Tolnai Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-05 / 184. szám
1954 AUGUSZTUS 5 NAPLÓ 3 Hogyan szerveztük meg Pálfán a nyári mezőgazdasági munkákat? Mi, a pártszervezet és a községi tanács vezetői úgy véljük, hogy a ■nyári mezőgazdasági munkák végrehajtása során az eddiginél még sokkal jobb munkát kell végeznünk, hogy az árvízokozta területeken történt terméskieséseket részben a mi községünk többtermelésén keresztü’ pótoljuk. A nagy nyári mezőgazdasági munkák zökkenőmentes befejezése érdekében a termelési bizottsággal karöltve felmértük az aratandó terület nagyságát. Számbavettük a szükséges és a rendelkezésre álló munkaerőket, — úgy a kézi, mint a fogaterőt — és megállapítottuk azt, hogy a meglévő erővel községünk az aratást hét munkanap alatt be tudja fejezni. Ennek megfelelően a termelési bizottsággal közösen kidolgozott tervezetet nyilvános tanácsülésen ismertettük a község dolgozó parasztságával. Az egyes dolgozó parasztok vállalták, hogy a saját területükön erre az időre elvégzik az aratást. Ha figyelembe vesszük azokat az esős napokat, amelyeken nem lehetett dolgozni, úgy az aratást a tervezett hét nap helyett hat nap alatt fejeztük be. Nagymértékben szerepet játszott az aratási munka időbeni végrehajtásánál az a körülmény is, hogy a mezőgazdasági állandóbizottság és a termelési bizottság tagjai állandóan figyelték a gabonák érését és figyelmeztették a dolgozó parasztokat az érett gabonák learatására. Az aratás befejezése után döntő feladatunkká vált a behordás, tarlóhántás és másodvetés elvégzésének biztosítása. A behordás községünkben jelenleg 70 százalékra, a tarlóhántás 40 százalékra és a másodvetés 120 százalékra áll. A behordás és a tarlóhántás elvégzésénél ugyan csak segítséget nyújtott a dolgozó parasztságnak a tanács irányításával a mezőgazdasági állandó bizottság és a termelési bizottság. Tagjai megbeszélték a dolgozó parasztokkal azt, hogy a cséplőgépek hol kezdik a cséplést, milyen irányban haladnak és hogy megközelítőleg melyik dolgozó paraszt gabonájának elcséplé- sére mikor kerül a sor. Ennek megfelelően aztán azok a dolgozó parasztok, akiknél a cséplésre korábban került sor, a behordási munkákhoz láttak hozzá, míg a többiek a másodvetést és a tarlóhántást, végezték. A behordási munkák után az ösz- szes igaerőt a tarlóhántás elvégzésére mozgósítjuk és bízva községünk dolgozó parasztságának munkalendületében, a tarlóhántást augusztus 10- ig be is fogjuk fejezni. Községünkben jelenleg három cséplőgép dolgozik, mind a három két műszakban. A szükséges munka erő mindhárom gép mindkét műszakához biztosítva van, tehát amenynyiben üzemzavar nem akadályozza, úgy az egész cséplés alatt két műszakban dolgozhatnak. Községünkben az elmúlt években 4—5 cséplőgép szokott dolgozni. ígéretet is kaptunk a gépállomástól, hogy a jövő hét elején még egy gépet kapunk. Munkaerőt akár két műszakhoz is tudunk biztosítani és ezzel az erővel a cséplést augusztus 17-ig befejezzük. A beadási kötelezettségét ezideig minden dolgozó paraszt a cséplőgéptől teljesítette és az állandó tudatosító munkán keresztül elérjük, hogy továbbra is mindenki a cséplőgéptől teljesítse beadási kötelezettségét. Augusztus 20-ra, Alkotmányunk ünnepére teljesíteni fogja községünk gabonabeadási kötelezettségét teljes egészében. Úgy mi, mint községünk dolgozó parasztsága továbbra is jó munkával igyekszik kiérdemelni a kormány- programm által nyújtott kedvezményeket és mindenkor a munkák időbeni elvégzésével kíván hozzájárulni népgazdaságunk tervének teljesítéséhez, népünk jobblétének emeléséhez, a béketábor erősítéséhez. Tóth József MDP titkár. Csike József vb. elnök Lakos Gyula term. biz. elnöke „Pató Pál11 a dunaszentgyörgyi gépállomáson „Ejh, ráérünk arra még” — mondotta egykor Petőfi Sándor Pató Pálja. Ez a rövid és nagyon találó verssor azonban nem azért íródott, hogy a dunaszentgyörgyi gépállomás vezetősége, élen Somogyi főagronó- mussal is ezt a strófát mondogatja, vagy gondolja végnélkül. — Ugyani* a helyzet a következő: Nem tudni, hogy miért, mi célból, de a németkéri Ságvári termelőszövetkezet állandóan és következetesen több segítséget kap a dunaszentgyörgyi gépállomástól, mint például a paksi Vörös Sugár tsz. — A Ságvári tsz-ben két traktor szánt ja a tarlót, a Vörös Sugár határában pedig egy sem, mert csépelni kell az erőgéppel és a tarlószántásra váró 110 hold pedig hadd várjon, mert Dunaszentgyörgyön ősi jelszí ez: „ejh, ráérünk arra még.” Álljunk azonban meg egy szóra és nézzük csak meg azt, hogy mi a helyzet a gabonacséplés körül. A paksi Vörös Sugár termelőszövetkezel tagjai nagyon szeretnék a cséplést 10—12 nap alatt befejezni. A tsz-ta- goknak ez a törekvése nagyon szép és dicséretre méltó. Hiába szeretnének azonban ők hegyet is megmozgatni, ha egyszer a traktor, vagy a cséplőgép egyenetlen zúgása is azt ismétli: „ejh, ráérünk arra még.” Július 28-án, szerdán állt ki először a gép csépelni. — Kerelten félnapig ment a munka. — Amikor, hogy-hogysem, egyszerre csak elromlott és nem volt hajlandó tovább ontani a magot. Ezen a napon 36 mázsa búzát csépeltek el. Izgatottan várta a csütörtöki napot a Vörös Sugár tsz tagsága, mi lesz, ha ma sem megy a gép — mondogatták egymásnak és nem éppen a leghízelgöbb jelzőket küldték az arra a tájra nem merészkedő gépállomási vezetők felé. Csütörtökön azonban csoda történt. Megtáltosodott a gép, egész nap ment, zakatolt, szórta a magot, s 82 mázsa búza került zsákba. Péntek, péntek, — úgylátszik szerencsétlen nap a cséplőbrigád részére, mert ismét leállt a gép és 18 mázsa gabonánál nem tudtak többet elcsépelni ezen a napon. Egyszóval Pató Pál úr, ide vagy oda, de ez így nem mehet tovább. Nem várhat a paksi Vörös Sugár termelőszövetkezet tagsága időtlen időkig. Egyetlen vágya a tsz tagságának, hogy egy olyan cséplőgépet kapjanak, amellyel tudnak dolgozni, szeretnék a cséplést mielőbb befejezni. Ennek a szerény kérésnek a teljesítéséhez pedig nem kell más, csak egy kis jóindulat, jóakarat és akkor a paksi Vörös Sugár tsz-ben is befejezik 10—12 nap alatt a cséplést és a még visszalépő 110 hold tarló felszántását. Bátaszéken mintegy 315 dolgozó paraszt csépelt el és tett eleget állam iránti kötelezettségének Alig pár napja, hogy a község határában elhallgattak a kaszák suhogásai, s az arató ember munkáját megkönnyítő kombájnok zúgása. Községünkben július 25-én volt az a nap, mikor befejeződött a kenyércsata első fejezte — az aratás. Nem volt könnyű a munka, dacolva az időjárás szeszélyével, a napnak szinte minden óráját úgy kellett ellopni, hogy időben és a legkisebb szemveszteséggel tudjuk elvégezni az aratást. Tizenhárom napig folyt az aratás. Termelőszövetkezeti tagok és egyéni dolgozó parasztok fáradságot nem ismerve végezték fontos munkájukat. A lelkesítést az aratás beindulása előtt tartott pártaktíva értekezlet adta meg, ahol a legjobb párttagok, termelőszövetkezeti tagok és egyéni dolgozó parasztok adták meg a harcba indító jelszót: ..Harc minden szem gabonáért!" A párttagok tanácstagjainkkal együtt mindenütt élenjártak a munkában. így volt ez a kövesdi Szabad Május termelőszövetkezetben is, ahol Szűcs Erzsébet párttitkár elvtársnővel és Grácsik Józsefné brigádvezető elvtársnővel az élen a tsz minden tagja kint volt a tarlón. Hasonlóan folyt a munka a lajvéri Vörös Csillag tsz-ben, ahol Hegedűs Péter párt titkár elvtárs és Horváth József elvtárs lelkes és példamutató munkája serkentette a tagságot a jobb eredmények elérésére. A lelkes példát a tsz minden tagja követte, Botár Sándorné családjának 5 tagjával aratott, Pénzes László kom.ői bányász elvtárs pedig menyasszonya segítségére sietett a bányából, ő is segítette a tsz aratását. A Búzakalász termelőszövetkezetben szintén nehéz volt az aratás. A növénytermesztő brigád minden egyes tagjára több mint 30 hold szántó jut, így szükség volt a gépi segítségre, melyben nem is volt hiány. Gabonájuk mintegy 90 százalékát gép aratta. A pártvezetőség és a tanács végrehajtó bizottsága megszervezte a tsz megsegítését. A tanács dolgozói, földművesszövetkezeti dolgozók, a baromfibegyüjtő vállalat és a malom több dolgozója nap, mint nap segítette a termelőszövetkezet munkáját. Külön dicséretet érdemel Ribli Erzsébet, a föidszöv áruház eladója, aki öt Ízben vette ki részét a közös munkából. Köszönetét érdemelnek Darvas László földművesszövetkezeti ügyvezető, — Varjas József malomigazgató és Csizmadia Sándor, a begyűjtő vállalat igazgatója, és mindazok, a dolgozók, akik segítették a termelőszövetkezetet. Még javában folyt az aratás, amikor az első kocsik befordultak a be- gyüjtőhelyre. A Búzakalász tsz és az I. típusú Kossuth termelőszövetkezetek tagsága szállították elsőnek a gabonát a begyüjtőhelyre. Loska Tibor begyűjtési megbízott lelkes szavakkal üdvözölte őket. Az I. típusú termelőszövetkezeteink is példát mutatnak* állam iránti kötelezettségük teljesítésében. A Kossuth, a Petőfi, a Nagy Sarló termelőszövetkezetek már mind teljesítették beadási kötelezettségüket. A Verseny és a Békéért harcoló I. típusú tsz-ekben is lelkesen folyik a hordás, rövidesen ők is eleget tesznek beadási kötelezettségüknek. Az egyéni dolgozó parasztok, — ide értve az I. típusú tsztagokat is — mintegy háromszáz- tizenötén csépeltek már el. Beadási kötelezettségüket valamennyien teljesítették. Ez az, eredmény további munkára ad biztatást és lendületet. A munka zavartalanságához azonban nagyobb segítséget kell adni a sárpilisi gépállomásnak is, nehogy előadódhasson olyan eset, mint az elmúlt napokban, hogy az egy héttel előbb bejelentett üzemzavart nem javította ki, s így több órán keresztül állni kellett a cséplőgépnek. Dolgozó parasztságunk részéről a begyűjtés eddig jó ütemben haladt, közvetlenül a cséplőgéptől teljesítik állam iránti kötelezettségüket. Van azonban egy másik fontos láncszem, a még visszalévő tarlóhántás rövid időn belüli elvégzése. Az elmúlt évben fel nem szántott tarlók az idén megmutatták hátrányukat, terméskiesés származott belőlük. A jó gazda már most a jövőévi termésre gondol és napokon belül elvégzi a tarlóhántást is. így tették ezt a dolinái dolgozó parasztok is, akik valamennyien felszántották tarlója kát. Id. Leopold Ferenc például úgy nyilatkozott, hogy a sok eső miatt hiánya van a szálastakarmányának, nemcsak mennyiségben, de a minőségében is. Most ezt másodvetésü takarmánnyal pótolja. Az ő példáját követték ifj. és id. Páján Mihály, Brenner Ignác és a többi dolgozó parasztok is, amikor a felszántott tarlóba nagyobb mennyiségű másodnövényt vetettek. Bonyhádi dicsőségtábla Az alábbi képeken három bonyhádi dolgozó paraszt látható. Beadási kötelezettségüknek mindhárman egész évre 100 százalékon felül eleget tettek. A járási kultúrotthon vezetősége hangoshíradón keresztül szép muzsikával köszöntötte őket ezért. A járási kultúrotthon fényképész szakköre pedig fényképet készített róluk és a község különböző helyein kifüggesztett dicsőségtáblákon népszerűsíti a három élenjáró gazdát. 19 ezer forintot osztottak ki a szekszárdi árvízkárosultaknak Július 22-én hatalmas felhőszakadás zúdult Szekszárdra. A hegyről lefolyó zápor felduzzasztottá a városon végighúzódó Séd-patakot, mely kilépve medréből, 19 lakást elöntött, 9 házat pedig erősen megrongált, tönkretette a ház lakóinak bútorát, ruhaneműjét, élelmét. A városi tanács végrehajtó bizottsága javaslata alapján három tagú bizottság vizsgálta felül az árvízokozta károkat, s gyorssegély kiutalására tett javaslatot. A minisztertanács a szekszárdiak kérését méltányolva, 19 ezer forintot utalt ki az árvízkárosultak megsegítésére, melyet 29-én, a városi ta_ nács XII. szobájában adtak át a rászorulóknak. A városi tanács nevében Kabár.s elvtárs VB-elnök üdvözölte a megjelenteket, majd Szendi István, a városi pártbiz. titkára szólalt fel: „A teljes károkat nem tudjuk megtéríteni — mondja Szendi elvtárs. Vegyék ezt a segítséget jóihdulattal és hasson át valamennyiünket az a tudat, hogy pártunk és kormányunk ezúttal is bebizonyította a szocializmust építő országunkban a legfőbb érték az ember. Az idei év időjárása nagy próbára tette hazánkat — gondoljunk a Szigetközre, ahol házakat és szántóföldeket tett tönkre a pusztító ár — oda is segítség kell." A rövid beszéd után Győri Istvánná szociálpolitikai csoportvezető ad’a át a gyorssegélyt a károsultaknak. A segélyezettek között van Nedok Istvánná 74 éves parasztasszony, aki 2 ezer forintot, Vöglein István kisiparos 2500 és Jobban István MÁV-dol- gozó, aki 1500 forintot, a töb’riek pedig kisebb-nagyobb összegeket kaptak. A segélyezettek meghatódottan mondottak köszönetét pártunknak és kormányunknak szerető gondoskodásáért. Azzal az ígérettel távoztak, hogy jobb munkával viszonozzák államunknak segítségét. Megiegyzéeek Panasz a „panaszirodára“ Mi, Kocsola község tanácsának alkalmazottai sokat gondolkodtunk azon, hogy H. Kovács János 62 éves hivatalsegédnek, aki két gyermek édesapja, miért kell gyermek- telenségi adót fizetni. A hivatalsegéd minden fizetés alkalmával kérte a VB-titkárt, ne vonja le tőle a gyermektelenségi adót, hiszen ö már kora haladott és gyermekei is vannak, de a titkár elvtárs nem törődött vele. Minden alkalommal levonta a gyermektelenségi adót az idős H. Kovács Jánostól. Engem is sokat foglalkoztatott az az eset,/ ami velem történt. Károm gyermekem van, mind a három 10 éven aluli. Feleségemmel törvényes házasságban- élek, tőle származnak gyermekeim is. A minisztertanács idevonatkozó határozata értelmében családi pótlékot kellene kapnom. öt hónapja vagyok alkalmait Szerkesztőségünk Magyarfi József panaszát továbbította a megyei tanács panaszirodájához, egyben érdeklődött, hogy három hét óta milyen intézkedést tettek az ügy elintézése érdekében. Érdeklődésünkre Lóki Miklós elvtárs, a panasziroda vezetője azt a választ adta, hogy az ügyet kivizsgálás végett a járáshoz továbbították. Onnan a vizsgálat eredményének legkésőbb augusztus 3-ig meg kell érkeznie. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy • • • zásban, de még egyszer sem kaptam meg a családi pótlékot. — Az utóbbi időben már erélyesen követeltem a jogosan megillető családi pótlékot, mert eddig minden alkalommal azt a választ kaptam a VB-titkár elvtárstól: „Ne törődj vele, Magyarfi elvtárs, majd egyszerre sokat kapsz.” Most azonban azt felelte, mit gondolok én. 6 minden hónapban póthitelt igényel? Erre én azt feleltem, nem most kellett volna, hanem 5 hónappal ezelőtt és azt minden hónapban folyósítani. A fenti sérelemmel már több, mint 3 hete a megyei tanács panaszirodájához is fordultam. Ezideig azonban nem kaptam választ. Úgy látom, az ügyem intézésében semmi sem történt. MAGYARFI JÖZSEF Kocsola, Kossuth Lajos u. 83. sem a járási, sem a megyei panasziroda nem tette meg a szükséges intézkedést. Úgy látszik, mirídketten megfeledkeznek a dolgozókról való fokozottabb gondoskodásról. Most sajtón keresztül kérjük meg őket mindkét ügyet sürgősen intézzék el, a felelőtlen munkát végző tanácstitkárt pedig vonják felelősségre. De helyes volna, ha a saját portájukon is körülnéznének, hogy Magyarfi József panasza, kinek a fiókjában porosodik már hetek óta, Präger János Pécsi István Jenei János