Tolnai Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-25 / 98. szám
2 % NAPLÓ 1954 ÄPRTLIS 25 PART ÉS PA R TÉPI TÉS Következetesebb népnevelő munkával tovább javulhat a munka a dunaszentgyörgyi gépállomáson A dunaszentgyörgyi gépállomás nem a legjobb hírnévnek örvendett az elmúlt évben. Sok panasz volt munkájára mind mennyiségileg, mind minőségileg. A hibák oka elsősorban abban keresendő, hogy a gépállomás pártszervezete sem adott megfelelő segítséget' a gazdaságvezetésnek. A kollektív vezetés helyett inkább egyszemélyi vezetés honosodott meg. Dö motor elvtárs, a volt párttitkár még ennél is tovább ment, a gzadaságve- zetők helyett is el akarta végezni a munkákat. Természetes, hogy összevisszaságok adódtak, s az eredmény lemaradás. Pártunk és kormányunk júniusi határozata után bizonyos mérvű javulás mutatkozott a gépállomás életében. A különböző határozatok nagyszerűsége lelkesítette a dolgozókat. Ebben nagyrésze volt a párt- szervezet népnevelő munkájának. Mégis akadt hiányosság, mégpedig az, hogy inkább A MESSZI TÁVLATOKAT MUTATTAK MEG a felvilágosító munkán keresztül a traktorosoknak, s kevesebbet beszéltek közvetlen feladataikról, mun káiuk közvetlen várható eredményei tói. A téli gépjavítás azért már sokkal jobban haladt, Általában jó minőségben kijavították a gépeket. Hozzákezdtek, hogy a tavaszi munkákban már elkerüljenek a szégyen- tejpes utolsó helyről. A párt felhívása nyomán új igazgató érkezett a gépállomásra, Faludi Imre elvtárs, a gödöllői agráregyetem segédtanára személyében. Somogyi János vezető agronómus elvtárs a seregélyesi gépállomásról került ide. Elődje nem volt párttag, miotahogy Pót József főgépész elvtársé sem. „ Velük nagymértékben erősödött a gépállomás pártszervezete is. Az igazi fordulatot mégis az új párt vezetőség megválasztása teremtette a gépállomáson. A párttagság alaposan meghánytavetette, kiket válasszanak a vezetőségbe. Az új pártvezetőség Mihalkó József párttitkár elvtárssal aiz élen, Sólya Ferenc elvtárs, aki a régi vezetőségnek is tagja volt és Régi Sándor elvtárs új vezetőségi tag, igyekeztek a hibákat kijavítani. Megindulhatott a harc a felvilágosító mun ka megjavításán keresztül a nagyobb eredményekért. Ebben nagy szerep jutott annak megmagyarázására is, hogy NEMCSAK KÖTELEZETTSÉGEK HÁRULNÁK A TRAKTOROSOKRA de jogaikat is biztosítani kell. A szar ■ vakat tettek is követték. Szervezeti intézkedéseket is foganatosított az új pántvezetőség. Javaslatukra a legjobb kommunisták kerültek a brigádok élére. Olyanok, mint Szabó József, vagy Vajda Sándor elvtársak. A verseny mozgalom ezen keresztül is szélesedett. Egyre többen tettek vállalást pártunk III. kongresszusa tiszteletére. Ebben is igyekeztek a párttagok élenjárni. Kovács János elvtárs például vállalta, hogy éves tervét 165 százalékra teljesíti, s legalább 450 munkaegységet ér el. Tavaszi tervét a legutóbbi értékelés szerint 99,8 százalékra teljesítette. A jó példa a pártonkívüliek lendületét is fokozta. Pál Ferenc különösen jó eredményt ért el. A kongresszus tiszteletére megfogadta, hogv tavaszi tervét 130 százalékra teljesíti, s már eddig 137,6 százaléknál tart. Idős Horváth József tavaszi tervét 103 százalékra túlteljesítette, s most azc/n dolgozik, hogy 120 százalékos vállalását is túlszárnyalja. Hogy miiyen sokat jelent a dolgozókkal való törődés, ezt legjobban Urbán Tibor esete mutatja. Tavaly a legutolsó traktorosok között volt, most meg a ,eg jobbak között szerepel. 135 százalékos vállalását már eddig 124,2 százalékra teljesítette. Március hónapban például 10 napi keresete 780 forint és 186 kiló búza volt. így kapcsolódik össze többek közt az egyéni érdek az országossal. Több, jobb munka, több kereset, tehát emelkedő életszínvonal. Azonban nemcsak így kapcsolódik össze a két érdek, hanem úgyis, hogy ha a gépállomás minden traktorosa minél több földet szánt fel és minél jobb minőségben, a dolgozó parasztság is többet tud termelni. Ha több terem, akkor a beadást :s tudják maradéktalanul teljesíteni, de egyre több jut a szabadpiacba is. A népnevelő munka ilyen irányú vezetése, segítése hiányozhatott tavaly is, mert a gépállomás a szer- ződtetési tervét csak 50 százalékra teljesítette. Most pedig az a helyzet, hogy alig akad munka a gépeknek. A NÉPNEVELŐ MUNKA TARTALMI, TEHÄT LEGFONTOSABB RÉSZE MA SEM VÁLTOZOTT MEGFELELŐEN, s ezen sürgősen javítani kell. Tavaly csak a perstpektívákról ma azonban csak a közvetlen érdekekről beszélnek. Vegyünk egy példát: Melyik serkentőbb az emberre? Ha azt mondom, hogy építek egy házat, vagy azt,, hogy egy ház alapját készítem el. Mennyivel más, ha úgy vetem fel, hogy én ezt a fundamentumot a legjobban, a leggyorsabban fel akarom építeni, mert mielőbb kényelmesen akarok lakni, de egyúttal szeretnék falumnak is maradandót alkotni,. amelyre büszkék lehetnek. így van ez a gépállomás életére, munkájára fordítva is. Az alap megvan a munkák megjavításához. Tehát erősödő pártszervezet, a járási pártbizottság fokozódó, tényleg gyakorlati segítsége, a gazdasági vezetés javulása, s nem utolsó sorban sok-sok becsületes dolgozó mind a gépállomáson, mind a falvakban. Valóságos aranyat ér ez együtt, s lehetőség arra, hogy a gépállomás többet ne legyen utolsó, sőt még a jelenlegi hetedik helyről is feljebb kerüljön. VASÁRNAPI JEGYZETEK Köszönés Valamikor a köszönésnek hosszú és bonyolult skálája volt. Nyegle uracsok, pörge bajusszal, nagy bokacsattogás között így üdvözölték a légyszakállas főispánt, vagy a trottli polgármestert: „Alázatos tiszteletem." Vagy egyszerűbben, hanyag, de kétes eleganciával: „Tiszteletem." Sápkóros díjnokok így hazudtak mo górva főnöküknek: „Van szerencsém", holott 10-én már egy vas sem volt a zsebükben. De a díjnok a hivatalszolgának már ezt mondta: „Jó napot, vagy ha népies akart lenni: „Adjlsten". Mert a díjnok úr volt, a hivataászólga pedig at.Vzl Kern tiszt s nem is közlegény. Csak altiszt. De ebben ott volt az egész Hor- thy-korszak erkölcsi nihilizmusa. A nők üdvözlése valamivel egyszerűbbnek tűnt, a vicéné, ha tollas kalapot hordott, már megkapta a kezicsókolomot. Legfeljebb ennek variálásáról lehetett szó, melyben — főleg a vidéki fiatalság — elég leleményesnek mutatkozott. Az ifjú delnőket szokás volt így is köszönteni; „Csókdosom a kacsóit“, vagy kicsit előkelőbben: „Züsztihand". A monarchiából ittmaradt öregek között még dívott a kisztihand is. A felszabadulás után minden leegyszerűsödött. Bár sem írott, sem íratlan törvény nem szabályozta, a „hivatalos" köszönési forma ez lett: „Szabadság". A szó szép, úgy zeng, mint egy komoly anapestus, határozottan, biztos ritmussal. De talán épp e leegyszerűsítés okoz bonyodalmakat. Nemrég tanúja voltam, mikor egy ifjú hivatalos ügyben távbeszélőn felhívott egy főorvost. A felesége volt csak otthon, mire fiatal ismerősöm velőtrázó hangon bömbölte a telefonba: „Szabadság!“ Az asszony feltehetően nyelt egyet s valószínűleg megmondta a férjének, hogy jó lesz ezzel a fickóval vigyázni, mert veszedelmes pártember, aki hivatásszerűen főorvosokat vacsorázik. Pedig igen rendes fiatalember, csak nem tud köszönni. De Frici sem tud köszönni Micinek, fél azt mondani, hogy kezicsókolom, mert meghallhatja a DISZ-titkár s kellemetlensége lehetne. Azt mondani, hogy jó napot kívánok, restelli; mit gondolna Mici? Persze arra nem gondol sem Mici, sem Frici, hogy pélaául a francia köztársasági elnök feleségének a szenesember is csak így köszön: „Bon jour, madame," ami szószerinti fordításban ezt jelenti. ,,Jo napot, asz- szonyom.“ De nem tudja fiatal barátom sem, egyébként nem harsogná szabadsággal tele a foorscsne fülét, s a főorvos feleségí sem tudja mert ha valaki ezt merné neki mondani, halálosan megsértődnék. Ezt már viszont mindenki tudja. Mindenki tudja, ha így köszön, abból baj lesz, mert mit mondanának, mit is mondanának? S ha nem így köszön, akkor faragatlan fickónak tartják, otromba fráternek. Mi az eredmény? Az, hogy a férfiak vagy csak titokban köszönnek a nőknek: ha nem figyel oda senki, ezt mondják: „kezét csókolom.“ Mások jelenlétében pedig elbliccelik a köszönést. Frici így üdvözli Miéit: „Jaj, de régen láttam..." s liheg, mintha nagyon sietne, mert így hatásosabb. Fiatal barátom sem köszön a főorvosnénak, s ha találkozik vele, átmegy az utca másik oldalára, vagy egyszerűen eztmondja: „Jaj, épp kerestem a férjét ..." pedig nem is kereste, eszébe sem jutott. Egykor azt hiresztelték, hogy a magyar ember lovagias. Ez akkor, az akkori körülmények között közönséges ámítás volt, tudatos csalás. Ma viszont megállapíthatjuk, hogy udvariatlanok vagyunk, mert nem szeretünk, illetve nem tudunk köszönni. Pedig higyjék el, őszinte jókívánságokkal is meg lehet tölteni egy ilyen egyszerű köszönési formát: „Jó napot kívánok.“ APOR SÁNDOR í \ * A propaganda és agitáció fogalma (A Párttörténet I. évfolyamán tanuló elvtársak segítségére) A propaganda és az ‘agitáció döntő helyet foglal el a kommunista pártok tevékenységében. Az elméle- tLeg képzett káderek neveléséhez, a tömegek megnyeréséhez és vezetéséhe i pótolhatatlan eszköz a párt kezében a marxista-leninista propagan de és agitáció. Az 1905-ös oroszországi forradalom előkészítése során, Lenin elv- társ „Mi a teendő?" című művében — miközben megsemmisítő csapást mért az ökonomistákra és lerakta az újtipusú forradalmi munkáspárt ideológiai alapjait — többek között megvédte á propaganda és agitáció helyes értelmezését is az opportunista revizionistákkal szemben. MIT NEVEZÜNK PROPAGANDÁNAK? A propaganda fogalmát röviden így határozhatjuk meg: eszmék, tanok, nézetek,, politikai elméletek nyomtatásban, vagy élő szóban történő terjesztése. Propaganda tevékenységet természetesen nem csupán a kommunista pártok folytainak, hanem a burzsoá pártok is. A kommunista propaganda azonban elsősorban célját tekintve, de igazi tartalmánál és tudományos megalapozottságánál fogva ris merőben különbözik a burzsoá propagandától. A burzsoá propaganda fő célja: becsapni, félrevezetni a tömegeket, elterelni figyelmüket a kapitalista társadalom megoldhatatlan ellentmondásaitól a burzsoá ideológia segtíségével. Ismeretes például, hogy az amerikai imperializmus miképpen igyekszik propagandájában száz és ezerféle módon .bebizonyítani": a demokratikus országok elleni blokád, katonai támaszpontok há’ózatának létrehozása a Szovjetunió, és a népi demokráciák körül, a népeket sújtó őrült fegyverkezési hajsza, stb. nem a milliárdosok nagyobb profitja érdekében történik, hanoin állítólagos „védelmi“ célok; bői. A kommunista párt propagandája a marxizmus-ieninizmus elméletének tudományos alapjára épül. Fő célja: megmagyarázni a dolgozó tömegeknek, — elsősorban a párt tagjainak a társadalom fejlődésének törvény szerűségeit, a szocializmus elkerü’- hetetlen győzelmét. A kommunista I propaganda: Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanításának, az SzKP történetének és a párt napirenden lévő feladatainak mélyreható megvilágítása. Ez a propaganda tudományos igaz, a munkásosztály, a dolgozók felszabadulásának néLkülözhetetlen fegyvere. Felfegyverzi a kommunista és a pártomkívüli dolgozókat a marxi lenjni elmélettel, vezérfonalat és ösztönzést nyújt részükre, hogy öntudatosan, tevékenyen résztvegye- nok a szocializmus, kommunizmus építésében. A pártpropaganda tevékeny harcban áll a burzsoá ideológiával és a pártkáderek nevelésének, politikai éberségük fokozásának alap vető eszköze. A Központi Vezetőség 1953. október 26-i határozata mélyrehatóan tel tárta propagandamunkánk hiányosságait és a kijavításukkal kapcsolatos tennivalókat. Megállapította, hogy ,.a gazdaságpolitikában elkövetett hibák egyik fő oka: pártunk ideológiai munkájának elmaradottsága, az alkotó elméleti munka elhanyagolása." A KV határozata érteimében gyökerestül fel kell számolni a vulgarizálást, meg kell szün tetm a propaganda elvont jellegét, a hallgatók iránt támasztott maxima- lizmúst, a bürokratikus szervezési módszereket. A propagandamunkában önálló gondolkodásra, bátor vélemény nyilvánításra kell neveim n hallgatókat. A határozat végrehajtásának fontos előfeltétele, hogy a propagandamunkát irányító póri- szervek ne csak az oktatás szervezeti kérdéseivel foglalkozzanak, hanem ismerjék, értékeljék, ellenőrizzék annak tartalmát is. AZ AGITÁCIÓ FOGALMA A kommunista agitáció célkitűzései teljesen megegyeznek a pártpropaganda céljaival. Fogalmát röviden így határozhatjuk meg: szóbeli és írásbeli tevékenység, amely eszmék és jelszavak terjesztésével a széles tömegekre hat. Sokféle formája van: szóbeli, írásos, szemléltető, kultúr- agitáció (csasztuska) stb. Az osztályok és pártok politikai harcának igen fontos eszköze az agitáció. A kommunista párt agitációja pótolhatatlan eszköz a nép politikai nevelésében. Éppen ezért- is nevezi népünk a párt agitátorait népnevelőknek. Szocialista hazafiságra, helyt állásra, az ellenség elleni gyűlöletre neveli és mozgósítja a dolgozókat. Ismeretes, milyen fontos az eleven, tartalmas agitáció a szocialista mun kaverseny továbbfejlesztéséhez is. A párt agitációs munkája a tömegkapcsolatok kiszélesítésének és megerősítésének is fontos eszköze. Nagy jelentősége ellenére, az elmúlt évek során gyakorlattá vált a tömegek közti politikai nevelőmunka lebecsülése, s adminisztratív intézkedésekkel, szervezéssel történő „helyettesítése". Pártunk az új szakasz politikájával megteremtette e hibák kijavításának alapját is. A Központi Vezetőség 1954 február 8-i, a párt népnevelőmunkájónak megj avításá- lól szóló határozata érte'mében meg kell szüntetnünk az agitáció lebecsü lését és reszortjellegét a pártmun- kában. „A párt agitációs munkájának kell biztosítania, hogy népünk megértse és magáévá tegye a párt poétikáját és annak végrehajtásáért minden erővel harcoljon is. Minél jobban megérti népünk politikáját, annyi nagyobb mértékben bontakozik ki kezdeményező alkotó ereje a párt politikájának és a kormány pro grammjának valóraváltásáért. Népünk minél nagyobb rétegének tevékeny részvétele a szocializmus építésében nem érhető el anélkül, hogy pállunk nap, mint nap ne folytatna harcos politikai nevelőmunkát a tömegek között“ — mondja ki a KV halerczata. A PROPAGANDA ÉS AZ AGITÁCIÓ KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG Habár egy a célja a propagandának és az agitációnak is, hiba volna azonban, ha nem tennénk köztük különbséget. Lenin „Mi a teendő?" című művében élesen elítéli az ökonomista Martynovot, aki Flehanovval és lton in követőivel szemben agi- táción csupán „konkrét cselekvésre való felhívást", propagandán pedig „az egész fennálló rendnek, vagy e rend egyes megnyilvánulásainak ... megvilágításéit** értette, „tekintet nélkül arra, hogy az egyes személyek, vagy pedig széles tömegek számára hozzáférhető módon történik". (L. Vál. I. 233. oldal.) Ezzel a szándékosan zűrzavaros és téves nézettel szemben, Lenin leszögezte, hogy a propagandistának „ha például a munkanélküliség kérdését veszi elő,' meg kell magyaráznia a válságok kapitalista jellegét, rá kell mutatnia azokra az okokra, amelyek miatt a mai társadalomban a válságok elkerülhetetlenek, vázolni kell ennek a társadalomnak szükségszerű átalakulását szocialista társadalommá, stb. Egyszóval „sok eszmét*' kell adnia, olyan sokat, hogy mindezeket az eszméket, teljes összefüggésükben egyszerre csak (viszonylag) kevés ember fogja elsajátítani. Az agitátor viszont, amikor ugyanezekről a kérdésekről beszél, az összes hallgatói számára a legismertebb és legszemléletesebb példát fogja venni — mondjuk, egy munkanélküli család éhhalálát, a nyomor növekedését, vagy más hasonlót —, és minden igyekezetét arra fogja irányítani, hogy ennek a mindenki által ismert ténynek a segítségével a „tömegeknek“ egyetlen eszmét adjon: a gazdaság növekedése és a nyomor növekedése közötti ellentmondás eszte- lenségének eszméjét; igyekezni fog elégodelí enséget éls felháborodást szítani a tömegekben ezzel a kiáltó igazságtalansággal szemben, az ellentmondásnak teljes megvilágítását pedig átengedi a propagandistáknak. A propagandista ezért főleg nyomtatott, az agitátor pedig élő szóval hat;* (Vál. I. 223. old.) Vegyünk egy mai példát és a lenini útmutatás tükrében—vizsgáljuk meg á propagandista és az agitátor tevékenységének különféleségét, kapcsolatát. A propagandistának1 például, ha a mezőgazdaság fejlesztéséről hozott párt- és kormányhatározatot magyarázza, okvetlen beszélnie kell — kiindulva a szocializmus gazdasági alaptörvényéből, — a szocialista népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének objektív törvényéről, az átmeneti szakasz, a „nép" politika problémáiról, az e téren elkövetett hibákról és feladatainkról, a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság fölényéről a kisárutermelés felett. A propagandista megvilágítja ezzel kapcsolatban a munkás-paraszt szövetség alakulását, megmagyarázza hallgatóinak, hogy a munkásosztály vezető szerepének erősítését, a munkás-paraszt szövetség kiszélesítését is szolgálja a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztése, stb. Az agitátor sokkal kézzelfoghatóbban., egyszerűbben beszél ugyanerről a kérdésről. Egy mezőgazdasági gépeket gyártó üzem népnevelője például ‘nagyszerűen megvilágíthatja a legyártott gépek száma, és minősége, valamint a gépek felhasználásával elért magasabb terméseredmény és ezáltal a munkásosztály jobb és olcsóbb élelmiszerellátása közti szoros kapcsolatot. Jelszó formájában is összesűritheti mondanivalóját, ki is írhatja üzemében: „Több és jobb gép — több és olcsóbb élelmiszer!“ Nagyon fontos követelmény, I#>gy az agitátor mindig vegye számításba kikkel beszél. Hallgatóinak politikai színvonalához, munkaterületük sajátosságaihoz szabja mondanivalóját, hogy általános elmélkedés helyett, személyekhez szóló, hajtásos agitációt tudjon kifejteni. A propaganda és az agitáció, — bár módszereikben különbözőek, — szorosan összetartoznak, elválaszthatatlanok egymástól. Az a jó propaganda előadás, vagy cikk, amelyik agitatív, szemléltető is egyben. Az agitáció eszmei tartalmát viszont a propaganda képezi. A magas színvonalú, hatékony marxista-leninista propaganda és agitáció kipróbált fegyver pártunk kezében az új szakasz politikájának, a kormány pro- grammjának megvalósításáért folytatott harcálban.
