Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-24 / 253. szám
1954 OKTOBER 24 NíPCÖ 7 Az üzemrész építésének halogatása gátolja a közszükségleti cikkek fokozottabb termelését Elmondta: Óvári Dezső, a Bonyhádi Zománcgyár igazgatója Nagy Imre elvtárs vezércikke, mely a Szabad Nép október 20-i számában jelent meg, elemezte a Központi Vezetőségi ülés nagy tanulságait, s felhívta a figyelmünket arra, hogy bátrabban merítsünk abból az erőforrásból, melyet pártunk Központi Vezetősége képvisel. Sokkal bátrabban küzdjünk a nehézségek megszüntetéséért, mint ezt bármikor tettük. Üzemünk, a Bonyhádi Zománcmüvek közszükségleti cikkeket gyártó üzem. A júniusi határozat és a kormányprogram után jelentős változás állt be üzemünk életében. Az új szakasz politikájának megvalósítására 6 níillió forintos beruházást kaptunk üzemünk bővítésére, a lakosság iparcikkel való jobb áru ellátása érdekében. Április 9-ével annak rendje és módja szerint megkötöttük a szerződést a kivitelező 73/2 Építő Vállalattal. Ezután hozzá is fogtak a földmunkálatokhoz, melyre a tervek szerint 3 hónapot irányoztak elő. A földmunkák határideje már július 15-ével lejárt. Azonban a földmunka még a mai napig sem nyert befejezést. Ennek ellenére a vállalat megkezd te az alapozást, sőt két oldalon a falak felhúzását is, mert a tervek szerint a zománcozó csarnok egy részét még tél beállta előtt tető alá kellett volna hozni, hogy ezzel biztosítani tudják a tető alatti téli építkezést. Ugyanis az a helyzet, hogv a 73/2. Építő Vállalat és Építésügyi Minisztérium utasítására állandóan munkaerő átcsoportosítást végez, amelyet igazol az is, hogy jelenleg 3—4 segédmunkás lézeng az építkezésen. Október 12-én felsőbb utasításra hivatkozva átcsoportosították a kubikusokat, betonosokat és a kőműveseket is. Az új szakasz gazdasági politikája az ipar átcsoportosításával a közszük ségleti cikkek fokozottabb termelését, a mezőgazdaság fejlesztését tűzte ki feladatul. Ebből következik az a feladatunk: többet, jobbat, olcsóbbat termelni. A várost, a falut bőven ellátni iparcikkel. így alakulhat ki a város és a falu között egységes áruforgalom. Üzemünk dolgozói hozzáfogtak a program végrehajtásához. Tervünket január és február hónapok kivételével teljesítettük. Fokozottan több közszükségleti cikket termeltünk. A ÍII. negyedévben 7 százalékos önkölt ség csökkentést értünk el. Dolgozó- irílt azonban elvárják azt, hogy az Építési Minisztérium ne gátolja, hanem segítse elő üzemünk építését, hajtsa végre a júniusi párthatározatot, mert az ipar átállítása szoros kapcsolatban áll az életszínvonal emelésével, a munkás-paraszt szövetség erősítésével. Összeírják a DlSZ-tagokat Sok DISZ-tagot foglalkoztatott már az elmúlt hónapban az a gondolat, hogy mi lesz az 1954 decemberében betelt DISZ tagsági könyv sorsa. Sokan új könyvet vártak, de a DISZ Központi Vezetősége olyan határozatot hozott, hogy az 1955-ös évre betétlapot adnak ki. Tehát a tagsági könyvek 1955-ben csak betétlappal érvényesek. A betétlapok kiadásához szükség van minden DISZ-tag ösz- szeírására, ami nem kis munkát jelent DISZ bizottságaink és alapszervi vezetőségeink részére. Lelki- ismeretes és pontos munkával tudjuk csak elérni azt, hogy egyetlen DISZ-tas se maradjon ki az összeírásnál. Az alapszervezeti vezetőségeknek tervet kell készíteni arról, hogy a vezetőségi tagokon kívül kik vesznek még részt az összeírás munkájában. Hiba, hogy sok alapszervezet nem veszi fel a kapcsolatot a pártszervezet titkárával, aki a fiatal párttagokon keresztül komoly segítséget tudna adni az összeírásnál. A tagösszeírás lehetőséget ad arra, hogy minden fiatalt felkeressen az alapszervezet vezetősége. Olyan helyeken, ahol a vezetőség megosztja az összeírás munkáját, sok új taggal is tudják erősíteni a DlSZ-szerveze- tet. Az elmúlt hónapban például Pörbölyön, Leperdpusztán, Bátaszé- ken több fiatal kérte felvételét a DISZ-be mint az elmúlt 10 hónap alatt Ezeken a helyeken értékes azoknak a régi ifjúmunkás vezetőknek aktív bekapcsolódása a DISZ- szervezetek életébe, akiknek sokéves tapasztalatait az elmúlt évben nem használták fel. A DISZ-tagokat munkahelyükön kell összeírni, az idénymunkásokat eredeti alapiszervezet ülmél. Az álla. mi gazdaságok és községek alapszervezeteinek összefogására van szükség ahhoz, hogy az állami gazdaságokban leszerződött idénymunkásokat a községi alapszervezetek: munkahelyükön felkeresve a községi DISZ-szervezet összeíró lapjaira felvegyék. Minden DISZ-tagot csak egy helyen lehet nyilvántartásba venni. Az összeírás alatt belépő új tagok neveit — akik most töltik ki a belépési nyilatkozatukat, ugyancsak rá kell vezetni az összeírólapra és a tagkönyv száma helyett „uj- tag” megjegyzést kell bevezetni. A DISZ-ből senkit sem szabad kizárni az összeírásnál még akkor sem, ha az illető tag nem jár el taggyűlésekre, rendezvényekre. Kizártnak csak az a tag tekinthető, akinek kizárását a taggyűlés és a felsőbb DlSZ-biz'ottság elfogadta. Több helyen előfordul, hogy a vezetőséghez most olyan fiatalok fordulnak, akik elvesztették tagsági könyvüket. Ezek nek ügyét a taggyűlésen kell tárgyalni, s amennyiben a taggyűlés úgy dönt, az illető új tagkönyV kiállítását kérheti. Taggyűléseken, aktíva értekezleteken meg kell magyarázni minden fia talnak az összeírás jelentőségét, szűk ségességét. Az összeírólapok adatait pontosan, olvashatóan kell kitölteni, hogy amikor a taggyűlésen felolvassák az összes tag nevét és adatait, ne kelljen sok javítást végezni a lapokon. A felolvasás után meg kell kérdezni a fiatalokat, hogy tudnak-e olyan társukról, aki DISZ-tag és az összeíráson nem szerepel. Az ilyen tagok nevét fel kell jegyezni, az összeírólapra adatait pedig pótlólag beírni. Helytelen az a módszer, hogy a járási bizottság munkatársával együtt akarja elvégezni az összeírást, mint például a paksi járás több községében történt. A bizottság munkatársai nem ismerik a község összes fiataljait, nem tudják ki, hol dolgozik, így fennállhat annak a veszélye, hogy sokan kimaradnának az összeírásból. A tagnyilvántartás elkészítése minden DISZ-tag ügye. A jó tagnyilvántartás megkönnyíti az alapszervezet munkáját, lehetővé teszi, hogy a DISZ-vezetőség a szervezet minden tagjáról tudjon, számításba vehesse őket és segítségükkel jobbá, élénkeb bé tegye a munkát. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége, amikor az elsők között csatlakozott a Hazafias Népfront felhívásához, vállalta, hogy az egész magyar ifjúságot mozgósítani fogja a Hazafias Népfront programjának megvalósítására. A népfront- bizottságokban dolgozó fiatalok, DISZ-tagok feladata, hogy községük, üzemük minden fiataljával szoros kapcsolatot tartsanak fenn, hogy javaslataikat megismerjék és érdekeikért harcoljanak. A DISZ-tagság mostani összeírása rendkívül kedvező lehetőséget nyújt arra, hogy DISZ-szervezetünk és a népfront bizottságokban dolgozó fiatalok együttesen keressenek fel minden fiatalt, beszéljenek velük arról, hogy községükben, üzemükben az Ifjúság megbecsülését, nagy tettekre való mozgósítását csak erős DISZ- szervezeteken keresztül tudják elérni. Márpedig nem erős az a DISZ- szervezet, amely tagságának létszámával a község ifjúságának helyzetével nincs tisztában. Olyan helyeken, ahol nem működik a DISZ- szervezet, nehezebben érvényesülnek a fiatalok javaslatai a község, vágj’ üzem életében. DISZ-fiatalok a tagösszeírás sikeres elvégzésével erősítsétek meg az alapszervezeteket’. Ferencz Károly kibővítették Kölesden a villanyhálózatot J Még pár nap és Kölesd újabb négy utcájában kigyulladnak a villanyok, megszólalnak a rádiók, s nem kell a hosszú téli estéket pislogó lámpafény mellett eltölteni az utcák lakóinak. Nagy örömmel beszélnek a Vöröshadsereg utcában a villanyhálózat elkészüléséről. Ebben az utcában koséi 50 házban gyullad kj a villany. Kölesd község dolgozói a tavasz- szal kérték a villanyhálózat kibővítését azzal a feltétellel, hogy az oszlopok kitermelését és leállítását tárörömmel olvastuk a KISZÖV híradóból, hogy a hőgyészi Vegyesipari KTSZ keretén belül villanymotorokat, motorvédő automatákat, transzformátorokat javítanak, továbbá ipari és világítási berendezéseket készítenek. Helyesen látta a helyi szövetkezet, ho„y megyei viszonylatban is iparunk és fejlődő mezőgazdaságunk megkívánja, hogy a villanymotorokat me üzemekben, gazdaságokban helrsadalmi munkával elvégzik. Kérésüket e felsőbb szervek jóváhagyták. A munka már a nyáron megindult, a hálózat egy részét még akkor elkészítették. Ott már égnek a villanyok, s most újabb négy utcában gyúlnak ki pár napon belül. A régen várt vágyak beteljesültek, s sportrajongók hallgathatják a mérkőzéseket, eljuthat a „szívküldi”- műsora minden házba, s jó munkájuk eredményeképpen hallgathatják a zenét a lelkes kölesdi dolgozóit. színen, vagy legalábbis közeleső helyen javítsák már azért is, hogy a gép minél rövidebb ideig essen ki a termelésből, állandó szakszerű kar bantartást a hőgyészi elektroműszerészek biztosítani tudják, másrészt nem kell hosszú szállításról gondoskodni. Úgy látom a megválasztott új vezetőség jó szervező munkája segíti népgazdaságunk és kormányunk programjának megvalósítását. Juhász János Mikor javilja már ires kocsinkat a iaddi KTSZ? A Nagydorog és vidéke körzeti földművesszövetkezethez 9 helyi szervezet tartozik. Neki kell áruval ellátni e községek lakosságát. E feladatnak megoldására ezév februárjában engedélyt kapott, hogy teherautót vásároljon. Csakhogy a megvásárolt teherautó javításra szorult, melyet a faddi Fémipari KTSZ vállalt el még februárban. Azóta már eltelt egy pár hónap, a KTSZ azonban még mindig javítgatja, illetve generá- lozza. Ha érdeklődünk az iránt, hogy kész van-e már a kocsi, azt a választ kapjuk, hogy rövidesen kész lesz. Jelenleg olyan állapotban van, hogyha most hozzá kezdenek a javításhoz, akkor is még legalább három hét kell, amíg elkészülnek vele. Az a kérésünk a faddi Fémipari KTSZ dolgozóihoz, hogy ne halogassák már a javítást. Gondoljanak arra, hogy a felsorolt községek áruellátásának a biztosítására havonta 20.000 forint fuvart kell kifizetni addig, amíg azt nem bonyolíthatjuk le a saját teherautónkkal. Javasoljuk, hogyha még nem tettek volna, úgy tegyenek vállalást november 7 tiszteletére, melynek keretén belül elkészítik a mi kocsinkat is. GERESD1 JÓZSEF, Nagydorog, Hőgyészen is tekercseinek már villanymotort... A november 7-re és a tanácsvátasztások tiszteletére indított verseoymozgalom hírei Megyénkben nyolc üzem, illetve vállalat csatlakozott a MÁVAG dolgozóinak versenyéhez, melyet november 7 és a tanácsválasztások tiszteletére kezdeményeztek. Vannak üzemek, ahol jó a versenynyilvánosság, s szinte minden nap tudják a dolgozók, hogyan is állnak tervük, vállalásuk teljesítésével. Az eredmények láttán azután elénk verseny alakul ki. A BONYHÁDI ZOMÄNCMÜVEK- BEN a párt- és a szakszervezet a műszakiakkal karöltve alaposan felkészült a verseny előkészítésére. Az üzemrészekben röpgyűléseket tartottak, majd a szakszervezeti bizalmiak személyesen is elbeszélgettek a dolgozókkal, melynek eredménye- kép 446 dolgozó egyéni vállalást tett. Kreucz János sajtoló ifjúmunkásnak példánl szeptember havi tervteljesítése 140 százalék volt, melyre két százalék emelést vállalt. Kreucz elvtárs ma már a 147 százaléknál tart. Györköíiyi Márta szerszámlakatos szeptember havi 125 százalékos teljesítményére ugyancsak 2 százalékos vállalást tett, s jelenleg elérte a 135 százalékot. De nézzünk meg egy üzemrészt, a zománcozok ahol október hónapban 100 százalékon alul teljesítő nincs, s a műhelyrész a hónap első dekádjá- ban 144 százalékra teljesítette tervét. — A továbbiakban a mennyiség mellett a minőséget kell javítanunk — mondja Wugrigné elvtársnő, az üzemrész főművezetője, s ennek meg valósításának is megtaláltuk a módját. Minőségi brigádokat szerveztünk, mert elejét akarjuk venni annak, hogy a versenymozgalom a minőség csökkenéséhez vezessen. Valóban a zománcozóban eleven a verseny, erről magunk Is meggyőződtünk. A zománcozok, égetők, szállítómunkások, de még a takarítók is érzik a felelősséget a munkáért. A Bonyhádi Zománcgyárban tehát nem „papírízű'4 a verseny, melyet ékesen , bizonyít az is, hogy a hónap első dekádjában a termelésben dolgozók 42.2 százaléka naponta túlteljesítette a felajánlott százalékot. A DOMBÓVÁRI lengyarban, mely a kongresszusi műszakban elnyerte a megyei pártbizottság versenyzászlóját, a dolgozók 94 százaléka tett szocialista munkavállalást. Az üzemben a párttagok álltak a versenymozgalom élére, mivel a szak szervezet nem karolta fel a dolgozók kezdeményezéseit. A pártszervezet és a vezetőség javaslatára, a verseny nyilvánosságára új értékelési módot vezettek be. Az üzem tervét lebontották műhelyrészekre, majd egyénekre, s naponta értékelik az elért eredményeket. A dolgozó a versenytáblán naponta láthatja, hogy vállalásából mennyit teljesített. Az eredmények láttán élénk verseny alakult ki. Orbán Ferencné tilos például már október 30-i tervénél tart, Figyasz Istvánné pedig 28-i tervét fejezte be. A TOLNAI SELYEMFONÓ III. negyedéves tervét 107.4 százalékra teljesítette. A rendszeres tervteljesi- tés „titka“ a dolgozók közötti élénk versenymozgalom, melynek szervezésében a szakszervezet irányításával a műszakiak is résztvesznek. Az üzemben nagy gondot fordítanak a jói bevált termelési módszerek, munkafogások kialakítására, s a dolgozók élénk figyelemmel, úgyszólván féltékenyen ellenőrzik egymás mennyiségi és minőségi teljesítményét. Az üzemnek sok olyan dolgozója van, mint Lóridon Józsefné cémázói fűző. aki 100 százalékos minőségi munkál végez és állandóan 112 százalékot teljesít. A PAKSI KONZERVGYÁR azok közé az üzemek közé tartozik, ahol a szakszervezet nem sokat törődik a versennyel. Az üb. elnök, Badacsonyi elvtársnőnek például az a véleménye, hogy „nem lehet versenyt szervezni és nagy elfoglaltsága miatt nincs is ideje arra, hogy a dolgozókkal foglalkozzon”. Pedig a dolgozók szívesen versenyeznek és szeretnének a versenytáblákon friss eredményeket látni, nem pedig a 2—3 hónappal ezelőtt elért teljesítések népszerűsítésében .,gyönyörködni A TOLNAI TEXTILMÜVEKBEN sem jobb a helyzet. Az udvaron hatalmas tábla hirdeti az üzem versenyvállalását. A szakszervezet itt is megelégszik annyival, hogy az üzemnek van egynéhány jól teljesítője, s azt hiszi, hogy ezzel a verseny szervezésének eleget is tett. A Textilgyár szakszervezetének vezetősége tanulhatna a Tolnai Sclyemfonótól, ahol Novákné elvtársnő üb. elnök a munkatermekben személyesen keresi fe! a doigozókat és megbeszéli velük a versenymozga!írni eredményeit, de foglalkozik a dolgozók egyéni problémáival is. A MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VALLALATNÁ^L az elmúlt napokban o szerelőcsarnok verseny tábláján az alábbi versenyértékelést láttuk: „A szerelőbrigád tervteljesítése 1934 február hónap 24-én 62 százalék." Pedig az üzemben vannak jól dolgozók, akik tudják, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére több jól kijavított traktorra van szükség és szívesen versenyeznének, ha ennek feltételeit a vezetőség megteremtené. * A felsorolt példák ékesen bizonyítják, hogy megyénk üzemeiben a szak szervezetek nem mindenütt gazdái a versenymozgalomnak. Sok helyen felszínes, formális a szervezés, s a dolgozók gyakran a tervfeladatoktól függetlenül teszik meg vállalásaikat De hiba az is, hogy némely helyen a verseny a tömegmozgalomból teljesen kiszakítva csak néhányak versenye. Éppen ezért a szakszervezet vezetőségének az a feladata, hogy minél előbb rendet teremtsen a verseny szervezésében, a verseny nyilvánosságában. A papíron történő „adminisztratív” versenyszervezést váltsa fel a politikai munka, amely lépést tart a dolgozók lelkesedésével és győzniakarásával. A szakszervezet a jó versenynyilvánosság biztosításával, az élenjáró dolgozók népszerűsítésével, a hanyagok bírálásával nagyban elősegíthetik, hogy megyénk üzemei az év végére behozzák III. negyedévi tartozásukat. Ha a versenytáblákon az idejét múlt eredményeket a „frissek” váltják fel, a dolgozók között elevenebb lesz a versenymozgalom. Harc kérdése tehát, hogy a no vem, bér 7 és a tanácsválasztások tiszteletére beindított verseny eleven valósággá váljon. Álljanak a szakszervezetek a versenymozgalom élére, szervezzék és vezessék azt, s olyan mederbe irányítsák, hogy magával ragadja dolgozóink ezreit, köztük a műszaki értelmiségieket is. Mert csakis így tudjuk biztosítani népünk jólétét szolgáló nagyszerű feladatok végrehajtását, amelyeket pártunk és kormányunk megszabott. Olvasd a Társadalmi .Szftmlfc aCTmTrsim»;.'. n-.<LitnmT»w»uTinp.Tni«lBi; minden szómét. ffméleti fejlődésedet segíti elől Szőlőtermelők figyelem! Minden mennyiségben vásárolunk nemes szőlővesszőt és vadalany- vesszőt. Fajtiszta, gombabetegségtől és jégkártól mentes európai nemes szőlővesszőért 60 cm hosszban, 6—12 mm vastagságig, 200-as kötegek- ben fűzvesszővel átkötve, darabonként —,12 Ft. Vad (síma alany) vesszőért a fenti méret és kötegelés szerint darabonként —,20 Ft-ot fizetünk. A szabvány szerint begyűjtött síma európai- és vad vesszőkre gyökerez- tetési szerződést köthet a vállalatnál. Az ajánlatot írásban kérjük megküldeni. Cím: Szőlőoltvány és Facsemeteforgalmi Vállalat Budapest, VII., Rottenbiller-u. 33. Levélcím: Budapest 7. Posta fi ók 17.