Tolnai Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-19 / 301. szám
1954 DECEMBER 19 NAPLÓ a A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája újabb felhívást intézett a bonni parlamenthez Szovjet diplomáciai lépések Stevenson amerikai tábornok nyilatkozatával kapcsolatban Bertái (MTI) Johannes Dieckmann, a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának elnöke a Német Demokratikus Köztársaság törvényhozóinak nevében levelet intézett Gerstpnmaierhez, a bonni parlament elnökéhez és a parlament valameny- nyi tagjához. A levélben felszólítja a szövetségi gyűlés tagjait, hogy a német kérdés békés rendezése, a béke fenntartása, Németország egyesítése érdekében vessék el a párizsi szerződéseket és szánjanak síkra azért, hogy Kelet- és Nyugat-NémetPárizs (TASZSZ): Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere és Eden, angol külügyminiszter, még az atlanti tanács ülésszakának kezdete előtt, csütörtökön, megbeszélést folytatott Mendes-France, francia miniszterelnökkel és külügyminiszterrel. Számos szemleíró véleménye szerint a megbeszélések során Dulles főcélja volt újabb nyomást gyakorolni Franciaország vezető köreire, hogy a francia parlament ratifikálja a Nyugat-Németországot fel- fegyverző londoni és párizsi egyezményeket. Mint a United Press amerikai hír. ügynökség közleményéből kitűnik. Dulles ismét az amerikai ..biztosítékok“ ígérgetéséhez folyamodott, ország meghatalmazott képviselői kezdjenek tárgyalást egymással 1955- ben végrehajtandó szabad össznémet választások előkészítése cétjábóL A népi kamara hangsúlyozza, hogy á Német Demokratikus Köztársaság képviselői minden előzetes feltétel nélkül készek ilyen tárgyalásokat folytatni. A levél régül felszólítja a bonni képviselőket, hogy segítsék elő Németországot is magáhafcglaló európai kollektív biztonsági rendszer megteremtését. Dulles és Eden a sajtó közleményei szerint támogatásukról biztosították a francia kormányfőt. Utaltak arra, hogy az Egyesült Államok és Anglia hajlandó garantálni a Saar- vidéknek az október 23-i francia— német egyezményben meghatározott státuszát, amennyiben Párizs ts, Bonn is eljuttatja hozzájuk a megfelelő kérelmet. Dulles és Mendes-France csütörtö. kön megegyeztek a baodajista hadsereg felfegyverzésének és kiképzésének folytatásában. Ami a Szovjetunióval való tárgya, lások kérdését Illeti, a három nyugati hatalom miniszterei, mint a sajtó közli, úgy döntöttek, hogy meg maradnak eddigi állá.-ymtjuk — az „erő politikája“ mellett Mendes-France felvetette a biza'mi kérdést a társéPamok költségvetésével kapcsslatfcan Párizs (MTI) A francia nemswt- gyffiés pénteken eote szavazott az indokínai társállamokkal kapcsolatos költségvetés fölött, melyet a kormány terjesztett eű-ő. Mint ismeretes. a nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ezt a költségvetést elutasította. A nemzetgyűlés 301 szavazattal 291 ellenéiben, szintén elvetette a költségvetést, ami az eleő komoly kudarcot jelenti a nemzetgyűlésben Men- des-France részére. A kormány ekkor elhatározta, hogy felveti a bizalmi kérdést egy „újabb” költségvetéssel kapcsolatban, amely azonban csaknem teljesen azonos az elvetett költségvetéssel. A pénzügyi bizottság ismét összeült és ismét elutasította — 22 szavazattal 17 ellenében és 4 tartózkodás mellett — ezt az „új" költségvetést. A nemzetgyűlés ezwtán a pénzügyi bizottság elutasító jelentése fölött szavazott. A szavazás eredménye a következő: a pénzügyi hízottság jelentése mellett (vagyis a kormány ellen) szavazott 293 képviselő, a bizottság jelentése ellen (vsevis a kormány mellett) szavazott 295 képvise- 1Ő. A Mendes-France kormánv tehát mindössze kettő szavazattöbbséggel meneficiilt meg a bukástól. A kormány ellen szavazott 9fi kommunista és haladó képviselő. 74 MRP-pérti. 37 fü? get len köztársasági. 32 ARS, 25 független paraszt- Pértt 15 parssztpárti képviselő és más képviselők. 8 Franc'» ü«;6 Fróa éNnua^sra a'ánija a há’iorös szerződéseket Párizs (MTI) Francia lapjelentések szerint a Francia Unió Tanácsa csütörtökön a késő éjjeli órákig tartó vita után a párizsi egyezmények ra- Hfikálását ajánló határozatot hozóit. A határozat mellett kilencvennyolcán szavaztak, ellene tizenöten (kommunisták és haladó aondolkodásu vol cáriak), mjg az MRP és a magukat függetleneknek mondó küldöttek egy része tartózkodott a szavazástól. Gerstenmaler, a bonni parlament elnöke eltitkolta, hogy a német evangélikus egyház vezető képviselői a párizsi szerződések elutasításira szólították fel a nyugatnémet szövet" ségi gyűlést Berlin (MTI) A német evangélikus egyház 300 ismert vezető képviselőié, köztük Niemöller, a hessen! egyház- kerület elnöke, néhány nappal ezelőtt levélben szólította fel a nyugatnémet szövetségi gyűlést, hogy ne ratifikálta a párizsi militarista szerződéseiket, amelyeknek végrehajtása megakadályozná a német probléma békés megvalósítását. Gersten mai er, a bonná parlament elnöke, akinek a levelet címezték. Adenauer utasítására eltitkolta az egyház képviselnek levelét, hogy ne gördüljenek akadályok a békeelle nes paktumok ratifikálásának útjába T. FELVONÁS Történik: 1944. London. Szín: Churchill angol miniszterelnök dolgozószobája. Szereplők: Churchill, Churchill titkára és egy józan ember. CHURCHILL: (szivarozva, miközben-a második front létrehozása már a körmére égett) Mondja titkár úr, mi hír a második frontról? TITKÁR: Minden rendben. A meg egyezés értelmében az oroszok a keleti arcvonalon olyan hatalmas támadó hadműveletbe kezdtek, hogy a németek kénytelenek voltak több hadosztályt nyugatról keletre irányítani. Ezzel biztosítva volt akciónk sikere. Ütjük a hácikat. CHURCHILL: Rendben. Segítjük az oroszokat EGY JÓZAN EMBER: Úgy vélem, hogy a háború főterhét a szovjet csapatok viselik, győzelmeikkel örök dicsőséget szereznek maguknak. II. FELVONÁS. Történik: 1945. London. Szín: az előbbi. Szereplők: az előbbiek és egy német tábornok. CHURCHILL: (súgva) Titkár úr, azonnal küldjön nevemben táviratot Montgomery tábornagynak. A távirat tartalma legyen, hogy a kapitulált nácicsapatok fegyvereit olymódon raktározzák, hogy azokat a kellő időben azonnal vissza lehessen adni a németeknek a Szovjetunió ellelni támadás céljaira. — Figyelmeztetem titkár úr, hogy ennek a -táviratnak olyan titokban kell eljutni MontgoMoszkva (TASZSZ): A. F. Dobri- nyin, a Szovjetunió ideiglenes ügyvivője az Egyesült Államokban, december 16-án felkereste H. Hoower urat, az Egyesült Államok külügy- miimszterhelyettesét és a következő tartalmú nyilatkozatot tette előtte: „Az angol sajtó jelentése szerint Stevenson tábornok, az Angliában állomásozó +9. amerikai légihaaosz- táiy parancsnoka, december 10-én a bentwatersi (Anglia) repülőtéren kijelentette, hogy hadosztálya keretébe tartoznak olyan bombézógépek, amelyek rendeltetése atomtámadást intézni a Szovjetunió ellen, továbbá, hogy ezt a feladatot már két és fél évvel ezelőtt kitűzték a hadosztály elé. Minthogy az Egyesült Államok fegyveres erői hivatalos képviselőjéA minisztertanács határozatot hozott az 1954. évben a karácsonyt és az újévet megelőző napokmunkaidejéről, valamint a bérfizetésekről. A határozat szerint a karácsonyt és az új évet megelőző napon az egyes miniszterek az illetékes szak- szervezetek elnökségével egyetértésben engedélyezhetik, hogy az egy műszákban dolgozó vállalatoknál, hivataloknál, intézményeknél a szombati munkarend szerint dolgozzanak, a két és három műszakban dolgozó vállalatoknál az első két műszak munkaidejét hat órára csökkentsék, illetve a harmadik műszakot elhagyják. Annak érdekében, hogy a termelésben ne legyen fennakadás, s a dolgozók keresete a munkaidőkiesés következtéiben ne csökkenjen, a vá! lalatok igazgatói — a dolgozók kívánságára — elrendelhetik, hogy az menyhez. hogy még én se tudjak róla. Megértette? TITKÁR: Ügy lesz. miniszterelnök úr. Egyben közlöm, hogy egy német tábornok kihallgatásra vár. Beboesát hatom? CHURCHILL: (széles mosollyal) Áhá! A fegyverletételről. . Küldje be. TÁBORNOK: (alázatosan belép) Üdv miniszterelnök úr! CHURCHILL: Üdv ... Mi újság? TÁBORNOK: Jelentem, hogy letettük a fegwert CHURCHILL: '(kérdően) Letették, vagy éltették’ TÁBORNOK: (zavartan) Izé... kénytelenek voltunk letenni... de ta Ián még egy részét eltehetjük... szebb időkre .. EGY JÓZAN EMBER: Én úgy vélem. a szebb idők azt követelik, hogy örökre letegyék a fegyvert. V III. FELVONÁS. Történik: 1954. London. Szin: az előbbi. Szereplők: az előbbiek. TITKÁR: Ne haragudjék miniszter elnök úr, de az imént a woodfordi beszédében mintha el méltóztatott volna szólni magát a német fegyverekkel kapcsolatban Montgomery- hez írt táviratot gondolom. CHURCHILL: (dühösen) Maga az oka. maga!.. Nem megmondtam, hogy azt a táviratot olyan titokban kell tartani, hogy még magam se tudjak róla? Óhajt még valamit? TITKÁR: Egy német tábornok vár kihallgatásra. Be bocsáthatóm? CHURCHILL: Engedje be. nek ez a kijelentése összeegyeztethet teilen a Szovjetunió és az Egyesült Államok között fennálló normális viszonyokkal, a szovjet kormány sze retne magyarázatot kapni az Egyesült Államok kormányától arra vonatkozóan, megfelelnek-e a valóságnak a sajtójelentések Stevenson tábornok nyilatkozatának' jellegét illetően, és — ha megfelelnek, —• hogyan értékeli az Egyesült Államok kormánya ezt a nyilatkozatot." N. D. Bjelohvesztyikov a Szovjetunió ideiglenes nagyhritanniai ügyvivője december 17-én felkereste I. Kirkpatrick urat, Nagy-Britannia külügyi államtitkárát és A. F. Dob- rinyinéhoz hasonló tartalmú nyilatkozatot tett előtte Nagy-Britalmiára vonatkozólag. elmaradt munkaidőt akár a megelőző napokon, akár a következő négy héten belül (harmadik műszak esetén vasárnapokon is) munkában kell tölteni. Ez a munkaidő nem tekinthető túlmunkának, illetve heti pihenőnapon végzett munkának. Ezek a rendelkezések nem vonatkoznak a folyamatos termelést folytató üzemekre, A bérfizetési napok a következőképpen módosulnak: a december 21- én és 24-én esedékes munkabéreket december 21-én; a decerniber 22-én, 25-én és 26-én esedékes munkabére két december 22-én, a december 23. án és 27-én esedékes munkabéreket december 23-án, a december 29-én és 30-ám esedékes munkabéreket december 29-én, a Január 1-én és 2- án esedékes munkabéreket december 30-án kell kifizetni TÁBORNOK: (keményen belép) Üdv Churchill, Adenauer, Eisenhower! CHURCHILL: Üdv mindannyian..? és egy kicsit Mendes-France is! Mi újság? TÁBORNOK: Jelentem, hogy az eltett fegyvereket... CHURCHILL: (kérdően ránéz) TÁBORNOK: (alázattal) Ha mél- tóztana adni még egynéhány... CHURCHILL: I ltom, maguk szeretnek kapni. Ugye? TÁBORNOK: Ami azt illeti..? az oroszoktól nem szeretünk.. ? 1945-ben kaptunk ... CHURCHILL: Majd meglátjuk, hogy mit tehetünk még... TÁBORNOK: Ügy mint 1945-ben? CHURCHILL: (kérdően ránéz) TÁBORNOK: Bocsánat, nem akarom személyeskedni..: CHURCHILL: (kezét nyújtva) Majd a ratifikálás után még ... TITKÁR: (be) Bocsánat miniszter- elnök úr, de újabb szovjet jegyzék érkezett, amely újabb tárgyalásokat tesz lehetővé .. ? CHURCHILL: (dühösen) Nem látja, hogy most nem érek rá? Különben is fogja rá, hogy háborús uszítás .. s TITKÁR: Igyekszem, igyekszem miniszterelnök úr, de a legjobb, illetve legrosszabb akaratommal sem tudom bizonyítani ezt. CHURCHILL: (fejéhez kap) Meg kell bolondulnom... EGY JÓZAN EMBER: (már nincs a szobában, mert az utolsó józan ember is már elhagyta Churchillt.) GARAY FERENC A francia kormányhoz intézett szovjet jegyzék párizsi sajtóvisszhangja Párizs (TASZSZ) A francia kormányhoz intézett szovjet jegyzék — amely hangsúlyozza, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása összeegyeztethetetlen a francia-szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel .— mély benyomást gyakorolt , francia társadalmi és politikai körökre.* A párizsi lapok bőven kom mentálják a jegyzéket, amelyet teljes terjedelemben közöltek, vagy igen részletesen ismertettek. Á jobboldali sajtót rendkívül aggasztja az a hatás, amelyet a jegyzék gyakorolhat a francia közvéleményre és a nemzetgyűlés képviselőire. A „Figaro“-nak, a szovjet jegyzék komoly érvelése okoz gondot. A „UAuroref‘ idézi Mendes-Fran- cenak a szovjet jegyzékkel kapcsolatos kijelentését: „E jegyzék miatt — jelentette ki — nem szándékozom elhalasztani a nemzetgyűlési vita megkezdésének időpontját“. E kijelentéstől függetlenül Mendes-France beismerte; az 1944. december 10-i szovjet-francia szerződésben Francia ország kötelezte magát arra, hogy nem lép be a Szovjetunió ellen Irányuló semmiféle szövetségbe. A „Combat" felhívja a figyelmet azoknak az államférfiaknak hibáira, akik „őszintén hisznek, hogy a tárgyalások újraf el vétele Kelettel könnyebb lesz, ha Nyugat szilárd katonai védelmet teremt, vagyis, ha Németországot, felfeswerzik.“ A „Le Monde" cáfolja azoknak a burzsoá lapoknak az állításait, amelyek a nyugatnémet felfegyverzésre irányuló terveket védelmezve kijelentik, hogy a párizsi egyezmények nincsenek ellentmondásban a francia-szovjet szerződéssel. „Felfegyverezni Nyugat-Németországot Németország egyik fő legyőzőjének akarata ellenére — írja a „Le Monde“ — annyit jelent, mint hivatalosain törvényesíteni a szövetségek felmondását." A szovjet kormány jegyzékére nyomban reagáltak a francia narla- menti körök is. A „VHumanité" közlése szerint Capdeville szocialista képviselő december 17-én a francia parlament folyosóin kijelentette: — „Most már minden világos, hasztalan volna tovább vitatkozni ezeknek az (londoni és párizsi) egyezményeknek a következményeiről." A ,,1‘Humanité" közölte a szovjet jegyzék teljes szövegét és a jegyzékkel foglalkozó vezércikkében többek között ezeket irta: „A Szovjetunió kormánya többízben hangsúlyozta, hogy levonja a következtetéseket a francia-szovjet szerződés megszegéseiből." A „Liberation“ vezércikkében a következőket írja: „A Szovjetunió kormánya oly sok baráti figyelmeztetés után most még világosabban és szabatosabban meghatározta álláspontját, azt az álláspontot, amelyet a párizsi egyezmények ratifikálása esetén lesz kénytelen elfoglalni a francia-szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés vonatkozásában. „Eonn veszélyes úton halad" Nyugatnémet lapok a moszkvai értekezletről és a szovjet jegyzékről Berlin (TASZSZ) A nyugatnémet lapok cikkeiben, amelyek a moszkvai értekezlet deklarációját, valamint a három nyugati hatalomhoz intézett december 9-i szovjet jegyzéket kommentálják, egyre gyakrabban találunk olyan felhívásokat, amelyek a jelenlegi helyzet komoly megfontolására, a hírhedt „erőpolitika" elvetésére szólítanak fel. Ezenkívül azt követelik, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása előtt folytassanak tárgyalásokat Németország egye Biteséről. „A moszkvai értekezlet — írja a „Westfälische Rundschau“ című szociáldemokrata lap — nem hagyott kétséget afelől, hogy Nyugat felfegyverzését Kelet felfegyverzése követi. Szertefoszlottak azok az ábrándok. amelyek szerint Németország egyesítése az erő politikájából kiindulva végrehajtható." A Kölnben megjelenő „Parlamentarische Wochenschau* hangsúlyozza, hogy a moszkvai deklaráció „szélesre tárja a kapukat" az összeurópai kollektív biztonsági rendszer megteremtését célzó tárgyalások, valamint a német kérdésnek e kollektív biztonsági rendszer kereteiben történő békés megoldása előtt. A „Fuldär Volkszeitung“ a december 9-i szovjet jegyzéket kommentálva hangsúlyozza: a szovjet- jegyzék újabb bizonyítéka annak, hogy Adenauer „erőpolitikája" minden perspektívát nélkülöz. A lap kereken kijelenti, hogy „Bonn veszélyes úton halad“. A három nyugati hatalom külügyminisztereinek megbeszéléséről KiilpoIIUlííii hírek BERLIN A nyugatnémetországl Worms várost tanácsa legutóbbi ütésén elutasította az amerikai megszálló hatóságoknak aizt a tervét, hogy a város határában katonai repülőteret létesí. tenek. BERLIN Hans Ogilvie, a nyugatnémetországi rendőrtisztviselők egyesületének vezetőségi tagja, egy düsseldorfi értekezleten követelte, hogy hatálytalanítsák a nürnbergi nemzetközi tör_ vényszéknek a hitleri Ges tápot háborús főbűnösnek bélyegző ítéletét. Ggilvie úgy vélekedett,, hogy a „bonni állam a maga javára használhatná fel az egykori Gestapo tagjainak nagy és értékes tapasztalatait.“ NEWYORK Mint a United Press washingtoni tudósítójának jelentéséből kitűnik, St. George asszony, az Egyesült Államok képviselőházának tagja, áld most tért haza európai útjáról, a tudósítóval folytatott beszélgetése során elismerte, hogy Nyugat-Né- metország lakosai között nagy ellen, zeke van a fegyverkezésnek. — St. George asszony aggódik amiatt, hogy az Egyesült Államoknak „nagyobb nehézségei lesznek Németország felfegyverzésével, semmint várta volna*. MOSZKVA K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke december 17-én a Kremlben fogadta Abdullah Nazzsart, Libanon moszkvai rendkívüli követét és meghatalmazott miniszterét, aki átnyújtotta megbízólevelét. A minisztertanács határozata az 1954. évben a karácsonyt és az ájévet megelőző napok munkaidejéről és a bérfizetésekről Időváltozás (Nem is annyira színjáték)