Tolnai Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)

1954-11-21 / 277. szám

Éljen a hazánk és népünk gazdasági és Mftiráfis felemeledisé^rl do!§®zé énesnslség! A kongresszus aíán... Beszélgetés Fodor Jánosné kitüntetett szakályi tanítónővel — No, most mondja meg nekem ▼alaki, hogy mikor írjuk a múlt Időt egy és mikor két t-vel? Szinte egyszerre emelkednek a levegőbe a kis ujjak, a szemeken, arcokon lát­szik, hogy mindegyik gyerek azt sze­retné, ha tőié kérdezné meg a ta­nítónéni, de azért nincs zúgás, össze-vissza kiabálás. Rend és fe­gyelem uralkodik Fodor Jánosné szakályi tanítónő osztályában. Akire azután a tanítónéni választása esik, ürömmel pattan és kereken, szaba­tosan válaszol. Az egymásután per­gő kérdésekre a többiek is hason­lóan felelgetnek. Fodor Jánosné ott áll a gyerekek között és kérdez, ma­gyaráz, kijavítja a hibákat, hátulról nézve is látszik rajta, hogy minden igyekezetével meg akarja értetni a gyerekekkel amit előzőleg elmon­dott és a talpraesett, önálló példák bizonyítják, hogy sikerült is. A tanító néni' alig egy órája érke­zett meg Budapestről, a falusi ne­velők országos kongresszusáról. A szerető fogadtatás jele, egy nagy csokor virág ott pompázik a sarok­ban. Fodor Jánosné már olyan el- merülten dolgozik, mintha el sem ment volna a gyerekek közül, mint­ha ki sem zökkent volna egy percre sem a munkából, mintha elneheze­dő, örvendetes családi eseményt ígérő testét meg sem fárasztotta vol­na a hosszú út. A kongresszuson elhangzottak Sarkalják, nem hagy­ják nyugodni, szeretné ha minél előbb hozzákezdhetnének az egész tantestülettel az új tervek megvaló­sításához. A tapasztalatokon kívül egy aranyosan csillogó érmet is ho­zott magával Fodor Jánosné a kong- lesszusról kis bársonydobozban: „Az oktatásügy kiváló dolgozója” felírás ékeskedik raita. Áldozatos munkájának ország-világ előtt való elismerését, nagj’rabecsülését szim­bolizálja ez a kitüntetés. Az iskola igazgatója is a legna­gyobb elismerés hangján nyilatko­zik Fodorné munkájáról. — Lelki ismeretes, szorgalmas pe­dagógus. Két alsótagozati osztályt vezet és az egyikben egyetlen elég­telen tanuló sem volt a negj’edévi osztályzáskor, az átlageredmény pe­—> Arról Is szó volt többek kö­zött, hogyan viselkednek a gyerme­kek az iskolán kívül. Ezzel kapcso­latban én már korábban a család­látogatások alkalmával azt igyekez­tem előterjeszteni, hogy. az egész falu neveljen, ne csak az Iskola. Azt már elértük itt Szakályon, hogy a szülők érdeklődnek az iskolá, gyer­mekeik , tanulmányai iránt. A leg­utóbbi bemutató tanításon, amelyen az első osztályban rendeztünk, a 29 gyermek,.' közül 28-nak az édesanyja, vágj’ édesapja eljött Sok tenniva­lónk van a hazafiasságra való ne­velés terén is. Fodor Jánosné az alapos minisz­teri referátumból olyan sokmindent kijegyzetelt, hogy lehetetlen azt most itt mind elsorolni, de ha azt legalább kétharmad részben megva­lósítják a szakályi iskolában, akkor hatalmas eredményről számolhat be a tantestület. Ne hagyjuk sző nélkül a falusi tanítók anyagi nehézségeinek kérdé­sét sem, hiszen alaposan foglalko­zott ezzel a kongresszus is. — Kormányunk segíteni akar — hozta Fodorné az üzenetet, sőt már segített is, bizonyos mértékben, ami­kor a közelmúltban jelentősen emelte a pedagógusok fizetését. ’dig mindkét osztályban igen jó. Ki- 1 fogyhatatlan leleményességgel szem­lélteti, magyarázza a tananyagot, hogy minél egyszerűbben megértsék a gyerekek, és meg is maradjon em­lékezetükben. Ugyancsak kifogyha­tatlan játékban, mesében. Az úttö­rőkkel is ő foglalkozik, de a község fiataljait is szívesen segíti, bármifé­le kulturális munkáról van szó. A családlátogatások során a község dolgozóinak a szívéhez is közel fér­kőzött jótanácsaival, segítenikészsé- gével. Éppen, .ezért jelölte a huszon- kilences körzet községi tanácstag­nak. Benne látják a körzet válasz­tói ügyeik leglelkiismeretesebb szó­szólóját. Fodornénak azonban, mint leen­dő tanácstagnak is, elsősorban az iskolával kapcsolatban vannak ter­vei; a kongresszus pedig szinte szár­nyakat adott ezeknek a terveknek, "jlhatározásoknak véghezviteléhez. Az iskola igazgatójával együtt azt tervezik, hogy mikorra hívják ösz- sze a tantestületet, ahol a kitünte­tett tanítónő beszámol a kongresz- szuson tapasztaltakról és ennek alapján közösen terveznek majd az egész iskolára vonatkozóan. — örömmel hoztam haza az üze­netet — mondja Fodorné — hogy a kormányzat segíteni akar a mun­kánkban. Úgy érzem, hogy ezzel a kongresszussal új szakasz kezdődött a falusi iskolák életében is. A kong­resszus igazolta a mi elgondolása­inkat, mert általában ugyanazok a problémák vetődtek fel, amelyekről mi itthon már régóta beszélünk. —Szükségszerűen új tantárgyakat iktatnak a következő tanévekben a tantervbe. Gazdaságtant nemcsak el­méletben, de gyakorlatban is taní­tanak falusi iskolákban. Ismét „di­vatba jön” a kézimunka az általá­nos iskoláikban. Nemcsak a leányok kézimunkáznak, hanem a fiuk ré­szére is gondoskodnak elfoglaltság­ról a kézimunkaórákra. Nagyon jó lesz az is, hogy a tanmeneteket ez­után a közös nevelői tapasztalatok alapján állítják össze. A tanköny­veket sem égy tanár írja, hanem erre a célra nevelői munkaközössé­gek alakulnak. Áz élet-halál szőnyeg (A To'na megyei Néprajzi Társaság gyűjtéséből. Illés M.hályné alsónyéki lakás meséje nyomán) Egyszer volt ,hol nem voi:, volt egyszer egy kilencvenkilenc éves öreg szövőasszony és ennek egy hetvennégy éves, csúnya lánya. — Olyan, szép szőnyege­ket szőttek, mint - a vi­rágos rét Meg js éltek belőle, de nemcsak meg éltek, hanem gazdagod tak is. Az egész kör­nyék irigykedett tudo­mányukra. Egyszer Jó- zsef-napkor beállított (hozzájuk a potroiios uraság a nyalka haj­dújával Alighogy be­nyitotta az ajtót, már kiabálni kezdett. — Halljátok-e vénáé gek, ha egy hét alatt meg nem szövitek a király látogatásáig azt a háromszázhatvanhat rőf hosszú, tuli-tarka, rozmaringos szőnyeget, karóba húzatlak ben­neteket. A szövőasszony kö- nyörgőre fogta a dol­got, de hiába magya­rázott, az uraság hajt­hatatlan maradt. Már két dézsa könnyet is kisírtak az uraság tá­vozása után# mikor nagy köhögés, prüsz- szögés közt beállított hozzájuk a sánta ko­vács. A két asszony panasz kodni kezdett, de a sán­ta kovács vigasztalta őket — Ne sírjatok, ne rí jatok, majd segítek én a bajotokon. Azzal bazasietett a műhelyébe. Leakasztot ta a legkisebb csilinge lő kalapácsát, és olyan helyre vetélőt kalapált hogy csak úgy ragyo­gott, mint a nap. Aztán felkötötte a zöld kö­tényt és visszasietett az asszonyokhoz. Azok már várták. Sánta ko. vács utasításéra az új vetélőt a szádba tet­ték és az azon nyomban 'elkezdett szaladgálni oly gyorsan, hogy a Iá bitót alig győzték nyom kodni. Három nap sem telt bele, máris ké­szen volt a háromszáz, hatvanhat rőf szőnyeg. Amikor készen lett, a sánta kovács megken­te nyúihájjal a szőnyeg alját és megbabonázta. — Úgy vigyázzatok, — mondotta —, hogy ez az élet-thalál sző­nyeg.. Aki rossz szív­vel van' és gonosz a gondolata# az meghal, ha rálép, a jószívű pe­dig megszépül tőle. A két ’ öregasszony megköszönte a sánta kovács segítségét, aa- tón összegdngyölí tet­ték a szőnyeígt't és sza ladtak vele a uraság­hoz. Itt már nagy sü­tés-főzés folyt á király látogatására. Á,z ura­ság sietve fölteríoatte a szőnyeget, hogy végig pávéskodjom raita. Hej de hogy megjárta! — Ahány lépést tett any. nyi esztendővel '..lett bragebli Amikorra a (szőnyeg végére érti, .megráncosodott mint . a vadikörte, aztán cse^ elvágódott és meghalt, Lett is erre nagy újon gás! Az uraságot elte­mették, ■ ■ sánta kovács, meg a falu népe tolon­gott végig a szőnyegen és úgy megszépültek}, hogy ők lettek a világ szép falu lakói. Fele­ségül vette a szövőasz szonyt, a fia meg a szövőasszony világszép, pé szépült lányát és még most is élnek ,ha meg nem haltaik. ísry ünnepük Alsónánr'n a felszabadulást Megyénk csaknem minden közsé­gében tervezgetik, vagy már el is készültek jórészt a választási ün­nepség műsortervei. A nagyjelentő­ségű napon minden eddiginél élén­Egy megifjodott régi iskola emlékére Seregnyi leányka várakozik a zombai kultúrotthon folyosóján. Fá­zósan húzzák össze kabátkájukat és sűrűn kémlelnek a kapu felé, nem jön-e még az igazgató bácsi, mert próba lesz — mondják többen is egyszerre az érdeklődőknek. — Milyen próba? — Hát táncpróba, mert vasárnap ünnepély lesz az iskolában — ad­ják meg a felvilágosítást a kislá­nyok. De már fel is tűnik a folyo­só végén Boros Béla iskolaigazgató alakja. Csikorog az ajtó zárja és már a színpad körül virgonckodnak a gyerekek. Boros Béla zongorához ük Kedves, egyszerű, népi dallam kél a keze nyomán. 1 — Emlékezlek? — kérdezi. Akis­lányok felcsendülő éneke a felelet. Nem felejtették el az előző próbán tanultakat. Felállnak szépen,' sor­ban a színpad mögött és kézenfogva illegnek, billegnek be az ének üte­mére. Takaros, eleven kis népi já­ték alakul ki. A műsor előkészületei, a próbák befejeződtek és ma ünnepli a Zom­bai Általános Iskola az egyik épü­let 60. éves fennállását. 60 évvel ezelőtt természetesen még nem volt egyik, vagy másik épület, mert. csak az az egy volt két tanítóval. A ré­gi iskola azonban megifjodott azó­ta, nagyobb is lett és másik iskola­épült mellé, a községben pedig jelenleg 11 nevelő tanít. Külön út­törőszoba áll a tanulók rendelkezé­sére, játszótér épült és az udvaron Miesurin-kert virul. A mai kis emlékünnepély bemu­tatja azt a hatalmas fejlődést, vál­tozást, amely különösen a felszaba­dulás óta ment végbe. kebben működésbe lépnek a kultúr- munkások, hogy a választás napjá­nak ünnepélyességét növeljék, mű­sorukkal színessé, minél emlékeze­tesebbé tegyék a tanácsválasztást és . mintegy hangulatosan aláfessek az esemény jelentőségét. Alsónána községben a népművelési ügyvezető a kultúrgárda tagjaival közösen már . jóelőre megbeszélte, hogy mit is lehet és mit fognak csi­nálni. A terv készen áll, az egyes műsorszámok előadásra készek, már csak az utolsó simításokat végzik. A választás napjának előestéjén a községet, körülölelő dombokon öröm- tüzeket gyújtanak. A választás reg­gelét zenés ébresztő köszönti. Dél­előtt pedig, amíg a falu népe az ur­nákhoz járul, az általános iskola úttörő kultúrgárdája ad színes, vál­tozatos műsort. Ugyancsak úttörők­ből alakult csasztuskabrigád köszön­ti fel a Választás előtt a tanácstag­jelölteket. Délután sportműsor szó­rakoztatja a dolgozókat, este pedig a községi kultúrotthonban ünnepi emlékbészédet tartanak, amelyet szintén kultúrműsor kísér, majd pe­dig táncmulatság lesz. ■ RAi»I©­ÁLLANDÓ MUSORSZaMOS KOSSUTH.RÁDIÓ: iM: Hírek. Iílőjárás­jelentés. — 4.46—:8 2-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.30: Falurád!ó. — 6. 0- Színházak műsora. — 6 45: Szabad Nép inai vezércikke — 7.é0: Hírek Időjárás- jelentés. — 7.30, Naptár — 8.22: Műsor­ismertetés. — 9:20: A Gyermekrádió mű­sora. — tO.OO: Hírek. Időjárás jelent s, — 14.00: Hírek Kö?é dekíí közleménypk. — 14.10: Idő járásjelentés. — 17 00: Hírek Idő- járásjelenfés. — 20,00: H*rek. Heng>* Ujs g Idöjáirásjelpntés — 22.00: Hírek Idő ár is jelenlés. Sport. — *4 00: Hírek. Időjárás jelentés. — 0 22: Műsorzárás. Utána: Víz. jelzőszolgálat. PETÖFI-R ADTó: 6.30: A ki« iskolások mű­sora — 6.40. Torna — tí.3í: Műsorzárás — 20.00: E«t! Híradó. Időjárá-je’eníés. — 23.00: Műsorzárás November 22.. hétfő KOSSUTH-RADIO 9 30.: Csajkovszkij műveiből. — 10.10: Kí­nai hangszeres muzsika. — 10.30: Napos Palkó. — f 1.00: Ritkán hallott operákból. — 11.30: Zenés irodalmi műsor. — 12.10: A rá­dió operettjeiből. — 12 45: A Bükk hegység. — 13.00: A magyar rádió népi zenekara játszik — 14.25: Úttörő híradó. — 14.30: Heti zenés kalendárium. — 15.40- Évsen írén énekel. — 16.00: Most légv okos. Domokos. — 16 25: A dal születése — 16 40: Zongo­ranégyes. — 17.10: Válaszolunk falusi hall­gatóinknak. — 17.30- Egv falu — egv nóta — 18 00: Dr. Fii lop László motorkerékpárja. — 18.20: Kórushangverseny — 18 40: Ifjú­sági műsor. — 19.00: Jó munkáért — szép muzsikál! .— 20.20- Hontalan magvarok éne­ke. — 20.45: Táno/éne a demokratikus né­met rádió műsorából. — 21.15: ..Az 50 éves Tbália.“ — 21.25: Szatirikus vígjáték. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Hazánk zenei életéből. — 23.30: A magyar rádió népi zenekara. — 0.10: Népdalok zenekari előadásban. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Fúvósindulók. — 14.00- Operarészle­tek. • — 15.00; A moszkvai rádió műsorából. — 13.40:. Barabás Tibor elbeszélése. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Vidám népi muzsika. — 17 00. A eeglédi vasutas szakszervezet énekkara énekel. — 17.23: A dollár álarc nélkül.’ — 1?.4Ö* Részletek Pus- kov .iAJnrcfysbnJ' című film zenéjéből. —• 18 00:' Óla«z dalok. ' — 18.30: Bach művei­ből. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Ady verseiből. — 19.50: ni (jsor Részletek Farkas ..Bűvös szekrcnv“ és Bánki ..Pornódé király“ című (»éráiból. — 20.20: Sporthíradó. — 20 40: Tánczene. — 21.50: Szirtország. — 22.00- Szórakoztató zene. November 23.. kedd KOSSUTH K\Dl© 8.30: ifj Megyari Imre és zenekara ját­szik. — 9.00: Az Alexandrov-egviittes műso­rából. — 10.10: Szórakoztató zen * - I I 00: D'lelő ti hangverseny. — 11.30: A pénzügv- őrzenekar műsorából. —. 11.50: Shakespeare öt szonettje. — 12.15- Népdalcsokor. — 13.00: Könyv, muzsika, színház. — 14.25; Hangver­seny gverm<-k( knék — 15.00: Béke Bogdánv- ban. — 15.20: Egv téma — több szerző., — 16.00 Atómvilág — 16.40: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 17.10: Vá! »szólónk falusi hallgatóinknak. — I7--30: Magyar nép­dalok. — 17.50: Egy évtizede. — 18.10: Köz­vetítés a Madách Színházból. — Egy ma­gyar nyár — Közben: 2123: Szív küldi szívnek szívesen — 22.20: Gyurkovics Mária és Svéd Sándor opcrettdalokat énekel. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RADIO 6 5ft: Koringük — 14 00: Népek dalai és kórusai — 15.00: Gyermekeknek. — 15 39: Kön v vismertetés. — 15 55 A Magyar Rádió népi zenekara játszik — 16.40: Mesélő mu­zsika — 17.30: Beszélő atlasz: Albánia. - 17.45: Tánczone — !S."0: Az épii'ő komm« njzmns nagy országában. — 19 00: Strauss János Magyarországon. Előadás. — 19.50: Szovjet kamarazene — 20 40: Mi új-éu a tudomány és technika világában? — 2i 00: Richard Strauss operáiból. — 21.30: JNagy együttesek és híres népi zenekarok műsorá­ból. — 22.00: Zenekari hangverseny. November 24., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Német vígoperákból. — tO.10: Zenei előadás. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: Délelőtti hangverseny. — 11.30: Filmzene. — 12.15: Tánczene. — 12.50: Fiatal írók és köl­tők műveiből. — 13 20: Vasz\ Dékánv: Dalol a sztyeppe. — 13.39: Könnvn zene. — 14-25: Úttörő-fiira dó. — 14.50: Orgona művek. — 15.20: A Gyermekrádió műsora. — 16 00: Délutáni hangverseny. — 16.40: Kedves hull gáláink levelekre' válaszolunk. — 17 10: N«-m- zoiközi kérdések. — 17.25: Szív küldi szív­nek szívesen. — 18.00: A virágzó mezőgaz­daság útján. — 18.50: Bemutató a Magyar Rádió népi zenekarának új műsorából. — 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. — 19.15: Moszkvai hétköznapok — 19.35: Jó munkáért — szép muzsikátl — 20.20: Nagyjaink álmii. — 20.55: Tánczene. — 22.10: Tíz perc kül­politika. — 22.20: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekarának hangversenye. — 23.18: Éji zene. ^— 0.10; Magyar népi muzsika hangszerszólókkal PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Csárdások. — 14.00: Művészlemezek. — 15.30: Opcrettrészlebk. — 16.25: Egv kép­viselő jegyzetei. Irta: Hja Erenburg. — 16 40: Népi zenekarok műsorából — 17.15: A haza ru nden előtt — 17.55: Kamarazene, — 18 40: Balugyánszky Mihály Előadás — '9.00: Kemény Dalos: őszi séta. — 19.30: Épülő kommunizmus nagy országában — 20.00 Az Áll--*mi Zenei Gimnázium énekkara én- kel. — 20.20: Sport híradó. — 20.40; Rész­letek Muszorgszkij Hovanscsina“ című ope­ráiéból — 21.20: Orvosi tanácsok. Hogyan védekezzünk a Irach. ma ellen? — 21,30: Né­pek dalai. — 22.30: Á Berlini Rádió műsorá­ból. November 25., csütörtök KOSSDTH-RaDIO 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. -- 10.30: Kedves szóval vidám dallal. — 10.50: .Ba­lett-zene. — 11.30. Dalos Pista. Részlet Keszthelyi Zoltán elbeszélő költeményéből. — 12.1.5: Romantikus nagyoperákból. — 13.00: M- ért. állnak sok helyen a bányagépek? — 13.20: Részletek Faji Leó és ffuszka Jenő oereftjpibőL — 14.23: A Rádió Gyermek- újságának műsora. — 15.15: Magyar mezők virágai. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagv országában. — 16.00: A Tóth-kórus énekel. — 16.20: Az első bölcső. Illés Sán­dor elbeszélése. — 16.40: Szív küldi szív­nek szívesen — 17.10: Válaszolónk falusi hallgatóinknak. — 17 5'): Egv fdu - egv nóta. — 18.00: Mit kíván a választó? — 18 20: Részletek Strauss és Millöcker ope­rettjeiből. 19.00: Könnyű zene nagyzene­karra. — 19.30: Tánczene. — 20.20: Görbe Figyelő. — 21.05: Puccini: Pillangókisasz­szony. — 23.45: Éji zene. — 0.10: Régi ma­gyar dalok. PETŐFI R A Dió 6.50: Úttörők énekelnek. — 14.00: Hacsa- lurián: Hegedű verseny — 14-40: Suha .Bn- l'»gh József és zenek»ra játszik. — 15.10: Mozart k miaraműveil ő!. — 15.55: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Zeneszerzői arc­képek: Schubert. — 17.25: Emlékezzünk. ^— 17.50: Látogatás az Ásványolaj- és Földgáz- kísérleti Intézetben. — 18.00: A menyasszony cipője. Rádiójáték, — 19.17: A Fővárosi Népi Együttes munkája. — 19.47: Magyar nóták és csárdások. — 20 40: Vidám kóru­sok. — 21.10: Nullától — háromig. — 21.30: Spprthíradó. — 21.50: Tánczene. — 22.20: Zenekari hangverseny. November 26., péntek KOSSUTH-RADlő 8.30: A Belügyminisztérium népi zenekara játszik — 9.00: Indulók — 10.10: Vermes Mária hegedül. — 10.30: Murzilka. — 10.50: Az Okos Mackó. — 1KQ0: Részletek Erkel operáiból. — 11.30: Verhaeren versei. — 11 55: Hanglemez. — 12.15: Daloló tájak — 13.00: Túncz ne a prágai és szófiai Rádió műsorából. — 14.2n*: Úttörő híradó. — 15.10: A világirodalom humora: Elin Polin elbe­szélése. — 15.40: ' Operettkettősök. — 16.00: Orosz nyelvlecke az allaláoosiskola Vili. osztályának. — 16.20: Fiatalok sporthíradó­ja. — 16-40: Régi magyar dalok. — 17.10; Hogyan keletkezett a föld? — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Beszámoló u .tanácsok vállalatairól. — 18.30: Népi ze­nekarok műsorából. — 19.00- Külpobf kn» kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Arcképcsarnok: ..Közéleti férfiak“. — 21.15: Hanglemezek — 21.30: Spórthírádő. — 22.10: Tíz perc kül­politika. — 22.20: Tánczene. — 22.50: Illyés Gyula Kossuth-díjas költő verseiből. ^— 23.00: Helyettem kis virág. . Verses-sen és össze­állítás. — 23.38: Dvorzsák műveiből. — 0.10: Népdalcsárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Vidám hangszerszólók. — 14.00: Rit­kán hallott Smetana-operákból. — 14.50: Dal­lal a világ körül. — 15 30: Magyar szer­zők zongoraművei. — 16.00- Gáspár Ernő és zen -kara játszik. — 16 40: Délutáni hang­verseny. — 17.30: Műsor a Mongol Népköz- társaság kikiáltásának 30. évfordulója alkal­mából. — 18 00- Kodály: Szonáta «zólógor­donkára. — 1S.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Dohtas: ^ Béke­kantáta. — 19.25: Az egyéni érdekeltség sze­repe a termelésben. — 19.40: Zenekari hang­verseny. — 20 20: Hanglemezek. — 21.00: 900 millió. — 21.30: Csajkovszkij: Vonósnégyes. — 22.10: Bemutatók a bécsi operában. November 27., szombat KOSSUTH-RADlő 8.30: Indulók és táncok fúvószenekarra. — 8.5Q: Filmzene — 10.10: Délelőlti hangver­seny. — it.00: Cserhát Zsuzsa orosz dalokat énekel. — 11.30: Orvosi tanácsok a pa.jzs- mirigy-betegeknek. — 1140: Híres operakó­rusok, — 12.15: Szórakoztató zene» nagyzene- knrra. — 13,00: legújabb népzene-felvéte­leinkből. — 13.40 Fúvószene. — 14.25: Uj Zenei Újság. — l5.'20: Mérei Gyula egyetem» tanár előadása Wesselényi Miklósról. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.40: Ked­ves hallgatóink Levelekre válaszolunk. — 17.10: A Népművészeti intézet műsora. —5 17.30: Szövetkezeti Híradó. — 18.00: Egy falu — egv nóta. — 18.30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.00: Magyar szimfonikus zene. — 20.20: Művész-est. — 22.20: Tánc éjfélig. — 0.10: Népdalok és csárdások. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Magyar filmdalok. — 14.00: Operett- részletek 14.50: Stendhal ,.Vörös és Fe­kete“ című regényének ismertetése. — 15.20: Az opera mindenkié. — 16.20: A ta­nácsválasztás az egész nemzet ügye. — 16 40: Táncze»ne. — 17.10; Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.30: Magyar szerzők mű­veiből. — 18 00: Egv szürke nap a parla­mentben. — 18.30: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 19.00- Tíz perc közgazdaság. — 19.10: Nrtach Ihlenfeld: A vidám falu, — |a.50: Liszt: Tizennegyedik magyar rapszó­dia. — 19.49: Gricg és Glinka műveiből. — ?n.20: Sporthíredé — 20 40: A legszebb. Verdí-ícmczek közül — 21 20: Magyar nép­zene. _ 22.00: A Berlini Rádró szimfonikus zenekarának rr.íborából. November 28., vasárnap KOSSUTH R A Dió 4.30—7.00-ig: Reggeli zene. — Közben: Himnusz. Naptár. — 7.00—14.00-ig: Zenés, verses műsor. — 14.15: t'nncpi hangverseny. — 15.30: Választ az ország. —c 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16 30: fápfzene. — 17.40: .K i n esés/.Kaién dá r i ti in — 18-40: Este van már. Magyar népdalok. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagv országában. — 20.20: Szabadság, szerebm. A rádió irodalmi folyó­irata. — 21.10: Mai magyar operettekből. ~ 21.40: A vasárnap sportja Totóhírek. — 22.10: Tánczone. — 2A 00: Budapest ^hang­verseny termei bői, — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Szórakoztató zene magyar szerzők műveiből. — 14.35: Részletek PlamjUette ..Corneviilei harangok“ című operettjéből — I5.0Q: Beszélgetés Fogarasi Béla akadémikus, sal a tudósok szerepéről a népfrontban. — 15.20: ,.IIősi múltúnk dalaiból.“ — 16.00: ..Uj utakon . . Beszélgetés az Állatni Operaház művészeivel. 17.00: A Radio Gyermekszínházának műsora. — 17.40: Zene­kari hangverseny. ’— 18.55: César Franck: Zongoraötös. — 19.10:- Küldöttség a házban. Móricz Zsigmond riportja nyomán írta Mándy Iván. — 19,30: Dalolj velünk,, tán­colj velünk. — 30.20:^ A^ „Tartós békéért népi demokráciáért“ című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fúvószene a ba­ráti rádiók műsorából. — 22.00: Zenekari hangverseny. ' ■ ­,Á inűsörváltöztafás jogát "’dió igazgatósága fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom