Tolnai Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)
1954-11-28 / 283. szám
I A néphaíalom a lanícsolcra épül! Erősítsd szavazatoddal! Jelenlés a tanácsválasztási versenyről Egész évben pezsgő munka folyik a TOLNAI SELYEMFONÖ hatalmas épületében. A gyár hónap- ról-hónapra nemcsak teljesítette, de túl is teljesítette tervét, a november 7-e tiszteletére indított versenyszakaszban, pedig megszerezte a vezető első helyet megyénk üzemei közül. 350 dolgozó teljesítette versenyvállalását. Az eredménnyel azonban nem elégedtek meg: a műszakiak, a fonók, a cérnázók nagy feladatra készültek. Jelszó „a tanácsválasztási versenyben is meg kell szereznünk az elsőséget, s ezzel együtt a megyei tanács és az Sz. M. T. versenyzászlaját“. Ezért indult el november 22-én a tanácsválasztási műszak, amikor az üzem minden dolgozója túlteljesítette napi előirányzatát. A cérnázó- részleg 106.4 százalékos teljesítménynyel kezdte a választási műszakot, amely a választás előtti napokban már 110.1 százalék volt. November 22-től 24-ig 24 kilogramm selymet dolgoztak fel terven felül, amely pénzértékre átszámítva 10.800 forintot tesz ki. A fonoda 110.8 százalékos teljesítménnyel dolgozik és kür lön dicséret illeti a fonókat, mert a forradalmi, de a tanácsválasztási műszak alatt rossz próbájuk egyáltalán nem volt. A dolgozók az utolsó napok verseny lázában készülnek a tanácsvá- lasztásokra és már megkezdték az üzem díszítését is. Vasárnap reggelre az egész üzem vörös és nemzetiszínű zászlódíszbe öltözött. Az üzem valamennyi dolgozója a reggeli órákban leadja szavazatát a népfront politikájára, a tanácstagjelöl- tekre, Joósz Erzsi és Papp Mihály üzemi munkásokra, Orosz György községi tanácselnökre, Bucher József dolgozó parasztra és a többiekre, mert bíznak bennük és tudják, hogy községük ügyét jó kezekre bízzák. A TOLNANEMEDI KENDERGYÁRBAN 17 brigád tett verseny vállalást a tanácsválasztások tiszteletére. Az üzem egész területét behálózta a munkaverseny. A művezetők az önköltségcsökkentéséért, a munkafegyelem megsziládításáért, az egyéni versenyzők a tervek túlteljesítéséért harcolnak. A brigádok versenyében Sebestyén Ferenc tanácstagjelölt behordó brigádja tartja az elsőséget 171 százalékkal. Sebestyén Ferenc példáját követik a választók Topán János, Szilágyi Aladár, Bocs Mihály tilósok 109, illetve 161 százalékukkal. A Tolnanémedl Kendergyárban a tanácsválasztások után 1« tovább versenyeznek a dolgozók az éves terv befejezéséért. A PAKSI KONZERVGYÁR dolgozói teljesítették a tanácsválasztás tiszteletére tett vállalásukat. Benedek Petemé és brigádja az export uborka válogatásnál végzett kifogástalan munkát. Az elszállított áru minőségével kapcsolatban reklamáció nem volt. Hanoi József és brigádja a fűszerpaprika behordásával szerzett érdemeket, 130 százalékos vállalásukkal szemben 150 százalékos átlagteljesítménnyel dolgoztak. Az üzem munkásai a jól végzett munka örömével járulnak vasárnap a szavazóurnák elé, s ígéretet tettek arra, hogy délelőtt 10 óráig valamennyien leszavaznak. A TOLNAI TEXTILMŰVEKBEN a választási verseny szép eredményeket hözott. November havi második dekádtervüket 102.9 százalékra teljesítették. A mennyiség mellett javult a minőség is. Jelenleg 93 százaléknál tartanak. Ezt elősegítette elsősorban az a patronázsmozgalom, amely néhány héttel ezelőtt indult be Hoffsteiger Mária tanácstagjelölt, Tóth Anna, Kovács Ferencné kezdeményezésével indult el. A százalékok mögött azonban érdemes megmutatni azt is, hogy mit jelentenek a számok méterekben. A négyes szövőterem A.-műszakja például az elmúlt dekádban Felker János brigádvezetővel az élen 1.777 méter árut szőtt terven felül. A brigádok versenyében a második helyet Verhás Mihály szerezte meg, mert terven felül 1750 méter anyaggal adtak többet. Az egyéni versenyzők közül a taMegyénkben december 9-től 15-ig tizennyolc községben rendez a Moziüzemi Vállalat csehszlovák filmhetet. Az előkészületek, a szervezés ez ünnepi alkalomra máris megkezdődtek. A csehszlovák filmgyártás legújabb alkotásai kerülnek bemutatásra ez alkalommal. „A gyárvár” című film egy pénzéhes, hírhedt cipőkirály bűnös üzleteit, hatalmas gyártelepén élő mun kásái harcát, életét tárja elénk. Szerelem, sok dal és tánc szövi át „A szülőföld muzsikája” című színes csehszlovák filmet, amelyben a Szlovák Népi Művészegyüttes színes műnácsválasutási hét legjobb teljesítője Hováth Etel, áld mindennap 15 méter vászonnal termelt többet A DUtiAFÖLDVARl KENDERGYÁRBAN is nagy lendülettel folyik a tanács- választási verseny. A gyár dolgozói eddig sem szégyenkezhettek. November 26-ig a hónap kétharmadára eső termelési tervüket 100.8 százalékra teljesítették. Az ünnepi műszak első négy napján a szálkendernél 107, a kócnál 123 százalékos tervteljesítést értek el. A versenyben első Puha Lászlóné országgyűlési képviselő, akinek átlaga 150 százalék. Csak 1 százalékra maradt le mögötte Piroska Tamásné 149 százalékos teljesítményével. Molnár De- zsőné a gyár ÜB - elnöke a multheti 118 százalékát 122 százalékra emelte. A brigádok versenyében az első helyet az Alkotmány rázósbrigád tartja 139 százalékával, míg a Vörös Zászló-brigád a multheti 123 százalékról 137 százalékra emelte teljesítményét a tanácsválasztási hét versenyében. A FURKÓI KENDERGYÁR fiataljai sokáig együtt maradnak a műszak befejezése után. A kultúr- csoport lázasan próbál, mert úgy határoztak, hogy Braun Mihály és Pap Antal sztahanovistákkal az elsők között ■< szavaznak le. Ezután felkeresik a farkaséi- és furkó-telepi tanyák lakóit, akiket kultúrműsorral és alkalmi csasztuskával köszöntenek. A kendergyár és a környékbeli választóik úgy számítják, hogy délelőtt tízóráig valamennyien leszavaznak, mert együtt akarnak ünnepelni Báta község lakóival a község tízéves felszabadulásának alkalmával. soraiban is gyönyörködhetünk. „A rágalom tüzében” című film cselekménye száz évvel ezelőtt játszódik. A film főhőse a szép, fiatal Bára, akit vadóc természete miatt a falusiak boszorkánynak tartanak. Látjuk a filmben a sokat üldözött lány szenvedéseit, míg végül szerelmese oldalán megtalálja a boldogságot. „A rejtett folyosó” című kalandos, magyarul beszélő csehszlovák ifjúsági film egy kémbanda leleplezésének izgalmas történetét eleveníti meg. Ezenkívül még sok, már bemutatott film is műsorra kerül a 18 községben* Csehszlovák filmhét megyénkben Örülök, hogy a dolgozók bíznak bennem . . . Mészöly Júlia a Simontomyai Bőrgyár ifjúmunkása. Mégcsak tizenkilenc éves és mégis már „régi munkásnak“ számít a gyárban — több mint három éve került ide. Jó munkájáért a kongresszusi versenyben elnyerte a sztahanovista oklevelet, a sztahanovista szintet azóta is tartja. Csak pár percre hajlandó leállítani a gépét, amikor kérjük, hogy beszélgetni szeretnénk vele, rtszen versenyben van, nem alkarja, hegy az ünnepi műszak, ban csökkenjen a teljesítménye. Mészöly Júlia részére a vasárnap kétszeresen is ünnep lesz. Először szavaz életében. És vasárnap fogják megválasztani a járási tanács tagjának, ahová a dolgozók jelölték. „Szeretem a gépemet, az itteni munkát.Ugy megszoktam már — mondja — hisz szinte úgy érzem, nem tudnék élni nélküle.“ — Pedig munkája nem könnyű. Ha csak egy pillanatra is nem figyel oda, a fényezőgép becsípi a bőrt, a kezét is elkaphatja. A minőségre pedig vigyázni kell, őrajta is' múlik, hogy minél több bakancs és csizma kerüljön az üzletekbe. A múltra már nem nagyon emlékszik. Kilenc éves volt a felszabaduláskor, azelőtt cselédek voltak a zirci apátság nagybirtokán. „A házat, amiben laktunk, azonban soha sem fogom elfelejteni. Egy szófiánk volt, amiben heten-nyolcán, majd kilencen laktunk — ahogy szaporodott a család.“ Édesapja a fel- szabaduláskor nyolc hold földet kapott, ma az ,Alkotmány“ termelőszövstkézet brigáovezetője. 1947-bec államunk segítségével új házat építettek, ma ebben lakik a család. A régi cselédélet már csak rossz emlék. A ház mellett COO öles kertjük van, be van vezetve a villany, — szól a rádió, — amit Júlia három évvel ezelőtt, az első keresetéből vett. " — Hogyan fogadta azt, hogy a járási tanács tagjának jelölték? — Hirtelen nem is tudtam, hogy hűt szóljak hozzá, olyan váratlanul ért. Hiszen én még olyan fiatal vagyok. Éppen ezért igen nagy megtiszteltetésnek tartom, örülök, hogy a dolgozók bíznak bennem, igyekezni fogok, hegy minél jobban megfeleljek ennek a bizalomnak. Amikor a tervei felöl érdeklődünk —■ zavarban van, — hogy bizony ő még nem gondolkodott ezen. Majd a beszélgetésünk során kiderül, hogy nem egészen így áll a doolg. Megmondják néki a választói, hogy mit várnak tőle. Nem országrengető dblgokat, hanem azt, hogy a kerületében segítsen megjavítani a lakosság életét. Elmondja, hogy Csősz Gyula bácsi, környékbeli dolgozó paraszt már mondta az édesapja, nak: „Most már a lányodhoz megyünk, ha valamit el akarunk intézni.“ Van is sok elintéznivaló, mi most már Mészöly Júliára vár. Az új telep lakóinak nagyon messzire kell menni, ha valamit vásárolni akarnak, — üzletek létesítését kérik. Kevés a vízcsap is, és ami van, ott gyenge a víz nyomása. Már gondolkodtak azon, hogy a közeli volt Fried-féle kastélyban van egy magas- nyomású artézi kút, onnan lehetne elvezetni a vizet. Az új-telepen még sok helyen nincs villany. Pedig ott ig sokan szeretnének rádiót venni, kérik a vil- lay bevezetését. Megvannak tehát a tervei Mészöly Júliának. Va_ sánnap tanácstagnak fogják megválasztani, munkája mellett — amiben szintén nem akar lemaradni, hiszen tervbevette a sztahanovista jelvény elnyerését is — minden bizonnyal jól fogja intézni választóinak ügyeit. Ünnepi műszak a dunaföldvári Cipész KTSZ-ben Kovács Lajos evikkolóbrigádja ebben a hónapban ötszáz pár gumicsizmát készített terven felül. Az ünnepi műszak alatt 210 százalékos átlagteljesítményt ért cl, A tamási áo'gozák zászlók alatt tamlaak szamai A tamást községi tanács kezdeményezésére a helyi vállalatok vezetői megbeszélést tartottak; hogyan lehetne még szélesebb körben ismertetni a választás jelentőségét, annak fontosságát. Az értekezleten több javaslat hang zott el. Szombat délután kisgyűlé- seken és röpgyűléseken beszélték meg üzemenként a dolgozók a válasz tással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Egyik-másik vállalatnál a dolgozók máris úgy határoztak, hogy vasárnap reggel az elsőír között lesz nek, okék ieac'Ják emvezetuket. A szavazó helyiségekhez csoportosan zászlókkal vonulnak majd fék A népnevelők «ragkor gzamasatiAwt leadták, népnev'eíőmunkáival segítenek a szavazás zavartalan, gyors leibonyolításában. A tamási fökknűvesszövetkezetdk legszebb kirakataiban helyezik el a tanácstagjelöltek fényképeit, ezaeí segítenek népszerűsíteni a helyi, járási és a megyei tanácstagjelölfeket. Tarnóczki István tolnai dolgozó paraszt iparkodó ember. Még ezekben a hideg, novemberi napokban is bajos dolog otthon találni. A minap is éppen trágyát vitt, mikor az utcán találkozott Báli Jánossal, a községi tanács vb. elnökhelyettesével. — Elnökhelyettes elv társ, mi van már azzal a Mohai Margit-féle üggyel? Az elnökhelyettes kérdően mérte végig rajta tekintetét, úgy tett, mint aki nem tud semmit. De aztán mikor Tornóczki megmondta, hogy felesleges titkolni, mindent tud — az elnökhelyettes megvakarta a fejét és azt mondta: — „Most már elintézem.” Mielőtt megírnánk, hogy miként intéződött el a Mohai Margit-féle ügy, nézzük meg: hogyan 'kezdődött. — Ajánlkozott tavaly a gazdalajstrom készítéshez és felvettük, — így mondja Orosz György elvtárs, a tanács vb. elnöke. A gazdalojetrom elkészítése után a tanács nál dolgozó adminisztrátorok rövid időn belül tudni vélték, hogy Mohai Margit valami rendellenességet csinált. Feltűnő volt, hogy nem egészen 6 hold földjét 7 egyénnek adta bérbe, a pásztorbérr, eddig mindig egyben fizette ki. Ha valamelyik bérlőt valamilyen ügyben hivatták, mindig maga Mohai Margit jelent meg, hogy képviselje bérlője ü- gyét. A múlt héten megtartott kisgyűlésen aztán többen kérdezték, hogy mikor szándékozik a tanács tiszta vizet önteni a pohárba, aki bűnös, bűnhődjön, — így mondják a tolnaiak. A tanácselnökihelyettes ezekután kénytelen volt alaposan megvizsgálni a Mohai Margit- féle ügyet. Bizony tudomásul kellett vennie, hogy mulasztást követett el a tanács, mert húzta-halasztolta az ügy • tisztázását. A kiváncsi természetű ember mégis csak megkérdezné: mi a csodának adta nem egészen 6 hold földjét 7 embernek bérbe Moha: Margit. Megmondom. Az új begyűjtési rendelet szerint a beadási kötelezettség kivetése 800 négyszögöl szántóföld után kezdődik. Ettől a számtól fokozatosan felfelé, a földek minőségétől függően állapítják meg a beadási kötelezettséget. Mohai Margitnak nem égé szén 6 hold földje után lett volna beadási kötelezettsége. Ö pedig semmiképpen sem akar beadást fizetni és gondolta, alkalom adódott, munkáját ngm ellenőrzi senki, kijátssza a törvényt. Ezt is tette. Kitalált gyorsan néhány ismerős, vagy teljesen ismeretlen nevet, a saját elgondolása sze rint ,megkötötte a bérlőkkel a szerződést”, de úgy, hogy valamenv nyinek a nevére csali 780 négyszögölet írt, így aztán nem kellett fizetni semmit. De szerencsére a jegenyefák sem nőnek az égig. Mohai Margitnak sem sikerűit sokáig becsapni a nép államát. Mikor arra került a sor, hogy a bérlőidnek is bizonyítani kell, hogy hol, mit & mennyit termett a föld, azok bizony „meghátráltak”. Petrás Béláné például először megpróbálta védeni Moliai Margitét, de aztán bevallotta, hogy azt sem tudja, hogy merre van a föld. A Morvái testvérek is „béreltek” földet Mohai Margittól, de csak addig voltak „bérlők”, míg kivetették Mohai Margitra a beadási kötelezettséget. Utána aztán bevallották, sőt írásba adták, hogy nem munkálják Mohai Margit földjét. Ilyen „bérlő” a többi is. Közülük kettőt, harmat jól lehet, hiába is keresnénk, mert Pesten laknak. November 23-án tehát már hiába vitte Mohai Margit a megállapodásokat, a bizonyítóitok egész sora ellene szólt. — Nos? .;; Akkor Irat hogy is állunk? (!) — kérdi Orosz elvíárs Mohai Margittól. — Elnök elv társ! Higyje el, azért csináltam, mert rá voltam szorulva. Hiába .. i én nem bánom... a beadással sosem tudok egyetérteni — Azért kifizetek mindent, csak ne szoljánál: senkinek, n* szégyenítsenek az e gész községben. Ezzel Mohai Margit „elvonult” a tanácstól. A tanácselnök ma- gáramaradt, volt ideje gondolkodni, hogy mos' mit csináljon ..; Azt csinálta, amit várnak tőle a község dolgozó;. Átadta a Mohai Mar- git-ügyet az ügyészségnek. Mohai Margit kijátsz- szotta a törvényt, félrevezette az államhata lom helyi képviselőit Ja, igen!.;: a tolnaiak is követelik, hogv Mohai Margit kapja meg a megérdemelt büntetést (—na—é—) Bölcskei levél: A gépjavítástól függ a gépállomások jövő évi munkája Pártunk és kormányzatunk megszabta a gépállomások téli gépjavításának határidejét. Mi, a bölcskei gépállomás dolgozói meg is kezdtük a téli gépjavítást. A javítás beindítása előtt megbeszéltük a tennivalókat a pártszervezettél, majd a műhely dolgozóival és a traktorosokkal. A gépjavító brigádok tervét felbontottuk hónapokra, s minden brigádnál a szerelőműhelyben kifüggesztettük, mit kell elvégezni. Például az erőgépjavító brigádnak hány traktort kell kijavítani, ugyanígy a cséplőgép, a vetőgép, az eke és tárcsajavító brigádoknál is. Ismertettük azt is, kinek mennyi az órabére javítás ideje alatt, és azt is, milyen jutalomban részesülnek a tervüket jól teljesítő brigádok. A gépállomás dolgozói november 1-e óta derekasan dolgoznak. Joó Dezső brigádja a mai napig kijavított 6 darab tárcsát, két ekét, egy simahengert, s ezek mellett elvégzik a kint dolgozó 19 erőgép javítását is. 3 erőgépünk a napokban kijavítva elhagyja a szerelő- műhelyt. A cséplőgépjavítóbrigád ez- ideig kijavított 5 cséplőgépet és 1 kombájnt. S emellett segítséget adunk a gépállomáson működő darálóhoz, az egyéni dolgozó parasztoknak ebből a brigádból végezte egy fő a darálást, mert a traktorosok a száníással-vetéssel voltak elfoglalva. A gépjavításoktól függ a jövő évi minőségi munkánk, nem utolsó sorban a tervteljesítésünk, s ezért nem törekszünk elsősorban arra, hogy február 25-e előtt kijavítsuk gépparkunkat, hanem arra, hogy a tavalyinál az idén sokkal jobban kijavítsuk gépeinket. Mindezek mellett megszervezzük a traktorosok szakmai és politikai oktatását. Olvastuk a mözsi gépállomás versenyfelhívását, s miután a pártszervezettel, a szakszervezettel és a dolgozókkal is megvitattuk, csatlakozni fogunk hozzá. A minisztertanács határozatát nem rövidítjük . le, merr van mit tenni február 25-ig, ha ,o munkát akarunk végezni. Stier István igazgató, bölcskei gépállomás aélUüőzhatattwi ez agMslfe Szólni kell a Mohai Margit-féle ügyről is