Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-04 / 104. szám
TOLNAI VILÁG PROLETÁRJAI EGVEfŰlJETEMt r A MAI SZAMBÁN: Megegyezés az indokínai probléma tárgyalásának kérdésében (2. o.) — Villamosgépek segítik a szovjet háziasszonyok munkáját (2. o.) — Az indokínai bábrendszerek kulisszái mögött (2. o.) — Május elsejei seregszemle megyéinkben (3. o.) — A törvény szigorát Koppány- szánión is alkalmazni kell a hanyagokkal szemben (3. o.) — A vas- és fémgyűjtés hírei (4. o.) J AZ M D P TOLNAMEGYEI PÄRTBIZOTT JAGANAK L, (KPJA-W XI. ÉVFOLYAM, 104. SZÄM ARA 50 FILLÉR KEDD. 1954 MÁJUS 4 Május elsejei seregszemle megyénkben Május í-én a mi megyénk területén is a nemzetközi munkásosztály felemelkedésének nagy történél* cmi hivatása betöltésének jegyében telt el. A munka, a béke, a tavasz ünnepe, az öntudatra ébredt dolgo- J (Zók nagy harcos seregszemléje volt. A mi megyénk területén is napokkal, — hetek előtte készültek dolgo- ? ) sóink e nagy nap, a tizedik szabad május 1-e megünneplésére. 10 óra előtt általában már népes csoportok J ^gyülekeztek szerte a megyében, s 10 óra után mintegy nagy-nagy győzedelmes áradat indultak meg az ün- } 1 népségek színhelyére. Zászlóerdők, nagyszerű jelszavak a kongresszusi versenyben elért új munkasikereket j Ijelző táblák mindenfelé. Jókedvű, vidám tetterőtől sugárzó arcok mindenfelé. Elmúlt szabad május elsejékf ^ emlékeit idézik, s a hirtelen támadt tavaszban a ragyogó napsütésben, s bár ezt a gomolygó fellegek néha 4 ^elhomályosítják, bizakodóan, új küzdelmekre készen tárul ki százezrek szíve-lelke. t Szekszárdim tízezres tömeg köszönti május 1-ét Tizedik szaJbad május 1. A kora reggeli órákban az utolsó simításokat végzik az üzemek, a hivatalok dolgozói a díszítéseken, megigazítják az esőtől ázott zászlókat, szalagokat, s óvatos pillantást vetve a felhős égboltra, találgatják — lesz-e eső? A rendőrzenekar pattogó indulóival ébred a város. A felhők mögül néhol kimosolyog, az ég kékje, hogy mire elérkezik a gyülekező ideje, ragyogó, régen látott derűs napsütésben sorakozzon fel a város spraja-nagyja a felvonulásra. A Garay-téren elhelyezett dísz- emelvényen Király László elvtárs, a megyei pár-bizottság titkára, Benke Valéria, az Országos . Béketanács titkára, az üzemek, gyárak, tanácsok, a párt, a tse-ek, állami gazdaságok vezetői, kiváló dolgozói foglalnak helyet. „Marx, Engels, Lenin és Sztálin diadalmas zászlaja alatt előre május 1 megünneplésére!“ — S a jelszó után megindul a zászlóerdő alatt az ünneplők sokasága. A vörösnyakken- dős úttörők után az üzemek dolgozói jönnek magasra emelve élenjáró dolgozóik eredményeit hirdető táblákat. Az Öcsényi Kendergyár dolgozóinak táblái Kotálik, Hegedűs és Schvabel elvtársak kiváló kongresz- szusi- eredményeivel büszkélkednek, a Szekszárdi Nyomda 109 százalékos I. negyedévi tervteljesítését hirdeti az üzem legjobb dolgozója által vitt tábla. A MEGYEVILL dolgozói Tolna megye két hatalmas térképét viszik autóikon: bemutatva a felszabadulás előtti és utáni Tolna megye hatalmas fejlődését a villamosításban. Az erdőgazdaságok dolgozói bemutatják a legmodernebb fűrészelő gépeiket, mellyel országos viszonylatban is kiváló eredményeket értek el. A város sportolóinak színes felvonulása után a sárpilisi népi együttes országoshírű tánc- csoportjában gyönyörködik a sokezres tömeg. Majd a palánk! tangazdaság lovasai jönnek, utána az általános leányiskola úttörőinek fegyelmezett felvonulásának örül, tapsol a közönség. A Népbolt autója hatalmas földgömböt tart, melyet a baráti országok népviseleteibe öltözött lányok és fiúk követnek. Nagy tetszést arat a Textilnagykereskedelmi Vállalat élőképe: a budapesti szabadságszobor. Már egy órája folyik szakadatlanul a felvonulás a Garay tér felé és még egyre jönnek: tanulók köszöntik a város vezetőit, magasra emelt táblájukon ez áll: „Köszönjük az új iskolát". Az őcsé- nyi Béke és a szekszárdi Gőgös lg nác tsz tagjai után a szekszárdi kórház dolgozóinak sorai következnek. A nap már magasan áll az égen, amikor befejeződik a felvonulás. — Szondi Pál elvtárs, a városi pártbizottság titkára áll a mikrofon elé; üdvözli a megye és a város vezetőit, majd átadja a szói az ünnepség szónokának, Benke Valériának, az Országos Béketanács titkárának, aki elmondja ünnepi beszédét. Délután sport- és kultúrrendezvé- nyek szórakoztatták a dolgozókat, május 1-ének reggelén harsány zeneszóra ébredtek. A község fúvós- zenekara köszöntötte május 1-ét. a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét. Pontosan 10 órakor ismét megszólalt a zenekar, Elindult a menet, mélynek élén a szabadságharcosok motorkerékpárosai haladtak, nyomukban pedig a kanacsi állami gazdaság ünnepi díszbe öltözött kultúr- gárdája. 48-as lovashuszár egyenruhákba öltöztek a kultúrgárda tagjai. A menetben az általános iskolásokon és a diákokon, kívül ott voltak a konzervgyár dolgozói, a sütőipari vállalati dolgozók, az építő és cipőipari KTSZ tagjai, a helyi Vörös Sugár termelőszövetkezet tagjai több szekérrel, egyéni dolgozó parasztok, a téglagyár dolgozói, akik a téglaprés kicsinyített másával vonultak fel. A hosszú sor végét a bi- t'itói állami gazdaság dolgozói és munkagépeik zárták be. A munkagépek között elsőnek haladt a keletdunántúli állami gazdaságok legjobb traktora címmel kitüntetett erőgép, mely ezév tavaszán több, mint 570 normálhold földet szántott fel. Vezetője Feil Ferenc és váltó- tái'sa, Juhász István büszkén mondották, hogy ezzel az erőgéppel 15Ü —160 százalékra teljesítik napi normájukat, de sokszoi- 200 százalékot is elérnek. A biriíói állami gazdaság két kombájnját is felvonultatta. — Azok virág- és zászlódíszben zárták le a menetet. Eddig aligha Vonult még fel ilyen hatalmas tömeg Paks utcáin. Meg is nézte mindenki különböző feliratú táblákkal és zászlókkal elvonuló sorokat. A fellobogózött házak ablakaiból egyre több kiváncsi fej tűnt elő, főként anyák és kisgyermekek, akik nem tudtak résztvenni a felvonuláson, de nem akarták elmulasztani a gyönyörű látványt. Tengelicen már a kora reggeli órákban sürög- lek-íorogtak az ünneplőbe öltözött emberek. Eredeti terv szerint fejvp» nujásra készülték a termelőszövetkezetek tagjai, az egyénileg dolgozó parasztok és a község dolgozói. De a rossz időjárás miatt ez nem sikerült, így a május 1-i ünnepély a kultúrházban zajlott le. A- 800 személyt befogadó kultúrterem zsúfolásig megtelt. A? ünnepséget az úttörők egy sikeresen betanult énekszámmal nyitották meg, majd úttörő kislány szavalata uián megkezdődött az ünnepi beszéd, melyet Lovas Henrik iskolaigazgató tartott. Az ünnepi előadást szűnni nem akaró tapsvihar követte és ismét megjelent a kis úttörő Singer Mária, aki bejelentette, hogy a műsor következő száma népitánc, s utána mindenkivel együtt az Internationale eléneklésével a délelőtti ünnepély befejeződött. Délután pontosan I órakor a Petőfi termelőszövetkezet irodája előtt gyülekeztek a község dolgozói. A délutáni műsort a Petőfi tsz rendezte, A Csapó-pusztai tanyán majálist majd este pompás utcabállal fejeződött be a tizedik szabad május elseje. rendezett a szövetkezet, ahova saját teherautójával szállította ki a község dolgozóik A parkban délután sportműsorral, este pedig a szövetkezet kultórtermében kultúrműsorral szórakoztatták a község dolgozóit. Vidám zene hangjaira ébredt május 1-én Hőgyész község lakossága. Az úttörő zenekart nem zavarta a szemerkélő eső, minden utcát végigjártak. Ulrich Ferenc ‘.anácstag vezetésével zeneszóval és emléklappal köszöntöttek 8 élenjáró gazdát, köztük Szabó Bertalan, Kónya Lajos, Csákvári Antal, Molnár Gáspár élenjáró dolgozó parasztokat, akik május 1-re befejezték a tavasziak vetését* félévi ba romii- és tejásbeadásűkhak is eleget tettek. Délelőtt 10 órakor zászlókkal és táblákkal vonultak fel a falu dolgozói a község kultúrotthonába s a padsox’okban helyet foglaltak a tanács tagjai, a gépállomás, állami gazdaság, tsz élenjáró dolgozói, egyéni dolgozó paiasztok, asszonyok és az iskola ifjúsága, mintegy hatszá- Zan. A műsoi't a Himnusz vezette be, májd az ünnepi beszédet kultúrműsor, követte. Az iskolások szavalatokat, táncszámokat adtak elő, az óvónőképző énekkara Fassung Adám békedalával, a görög iskola tanulói májusi dallal köszöntötték a munkásosztály nagy ünnepét. Az ünnepi műsor délután folytatódott. A fiatalok asztalitenisz labdarúgóméi-- kőzést és sportbemutatót tartottak, este pedig bál zárta be a vidám napot. Szabály községben a kultúrotthonban ünnepelték - május 1-ét. A falu dolgozói előtt Ceber Árpád, megyei tanács- elnökhelyettes mondott ünnepi beszédet, arnelyet kultúrműsor követett. Az ünnepség keretében 15 úttörő pajtást avattak. A délutáni Ófákban a sportpályán egésznapos Kultúi'műsprral, sportbemutatóval szórakozott a 'község lakossága. Kistormás Sokat hallottunk a rádióból, olvastunk újságból a budapesti, Sztálinién pompás május elsejei ünnepségről. Hazánk nagyobb városainak lelkes ünnepléséről is hallottunk híreket, most azonban nézzük meg, hogyan ünnepeitek megyénk egyik kicsi községének, Kistormás dolgozói. A kisbíró reggel mégegyszer végigjárta a falut, hogy emlékeztessen mindenkit az ünnepély időpontjára. Vidáman pergett a dob, ezen a napon nem érezte munkának a dobolást. Cseh Juciék kertje előtt meg is állt és megcsodálta a hatalmas májusfát, amelyen igazi selyem szalagok Ubegnek-lobognak és nézzük csak — a tetején egy szép, rózsás selyemkendő. Gavallér legény volt ismeri esi magában — akárki tűzte is a szép májusfát. — Az egész falu ünnepi díszbe öltözött. Minden házon zászló leng, kapukra tűzött virágcsokrokat simogat a meleg májusi fény. Az országút melletti árokban kétfelöl üdezöld fű nő, szinte szemlátomást és kövér, sáirpa pitypangvirágokon csillognak az éjszakai eső még fel nem száradt cseppj'ei, a füves udvarokon pelyhes kislibák legelésznek. A kisbíró talán nem figyelte meg mindezt ilyen aprólékosan, de mindez együttvéve valami túláradó, boldog érzéssel töltötte el. És nemcsak őt, hanem minden ünneplőbe öltözött embert, gyermeket, aki a kuitúrház felé igyekezett. Lassan megtelt a terem és először egy úttörőleányka szavalata köszöntötte május elsejét és a község ünneplő dolgozóit, majd Udvardi György, a járási tanács küldötte mondóét ünnepi beszédet. A beszédben a békéről, napjaink legidőszerűbb kérdéséről esett szó. Beszélt még Udvardi elvtárs az élenjáró dolgozók munkasikereiről, amelyek mind május elsejét köszöntik. Itt meg kell mondani, hogy a kistor- másiaknak sincs okuk szégyenkezésre, Az állam iránti kötelességteljesítésben példát mutatnak a gyönki járás valamennyi községének. Nem maradtak el a mezei munkával sem. A délelőtti ünnepséget az úttörők és óvódások rövid, ae igen kedves műsora egészítette ki, tette színesebbé. Különösen az óvódások talpra esett, ügyes szereplése keltett tetszést, amely az óvónéni fáradságát, lelkes május elsejei készülődését jutalmazta. A DISZ-fiatalok se várták -tétlenül az ünnepet. A komoly termelő- munka mellett színdarab és népitánc tanulásra’ Is jutott idejük. Műsorukat este mutatták be. Jószerencsét hangzik a nagymányoká bányászok üdvözlése ezen a gyönyörű májusi napon. Május 1. ünnepén Nagymá- nyök is éppen úgy, mint megyénk valamennyi községe, zászlódíszbe öltözött. Tegnap még esett az eső, és ma versenyt örül a nap a vidám pii’osnyalkkendős úttörőkkel, a vájár iskola tanulóival és a község dolgozó parasztjaival. A bányászzenekar pattogó ritmusú dalait felkapja szárnyára a pajkos tavaszi szél, hogy hegyen-völgyön messze vigye a tizedik szabad május elsejét ünneplő, boldog fiatalság hangját. Nagymányok község dolgozó parasztjai közül Klem József, Németh János és a többi ünneplő ruhába öltözött. férfi és nő szeretettel ünnepelte május elsejét. Vidámság, boldogság árad az ünnepet köszöntő kis úttörők tavaszi dáliáiból, szavalataiból és táncaiból. A bányászok Kultúrotfhonában gyorsan múlik az idő. egymásután peregnek a műsorszámok, énekel, táncol a fiatalság.. Derű, elégedettség árad minden egyes ember arcáról. Napsütéses tavaszi reggel volt május 1-én Bátaszék községben is. A kellemes időjárás, na meg aztán a kora reggeli zene kicsalta az ágyból a község öregjeit, fiataljait egyaránt. Még 7 óra sem volt, de a bátaszéki földművesszövetkezet dolgozói már elég nagy számban összejöttek, hogy a felvonulásig elvégezzék a díszítéseket, mert bizony április 30-án a rossz időjáx’ás miatt dekorálni nem igen lehetett. A „dekoráló brigádétól tud tűk meg azt, hogy a mai napon, azaz május 1-ón 37 földművesszövetkezeti dolgozó kapott pénzjutalmat jó munkája elismeréséül. Tóthi János, a 2. számú élelmiszerbolt vezetője ezen a napon nyerte el a földművesszövetkezet vándorzászlóját: Pontosan 9 órakor kezdtek gyülekezni a bajai elágazásnál a bátaszéki munkások, dolgozó parasztok és fiatalok. A gyülekező helyre legelsőnek érkeztek a Búzakaiász tsa tagjaj zászlókkal, táblákkal a kezükben. Azután a földművesszövetkezet dolgozói érkeztek meg, de már a vasutas dolgozók is megközelítették a gyülekező helyet. Rövid félóra alatt mindenki ott volt. Megkezdődött a felvonulás. A menet élén a leány- és fiúiskola tanulói voltak, a legefsősorban az úttöiőzenekar és az éltanulók haladtak. A DISZ-szervezet tagjai után a pártszervezet tagjai meneteltek. Külön csoportban vonultak fel a tanácstagok és a tanács apparátus dolgozói is, akik után a tűzoltóság, az Állami Erdőgazdaság és a léperdi állami gazdaság dolgozói haladtak. Majd a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai következtek: a Búzakalász, a Szabad Május, a Világszabadság, a Vörös Csillag, az I. típusú Verseny, a Nagysallói, a Petőfi, a Békéért és a Kossuth tsz tagjai. Csoportosan vonultak fel zászlókkal, feliratokkal kezükben a földművesszövetkezet, a baromfi és tojásbegyüjtő vállalat, a kisipari termelőszövetkezetek, a malom, a tatarozó vállalat, az ingatlankezelő vállalat, a terményforgailmi vállalat és a sütőipari vállalat dolgozói. A sportpályára vonultak valamennyien ahol ünnepi műsor volt Délután a legtöbb bátaszéki dolgozó a sportpályára sietett, mert ott a fiú- és leányiskola tanulói sport- bemutatót tartottal?, az úttörők futballoztak, majd 17.20 órakor a MÁV dolgozói és a község dolgozói tartottak futballmérkőzést. Este főleg a fiataloknak nyílt nagy lehetőség a szórakozásira, reggelig szólt a zene, Tolnanémedi község dolgozói is lelkesedéssel készültek a nagy napra. Már előző nap megjelentek a vörös és nemzeti színű zászlók és a jelmondatok a házakon. A május 1-ét megelőző éjszaka, azonban komoly vihar dúlt a falu felett. Úgy látszott még reggel is, hogy a rossz idő miatt a nagy ünnep nem sikerül. Mégis úgy 9 óra tájban oszladoztak a fellegek s 10 órára már verőfényes, igazi májusi idő köszöntött a falura. A tanácsháza előtt népes csoportok gyülekeztek. Beszélgetnek a régi május 1-ék emlékeiről. Sok szó esik az új, immár 10. szabad május 1-ről is. A szem örvendezve pihen az ünneplő tömegen. Mint harci jel emelkedik ki közülük a sok zászló s a május 1-i jelmondatokat visszaadó táblák. „Éljen május 1." „Éljen a béke“, olvassuk nem is az egyre melegebben sütő májusi naptól melegedő szívvel ä Hát még ha ilyeneket lát az ember, mint amit a tolnanémedi téglagyár egyik tábláján lát: „Tervünkön felül 180 ezer téglával segítjük a kormányprogramm megvalósítását.'* A kendergyár dolgozói szintén hart gos énekszóval, robogó kocsikon, szinte száguldanak be az ünnepély színhelyére. Közülük többnek nem is egy, de két sztahanovista jelvény fénylik ünneplőjén. Apró csoportokban lassan megindul a község dolgozó parasztsága is a moziterembe, ahol azt zsúfolásig megtöltve hallgatták meg az ünnepi szónokot s a kultúrműsort, s egyetértésüket lelkes tapssal fejezték ki. A 10. szabad május 1. nagyszerű ünnepe egyre nagyobb hőstettekre ösztönzi Tolnanémedi község dolgo(Folytatás a 3. oldalon) Paks község dolgozói 1