Tolnai Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-01 / 181. szám
IHU4 AUGUSZTUS 1 NAPLÓ 5 „A szövetkezetben azt is megértem, bogy aratásra kölcsönbúzát adhattam az arra rászoruló családnak66 A Szekszárdtól Bonyhád felé vezető betonút mellett balra, az erősen dombos területen fekvő Dózsa Népe tsz gazdaságában lázas munka folyik mostanában. Az életet, a búzát hordják és csépelik a szérűn, amit minden évben oly nagy áhítattal vár a dolgozó paraszt. Egy középtermetű kék overálos férfi a tenyerében dörzsölgeti a búzát, amit a kombájnaratás után szárítanak, tisztítanák a magtár előtt. „Itt az új kenyér“ — mondogatja alig hallható hangon, s míg kíváncsian ropogtatja a piros búzaszemet, arra gondol; vájjon nincs-e valamelyik tagnak szüksége előlegre, nem fogyott-e el valamelyik családban a kenyér? Elhatározta, mindjárt megkérdez egy-két asszonyt. — Köszönöm Gáspár bátyám, van nekünk ‘bőven még a tavalyiból is, nincs szükségünk az előlegre. Elmúlt már az a világ, amikor kölcsön búzán arattunk, s sóvárogva lestük, miitor zsendül a búza. így fogadta Soháll Józsefné tsz tag Búzás Gáspár elvtársnak az előlegre vonatkozó ajánlatát. Mert ki másnak. jutna eszébe a tagokról való gondoskodás, mint épp Búzás elvtársnak, a szövetkezet párttitkárának. A válasz egyáltalán nem lepi meg. Elégedett mosoly fut végig napbarnított ajkán és röviden válaszol. — Néhány éve működik még a szövetkezetünk, máris megértük, hogy a padláson találkozik az új és az ó búza. Meglátja minden évben szebb lesz életünk ezen a tanyán. És bizony nem is kevés óJbúza várja az újat Sshállók padlásán. — Pedig több mint 15 mázsát eladtunk tavaly — magyarázza Scháll- né. — Aztán eszünk is jó étvággyal mindhárman. Halvány pír fut végig az arcán, kicsit szégyenlősen néz előrehaladott állapotára, hisz következő télen már négyein élvezik a szorgalmas munka gyümölcsét. Maga elé néz, s mintha csak magának mondaná, úgy folytatja: — Sírni tudnék sokszor örömömben, amikor arra gondolok, hogy milyen jól élünk mi most. Ilyenkor eszembe jut, hogy mennyit éheztünk, szenvedtünk mi épp ezen a tanyán, ahol most gond nélkül élünk. Schallné ugyanis 10 évvel ezelőtt is itt lakott, csakhogy édesapja, Müller István nem a Dózsa Népe tsz tagja volt, — hisz akikor ki álmodhatott volna ilyesmiről, — hanem Wóber Kálmán földbirtokos cselédje. Hét éhes gyermékszáj kért egyszerre kenyeret és a szorgalmas apa hiába dolgozott hajnaltól késő éjszakáig, még üres kenyérből sem ehettek eleget. — Nem is emlékszem, 14 vagy 16 mázsa volt az évi járandóság, — gondolkodik hangosan a fiatalasz>a semmibe nézne. Pedig nem, mert a szemhunyorítása elárulja, hogy számadatok és gondolatok cikkáz- mak agyában. Aztán beledobja a szemet a zsákba és vállát vonja: — Talán — mormolja maga elé és a két fekete tenyér egymásról letörli a port. Igen, talán jut mindenre, vetőmagra, beszolgáltatásra és kenyérre. Mindegyiknek szeretne eleget t ">nni.. , 3. — Édesanyám! Édesanyám! Meghoztuk az új lisztet — kiabálják vidáman a Kiss gyerekek a kapu előtt megállott szekérről és versenyt futva vágtatnak be a kapun. A kapuról mindegyik megfeledkezik. Az édesanya gyorsan kitárja a két szárnyát és utat enged a kocsinak. A gyerekek ott csetlenek- botlanak az anyjuk körül, aki meg- hatottan áll az oldal mellett és a zsákokat tapogatja... Ahogy a lovak istállóba kerülnek, nekilát a zsákoknak. Ott áll az egész család a kamraajtóban, amikor apjuk meg- oldozza az első zsákot. Kiss István feketére égett kezével bevájkál a habfehér liszt közé. A másiik kezének ujjaival lassan megsimogatja, megnyomkodja, hogy elég fehér-e. A gyakorlat ugyanis azt mondja, hogy a liszt árnyalatát csak úgy lehet meglátni, hogy megnyomkodjuk kissé. Én azt hiszem, ez az ősi mozdulat inkább simogatás és annak a megelégedésnek a kifejezője, amit ilyenkor a paraszti szív érez. Most egymásra néznek a szülők és a két szempár bizalommal egymásszony. — Annyit tudok, hogy soha nem volt elég a kenyér. Alig cseperedtünk annyira, máris napszámra mentünk, de így is éppen csak tengetünk, nem éltünk. Schall Józsefné most, a jó módjában sem feledkezik meg erről az időről. Most is szorgalmasan dolgozik, pedig megélnének a fenje keresetéből is, hisz nagyon jó mesterember, ő a tsz bognára. De most nem Wé- bernek, hanem saját magának dolgozik. Erős szövetkezetnek gazdag a tagja. Hát most hagyja abba a munkát? Nem. ö, amíg csak bír, teszi azt, ami éppen a legfontosabb. De munkájának most meg is van a látszatja. Csupán tej pénzből több mint 3000 foritot árult idén. Az ólban gömbö- lyödik a hízó. A ház körül csoportosan kaparnak az apirój ószágok. Schallékhoz hasonló boldog családot azonban sokat találunk a bonyhádi Dózsa Népében. — Nem élteim én ilyen jól még soha, mint most, — magyarázza Kasza Györgymé. — Mi 20 mázsa búzát adtunk el tavaly, de még mindig van a padláson vagy 6 mázsa. Amikor az egyik család aratás előtt kölcsön kért tőlünk búzát, eszembe jutott; de jó lett volna annakidején, ha nekünk ad valaki kölcsön. De apámnak a félkarú parkőrnek, a sokgyermekes családapának nem volt aki segítsen. Az alacsony, örök vidám, jókedvű, nevető szőke asszonyka hirtelen el- komolyodik, amikor eszébe jut a múlt. — Ügy higyje el, ahogyan mondom, — magyarázza keserűen, — hogy mink nagyon sokat éheztünk a múltban .Tíz tagú családunknak az év rövidebbik felében volt csak kenyere. Emlékszem, volt idő, amikor az apám, a bokorba húzódva ette meg rzt a fél dinnyét, amit a parkban sétálók a pádon hagytak. SzeA napokban indultak meg a cséplőgépek a paksi szérűkben. Egyenletes zúgásuk örömmel adta hírül a falunak, hogy a megérett aranykalászok hamarosan zsákokba kerülnek, onnan haza, s készülhet belőlük az új, puha, fehér kenyér. Girst Ádám gazdálkodó, amint 8— 10 zsák megtelt gabonával, kocsira- rakta vejével együtt, s a kocsi estefelé befutott a Terményforgalmi Vállalat udvarába. — Elsőt a hazának! — mondotta Girst bácsi ragyogó arccal. Bent a Terményforgalmi udvarán, amikor a kocsi befordult, felzengett a dal: „Megkérjük a lisztes molnárt, őrölje meg a búzámat." A kocsi megállt, elsőnek a terményforgalmi vezetője bakapcsolódik. Egy pillanatra csend van, csak a kisebb gyerek, a Jancsi ügyetlenkedik mögöttük. — Ugye, édes, süt hónap új kenyeret? — Sütök angyalom kakastéjje — mosolyodik el. Hogyne mosolyogna, hiszen tudja, hogy csacsiság ez, de évszázadok óta minden szülő ezt mondja a gyerekének. * S két nap múlva ott fehérük az asztal középen ebéidőre már -a pirosra sült új kenyér, amikor belépek. — Na, Pistám, hát hogy fizetett a búza — érdeklődöm a család asztalánál. — Nézd, itt van — s széles mosollyal kettészelve az új .cipót felém tartja és hozzáteszi — a búza meglehetősen fizetett. Kevesebb lesz mint kellene, de talán elég lesz mindenre. Remélem terem annyi az or- ságban, hogy nem lesz szűke a kenyérnek, mert tudod pajtás, ha kenyér van, minden van. Hiszen tudod .., — Tudom — egyezem bele — ez a mi életünk. S ebben a pillanatban a kéz, mely megbámult és megráncosodott az érte folyó harcban, szelni kezdi a ropogós kenyér testét. A gyerekek mohón kapnák érte s ma más sem kell csak új kenyér, az új lisztből sült új kenyér ... Szakály Ferenc gény, ha látná, hogy milyen jól élünk mi most a szövetkezetben, el sem hinné, hogy a lánya vagyok. — Képzelje, folytatja egyszerre vidámaibb hangon, — hogyan jöttünk mi ide 1951-ben. Egy sezlonyunk, páj' darab ruhánk . ép némi ágyneműnk volt csupán, amit az Alföldről magunkkal hoztunk. De most ne res- telje megnézni a mi szerény otthonunkat. Kaszáék lakásában bizony sok szép dolgot lehet látni .A szobában gyönyörű bútor, szép nagy rádió, példás rend. A konyhában új zománcos- tűzhely, zöld és csontszínre festett konyhaszekrény, az asztalon ízléses terítő. Az idős bácsika ágyát is szövet ágyterítő takarja és a nappali fekvéshez otthagyott kékcsíkos hu- zatu nagy párna biztosítja a kényelmet. A kamrában tej, vaj, nagy üveg méz, sonkák és nagy oldalszalonnák lógnak a zsírosbödön felett. — Ügy tessék erre a létrára nézni, hogy közel egy vagon termést hoztunk itt fel tavaly, — magyarázza a padlásfel járóra mutatva. — Az uramnak már fájt a dereka a cipekedés- ben én pedig nem akartam hinni a szememnek, hogy mind a mienk az a 44 mázsa búza és más termény. Nem túlzóik, ha azt mondom, hogy a legjobbmódu középparaszttal is felvesszük a versenyt. A bonyhádi Dózsa Népe tsz-ben szorgalmasan dolgoznak a tagok. Meg is hálálja a jó munkát duplán a föld. Nem ritka az olyan család, mint Ritz József, Kaszáék és Sohallék, akiknél ó és új gabona találkozik a padláson. S az idén ismét szép jövedelemre számíthatnak, őszinte vallomás volt Bogos elvtársé, a tsz elnökéé, amikor a tavasszal azt mondta: „Ügy fogunk dolgozni, hogy már az idén túlszárnyaljuk a középparaszti színvonalat.“ Ary Róza. szólt néhány meleg üdvözlő szót, majd az úttörők közül a kis piros- nyakkendős Harmath Miki mondotta el hangosan, csengő szóval az ez alkalomra írt kedves rigmust: „Köszönteni jöttünk ide mindahányan. A gazdát, ki első lett a beadásban...“ Még a végét jegyeztem meg a rigmusnak: „Áldást, békességet egész családjának, És sok ilyen gazdát a magyar hazának.“ Újból megszólalt a hegedű és szorgos kezek vitték is be a raktárba az első gabonát. Az ünnepélyes pillanatoknál kint volt Bán Péter elvtárs, a járási pártbizottságtól, a községi tanács elnökhelyettese és a járási kultúrotthon vezetői, akik a kis ünnepséget rendezték. Megérkezett közben a másik kocsi is, Hesz Ferenc egyéni gazdálkodó, aki másodiknak hozta be gabonáját. A kultúrház fotószakkörének vezetője, Inotai Imre pedagógus szép felvételeket készített, amelyekből majd a gazdáik ajándékképeket kapnak. (Kántor Antalné.) A megyei tanács mezőgazdasági oszláya jelenti: A július 30-4 értékelés szerint a megye járásai a következőkben végezték el a tarlohántást. 1. Szekszárdi járás 32.4 százalék 2. Paksi járás 28.2 százalék 3. Tamási járás 25 százalék Legrosszabbak: 1. Gyönki járás 22.5 százalék 2. Dombóvári járás 20.7 százalék Másodvetésben: 1. Szekszárdi járás 2. Paksi járás 3. Tamási járás legrosszabbak: 1. Gyönki járás 2. Dombóvári járás A cséplőgépvezetők versenyében továbbra is Kardos László a mözsi gépállomás traktorosa vezet. Július 30-ig 20.14 vagon gabonát csépelt el. Második: Simonies Pál sárpiüsi traktoros cséplési tervét eddig 26 százalékra teljesítette. Harmadik: Kerekes Antal teveli traktoros 12 vagon gabonát csépelt el eddig. Negyedik: Magyar László szedresi traktoros 21 százalékra teljesítette tervét. Nem tudtam sírjak-e, vagy nevessek, mikor a szedresi gépállomás traktorosainak szállására beléptem. A zsúfolásig pakolt „szobában“ az egyik ágy tetején felvonulást rendezett az egerek megbonthatatlan egysége, jelezve: ha bármi történik is, nem adják fel a csatát, megmutatják, hogy a kukorioagóré alatt több helyük van, mint a traktorosoknak. Aladárnak hívják azt a humoros, sovány fiatalembert, aki az ajtóból kétségbeesetten vonult vissza, mikor meglátta, hogy farkasszemet néznek vele az egerek és hű szövetségeseik közül egy patkány. Aladár az ablakhoz ment és kárörvendően beszélt vissza a patkánynak, meg az egereknek: — Ha jól viselitek magatokat, kibérelhetitek ezt a szobát, mi rövidesen átköltözünk az új lakásba. Az egerek, — mintha misem történt volna — tovább folytatták a szertartást, szemtelenül, engedély nélkül lakmároztak az egyik traktoros vacsorájából. De mivel még én is vacsora előtt voltam, el kellett búcsúznom az egerektől, mert biz- isten mondom, ha még egy félóráig itt kell maradni, hát elmegy a kedvem a vacsorától... — Na, mire mégegyszer eljön hozzánk. ott leszünk az új lakásban. Ott még kívánságból sem lát majd egeret, mert az tágas .szellős és tiszta lesz. Nem lát majd így szana- széjjel mindent, mert beépített szekrények lesznek, mindenki elrakhatja a ruháját .elzárhatja a vacsoráját, az egereknek kuss lesz ... — Mái- csakugyan ideje lesz. hogy megszűnjön ez a tűrhetetlen állapot, — válaszoltam elégedetten. — Hogy megszűnik? ... erre egyen- I lőre nincs kilátás, — kapcsolódott | bele a párttitkár is a beszélgetésbe, — mert ezt a felépített lakást állítólag el kell bontani. El kell bontaná a félig kész épületet? meghűlt bennem a vér, úgy éreztem a torkomban dobog a szívem. — Bizony a helyzet úgy néz ki — erősítette meg mosolyogva a főkönyvelő a párttitkár kijelentését, s gúnyosan hozzátette: — megférünk mi az egerekkel egy szobában, azt meg már megszoktuk, hogy úgy járjuk, ahogy mások fújják ... * — Most már fordítsuk komolyra a dolgot. Mi ok lehet arra, hogy ilyen életbevágóan fontos épületet nem tovább építenek, 'hanem elbontanak? — Egyszerű, — válaszolt a főkönyvelő — „fekete“ beruházás volt. Vagy másszóval nem kapott a gépállomás engedélyt arra, hogy ezt társadalmi munkával felépítse. Akármennyire is szégyenlem, dé be kell vallani, hogy ezekhez a beruházásokhoz. meg építkezésekhez nem értek. Azt azonban ’eákiisme- retfurdalás nélkül ki merem jelenteni, hogy akármelyik minisztériumi vezető adott szóbeli utasítást az épület lebontására nem sokkal ért nálamnál többet a dologhoz. Vagy ha ért, akkor nagyon is ért. A nagy buzgalomban nem látja, ami a „fekete“ beruházás mögött van .. . Igen az ember!... az emberről való gondoskodás ... az olyan sokszor hangoztatott önköltségcsökkentés ... meg a bürokrácia!... Akárki írná meg a megmásíthatatlan utasítást az épület lebontásával kapcsolatban, jó lesz, ha az igazi eszét használja előbb ezekről egy kicsit gondolkodik ... Dobszó után hallgatás Ezelőtt két héttel történt. Ozorán a tanácselnök minden hivatalsegédet mozgósított, hogy hirdessék a községben: „A földművesszövetkezet átveszi az új burgonyát, lehet te ljesíteni ilyen irányban a beadási kötelezettséget." Az ozorai parasztoknak nem kM ett ennél több. Kaptak az alkalmon, mert hiszen ez többszörös haszon.Teljesítik beadási kötelezettségüket, le van a gond, gyorsbeadási jutalmat kapnak. A burgonya helyét pedig bevethetik még egyszer, kétszeres termést takaríthatnak be. Igenám, csakhogy valami balul sikerült, mert mire felszedték sokan a burgonyát, lefújták az átvételt. A tanácselnök értesítést kapott a földművesszövetkezettől, hogy ne szedjék a burgonyát, mert nincs diszpozíció. A tanácselnök erre megvakarta a fejét és hangoshíradón keresztül értesítette a gazdákat, hogy vissza az egész, nem lesz burgonya- átvétel. Az ozorai gazdák értelmes emberek, megértették, hogy miről van szó. De korántsem tekintik elintézettnek a kérdést. A helyzet ugyanis az, hogy közel 50 vagon burgonya rothadt a dolgozó parasztok pincéjében, mert nem veszi át tőlük senki. A tanács vezetői és a főld- művesszövetkezet vezetői pedig most bölcsen hallgatnak, mind aki megtette a maga kötelességét. Ez egyszerűen rejtély. Miért ne m intézkedik most a tanács, miért nem intézkedik most a földművesszövetkezet? Azt legalább tudni kellene, hogy az ilyen intézkedés egyáltalán nem összeegyeztethető a dolgozó parasztok érdekeivel, meg az állam érdekeivel. Jó lenne, ha most a szövetkezet vezetői, meg a tanács vezetői is hallatnák hangjukat, mert ez nem jól van így, sőt lehetne azt is mondani: ez már mégis csak sok. Tarlóhántás helyett tűzvédelmi szolgálat A szó köztünk maradjon: Kató Albert a varsádi tanácselnök nagyot» rugalmas ember. Igazán becsületére válik, hogy gondoskodik a tűzvédelemről is. Tervszerűen beosztja, egyik nap egyik dolgozó paraszt, másik nap a másik teljesít tűzvédelmi szolgálatot. A varsádi gépállomás traktoros ai sem maradtak ki a névsorból. A tanácselnök határozottan adta ki az utasítást Dómján Jánosnak az éjjeli műszakosnak, hogy nem tarlóhántást végez, hanem tűzvédelmi szolgálatot teljesít. A traktoros kézzel-lábbal kapálózott, minden érvet felsorakoztatott, hogy meggyőzze a tanácselnököt arról: mégis csak fontosabb napjainkban az, hogy a traktor tarlót hántson, mintsem hogy a traktoros éjjel teljesítsen tűzvédelmi szolgálatot. Csakhogy a varsádi tanácselnök határozott ember, nem igen szokta megmásítani, amit egyszer kimond. Az helyes is, hogy ilyen jó tulajdonsága van. de az sem ártana, ha emlékezetébe idézné, amit ezelőtt egy hónappal mindemnél határozottabban jelentett ki; hogy Varsádon időben befejeződik a tarlóhántás. Lám ebből semmi sem lett. {-i -t) A tamási postások Alkotmányunk ünnepére készülnek A tamási postahivatal dolgozói július 23-án tartott termelési értekezletükön elhatározták, hogy csatlakoznak azokhoz a postás dolgozókhoz, akik Alkotmányunk nagy napját, augusztus 20.-át méltóképpen akarják megünnepelni. Elhatározásukat vállalásukkal erősítették meg. Vállalták, hogy augusztus 20-ra a postahivatal dolgozói összesen 32 újságelőfizetőt szerveznek. Kurucz György és Bogdán László kézbesítők 5—5, Horváth István és Tihanyi József 3—3, Kelemn György négyet, Viszti István nyolcat, Pántya Imre 5 előfizetőt szervez. A kézbesítők mellett a pénztárosok és a felvevők is kiveszik részüket a lapterjesztés munkáiból. Július 26-tól a hétfői napokon 45, csütörtöki napokon 55, míg a hét többi napján 35 darab sajtó árusítását vállalták, amit nemcsak augusztus 20-ig, hanem azon túl is folytatnak. A tamási postahivatal dolgozói felhívással fordulnak megyénk valamennyi postahivatala felé, kövessék példájukat és csatlakozzanak a ke*w deményezéshes, Ami a „fekete“ beruházás mögött van „Sok ilyen gazdát a magyar hazának...“
