Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-30 / 258. szám
2 NÄPCö-TTWV ®V>W -• 1954 OKTOBER SB Egyetemi aktívaülé^ az építők „Rózsa Ferenc66 kuItfiroJthoiiábaii (Folytatás az 1. oldalról) De ezen a téren sem szabad előreszaladni, hanem lépést kell .tartani a fejlődés ütemével. Lehet, hogy egyeseiket megtéveszt az a tény, hogy ebben az évben 15.500 érettségizett tanuló leérte felvételét az egyetemekre a gimnáziumokból, technikumokból, ugyanakkor ezekből csak 0.380 tanulót vettek fel. A múltban —elvtársak —. valljuk be, bizonyos nyomást" gyakoroltunk, hogy az érettségizett tanulók egyetemre iratkozzanak be, tekintet nélkül arra, hogy alkalmasak , voltak-e arra, vagy sem. Helyes volt ez a módszer? Azt hiszem, alig lehet' ennek a helyességét elismerni. Az egyetemi hallgatók számának túlzott magasra való sró- folásával csökkentettük a tanulmányi színvonalat, komolyan lazítottuk a tanulási figyelmet. A felvételi keretszámok csökkentése lehetővé tette a minőségi szempontok fokozottabb érvényesítését. Ebben a tanévben olyan fiatalok kerültek be az egyetemekre és főiskolákra, akik megfelelnek a nagyobb tanulmányi követelményeknek. — Ugyanakkor a kevesebb felvett egyetemi hallgató jobban megbecsüli azt, hogy egyetemre, vagy főiskolára kerülhetett. A létszám csökkentése elő segíti. a képzés színvonalának emelését azáltal, hogy jobb oktatási feltételeket teremt, mert a legjobb egyetemi oktatók többet és jobban foglalkozhatnak a kevesebb hallgatóval. Az igazság kedvéért meg kell azt is állapítani, hogy egyetemi oktatóink, — akiknek jelentékeny része már azelőtt is komoly aggállyal látta éppen az oktatás színvonalának szempontjából a hallgatói létszám túlzott felduzzasztását — megértették és örömmel fogadták az egyetemi hallgatók létszámának csökkentését. Tehat szó sincs az egyetemi szakemberek képzésének mesterséges visszaszorításáról. Ellenkezőleg, az egyetemi képzés színvonalának emeléséről és az egyetemi képzésen belül az egyes ágazatok közötti helyes arányok biztosításáról van szó. Lehet, különböző félreértések abból is származhattak, hogy egyesek az új szakasz politikáját — persze helytelenül — úgy értelmezik, hogy az az ipar visszafejlesztését célozza. Erről szó sincs! Az iparosítás a szocializmus építésének továbbra is fő eszköze és a népgazdaság fejlődésének elkerülhetetlen tényezője. — Az ipar átcsoportosítása nem azt jelenti, hogy azt vissza kell fejleszteni. Nem! Lesznek iparágak, amelyek fejlesztését le kell állítani, mert előreszaladtunk és lesznek iparágak, amelyeket tovább kell fejleszteni, mert a nehézipar túlgyors fejlesztése miatt erősen lemaradtak. — Tehát, amint látják, szép perspektívája van nálunk továbbra is az iparnak és semmi ok sincs különösen a műszaki egyetemen a pesszimizmusra, a pe.rs- pektivétlanságra. Népgazdaságunk arányos fejlődésének helyreállításával, miután a mezőgazdaság behozza. lemaradását és megszűnik az ipar egyes ágazatai között az aránytalanság, nagyobb ütemben fogjuk az egész ipart fejleszteni és akkor nagyobb méreteket ölt majd minden területen az egyetemi képzés ig. — Úgyhogy — kedves elvtársak — semmi ok a nyugtalanságra. Tanuljanak csak nyugodtan —- és ami a legfontosabb — jeles eredménnyelí Egyetemi tanulmányaik befejezésével tudásuknak és képesítésüknek megfelelő posztra kerülnek majd. Nagy vitát váltott ki egyetemi hallgatóink között az ösztöndíj csökkentése. Kezdetben, mivel a kommunisták és diszisták nem magyarázták meg ennek az intézkedésnek a célszerűségét és helyességét, sokan helytelenül magyarázták az ösztöndíj csökkentését. Lehet-e premizálni a rossz tanulást? Világos, elvtársak, hogy nem lehet. Ha ez helyes lenne, akkor be kellene az üzemekben is vezetni azt a rendszert, hogy prémiumot kap az a munkás is, aki csökkenti a selej- tet, de az is, aki növeli a selejtet. Helyes lenne az ilyen prémium- rendszer? Világos, hogy nem! Nyíltan meg kell mondani, hogy a múlt évben érvényben lévő ösztöndíj rendszer nem volt helyes. Nem volt helyes azért, mert nem ösztönözte az egyetemi hallgatókat a jobb tanulásra, egyenlő értékűnek tekintette a jeles tanulást a rossz tanulással. A múlt tanévben' az egyetemi hallgatók 89—94 százaléka részesült ösztöndíjban. A hallgatók költségeinek túlnyomó részét az állam fedezte. Az ösztöndíj 111 forinttól 470 forintig , terjedt é$ emellett még a diákotthon és a menza költségeinek egy részét is az. állam viselte. így az egyetemi hallgatok jéíentékeny része 676 forint ösztöndíjat kapott az államtól. Az oktatás egyéb költÍ s^geit is beleszámítva, egy-egy hallgató évi képzési költsége a végzők létszámára vonatkoztatva 15—16.000 forint volt. Amint látják, itt nem is ösztöndíjról, hanem havi fizetésről volt szó. Ennek tekintették a hallgatók, s a szülők is. Sokan úgy érezték, hogy szívességet tesznek az államnak, a népi demokráciának azzal, hogy egyetemre járnak és ezért őket fizetés illeti még az államtól, függetlenül attól, hogy tanulnak-e vagy sem. Számos szülő ugyancsak úgy érezte, hogy az állam feladata az egyetemi hallgatók eltartása. Azt hiszem. nem tévedek, hogy ezt a félreértésből ösztöndíjnak nevezett rendszert tapasztalt egyetemi professzoraink sem helyeselték, mert saját tapasztalatuk alapján győződtek meg arról, hogy az az ösztöndíj- rendszer törvényerőre emelte a nemtanulást! A Központi Vezetőségnek a közoktatás helyzetéről szóló határozata a magasabb tanulmányi színvonal elérését tűzi ki egyetemeink, főiskoláink, feladatául. Nos, a most kidolgozás alatt álló új ösztöndíj- rendszer is ezt a célt szolgálja. A tanulás eredménye szabja meg az ösztöndíj nagyságát. Minél jobban tanulsz, annál nagyobb ösztöndíjat kapsz és minél kevésbé tanulsz jól, annál kisebb az ösztöndíj, vagy ha rosszul tanulsz, akkor nincs ösztöndíj. Helyes-e ez az elv? — csak a rossz előmenetelő egyetemi hallgatók emel hetnek ez ellen kifogást, de szerencsére -azok mindinkább kisebbségben vannak, — ezért az egyetemi hallgatók nagy része bizonyos, hogy az ösztöndíj-rendszernek ezt az elvi alapját helyeselni fogja. Mi azt hisszük, hogy az az elv is helyes, hogy a szülők, különösen az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkező szülők is gondoskodjanak gyermekük egyetemi tanulmányainak anyagi biztosításáról. A tervezet szerint előreláthatólag az összhallga- tók 71 százaléka, a nem szakérettek 69.8 százaléka, a szakérettek 75.6 százaléka részesülne ösztöndíjban. Amint ezekből a számokból is láthatják, elég szerény ösztöndíj reformról van szó. Mindenesetre lépést jelent előre. Ennek alapján rátérünk arra az útra, hogy emeljük a tanulmányi fegyelmet és ösztönözzük, előnyben részesítjük a jól tanuló egyetemi hallgatókat. Ami a szakérettségit tett egyetemi hallgatókat illeti, megnyugtathatom őket, hogy az új ösztöndíjrendszer nem arra az elvre épül, hogy már nincs rájuk szükség, hanem ellenkezőleg, pénzben is kifejezi azt, hogy igenis, továbbra is szükség van rájuk. Az új ösztöndíjrendszer olyan lesz, hogy a jeles, jó egyetemi hallgatók számára, bizonyos mértékig még a közepesek számára is lehetővé teszi a nagyobb gondok nélküli tanulást. Amint látják, nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a kormányprogram rosszabb helyzetet teremt az egyetemi hallgatók számára. A különbség az, hogy nem a tanulmányi eredményektől függetlenül fizetést, hanem ösztöndíjat kapnak a tanulmányi eredmény színvonalának megfelelően. A kormányprogram, pártunk új politikája, mindenütt fokozottabban segít, ott, ahol többet, jobban termelnek, ahol jobban tanulnak. Ez az alapelv jut kifejezésre a tervezett új ösztöndíjrendszerben is. (Taps.) Az elmúlt évek során — mint láttuk — egész sor olyan intézkedés született, amely hátrányosan befolyásolja az egyetemi ifjúság nevelését. Az, hogy sokszor egyenesen rábeszeltük az ifjakat arra, hogy járjanak egyetemre akkor is, ha erre nem sok hajlandóságot mutattak, a hibás ösztöndíjrendszer, a középiskolás módszerek túltengése az egyetemi oktatásban, nem kis szerepet játszottak abban, hogy ifjúságunk nem tanulta meg eléggé becsülni azokat a lehetőségeket, amelyeket népi demokráciánk nem kis áldozatok árán nyújt neki. Nem nevelődött rá az önálló munkára. Nem edződött meg eléggé a nehézségek leküzdésére. Nem egy tekintetben elszakadt a való élettől és az országunkban folyó nagy építő munkával, dolgozóink hősies erőfeszítéseivel szemben a tétlen szemlélő álláspontjára helyezkedik. Ugyanakkor mindezideig megbocsáthatatlan módon elhanyagoltuk egyetemi ifjúságunk átgondolt, céltudatos nevelését. Egyetemeinken csak elszórtan fordult elő, hogy egyes oktatóink, — igaz, hogy a legjobbak — gondot fordítottak az ifjúság nevelésére is. Rendszeres nevelő munka kialakítását akadályozták az e kérdésben egész a legutóbbi időkig elterjedt I helytelen nézetek. Ezek szerint az egyetemeken, ahol a felnőtt ifjúságnak tudományos szakképzése folyik, nincs, szükség külön nevelő munkára, vagy ha igen, akkor ez kizárólag a társajdalmi szervezetek feladata: az egyetem (a tanszék, a tanár) oktat, a társadalmi szervezetek (pártós DISz szervezetek) — nevelnek. Az oktatás és a nevelés e mechanikus kettéválasztása egyetemi ifjúságunk helyes nevelésének egyik kerékkötője. Az oktatás akkor eredményes, ha azt támogatja a nevelés. Az oktatással szervesen összenövő nevelés megtermékenyíti, előreviszi, gazdagítja az oktatást. Míg ellenben, ha az oktatás nevelés nélkül folyik, az egyetemi hallgató tudása sem tud kielégítően fejlődni. A nevelés az eredményes oktatás döntő feltétele. Másrészt viszont a helyes világnézeti alapon' és magas tudományos színvonalon folyó oktatás a legszilárdabb bázisa ifjúságunk nevelésének. Ezért nem szabad az egyiket elszakítani a másiktól. Annak következtében, hogy a DISz Központi Vezetősége egész a legutóbbi időkig nem dolgozta ki még alapvonásaiban sem az egyetemi ifjúság nevelésének problémáit, az egyetemi DISz-szervezetek többnyire azt sem tudták, hogyan kezdjenek ehhez a munkához. Rendszeres nevelőmunkát az egyetemi ifjúság körében nem követelt még maga az oktatásügyi minisztérium sem. Ezt a nihilizmust a nevelés kérdéseiben felsőoktatásunk területén a legsürgősebben fel kell számolnunk. (Taps.) Ezután Farkas elvtárs arról beszélt, milyen tartalmú legyen, milyen irányban haladjon egyetemeinken a nevelő munka? Ki kell alakítani ifjúságunkban a helyes közösségi magatartást, — mondotta többek között. — Embertársaikhoz való viszonyukat a szocialista humanizmus hassa át. Ifjúságunkhoz méltatlan a cinikus magatartás a nőkkel, a tiszteletlenség az öreggel, a segítőkészség hiánya az arra rászorulókkal szemben, az Individualista, gőgös elkülönülés, a bírálat és önbírálat visszautasítása. Nevelésünket szoros kapcsolatba kell hoznunk a szocializmus győzelméért folyó harcunkkal. Hazánk, né. pünk forró szerzetére, a szocializmus ügyének önzetlen szolgálatára kell nevelnünk ifjúságunkat és ami ettől elválaszthatatlan, más népek megbecsülésére, a Szovjetunió iránti rendíthetetlen hűségre. Nem szabad, hegy ifjúságunk gondolkodását megmérgezze akár a sovinizmus, akár a cinikus koBjnopolitizmus. Gyűlölje ifjúságunk az elnyomás és a kizsákmányolás minőén fajtáját. Szálljon síkra az emberi haladásért, a társadalmi igazságért, a békéért. Tartsa szent kötelességének hazánk függetlenségének és szabadságának megvédését bármilyen támadással szemben. Az egyetemeken és főiskolákon az ifjúság nevelése mindenekelőtt a magasszínvonalú, tartalmában és módszerében helyes oktatáson keresztül történik. Mindebből következik az egyetemi oktatók nagy szerepe az egyetemi ifjúság nevelésében. Amellett a jó tanár nemcsak tudásával hat a hallgatóságra. Magatartásával is: hiva- tásszeretetével, munkafegyelmével, a köz önzetlen szolgálatával az ifjúság példaképévé válik, egész életre szóló, kitörölhetetlen nyomokat hagy a diákok lelkében. Nem tudom eléggé hangsúlyozni az egyetemi oktató, a jó tanár szerepének jelentőségét az ifjúság nevelése szempontjából. Ez azonban nem ho- mályosíthatja el az ifjúság nevelése másik döntő tényezőjének: a közösségnek a jelentőségét. Az egyetemi hallgatók iskolai és társadalmi szervezeteinek óriási a jelentősége a ne- velőmunkában. Ahol a DISZ nem él szerves életet, ahol nem sikerül kialakítania olyan közszellemet, mely elítéli a fegyelmezetlenséget, a közönyt, a cinizmust, — ott az oktatónak és más egyetemi „felsőbbség- nek“ még olyan helyes rendelkezései sem fognak sikert aratni. — Egyetemi hallgatóink, akiknek nagy része DISZ-tag, gyakran elégedetlenül úgy beszélnek a DISZ-ről, mintha nem is a saját szervezetükről lenne szó. Ezek a diszisták megfeledkeznek arról, hogy a DISZ jó, vagy rorsz munkája elsősorban a tagság ;ó, vagy rossz munkájától függ. Én nem azt mondom, hogy a diszista egyetemi hallgató ne bírálja a DISZ-t. De egymagában a bírálat nem elég A bírálatnak olyan akarattal és olyan építő munkával kell párosulnia, amely a DISZ-t az egyetemi hallgatók szeretett szerve- I zetévé formálja. (Taps.) — A DISZ-szervezetek erősítése a pártszervezetek alapvető feladatához tartozik. De ezen túlmenően egyetemi professzoraink is helyesen cselekszenek, ha a DISZ-szervezetek hóna alá nyúlnak és megadják a DISZ-nek mindazt a támogatást, amelyet meg kell, hogy kapjon ahhoz, hogy méltóan be tudja, tölteni szerepét egyetemi hallgatóink nevelésében. — Az oktatásügyi minisztérium az egyetemi oktatóknak és az egyetemi társadalmi szerveknek széleskörű bevonásával megkezdte az egyetemi nevelőmunka alapelveinek és módszereinek a kidolgozását. Ennek a munkának még csak a legelején va- gjumk. A feladat nagysága megköveteli társadalmunk legkülönbözőbb tényezőinek párt- és állami vezetőinknek, élenjáró dolgozóinknak, íróinknak, művészeinknek, tudósainknak a legtevékenyebb bekapcsolódását ebbe a nagy munkába. — Egyetemeinken a nevelőmunka és az oktatás aktív formáit kell kidolgoznunk. Mind az oktatásban, mind a DISZ-szervezetek működésében fel kell hagyni azokkal a módszerekkel, amelyek passzív szerepre kárhoztatják az ifjúságot és arra szoktatják, hogy problémáinak megoldását nem saját erőfeszítéseitől, hanem közvetlenül „felülről' várja. — Amikor az egyetemi hallgatóság neveléséről van szó, nem lehet figyelmen kívül hagynunk a m»r- xizmus-leninizmus tanulását, annál is inkább, mert sok egyetemi hallgató lebecsüli ezt a tantárgyat. A népnek nem olyan szakemberekre van szüksége, akik elzárkóznak a népet, a nemzetet foglalkoztató nagy kérdésektől, akik szexn- ellenzőveí, szűk szakmájukba begu- bózva járnak a világon, akiket nem érdekel munkájuk értelme, célja, az egész nép erőfeszítésével való összefüggése. De mi az, ami biztos iránytűül szolgál mindannyiunk számára, högy megtaláljuk a helyes feleletet ezekre a kérdésekre, ami megmutatja munkánk célját és értelmét, ami utat mutat nekünk egyéni és kollektív cselekvésünkben? — Ez az iránytű a marxizmus-lenínizmus tudományos világnézete, forradalmi társa- da1 rmszemlélete. Bizonyos mértékig persze meg lehet érteni azokat az egyetemistákat, akik nem szívesen 'tanuljak'a mar xizmus-léninizmust. Meg kell állapítanunk, hogy az egyetemeken ezt a rendkívül izgalmas és eleven tárgyat sikerült valami holt dogmává, élettelen és unalmas sémává átváltoztatni Ezen a helyzeten szívós harccal változtatni kell. Többek között a III. kongresszus anyagának és pártunk történetének az oktatása is azt a célt szolgálja, hogy elevenebbé, „élet- szagúbbá“ tegye a marxizmus-leni- nizmus oktatását az egyetemeken. Meg kell állapítani — elvtársak, — hogy nincs minden rendben az egyetemisták hivatástudatával, kötelességérzetével sem. Mint hallom, évről-évre megismétlődik a végzős hallgatók elosztásánál, hogy sokan nem akarnak vidékre menni. Ezek az elvtársak nyilván azt gondolják, hogy az ország csak a fővárosból áll. Meg kell mondanunk ezeknek az elvtársaknak, hogy az ország Budapestből és a vidékből, a vidéki városokból, falvakból, tanyákból is áll, és hogy a jövőt nemcsak a fővárosban építjük. (Nagy taps). Népünk jövőjének, boldog életének a sorsa nem utolsó sorban a falun, a parasztság között dől el, és elsősorban itt kell még sokkal többet tenni, hogy ez a jövő közelebb kerüljön, Lehet-e. szebb és lelkesítőbe feladat ott szolgálni a népet, a haza ügyét, a szocializmus építését, ahol a legtöbb a teendő, ahol a legtöbb a lehetőség a nép eredményes szolgálatára? — Ennek a megmagyarázá sa, tudatosítása a hallgatókban szintén a nevelés feladata. Nem szabad megengednünk, hogy legszebb reménységünk, az ifjúság között lábrakapjon valamiféle kispolgári, filiszter el- puhultság, kényelmesség, a nehézségek elől való meghátrálás. Hová jutnánk, ha éppen az ifjúság hátrál meg a legnehezebb, de egyben legszebb feladatok elől? Kedves Elvtársak! Átmeneti gazdasági, nehézségeink ellenére hazánk új, nagy fellendülés küszöbéhez érkezett. Ha júliusban, augusztusban voltak olyanok, akik aggódva szemlélték az eseményeket, ma nagy pártunk Köz ponti Vezetőségének történelmi jelen tőségű októberi határozata után, — a növekvő bizalom, az erősödő munkakedv, a szebb magyar jövőbe vetett rendíthetetlen hit légköre bonta kozik ki mindenütt az egész országban. A kommunisták százezrei, de népünk milliói is érzik a párt és kor mány politikájának helyességét és igazát. Ennek nyomán a gyárakban lelkesebben folyik a munka, ütemesebben haladnak elői’e az őszi mező gazdasági munkálatok, nagyobb lendülettel és szeretettel végzik alkotómunkájukat tudósaink, művészeink, íróink. A múlt héten lezajlott Hazafias Népfront kongresszus, amely most irt dúlt igazában hódító útjára, csak fokozni fogja népünk lendületét, alkotókészségét és kezdeményező erejét. A Hazafias Népfront a gazdává vált nép eleven, harcos mozgalma, mely szebbé, boldogabbá akarja az országot formálni, A Hazafias Népfrontban ölt testet — erőteljesebben mint bármikor •— az, hogy népünk saját kezébe veszi sorsának intézését. Népünk mély hazafias érzése nemesebbé fejlődött a szabadság tíz esztendeje alatt. A haza most, miután szabadabbá vált, nem mostoha többé a néphez, amely a történelem során oly gyakran vérével védte meg idegen betolakodókkal szemben. A haza örökre a népé. a nép örökre a hazáé! — Ahhoz, hogy népünk ez eleven, harcos mozgalma eredményesen be is tölthesse történelmi szerepét, szükséges, hogy pártunk ápolja, erősítse a Hazafias Népfrontot. A párt támogató erejére, tudására és tapasztalatára szüksége van a Hazafias Népfrontnak, mert csak ezeknek birtokában tudja népünk ügyét minden helyzetben előrevinni. — A Hazafias Népfrontnak szüksége van a párt tapasztalatára, tudására, de a pártnak is szüksége van a Hazafias Népfrontban tömörült népünk lelkesedésére, szorgalmára, tudására és bölcsességére. — Ennek szellemében kell, hogy dolgozzanak a kommunisták a Haza fias Népfront — mozgalomban. Kom munistáknak és pártonkívülieknek az egyenjogúság alapján egymást támogatva, egymástól tanulva' kell tovább építeniök népünk új életét. — Érthető — elvtársak —, hogy mindenki arra törekszik most, hogy ne maradjon ki a Hazafias Népfront ból. Sokan, és így az egyetemi hallgatók is felvetik a kérdést, hogyan vegyünk részt a Hazafias Népfront munkájában? — Már a kérdés feltevésében benne van az az egészséges szándék, hogy egyetemi hallgatóink tevékenyen be akarnak kapcsolódni a Hazafias Népfront munkájába. Ezzel kapcsolatosan hallottam, olyan véleményt is, hogy talán célszerű lenne a Hazafias Népfront-bizottságokat az egyetemeken is létrehozni . — Ez a vélemény megérdemli a figyelmet. Azt hiszem, hogy helytelen lenne, ha ezt a kérdést valahol fent döntenék el! —Döntsék el ezt maguk az egyetemi hallgatók, az egyetemi profesz- szorok. S ha úgy döntenének,' hogy célszerűnek tartják az egyetemeken is a Hazafias Népfront-bizottságok megalakítását, azt hiszem, hogy a Hazafias Népfront országos tanácsa nem emelne ez ellen kifogást. ,— Másrészt itt vannak a közelgő ta nácsválasztások, amelyek a Hazafias Népfront zászlaja alatt, a népi egység jegyében fognak lezajlani. Ne felejtsük el, hogy az új szakasz politikájának eredményes megvalósítása elsősorban attól függ, hogy milyen gyorsan nő azoknak a tömegek nek a száma, amelyek aktívan és tudatosan résztvesznek építőmunkánkban. A közelgő tanácsválasztás sok jelentős állomást jelentenek népünk aktivitásának fellendülésében. És ha egyetemi ifjúságunk és oktatóink szívós és eredményes felvilágosító munkát fejtenek ki kerületükben, ha odaadóan és lelkesen küzde nek a népi egység erősítéséért, ha kitartóan, napról-napra magyarázzák pártunk politikáját és az- abból adódó feladatokat, akkor nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy minél hamarabb leküzdjük átmeneti nehézségeinket és sokkal gyorsabban és határozottabban mehessünk előre az úi szakasz politikájának megvalósításában. Egyetemi oktatógárdánk és diákifjúságunk legyen a maga területén a népi—nemzeti egység élharcosa. — Pártunk és kormányunk bízik az egyetemi hallgatók politikai érettségében, új épülő szocialista társadalmunk iránti hűségében, ézért meg vagyok győződve arról, hogy nagyobb lendülettel és szeretettel fognak tanulni és megtesznek mindent annak érdekében, hogy ha tanulmányaik sikeres befejezése után elhagy ják az egyetemek kapuit és kilépnek az életbe, minden területen meg is állják a helyüket. — Ehhez kívánok önöknek sok sikert! (Hosszantartó, ütemes taps!)
