Tolnai Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-06 / 81. szám
2 NAPLÓ im április « A Szövetkezetek Országon Szövetségének fii. országos küldöttgyűlése Pénteken és szombaton tartották a SZÖVOSZ III. országos küldöttgyűlését. A beszámolót Dégen Imre, a SZÖVOSZ főtitkára tartotta. Degen Imre beszámolója I. V. Bororlin, a Centroszojuz e'nokhelyetteie A küldöttgyűlés határozati javaslatot fogadott el Értünk el bizonyos javulást abból t szempontból is, hogy a parasztság, a falu hagyományainak megfelelőbb, speciális árukat tudunk a falun for- »a'iombahotmi. így néhány hónap óta újra megjelentek az úgynevezett tájvnselietü kalapok, a csizmanadrágok, csizmák, különféle, a falu ízlésének jobban megfelelő választékú kartonáruk, delének. Feladataink ellátásában gátat je- 'ent számunkra az a sok hiányosság, amelyekkel az állatni és szövetkezeti kereskedelemben egyaránt meg kell küzdenümk. Az űi szakasz gazdasági politikája az eddiginél sokkal, nagyobb mozgékonyságot és rugalmasságot követel. Az új szakasz gazdasági politikájának megvalósítása során a kereskedelemben nagy súlyt kell helyeznünk az állami és a földművesszö- vetkezeti kereskedelem és irányító- szervei viszonyának megjavítására. Sok hiányosság ven a nagykereskedelem és a szövetkezeti kereskedelem együttműködésében is. mint harminc száza,lékkai növekedett. .. ., Az 1954. évi áruforgalmi szintet je- 'entős mértékben túlteljesítjük és a fogyasztási szövetkezetek ötéves tervét négy év alatt teljesítjük. A szovjet fogyasztási szövetkezetek mindig ínra törekedtek és törekszenek. hegy együttműködjenek valamennyi ország szövetkezeti szervezeteivel. tekintet nélkül azok társadalmi szociális rendszerére. Dégen Imre részletesen foglalkozott a SZÖVOSZ II. küldöttgyűlése óta ekéit időszakban végzett munkával. Rámutatott, hogy a dolgozó nép életszínvonalának emelésére irányuló kormányprogramm végrehajtásának kulcskérdése a mezőgazdasági termelés általános fellendítése. A kormányprogramm sikere azonban nemcsak a munkapad mellett és a földeken dől el — mondotta, — hanem annak megvalósí.ásóban óriási feladat és felelősség hárul szocialista kereskedelmünkre mind az állami, mind a szövetkezeti kereskedelemre. . A földmű vessző vetkezetek fejlődése nem volt egyenletes az eltelt három esztendő során. A begyűjtés eredményességét jelentős mértékben elősegítették ugyan, elhanyagolták azonban a dolgozó parasztság számára közvetlen gazdasági előnyt jelentő gazdasági ágazataik, az áruellátás és a szabadpiaci értékesítés fejlesztését. A földművesszövetkezetek szerepe a falu áruellátásában, különösen a jegyrendszer megszüntetését követó- leg, évről-évre növekedett. 1953-ra a földművesszövetkezetek az áruellátás jóformán kizárólagos szervei lettek a falun. A múlt év második felétől kezdve a földmű vessző vetkezetek szabadfelvásárlási tevékenysége mindinkább kiszél esült és hozzájárult ahhoz, hogy a szabadpiac. — amely 1951-ben még a spekulációsra bad vadászterülete volt — fokozatosan a városi dolgozók ellátása megjavításának egyik forrása legyen. A tagságnak a szövetkezeti munkában saját anyagi eszközeivel való részvétele is csak 1953 II. felétől kezdve öltött nagyobb méreteket. — Hibát követtünk el. hogy e’banya- goltuk a szövetkezeti tagság közvetlen anyagi érdekeltségét. Sok esetben nem került kifizetésre a részjegyek utáni térfl'és. a vásárlási visz- szatéritést. eltöröltük. Ezt a hibát kijavítva most a vásárlási visszatérítést, sőt az értékesítési visszatérítést ts rendszeresítettük. Ahhoz, hogy a szocializmus a mezőgazdaságban győzedelmeskedjék és a szövetkezés legfelsőbb fokát, a termelésre való szövetkezést elérje, — mutatott rá a továbbiak során Dégen Imre — nélkülözhetetlen eszköz a földmjűvesszövetkezetek .fejlesztése. A földművesszövetkezetek — ha működésüket igazi szövetkezeti szellem hatja át és gazdaságilag is szilárd ■ szervezetekké válnak. — alkalmasak arra, hogy megmutassák az önkéntes társulás gazdasági előnyeit, a beszerzés és az ér.tékesi és területén, a szövetkezeti munkában való együttműködésre és összefogásra neveljék a dolgos parasztságot, elősegítsék áttérését a magasabb szövetkezeti formákra. Sziükég van olyan áruforgalmi szervezel!re, amely a kisáirutermclő- ket és a termelőszövetkezeti parasztokat, minit fogyasztókat és termék- feleslegeik értékesítésében érdekelt árueladókail egyesíti. A szövetkezeti kereskedelem jelentőségét népi demokráciánk új fejlődési szakaszában különösképpen megnöveli, hogy a mezőgazdasági termelés fellendítése a szocialista építés döntő láncszemévé vált. A szövetkezeti mozgalom fejlesztésénél négy főfeladat áll előttünk: az első — egyben mai küldöttgyűlésünk főjelszava — a falu jó áruellátásával, a felvásárlás megjavításával, a mezőgazdasági termelés fellendítéséért, a kormányprogramm megvalósításáért. A második: tegyük, földművesszo- vetkezetednköt a dolgozó parasztság tényleges fogyasztási és értékesítési társulásaivá. A harmadai: tegyük a szövetkezeti irányító szerveket igázi szövetkezeitekké, hogy azok a bennük egyesült szövetkezerek tényleges társulásai, irányító szervei és egyben a falusi áruforgalom szempontjából alapvető áruk tekintetében tényleges gazdálkodó' szervek is legyenek. A negyedik: harcoljunk következetesen az igazi szövetkezés legfőbb veszélye, a bürokratizmus ellen és fejlesszük a szövetkezetek önállóságát, a tömegeknek a szövetkezeti munkában való részvéteiét, a szövetkezeti demokráciát. A szövetkezeti kiskereskedelem áruforgalma a legutóbbi küldöttgyűlés óta eltelt időszakban jelentősen növekedett, 1950-hez képest 1 jí.i-ra több, mint kétszeresére emelkedett. A szövetkezeti kereskedelem munkájának megjavításában legfontosabb feladat — mondotta ezután — a bolti munka megjavítása. A boltban nyílik a legtöbb alkalom arra, hogy a lakosság igényeit a kereskedelem felmérje, szükségleteit rendszeresen tanulmányozza, óvja a vásárlók érdekeit. A szövetkezeti kereskedelem dolgozói a falusi dolgozókkal való mindennapos kapcsolat során, továbbá szakmai és vevőankétokon, a panasz- és 'kívánságkönyvek vezetése útján ismerjék meg a lakosság ízlését, igényeit és az így szer zeit tapasztalataikat használják fel megrendeléseiknél. De ne elégedjenek meg csupán ezzel, hanem legyenek a lakosság jogos érdekeinek képviselői a nagykereskedelem és az ipar felé is. Fejleszteni kell a szövetkezeti kereskedelem hálózatát, mely a magánkereskedelem gyorsütemű kiszorításét: követőleg nem fejlődött kellő mér t ék,ben. A hálózatfejlesztés feladata a nagyobb településeken szaküzlethálózat — textilruházati boltok, mezőgazdasá gi szaküzletek, építöanyagtelepek, stb — létesítése. Ez. évben a földművesszövetkezetek négy százharminc új szaküzletet létesítenek. A kisebb településeken. tanyabokrokban, kisebb állami gazdaságokban, ahol az állandó jellegű bolt gazdaságos fenntartásának előfeltétele nincs meg. mozgó árusítással szervezzék meg a földművesszövetkezetek a lakosság ellátását. A szövetkezeti kereskedelem jó működéséihez az is hozzátartozik, hogy közvetlenebb legyen a kapcsolta nemcsak a nagykereskedelemmel. hanem az iparral is. különösképpen azokban a cikkekben, amelyeknek többségét a szőve/.,kezeti kereskedelem hozza forgalomba. A földművesszövetkezetek begyűjtési és felvásárlási feladatai terén az állami begyüjtőszervek hálózatának fokozatos kiépülésével és a szabadpiaci forgalom kifejlődésével a föld- nűvesszövetkezetek erejüket mindinkább a szabodtelvásárlásra össz.pon- toSftják. 1954-ben a mezőgazdaság árutermelésének növekedésével, a beadási kötelezettség csökkenésével jelentős mértékben kiszélesedik a szabadpiaci forgalom, számottevően meg növekszenek a parasztság szabadpiaci termékfeleslegei. Ez lehetővé és egyben szükségessé teszi a földműves- szövetkezeCek felvásárlási munkájának erőteljes továbbfejlesztését. A szövetkezetek gazdálkodásának még eredményesebbé tétele terén három feladat áll előttünk — szögezte le a továbbiak során a SZÖVOSZ fő tálkára: 1. Az áruforgalom terjedelmének fokozásával, a kereskedelmi munka jobb megszervezésével, a forgalmi költségek csökkentésével növelni kell a ifrT dműves sző vetkezetek jövedelmezőségét. 2. A társadalmi tulajdon megszilárdításét tovább kell fokozni. 3. Állandóan növelni kell a szövet kezetek belső erőforrásait, saját eszközeit., El kell érni, hogy a tagság a részjegyeire jelenleg fennálló hátralékait még ez évben befizesse. A személyes anyagi érdekeltségnek a földművesszövetkezetek munkájában is érvényesülnie kell. Ezért hozott a tagság a most megtartott közgyűléseken olyan határozatokat, hogy az a lapszabályszerű keretekben a tiszta jövedelem húsz százalékának erejéig fizessenek vásárlási, illetve értékesítési visszatérítésit tagjaiknak. A szervezeti Irányítás kérdéseiről Szólva Dégen Imre rámutatott, hogy a szövetkezeti szervek vezetői az egyéni felelősség elve alapján irányít sák a szövetkezetek munkáját. A tömegekkel való kapcsolat megerősítésének legfőbb eszköze a szövetkezeti demokrácia és az alulról jövő bírálat érvényesítése. A vezetőségválasztás egyik hiányossága. hogy bár az új vezetőségeken belül növekedett a középparasztok száma, részarányuk jóval kisebb, mint. amilyen szerepe és jelentősége a középparasztságnak a falu életében, a mezőgazdasági tér melésben van. A földművesszövetkezetek nem feledkezhetnek meg egy pillanatra sem arról a feladartukról, hogv elősegítsek a termelőszövetkezetek fejlődését. A földművesszövetkeaetek szervezeti kereteit fel kell használni a termelőszövetkezeti tagok és az egyénileg dolgozó parasztok közötti együttműködés elmélyítésére, tapasz talajaik kicserélésére. A főtitkári 'beszámoló után élénk vita indult meg. Számos földműves- szövetkezeti ta«}. szövetkezeti dolgozó és más küldött szólt hozzá. ben a* tálén a mult évekhez képes* többszörös mennyiséget hoz forgalomba, bár még mindig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az összes igényeket ki tudjuk'elégíteni, így például 1953. első felében ezer. 1953. második felében kettőezer. 1954. első negyedében háromezer nyólcszáz ekét értékesítettünk, a második negyedévben pedig már nyolcezer darabot, fogunk értékesíteni. Még szembetűnőbb a fejlődés más cikkekben; vetőgépben, boronában, lókapában. permetezőgépekben, szecs kavágókban és répavágókban. HasonW fejlődés mutatkozik a falu élete és a termelés fejlődése szempontjából is fontos építőanyagok forgalmában. 1954 első felében tizenháromszor annyi téglát, háromszor annyi cserepet, három és félszer any- nyi cementet, 2-szer annyi me- szet, öt és félszer any- nyi fenyőfűrészárut adunk a lakosságnak, mint az elmúlt év első felében. a többi között, elmondotta, hogy a Szovjetunió egész népgazdaságának hatalmas fellendülésével együtt izmosodik és fejlődik a szovjet fogy asz tási szövetkezeti rendszer. A szövetkezeti áruforgalom az 1953. évben az 1952. évhez viszonyítva 2t százalékkal emelkedett. Az évi tervet túlteljesítették és az áruforgalom a folyó év első negyedében az 1953. év első negyedéhez viszonyítva több, a földművesszövetkezetek előtt álló további feladatokról. Legfontosabb feladatként jelöli meg, hogy a falusi dolgozók a közszükségleti cikkeket és a mezőgazdasági termeléshez szükséges anyagokat és eszközöket a lakóhelyükhöz közeleső földművesszö- vetkezeiti boltokban hiánytalanul beszerezhessék. A határozat a továbbiakban feladatul tűzi ki: A földművesszövetkezetek növeljék és javítsák meg a közétkeztetési és szolgáltatási tevékenységüket.. A szövetkezeti kereskedelem áruellátásának megjavítása érdekében rövidíteni kell az áruk útját. Ebben azévLondon (MTI) A „Reuter'* hírügynökség jeCentése szerint Eden brit külügyminiszter pénteken beszédet mondott Belfastban. Beszédének bevezető részében a hidrogénbomba kérdésével foglalkozott, s ezzel kapcsolatban azt állította: „Mi mindig készek voltunk tárgyalni a fegyverzet csökkentéséről, úgy hogy az egyaránt kiterjedjen a hagyományos fegyverekre és az atomfegyvereikre.*' Eden úgy vélekedett, hogy ezt a kérdést „együtt kell kezelni“. Az angol külügyminiszter az általános nemzetközi helyzetiről szólva kijelentette, hogy ,.a négy külügyminiszter berlini értekezlete segített csökkenteni a feszültséget Berlin (MTI) Heuss nyugatnémet államelnök — mint ismeretes — a bonni alkotmány módosítása után aláírta a bonni és a párisi békeellenes szerződés nyugatnémetoirszági ratifikálásáról szóló törvényeket. Az Adenauer-kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy Nyu- gat-Németország ezzel a maga részéről végérvényesen ratifikálta a szerződésekéi és utasította párisi ügyvivőjét, Hausenstein tanárt, hogy hyujitsa át a francia külügyminisztériumban a szerződés ratifikációs okmányait. LONDON Április 3-án aiz Angol Békevédelmi bizottság szervezésében Londonban országos értekezlet kezdődött Nyugat-Németország újrafelfegyver7pop D. N. Pritt, a Béke Világtanács tagja tartott beszámolót a német problémáról. Kijelentette, hogy a német kérdésnek békés, demokratikus alapokon való megoldásával ben az elmúlt évihez képest háromszorosára kell növelni a felvásárlási', különösen gyümölcs- és zöldségfélékből, burgonyából, hízottsen.ésből, baromfiból, tojásból és borból. A tagság váljék anyagilag is közvetlenül érdekeltté, ezért az évvégi mér legmegállapító közgyűléseket követően minden földművesszövetkezet rendszeresen fizesse ki a tagságának a részjegyek után járó térítést, az idén bevezetett vásárlási és értékesítési visszatérítéseket, továbbá a vezetőségi tagok tiszteletdíját. Végül a határozat felszólítja a küldöttgyűlés részvevőit, hogy hazatérve. ismertessék a küldöttgyűlésen hallottakat a szövetkezeti tagsággal. Európában*', majd hozzátette: reméli, hogy „az április 26-án kezdődő genfi értekezlet ugyanezt fogja ered ményezni a Távol Keleten'*. Eden a továbbiakban az „európai hadseref f körül felmerült problémákat érintette, s hangoztatta: „Európában a soronkö vetkező fontos lépés az, hogy megalakuljon az európai védelmi közösség. Nagy- Britannia és a „védelmi közösség'* viszonyáról szólva azt mondotta: „Rövidesen bejelentik azokat a lépéseket, amelyek az Egyesült Király ságot a legszorosabb kapcsolatba hozzák az európai védelmi közösség tagállamaival.*' Hegedűs András, földművelésügyi miniszter felszólalása A fö’dmű vessző vetkezetek szerepe a Központi Vezetőség múlt év júniusi határozata után jelentősen megnőtt — állapította meg. A dolgozó parasztok elsősorban azt várják a földművesszövetkezetektől. hogy ellássák őket a mező- gazdasági termeléshez szükséges árukkal. A mezőgazdasági termeléshez szükséges anyagokat két csoportra kell osztani. Az egyik csoportba azokat a cikkeket kell sorolni, amelyek re a mezőgazdasági termelés szempontjából minden nap szükség van. Ilyen például a ,kocsikenőcs. Ezeket a‘ cikkeket minden faluban árusítani kell. A másik csoportba a kisgépek jelentős részét és a műtrágyát. stb. kell sorolni. Ezekből legalább a járási székhelyeken elegen dő mennyiséget kell tartani. A továbbiak során megállapította Hegedűs elvtárs. hogy miközben a szövetkezeti bolthálózat szélesen fej- 'ődött és sok községben szövetkezeti áruházak nyíltak, egyes területeken csökkent a boltok száma, s ezért a dolgozó. parasztoknak az ilyen helyeken nagy távolságokat kell be- járniok, hogy mindennapi szükségleteiket kielégíthessék. Ez nincs rendjén. Helyes, hogv fejlesztik az áruházakat és a szövetkezeti boltokban sok olyan cikket árusítanak, amelyet azelőtt falun nem lehetett kapni, de a szövetkezeti áruházak fejlesztése nem mehet a kis falvak és a tanyák bolthálózatának rovására. Azt is meg kell állapítani — folytatta, — hogy az ipar nem helyezett megfelelő súlyt a közszükségleti cikkek gyártására. Most iparunk előtt az a feladat áll. hogy biztosítsa a lakosságnak közszükségleti cikkekkel és különösen a mezőgazdasági termeléshez szükséges anyagokkal, gépekkel való ellátását. Fejlett iparunk képes arra, hogy A vitában felszólalt Bognár József, bel- és külkereskedelmi miniszter: A kereskedelemnek el kell látnia a falut jóminőségű, a falu ízlésének, fejlődésének és hagyományárnak, a parasztság fejlődésének és szükség letelnek megfelelő fogyasztási cikkekkel — mondotta a többi között. A szövetkezeti kereskedelemben 1954. első hegyedében 1953. azonos időszakához viszonyítva a ruházati kiváló minőségben gyártson iparcikkeket. A felmerült minőségi kifogások oka részben hanyagság, nemtörődömség, részben a földművesszövetkezetek, vagy a földművelés- ügyi minisztérium hibája. Éppen ezért a SZÖVOSZ-nak és a földművesszövetkezeteknek, valamint a földművelésügyi minisztériumnak fontos feladatúik, hogy az ipartól megfelelő minőségű termékeket követeljenek és ugyanakkor segítsége) is adjanak a minőség tekintetében felmerült tapasztalatok közlésével, a hibák feltárásával. Az új szakasz — mondotta a továbbiakban — a földművesszövetike- zeti mozgalom számára újabb felvirágzás korszakát nyitotta meg. A földművesszövetkezetek akkor tudják igazán kamatoztatni a megnövekedett lehetőségeket, ha az eddigi nél sokkal jobban bevonják munkájukba tagjaikat és teljesebben megvalósítják a szövetkezeti demokráciát. Nagyon fontos szerepük van a földművesszövetkezeteknek annak elősegítésében, hogy a termelési bizottságok megvalósíthassák közérdekű elgondolásaikat. De más szempont is megköveteli, hogv a földművesszövetkezetek szélesebb fronton kapcsolódjanak be a mezőgazdaság termelési igényeinek szolgálatéba. A mezőgazdaság gépesítésével kapcsolatban be kell bizo- nyítaniok az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok előtt hogy érdemes összefogniok és meg kell mutatni hogyan kell a termelést nagyüzemi módon megszervezni. Soha népünk történelme során nem volt még olyan lehetőség, mint most arra, hogy a népét, hazáját szerető dolgozó minden erejét és tehetségét népünk szolgálatába állíthassa, — mondotta befejezésül Hegedűs elvtárs. Eden brit külügyminiszter beszéde cikkeknél az értékesítés 148 százalék, ivegy eslparcikkek.be n pedig 180 százalék. A második negyedre ruházatban 1953. második negyedéhez képest 58 százalékos, a vegyes iparcikkekben 50 százalékos forgalomnövekedést tervezünk. A szocialista kereskedelem a mezőgazdasági termelés fokozását szolgáló cifckekA francia kormány nem ismeri ei Nyuiat-Németország részéről jogérvényesen raiifikáltnak a bonni és párisi szerződést Rövid külpolitikai hírek Hausenstein eleget is tett ennek a megbízatásnak. Maurice Schumann francia külügyi államtitkár azonban az okmányok átvételekor közölte a nyugatnémet ügyvivővel, hogy a francia kormány nem ismeri el Nyugat-Németország részéről iogérvényesen ratifikáltnak a bonni és a párisi paktumot, mert a bonni parlament nem hagyta jóvá és Heuss elnök nem írta alá a szerződésekhez tartozó pót jegyzőkönyveket, amelyeket a franciák az egyezmények elválaszthatatlan részének tekintenek. kapcsolatos huzavonáért az Egyesült Államok urallkodókörei felelősek. BEIRUT A „Telegraf“ című lap beszámol a Bekaa-vidéki paraszitszövetség értekezletéről. Az ötezer küldött jelentésében tartott értekezleten jogot követeltek a mezőgazdasági, munkásoknak ahhoz, hogy szakszervezetit alakíthassanak.