Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-13 / 112. szám

2 NAPLÓ 1954 MÁJUS IS Molotov elvtárs beszéde a koreai kérdésről Genf, május 11. (MTI) A genfi értekezlet, keddi ülésén folytatták a koreai kérdés tárgyalá­sát. Az ülésen Eden angol külügy­miniszter elnökölt. Az első felszólaló Molotov, a Szov­jetunió külügyminisztere volt, aki beszédében a koreai kérdéssel foglal­kozott: A koreai kérdés és az ENSZ — Elnök úr! Küldött urak! A koreai kérdés megvitatása ezen a ? értekezleten arról tanúskodik, hogy jelentős nézeteltérések vannak e kérdés megoldása szempontjából. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság képviselője itt előterjesztet­te javaslatait Koreának, mint egy­séges és demokratikus államnak a helyreállítása kérdésében. Ezeket a javaslatokat a Kínai Népköztársaság es a Szovjetunió támogatta. E javas­latok alapja az az álláspont, hogy Korea egységének helyreállítá­sa mindenekelőtt maguknak a koreaiaknak, magának a koreai népnek a feladata. Ennek megfelelően ezek a javas­latok elvetnek minden olyan kísér­letet, amelynek alapján elfogadhatat­lan megoldást akarnak rákényszerí­teni a koreai népre a koreai állam politikai és társadalmi rendjére vo­natkozólag. Bármit mondanak is. a szovjet kormány teljes joggal jelent­heti ki. hogy á Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaságnak ez az állás­pontja összhangban áll a demokra­tizmus ’alapelveivel, és ugyanakkor megfelel a koreai nép alapvető ér­dekeinek és nemzeti jogainak. Ezen az értekezleten kifeiíettek egy másik álláspontot is a koreai kérdéssel kapcsolatban. Ennek az a lényege, hogy rá akarják kmvszerí- teni a koreai népre az ENSZ köz­gyűlésének 1950 október 7-én hozott törvénytelen határozatát. amelyet akkor fogadtak el, amikor még javá­ban dúlt a koreai háború. A köz­gyűlésnek ebben a határozatában amelyet a Szovjetuniónak és az ENSZ egész sor más tagállamának tiltakozása ellenére fogadtak el. kí­sérlet történt azoknak az agresszív terveknek a támogatására, ameivek- nek célja az, hogy nemcsak Dél- Koreát. hanem Észak-Koreát is az Egyesült Államok fegyveres erőinek ellenőrzése alá helyezzék. A közgyű­lés e határozata értelmében meg­alakították a ..Korea egyesítésével és helyreállításával foglalkozó ENSZ bizottságot“. Ezenkívül feladatul tűz­ték ki az úgynevezett ..stabil hely­zet" biztosítását nemcsak Dél-Koreá- ban. hanem „egész Koreában“ is, vagyis kísérlet történt egész Korea katonai megszállására és az ameri­kaiak távolkeleti agressziójának iga­zolására. E törvénytelen határozat ellen, amely hódító célokat követett Észak-Koreával szemben, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ha­tározott tiltakozást jelentett be. Amikor itt most újra e törvény­telen határozat végrehajtásához ragaszkodnak, ezzel kísérlet tör­ténik arra, hogy az ENSZ zász­lajával kendőzzék az agresszív hatalmak Koreával kapcsolatos hódító terveit. A közgyűlés e törvénytelen hatá­rozatának végrehajtásához való ra­gaszkodással a jelenlegi tárgyalá­sokon azt akarják elérni, amit á Koreában lezajlott hároméves hábo­rú alatt erőszakkal nem sikerült el­érniük. Most, amikor a genfi értekezleten a koreai kérdéssel foglalkozunk, vissza kell emlékeznünk arra, ho­gyan alakultak az események Ko­reában a második világháború be­fejezése után. Korea egyesítésének kérdése már 1945 decemberében felmerült az Egyesült Államok, Anglia és a Szov­jetunió külügyminisztereinek mosz­kvai értekezletén. A Szovjetunió követelésére a moszkvai értekezleten 1945 december 27-én az alábbi alapvető határoza­tot hozták: ..Annak érdekében, hogy Koreát független államként helyreállítsák, hagy megteremtsék a feltételeket az ország demokratikus alapokon való fejlődéséhez, és minél gyorsabban felszámolják a hosszú japán uralom végzetes következményeit, megalakít ják az ideiglenes demokratikus kor­mányt, amely megteszi majd a szük­séges intézkedéseket Korea ipará­nak, közlekedésének és mezőgazda­ságának. valamint a koreai nép n»” zeti kultúrájának fejlesztése érd; kében.“ Az Egyesült Államok kormánya azonban, jóllehet aláírta az ideigle­nes koreai demokratikus kormány megalakítására vonatkozó egyez­ményt, mégsem haladt azon az úton amely biztosította volna e határozat végrehajtását. 1946 és 1947 folyamán a szovjet-amerikai vegyesbizottság többször is összeült Szöulban e kér­dés megvitatására. Megegyezésre azonban nem jutottak. Az amerikai képviselők gyakorlatilag arra töre­kedtek, hogy lehetetlen,né tegyék az észak- és délkoreai demokratikus szervezetek szerepét a vegyesbizott­sággal való konzultációkban. Dél- Korea területén az amerikaiak a néptől elszakadt és a nép demokra­tikus törekvéseinek elfojtásában ér­dekelt, szűkkörü, reakciós csoporto­kat támogatták. Ezeket a csoporto­kat arra használták fel, hogy meg­akadályozzák bármiféle határozat meghozatalát az ideiglenes koreai demokratikus kormány megalakítá­sára vonatkozólag. Az amerikai kép­viselők ezen álláspontja következté­ben a szovjet-amerikai vegyesbizott­ság nem tudott semmiféle határozat­ra jutni az ideiglenes koreai demo­kratikus kormány megalakításának kérdésében. Az amerikai kormány beavatkozási kísérletei az ENSZ zászlaja alatt Ettől az időponttól kezdődnek az amerikai kormány kísérletei, hogy az ENSZ zászlaját anra használja fel hogy az amerikai kormány kívánja mederbe terelje az események ala­kulásiát Koreában. Ennek folytán az Egyesült Államok kormánya már nem törődött a moszkvai értekezlet határozatával, amelyen pedig ott van az Egyesül1. Államok külügyminisz­terének aláírása. Az Egyesült Álla­mok kormánya figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a koreai kérdés, mint a háború következményeivel közvetlenül összefüggő kérdés nem tartozik az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének hatáskörébe, ami az ENSZ alapokmányának 107. cikkelyéből is világosain következik. 1947—1949-ben az ENSZ-ben mű­ködő amerikai küldölitek, mindent elkövettek, hogy ezt a nemzetközi szervezetet saját céljaikra használ­ják fel. A Szovjetunió és egész sor más állam rámutatott, hogy törvénytelen a koreai kérdés meg- ví látása az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében, mégis a Szovjetunió és ezen államok tiltakozása ellenére as amerikai küldöttek az ENSZ köz­gyűlését rákényszerítették a koreai kérdés megvitatására. A vita ered­ményeként két-kulacsos jellegű in­tézkedéseket hoztak. Ennek tűrhe- tetlensége nyilvánvaló. Az ENSZ közgyűlésének határo­zata alapján megalakult a koreai bizottság, amely lényegében kény­telen volt megállapítani, hogy Déi- Koreában a Li Szin-Man-klikk anti­demokratikus, korrupt, terrorista. rendszert vezetett be. Ugyanakkor azonban ez a bizottság e népellenes rendszer védelmezőjeként lépett fel. Odáig ment a dolog: az ENSZ ko­reai bizottsága még azt a szerepet is vállalta, hogy ellenőrizze a Dél- Koreában megrendezett „parlamenti választásokat", jóllehet ez a válasz­tás a koreai népnek, jogainak és a demokra:iizmus elemi szabályainak rendőri terror segítségével történt megcsúfolása volt. Másfelől ez a bi­zottság kísérleteket tett arra is, hogy Észak-Koreára is kiterjessze ‘tevé­kenységét. Ez tulajdonképpen arra irányuló kísérlet volt, hogy egész Koreára kiterjesszék a népel.tenes délkoread rendszert. Észak-Korea la­kossága és a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság kormánya részé­ről azonban mindezek a merényle­tek határozott visszautasításra talál­tak. Ugyanakkor, amikor az ENSZ ré­széről ilyen kísérletek történtek az Észaik-Kcirea belügyeibe való be­avatkozásra, Li Szín Man nyílt fe­nyegetésekre tér1; át: azzal fenye­getőzött, hogy háborút indít Észak- Korea ellen. 1949 december 30-án Li Szin Man nyíltan kijelentette, hogy az új év­ben (vagyis 1950-ben) célul tűzi ma­ga elé Észak-Korea meghódítását. Kijelentette, hogy „az új évben a nemzetközi helyzet megváltozása kö­vetkeztében saját erőinkkel kell egyesítenünk Dél- és Észak-Koreát." így l készítették élő a liszinman,is­ták a koreai háborút az Amerikai Egyesült Államok ámogatására tá­maszkodva. A kívüliről ráskényszerített háború 1950 júniusában tört ki Koreában. A háború az Ameiúkai Egyesült Ál­lamok hároméves katonái interven­ciójává vált. Ennek során mindent elkövettek annak érdekében, hogy ezt a háború, az Egyesült Nemze­tek Szervezetének zászlajával fedez­zék. Innen kezdődik annak a folyamat­nak második szakasza, amelynek során az Egyesült Államok az ENSZ zászlaját arra használta fel, hogy törvénytelenül és amellett nyíltan agresszív módon beavatkozzék a ko­reai ügyekbe, vagy pontosabban szólva: a koreai háborúba. A tényleges helyzetet azonban a következő tények bizonyítják: 1950 június 27-én Truman elnök bejelen­tette, hogy parancsot adott az ame­rikai fegyveres erőknek, lépjenek be a háborúba Észak-Korea ellen. — Ezenkívül a bávolkeleti amerikai hadiflottának parancsot adtak, hogy „akadályozza meg a támadást For- móza (Tajvan) e’J’en”, ami Taivan kínai sziget tényleges megszállását jelentette. Ez azt jelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya az agresszió előkészítésének politikájá­ról a közvetlen agressz.iós lépéseikre tért át és a Korea és Kína ügyeibe való leplezetlen beavatkozás útjára lépett. Csupán Truman elnöknek e pa­rancsa után, amely felidézte az ame­rikai agressziót Koreában, június 27-én ült össze az Egyesült Nemze­tek Szervezetépek biztonsági taná­csa és tett javaslatot anra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagállamai vegyenek részt ebben a háborúban, amélyet úgy állítottak be, hogy ezzel segítséget nyújtanak a délkoreai rendszernek. Mind a biztonsági 'tanács június 27-i hatá­rozata, mind pedig az ezt megelőző június 25-i határozat, valamint a biztonsági tanácsnak 1950 júliusában hozott határozatai az Egyesült Nem­zetek Szervezete alapokmányának durva megsértését jelentették és ezért törvénytelenek voltak. Itt a genfi értekezleten hivatkoz­tak a biztonsági tanács e határoza­taira. amikor igazolni próbálták egész sor állam részvételét a koreai háborúban. A biztonsági tanácsnak ezeket a törvény teilen határozatait azonban nem lehet az Egyesült Nem setek Szervezete határozatainak te­kinteni. Ennélfogva csupán az tör­tént, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének: zászlajával leplezjék egész sor ország részvételét a koreai háborúban. Ami a biztonsági • tanács ban történt, az az Egyesült Nemze­tek Szervezete alapokmányának meg szegesével történt, mert az agresz- szív amerikai köröknek szükségük volt ilyen leplezésre. A Korea elleni háborúban részt- vett országok között szerepel Dél- Koreán kívül 16 állam: az Ameri­kai Egyesült Államok, Anglia, Fran­ciaország, Belgium, Hollandia, Ka­nada, Ausztrália, Uj-Zéland. Dél- af.rikai Unió. Törökország, Columbia. Görögország, Luxemburg,, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Etiópia. Ez országok felsorolása azt bizonyítja, hogy a koreai háborúban résztvett országok többsége olyan állam, amelyeknek gyarmatai vannak és érdekük a gyarmati rendszer fenntartása. Nem véletlen, hogy ebben a há­borúban jóformán egyáltalán nem vettek részt az ázsiai országok. így például nem akarózott résztvenni egyetlen olyan ázsiai államnak sem, amely a brit nemzetközösség tagja. Ami pedig azokat az egyes ázsiai országokat illeti, amelyek mégis resztvettek ebben a háborúban, nem nehéz látni, hogy olyanokról vao szó, amelyek valójában még mini­mális függetlenséggel és önállósággal sem rendelkeznek cselekedeteik te­rén, vagypedig a szolgai függőség helyzetében vannak a fő agresszív államoktól. A tények azt bizonyítják, hogy az Észak-Korea területére betört csapatok csak cégérül használták az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Milyen következtetésekre lehet jutni a koreai háborúra vonatkozó tényekből az Egyesült Nemzetek Szervezetére vonatkozólag? Ezek a következtetések világosak. Annak következtében, hogy a biz­tonsági tanács és a közgyűlés egész sor törvénytelen cselekményt köve­tett el, az Egyesült Nemzetek Szer­vezete hadviselő fél helyzetébe sod­ródott Koreában. Ténylegesen az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaját Koreában csak arra haszl nálták fel, hogy leplezzék az ame­rikai agresszió- Az egész világ né­peinek szemében az Egyesült Nem­zetek Szervezetének átváltoztatása egy hadviselő féllé, sok tekintetben csökkentette a nemzetközi szerveze’ tekintélyét. A kialakult helyzetben az Egye­sült Nemzetek Szervezete meg­fosztotta magát attól a lehető­ségtől, hogy elfogulatlan nem­zetközi szervként lépjen fel és ezért már nem teljesíthet ob­jektív funkciót a koreai kérdés megoldásában. Mint ismeretes. Kmeában a fegy­verszünet a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság, és a Kínai Nép- köztársaság kormányainak kezdemé­nyezésére jött létre. Ezt a kezde­ményezést a Szovjetunió tevékenyen támogatta. Azonban már a fegyverszünet megkö.ése után az Egyesült Nem­zetek Szervezete — nyilván azért, mert az Amerikai Egyesült Államok és néhány más állam nyomást gya­korolt rá — tehetetlennek bizonyult, amikor a fegyverszüneti feltételek teljesítésére került a sor. Annak el­lenére, hogy a fegyverszüneti felté­telekben megegyezés jött létre egy politikai értekezlet összehívására vo­natkozólag a koreai kérdés rendezé­se céljából, az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése nem tudta biztosítani ennek az értekezletnek összehívását, mert a közgyűlésnek e kérdéssel kapcsolatos határozatai nem álltak összhángban a fegyver­szüneti egyezmény tartalmával. A genfi értekezletet nem kötik ENSZ-határozatok Ismeretes az is, hogy a koreai és kínai4 hadifoglyok szabad hazatéré­sének kérdését, mind a mai napig nem oldották meg úgy, ahogyan azt a fegyverszüneti egyezmény megkö­veteli. Ha elfogadnák azt a javasla­tot, amelyet a Kínai Népköztársaság terjesztett elő ebben a kérdésben, ez összhangban állama a megfelelő nemzetközi egyezmények követel­ményeivel. Csak Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminisztereinek berlini tanács­kozása és az erről a tanácskozásról február 18-án kiadott záróközle­mény tette lehetővé a jelenlegi genfi értekezlet összehívását a ko­reai kérdés rendezésével kapcsolat­ban. A szovjet küldöttség teljes mér­tékben osztja Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársaság minisz­terelnökének azt a kijelentését, hogy a koreai és az indokinai kérdéssel foglalkozó genfi érte­kezlet nem kapcsolatos az Egye­sült Nemzetek Szervezetével. Ez az értekezlet az ENSZ keretein kívül folyik és nincs kötve a köz­gyűlésnek semmiféle ha.ározatához. A genfi értekezletet két kérdéssel kapcsolatban hívták össze: a koreai kérdés békés rendezése, valamint az indokínai béke helyreállítása céljá­ból. A genfi értekezlet sajátossága az a vitathatatlan tény, miszerint csak öt állam — Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok, a Kí­nai Népköztársaság és a Szovjet­unió vesz részt mind a két kérdés megvitatásában. Ez különösen ki­emeli ez államok felelősségét az em­lített fontos kérdések megoldása szempontjából. A genfi értekezleten résztvevő többi állam csak -e kérdé­sek egyikének: vagy a koreai vagy az indokinai kérdés megvitatásában vesz részt, ami természetesen nem csökkenti azonban az illető kérdés megvitatásában való részvétele je­lentőségét. Ennélfogva az Egyesült Államok, küldöttségének azon kí­sérleteit, amelyek nem akarnak szá­molni a kialakult helyzettel, amely­nek során Franciaország, • Anglia, az Egyesült Államok, a Kínai Népköz­társaság és a Szovjetunió küldött­ségei viselik a különleges felelőssé­get a genfi értekezletért, mi sem igazolhatja. Ezek a kísérletek annál is inkább alaptalanok, mert éppen az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya kü­lönleges felelősséget ró az öt nagyhatalomra, mint a bizton­sági tanács állandó tagjaira, a béke megszilárdítása és a népek biztonsága szempontjából nagy- jelentőségű nemzetközi kérdé­sek megoldásáért. A genfi értekezleten egész sor küldöttség részéről törekvések mu­tatkoznak arra, hogy úgy állítsák be a dolgot, mintha a genfi értekezlet­nek abból kellene kiindulnia, hogy végre kell hajtani az Egyesült Nem­zetek Szervezete közgyűlésének 1950 október 7-én az amerikaiak koreai agressziójának tempontján a koreai kérdéssel kapcsolatban hozott ha­tározatát. Ennek során hallgatnak arról, mi az értelme a közgyűlés ezen határozatának, amelynek tör­vénytelensége már a fentebb elmon do .'lakból kitűnt. A közgyűlés 1950 október 7-én hozott határozata értelmében az Egyesült Nemzetek Szervezete újabb bizottságot alakított azoknak az ál­lamoknak képviselőiből, amelyeknek többsége résztvett az amerikaiak ko­reai agressziójában. Ez abból is ki­derül. hogy a bizottság hét tagja kö­zül öt a következő államokhoz tar­tozik: Ausztrália, Hollandia, Török­ország, Thaiföld és a Fülöp-szigetek, amelyeknek csapatai az amerikai csapatokkal együtt hatoltak be Észak-Korea területére. Ezt a bi­zottságot azzal is megbízták: ..te­gyen megfelelő lépéseket a stabii helyzet biztosítására egész Koreában" értve ezalatt „választások megtar­tását" is; A közgyűlésnek ez a határozata nyíltan rámutat arra, hogy „ez a bi­zottság az Egyesült Nemzetek fegy­veres erőire" fog támaszkodni Dál- és Eszak-Koreában egyaránt. A köz­gyűlés ezen határozatának, amely­nek végrehajtásához a felszólalt kül­döttek többsége annyira ragaszkodik, az az értelme, hogy katonai megszól lás útján egész Koreára rákénysze- rítsék a délkoreai liszinmanista rend szert. * Mint ismeretes, ezt a fegyveres erők igénybevételével, egy három­éves agresszív háborúval sem sike­rült elérni. Vájjon nem viüágos-e ezekután, hogy azt, amit erőszakkal nem sikerüli rákényszeríteni a ko­reai népre, most nem lehet elérni a genfi tárgy állásokon ? Mindeneset­re a koreai kérdés megvitatása a genfi értekezleten meggyőzheti er­ről azokat, akik úgy tesznek, mint­ha ezt nem értenék meg. A genfi értekezleten azonban egy másik tervet is előterjesztettek Ko­rea egységének helyreállítására és az egész kérdés békés rendezésére vonatkozólag. Ezt a tervet a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ság képviselője terjesztette elő. A szovjet kormány kész kötelezettségehet vállalni Korea békés fejlődésének biztosítására \ Miután itt a genfi értekezlet összes részvevői azt hangoztat­ják, hogy Korea további békés fejlődésének biztosítására töre­kednek, ilyenformán nem lehet­nek legyőzhetetlen akadályai ilyen egyezmény megkötésének. A szovjet kormány a maga részé­ről kész más államokkal együtt résztvenni e feladat megoldásában és kész megfelelő kötelezettségeket vállalni Korea békés fejlődésének biztosítása érdekében. Igv tehát, a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság tervezete vilá­gos és széleskörű lehetőségeket nyit meg a koreai kérdés végleges ren­dezésére Ez a terv biztosítja a ko­reai független, állam egységének helyreállítását demokratikus alapo­kon, biztosítja annak kiküszöbölését, hogy külföldi államok valamilyen nyomást gyakorolhassanak Korea beiső ügyeire és egyúttal megteremti a biztonság külső feltételeit ahhoz, hogv Koreát egységes, független, de­mokratikus államban lehessen egye­síteni a tartós, szilárd béke körül­ményei között. Igen nagy ellenzésre talált a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ságnak az a javaslata, hogy alakít­sanak összkoreai bizottságot az össz­koreai választások előkészítésére, és végrehajtására, amely választások célja a koreai nemzetgyűlés megvá­lasztása, valamint olyan intézkedé­sek megvalósítása lenne, amelyek Észak- és Dél-Karea gazdasági és kulturális közeledését céloznák. En­nek során kétségbevonják, hogy egy ilyen összkoreai bizottság, amely Észak- és Dél-Korea képviselőiből állna, a két fél kívánságainak össze­egyeztetése alapján oldaná meg a rá­bízott feladatokat. Azonban egy ilyen összeegyeztetés szükségességé­nek tagadása azt jelenti, hogy ta­gadják Észak- és Dél-Korea demo­kratikus alapokon való egyesítésé­nek lehetőségét és olyan úton halad­nak, amelyet a reménytelen kísér­letek jellemeznek arra, hogy az egyik fél akaratát a másikra rákény szerítsék. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság lakossága hősies harcot ví­vott és óriási áldozatokat hozott, amikor megvédelfnezte demokratikus vívmányait. Mi a magyarázata annak, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság képesnek bizonyult egy ilyen önfeláldozó harcra a külföldi agresz- szió és a d'élkoreai rendszer ellen? A népi demokratikus rendszer létrejötte Eszak-Koreában arra veze­tett, hogy az új állam kezébe men­tek át a nagy ipari vállalatok, ame­lyek azelőtt túlnyomórészt a japán megszállók birtokában voltak. Ezen­kívül bevezették a nyolcórás munka napot, olyan gazdasági fettételeket teremtettek, amelyek mellett a mun­kásoknak és munkásnőknek nem kell félniük a munkanélküliségtől ás az éhségtől, s biztosak lehetnek abban, hogy állandóan lesz munká­juk és keresetük. Mialatt Eszak- Koreában egyre kedvezőbb feltételek alakultak ki a parasztok, munkások és értelmiségiek életviszonyainak megjavítása szempontjából, a dé!- koreai dolgozók helyzete ugyanolyan maradt, mint azelőtt. Dél-Koreában nem nyílt semmiféle reménység a helyzet megjavulására a délkoreai Li Sziin-Man-féle rendszer fennma­radása mellett. Mindez megmagyarázza, miért vé­delmezte a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság olyan elszántan és olyan lelkesen vívmányait a külső agresszióval szemben. Az említett tények egyúttal azt is bizonyítják, hogy nem lehet rákényszeríteni Észak- Korea lakosságát, hogy mondjon le a népi ‘demokratikus rendszer (Folytatás a J, oldalon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom