Tolnai Napló, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1954-02-03 / 28. szám
4 Napló 1954 FEBRUAR S A foldmífvelésHíyi minisztérium felhívása a wezífaazdasiiiri termelés teriiletén kívül (Iokozó mezőgazdasági szakemberekhez M ezögazdaságun k fejlesztésének nagyszerií feladatait csak akkor va lósithatjuk meg. ha a mezőgazdasági szakemberek minél nagyobb számban vesznek részt a termelés közvetlen irányításiban. A gépállomások, termelőszövetkezetek dolgozóinak tömege, a falu népe várja azoknak a szakembereknek a segítségét, akik jelenleg irodai, vagy hasonló beosztásukban nem tudják kellő Ív éppen gyümölrsöztetni tudásukat. A mezőgazdaság dolgozói számítanak rájuk megnövekedett feladataik vég rrhajtásában. számítanak közvetlen tanáesaikra. útmutatásaikra, a gépek jobb kihasználása, a helyes agrotechnika alkalmazása, a hozamok növelése érdekében. A földművelésügyi minisztérium ezért felhívással fordul azokhoz a mezőgazdasági szakemberekhez, akik jelenleg nem a mezőgazdasági ter- melé.s területén dolgoznak: jöjjenek a gépáilpmásokra. termelőszövetkeze lekbe, a községekbe! Legyenek a mezőgazdaság felemelkedéséért meg indult hatalmas küzdelem cselekvő r 'szvevői. Szaktudásukkal mozdítsák elő a párt és a kormány célkitűzéseinek megvalósítását. A dolgozó nép é'ettíz.ínvonalának felemelését. A párt és a kormány fokozott meg becsülésbon részesíti a mezőgazda- sági szakembereket. Messzemenően gondoskodik anyagi és szociális helyzetükről. A földművelésügyi minisztérium tudatában van annak, ho^y a helyi ismeretekkel rendelkező szak emberek, az. általuk vá'asztott termelőszövetkezetekben vagy községben eredményesebb munkát tudnak kifejteni, ezért a lehetőségekhez képest. elősegíti, hogy a szakemberek az általuk választott munkahelyen dolgozzanak. Az agronómusok a gép állomások személyi állományába tartoznak. munkásságukat a gépállomáson vagy köZvet'cnül a termelőszövetkezetekben és a községekben fejtik ki. A mezőgazdasági szakemberek az iskolai végzettség és a szakmai gyakorlat figyelembevételével ezeröt- ven forinttól ezerhétszázötven Ft-ig teriedő havi fizetést kapnak, ezenfelül működési *'riiletük termelési terveinek túltel iesítéséért pénzben: és természetbeni prémiumban részesülnek. A földművelésügyi minisztérium nőiden szakember számára trzfosíi » helybenlakást. A háztartás jobb ellátásának biztosítása céljából a családfenntartók abban a köz ségben, vagy városban, ahová munkaterületük tartozik, fél katasztrális holdtól egy katasztrális holdig tér jedő háztáji földterületet kapnak. Az agronómusi munkakör betöltésére je'entkezhetnek mezőgazdasági egyetemet, gazdasági akadémiát, mezőgazdasági főiskolát, mezőgazdasági középiskolát, mezőgazdasági akadémiát, mezőgazdasági technikumot és kétéves me.zőgazda.sági szakiskolát végzett növénytermelő, kertész és szótő-termelő szakemberek. \kik vállalkoznak erre a szép feladatra. a megpályázott munkahely szerint i letékes megyei tanács vb. mezőgazdasági osztályához, a Budapesten lakók, vagy Budapesten dolgozók pedig a földmííveVsiigvi minisztérium személyzeti főosztályához adják be kérelmüket. A pályázat jelentkezési lapon történik, amelyet a gépá’lomásokon. a járási és megyei tanácsok mezőgazdasági osztályain. vagy a íöldmőve’ésügyi minisztérium személyzeti főosztályán 'Budapest. V., Kossuth I.aios-tér II., 111. em. llő. sz.) kaphatnak meg. Abban az esetben, ha a lakóhelyen jelentkezési lap nem szerezhető be, a jelentkezést írásban, ielentkezési 'ap nélkül is be lehet küldeni a me- gvei tanács vb. mezőgazdasági osztályához. vagy közvetlenül a földművelésügyi minisztériumhoz. A jelentkezéshez csatolni kell a szakképzettséget és n termelési gya- kor'atot igazoló okiratokat, yagy azoknak hite’ps másolatát és részletes önéletrajzot. A jelentkezőket az általuk választott gépállomás telephelye szerint i'letékes megyei tanács mezőgazda- sági osztálya hívja be. A ie’entke- zéssel kapcsolatos útiköltséget a megyei székhelyen való megjelenéskor megtérítik. A Budapestről, vagy a megyei székhe'yrő' községbe, falura költöző svakéin her az átköltözés nfán az előző munkahelyen élvezett három havi alapfizetésének megfelelő ösz- szegű segély bén vészesül. A költözési költséget a fü’dműve'ésügyi minisztérium ezen az összegen felül téríti meg. Eddig soha nem tapasztalt szép feladat vár a mezőgazdasági szakemberekre. A földművelésügyi minisztérium számít rájuk és várja a jelentkezésüket. Az új begyűjtési rendelet megjelenése óta több községben, igv Kis dorogoh is megjavult a gazdák részéről történő tejbeadás teljesítése. Bironvíték erre az. hogy január első 10 napjában háromszor annyi teje* adtak be a gazdák, mint pz előző december hónap hasonló időszakában. Sok gazdával talá’kozunk itt. akik felismerve a tejbeadás jelentőségét, rendszeresen több tejet adnak be. Bea Sándornak jelenleg két tehene van. naponta 14 liter tejet visz a l Maritokba. Uev nyilatkozott, hogy a I közeljövőben három tehenet fog tartani. mert a kötelező tejbeadás akkor sem lesz több. A 10 naponként tzetett szabad tejár mellett biztos iövede’emforrás a piacra vitt tejhozam is. — Azok is. akiknek földjük van, •ó ha tehenet tartanak, mert sokkal jobban megtalálják számításukat. ha tejjel teljesítik beadásukat mint ha hússal kellene. A kisdoro- giak előtt példaképül ál! az. ottani Szabad Nép tsz, mely a múlt évben U0 százalékra teljesítette tejbeadási kö te’ ezefttségét .• adják. Helyesebb lenne, ha a te« pénzben megvásárolhatná ezt. A közgyűlésen kiegészítették a ve üetöségft- is. Olyanokat választottak be a- vezetőségbe, mint Kalauz Gvu- 'a. ifj. Bakonvi István. Pénzes Ferenc ne és Kiss Pál. A tagság most már biztos abban, hogy a szövetkezet kiegészített vezetősége ezután még jobban dolgozik és megjavítja a falu do'gozó parasztságának árv.- ' látását Szakályban is. MEGYEI LAPOK ÍRJÁK A bajai járás példamutató kezdeményezése nyomán egymást követik a terma!őszövatkeaetelkiből, egyénileg dolgozó parasztoktól beérkezett levelek, melyben csatlakozásukat jelentik be a III. pártkongresz- szjc? tiszteletére indult versenyhez. A kecskeméti Kossuth termelőszövetkezet tagsága vállalta, hogy az 1954. I. negyedévi baromfi- és tojás- begyűjtési terveket a közös művelés alatt álló földteriKet után március 15-ig tojásból és baromfiból 103 százalékig teljesítik, míg a csoport tagjai a háztáji terület után beadandó 3 kiiló baromfi. —- vagy tojásbeadási kötelezettségüket febru- 'ár 15-ig teljesítik. Vállalásukkal egyben párosvar- se nyre hívták ki a szomszédos Szabadságba ’’cos te rmelőszö ve tkeze t i csoport tagjait. * En és Szilágyi József, a sarkadi Dózsa tsz kovácsai a III. pártkrm- grssszus tiszteletére vállalást tettünk. Vállaljuk, hogy február 15-rc 9 darab vetó'gépet, 12 pár vasboro nát. 2 darab igás lókocsit kijavítunk és 120 darab lópatkót készítünk. Március hónapban 3 darab kapát és 3 darab fűkaszáló gépet javítunk meg. Ugyanakkor 26 lovat meg vasalunk és 1?0 darab nyári jópatkót is készítünk. Időközben kj,javítgatjuk a tagság kézi szerszámait is. DEBHECZENI GABOR Sarkad. Dózsa tsz. * Kormányzatunk nagy kedvezményben részesíti azokat a termelőket, akik szerződéses alapon termesztenek növényeket. így például a zöldségtermesztésben is nagy előnyökhöz jutnak a gazdák. Simon Imre bői lakos, aki tavaly 400 ölön tei-masztett petrezselymet, s ezután 2 ezer forint jövedelme lett, az idén 1800 négyszögölre kötött ter- me’ési szerződést. Ha csak olyan termést ér el. mint tavaly is, akkor is 9 ezer forint jövedelmet számíthat, Roznár Gábor chernelházodamonyai dolgozó paraszt pedig közel ötszörö sei nagyobb területre kötött termelési szerződést. Gaezov Sándor körmendi gazda a múlt évben 3.5 holdon termesztett zöldségféléket, az idén 5 és fél holdra szerződött a Mezőker Vállalattal. Minden egyes dolgozó parasztnak nagy jövedelmet biztosít a szerződéses növénytermelés. mert hiszen a magasabb átvétel árak mellett még a szerződött te-ület mentesül a beadás alól. A beremendi Vörös Csillag állami gazdaság igazgatója. Herendi elvtárs, Takács Sándor főagromómus és Kovácska József agTonómus egész éven keresztül szaktanáccsal, útmutatásokkal segítették a környékbeli — beremendi, kásáéi — termelőszövetkezeteket. Most, hogy a termelőszövetkezetek éves terveik elkészítésén dolgoznak — naponta felkeresik a beremendi termelőszövetkezetet és a mezőgazdasági nagyüzem vezetésében jártas szakemberek t aná csok- k:,l járulnak hozzá a tervkészítés sikeréhez. A III. póri kongresszus tiszteletére tett vállalások egyre jobban kiszélesednek megyénkben. Az ipari munkások, bányászok és kohászok m?Llé do1 gozó parasztságunk is mind szélesebb rétegei sorakoznak fel. — Kalló István mezőkövesdi 8 holdas -lol.gozó paraszt a III. pártkongresz- ■zus tiszteletére vállalta, hogy egész évi élőállat és állati termék beadás’ kötelezettségét teljesíti. A vállalt kötelezettség teljesítését már meg is kezdte, a napokban 100 százalékig eleget tett. 1954. évi baromfi- és to- í »beadási kö*pW»4•«•‘gének. M O 7 I liarav filni'/i'thii/ Február váu. k’RÁLY l. < NY ^ FFI.FSfLFM, Szellemes francia fi? uvígjáték. íezdések: va^ár ó* ünnepnap fél 4. fél 6 és fél 8 órakor. Hétköznap: fél 6 és fél 8 úríkor A „LUDAS MATYI« GERJE1SBEN Ezen a közgyűlésen bírálat is hangzott el a tagság részéről. Re- csek Tamás megállapította, hogy az éjjeliőrt több esetben az italboltban találta a. vezetőség, s mégsem vonta felelősségre mindezért. Hiba az is. hogy az italboltban január 15-én például egy szék sem volt. A veze- ‘őségnek nem szabad megengedni, hogy a székeket elvigyék. Recsek. elv társ arról is beszélt, hogy a sorsolási összeg nagyobb lenne akkor, ha a tagság helyes bírálatával még jobban segítette volna a vezetőséget a feladatok elvégzésében. Kiss Vendel dolgozó paraszt arról beszélt, hogy az állattenyésztést még jobban lehet ne fejleszteni, ha a beszolgáltatott és a beadott szabadtejért korpajuttatás is lenne. Kelemen János arra kéri a szövetkezet vezetőségét, hogy a lehetőséghez mérten nyissanak a közeljövőben építőanyag elárusítót, mert a dolgozó parasztságnak a tavaszra szüksége lenne erre. Szekeres Lajos helytelennek tartja a vezetőségnek azon intézkedését, hegy a vámkeresményt a daráló után elA gerjtni községi önkéntes tűzoltóság ku!hírcsoportja nagy sikerrel mutatta be községében a Fazekas Mihály színműve nyomán készült zenés népszínművet, a ..Ludas Matyi"-*. Kiválóan alakította Pesti József Döbrögit. a hatalmaskodó földesurat aki elrabolta a jobbágyfiú. ludjait és amikor az a kialkudott pénzt kérni meri, deresre huzatja és 25-öt veret rá fizetség fejében. Béda József Ludas Matyi alakítása is sikerült. A gerjeni tűzoltóság műsorával bebizonyította, hogy nemcsak a termelőmunkában, vagy tűzoltói vonalon állják meg helyüket, hanem tevékeny résztvevői a kulturális munkának is. Az előadásnak nagy sikere volt e község dolgozói körében. Három este kellett a darabot lejátszani és a terem mindhárom alkalommal zsúfo iásig megtelt nézőkkel. Jutalmul sok lelkes tapsot kaptak és eme lé a Tolnamegyei Főosztály Tűzrendészeit Osztály-parancsnokságának dicséretét, buzdítását további munkájukhoz. Meuje ént u Htjrtépíté* januári száma, mely közli: \ Központi Vezetőség határozata a be száiTKÚó-vezetőség választó taggy ü létek előkészítéséről, a párt vezetőségek és pártszervek újjávál asztásá- ró!, s a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa küldötteinek megválasztásóiról. Varga Gyula: A vezecőségválasztás előkészítése a te tenyei járásiban. Juhász Albert: Az EMAG dolgozó harcolnak a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat végrehajtásáért. Véghegyi György: A faiusi ifjúiá.’ vezetői a virágzó mezőgazdaságért a jómódú életért, című cikkeket, melyek mellest még számos más Ibatos cikket ’Vrt-p-'t c. folyóirat. Önbiráíatban, bírálatban nem volt hiány n Petőfi szombati taggyűlésén A Szekszárdi Petőfi az etmnlt szombaton délután, a megyei Tanács ebédlőjében ^tartotta taggyűlését. A tagok és^ érdeklődők teljesen megtöltötték oi ebédlőt s a megjelentek között ott láttuk Puska Pál elvtársat. a megyei Tanács elnökét, Czcber Árpád ehtár-at, a megyei Tanács elnok- heíyettefcét Vigh Dezső elvtársat, a megyei Tanács titkárát, Kabács János^ elvtársat, a városi Tanács elnökét, a Pi.tőfi sportolóit, a megyei, a járási, a városi tanács-apparátus dolgozóit és sokakat a takácsokon ki. vülélló szurkolókból Korsós Lajos, a Petőfi vezetőségi tagja nyitotta meg az ülést és tett javaslatot a napirendi pontokra vonatkozólag, majd ezt követőiem Kistakács József, a Petőfi elnöke tartott^ beszámolót a Petőfi elmúlt évi működéséről és az 19’4-es feladatokról. Mindjárt elöljáróban leszögezte, bogy ennek a taggyűlésnek negyedévenként meg kellett volna ismétlődnie az elmúlt év folyamán. majd a Petőfi s port egy esti 'et előtt állott és álló nehézségekről beszélt, fel- említve azt. hogy a Petőfi nem Örökölt sem egyesületet, sem sportlétesítményt és még ma js az a helyzet, hogy még^ Budapesten sincsen komoly sportlétesítménye a spoi tégy őrületnek. Majd a vezetőtér hibáinak taglalására tért át. Főhibaként azt jelölte meg. hogv a vezetőség mindent maga akart megoldunk elszakadt a tagságtól, melynek következtében ellaposodott a munka. A vezetőséget is szinte csak 2 tag jelentette. Az elmúlt évben mindössze 2 szakosztály működött a sportkör keretein belül. A lab- ilarúgó volt az egyik és a sakk a másik. Noha a tanácsappaiátu* keretein belül igen «ok röplabda zó volt. a röplaldasport lenézéséből fakadóan a röplabdnsznkosztály sem tudott meggyökerekedni, annak elidiere, hogy a most fclvc teremröplabd '«bajnokságon* a7 első csapat bejutott a döntőbe. A negyedik szakosztály, amelynek megalakulása már az 1954-re esik, a női kosáHnbl.i- szak osztály volt. Az egyes szakosztályodról « jelentés az alábbiakban srámolt be: Labda rúgószakosztály A beszámoló szerint — s valójában is — a c>apnt, moly az elmúlt esztendőben a megyei bajnokság újonca volt. komoly nép’ szerűségre tett szert. Annak ellenére, hogy az együttes az őszi fordulóban visszaesett, sok sikert aratott. A 26 mérkőzésből 12-őn született győzelem. 9 mérkőzés végződött döntetlenül.’ 5 pedig vereséggel. A vereségek között a legfájdalmasabb vereségként említette meg a tavaszi idény eleién a Dombóvári Postástól hazai pályán elszenvedett súlyos vereséget. A legértékesebb győzelmeként a Nagymányoki Bányász ellen elért 1:0-as győzelmet jelölte meg A sok döntetlen között volt értéke* és kevésbbé értékes döntetlenje az együttesnek. Az értékesek közé tartozik a Dózsa és Duna- földvár ellen elért 3:V illetve 0 0. ugyanakkor azonban kevésbbé értékesnek számít Bntaszék és Tamási ellen elért döntetlen eredmény. A csapat az elmúlt esztendőben lelkes, stílusos futballt játszó együttesnek mutatkozott a legtöbb esetben, azonlian ® csatársor összekovácsolása nem sikerült. Lnnék tudható be, hogv sok volt az egygólos győzelem, más mérkőzéseken pedig a csatárok nem tudták góllá érlelni mezoayfölé- nvtikrt. Az őszi visszaesés magyarázható a csapat egységének a megbomlásával é« azzal is. hogy egyes játékosok nem jártak rendszeresen edzésre. Elismerte a beszámoló. hogy a sikerekben komoly része van Zsilka edzőnek. Ugyanakkor azonban bejelentette az elnök azt hogy az idei még sikeresebb szereplés érdekében a sportkör új edzőt szerződtetett Ábrahám László, szegedi képesített labdarúgó-edző «zemélvében. A játékosok közül n beszámoló Simont emelte ki. de dicséretben részesítette Kárpáti. Korsós. Balogh. Baka Szentpnli é« Gál játékosokat is. A sakkszakosztály kitűnően szerepelt az elmúlt évben A városi csapatbajnokság mellé megnyerte a nv- gyei csapatl>ajnokságot is. \ megyei egyéni bajnokságokon Pál ást v 2. helyet ért el és a városi bajnokság. 14-es döntőjében 13 volt a Petőfi játékosok száma. Fzze! szembon annál szonio^úbb volt az. hogv a bajnokságot Bérezik, a Spartokusz versenyzője nyerte meg. méghozzá veretlenül ‘szólt ezután a beszámoló a C«ej>olí Va«a« VR T-es esopatának szekszárdi vendégjátékáról a teriibti bajnokaágok permen veiről majd n sportkör anvagi eredményeinek t'r- gyalúsá ra tért át. Bejelentette az elnök, hogy közel 60.000 Ft támogatóst kapott a sportkör az elmúlt esztendő folyamán. \z 1433, évi beszámoló után az elnök hz 1434. évi feladatokat jelö'fe meg. \ sportkör 1034-P« prograimnia a következő pontokban lenne összefoglalható: 1 A sportköri munka «zéles^bb alapokra való helverése. Fűnek kapcsán b szakosztály működtetése: Inbd. rúgó. atlétika, röplab-hi. sakk. női kosárlabda. torna. 2 Az ecv'k szekszárdi kö- zépi«koln pntronálásra történő igénylése. 3 Negyedévenként tageyő’ések tartása és ennek kapcsán a vezetőség és a tarság között u szorosabb kapcsolat kiépítése. A szakosztályok 1Ú34 évi eddigi munkájáról a beszámoló a következőket említette meg: A labdarúgók január első felében megkezdték előkészületeiket a t »materemben. \ játékosgórda mennvisé^ileg és minőségileg is javult és a tervszerű előkészületek révén jé szeri-p’ést vár a sportkör a labda rugót Tél F1őkészü,rtti mérkőzésként a Szegedi Petőfit és u Budapesti \ I..-< KIIKFHi SZERDA, FEBRUAR 3 ÜGYELETES GYÓGYSZER TAk ll/l. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP Balázs. — Í DO JÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerda estig: erősen felhős idő, többfelé havazás. Időnként, elsősorban dé'en élénk észaic-északkeleti szél. Hófúvás. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek szerdán reggel mínusz 12—mínusz 15, délben mínusz 6—mínusz 9 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható közép- hőmérséklet szerdán mínusz öt fok alatt lesz. szeretnék megnyerni. Sajnálattal állapította meg az elnök, hogy egyes játékotok, nem látogatják kellő szorgalommal az edzé~, seket. Ezek közé elsősorban Korsó* Dezső tariozik. A szakosztály vezetését Sándor C ábor, a közlekedési osttály vezetője vette át. A női kosárlabdasznkosztály résztve*z a Téli Kupában és a szakosztály lelkee árdája biztosíték arra nézve, hogy az e!~ ^vetkezendő időben érnek maid el figye* lemreméltó eredményeket is. Befejezésül arról beszélt az elnök, hogy a hivatal?ezeté« és a szakszervezet komoly támogatásban részesíti a sportkört. A hivatal vezetés részéről komoly erkölcsi támogatásban van része, a szakszervezet pedig éppen a napokban határozott úgy, hogy a jóléti keret 70 százalékát a Petőfi Sport Kör támogatására fordítják majd. Ilyen körülmények között annak a reményének adott kifejezést az elnök, hogy a Petőfi sportkör meg tu-4 majd í954-ben felelni a bizalomnak. A beszámoló felett szerfelett élénk vit®- indult meg, s a hozzászólásokat dióhéjban az elkövetkezendő napok során fogjuk majd ismertetni. A hozzászólásokra Kistakáce József elnök válaszol* és az elhangzott bírálatokat bizoJ nyo® mértekben visszautasította. A válaszadás után Tuska Pál, a megyei Tanács elnöke kért szót, aki helytelenítette a bírálat .,visszaverését“ és arra intette a vezetőséget, hogy ilyen körülmények között net» várhatja h vezetőség azt. hogy a tagság jóezónnékű kritikával segítee az elnökség munkáját. Ezután a tagság megadta a felmentést a régi elnökségnek, elhatározta, hogy Németh Zoltán a vezetőségben viselt tisztsége aló! felmentést kap. Ezen kívül az elnök javaslatára Klemm Györgyné és Máté Géza vezetőségi tagokat is felmentette eddigi tisztségük viselésétől és a régi megmaradt vezetőséget l Korsós Lajos. Kistakács Józsefi Tösmagi Gábor, Páva József) az alábbiakkal egészítették ki: Hauszknecht János, Kabács János, Borcsa Károly, Vancsa Sándor és Szarka Ferenc. ö/arka Ferenc megválasztásakor hiánvolta, hogv a vezetőségben nincsenek képviselve a tanucsapparátuson kívülálló szimpatizánsok. A taggyűlés erre úgy határozott, hogy a tisztújító közgyűlésen, amely egy hónap múlva kerül sorra, javallatot fog majd az elnökség tenni a tanácsok kívülálló Petőfi tagoknak is a vezetőségbe való beválasztására A taggyűlés befejezése ntán továbbra is esryiittinaiadt a taggvűlés és az ,,Tgy győztünk az olimpián“ című filmet tekintette meg A taggyűlés jó szolgálatot tett • sportkör ügyének. Akadt önbírálat is, de főképpen bírálatban nem volt hiány. Reméljük, hogy a kibővített vize tőségnek sikerül majd az eddigi hibákat kiküszöbölnie és ezáltal a sportkör erős alapköve lehet majd a megyeszékhely, de ezen keresztül az égései megye sportéletének. BONYHÁDI SPORTHÍREK Ökölvívás: bonyhádi Vasas—Pécsi Honvéd S:é Bonyhád, 400 néző. — Igen élénk érdeklődés nyilvánult meg a mérkőzés iránt, «mely hatalmas és jő színvonalú küzdelmeket hozott A, hazai versenyzők i^en komoly előkészületek után nagyszerűen felkészülve állottak szorftóba és értékes győzelmet arattak a nagv A zt felnőtt versenyzőkkel érkező Pécsi Honvéd ellen. Részletes eredmények: (előléllók a pécsi versenyzők): Solvmos—Ferencz I. Meglepetés a bonyhádi fiú győzelme az eddig sorozatos sikereket elért pécsi ökölvívó ellen. Ferencz a fi. menetben jól sikerült felütésekkel szerzett pontfölénvét végig megőrizte 0:2. Beneze—Oláh IIT. A jóképességű pécsi öklöző végig kezében tartotta a mérkőzés irányítását és megérdemelten győzött. Oláh HL nem nyújtotta a tőle megszokott formát. 2:2. Kovács—I,ászló döntetlen. Kováé« egy\pillanatig soói volt megfelelő ellenfele az Igen jó formában lévő bonyhádi versenyzőnek. Ennek ellenére a pontozók nagy meglepetésre döntetlent hoztak. 3:3. Szloviesák—Feiler mérkőzésen a kezdő bonyhádi versenyző nagyszerű harcban biztosan győz a naev rutinnal rendelkező ven- dégversenyző ellen. Feiler igeniebetseges öklöző, kiről még sokat fogunk majd hallani. ha edzője utasításait betartja és továbbra is szorgalmas lesz. 3:3 HÖgve - Oláh !. Az est legszebb mérkőzése. mely végiír óriási küzdelmet hozott. Hatalmas, de tiszta ütések váltogatták egy- má«t ^ 111. menetben Tlögvp a földre is kerül Kár. hogv mindkét versenyző kiütésre ment és így technikai tudásukat nem mutathatták be. Az eredménye igazságos döntetlen. 4 6. Riba—Oláh f Oláh 1. rossz taktikával versenyzett, a belharcof erőltette, ebben pedig ellenfele erősebb volt és megérdemelt vereséget szenvedett. 6:6 Galabies—Németh mérkőzésen. Német azonnal nagy erővel rohamozott és végigtámadta a menetet. A TT. menetben Galabíes megroggyant n bonyhádi versenyző egy nagverejű horgától, n küzdelmet feladta. S.6. Sajnálatos, hogy a pécsiek nem tudtak teljes létszámú csapattal kiállni, mivel né- hány versenyzője elfoglaltsága miatt nem jöhetett el. A Bonyhádi Vasa« ifjú gárdájának, de edzőjének Sándor Alajosnak érdemeit is még inkább növeli azon körülmény. hogv jóformán teljes ifjúsági gárdával állottak ki a felnőtt versenyzőkkel érkező pécsiek ellen Enge] László levelező. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszániS: 20-10, 20-11 Szekszárd, Széchenyi-utea 18 M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.063—38 Előfizetési díj: havi II.— forint. Buruuyjmegyei S/ikra Nyomda Pécs, Munkácsv Mihálv-utea 10 sz Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MELLES BEZSO. ■Me.*javult a le boád is Kisdoro?ón Fö dmíívesszijvetkezeti kozgyíi és Szakályban A sve.ká’.yi földmű vesszövetkezet vezetősége az elmúlt napokban beszámolt tagságának a szövetkezet 1953. évi működéséről. A tagsás örömmel állapította meg. hogv a sző vetkezet az 1953 as évben nyereséges volt, A közgyűlésen több mint 1600 forint értékű árut sorsollak ki a tagság között. Makkos Vendel dolgozó paraszt egy rádiót, Ba’askó János egy villanyvasalót. Kerekes Pál villa nvrezsót. Nvirati Pálné egy oár cipőt nyert. De ezeken kívül kisebb, nagyobb értékben még 45 csomagot sorsoltak ki.