Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-16 / 115. szám

1SS4 MAJTTS 1« N Ä P C ó 5 Gazdag jövő elé néznek a naki »JJt a szocializmus félé66 tsz tagjai A naká „Ut a szocializmus felé“ tsz irodájában, az egyik falon, egy vörös caflf-agot köriiilraJkva a kongresszusi emléklapok tömegét lehet látni. A szövetkezet tagjai sajátkezüleg írták rá felajánlásaikat, hogy mivel kö­szöntik pártunk III. kongresszusát. Nézzünk meg egyet-kettőt: „A párt III. kongresszusára válla­lom: a háztáji föld után a beadást április 1-ig teljesítem, a részemre ki mért 2285 négyszögöl területen hete- róais kukoricát termelek, s ez évben 250 munkaegységet szerzek." Aláírás: „Duró Józsefné.“ Banai Mária, Csiz­madia Jánosné. Varga József és vala mennyi tsz tag hasonlóan jegyezte fel vállalásait. A naki „Ut a szocializmus felé“ tsz-ben alig pár hete születtek meg a kongresszusi felajánlások, az ered­mények azonban máris olyanok, hogy a megyei pártbizottság kongresszusi vándorzászlajáért folyó versenyben a t&z-ek között élvonalban haladnak. Még április végén teljesítették egész évi baromfi, tojás, vágómarha és sertésbeadási kötelezettségüket, s az évi adójuk több mint egyharma- dát kifizették, a tejbeadást pedig fo­lyamatosan teljesítik. Nakon, a tsz tagjai maguk sürget­ték elnöküket, hogy mielőbb teljesít­sék a gabonán kívül mindenből, egészévi beadásukat. A háztáji föl­dek után szintén minden tsz tag még áprilisban eleget tett állampolgári kötelezettségének. — Elsősorban mi jártunk jói, hogy egészévre beadtuk amit csak le hetett, — magyarázza Tőlősi Antal, a tsz Munkaérdemrendes elnöke. — 57 mázsa és 20 kiló májusi morzsolt kukorica beadási kedvezményt kap­tunk, amiért áprilisban leadtuk az egész évi hízót. Ez a mennyiség a jövőévi sertésbeadási kötelezettségünk höz szükséges sertések hizlalásához •— kevés hijján — elég lesz. így első sorban a mi hasznunk, mert úgy ve­hetjük, mintha talált kukoitcábl! hizlalnánk. A termelőszövetkezet ezért úgy ha­tározott, hogy a jövőévi sertésbeadás hoz szükséges hízókat 1954 augusztus hónapban leadja. Az elhatározást tett követte: a húsz hízó szépen göm- bölyödík az óilban. Tavaly ás minden beadásunkat idő ben teljesítettük, — mondják egy­szerre többen is, — idén pedig szé­gyen lenne lemaradni, mert sok kedvezményt kaptunk az államtól. Valóban, a közel 700 holdon gazdái kodó szövetkezet tavaly csupán ke­nyérgabonából 960 mázsát adott be, idén pedig az összes beadási kötele­zettsége 800 mázsa búzakilogramm. Az állam tehát nagymértékben hoz­zájárult ahhoz, hogy Nakon az idén még gazdagabb zárszámadásra ké­szülnek, mint tavaly. Idén a tagság nagyrésze több jövedelemre számít­hat, mint amennyit tavaly Zrínyi Jó zsef fogatos keresett. Nevezett ugyan is 68 mázsa gabonát, 28 mázsa szálas takarmányt, több mint hétezer forint készpénzt, emellett burgonyát, olajat szappant, cukrot és más értékes ju­talékot kapott A naki „Ut a szocializmus felé“ tsz tagsága gazdag jövő elé néz. Az ál­lami segítségen kívül azonban ők ma guk is mindent elkövetnek, hogy mi­nél jövedelmezőbben gazdálkodjanak A munkából mindenki kiveszi a ré­szét és mindenki igyekszik a közös­höz hozzáadni valamit. — Úgy tessék elhinni, — mondja Kelemen bácsi, — hogy nekünk egy igazi kincsesbánya a sertésállomány. Január elseje óta többszázezer forin­tot vágtunk mi abból zsebre. — De azt is mond el, — szól köz­be a szomszédja, — hogy kinek kö­szönhetjük mi ezt a szép hasznot. Azt úgy higyjék el, hogy olyan ser­tésgondozó nincs több, mint a miénk. Olyan szeretettel beszélnek az idős Markovics György bácsiról, mintha mindenkinek ő lenne az édesapja. A szaporajárású, fáradságot nem isme­rő sertésgondozó valóban megérdem­li cat a ezeretetet. A sertésóEtan példás rend. A szaladgáló kismalacok, az el lésre előkészített előhasi anyák, a napon sütkérező hízók szakértő és gondos ápolást árulnak el. A köny­velőtől megtudjuk, hogy a sertések­ből válóban komoly bevételük volt már ez évben. 64 hízót, 76 süldőt és 61 malacot adtak el eddig, amiből több mint 238 ezer forintot árultak, de amellett hogy augusztusban teljesítik jövőévi sertésbeadási kötelezettségüket, még több mint 200 ezer forint jövedelem­re számítanak sertésből, Ilyen körülmények között nem nehéz megérteni, hogy idén gazdagabb zár­számadás várható Nakon. A naki „Ut a szocializmus felé“ tsz tagjai tavaly szép jövedelemhez jutottak. Mindenki vágott egy-két hízót, kenyér is van bőven minden háznál. A tagok október óta minden hónapban 8 forintot kapnak munka­egységenként s emellett a szövetke­zetnek több mint 70.000 forint kész pénze van a bankban. Tavalyról 105 ezer forint adósságuk maradt, azt már kifizették. Az egyes tagoknak járó illetményt az állatok után gaz­dasági felszerelést, javítást mindent kifizettek. A szövetkezetnek tehát adóssága nincs, a meglévő készpénzt már zárszámadásra tették félre, ami egyre szaporodik. A tagság tisztában van azzal, hogy mit jelent neki a szövetkezet. A halár megmuiaija, hony mindenki lelkiismeretesen dolgozik, mert az őszi és tavaszi vetésük a környékben hires, olyan szépen fej­lődik. Alig pirkad hajnalban az ég alja, — amikor nem esik az eső, a tsz asszonyai, leányai és férfiai egy­másután mennek a mezőre, hogy a saját területükön hamarabb végezze nek mint a szomszéd. A tsz már ed­dig is szép eredményt ért el. Min­den remény meg van arra, hogy a megyei pártbizottság kongresszusi versenyzászlaját elnyerjék. Nakon azonban nem történt csoda. A tag­ság dolgozik, egyemberként küzd a boldogabb jövőért, amit más tsz-ben is meg lehet tenni. Tolnamegyében több szövetkezet elnyerheti a ver­senyzászlót, nagyon meg kell tehát fogni a munka végét, hogy valóban Nakon lengedezzen a gyönyörű vö­rösselyem zászló. Ary Róza A majosi becsülettáblán ... A majosi tanácsháza falán nagy fekete táblán fehér betűkkel írt ne­vek olvashatók. „A begyűjtésben élenjárók nevei“. Köztük László Mi­hály, Makrai István, Szőts Boldizsár és így sorban. A tábla két részre van osztva. A másik felén a beadás­ban hátralékosok nevel olvashatók: Kiss József, Bíró Gáspár, Sántha Péter, Boldizsámé, akik egyáltalán nem tettek eleget hazafias kötelessé­güknek. A neveket sokan olvassák, sokan beszélnek róluk, de főképpen a pél­damutatókról. Olyanokról, mint Lász ló Mihály gazda, aki mint az állan­dó bizottság elnöke egészévi tojás, sertés és vágómarha beadási kötele­zettségének eleget tett. Hiba az, hogy az állandó bizottsági tagok nem kö­vették mindnyájan László Miháiy példamutatását, mert négyen hátra­lékosok és a községben mintegy 70 gazda első negyedévi beadási köte­lezettségének még nem tett eleget. BSD (Folytatás a 2. oldalról) — S ha nem mond le a kormány? «— kockáztatta meg Hollós István. — Az úrnak biztos értesülései van­nak, — felelte a kulák. — Három nap, — tette hozzá. — Legfeljebb négy, — mondta Csapó óvatosan. — De honnan tudja ezt az úr? — kérdezte a csökönyös Hollós István. — Biztos értesüléseim vannak, te szerencsétlen, •— mondta idegesen kiáltva a íöldesúr. — Az ember nyi­tott szemmel jár, meg hallgatja a rádiót is. Amerika hangját, — tet­te hozzá magyarázólag. A megbeszélés sokáig tartott s ideges légkörben folyt le. Az ered­mény elég sovány volt: Hollós Ist­ván azzal búcsúzott, ha lemond a kormány, ő nem bánja, szolgálja a földesurat, mert élni csak kell ak­kor is. Csapó is, Illés is elégedetlen volt. 8. A következő napon felvették a kapcsolatot Bertalan Jánossal, az egykori intézővel. Illés Zsiga már szerette volna siettetni a dolgot, mert a földesúr étvágya napról, nap­ra nőtt. Bertalan azonban, ez a „spártai jellem és igazi úr", nagyon óvatosnak mutatkozott. Csak Illés Zsigával beszélt, a föidesurat meg sem látogatta. — Én már annyiszor csalódtam, — mondta csügged iien Illésnek, aki mint követ járt nála. — A kormány nem fog lemondani. Illés Zsigmond felállt, elsáppadt. — Mit mond az intéző úr? S egyszerre villamos áramként futott át agyán a gondolat, hegy be­csapták. Hátha a földesúr téved, biz­tos értesüléseiről kiderül, hogy os­toba mese csak, a kormány nem mond le s talán az nem jelent min­dent, hogy eltörölték a kulák] istát. Az intéző azonban biztosította „ha" úgy lesz, számíthatnak rá. S amikor Illés Zsigmond hazaért, ezt mondta a föloesúmak: — Holnap van a harmadik nap. — Ará mondtam, — mentegetőzött a földesúr — lehet, hogy négy nap. — Az is eljön, — felelte a csüg­gedt kulák. S másnap megírták a lapok, hogy a kormány újabb kedvezményt ad a parasztságnak: csökkenti a beadást, a termelőszövetkezetek adósságainak egy részét elengedik. Este meghall­gatták az amerikai rádiót. Az is épp olyan csüggedt volt, mint Illés Zsig­mond. Ilyesmiket mondott: „lehet, hogy a magyar kormány áthidalja a nehézségeket." A két ember megsemmisülten ült a rádió előtt. Illésné ezen az estén csak egy darab szalonnát adott va­csorára. A íöldesúr tengelici tartózkodá­sának negyedik napja azzal telt el, hogy várta Illés Zsigmond híreit. A kulák egész nap Hollós Istvánt ke­reste, de azt minjha a föld nyelte volna el. Illés csak annyit tudott meg, hogy a szövetkezetben bejelen­tette, a rokonaihoz utazik, Medi­nára. Ezen a napon tökfőzelék volt ebédre, hús nélkül Az ötödik napon mindenki ideges volt, Illésné csapkodott, s vigyázat­lanságában összetörte azt a tálat, amit egyszer Mari agyúdon vett a szentaityák bazárjában, ahol minden­féle ócskaságot árultak. Illés károm­kodott és morgott, a lapok árleszál­lításról és az iparcikkek minőségé­nek megjavításáról írtak. A fö’des- úr magábaroskadva ült szobájában, piszkos ingben, mosdatlanul. Időn­ként kinézett az ablakon s az eget kémlelte. Az idő bizonytalan volt, felhős. Most már tudták, hogy, összeom­lott minden. Az élet egy pillanatra nem állt meg, az emberek dolgoztak és szórakoztak, s időnként azt mond­ták: „Csak egy kis eső kellene még“ — és felnézlek az égre. A kultúrott- honban bált hirdettek estére, Illés Zs'gmond látta, amikor délután két ember cepelte a cimbalmot. Már alkonycdott, amikor bement a földesúrhoz. Nem kopogott, egy­szerűen rányitotta az ajtót. — Mi lesz nagyságos úr? AZ „OKULÁS“ KISLIBA... „A tisztaság fél egész­ség". Ez az igaz mon­dás nemcsak az embe­rekre vonatkozik, ha­nem aa állatokra is. Biztosan ezt gondolta az a libamama is, a- melyik lelkiismeret fúr dalás nélkül beletele­pedett Zója bácsi lá­nyának a mosóteknő- jébe. — Hess te liba, be­piszkítottad a lányom esővizét. — Szólt im- így, de nem éppen a legbarátságosabb han­gon Zója Béla a zom- bai „Vörös Csillag ter­melőszövetkezet barom figondozója. A libuska azonban nem zavartat­ta magát, mert tovább fürdőit a már kétes tisztaságúvá vált eső­vízben. Zója bácsi fe­nyegető közeledésére a- zonban csakhamar me­neküléshez folyamodott gondolván, hogy „szé­gyen a futás, de hasz­nos“. Zója bácsi öreges zsör tölődéssel a hangjában — egy perc múlva már a jövő év reménysége­it — a kislibákat — hajtotta ki a kastély e- lőtti pocsolyából, ahol különös élvezettel ta­nultak úszni a sárgás­zöldes pihéjű kislibák, összesen 110 darab kis libából áll ez az új „gárda“. Aranyos kis mrgapvhés jó p ágok — csak ne futnának mindig olyan gyorsan — sóhajt fel nem egy­szer Zója bácsi amikor rója a köröket a kis­libákkal a vén kastély körül. — Az ott, — muta­tott egy kis állatkára — meg fog dögleni —. — Miért ? Érdeklőd­tem elképedve, hiszen csipegeti a füvet. — „Okulás“ — jegy­zi meg Zója bácsi böl­csen, — ott la a sze­me körül, látja olyan „ókula“ van. A kis „okulás“ liba a- zonban semmit sem sejt ve szörnyű jövőjéről, tovább csipegeti a bár sonyos, zöld füvet. — Na elég lesz a la­komából — mondja ki a végső szót Zója bácsi és betereli kis állatse­regletét a kerítés mö­gé, ahol nyugodtan ma gukra hagyhatja őket. — Hót a beadással, hogy áll a termelőszö­vetkezet, teszem fel a kérdést Zója bácsinak, amikor látom, hogy sem a kislibák testi ép sége, sem újabb teknő esővíz kincs Veszély­ben. Kérdésemre meg­nyugtató választ kap­tam. 229 kg tojás be­adását 80 százalékban már teljesítették is Be. adtak 40 kg soványba­romfit. Beadásra már csak 128 kg kövérba­romfi van vissza. Ez a beadás évvégére van beütemezve. De előbb tudják teljesíteni, mert 12 darab libát befogtak hízni. A kislibák mellett 3 hetes csirkeállománya is van Zója bácsinak. Ö éppen olyan szeretet tel foglalkozik a kis­csirkékkel is,mint a kis libákkal. Nem rest ar­ra sem, hogy apróra vágja a lucernát és úgy etesse baromfiaival. Zó ja bácsi boldogan sü- rög-forog állatai között. Szeme rebbenésén is meglátszik, hogy szlv- vel-lélekkel gondozza a rábízott állományt. Mosolyogva felel Zója bácsi arra a kérdésem re, hogy milyen segít­séget ad a Megyei Ál­lattenyésztő Állomás lyaayatősáya? — Kö­rülbelül 3 hete volt itt Takács Vilmos azóta sem láttam, pedig meg ígérte, hogy küld ne­kem egy baromfite­nyésztéssel kapcsola­tos szakkönyvet. — Azóta is küldi — mond ja szomorúan moso­lyogva, — pedig yízt hittem, hogy betartja szavát. Szerettem vol­na megmenteni azt az „ókulás“ kislibát. És e szavak után elkomolyo dik örökké nevető arca. Sajnos tovább nem örülhettem Zója bácsi­val kis állatállományá nak, tovább kellett men nem. Búcsúzóul még egyszer megkerestem szememmé az „óku­lás“ kislibát, búcsúz­tam tőle, hátha telje­sedik a jóslat és mire még egyszer kimegyek a zombai „Vörös Csil­lag“ tsz.-be, akkor már nem fogom megtalálni BODOLAY RÓZA A bonyhádi gazdák jó eredményei A bonyhádi határban lassan befe­jeződik a vetés. Sok gazda már rrveg kezdte a növényápolási munkákat. A község elég jó eredményt ért el a vetés során. Tavaszi tervét árpá­ból 196.5, zabból 124,2, kukoricából 112.7, burgonyából 111.8, cukorrépából 104, napraforgóból pedig 111.5 szá­zalékra teljesítette. Az említett eredmények elérésében komoly segítséget adott a termelési bizottság tagjainak tanácsadása és egyéni példamutatása. Bonyhádon van sok olyan élenjáró gazda, aki a mezőgazdasági munkában és az ál­lam iránti kötelezettség teljesítésé­ben is példát mutat. De ez a példa- mutatás nem jut a falu minden gaz­dájának tudomására, mert a dicséret és a versenytábláról az eső régen le­mosta a betűket, és helyükbe nem kerültek újabbak. Teveli Alkotmány tsz: J kongresszus előtt a kukoricát is elvetjük“ A teveli Alkotmány tsz tagsága minden mezőgazdasági munkát idő­ben elvégzett, azaz, hogy a kukorica- vetéssel mégsem végeztek időben, mert az eső akadályozta munkáju­kat. Ludas Ilonka, a tsz egyik tagja — Csapó felnézett, hunyorított. — Maga három napot mondott, — folytatta a kulák keményen. — Azóta öt nap múlt el, öt teljes nap. S tudja mi történt? Csapó nem tudta. Egykedvűen nézte a lófejű embert, s úgy érezte, teljesen ki van szolgáltatva ennek a rosszindulatú alaknak. A kulák to­vább beszélt, széles taglejtésekkel, egyre hangosabban. — Hát az történt nagyságos úr, hogy mindenki 'kedvezményt kap, árleszállítás lesz s az emberek bálba mennek este a kultúrházba. Min­denki földet akar bérelni s a szö­vetkezetbe előleget adnak, s arról beszélnek, hogy lesz olyan ember, aki 10.000 forintot is kap munkája után. — Ez is elmúlik, Illés gazda, — békítgette Csapó, de a lófej hirtelen felemelkedett s hangja valószínűt­len magasból szólt. — Nem múlik el, érti, tíz éve tart már! — Kicsinyhitű, — szólt a földes­úr s legyintett. — De egy hete már eszi a ke­nyeremet, issza a boromat, ígérget, beszél s most it: van. Ez lett vége, — csaknem sírvafakadt. — Ma ta­lálkoztam a Térmsg Józsival párt­titkár, vagy mi. Azt mondta, a ku­lák azért csak kulák marad, — és térdére ejtette hatalmas mancsait. most arról ír levelében, hogy ezt a lemaradást rövidesen pótolják. Már minden munkaerőt mozgósították, hogy a kongresszusig ne csak a le­maradásokat pótolják, de elvégezzék a soronlévő munkákat is. — Mit csináljunk? — kérdezte Csapó megtörtén, de nem nézett fel. — Fizesse meg a kosztot, meg a bort, — csattant fel Illés Zsiga hang­ja — Becsapott engemet az úr! Csapó György ül az ágy szélén, szomorúan, kiégett szívvel Feje mel­lére esett s egy részeg jegyzősegéd­hez hasonlított, aki hajnalban, egy fillér nélkül ül a vidéki nyilvános- ház szalonjában. — Úgy gondolja, jobb ha elme­gyek. Vissza, Pomázra. S onnan vá­rom, hogy mi lesz? — Menjen Pomázra, — mondta Illés Zsigmond fáradtan. — A kosztért majd megfizetek. Hisz tudja ... De Illés Zsigmond nem engedte befejezni, keserűen legyintett. Még ült egy darabig az ágy szé­lén, kétségbeesve és arra gondolt, legjobb lenne kimenni a klozettbe s a deszkapalánkon szétverni a fe­jét. Ült az ágy szélén, mocskos ing­ben s azt sem tudta mennyi idő múlt így el: talán néhány óra, talán egy egész élet. Aztán megkereste hátizsákját, melyben születési bizo­nyítványok s régi koszos birtokívek lapultak s óvatosan kiosont a ház­ból. Még a háziak sem vették észre, mikor lépett ki a kapun. Aznap éjjel esett az eső, dörgött az ég s a ménkű belevágott egy kiszáradt nyárfába á falu határá­ban. De reggelre kitisztult, s az élet ment tovább, a maga útján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom