Tolnai Napló, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-15 / 140. szám
TÓINAK NAPLÓ Yníc pool mnjjst ecrrsvurma A MAI SZAMBÁN: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata az MDP III. kongresszusa határozatainak tanulmányozásáról az 1954—1955-ös pártoktatási évben (2. o.) — A III. pártkongresszus után még nagyobb feladatnak tartjuk az önköltségcsökkentést (3. o.) — A paksi járás termelőszövetkezeteinek harca a bő tér mésért (3. o.) — A kulák-karrier (3. o.) — A szekszárdi méhész-szakcsoportról (4. o.) — u AZ MDP TOLNAMEGYEI PA'RTBIZOTTJAGANAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 140. SZÄM ARA 5f) FILLÉR KEDD, 1954 JÚNIUS 15 A szorgalmas munka eredménye a rendszeres előlegkiosztás összefogásban az erő — mondo gatják a dombóvári Vörös Sugár tsz tagjai. Igen gyakran mondogatják azt is, — behozzuk a lemaradást, amit az esőzés okozott. — A szövetkezet tagsága már kiegyelte a cukorrépát, takarmányrépát, meg kapálták a burgonyát, a heterozis kukoricát, rendbetették a háztájit is. Amíg a nők egyelték a répát, a férfiak kaszálták a takarmányt és lókapával végezték a növényápolást. — Van munka elég, nem kell unatkoznunk, igyekszünk is elvégezni mindent, hogy időben felkészüljünk a veszteségnélküli betakarításra. Komoly gondot fordítunk a takarmány készítésére is, a lucernaszénát már elkészítettük. Előkészítettünk egy 100 köbméteres silót is megtöltésre, de az asszonyok segítsége nélkül alig hiszem, hogy el tudtunk volna jutni idáig. Bornemissza Józsefné és Bosnyák Rózsika munkacsapata sokkal több munkát végzett, mint vártunk tőlük. Munkájukat, nemcsak a szövetkezeti tagok, de az egyéni dolgozók is dicsérik. Jól dől goztak, minőségi munkát végeztek. Ahhoz azonban, hogy időben elvégezhessünk minden munkát, komoly szükségét látjuk annak, hogy segítségül hívjuk a gépállomást. A gépállomás tölti meg a silókat és ekézi a négyzetes kukoricánkat. Az állattenyésztésben dolgozó tagtársak is szép eredményt értek el. A tehenészek a múlt hónapban 5.5 literről 10 literre emelték a fejőst átlagot, háromszor fejnek naponta. Szépen fejlődnek a bacom sertéseink is. Úgy néz ki, hogy előbb érik el a 90 kilós súlyt, mint gondoltuk. .4 munkálatok meggyorsítása ér dekében Pataki József elvtárs, a termelőszövetkezetünk elnöke nemrég összehívta az intézőbizottságot és megbeszélték az előlegkiosztás lehetőségét. A megbeszélést tett követte, nemrég osztottunk előleget a tagság között. Volt olyan család is, aki 1000 forint előleget kapott. A meg beszélésen a vezetőség azt is megálla pította, hogy a továbbiak során hetenként lehet előleget osztani. Ez még inkább megjavította a tagságnak a munkához való viszonyát. Nem egyszer hallani a tagoktól, amikor beszélik, hogy akár az egyénileg kiosztott parcellán, akár pedig kollektív munkában dolgoznak, mindig az össze fogásban van az erő, egymás segítségével tudnak jobb munkát elérni. FARKAS agronómus, Dombóvár, Vörös Sugár tsz. A decs! Alkotmány tsz és a Buzakalász tsz versenye Széles búzatáblák nyújtóznak végig a decsi határban. Mellettük kukorica, napraforgó és burgonyaföldek szépülnek, élénk munkáskezek nyomán. Az egyik ősziárpatábla végén a kalászokat szemléli az Alkotmány tsz agronómusa. Aztán egy-két kalászt leszakít, megy tovább a búza táblához, azt is végignézi és megelégedéssel jegyzi meg: „Az őszi árpa megadja a 18 mázsás átlagot. A búza sem fog rosszul fizetni”, majd hazafelé indul, kezében a kövér kalászokat szorítva. — Nagyon szépek az ősziek, de jók a kapások is. — Ezt mondogatja egész úton magában. De mégis van valami hiba, még sem megy minden úgy, ahogy kellene, a kezdetben jobban ment a növényápolás, mint most pedig most kellene a legjobban dolgozni, nem elég egységes a munka. Ezek a gondolatok kísérik végig az úton, míg be nem ér a termelőszövetkezet irodájába. — Ha mindenki úgy dolgozna, mint Dragos György, Pásztor Antalné, László József, vagy ,az özv. Bállá Miklósné, akkor már a másodszori növényápolással is végez hettünk volna. Ezek a tagok nem ismernek nehézséget a munkában, jegyzi meg a fiatal agronómus. De vannak olyan tagok is, akik a meny- nyiségi munka mellett, megfeledkeznek a minőségről. Nyomukban nőnek a gyomok, munkájuk felületes, ezek közé tartozik Anisits Jenő tsz tag is, s végül kell megemlíteni Márkus Istvánná, Sallai Jánosné és Gerendái Istvánné tsz tagokat, akik példát vehetnének az élenjáró tagokról és ők is nagyobb lelkesedéssel dolgozhatnának, hogy a növényápolási munkákat az egész tagág érdekében, időben el tudnák végezni. Az Alkotmány és a Búzakalász termelőszövetkezet egymással versenyben dolgozik. Nehéz lenne azonban eldönteni, hogy melyik vezet a versenyben. Tavaly az Alkotmány termelőszövetkezet megelőzte a Búzakalászt, de az idén a Búzakalász tagjai lelkes munkájukon keresztül felzárkóztak az Alkotmány termelő- szövetkezethez. Sőt, ahogy mondják, a Búzakalász tsz gabonái szebbek, mint az Alkotmány tsz-é. Olyan az ősziárpájuk, hogy sok gazda megáll a végében és hosszú percekig gyönyörködik benne. A Búzakalász tsz tagjai az idén úgy dolgoztak, hogy példát mutassanak a falu egyénileg dolgozó parasztjai előtt is. Ezt bizonyítja az is, hogy az első növényápolási munkákat még a kongresz- szusi hét alkalmával elvégezték. A kertészeti brigád tagjai olyan palántát neveltek, hogy kiállításra lehetett volna vinni. A lucernát is rendes időben lekaszálták, úgyhogy a munkát egy percre sem hagyták ösz- szegyülni. Itt kell megemlíteni, azt is, hogy a munkaszervezés az idén jó a Búzakalász tsz-ben. Szűcs Sándor tsz elnök maga sem resteli megfogni a kaszát és minden munkából kiveszi részét. Nem is kell biztatni a tagokat, példát vesznek elnökükről. A kongresszusi beszámolót a két tsz tagsága közösen hallgatta meg a Búzakalász termelőszövetkezetben. — Majd megbeszélést tartottak, ahol a kongresszuson elhangzottakat vetették fel a további feladatok elvégzése érdekében. Ezen a megbeszélésen mindkét tsz tagjai elhatározták, úgy dolgoznak, hogy a község egyénileg dolgozói előtt példát mutassanak és munkájukon keresztül jövedelmük elérje az átlagos középparaszti jövedelmet. ló termést várunk a kenyérgabonából Hosszas betegség után nemrég jöttem vissza a termelőszövetkezetbe. Amikor megérkeztem, első dolgom volt, hogy körünézzek a tsz gazdaságában. Igen megörültem, amikor láttam, hogy milyen szépek a gabonáink. Jó közepes termésre számíthatunk a kalászosoknál. A növény- ápolással is úgy igyekszünk, hogy jó termésünk legyen. Ehhez a munkához nagy segítséget nyújt a teveli gépállomás is. Kapálógépekkel segíti a szövetkezet kapásnövényeinek megmunkálását. A tagság sem tétlenkedik. A répa egyelésnél mindenki 100—150 százalékot teljesített naponta. A növényápolás mellett most folyik a szénabetakarítás is. 24 hold lucernát és baltacint már lekaszáltunk, rövidesen sor kerül annak betakarítására. LUDAS ANDRÁS Tevel, Alkotmány tsz, Az idén háromszor kapálnak, nem marad kapálatlan kukorica a csibráki tsz-ben A csibráki Viharsarok termelőszövetkezet tagsága a mulit évben nem sokat törődött a növény-ápolási munfkálkikajl. Volit olyan kukoricájuk, melyet egyszer sem kapáltak meg. Az idén azonban megváltozott a munkához való viszonyuk.. Időben megszervezték a brigádokat, munkacsapatokat, így a vetést is határidőre el tudták végezni. A kongresszusi verseny során igen jó eredményt értek eh A legtöbb növényüket megkapálták egyszer. Kon gresszus óta még inkább gyorsult a munkálatok üteme. Már másodszor kapálják a cukorrépát, igyekeznek vele, ment háromszor akarják megk-a- páni. Egyszer már a burgonyát is feltölitögették. a napraforgóit is megkapó!- ták. A növényápolási m-un kához használják a. gépi segítséget is. A napraforgót és a kukoricát gépi erővel kapálják. Antiikor hírét vették a naki-alk -kezdeményezésének, azonnali csatlakoztak hozzá. Azóta jobban is megy a munka. Már kidől gőz ták az aratás ütemtervét is. Az aratást úgy tervezték ki, hogy 81 hold őszi kalászost aratógéppel aratnak le, 20 holdat pedig kézierő vél. Az idén a gépállomás kombájnja is dolgozni fog a szövetkezet földjén, 42 holdat azzal akarnak learatni. A tavaszi munkákban példát mutat a szövetkezet az egyénieknek, mem- kevésbbé a -begyűjtés teljesítésében is. Az egész évi beadásának teljesítéséhez csak 4 mázsa sertéssel van vissza, de erre is felkészülitek már, hogy időben teljesíthessék. Ami a tejbe-adást illeti, azzal múid-ig naprakész állapotban vannak. Ha az egyéniek is úgy teljesítenék a tejbeadást, mint a termelőszövetkezet, akkor a tej- begyüjtés nem 76 százalékon állana, de a félévi tér vet ebből is túlteljesítette volna a község. Elmondta: Gábor László VB.-elnök. „Határidő előtt elkészítjük a lakóházakat" — irjáh levelükben a 23 5 Építőipari Vállalat dolgozói Az új -konmánypragramm alapján a mi megyénk ben is számtalan mezőgazda-sági vona.'kozású építkezés indult meg. Nekünk, a 23 5-ös számú Építőipari Vállalat dolgozóinak is az a megtisztelő feladat jutott, hogy Ireg-szemesen. Tamásiban, Fornádon és Tengődön mezőgazaasáig-i vonat,kozású építkezések kivitelezési munkálatait végezzük el. Örömmel jelentjük mi az Építőipari Vállalat dolgozói, hogy ezeken az építkezéseken szép teljesítményeket érünk el. A III. pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásunkat magasan túlteljesítettük. De az azóta eltelt idő alatt is túlteljesítettük mind mennyiségi, mind pedig minőségi tervünket Ennék eredményeképpen az első két lakóházat már július lö-re, újabb két lakóházat augusztus 15-re átadjuk az Icegszemcsei Kísérleti Gazdaság dolgozóinak, a decemberi határidő helyett. Az iregszemc.sei építkezéseknél a Csanádi kőműves brigád végez legjobb munkát. Átlag.eljesítiménye legutóbb is túlhaladt« a 130 százalékot. A Lóai kőműves- brigád átlagteljesítménye 131 százalék. A Csere ácsbrigád 132, a Horváth komplexbrigád pedig 128 százalékos teljesítményt ért el a legutóbbi értékelés szerint. De hasonló szép eredmények születnek a többi építkezéseken is. A tamási munkahelyen a Lukács kő- művesbrigád 127 százalékos teljesítménnyel küzd az építkezés mielőbbi befejezéséért. Gépállomásunk büszkeségei Gépállomásunk dolgozói a tavaszi tervet 96 százalékra teljesítették, a mövónyápolási terv teljesítésének ped-i-g 59 százalékánál tartanaik. Legjobb eredménnyel Szegedi György és Mészáros András traktorosok büszkélkedhetnék, akik -tavaszi 'talajművelési tervüket 347, illetne 274 százalékra teljesítették. Minalketten lelkesen készültek június l.'t-ra, a traktoros nap megünneplésére. Június 10-én gépszemlét tartottunk. A szemlebi- zotteáig megdicsérte a gépállomás dolgozóit, voltak ugyan kisebb hibák, de a traktorosok vállalták, hogy azokat még a traktoros nap előtt kijavítják. Trick Ferenc Hőgyész ÁMG Újabb állatorvosi ambulancia épül Bonyhádon Az állategészségügy megjavítására az ötéves terv beruházásai során Szekszárdon állatorvosi ambulancia létesült. | Ezévben tovább fejlődik Tolna megye állategészségügyi hálózata, s újabb álatorvosi ambulanciát kap Bonyhád, amely Máza—Nagymányok iparvidék és a bonyhádi járás állattenyésztő községeinek ad segítséget. Az új épületbent mely a község legforgalmasabb részén lesz, a vezető állatorvos háromszoba összkomfortos lakásán kívül felcserlakás is épül, ezenkívül irodát, laboratóriumot, zuhanyozót, takarmányos istállót és elkülönítő istállót is építenek, ahol a bejáró beteg állatok gyógyításán kiírni a hosszabb kezelést igény lő állatoknak kórházi ápolást adhatnak. Az építkezési munkálatokat a Tolnamegyei Tatarozó és Építővállalat bátaszéki építőbrigádja végzi, s úgy számítják, hogy ebben a hónapban befejezik a bontási és a földmunkálatokat — de rövidesen megkezdik a falak felhúzását is. Aratásig legalább kétszer kapálunk Közeledik az aratás, igen sürgős a munka a mi szövetkezetünkben annál is inkább, mert még 80 hold kukoricánkat csak egyszer kapáltuk meg. Pedig aratásig legalább kétszer szeretnénk megkapálná-. Tudjuk, hogy a jobb tailajműveilés magasabb teiméserediménnyei jár. Nem mindegy, hogy 20 vagy 35 mázsa kukoricát termelünk egy holdon. Ahhoz azonban, hogy meg gyorsuljon a növény ápolási munkánk, szükséges az, hogy minden családtag aktívan kivegye a részét a közös munkából. Sajnos ez nálunk nincs meg. Még sok családtag, főleg feleség, idegenkedik a közös munkától. A munka meggyorsítása érdiekében nemrég előleget osztottunk ki. Vollt olyan közülünk, aki 800 forintot is kapott. Rövidesen ismét osztunk előleget. Lesz olyan közöttünk, aki az eddig teljesített munkaegysége után 3000 forint előleget kap. mert 8 forintot tudunk osztani munkaegységenként. Bízunk is abban, hogy meggyorsul a munka, nem akarunk szégyenkezni amiatt, hogy növényeink nem lesznek megművelve. Minden igyekezetünkkel harcolunk a magasabb termésért. Szénabeöakarí- tás terén is érhettünk volna el jobb eredményeket. 60 hold lóherénket idejében letoaszáfltiuk, fel is gyüjtöittüik petrencékbe. a kaeliazásával vagyunk elmaradva, de ezt a lemaradásunkat is rövidesen pótoljuk. Tamás Istvánné Dunaföldvár, Alkotmány tsz. A nagydorogi gépállomáson Nemiégen a nagy dorogi -gépállomáson jártam. Nagy meglepetéssel -tapasztaltam, hogy utolsó látogatásom óta mennyi változás tör-ént. Úgy éreztem, mintha eltévedtem volna, s idegen járás idegen gépá‘1 lomásóira vitt volna a lábam. Mindenütt ragyogó rend. fehérre meszelt gépszínek, raktárak, nagyra nőtt csemete nyárfák, munkára 'kész, letakart .gépék sokasága fogadott, örültem. Igen. — ez mégiscsak a nagydorogi gépállomás, csak új ruhát öltött magára. Érdeklődésemre, hogy mi történt it: a tél óta, csak annyit válaszolnak: dolgoztunk. Ez az, ami a gépállomást a tél óta átformálta, átvarázsolta. Minaent megnéztem, a műhelyeket, a vetőgépeket, a cséplőgépeket, traktorokat, kombájnokat. Minden azt mutatta, hogy az eltelt idő alatt hatalmas iramú munka follyt a gépállomáson. Az első országos traktoros-napon ünnepeltek a nagy- dorogi gépállomás dolgozói is. Izgatott készülődés előzte meg a trktonos napot. Szép, új színpadot építettek, csasztuskát írtak, az úttörők is próbálgatták a mag-uk műsorát. Ök köszöntötték ugyanis a traktorosokat. Az ő munkájuk elismerését, nagyrabecsülését, jelképezi ez ae ünneplés. A hajnali felkeléseket, a szorgalmas, nagy- iramú munkát, a rendbentartott gépet és minden percet, amikor traktorukkal fekete -barázdát hasítottak az új kenyérért. Kántor Antalné levelező, Neveljünk több naposcsibét A tolnai barom fik éltető állomás a dolgozók több naposcsibével való ellátása érdekében a földműves« xö- vetkezeteken keresztül is értékesít naposcsibéket A csibékért darabonként 2.20 forintos árat kell fizetni a vásárlóknak. 600 darabtól 1000 darabig való megrendelés esetén helyszínre is szállítja azt a kel tetőál Lomás, ahol a helyi f ö ldm ü vessző vetkezet megbízottjának kész pénz ellenében adják át és ott a megrendelők a helyszínen vehetik át a megrendelt: csibéket. így megszűnik az az áldatlan állapot, hogy a naposcsibét vásárló dolgosadnak a mostani nagy dologidőben 20—30 darab csibéért Tolnára ketlljen befáradnia és így amellett, hogy költséges iis, kiessen g termelőmunkáiból Éppen ezért, akik naposcsibét akarnak vásárolni jegyeztessék elő a helyi földművesszövetkezetek tojás- és baromfi felvásárlóinál. A szállítás pontos napjáról a keltető állomás 7 nappal előbb értesíti a vásárlókat. Célja az, hogy munkájával elősegítse a minél több baromfi nevelését, s ilymódon biztosítsa, hogy a dolgozók asztalára minél több tojás és hús jusson. A ‘ keltetőállomásról kiadott naposcsibék életerősek, igen alkalmasak a kátlós általi nevelésire is. így nagyszerűen lehet vele fokozni a dolgozók baromfi állatállományának számát