jő teljesítmény után mind több hiba mutatkozott meg nem egy játék vezető ítéleteiben. A további fejlődés érdekében növelnünk kéül a működő játékvezetők számát, hogy a várhatóan terebélyesedő megyei labda­rúgás számára mind mennyiségben. mind pedig minőségben megfelelő számú játék­vezető állhasson a megye labda rugósport ja rendelkezésére. Az OTSB is belátta, hogy helytelen volt ax az intézkedése, amedlyeJ megtiltotta a cserej étékvezetés alkalmazását. Éppen ezért megítélésünk szerint a jövőben is arra kell igyekeznünk, hogy mennél több cseTejá- tekvezetót kapcsoljunk be a bajnokság le­bonyolításába. A küldésnél azonban figye­lemmel kell lennünk, hogy a játékvezetők költségei ne jelentsenek túl nagy megter­helést a sportköröknek s különösen me je­lentsenek nagyobb költséget, mintha hazai játékvezetőkkel látnánk el a mérkőzések le vezet te lését AZ EDZŐKÉRDÉS ládán egyik legfontosabb kérdése a megye kubdarugó&portjának. Bár annyit elért az MTSB, hogy az edzők Tanácsa, az elmúlt esztendő folyamán megalakudf és fejtett is ki néminemű tevékenységet, aaxxnban még mindig nem olyat, amilyenre elengedje tetlenüd szükség van a megye Ikbdeurugó- sportja színvonalának emelése érdekében. A bajnokság befejezése után megrendezett segéd oktatói tanfolyam münden bizonnyal töm majd voLamát ezeken a réseken, * de a továbbiakban is törekednünk kell arra, hogy edzőink elméleti színvonalát tovább­fejlesszük, megtaláljuk a módját annak, hogy az Edzők Testületébe a megye vafa- meisnyi edzői tevékenyen vegyenek részt és foglalkoznának olyan szakkérdésekkel, amelyek megoldása a megye labdarúgására lesz jótékony hatással. Ma már egyeCen megyei bajnokságért játszó csapat sem lehet edző nélkül, de legyen célja a »portkö­röknek, hogy legalább segéd ok tat ók kai töl­tik be edzői állásaikat. S ha elérjük «zt, hogy a megyében mennél több oktató kap majd helyet az egyes sportköröknél, akkor az ő munkájuk nyomán minden bizonnyal emelkedni fog a megye labdarúgásának a színvonala is. Ezekben foglaltuk össze általános Wroasz. hallatáinkat és ezekután áttérünk majd & egyes csapatok teljesítményének az értéke­lésére. TOLNAI NAPLÓ •zerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Király László Kiadja: a Tolnai Napló Lapkiadó Vállalat Terjeszti a megye Összes postahivatala Szerkesztőség telefonszáma: 20-10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi utca 18. Előfizetéseket a megye valamennyi posta- hivatala felvesz Előfizetési díj: havi 11.— Ft, Baranya megyei Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső DOMBÓVÁRI SPORTHÍREK A dombóvári járási TSB mellett működő kosárlabda társadalmi szövetség tervbe vet­te, hogy 1955. évben a járás területén be­indítja a kosárlabda bajnokságot. Előrelát batóJag a Dombóvári Honvéd, a Dombóvári Kinizsi, a Dombóvári Tanítóképző 1—11. csapata és a dombóvári gimnázium vesz részt » járási bajnokság küzdelmeiben. A Dombóvári Lokomotív és a Dombóvári Fák­lya kosár Labdacsa pata a megyei bajnokság­ban fog szerepelni továbbra is. •k A dombóvári gimnázium férfi tornászcsa­pata, mint már közöltük, ezévben is me?, nyerte a megyei középiskolás bajnokságot és ezzel biztosította magának az országos köz-ép iskolás bajnokságon vadé részvételt. Reméljük, hogy ez alkalommal még sikere­sebben fognak szerepelni, mint az elmúlt évben és ezzel is hírnevet szereznek a dombóvári gimnáziumnak * A dombóvári járási TSR új elnököt ka­pott, Fürjes János személyében. Mint isme­retes Fürjes sporttárs a megyei kosárlabda társadalmi szövetség titkára volt, »hol ki­váló munkát végzett. * A JTSB mellett működő agitációs és pro­paganda bizottság készül a falusi tporlkö rök vezetőségválasztására. A bizottság a választások előkészítésének ideje aJatt film­vetítése* sportköri estéket tart. Ezeken az estéken ismertetik a vezetőségrválaszlások célját és az újonnan választott vezetőségi tagok munkáját és feladatait. Vörös Gyula levelező HÁROM .HÓNAPI BÖRTÖN A JÁTÉKVEZETŐ MEGÜTÉSEÉRT iá. budapesti hadbíróság az elmúlt napokban tárgyalta Horváth Lajos bátaszéki labdarugó játékos ügyét. Mint ismeretes, az ősz folya­mán Bátaszéken egy labdarugómérkőzés után az öltözőbe menet Horváth Lajos meg­ütötte Zsoldos nevezetű játékvezetőt. A had­bíróság Horváth Lajost három hónapi bör­tön büntetésre ítélte. Ugyancsak le kell töl­teni« a fentnevezettnek egy korábbi __ tíz h ónap — büntetését is, mely idáig felfüg­gesztés alatt volt. Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az w­MDATSMGÁI,TATÁS P I IC KK SZOMBAT, JANUÁR 1 cöVtLEIES GYOU1 SZOKTAK: 11/1. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP: Újév. — IDŐ JÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás szombat estig: — Változó felhőzet, néhány helyen ki­sebb havazás. Időnként élénkebb északi-északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés erősödik, a nappaii hőmérsék let alig változik. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet ma éjjel: mínusz 3—mínusz 6 fok között, egyes he­lyeken mínusz 6 fők alatt. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet mínusz 2- plusz 1 fok toözött. — Elkészült a Dunaföldvári Cipész K. T. Sz. új kazánháza. A szövet­kezet műhelyeibe gőzfűtést vezetnek be. A gumiüzemben és a gyermek- olpőrészlegnél már működik a gőz­fűtés, a többi műhelyben az új esz­tendőben készül eL — Műsoros karácsonyfaünnepélyt rendeztek a paksá Építőipari K. T. Sz. dolgozód az ünnep második nap­ján, melyen családostul vetitek részit a szövetkezet tagjai, mintegy két­százan. A szép műsor után az ösz- szegyűlit gyermekseregnek kiosztot_ ták a szövetkezet ajándékait. — Megalakult a gazdakör Duma- földváron. Már eddig 23-an jelent­keztek a hétfőn meginduló ezüstka _ lászos gazda-tanfolyamra. A tanfo­lyam megszervezésében komoly se­gítséget nyújit Holmi Miklós agrár­egyetemi hallgató, aki téli szabad­ságát tölti a községben. MOZI Garay filmszínház: 1955 január hó 3-ig: 2X2 NÉHA 5. Zene, vidámság, szerelem! Színes magyar filraóperett! Kezdések: vasár- és ünnepnap a, b é§ 8 árakor. Hétköznap: 6 és 8 órakor. Négy év as iskolánkban Félénk, eopfos kislány voltam négy évvel ezelőtt, mikor új aktatáskámat szorongatva, Izgatottan mentem fel a sztálinién! általános iskola lépcsőjén. Akkor ez volt a Közgaz­dasági Technikum kölcsön iskolája, de a megnyitó­beszédében az Igazgató elvtárs bejelentette, hogy jövőre felépül az új Isko­lánk. Saját iskola! Uj is­kola! Zúgott a diáksereg. Én még nem is tudtam mit jelent ez. Nem tud­tam, hogy ez a sok-sok diák, aki most együtt örül, eddig három külön­böző épületben tanult. — Később megértettem a nagydfákok örömét, hisz ránk se várt sokkal jobb sors, másik iskolába jár­tunk tornaórára, másik­ba gépírásra és oroszra. Szerencsére nem tartott sokáig ez a vándorlás, az Ígéret bevált és a máso­dik év szeptemberében új, modem iskola várt ben­nünket. Az új iskolában meg­változott az életünk, ab­ban a tudatban, hogy a miénkben vagyunk, sok­kal jobban kihasználtuk azokat a lehetőségeket, amelyeket szabad hazánk nyújtott számunkra. Sport kultúr-, tanulmányi ver­senyeket indítottunk, diák bálokat, teaesteket rendez tünk. Az én osztályom va­lahogy visszahúzódóbb volt mint a többi. Résztvet- tünk ugyan mindenben, de kényszerből, nem volt meg a kellő lelkesedés, nem volt összhang az osz­tályban. így nem sok ered ményt értünk el, mindig az utolsók között kullog­tunk. Ami pedig a legna­gyobb hibánk volt: ebbe bele is nyugodtunk. Az iskola élete pedig napról-napra mozgalma­sabbá vált. Tavaly ápri­lisban Budapesten az or­szág Közgazdasági Techni kumai között rendezett kultúr- és sportversenyen szép eredményeket értünk eL A lázas készülődés eredménye kicsit lelkesí­tette osztályomat is és ez már jó előjel volt. Az utolsó évben aztán telje­sen megváltoztunk. Há­rom év alatt az osztály legrosszabb, legfegyelme- zettlenebb tanulói lemor­zsolódtak és akik vissza­maradtunk egy egységes, összefüggő osztállyá fej­lődtünk. Egységes erővel dolgoztunk és az utolsók kpzül a második helyre küzdöttük fel magunkat. Ezt az eredményt elsősor­ban az igazgató elvtárs­nak, a DISZ szervezetnem és a többi tanárunknak köszönhetjük, akik segit- ségükkeb buzdításukkal erőt öntöttek belénk. Ezzel a lendülettel foly tatjuk továbbra is mun­kánkat, szorgalmasan ta­nulunk és készülünk a nagy erőpróbára, az érett ' ségire. BARTOS MÁRIA IV. B. Közgazdasági Technikum, Szekszárd. RÁDIÓ-MŰSOR ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOKi KOSSU1H-RADIÓ: 4.30: Hírek. Időjárás- jelemtós. — 4.40—8.22-ig: Reggeli zenés mű ser. — Közben: 5.30: Failurádió. —■ 6.30: Színházak műsora. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.00: Hírek. Időjárásje lentés. — 7.30: Naptár. — 8.22: Műsorismer­tetés. — 9.20: A Gyermek rádió műsora. — 10.00: Hírek. Időjárás jelent és. — 12.00: Hí- rr»k Lanszemle. IdŐTárásjelentés. — 14.00 Hírek. Közérdekű közlemények — 14 10: Időjárás és vízállás jelentés. 17.00: Hírek Időjárásjelentés. 20.00: Esti Híradó, időjárás- jelentés — 22.00: Hírek. Időjárásjelentés, iport. — 24.00: Hírek. Időjárásjedeuies. — 0.22: Himnusz. Utána; Vízjelzőszolgálat. PETÖFI-RÁDló: 6.30: Á kis iskolások enibora. — 6.40: Torna. — 11.30- Műsorzá­rás — 23,00: Műsorzárás, Január 2., vasárnap KOSSUTH-RÁDIÓ 5.30—6.00: Toki Horváth Gyula és zene­kara játszik. — 6.00—8.00-ig: Reggeli zene — 8.10: Egy falu egy nóta. — r'00:. Zene­barátok köre. — 10.00: A nyulláb Előadás. — Í0.10: Csinn-Bumm! A Magyar Rádió yermekcirkusza. — 10.50: Szól a harmoni­ka. — 12.15: Magyar nóták és csárdások. — 13.15: Jó munkáért — «zép muzsikát! — 14.15: Mascagni! Parnsztbecsület. — 1130: Szív küldi szívnek szívesen — 17.00 Tfnc. zene a Német Demokratikus Rádió műsora, ból. — 17.40: Don Qoijote. — 19 00: Sz.ív küldi szívnek szívesen. — 19.30: Az épiilő kommunizmus nagv országában. — 20.20: Ooerett-est. — 22.10: Könnyű melódiák. — 22.50: A Salzburgi Ünnepi Játékok műsorá­ból. — 0.10; Magyar népzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Orosz népdalok. — 9.00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népek dalai és táncai. — 11.50: Vidám zenés va sámap délelőtt. — 12.30. A világirodalom humora. — 13.00: Művészlemezek. — 14.00: Hangverseny magyar és szovjet filmek ze­néjéből. — 15.00: Rádiólexikon. — 15.30: Magyar népi muzsika. — 16.00: Részletek népszerű Wagner-operákból. — 17.00- A Rá­dió Gyermekszínházának műsora — 17.50: Könnyű szimfónikus zene. — 19.10: Beszél­getés Várkonyi Zoltánnal. — 19.30: Csángó dalok. — 20.10: Könnyűzene. — 20.20: A ,.Tartós békéért, népi demokráciáért!“ című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene — 21.30: Fúvószene a baráti rádiók műsorából. — 21.55: Zenekara hang verseny. Január 3., hétfő KOSSUTH-RÁDIó ^ 8.30j Zenekari hangverseny. — 9.20: Az úttörők és középiskolások versenye — 10.10: Cser Tímea énekel, zongorán kíséri Cser Gusztáv. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Operakórusok. — 11.30: Aranyhomok aranyvessző. Koroda Miklós írása. — 12.10. Klasszikus operettek. — Afrika az almok világában és a valóságban — 13.00: Színes magyar népi muzsika. — 14.25: Úttörő-hír­adó. — 14.50: Heti Zenés Kalendárium. — 15.40: ^Ribáry: Szonáta. — 16.00: Ifjúsági fejtörő. — 16.25; A középiskolások zenei műsora. — 16.40: Sal.japin énekel. — 17.10: Válaszolunk falusi hallgatóinknak. — 17 30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Ágit. Prop. műsor. _ 18.2Ó: Régi francia muzsika. — 18.40: Ifjúsági műsor. — 19.00- Jó munkáért — szép muzsikát. — 20.20: lYinczene. — 20.55: Mozart-hangverseny. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 23.07: Népzene — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Utry Anna énekel. PETŐFI RÁDIÓ 6.50- Magyar fűvósindulók. — 14.00: Ope­rarészletek. — 15.00: Legújabb lemezeink­ből. — 15.40: Rendkívüli követ. Borisz Liszkin elbeszélése. — 16 00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Tóth József énekel. — 17.00: A KIOSZ Titkárság férfikara éne­kel. — 17.25: A dollár álarc nélkül. Elő­adás. — J7.40; Részletek Puskov ,,Álarcos­bál“ című filmjéből. — 18.00: Virágcsokor. — 18.30: Hangszerszólók. —19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: A tolvaj. Petelei István elbeszélése. — 19.50: Opcrarészletek. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Népzene. — 21.10: T'uiczene. — 21.25: Válasz a hallgatók k .(lésére. — 22.00: Szórakoztató zenekari muzsika Január 4., kedd KOSSUTH-RÁDIó 8.30: Rácz Béla és zenekara játszik. — 9.00: Indulók, tömegdalok — r-.15: Ifjúsági sporthíradó. — 10.10: Szórakoztató zene nagyzenckarra. — 11.00- Délelőtti hangver seny. — 11.30: Indulók és táncok fúvósze­nekarral. — 11.40: A parancsnoknő. Step­han Hermlin elbeszélése. — 12 15: Szovjet együttesek műsorából. — 13 00: Katona La­jos énekel. — 13.15- Bólv Mária zongorá­zik. — 13.30: Operettkettőisök. — 14.25: Az úttörők és középiskolások versenye. — 11.45: A Gyerniekrádió műsora. — 15.20: Klasszikus operákból. — 16.00: Hajnal előtt — 16.44: Kórusok. — 17.10: Válaszolunk falusi hall gatóinknak — 17.30- Régi magyar dalok. — 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.35: Közvetítés a Nemzeti Színházból. „Othello“ Tragédia öt felvonásban. — 23.00: Magyar előadóművészek hangversenye. — 0.10: A Galgahévízá asszonyok énekelnek. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Hanglemezek. — 14.00: Népek dalai és táncai. — 15.00- A Császár—Groll har­monika kettős játszik. — 15.30: Még egy megyei történet. Elbeszélés. — 15.47: Gluck: Iphigenia Aulisban — nyitány. — 16.00: Ma­tyó és zalai népdalok. — 16.46: örmény népdalok. — 17.00: Orgonamuzsika. — 17.3Ü: Beszélő atlasz: Finnország. — 17.45: Tánc­zene. — 18.30: Az épiilő kommunizmus nagv országában. — 19.00: Vörösmarty Mihály és a muzsika. Előadás. — 20.40: Mi újság a tudomány és a technika világában. — 21.00; „Híres nőalakok Puccini operáiban“. — 21.30: A Lengyel Rádió népi zenekara ját­szik. — 22.00: Zenekari hangverseny Január 5., szerda KOSSUTH-RÁDIó 8.30: Népszerű operarészletek. — 9.20: Sándor Mátyás. I. rész. Verne Gyula regé­nyéből írta Gáti József — 10.10: Muzsi­káról — mindenkinek. — 11.00: Délelőtti hangverseny. — 11.30- Filmdalok. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Az anyós Vologyin el­beszélése. — 13.20: A Textil- és Ruházati Dolgozók Szakszervezetének Központi népi zenekara játszik. — 13.50: Fényes Szabolcs: Egyveleg. — 14.25: Uttörőhíradó. — 15.20: A pótolhatatlan ember. Ifjúsági rádiójáték. — 16.00; Zenekari hangverseny — 16.40: Kedves Hallgatóink! Levelekre válaszolunk. — 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 17.25: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: A virágzó mezőgazdaság útján. — 18.30: Magvari Imre és zenekara játszik — 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Szi-, vnryány. Zenés irodalmi tarka-est. — 21.20: Tánczene. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Magyar Rádió szimfónikus zeneka­ra játszik. — 23.30: Chopin: Asz dur ke­ringő. — 23.35: Lucrezia Bori énekel, a Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 0.10; Vidám népi kórusok. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Csárdások. — 14 00: Művészlemezek. — 14.50: Halló itt Berlin! A Német De­mokratikus Rádió műsorából. — 15.20: Rész­letek a Debreceni Csokonai Színház Lehár Ferenc „Luxemburg grófja“ című operettjé­nek előadásából. — 16 20: Dutka Ákos és Peterdi Andor verseiből. — 16.40: Verbun­kosok- népdalok, csárdások. — 17.20; Pil­lanat. Korolenkó elbeszélése. — 17.45: Ka­marazene. — 18.30: Az anyagi érdekeltség a mezőgazdaságban. Előadás. — 18.50: Két magyar daljáték zenéjéből. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Sporlhíradó. — 20.40; Híres törté­nelmi operákból. — 21.20: Orvosi tanácsok. — 21.30: Népi énekesek és együttesek mű­sorából. — 22.30; Charles Lmbert énekel. Január 6-, csütörtök KOSSUTH-RÁDIó 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10« A Belügyminisztérium népi zenekara játszik. — 10.30: Kedves szóval, vidám dallal. — 10.50: Indulók és közzenék. — 11.30: Pál­mák és emberek Libanonban. Utinapló. — 11.50: Hanglemezek. — 12.15; Operarészletek. 13.00: Baróti Szabó Mária nyolc forra­dalom hősié. Előadás. — 13.20: Mai opérett- zone. — 14.25: A Rádió Gyermekújság mű­sora a kisiskolásoknak. — 15.15: A Gyer­mekrádió műsora. —^ 15.30; Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 16.00: Az Ipari Tanulók Központi Együttesének mű­sora. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.20: Operettrészletek 19.00: Ifjú Figyelő. 19.30: Tánczene. — 20.20: Szórakoztató zene. — 20.30: Verdi: A trubadúr. Opera négy fel­vonásban. — 23.00: Szórakoztató zene. — 0.10: Lukács István cimbalmozik, a Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 6.50; Magyar népdalfeldolgozások — 14 00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara ját­szik. — 14.40: Oláh Kálmán és zenekara ját­szik. — 15.10: Megy a csendőr Csorba után. Részletek Madarász Emi.1 elbeszélő költe­ményéből. — 15.30: Delly Rózsi Schumann- dalokat énekel. — 15.39: Névay Ilonka zon­gorázik. — 16.00: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 16.30: Fiatalok zenei újságja. — 17.25- Szovjet és román népi együtte;sek műsorából. _ 17.50: Mikrofonnal a tudo­mány Laboratóriumában. — 18.00: Beethoven kamaraműveiből. — 18.35: Uj könyvek. — 19.05: Operettzene. — 19.30: Zenei stílu­sok. Előadás. — 20.00: Szabadságról dalol­tak ... — 20.36; Képeslap Leningrádból. — 21.04: Tánczene — 21.30: Sporthíradó. — 21.50: Vidám kórusok. _ 22.20: Zenekari hangverseny. Jannár 7., péntek KOSSUTH-RÁDIó 8.30: A Magyar Rádió népi zenekara ját­szik. — 9.00: Indulók és tömegdalok. — r.20- Uttörőműsor. — 10.10: Bisztriczky Ti­bor hegedül. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: A kisiskolások műsora. — 11.30: Uj hajtás. Fiatal írók és költőik félórája. ^ — 12.15: Sárközi szőttes. Vavrinecz Béla nép­dalfeldolgozása. — 15.00: Tánczene. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50; Kodály-népdalfeldol- gozások. — 15.10: A szovjet írók II. kon­gresszusa. Beszámoló. — 15.40: Részletek két rádióoperettből. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.44): Kamarazene. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Olasz nép­dalok. — 19.00; Külpolitikai kérdésekre vá­laszolunk. — 19.15: Jó munkáért szép mu­zsikát. — 20.20: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekara játszik. — 21.30: Sporthír­adó. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Tánczene. — 22.45: Berzsenyi Dániel ver­seiből. — 23.00; Könnyű zene. — 23.30: Las­san leszáll az éj . . . Verses, zenés össze­állítás. — 0.10 Keringók és csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Keringek. — 14.00: Vígopera részi etek. — 14.50: Népek dalai. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Kóczó Gyula és zenekara játszik. — 16.40: Délutáni hangverseny. — 17.30: Ba­lázs Anna irodalmi riportja. — 18.00: Ka­marazene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Dalol az ifjúság: Kórusok. — 19.20; A nagy gazda menye. Rá­diódráma — 20.30: Tánczene. — 21.00 : 900 millió . . — 21.30: Liszt műveiből. — 22.10: Csajkovszkij operáiból. Jannár 8., szombat KOSSUTH-RÁDIó 8.30: Fúvóezene. — 8.50: Operettrészletek, — 9.10; Gsilicsala csodái. A Gyer­mekrádió műsora — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A Zeneművészeti Fő­iskola hallgatóinak hangversenye. — 11.30: A téli Balaton. Előadás. — 11.40: Kórus- hangverseny. — 12.15; Szórakoztató zene. — 13.00: Magyar népdalok és nóták. — 13.40: A Budapesti Rendőrség fúvószenekara játszik. — 14.25: Uj zenei Újság. — 15.20: A német militarizmus újjáéledésének nem­zetközi előzményei a két világháború kö­zött. Előadás. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Verdi dalok. Gál György Sándor előadása. — 16.40: Kedves hallgató­ink! Levelekre válaszolunk. — 17.10: Szól a duda. —. 17.30: Szövetkezeti Híradó. — 18.00: Egy falu —• egy nóta. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00; Zenés esték Budapesten. — 20.20: Tar­ka-barka. — 22.20: Tánc éjfélig. — 0.10: Szerelmes dalok. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Filmzene. — 14.00: Kálmán Imre ope­rettjeiből — 14.50: „A korszerűtlen író“. Bálint György emlékezete. — 15.20- Polgár: Kérők. Ismerteti S-zentgyörgyi Elvira. — 16.20: Magyar festészet a reformkorban. Előadás. — 16.40: Tánczene. — 17.10: Orma nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.30: Men­delssohn műveiből. — 18.00: A „Véres ▼*- sárnap“, 50. évfordulója. Irodalmi összeáltí- -tás. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00; Tíz perc közgazdaság. — 19.45: Az új magyar novella. Előadás. — 20.00: Álmodj, édes, álmodjál. — 20.20: Sporthír­adó. — 20.40: Népszerű operarészletek. — 21.20: Repül a szán . . . Magyar nóták és csárdások. — 22.00: Zenekari hangverseny. I « 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom