Tolnai Napló, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-11 / 137. szám
IN A P L O 1954 lt&tim n 4 ■4' Komoly zenei élményt jelentett a Szekszárdi Szimfonikus Zenekar bemutatkozó hangversenye A Járási Kultúrotthon keretein beül* működő Szekszárdi Szimfonikus Zenekar Véghelyi Miklós karnagy wwtéséved. az elmúlt szombaton este a Járási Kuiliúrotthonban tartotta bemutatkozó hangversenyét. A legnagyobb elismerés hangján kell megemlékeznünk a zenekar tagjainak teljesítményéről, akik szabad idejüket áldozzák fel. azért, hogy először maguknak, azután pedig dolgozó tár saiknak gyönyörűséget szerezzenek. Itt azonban azt is meg kell állapítanunk. hogy a városnak sokkal több zenei készségű dolgozója van. mint amennyi a hangversenyen szerepelt és szeretnők hinni azt, hogy a bemutatkozó hangverseny sikerén felbuzdulva a 24 tagú zenekar a közeljövőben kibővül. Másodszor pedig a zenekar létezésének és a hangversenynek a jelentősége abban keresendő, hogy le hetévé tette és fogja tenni a k-’asz- saikus muzsikához való hozzáférést a város valamennyi dolgozója számára, mert a rádió és a hanglemez semmiképpen sem pótolja a közvetlen élményen alapuló zenei hatást. Ezj a megállapít»«', a bemutatkozó hangverseny is igazolta. Reméljük, hogy a hangverseny csak a kezdet volt, melyet még sok szép est fog majd követni. A hangverseny műsora eléggé széles területét ölelte fel a zeneirodalomnak. A hangverseny műsorán a következő darátok szerepeltek: 1. Kéler: Rákóczi nyitány, 3. Padarewgzky: Menüett. 3. Grieg: Szeretlek, 4. Csajkovszkij: Románc, 5. Puccini: Tosca című operájának zenéjéből összeállított fantázia, 6. Verdi: Aida c. operájának győzelmi indulója. 7. Boccherini: Menüett, 8. Grieg: Solveig dala, 9. Csajkovszkij: Barkaroila, 10, Gounod: Fausi. című operájának balett zenéje és Schubert: Ständchen. A műsor első látásra azt mutatja, hogy az nem kis feladat elé állította az együttest, hiszen a verbunkos zenétől a menüetten át az olasz, francia és az orosz operairodaiam legjellemzőbb művelt kellett tolmácsolnia. Örömmel állapítható meg, hogy a zenekar feladatát jól oldotta meg. Az együttes 13 fajtájú hangszerének 24 kezelője alapos felkészültség után biztosan bánit hangszerével és a lelkesedés mellett a művek kellő átélése eredményezte a komoly sikert. Különösen a dinamikus hatásokat kiváltó darabok előadása volt kifogástalan, mint például Kéler Rákóczi nyitánya. Verdi Aidájának Győzelmi indulója és Gounod: Faust balettje. Ez utóbbiban például az Ördögök Tánca a leg kényesebb igényeket is kielégítette. Szépen sikerült Puccini Tosca című operájának legszebb részeiből összeállított fantázia előadása is. — Cavarodossi áriájának zenekari változásában például a zenekar nagyszerűen érzékeltette a műben uralkodó szenvedélyességet A könnyedebb darabokban, mint például a menüettekben és dalokban aeon ban már kissé nehézkesebben mozgott az együttes. S nem értettünk egyet Solveig dalának és Csajkovszíkij B ankaraijának az előadási módjával sem. Véghelyi' Miklósban biztoekezű, kitűnő zenei érzékkel megáldott karmestert ismertünk meg, akiben meg van a lehetőség zenei készségének további kibontakozására. Ismét csak az építő kritikára hivatkozással jegyezzük meg, hogy tempóvételei néha kissé gyorsak voltak és a jövőben az erősítéssel nem szabad azonosítania a gyorsítást. A nagy sikerben feltétlenül komoly része van a karmesternek és Hortobágyi Györgynek is, aki a zenekar próbált áprilisig irányította. Mindent egybevetve megállapítható, hogy minden biztosíték megvan ahhoz, hogy a felsorolt kisebb hiányosságok megszüntetése révén a zenekar komoly magaslatokig emelikedhes- sék. Jól tudjuk, hogy a városban igen sok zenekedvelő van. Éppen ezért nem tudjuk megérteni és helytelennek tartjuk, hogy ezek közül igen sokan nem jelentek meg a bemutatkozó hangversenyen. Számukra csak azt üzenjük, sajnálhatják, hogy nem bíztak az együttesben. A jelenlévők lelkesedése és elismerése mindenesetre a íávolmaradottákét is pótolta. A sikeres bemutatkozás után a zenekar értesülésünk szerint a tolnai és bátaszóki meghívásnak tesz eleget. majd a „Három a kislány'1 című Sohubert-operetit betanulásához fog hozzá. Őszre pedig szimfonikus zenekart estére készül fel. Kíváncsian várjuk további szereplését. Kaszás M esi esrvzések; \eli;íny »fco a bonyhádi szés.vcnláblűró! A napokban látogatást tettünk a bonyhádi tanácsnál. Beszélgetés közben Palkó István tanácselnök elvtárs elmondta, hogy a községben van sok becsületes gazda, akik már egész évi beadási kötelezettségüknek eleget tettek. Többek között megemlítette, hogy Tusa János. Tckh Illés és a nyolcgyermekes K. Nagy Gábor gazdák félévi adó- és beadási kötelezettségüknek eleget tettek. A termelőszövetkezetek pedig beadásban, adófizetésben élenjárnak. Úgy látszik tehát, minden rendben van, ahogy ezt Palkó elvtárs szavaiból kivehet j ük. Meglátogattuk a begyűjtési hivatalt is. Ott, is megemlítették az élenjáró gazdákat és azokat, akiket meglátogattok. s azóta teljesítették begyűjtési kötelezettségüket. De nem hagyták ki azokat sem. akikről Palkó elvtárs nem beszélt, a notórius hátralékosokat. A dolog ugyanis úgy áll, hogy Bonyhádon egyes vezetők hozzátartozói, vagy rokonai meg vannak „védve" mindennemű kötelezettségektől. Például Gergely Ferenc dolgozó paraszt Palkó István tanácselnök apósa, több év ót.a nem rendezte beadási hátralékát, vagy Máté Lázár és Sebestyén József gazdák, akika: régi ismeretség fűz a tanácselnökhöz. Ugv gondolták, hogy nem bűn hátralékosnak lenni. mert van aki . feloldozza" őket. így éleződött a viszony a tanácselnök és a begyűjtési hivatal között. — Ami igaz, az igaz, — mondják a begyűjtési hivatali dolgozói. — Ha Gergely Ferenc (az após) neve a szégyentáblára kerül, akkor az elnök utasításéra azonnal le keltett törölni, mert hát az elnök tekintélye forog kockán. Enpek tudható be az is, hogy a begyűjtési hivatalnak megnehezedett a munkája. Az állandó érvekkel rendelkező hátralékosoknak volt kire, mire hivatkozni. Vájjon, hogy vélekednek a beadásban élenjáró gazdák? A becsületes gazdák nem vesznek példát az ilyenekről. Megvetik őkéi, mint hanyagokat, akik az állama' akarják kijátszani, de megvetik az olyan tanácselnököt is, aki ..patronálja" őket. K. Nagy Gábor, aki 8 gyermeket tant el, tudta félévi adóját és beadását teljesíteni, csak annyit mondott a hátralékosokról: „Ezek nem szeretik a hazát, szégyenére válnak a falunak, a népnek.“ Vagy Tokh Illés szavaival élve: „Mi nem a hanyagokról veszünk példát, megvetjük azokat, akik elhanyagolják állam iránti kötelezettségük teljesSjését. Továbbra is példát mutatunk a beadási kötelezettség teljesítésében." A bonyhádi eazdák kérik, hogy vonják felelősségre a beadást nemteljesijőket. tegyen az. bárki is. A törvény mindenkire egyformán vonatkozik, még akkor is. ha a vő esetleg a tanács elnöke. Mezőgazdasági szaktanácsadó: Pótbeporzással növeljük rozsterm^sünkef A rozs termésátlagát nagymértékben lekozhatjuk, ha alkalmazzuk a jól bevált pótbeporzások módszereit. A mesterséges pótbeporzást közönséges rudazó kötél segítségével hajtjuk végre a következő módon: két dolgozó feláll egymástól 8—10 méter távolságra és a sorok irányába haladva végighúzzák a kifeszített kötelet a virágzó rozstáblán, a kalászok magasságában. A kifeszített kötél a beporzandó szakasz rozskalászait megmozgatja, hullámzásba hozza, a kalászok egymáshoz ütődnek, a virágpor kihull, egyenletesen szétszóródik és a megtermékenyülés tökéletes lesz. A pótbeporzás munkáját a fővirágzás idején kezdjük meg, akkor amikor a középső kalászrészek elvirágzása után a kalász alsó és felső része virágzik. A virágzás idején 4—5 napon keresztül a teljes elvirágzásig meg kell ismételni a pótbeporzást, de csak a reggeli órákban a harmat fel száradása után, mert ilyenkor legéletképesebb a virágpor. Ha a hőmérséklet túlságosan felmelegszik, körülbelül 10 óra után, a munkát szüntessük be, mert ilyenkor a megtermékenyülés nem tökéletes. A rozs termésátlagának növelésére az idei évben különösen nagy szükség van, mert a kedvezőtlen ősz után áttelelt rozsvetéseink a tavasz- szal gyors növekedésnek indultak de nem bokrosodtak, s így a katasztert» helde»á*nti növényállomány kevés, a rozsvetések túlnyomó része ritka. Ellensúlyozni tudjuk ezt a kiesést, ha minél nagyobb területen elvégezzük a rozs pót beporzásának fe j lett módszerét. MARCZY TIVADAR agronómus. M 8 It KM PÉNTEK. JCNHJS 11 ÜGYELETES GYÓGYUL« I At* 11/1. sz. AU. gyógyszertár. NÉVNAP Barnabás. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás péntek estig: M i a Dunántúlom már fel’hősebb idő. az esti, illetve éjszaka» órákban zápareső, zivatar. Mérsékelt déli-délnyugati, később megélénkülő nyugati- észak,nyugati szél. Az ország többi részén kevés fejhő. száraz idő. gyengébb légáramlás. Holnap változó felhőzet, több helyen záporeső. zivatar. MEGVÉTELRE vaffy bérbe Verdiink jé karbanlévő, használható szorzógépet, FM. AnyasreMátó Vállalat. Szekszárd, Arany Já- nos-u. 15. szám. MOZI Garay filmszínház Június 16-ig: RÓMA NYÍLT VÁROS. Olasz filmdráma Róma náci megszállásának napjaiból. Kezdések vasár- és ünnepnap: 4. 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. Ismét nagy nyeremények a Totóban! 12 találat _ 89.800 Ft ti találat — 3.757 Ft 10 találat = 500 Ft Vegye meg a labdarúgó világbajnoki Totószelvényt is. Ezen ugyanúgy kell tippelni, mint a rendes heti szelvényeken. Kaphatók a kirendeltségeknél és a Toto .szel vényárusoknál. A világbajnoki Totószelvények beérkezési határideje: 16-a déli 12 óra. FOTÓZZON! NYERHET! Takarékossági plakátpófyózat eredménye Az Országos Takarékpénztár közli, hogy március 28-án közzétett és április 30-val lezárult takarékossági plakát-pályázaton 432 pályázó vett részt 678 píakáttervezettel és ötlettel. A bíráló bizottság a dijak felosztásáról a következőképpen döntött. Az első díjat megosztotta két pályázat között 1500—1500 Ft-os egyenlő arányban. A második és harmadik dijat szintén megosztotta: 1 db 1000 Ft-os, 1 db 500 Ft-os, 5 db 300 Ft-os díjra. A pályázaton résztvevők beküldött pályaműveik elbírálásának eredményéről írásbeli értesítést kapnak. S P O R 7 — 1 ■ I L . MJII I Készítsük fel a versenyzőket a falusi szpántákiád járási döntőire A szpártákiád ▼ ere eny kiírás a szerint a járási szpártákiádot június—július hóban két fordulóban rendezik meg. A járási szpártákiád ra a falusi sportkörök és községek házi versenyeiken elért eredményeik alap. ján küldik el csapataikat. Az egves versenyszámokban két versenyzőt indíthatnak a sportkörök, egy versenyző legfeljebb két versenyszámban vehet részt. Röplabdázásban 8 főt, tornában 9 főt nevezhetnek. Ebből a legjobb hat eredménye számít be a versenybe. A járási szpártákiád győztese az a falusi sportkör vagy község lesz. amelyek az egyes versenyszámokban a legtöbb pontot szerzi. Itt hívjuk fel a sportkörök figyelmét, hogy járásonként a legeredményesebb sportkör,^ illetve község gazdag atlétikai felszerelést kap jutalmul. A járási döntők előtt a sportkörök legfontosabb feladata, hogy versenyzőik ré. szérű, az edzéseket rendszeressé tegyék. Az alábbiakban a szpártákiád egyes sportágaihoz módszertani útmutatót adunk. Legtöbb falusi sportkörünk foglalkozik röplabdával. E szép sportágnál ugyancsak szükséges az alapfokú bemelegítés. Ezután egyenként kell gyakorolni az ütésfajtákat. Meg kell tanulni a többféle adogatást* a pontos és technikailag jól kivitelezett feladást, az ütést mindkét kézzel. Jó módszer erre. hogy a játékosok körben állnak és egymásnak adogatják a labdát- Aki hibíftt követ el, kiáll. Az győz, aiki utolsónak marad a körben. Gyakorolni keiÜ az edzéseken' a taktikai megoldásokat éis a különböző védekezési módszereket. Vfe en sok falusi fiatal foglalkopák kerékpározással. Legnépszerűbb közlekedési e?z- közáink, és kiválóan alkalmas arra, hogy versenyeket rendezzünk vele. Éppen ezért a fahaji szpártákiád versenysorozatában is szelepei a kerékpározás. Falusi; sportolóink felkészüléséhez kívánunk segítséget nyújtani ..a következőkben. Nagy gondot fordítsunk arra„ hogy jól helytv-kedjünk el a kerékpáron*. Természetesen könnyed tartásban üljünk, hogy a leg. kisebli; erőkifejtéssel a legjobb eredményt érhessük el. A nyerget úgy ke^l beállítani, fcogy ai nyújtott láb sarka az ellentétes hajtókar közepével egyvonalba keiről jön. A kormányt ne szorítsuk görcsösem, csuklónkat tanúsuk lazán! RenoVszeresen gyakorolni kell a hajtókar- nak egyenletes holtpontnélküli pergetését. Ügyeljünk edzés közben arra, hogy ne rángassn k a gépet. Az edzés inkább rövi- debb táji von, gyors és erőteljes hajrákat tartalmazzon, mint hosszú, fárasztó taposást. Nagy gondot kell fordítani az edzéseken arra is. .hogy a versenyző jól megismerje a kerékfiárt műszaki szempontból is. A kerékpár jpokarbantariásárol fcem feledkezzünk mejü, azt rendszeresen tisztogassuk. Csak 6-os találatot tudtak elérni olvasóink a 13. sz. Sportréjtvényünk- ben A június 6-án megtartott mérkőzések is meghozták a szokásos meglepetéseket. A kö_ zel 3 hónapja beindult Sportrejtvóny szelvényünknél még nem fordult elő az, mint most, hogy csak egy olvasónknak sikerült elérni 6-os találatot. A többi szelvények még ennél is gyengébb találattal érkeztek, a legtöbb olvasónknak 4-es találata volt. E heti^ legjobb találatot elérő olvasónknak, Király Ferencnek egy darab 3 hónapra érvényes belépőjegyet a mai nap postáztunk. Nagrymányoki Bányász— Dombóvári Postás 7:2 (3:1) Nagvmánvok, 1000 néző, vezette Streer. Nagvmányok: Ásvány — Takács, Molnár, Németh — Baumgartner, Tóth (Koncz) — Fazekas, Füzesi, Dormány, Véber, Gelencsér. Dombóvár: Kurcz — Graner, Szenti, Schmidt — Varsa, Csabai — Nagy Bartl, Kiss, Gombos. Hurai. A hazaiak az első perctől kezdve támadnak ^és a negyedik percben Fazekas 3 méterről gólt lő, t :0. Közvetlen utána Gelencsér fejese száll fölé. Nagy a nyomás. Kurcz ügyesen, önfeláldozóan véd. A 25. percben tűzijáték alakul ki, mivel Baum- gertner 20 méteres lövése vet véget, 2:0. Utána Dormány fejeli kapura Weber szép beadását. A 28. percben kissé felélénkülnek a Postások, aminek meg is lett az eredménye. Kiss átverekszi magát a Bányász védelmen és azok könnyelműsége eredményt hoz. Kiss lövését Ásvány nem tudja védeni, 2:1. Élénkebb lesz a játék. A 45. percben Dormánv beadását Wéber fejjel továbbítja a léc alá. Szép teljesítmény volt, 3:1. A második félidőben már a 3. percben gól esik Gelencsér révén, de a bíró nem adja meg. A 4. percben ismét Gelencsér veszélyes a kapura. A 12. nercben nagy vé. del mi hiba folytán Wéber lő ismét gólt, 4:1. A vezetés fejükbe szállt a hazaiaknak és könnyelműsködnek, aminek az lesz az eredménye. hogy Varga elfutását góllal fejezi be, 4:2. A 33. percben Fazekas szép sarokrúgását Dormány fejeli a hálóba. 5:2. Két percre rá 2 méterről Németh sarokrúgásból a bal felső sarokba bombáz. 6:2. A mérkőzés utolsó gólja a 37. percben esett, amikor Takács szépen ívelt labdáját Fazekas két^ méterről befejel. Jók: Baumgartner, illetve Kurcz. Bírálat: Végig gyenge iramú mérkőzés. A vendégcsapat egyáltalán nem késztette nagyobb erőpróbára a Bányász.csapatot. A hazaiak egyébként régen nem látott rossz játékot nyújtottak. Streer játékvezető a mérkőzést nagyon gyengén, nívótlanul. határozatlanul vezette, melytől az utóbbi időben már elszokott a nagvmányoki közönség. (Ettig Elemér.) A Szekszárdi Petőfi sportkör vállalta az őcsényi falusi sportkör pártfogolását és versenyre hívja ki a megye összes szakszervezeti sportkörét A_ Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének júniusi határozata tartalmazza a falusi sportmunka megjavítását. A kormány- programúi óta a megye falusi sportélete jelentősen növekedett. Hogy az elért eredményeinket megszilárdíthassuk és még job. ban növeljük a sport területén, ezért szükségessé válik, hogy egyes szakszervezeti és hivatali sportköreink adjanak meg minden segítséget, hogy a falu sportját. annak színvonalát és szervezeti megerősítését megvalósíthassuk megyénkben. Ebből a célból a Szekszárdi Petőfi sportkör vállalta az őcpényi falusi sportkör támogatását és versenyre hívja ki a megye össze,s szakszervezeti sportköreit az alábbi feltételek sze. rint: 1. A szakszervezeti sportkör vállalja lejp- alább egy falusi sportkör pártfogolását. 2. A pártfogolt sportkörben a pártfogoló sportkör az edzőkön keresztül segítséget nyújt a sportoktatási munka, valamint a nevelői munka színvonalának emelésére. 3. A pártfogoló sportkör a pártfogolt sportkörnek átadja a szakosztályvezetés módszereit. 4. A falusi sportolók edzésterveit kidolgozza és versenyzőivel, sportesapataival a falusi sprotkör részére mintaedzéseket tart. 5. Selejtes felszereléseket (de nem használhatatlanokat) juttat a falusi sportkör részére. A Szekszárdi Petőfi sportkör kezdeményezését. vállalását — reméljük — a megye szakszervezeti sportkörei * elfogad ják. A dí- cséretreméltó kezdemén vezérnek már is vannak visszhangjai, a Bátaszéki Lokomotiv atlétikai szakosztálya tartott bpmutatót a környező falvakban, illetve fog még a továbbiakban tartani. Várjuk a többi szak- szervezeti sportkör csatlakozását is! A paksi, a tamási és a gyönki járásban már lezajlott a járási általános iskolás atlétikai bajnokság A megyei Tanács X. Oktatásj Osztálva ezéyben is kiírta a járási általános iskolás atlétikai bajnokságokat. A bajnokságoknak nem az a célja, hogv arra az iskolások rendszeres edzéssel készüljenek fel és a korai igénybevétel miatt alkalmatlanokká váljanak arra, hogy a megye atlétikájának utánpótlásul szolgáljanak, hanem az. hogy a játékos edzések révén az egyes verseny, számok rátermettéi eldöntsék /ízt, hogy. majd a továbbiak során melyik versenyszámra készülnek fel. A hangsúly — ismételjük — ininden megerőltetést nélkülöző játékos e*dzA*en van. Eddig mák* bárom járásban lezajlottak a küzdelmek As éppen ezért érdekes az elért eredményeknek a szembeállítása^ A legnépesebb kétségkívül a gyönki járás bajnoksága volt. ahlol általában versenyszámönként £0—25 volt ai^ indulók száma. Tamásiban összesen 63. 1? akson 70 versenyző állt rajt. hoz. A járási1 bajnokság egyebekben Pakson: Paks. Dttnaföldvár, Györköny és Németkér iskolátsaiit. Gvönkön, Gyönk, H5- gyé&z, Varsád és Dipsberény, Tamásiban pedig: Tamási, Ozora, Magyarkeszi és Pincehely iskolásaik mozgatta meg. Érdekes, hogy Paks és Tamási 4x50 m_es, ezzel szemben Gyönk 4x60 m-es váltófutást rendezett. Nem egyöntetű \képet mutatnak az ’elért eredmények sean. így pl. a tamási járásban valószínűtlenül jóV az idők a vágtaszámokban. A gránát súUyával és nem pedig a képességek hiányt« val kell magvaráznunk azt is. hogy a taJftmsi^ járásban 10 méterrel jobb gránátvetőereíimények^ születtek, mint a másik kettőben. Az elért eredniénvek közül a magyagkesai Taplán, a tárná®» Rjt- fcinger, a gvörkön\y Ravai, a györköqyi Pósa- eredményét ipell kiemelnünk a fiúk eredményei közül, piíg a lánypknál a bo- gyószi Pávai és Ruz^k. a pincehelyi Oszkó, a tamási Surányi, a -pincehelyi Haumann. a dimaföldvári Kristóful» és Pirder és a paksi Kínál eredményét kell) megemlítenünk. Rész. letes eredmények a laövetkezők: Paltos Fiúki: 60 m: 1. Várszegi Pakia* TI. sz. 8.5, 2. Bu« Dunaföldvár 8.6. 3. Balo\-h Németkér 8.5. 4x50 m. váltó: 1. Pak* II. sz. 28.6, 2. Paks I. számú 28.9. 5. Gyiörköny 29.5. Távolugrás: 1. Ravai Qyprköny 490, 2. Várszegi Paks II. sz. 489Í 3. Dániel Paks U. sz. 466. Magasugrás: 1. Pósa Gtyörkönv 148. 2. Papp Németkér 141. 5. Ravöű Györköny 138. Gránátvetés: 1. Papp Nétiietkér 51.05, 2. Gyarmati Györköoiy 49.96, 3., Ainbrogi Györköny 49.88. Lányok: 60 m: 1. Kindl Paks I. P.4, 2. Tamás Györköny 9.Z, 3. Szemmelveisz Dimaföld- vár 9.9. 4x50 m: 1. Paks U. 31.3, 2. Paks 1. 32.3, 3. Györköny 54. Magasugrás: 1. Kristofies Dtnaaföldvjar 130, 2. Pirger Dunaföldvár 128, 3. Kiss Györ- könv 126. Távolugrás: 1. Kínál Palos T. 402, 2. Frióz Paks II. 400 . 3. Rácz Paks H. 3$?5. Kislabdadobás: 1. Sami Györköny 42.40, 2. Varga Györkönv 36.84, 3. Halász Paks II. 34.26. Tamási Fiuk: 60 m: 1. Ta-plán Magyarkeazi 7.^, 2. Rí*, tinger Tamási 7.8. 3. Tulok Pincehely 8.1. 4x50 rn: 1. Magyarkeszi 28.7, 2. Ozura 29.3. 3. Pincehely 3Ó. Távolugrás: 1. Teplán Magvarkeszi 502 , 2. Rittinger Tamási 500. 3. Szabados Tamási 468. Magasugrás: 1. Rittinger Tamási 145, 2. Bandi Tamási 140, 3. Újvári Magyarkesw 135. Gránátdobás: 1. Rittinger Tamási 59 m, 2. Bandi Tamási 58 m, 3. Teplán Magyarke?zi 33 m. Lányok; 60 m: 1. Patkó Pincehely 8.5, 2. Hajdiqs Tamási 8.7, 5. Surányi Tamási 8.7. Magas: 1. Oszkó Pincehely 125, 2. Surányi 125, 3. Benedek 120. Távol: 1. Haumann Pincehely 416, 2. Arató Tamási 388. 3. Pethe Tamási 376. Kislabdadobás: 1. Surányi Tamási 44 m, 2. Hajdics Tamási 39.30, 3. Heller Pincehely 36.50. 4x50 m: 1. Tamási 30. 2. Pincehely 30.6. Gyönk Fiúk: 600 m: 1. György Hőgvész 9.1, 2. Srfr Hőgyész 9.2, 3. Tamás Varsád 9.4. Magasugrás: 1. Kelemen Gyönk 140. 2. Győr Gyönk 135, 3. Szilágyi Gyönk, 135. Távol ugrás; 1. Nagy Hőgvész 442.3, Békás Hőgvész 439. 3. Kelemen Gyönk 437. Gránátdobá®: 1. György Hőgvész 49.10. 2. Nyíri Diosberény 48.05, 3. Szilágyi 44 **0. 4x60 m: 1. Hőgyész 39,7, 2. Gyönk 40.1, 5. Varsád 40.5. Lányok: 60 m: 1. Ruzsik Hőgyész 8.9 (n lánTtsk jobb időt futottak, mint a fiúk?), 2. Páea-i Hősyész 9. 5. Kovács Diósberénv 9.1. Magasugrás: 1. pácai Hőgyész 125. 2. Pán- kolczer Varsád 123. 3. Tóth Varsád 125. Távolugrás: 1. Ruzsik Hőgyész 120. 2. Kovács Diosberény 387. 5. Muth Gyönk 366. Kislabdadobás: 1. Kajtár Varsád 32.«6. 2. Petőcz Gyönk 52.75, 3. Hajnecz Gyönk 32.64. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonsam** 20-10, 20-11 Szekszárd, Széchenyi-utca Ml. M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.065—90 Előfizetési díj: havi 41.-— forint. Bárányamegyel Szikra Nyomda Pécs, Munkácsv Mihálv-ntca 10. aa. Telefon: 20-27. |$ A nyomdáért telelj MELLES &EZ*Ő.