Tolnai Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)
1954-11-04 / 262. szám
1954 NOVEMBER 4 NAPCÖ 8 Miért késlekednek a vetéssel a bonyhádi gazdák? A taggyűlések tapasztalataiból Megyénk kommunistái megvitatták a Központi Vezetőség határozatával kapcsolatos feladataikat Rendkívül nagy jelentőségűek a megyénkben most lezajló párttaggyűlések. Ezeken beszélik meg a kommunisták a Központi Vezetőség október 1—3-i ülésének anyagát, s területükre viszonyítva a legfontosabb feladatokat, melyek ebből adódnak. Egyúttal megtárgyalják a tanácsválasztásokkal Jcapcsolatos tapasztalatokat és a további feladatokat is. A Megyei Begyűjtési Hivatalban Ennek szellemében tartották meg az elmúlt napokban a Megyei Begyűjtési Hivatalban is a párttaggyűlést. A beszámoló röviden foglalkozott a Központi Vezetőség határozatainak ismertetésével, de főleg arról szólt, hogy mi a saját feladatuk, mint begyűjtési dolgozóknak a határozat végrehajtásával. Igen (komolyan, bí- rálóan vetette fel a beszámoló, hogy mennyire felelősek ők is azért, hogy a megye ennyire le van maradva a begyűjtéssel. Igen helyesen vont párhuzamot a begyűjtés terén lévő lemaradások és a kormányprogram végrehajtása terén lévő lemaradások közt. A beszámoló tartalma egyben mozgósította a begyűjtési hivatal dől gozóit arra, hogy elsősorban a kommunisták indítsanak harcot a pazar. Xás, a népe vagyon megkárosítóival szemben. Hangsúlyozta a beszámoló azt is, hogy mindezeket a feladatokat a tanácsválasatások jó előkészítésével kell együtt megoldani. A beszámolóhoz többen hozzászóltak. A hivatal vezetője például arról beszélt, hogy nagyobb--segítséget vár. nak a pártszervezettől a vezetés megjavítására. Mégpedig olyan farmóiban, hogy elsősorban a párttagok Ahhoz, hogy a pártszervezetek mindenütt érdemben tárgyalhassák meg a Központi Vtezetőség ez év októberi határozatit, a járási párt-vég- rehajtóbizottságmnk nagy segítséget kell adnia a taggyűlések előkészítéséhez, annak levezetéséhez. Ott, ahol ez a segítés megvolt, általában megértették a határozat lényegét, mozgósított a taggyűlés a feladatok megoldására, széleskörű vita bontakozott ki. A középhídMégi állami gazdaság pártszervezetének taggyűlése nem töltötte be íeladatáí. Ennek egyik döntő oka. hogy a járási párt-végre- haj főbizottság az előkészítéshez úgy. szólván semmi segítséget sem adóit. Kemény István elvtárs október 30- án ugyan eíknent a tervezett taggyűlésre, de az határozatképtelen volt. Ekkor, is közvetlen a tagygűlés kezdetének időpontjára érkezett meg. Kemény edvtárs — legalább a lá/íszat kedvéért, — mégis adott „sePártnnk III. kongresszusának és a Központi Vezetőség legutóbbi ülésének határozata értelmében megindult az új magyar közgazdasági folyóirat: a „Közgazdasági Szemle.“ A lap első száma „A közgazdaságtudomány fellendítésének szolgálaté, ban“ című vezércikkében ismerteti azokat a feladatokat, amelyek a hazai közgazdaságtudomány fejlesztése, a párt és kormány gazdaságpolitikája tudományos megalapozásának előmozdítása végett az új közgazdasági folyóiratra hárulnak. Mikó József „Az új tanácstörvény, a tanácsok gazdasági munkájának megjavításáért“ című cikkében a tanácsok gazdasági tevékenységével kapcsolatos kérdéseket elemzi: Csizmadia Ernő „A mezőgazdasági nagyüzem fölénye és a termelőszövetkezetek erősítése, népi demokráciánk fejlődésének új szakaszában“ címen írt cikket. Wilcsek Jenő „Az önköltség csökkentésének eszközei iparunk baji“ című cikkében a termeléken3r- ség emelkedésének és a termelés növekedésének, az önköltség csökkentésével való összefüggéseit tárgyalja. A folyóirat Mátyás Antal „Kossuth közgazdasági nézetei“ című tanulmányának közlésével régi adósság törlesztését kezdi meg. Soós Gábor cikke a moszkvai Mezőgazdasági Kiállítás tanulságaival foglalkozik. Lisika Tibor és Máriás Antal pedig részletes vita-cikkben lépjenek fel a visszaélésekkel szemben. De nagy feladata van a párt- szervezetnek a kommunisták segítségével a munkafegyelem megszilárdítása, a dolgozók nevelése és mozgósítása terén is. Vágány elvtárs például azt mondotta el, hogy a begyűjtési hivatal dolgozóinak többet és jobban kell foglalkozniok a vidéaz elmúlt napokban tartották meg a taggyűlést. Szabó elvtárs, a pártszervezet titkára foglalkozott a pártszervezet előtt álló feladatokkal, csak egy kissé leegyszerűsítette és keveset foglalkozott a helyi problémákkal. Pedig vannak ilyenek a faluban, s ezt éppen a beszámoló utáni élénk vita mutatta meg. Megmutatkozott, hogy a tanács választásokkal laapcsalatos munka nem eléggé világos, nemcsak a népfrontbizottság. a helyi tanács, hanem a pártszervezet előtt sem. Éppen ezért rendszertelenül, kapkodva megy a munka. A taggyűlés vitája azonban tisztázta a feladatokat, s a téves nézeteket és nagy segítséget nyújtott a kommunistáknak ahhoz, hogy valóban megértsék a népfront helyét és szerepét népi demokráciánk életében, a népfixHitkongnesszus anyaga alapján. gítséget“ néhány perc alatt. Azt javasolta a kéttagú pártvezetőségnek, hogy „ha másként nem, hát a sajtóban megjelent szöveget olvassák fel a taggyűlésen“. A tanácsot — helytelenül — megfogadták. A taggyűlésen, amelyet november 1-én tartottak, IS perc alatt kivonatosan „ismertették“ a Központi Vezetőség határozatát. A járási párt-végreha.i tóbizottság- niak vannak területi instruktorai i.s. Az ember azt gondolná, hogyha Kemény elv társ alapos segítséget nem tudott adni a pártszervezetnek, akkor azt megadta az instruktor. De a pártszervezet titkára B e n c s i k 1st. ván elvtárs elmondta, hogy nem is ismeri az instruktort, ,amióta az in. struktor iskoláin van, senki nem ke- resett fel bennünket rendszeresen." A taggyűlésen sok bírálat hangzott el a járási pártbizottság felé. Csupán egyet említünk meg a sok közül, amelyet Haag Gyula elvtárs fejtik ki a gazdaságosság és a nem- áetközi munkamegosztás kérdésével kapcsolatos, kiterjedt kutatómunkán alapuló álláspontjukat. A folyóirat „Szemle“ rovatában Kecskeméti Zsuzsa, Péter György, Rédi Jenő és Zala Júlia „Általános Statisztika“ című egyetemi tankönyvének a Magyar Tudományos Akadémia közgazdasági-főbizottságában lezajlott vitájáról, OIH Lajos pedig a vita eredményeinek a Marx Károly Közgazdaság i T udományegyetem sta- tisztilkai oktatásában való hasznosításáról számol be. „A számok és té- tiyek“ rovat Nyugat-Németország felfegyverzéséről, a nyugatnémet és a Nyugat-Német országban érdekelt kül földi nagytőkések profitjáról, a nyugatnémet munkásosztály helyzetének romlásáról közöl adatokat. A „Kritika és könyvismertetés“ rovatban Simái Mihály „Engels: A mun kásosztály helyzete Angliában“ című klasszikus munkáját, Dános Ernő, Wagner Zoltán és Szőke György: „Az 1 ipari termelési kapacitás felmérése és kihasználásának termelése“ című könyvismertető. A „Folyóirat Szemle“ rovat részle. tesen ismerteti a „Voproszi Eko-no- miki“ című szovjet folyóirat 1954. évi 7. számában megjelent cikkeket. A lap szakirodalmi tájékoztatót is közöl a Magyarországon és külföldön legutóbb megjelent gazdasági tárgyú könyvekről. ki begyűjtési dolgozókkal, mert sokszor durvák hozzájuk. A többi felszólaló is hasonlóképpen vélekedett. Igen helyesen látták a feladatokat, amelyet- a Megyei Begyűjtési Hivatalnak meg kell oldania, hogy egész megyénk dolgozói sóikkal eredményesebben járulhassanak hozzá a párt polibikájának megvalósításához. Keveset foglalkoztak azonban a felszólalók is a termelési feladatokkal. Csak érintették az őszi szántás, vetés, begyűjtés nagy munkáit. Túlzott optimizmus csendült ki ezen a területen a felszólalásokból. Úgy gondolják, hogy Belecska élenjáró község vollt, s az is marad. Márpedig, ha a kommunisták nem beszélői meg az őszi munkákkal kapcsolatos fontos kérdéseket, nem is tudnak megfelelő mozgósító mimikát vé. gezni annak sikeréért, s könnyen lehet, hogy nem miarad élenjáró Belecska község. Annyiból megfelelt a taggyűlés a várakozásnak, hogy fényt derített a politikai munka gyengeségeire, s végezetül mégis megfelelően mozgósította a kommunistákat a legfontosabb feladatok végrehajtására, annak segítésére. vetett fel. „Jó lenne, ha a járási pártbizottság az eddiginél nagyobb gondot fordítana a mezőgazdasági szocialista szektorok pártszervezeteinek munkájára. Csak az ő segítségükkel tudjuk megvalósítani a mezőgazdaság fejlesztésével -kapcsolatos feladatainkat.“ A járási párt-végrehajtóbizottságnak tudnia kellett a tengelici körzeti titkári megbeszélés elmaradásából, hogy a körzetben lévő pártszervezetek nem kapták meg a segítségeit a taggyűlések előkészítéséhez, en. nek ellenére mégsem tettek meg egyetlen lépést sem annak érdekében, hogy a taggyűlések aktívak legyenek, hogy megértsék a dolgozók a Központi Vezetőség határozatát. Azon nem is lehet csodálkozni, hogy taggyűlésen szinte egyetlen szó sem hangzott el a Központi Vezetőség határozatáról — a felolvasáson kívül. Levelezőnk. írja: Becsületes munkával — ne hamis jelentéssel — següsék a termelést agronómusaink Igen gyakran olvassuk az újságban Ss hallgatjuk a rádióban, hogy egyes községek a felsőbb szervek felé hamis jelentéseket küldenek. Meg kell mondanunk, hogy ez igen helytelen, de nem minden esetben maga a tanács felelős a valótlan jelentésekért, hanem felelősek érte azok a dolgozó parasztok és termelőszövetkezetek is, akik a tanácsot áltatják hamis jelentéseikkel. így volt ez a Bátászékhez tartozó Kövesd-puszitai termelőszövetkezet esetében is. A bátaszéki tanács október 12-én nyilvános tanácsülést tartott, ahol a tanácselnökhelyettes ismertette a Kövesd-pusz t ai tsz-nek az őszi munkálatokról adott jelentését. A jelentést Gyenis elvtárs ki- helyezett agronómus aata. Többek között azt írta benne, hogy a tsz befejezte az őszi árpa vetését és 19 hold búzát is elvetett. Én október 13-tól 16-ig mindennap kint jártam a tsz-ben, de semmi nyomát sem láttam a vetésnek. Az én véleményem az, hogy nem azért fizetjük az agronómust, hogy az -hamis jelentéseket adjon a tanácsnak, hanem azért, -hogy becsületes munkával segítsék elő a terméseredmények növelését. Azt hiszem, hogy véleményemmel minden becsül letes dolgozó paraszt egyetért. Kolb József a termelési bizottság elnöke Sűrű Iáid ereszkedett hétfőn reggel a bonyhádi házak fölé. A falu ezen a reggelen mintha korábban ébredt volna. Az eddigi kellemes őszi napok egy kas megnyugvást idéztek elő a bonyhádi gazdákban. Sokan úgy gondolták, még ráérünk, tavalyelőtt is vetettünk decemberben. Ezt mutatja főképpen az október 30-ig teljesített búzavetásterv is, amely a következőképpen alakult: a tervben előírt 596 hold búzavetésből a bonyhádi gazdák mindössze 185 holdat vetettek el. Bár a rozs és az árpa vetést már elvégezték, de ezzel nem tettek eleget az őszivetés követelményeinek. A községben 10 termelőszövetkezet működik, ebből kettő III. típusú, melyek az idén élenjárnak a munkában és példát mutatnak az egyénileg gazdálkodók előtt. A Szabad Föld termelőszövetkezet például az elmúlt -héten már terven felül vetett 9 hold rozsot, az I. típusú Petőfi és a Haladás termelőszövetkezetek pedig vállalásuknak megfelelően november 1-ig befejezték a vetést. A Dózsa Népe termelőszövetkezet egymaga több gabonát vetett, mint a község A paksi járási kultúrotthon vezetői időben megkezdték a tervezge- lést a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának megünneplésére. Közbejött azonban valami ami megkönnyítette a tervek elkészítését.. A Pakson lévő összes ku,túrcsoportok — a Konzervgyár kul túr- gárdájának kivételével — felajánlották, hogy vállalnak egy-egy miisorszámot. A konzervgyáriak ugyanis külön, a gyári kollektíva keretein belül ünnepelnek majd. Alapjában véve helyes, hogy a község kultúraktívái együtt rendezik meg a november 7-i ünnepséget, hisz ezzel összefogják a község dolgozóit, növelik a kultúrotthon népszerűségét és nem utolsó sorban az így összeválogatott műsor sokkal színesebb és színvonalasabb is — Nem hiába segítettük azokat a ku!hírcsoportokat is, amelyek nem közvetlenül a kultúrotthonhoz tartoznak, — mondja Kántor Antalné. járási művészeti előadó. — Úgy látszik, hálásak a segítségért, és reméljük, hogy idővel majd mindany- nyian a kultúrházat tekintik otthonuknak ilyen tekintetben. egyéni gazdái és pár napon belül ők is befejezik az ősziek vetését. Vajon miért maradtak le az egyéni gazdák a búza vetéssel? Erre Török Tivadar, községi agronómustói a következő választ kaptuk. — Az elmúlt éveik során több gazda vetőmagprobléma miatt későre hagyta a vetést. Az 1952-es évben például voltak, akik decemberben vetettek és az ekkori kedvező időjárás következtében jó', termett gabonájuk. Ezek megfeledkeztek arról, hogy nem minden évben egyforma az időjárás és már a tavalyi évben is sok gazdának csődbe jutott a terve, mert a téi korán beköszöntött es decemberben nem volt mód a vetésre. A másik hiba pedig abból adódik, hogy sok gazda kukorica után vet búzát, és mivel már a tavasszal megkéstek a kukoricavetéssel, így későre maradt a kukoricaszár letákarftása is, mely nagyban késlelteti a vetést. E hibák mellett maga a termelési bizottság sem mozgósít megfelelően az őszi munkák sikeres elvégzésére, pedig munkájuk, kezdeményezésük sokat jelentene a vetés meggyorsításánál. A járási kultúrház bizony nem fukarkodott segítségével, nem volt elfogult, ha egy kultúrgárda alakúié. áról volt szó, akár az MSÉT, akár a téglagyár, vagy a DlSZ-sze'. veze- ten belül alakult is az. Nem volt hol próbálni az új együttesnek? Gyertek a kultúrházba. Műsorfüzet kell? Tessék, itt van a kis könyvtárunk, válogassatok. Valami nem megy. nem értitek? Itt van a művészeti előadó, majd ő segít. Ilyen viszony alakult ki á kultúrotthon és a különféle üzemek kultúrmunkásai között. A november 7-i közöj ünnepség annak a bizonysága lesz, hogy igen $é. egészséges ez a viszonv. November 7-én két újonnan alakult táncegyüttes mutatkozik ma. d be. A Magyar-Szovjet Társaság tánccsoportját Polgár Józsefné tanításija. Próbákat a kultúrotthonbar. 'ártanak. Az ünnep közeledtével most már szinte naponként próbálnak a fiatalok, csiszoigatják a bolgár népi táncot, amellyel bemutatkoznak majd Paks közönségének. A. téglagyár nemrégen alakú : lánc együttesét is Polgárné tanítja. Ez a csoport magyar népi táncot mutat be az ünnepélyen. Meffiegyzések Ki az „úr“ a határban • .. ? Péter Pálné kulákasszony „tiszta“ lelkiismerettel távozott a templomból. De még végezetül belemártotta öklét is az ajtónál illő szenteltvízbe, hogy férje bűneiért is elmélkedjen, mert az csak nagy ünnepen szokott templomba járni. Bűne viszont van annyi, hogy annak csak az isten a megmondhatója. Péter Pálné mér földes lép'.eicke' tartott a 84 hold. földdel körülvett ..kis" tanyára. Mikor az utczajió- hoz ért, már hallotta a disznók csámcsogását. Bement a hálószobába. — Hogy az atyauristenbe tud valaki ezen a szép holdvilágos éjjelen ennyire aludni. Pláne te, akinek egy szem kukoricája vncs a padláson. — Igazad van anyjuk. Ezek a nyomorultak elvettek tőlünk mindent. Kegyelemből adnak lakást is — a saját tanyámon. Kincs irgalom, nincs kegyelem; megszedjük az 1000 öl kukorica terméséi is. A tszcs-sek pedig elmehetnek az istenhez panaszkodni. Az én tanyámon én magam, Péter Pál vagyok az úr, engem nem érhet semmi, mert az isten velem van. Ezután az történt, ami ilyenkor lenni szokott, az asszony és az ember felkeredtek, éjjel megszedtek, nappal pedig hazahordták a kukoricát. Másnap aztán a termelő szövet-* kezet tagjai csudálkoztak; a lenko-> ricalopással nem is gyanúsítottak senki mást, mint Péter Pált, hiszen annakidején ellopott 4 kereszt bú zgjukát is. A lucerna termésük kétJ harmadát is hazahordla. Tehát ki mást lehetett volna meggyanúsítani a kukoricalopással is. » Péter Pál és felesége annyit csaltak, loptak, sanyargatták a szegény embereket életükben, hogy azt leírni is sok volna. És meg most sem nyughatnak. Tudják, hogy birtokukat a szövetkezetnek juttatták, mert nem dolgozták, és még ma is azt mondják, az övéké, azt csinálnak ott, amit akarnak. Azt is nagyon jól tudják, hogy a nép ökle lesújt azokra, akik csalnak- lopnak. De ha mégis nem tudnák... Azt hiszem nem kell sokat várni a leszámolás napjáig. Rövidesen bekövetkezik, számon kérik Péter Páltól és feleségétől, hogy milyen jogon lopja a termelőszövetkezet vagyonát. * Az írásban költött nevek s-ze lepelnek, de a történet való vjaz. Nem is olyan messze, nem is olyan régen a paksi járás egyik községében történt. Belecska község kommunistái Fordítson nagyobb gondot a mezőgazdaság szocialista szektoraira a szekszárdi járási pártbizottság Megjelent az új közgazdasági folyóirat első száma Két új táncegyüttes mutatkozik be november 7-én Pakson