Tolnai Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)
1954-09-05 / 211. szám
1934 SZEPTEMBER 5 NÄPCö 5 Az alsóhidvégi állami gazdaság várja a racionalizálás nyomán felszabaduló munkaerőt Az alsóhídvégi állami gazdaság 19-19-ben alakult, területe akkor 1570 volt. Abban az időben 150— 160 idénymunkás mellett 80—90 között volt a gazdaság állandó munkásainak száma, akik mellett 14 irodai alkalmazott működött. Az el- ,mult öt esztendő alatt a földterület 2300 holdra növekedett, melyből az idén 800 hold volt kalászos, 120 hold borsón, 80 hold cukorrépán, 42 hold dohányon, 50 hold burgonyán kívül. A gazdaság termés- eredményei, tekintve az idei időjárási viszonyokat, kielégítőek: a búza közel 8, az ősziárpa 8.8 mázsás átlagtermést hozott, dohányból 8 mázsára számítanak holdanként. — Az időjárás ellenére is sokkal jobb eredményeink lehetnének, — mondja Wenhardt Imre, az állami gazdaság igazgatója — ha nem küz- denénk állandóan munkáshiánnyal. Elsősorban az időszaki munkásokkal van baj, akik legtöbbször rendszertelenül járnak munkára s nem egyszer felborítják terveinket. Pedig, csak egyetlen példát mondok, ha a cukorrépa kapálását időben tudnánk elvégezni, ez holdanként legalább 5 mázsás terméstöbbletet jelentene. Ami 80 holdas cukorrépánkat tekintve, egy esztendő alatt 400 mázsával jelent nagyobb termést.Állandó munkAshiánv Nézzük meg az alsóhidvégi állami gazdaság jelenlegi munkásviszonyait A. 2300 holdas területhez 240 állandó alkalmazottja van a gazdaságnak, rajtuk kívül 100—150 között mozog az'időszaki munkások száma, bár itt a szükséglet jóval nagyobb, mert az év nyolc hónapja alatt a gazdaság körülbelül 200 időszaki munkást tudna foglalkoztatni. Hozzájuk járul az irodai személyzet, amelynek száma, jelenleg 28< Ez, amint a gazdaság vezetői mondják, csak látszólag sok, mert legalább ennyi kell az aránytalanul sok adminisztrációs munka elvégzéséhez. A racionalizálás, ez Wenhardt Imre igazgató és To-rnóczki István főállattenyésztő véleménye mindenképpen szükséges, mert náluk is, mint valószínűleg minden állami gazdaságban, állandóan kisért a munkáshiány réme. Az év végére, — ezt Tornóczki István mondja el, — 180-ra emelkedik a fejőstehenek száma, ami azt jelenti, hogy újabb 18 állandó alkalmazottra is szükségük lesz, nem beszélve az időszaki munkásokról, akik közül 80—100- nak bármelyik pillanatban tudnának munkát adni. BONYOLULT adminisztráció — Ez tehát a racionalizálás egyik része, — mondja Wenhardt Imre. — A racionalizálástól azt várjuk, hogy megoldja hálunk is a munkáshiányt, azonban szeretném, ha más területen is végrehajtanának olyan intézkedéseket, amelyek megkönnyítetnék a termelést. Nálunk jelenleg 28 irodai alkalmazott van. Az elvégzendő adminisztrációs munkához ez nem sok, ellenben sok az adminisztratív munka, úgy ahogy van jelenleg. Az igazgató véleménye szerint egy ilyen 2—3000 holdas gazdasághoz 6— 8 főből álló irodai személyzet bőven elégséges lenne, ha ... De itt van I mindjárt az ötnapos jelentés, ami azt jelenti, hogy 5 naponként 9, azaz kilenc ember legjobb esetben is 4—5 órán át dolgozik egy olyan jelentéssel, annit a központ a jelentés tartalmától függetlenül csak tudomásul vesz. Ha a gazdaság jót jelent, annak épp úgy nincs semmi következménye, mint ha azt jelenti, hogy a munkák nem a kellő eredménnyel folynak. Negyedévenként el kell készíteni a munkások fejadag-kimutatását, ezen két ember dolgozik legalább másfél hétig. De rendkívül komplikált a 'bérelszámolás is, amit szintén egyszerűsíteni lehetne. A bérelszámolást jelenleg 5 ember végzi, aminek egyedüli magyarázata az, hogy a különböző munkanormákat és béreket bonyolultan állapították meg s ennél kevesebb ember nem tudná elvégezni ezt a munkát. De komplikált a könyvelés is, amelyhez a jelenlegi rendszer mellett 3 embert kell alkal mázni. Ha mindezt egyszerűsíteni lehetne,; világosabb, áttekinthetőbb lenne a gazdaság ügyeinek adminisztratív része, s az irodai személyzetnek jelentős részét is be lehetne állítani a közvetlen termelőmunkába. — A racionalizálás jó — mondja Wenhardt Imre — sőt szükséges is. Remélem, megszűnik az az állandó rettegés, amiben minden nyarunk elmúlik, hisz folyton attól kell tartanunk; tudjuk-e teljesíteni a következő heti tervünket, megjönnek-e hétfőn a dolgozóink. Ha ez a kérdés megoldódik, egyszerre, ugrásszerűen emelkedni fog a termelés, s az állami gazdaságok közelebb kerülnek ahhoz a célhoz, hogy a mezőgazdaság élenjárói legyenek. De ugyanezt segítené elő a belső racionalizálás is, amit itt, a gazdaság ügyintézésében kellene végrehajtani. (cs) MEGJEGYZÉSEK Mem kel! csodálkozni... Szakos községben — amint a begyűjtési hivatalban hallottam — nem valami jól megy a gabonabe- gyüjtési kötelezettség teljesítése. — Különösen a rozs begyűjtési tervnél van nagy lemaradás. Az élőállat és állati termékek beadása terén még súlyosabb a helyzet, mivel ebben a járás községei között utolsóelőttiek. Nem akarok most itt részletesen az összes hátráltató körülményekről beszámolni. Nem akarok arról hogy 42 hátralékos közül csak tizenötnek emelték fel 10 százalékkal a kötelezettségét. Arról sem, hogy a helytelen szervezés következtében szinte ólomlábakon halad például a beadásra tartott rozs sze lektorozása, stb. Annál részletesebben azonban ar ról az akadályról, amely nehezíti a beadást teljesíteni akarók szándékát, munkáját. Ehhez azonban ludni kell, hogy a begyüjtőhely a községtől három kilométerre van. A tavalyi helytelen módszerrel ellentétben az idén ott állítják ki a vételijegyet, ott fizetnek az átvevő helyen. Nem kell tehát kint az átvevőhelyen is, de bent a faluban is sokszor egy-egy félnapot, vagy egész napot is eltölteni. Közben természetesen maradna a többi munka. Ment is ez egy darabig. De augusztus 31-e fordulópont ezen a területen. A temiényforgalmi válla lat szakcsi telepének hirdetését reg gel a dobos akként hirdette, (nem szószerinti, hogy gabonaátvétel csak reggel 1 órától délután 3 óráig történik. Volt aki hallotta, volt aki nem. Volt, aki úgy gondolta, délig még kimegy a határba, hisz úgyis annyit kell ott várni. De senkinek esze ágába se volt, hogy vissza is küldhetik: „jöjjön holnap!“’ S mégis ezt történt. Annak még szerencséje volt, aki 3 óra előtt odaért, (mert vonat ez kérem, aki elkésik, lemarad — mondhatná valaki) mert attól legalább átvették. De ez a szerencse is olyanforma mint a mese: — hol volt, hol nem volt. Tiiri Károlyné e kevesek közé tartozott. Hármat ütött, illetve mutatott az óra, s így az átvételre még sor került, de a vételijegy kiállítása már nem, azért másnap kellett kimennie. (Ha nem csalódom, megint eltöltött egynéhány órát). Voltak olyanok is, akiket ha zaküldtek, hogy hozzák holnap a gabonát. (Mert nekik nem fizeti meg senki a túlmunkát stb. stb.) Amint a szemtanuk mesélik, voltak legalább 10—15-en, s a két for gandó szerencse között hánykódva bizonyára nem nagyon örültek. Eddig a történet. Nem arról van itt szó, hogy az átvevőhely dolgozóinak nem jár rendes munkaidő, vagy ingyen kell dolgozniok. Inkább arról, amit a józan ész is dik tál. Úgy kell beosztani a munkaidőt, hogy mindkét fél meg legyen elégedve. Arról nem is beszélve, hogy a begyüjtőhelyen nem ilyen fogadtatásra várnak a kötelességüket teljesíteni akarók. Ilyen „népnevelő“ munka nyomán a dolgozó parasztok is felvethetik: „ki fizeti meg nekik, ha fogadott fuvarossal kétszer kell gabonájukat szállítani“, az emberek, a fogatok, a munka kiesését nem is számítva. Intézkedés azonban nem történt, e viszás helyzet felszámolására s így csak a csqdáttkozás marad, hogy nem megy a begyűjtés. (Én nem csodálkozom annyira). (i—e) Egy brigádvesető terve ,.. Majdnem egyszerre száll tunk le kerékpárról a tsz elnökével, amikor meg láttuk Kleithál Jánost, a ' paksi Vörös Sugár termelőszövetkezet brigádvezetőjét. — Messze-e? — kérdeztük barátságosan a brigádvezetőtől, aki hatalmas öllel a vállán jött felénk. — Csak idáig. — felelte. — Most mértem fel, hogy mekkora területen i fejezték be a fűkaszálást — de ezeket a szavakat már a tsz elnökének mon dotta. Nem messze attól a helytől, ahol megálltnál* beszélgetni a paksi Vörös Sugár tsz egy új, körülbelül 60 férőhelyes tehén istállója épül. A kőművesek szorgalmasan rakták egymás tetejére a malterbe csomagolt téglákat. Mi — az elnök, a brigádvezető és személyem letelepedtünk a még földön nyugvó erős geren dákra. Először a tsz két vezetőjének beszélgetését hallgattam csendben, — majd a pillanatnyi szünetet felhasználva arra kértem a b’rigádvezető elv társat, memdjon nekem valamit munkájáról. — A bogarak, azok a különféle rovarok keserítették meg az életem, ezért volt kezdetben nehéz a tanulás. De azután megszoktuk, hogy újra „gyér mekek" lettünk. Legalábbis léinkben, és talán azzal a különbséggel, hogy mi „nagy gyerekek” csend ben hallgattuk az előadó elvtárs szavait. Gyorsan múlt el Balatonarácson ez an 5 hónap, ahol szolé szeti és borászati tanfolya moví vettem. részt. — És hogyan hasznosította itthon a gyq'-orlat- ba'n a tanfolyamom anul- taJkat? — Munka, tennivaló az volt bőven. Legelst feladatomnak tekintettem, hogy a tsz területét fel- osztjam brigádokra és bri gádokon belül munkacsapatokra. Úgy emlékszem arra a taggyűlésre, ahol elmondottam a tagoknak, hogy ez a felosztás jó, s próbáltam megvilágítani, hogy, ezzel megkönnyítjük munkánkat. Sokkal szervezettebben fogunk dolgozni, ami meglátszik a növényeken, s ezen keresztül a termésátlagokon így is lett. A helyes elgondolást követték a tsz tagjai, saját maguk tapasztalták, hogy brigád- vezetőjük csak jót akar nekik. Milyen tervei vannak? — kérdeztem. — Terveimnek, elgondo lásaimnak egy részét már megvalósítottam. Telepítettem 3 holdon faiskolát 5 holdon barackost és 4 holdon körtést. Jelenleg 8 hold szőlőnk van, ennek egy részét kivágjuk, mert Öreg, hiányos. Elhatároztam még, hogy 5 holdon .telepítek új szőlőt, ez közös lesz és még külön minden tag részére 800 négyszögölre valót. Ez a 800 négyszögöl szőlő háztáji területe lesz minden tagnak. A terv megvalósítását nagyon megkönnyíti államunk segítsége, ugyan is a telepítéshez szükséges körülbelül 32.000 db kadarka és rizling készoltványt ingyen bocsátja államunk rendelkezésünkre, de _a föld forgatása sem kerül pénzbe. Ezek a tervek, — -mtr lyek Kleithál János brigádvezető elvtársat foglalkoztatják mind-mind azt a célt szolgálja, hogy a paksi Vörös Sugár termelőszövetkezet nap-nap után erősebb és gazdagabb legyen. A belerakni gazdák nemcsak a begyűjtéssel, de as őssi munkával is élen akarnak járni A beíecskai községi tanács egyik irodahelyiségében 6 héttel ezelőtt rövid megbeszélésre jöttek össze a begyűjtési állandóbizottság tagjai, a tanácselnök és a község begyűjtési megbízottja. Most a 6 hét leforgása után lapozzunk vissza a naptárban, időzzünk egy pár percet annál a megjelölt napnál, amikor az a megbeszélés volt. Ezt a megbeszélést a begyűjtési állandóbizottság elnöke, Pécsi József elvtárs tartotta. — Elvtársak! — mondotta. — Felelősségteljes és nehéz napokra virradtunk, amelynek egyetlen főcélja az, hogy a begyűjtés csatáját községünk dolgozó parasztjaival együtt megnyerjük, győzelemre vigyük. Én tudom, hogy erről a harcról így és itt könnyű beszélni, de nehezebb lesz, ha majd belesodródunk a cséplés, begyűjtés áramlatába. De azt is tudom, ha mi — a 'begyűjtési állandóbizottság tagjai és a tanács — megteszünk mindent, államunk nem csalódik' bennünk. Ha figyelmesen elolvassuk a Szabad Nép valamelyik- szánták láthatjuk, hogy a bányák, üzemek dolgozóinak hatalmas erőfeszítése nyomán több szén kerül rendeltetési helyére, több iparcikk díszíti, gazdagítja országunk dolgozóinak otthonát. Ha ezt nézzük, akkor önkénytelenül is az jut eszembe, hogy ilyen eredmények és tettek mellett a mi eredményünk talán nagyon is eltörpül. De nem így van ez kedves elvtársak, mert a beíecskai dolgozó parasztokra mindenhol és minden esetben számítani lehet. Pécsi József szavai élénk visszhangra talált a megbeszélésen résztvevők és a község dolgozó parasztjai között. Az aratás befejezése után szinte forradalmi lendülettel indult meg a betakarodás. A község 117 gazdája egy hét alatt betakarodott. Várták a gépállomást. hogy mielőbb végezzenek a csépléssei. A tanács, a begyűjtési állandóbizottság, a község gazdái mindent megtettek, hogy szavukat valóra váltsák, de mégis 6 hétig tartott a cséplés. De miért? Azért, mert a gép állomás rossz cséplőgépet adott és volt olyan időszak, amikor 2 napig állt a munka. Ez a nehezítő körülmény azonban nem vette el a parasztság munkakedvét. Idős Gyenei Péter 8 holdas. Paul István 11, Juhász Miklós 13 holdas dolgozó parasztok és még nagyon sokan azonnal a cséplőgéptől teljesítették beadási kötelezettségüket. Belecska község 117 dolgozó parasztja közül 19 dolgozó parasztnak kellett részben átütemezni gabonabeadási kötelezettségét, mert gyenge termést takarított be. A többi 98 dolgozó paraszt azonban becsülettel teljesítette gabonabeadási kötelezett ségét. És most jogos büszkeséggel mondhatja és mondja Bánki József tanácselnök, hogy 442 mázsa búza, 471 mázsa rozs, 103 mázsa árpa és 42 mázsa zab beadási tervét a község egyénileg dolgozó parasztsága teljesítette. Ebből az egy mondatból még azt kell kiolvasni, hogy ennek elérésében igen nagy része volt és van a 8 tagú begyűjtési állandóbizottságnak, Schmidt Mihályné begyűjtési megbízott lelkes munkájának és Bánki. József tanácselnöknek, aki majdnem mindig ott volt, amikor egy-egy gazda befejezte a c;splést. Elmúltak ezek a forró napok, elérték a célt. A beadás teljesítésével törlesztik, adósságukat, boldogságuk, igaz életük megalapozásáért, a jobb életért. Horgos István 8 holdas dolgozó paraszt a hála és az öröm érzésével gondol vissza egészévi fáradságos munkájára és azt mondja; „érdemes volt dolgozni”. Gabonabeadási kötelezettségét teljesítette, megvan a vetőmag, a fejadag és még 28 mázsa kenyérgabona került a padlásra, amelynek minden szeme a jó munka jutalma. A begyűjtés teljesítésével azonban nem állt meg a munka kereke. Haladéktalanul hozzáláttak a trágya hordáshoz, a jövőévi kenyér és takarmánygabona jó helyének előkészítéséhez. Müller János és Kovács Gyula 8 holdas dolgozó parasztok az ősziárpa vetésére a földet már elkészítették. És így tovább, gyorsan követik egymást a soronlévő munkák elvégzésének, vagy megkezdésének mozzanatai, mert a oe- lecskai gazdák, nemcsak a begyüj- . léssel, de az őszi munkával is élen akarnak járni. Bodolai Róza Á bonyhádi piacon .. . A bonyhádi piacon tanúi voltunk az 'elmúlt napokban az alábbi esetnek. A piacon általában nagy a dinnyefelhozat-al. Egymásután sorakoznak a dinnyével megrakott szekerek, s a vásárlók tetszés szerint válogathatnak a görög-, a sárga- és a cukordinnyékből. Itt van a bonyhádi földművesszövetkezet, a tenge- lici, szedresi, beíecskai termelőszövetkezet, s a dinnyé kilóját 1.50—• 1.20 forintért adták. Ugyanakkor egy magánkereskedő — Kövecses nevű — 2.20 forintért mérte dinnyéjét. így ment ez egy-két napig, majd amikor a földművesszövetkezet újabb 100 mázsa dinnyét hozott ai piacra és újból csökkentette az I árakat Kövecses dinnyeárus áruját | Bonyhádon már nem tudta értékesíteni — gondolt egy merészet és nagyot, körül kocsikázta a környező falvakat, nemszámítva arra, hogy a földművesszövetkezet a járás minden községét ellátta megfelelő meny nyiségű dinnyével, s így árujával mint magánkereskedő nem vehette fel a versenyt a szocialista kereskedelemmel, miután ő még mindig 50 fillérrel drágábban adta. A dinnye ára előreláthatólag még csökken, de érdemes gondolkodni azon, hogy a magánkereskedő milyen hasznot vágott volna zsebre Bonyhádon és környékén, ha a szocialista szektorok nem gondoskodnak a községek dinnye ellátásáról. Megengedhetetlen pazarlás Számos eredménnyel dicsekedhet a fornádi állami gazdaság. Nem egy traktoros teljesítette éves tervét, folynak az őszi munkák. Azon ban minden erőfeszítés hiábavaló, ha a nép vagyonának megőrzése, megbecsülése terén nem történik sürgősen döntő változás. Állami gaz daságainknál rosszul állunk a taka rékosság, az önköltség kérdésével. Ennek ellenére hanyagság, a pazar lás különböző formájával találkozunk Fornádon. A szérüskertben egy csupán tetővél rendelkező pajtában tárolják a gabonát. Nem beszélve arról, hogy nem őrzi senki, szétszórva hever mindenütt. Vagy a műtrágya terén észlelt bűnös mulasztás. Üzemeink komoly erőfeszí léseket tesznek, hogy a mezőgazdaság számára szükséges műtrágya- mennyiséget előállítsák, hogy a terméshozam növeléséért folyó harcot elősegítsék. Mégis a fornádi állami gazdaság vezetői eltűrik, hogy a vasútállomáson ömlesztett állapotban napokig hever á szuperfosz 'fát. Az eső verte, míg végre egy ponyvával letakarták. A lovaskocsi, amely szállítja most már a mű trágyát, vastag nyomot hagy maga után az elszórt értékből. Nem ju-' tott eszébe senkinek, hogy ponyvát kellene a. kocsiba teríteni. Mi ez, ha nem a nép vagyonával való meg engedhetetlen pazarlás, melyért a f elelősségrevonás nem kerülhető el.
