Tolnai Napló, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1954-02-12 / 36. szám
4 !f A P E ö 1#54 FWMKTAR 1* Kanacsi állami gazdaság: Vállalások a III. pártkongresszus tiszteletére A kanacsi állami gazdaságban 1954 február 4-én tartottak a dolgozók termelési értekezletet, ahol megvitatták az új bérezési feltételeket és a III. pártkongresszus tiszteletére beinduló versen ymozga lom jelentőségét és feltételeit. A versenyvállalásokban a roham- brigád szerepét az állattenyésztés szerezte meg.Elsőnek a kanacsi állami gazdaság magyalosi farmján született meg a III. pártkongresszus tiszteletiére a felajánlás. Feil Ferenc, Horváth László és Rompos József takarmányotok tudatában annak. hogy a göbölyhizlalás a takar- mánvosok jó, vagy rossz munkájától is függ, ezért vállalták, hogy a takarmányt két nappal előbb biztosítják, minden felhasználható szálasta- karmányt és alomszalmát felhasznál nak, állandóan tisztán tartják a kaz- !«k környékét. A takarmányotok után a göböly- hizlalók tettek felajánlást. Balogh Ferenc. Porkoláb Ferenc és Braun Lajos vállaltál!, hogy a fejlett zoótechnika helyes alkalmazásával, a jó gondozással és a jelenlevő abrakmennyiség felhasználásával az eddigi súlygyarapodást 12 százalékkal növelik. A gyupa! üzemegység dolgozói is követték a magyalosi állattenyésztők példáját. F r a s t Ferenc tehenészeti brfgádvezető a beosztott brigád tagjaival megbeszélte a versenyszempontokat, vállalást tettek, hogy az istálló fejési átlagát egy literrel emelik. Ennek érdekében mint brigádvezető gondoskodik arról, hogy az istállóból a takarmány 36 órával előbb be legyen készítve. De a hozzá beosztott tehenészek között js megszervezi a párosversenyt. Szepesi József és Szabó András előkészítő üszőgondozók felajánlották, hogy pontos és jó munkával biztosítják azt, hogy a borjúknál születéstől kezdve az átadásig a napi másfélkilós súlygyarapodást érjenek el. A vállalások teljesítéséhez kérik, hogy a szakvona! biztosítsa a megfelelő fehérje és keményítő tartalmú, takarmányt. > A férfiak mellett a női! is bátran bekapcsolódnak a versenybe. Frast Ferencné növendékállat gondozó vállalta, hogy az eddig ridegen nevelt borjúknál napi 0.61 kilogramm súly- gyarapodással szemben 0.85 kilogramm súlygyarapodást ér el pontos etetéssel, itatással és tisztántartással. A vállalások teljesítésével egyidejűleg versenyre hívja Frast Ferenc tehenészeti brigádját belső és külső tisztaságra. Fries Mária tejház kezelő úgy készül a III. pártkongresszusra, hogy a tejkezelés terén mutatkozó hiányosságokat kiküszöböli, fokozza a tejtisztántartást. A tejzsirszázalék vizsgálatokat minden tehenésznél havonta egyszer végrehajtja. A tejkezelésnél megengedett 1 százalék csepegési veszteséget 0.5 százalékra csökkenti le, a tejelszámolást pedig a megszabott idő alatt átadja a farm vezetőnek. A kanacsi üzemegységben H o r- v á t h József, Schönecker József és P e t r i k József takarmányosok vállalták, hogy két nappal előbb behord ják a takarmányt és a kazlak környékét állandóan rendben tartják. Szabó István, Kálmán Lajos, Ivók János és Ivók Lajos növendékszarvasmarha gondozók megfogadták, hogy az eddigi súlygyarapodáshoz képest a fejlett módszerek alkalmazásával a pontos etetéssel, ápolással 10 százalékos súlygyarapodást érnek el. Az állattenyésztési dolgozók felajánlását segíti elő D o n á t h Anna felajánlása is, mint állatorvosi szak segéd vállalta, mindent elkövet, hogy az állatállományt a betegségtől megóvja. Az éltetéseknél állandóan jelen lesz és hibamentesen vezeti te. A juhállománynál a fellépő rüheségeket elfojtja és megóvja a tavaszi fürdetésig. A szükséges vitamin-oltásokat az állatokon folyamatosan végzi a legnagyobb pontossággal és ezzel segíti elő az állatok fejlődését és ezzel növeli a betegséggel szembeni ellenállóképességüket. A beinduló állattenyésztési tanfolyamo kon előadásokat tart az állategészségügyi ismeretekről, hogy a dolgozókkal együttesen elejét vegyék a különböző fertőző megbetegedéseknek. Cserenyecz István párttitkár Magyjeleutoüé^d kedvezmények a szerződéses ciikorrépatermeldknek A szerződéses cukorrépa átvételi ára a múlt évihez képest jelentősen emelkedett. 1954-ben a szerződéses cukorrépa átvételi ára 24.60 forint készpénz, vagy 15.30 forint és egy kilogramm cukor, vagy 6 forint és 2 kilogramm cukor lett a multévi 13 forint készpénz, vagy 12 forint és egy kilogramm cukor, vagy 6 forint és két kilogramm cukorral szemben. Ezenkívül az új árrendszer “mellett magasabb prémiumban is részesül a termelő. 1953-ban 115 mázsán felüli termésért 135 mázsáig 2 forintot kapott a termelő, 135 mázsától 165 mázsáig 4 forintot. 165 mázsán felül pedig 6 forintot kapott prémium formájában. Ezzel szemben 1954-ben már 100 mázsán felüli termés után 125 mázsáig 7.50 forintot kap mázsánként, 123—150 mázsáig 15 forintot, 150 mázsán felül pedig 25 forintot, azaz a készpénz alapár 200 százalékát kapja. Mit jelent ez a támogatás egy termelő terméseredménye alapján? Takács József szekszárdi termelő 1933-han egy kataszteri holdra átszámítva 248 mázsát szállított le cukorrépából. A leszállított cukorrépa után 496 kilogramm cukrot és 2280 forint készpénzt kapott. A készpénz- összegből 798 forintot tett ki a többlettermésért juttatott prémium. Ugyanezért a terméseredményért 1954-ben 496 kilogramm cukrot és 5,228 forintot kap a termelő, amelyből a többlettermésért juttatott prémium "740 forintot tesz ki. Ha forintértékben akarjuk kifejezni az 1954. évben várható jövedelmet (a cukor árát 10 forintos egységáron átszámítva), Takács József szekszárdi cukorrépatermelő jövedelme 1954- ben egy kataszteri hold után 10.188 forint. Természetesen ez csak egy része a kedvezményeknek. Ezenkívül kormányzatunk biztosítja még kamatmentesen a műtrágya, vetőmag, nö- vényvédőszerek s gépi munka igény- bevételét, valamint a szelet és szörp- lé kedvezményes vásárlási lehetőségét. A leszerződött terület teljes egészében mentesül a terménybeadás és 50 százalékban az állat- és tojásbeadási kötelezettség alól. Dolgozó parasztságunk nagyrésze tudja azt is, hogy Takács József szekszárdi dolgozó paraszt terméseredménye a megye területén nem elérhetetlen. Már az elmúlt évben is közel 1000 volt azoknak a termelőknek a száma, akik 200 mázsán felüli termést szállítottak le cukorrépából holdanként. Például Balogh Sándor, gerjeni dolgozó paraszt 272 mázsát termelt. Halász István, simontornyai dolgozó paraszt 332 mázsát termelt. Ladasovits MiJ hály simontornyai dolgozó paraszt 272 mázsát, Anton István szedresi dolgozó paraszt 251 mázsát szállított le holdanként. Az egyénileg dolgozó parasztjaink mellett termelőszövetkezeteink is szép cukorrépa termés- eredményt tudnak felmutatni. Például a madocsai Igazság tsz 235 mázsát, a dunakömlődi Szabadság tsz 230 mázsát termelt holdanként. Dolgozó parasztságunk zöme ma már kellőképpen értékelni tudja az új kormányprogramm jelentőségét és ezen belül a szerződéses cukorrépatermelés fontosságát. Nem véletlen, hogy nap, mint nap több az olyan dolgozó parasztoknak a száma, akik igyekeznek mielőbb a cukorrópaszer ződést megkötni, vagy korábban leszerződött területüket a tavaly szerződött terület nagyságára felemelni. SZÖKIK A MENYASSZONY Szovjet zenés film egy különös esküvő vidám bonyodalmairól és két fiatal szerelméről 'A történet több, mint egy évszázaddal ezelőtt játszódik le egy kis grúz városkában. Itt él Kote, a kedves, jókedvű, szegény diák. Kote halálosan belcsterez a bájos Keto. ha, egy dúsgazdag kereskedő lányába. Eltökélt szándéka, hogy á gyönyörű lányt feleségül veszi. A dblyfös kereskedő ' azonban nemhajlandó szépséges lányát egy szegény diákhoz feleségül adni. El. határozta, hogy a. lányát az idős Lev an herceghez adja, .4 hercegnek már csak a rangja van, mert már régen tönkrement és szívesen venné el # dúsgazdag kereskedő lányát. A fiatalok kézzel, lábbal hadakoznak a zsarnok apa kegyetlen terve ellen, de az akkori időkben nem volt könnyű egy apa tér. veit keresztülhúzni. Szerencséjükre megismer kedn e k Banuma házassághözvetitőnővtl- aki jószlvűcn a fiatalok segítségére siet. Bg-numa az esküvő napján ravasz csellel eltávolítja az apát a lids tói, majd idős, sánta, fogatlan sipitó- haugri vinkisasszonynak öltözik és így mutatkozik be Levan hercegnek., Keto-ktnt. Az öreg lmceg fel. háborodva távozik, úgy érzi, rútul llecsapták, mert neki fiatal és bájos teremtésről beszéllek. Mire az apa hazatér, a két fiatal már házasságot kötött és most már a konok apa is örömmel fogadja a Kote-t■ u boldog vöt. Leran herceg is belátja, hogy a fiatalok jobban illenek egy. máshoz. A film tele van humorral, vidámsággal. dallal, gyönyörű táncokkal és tréfás cselszövésekkel, amelyek ftliidíUk és megnevettetik a nézőt. A fűmet a szekszárdi Garay film színház február 12-től mutatja be. A Magyar Klasszikusok sorozat Aranyikiadásának ebben az utolsó kötetében Arany prózai írásai kapnak helyet: Tanulmányok, kisebb cikkek és bírálatok, levelek. Megtalálhatók benne Arany közismert nagy prózai tanulmányai, mint a Bánk bán tanulmány, a magyar ritmusról, az írói arcképek; de talál az olvasó olyan kevésbbé ismert műveket is, mint a Hebbei-bíráiat, A. A. Gromiko látogatási tett Otto Grotewohnal Berlin (MTI): A A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese kedden meglátogatta Otto Grotewohlt, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökéi és tájékoztatta őt a négyhatalmi értekezletnek a német kérdéssel kapcsolatban folytatott eddigi tanácskozásairól. A látogatáson és eszmecserén jelen volt Walter Ulbricht miniszterelnökhelyettes, dr. Lothar Bolz, külügyminiszter és V. Sz. Szemjonov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Német Demokratikus Köztársaságban. vagy a nyelvészeti cikkek. A levelezés magába foglalja a Petőfi-Aranv levélváltásnak csaknem minden Arany levelét és emellett még számtalan olyan írást közöl, melyek élesen megvilágítják Arany esztétikai politikai nézetéit és problémáit. Az egész kötet ebben az igen bő válogatásban mutatja be Aranynak legfontosabb megállapításait és véleményeit. EZT O LV ASSE K... > f Arany János: Válogatott müvei IV. — Tanulmányok — cikkek — levelek Megyei ifjúsági ökölvívóbajnokság és megyei középiskolás kosárlabdabajnokság a szombat-vasárnap sportműsorán Sporthírek Tolna megye Tanácsa Oktatási Osztálya szombat-vasárnap részint az ált. gimnázium, részint pedig a közgazdasági technikum tornatermében rendezi meg Tolna megye 19*4. évi középiskolás férfi és női kosár- lahdabajnokságát.^ A megye középiskolai körében szorgos készülődés folyik a megyei hegemóniát eldöntő versenyre. Úgy hisszük, hogy az indulók között találjuk majd a két szekszárdi, a két bonyhádi, a két dombóvári csapatot, valamint a paksiakat. A bajnokság nagy seregszemléje lesz a szépen fejlődő ifjúsági utánpótlásnak és különösen a szekszárdi rajtját várják a megyeszékhelyen nagy érdeklődéssel. Az a vélemény, hogy mind a férfi, mind pedig a női bajnokság ezúttal is Szekszárdon marad. * Ugyancsak szombat-vasárnap a Járási kultúroíthonban kerül majd megrendezésre a megyei ifjúsági ökölvívóbajnokság is, úgyhogy a szurkolóknak bőven alkalmuk lesz a válogatásra. A megyei ifjúaági ököl- vívóbajnokságnak is a bajnokság eldöntése mellett az a feladata, hogy seregszemléje hívja a megye legjobb ifjúsági ökölvívóit. A bajnoki versenyen a szekszárdi versenyzőkön kívül a dunaföldvári, a bonyhádi é» a dombóvári versenyzők indulását várják. A bajnoki verseny arra is igen alkalmasnak ígérkezik, hogy eldöntse, vájjon a felsorolt négy együttes közül melyik foglalkozik nagyobb eredménnyel az ifjúsásr nevelésével. A magunk részéről is mindkét eseményt élénk figyelemmel fogjuk kísérni és részletes beszámolót fogunk majd nyújtani olvasóinknak. ft A megyei középiskolás síbajnokság megrendezése után sor került az országos ]>ajnokság megrendezésére is. Tolna megye színeit Lackó László testnevelési tanár vezetésével két versenyző képviselte a rnátrá- ban megrendezett bajnoki Küzdelmeken. A szokatlan környezet, az ismeretlen és a tolnamegvei lankás dombokhoz szokott versenyzőinknek túl nehéz pálya szinte megoldhatatlan feladat elé állította azokat a versenyzőket, akiknek csak minden harmadik évben van vagy legalábbis volt az elmúlt időben alkalmuk a rendszeres »feddésre és így eredményt nem értek el. Ez ti sikertelenség azonban ne keserítse el Őket, hanem éppen ellenkezőleg még inkább szorgalma« munkára serkentsen s az idei év igen alkalmas arra. hogy tudásukat itt a megyében is csiszolhassák azoknak a tapasztalatoknak az alapján, amelyet a Mátrában szereztek. * A Szekszárd városi sakkbajnokságért az elmúlt vasárnap két mérkőzést játszottak a résztvevő csapatok. A Petőfi I. a Spartakusz I-e! került szembe a rangadó jellegű mérkőzésen, míg a Lendület a Spartakusz 11. csapatával mérkőzött. Az eddigi tapasztalat szerint a Spartakusz csapatai szolgáltatják a kellemes és kellemetlen meglepetéseket is az idei városi sakkcsapat-bajnokságokon. A tartalékos szövetkezeti csapat ezúttal ismét a várakozáson alul szerepelt és mindössze Párthírek Értesítjük a szekszárdi járás Párttörténet III. éves hallgatóit, hogy számukra a XII. fejezetből a Pártoktatás Házában február 15 én. hétfőn reggel 9 órai kezdettel konferenciát tartunk. Kérjük a hallgatókat, a konferencián pontosan jelenjenek meg. SZEKSZÁRDI JÁRÁSI PÁRTBIZOTTSÁG ágit. prop. osztály, * Értesítjük a Szekszárd város Párttörténet III. éves hallgatóit, hogy számukra a XII. fejezetből a Párt- oktatás Házában február 15-én. hétfőn reggel 9 órai kezdettel konferenciát tartunk. Kérjük a hallgatókat, a konferencián pontosan jelenjenek meg. SZEKSZÁRDI városi pártbizottság ágit. prop. osztály. Bóta tudóit győzelmeskedni Vanitsék felett, aki durva hibát követett el. A többi mérkőzésen a Petőfi versenyzői szerezték meg a győzelmet és így alakult ki a Petőfi 5:1 arányú fölényes győzelme. A másik találkozón azt vártuk, hogy a Spartakusz I et verő Lendület könnyen fog majd győzni Spartakusz II. ellen. Azonban nem így történt. A Spartakusz tartalékjai nagy lelkesedéssel veteiték magukat a küzdelembe éfc’ végeredményben 3$—2y* arányban győztesen hagyták el a mérkőzés színhelyét. Z két mérkőzéssel teljesen megváltozott « tabella állása és meglepetésre a Spartakus* II. került a második helyre. Ugyanakkor azonban a Petőfi előnye már teljesen be- hozhatatlannak látszik. A bajnokság állása a következő: 1. Petőfi I. 3 3-----------17:1 * 2 . Spartakusz II. 3-11 6:11 3 3. Lendület 2 1—1 6:6 2 4. Spartakusz I. 3 1 — 2 9:9 2 5. Kg. technikum 2 1—1 6:6 2 6. Petőfi il. 2—11 2^:8^ l 7. Ált. gimnázium 1------1 0:4 — N ői KOSÁRLABDA-CSAPAT ALAKUL KÖLESDEN Az 1953-as év a kölesdi sportkör életébe is változást hozott, amikor a labdarúgócsapat bekerült a minőségi járási bajnokságba. Bár nehézségek voltak, azonban a sportolók ezeket leküzdötték és sok esetbea kerékpáron utaztak el távoli ^községekbe, hogy a kisorsolt bajnoki mérkőzéseket lejátszók. A sportkör teljesen magára volt hagyatva mert a Köleseién lévő üzemek, vállalatok, közüietek a sportkör részére semmiféle támogatást nem nyújtottak. De a közüíeteken kívül a tanácstól sem kaptuk meg azt a támogatást, melyet joggal elvárhat egy falusi sportkör. Ezen a téren azonban már némi javulás mutatkozott, mível A községi tanács új vezetősége már komoly ígéretet tett, hogy ezévben több támogatást ad a kölesdi sportkörnek. A legsürgősebben szükségünk lenne, egy olyan helyiségre, ahol a sportolók össze tudnak jönni, mert tarthatatlan helyzet az, hogy a kölesdi Hiúság kénytelen a téli estéket egy fű tétlelt kocsmahelyiségben egyetlen biliárdasztaJ mellett eltölteni csak azért, mert nincs részére megfelelő helyiség, illetve ami megfelelő helyiség lenne, abba az Állatforgalmi Vállalat a takarmányát tartja. A tavaszi indulásra a meglévő labdarúgó szakosztályon kívül egy női kosárlabda csapat beindítását is tervbevettük, mivel Köles- den 1949-ben már volt egy jóképességekkeí rendelkező női kosárlabda csapat. Ameny- nyiben az ígéret támogatásokat megkapja a sportkör, úgy egész biztos a női Jeosár- labaacsapatunkkal még színesebbé, még érdekesebbé tehetnénk a megyei kosárlabdabajnokság küzdelmét. Pesti Lajos levelező. HÍREK H6GYÉSZRŐL A Hogy eszi Traktor sportkör vezetősége még január 10-én vezetőségválasztó gyűlést tartott. A gyűlésen szép számmal Jelentek meg a sportolók és a szurkolók A gyűlésen több felszólalás hangzott el, mely nagyjából mindazt tartalmazta, hogy az uj vezetőség olyan munkát végezzen, hogy a hőgyészi sportolók ezévben még jobb eredményeket tudjanak elérni és ennek révén Hőgyész községben igazi sportélet induljon ^Qjeg. A hőgyészi labdarúgócsapat kiváló edzővel rendelkezik és még erősítéseket várnak, tehát remény van arra, hogy a hőgyészi labdarúgócsapat meg tudja állni a helyét a megyei bajnokságban. A hőgyészi szurkolóknak le kell sarakul arról, hogy a labdarúgómérkőzéseket végignézik. azonban amikor a jegyárus megy feléjük, akkor odébbállnak. A másik, amiről le kell szokniok, hogy amikor a csapatnak nem megy, ne szidják a csapatot, illetve a játékosokat, hanem buzdítsák őket, és így sokkal több eredményt várhatnak majd a játékosoktól. A7 1952-es évben, amikor a hőgyészi labdarúgócsapat a megyei bajnokságban játszott. bizony elég gyengén szerepelt, ennek legfőbb oka az volt, hogy a csapatnak nem volt edzője, a játékosok nem jártak rendszeresen edzeni, sőt voltak olyanok, akik egyáltalán nem jártak edzésekre. Ezt a hibát a vezetőség azonnal felismerte és megmondotta a játékosoknak, hogy így nem tudnak helytállni. Ez később be is igazolódott. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a harmadik mérkőzésen, amikor a Szekszárdi Dózsával játszottak. 3 játékosuk lesérült, utánpótlás nem volt. és sokszor alig tudták összeszedni a 11 játékost, hogy' a mérkőzésre kiálljanak. Ezen kíván változz tatni most a Hőgyészi Traktor új vezetősége, amikor a megyei bajnokságban induló csapata mellett az ifjúsági csapat foglalkoztatására is nagy súlyt fektet, hogy így az utánpótlást biztosítsa. Emelkedik a küzsziftségleti cikkek ára Jugoszláviában Moszkva. A ,.Za szocijeliszticsku Jugoszláviju" írja: A jugoszláv vezetők két hónappal ■ze’őtt a választási előkészülteikké kapcsolatban határozatot hoztak a textiliák árának leszállítására. A jugoszláv sajtó természetesen szél- tőben-hosszában dicsérte és magasztalta a kormántmak ezt a lépését, amelynek célja szerintük a „dolgozók életszínvonalának emelése és a piac megszilárdítása". Mi történt azonban a valóságban? Az egész kampányból, amely a választási demagógia egyik eszköze volt, nem maradt semmi. Ugyanis — mint a tények bizonyítják — semmiféle árleszállítás nem történt, sem a textíliák, sem más közszükségleti cikkek terén. Ellenkezőleg: a „Vjesnik“ című zágrábi lap beismerése szerint, a textíliák ára az utóbbi néhány héten lényegesen magasabb volt, mint az említett határozat hozatalakor. Míg a gyermek- harisnyák ára az „árleszállítás1' előtt 91 dinár volt, ma 135 dinár. A flanel) ára 237 dinár volt, most 2S0 dinár. A klott ára 429 dinár volt. ma 500 dinár. Ezenkívül más közszükségleti cikkek, különösen az élelmiszerek ára is emelkedik. M O ZI Garay filmszínház. Február 12-tol í^-ig: SZÖKIK A MENYASSZONY. Vidám, zenó« szovjet fiira hét fiatal Szerelméről és egy esküvő bonyodalmairól. Kísérő műsora: Á mű korcsolyázás mesterei. Kezdések: vasár és ünnepnap: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. Hétköznap: fél 6 és fél 8 órakor. _ ' ' ' HÍREK FENTEK, FEBRUÁR 12 ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR: 11/1. sz. All. gyógyszertár Ní' NAP: Lidia. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás péntek estig: a hideg mérséklődik. Erősen felhős, párás, ködös idő. Elsősorban a Dunántúlon havazás, ónoseső, később havaseső. Mérsékelt délkeleti-déli szél. Várható hőmérsékleti értékek: pénteken reggel nyugaton mínusz 4- mínusz 7, a Duna-Tisza közén mínusz 7—mínusz 10, a Tiszántúlon mínusz 10—mínusz 13, délben nyugaton plusz 1—mínusz 2, keleten mínusz 2—mínusz 5 fok között. —• A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet pénteken a Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemp'én megyékben mínusz 5 fok alatt, máshol mínusz 1—mínusz 4 fok között. — A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete Területi Bizottsága értesíti a hozzátartozó dolgozókat, hogy munkajogi tanácsadást és felvilágosításokat mind«« hét hétfőjén 5 órától 7 óráig tartja, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházában, a II. emeleten. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonsává*« 20-10, 20-11 Szekszárd. Széchenyi-utca IS M. N. B. egyszámiaszám: 00.878.065—5» Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály-utca 10 sz. Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ.