Tolnai Napló, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-30 / 25. szám
1954 JANUAR 20 NAPLÓ n A tag- és tagjelölt felvételi munka harci feladat A tag- és tagjelöltfelvétel pártszer vezeteink egyik legfontosabb felaaa- ta. Éppen ezért nagy körültekintést igényel önnek a munkának végzése, hiszen szarosán összefügg a párt- szervezetek erősítésével, megszilárdí fásával. Ez biztosítja, hogy pártszer vezetőinkbe új és új erők, bekerülve még hatalmasabb eredményekre tudják mozgósítani tömegkapcsö- latuk jó kifejlesztésével a pártwn- kívüti dolgozó tömegeket/ is. Ezt. bizonyítja az alisónánai Világ- szabadság termelőszövetkezet példája is. A pártélet egyéb területein végzett pontos munka mellett a pártvezetőség itt a tag- és tagjelölt- felvételről sem feledkezett meg. — Igen helyesen szerves részének tekintik a pártmunkának, s foglalkoznak a tagjelöltekkel és a pártomkí- Vütí dolgozókkal. E segítség nyomán a legjobban dolgozó pártánk í- vüliek kerülnek be a párttagok soraiba, akik élenjárva fáradhatatlanul dolgoznak a termelőszövetkezet erősítésén, dolgozó társaik meggyőzésén, nevelésén. Fontos feladatának tartja a pártvezetőség, hogy a párttagság megtisztelő címére való előkészítésben jelentős szerepet töltsön be a politikai oktatás is. Bevonják őket a tanulásba, s a népne- vélőfnu ritkába. így megfelelően felkészítve válnak aztán a pártszervezet erősségeivé, a gazdasági munka motorjaivá. Nem ilyen a helyzet azonban a Dózsa termelőszövetkezetben, mintha legalábbis két különböző helységben lennének. Mintha ugyanezek a feltételek nem volnának itt is biztosítva. Hosszú idő óta a párt- szervezet élete ezen a területen nem fejlődött. Mintha nem lennének itt ts becsületes, jól dolgozó pártonkí- vüliek, akik a felvilágosító, nevelő- munkában is élénk részt vesznek, s méltón megérdemelnék e legnagyobb kitüntetést, hogy a párt tagjai legyenek. Itt az a hiba, hogy a párt- szervezet vezetősége nem sokat törődik ezzel az igen fontos feladattal, hiszen még taggyűléseket sem igen tartanak. Nem érzi, hogy a tag- és tagjelöltfelvételi munka nem egyszerűen a pántmunika egy része, hanem komoly harci feladat. Olyan harci feladat, amelynek sikerét fáradhatatlan, szívós, lelkiismeretes munkával lehet elérni. Az e körüli hibák, azonban fényt vetnek a más munka területén megmutatkozó hiányosságokra is. Nem megy például az oktatási munka sem. Természetes, hogy ennek hiányában nem lehet megfelelő nevelőmunkát végezni sem a kommunisták, sem a pár- tonkívüli dolgozók között sem. Ez volna pedig az egyik legfontosabb módszer arra, hogy a termelőszövetkezet legjobb pártonkívülá dolgozóit politikailag előkészítenék a legnagyobb kitüntetés méltó viselésére. Nagy feladatok állnak előttünk, olyan, mint a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormány- határozat sikeres megvalósítása. Éppen ennek sikere érdekében a legfontosabb feliadat az, hogy növeljük pártszervezeteink erejét, s megvalósításába a legszélesebb tömegeket vonjuk be. Ehhez nagy segítség a tag- és tagjelöltfelvételi munka rendszeres, tervszerű vitele. Nagyobb gonddal kell törődnünk a dolgozók nevelésével. A kommunistáikkal és pártonkívüU dolgozókkal való foglalkozás, tehát harci feladat, amely nem tűr semmilyen lazaságot, megköveteli, hogy ezen a téren körültekintő munkát végezzünk előtte is, utána is, gondosan foglalkozzunk a tagjelöltségre javasolt elvtársakkal. A most meginduló széleskörű versenymozgalom a III. pártikongresszus tiszteletére jó alkalom, hogy pártszervezeteink e lelkes munkával kitűnt legjobbákkai úgy foglalkozzanak, hogy azokkal számszerűleg is erősíthessék szervezetüket. Tervesnek a kessőhidegkuti Új Élet tss tagjai — Minden szem műtrágyát meg kell becsülnünk és a tartalékokat is fel kell kutatnunk, mert nagy szükség lesz rá a tavaszi fejtrágyázásnál — hangzik a beszélgetés a ke- szőhidegkuti Uj Élet Irodájában. — Bogos József elvtárs, a tsz elnöke beszélte meg a tagokkal a tennivalókat a talajerő fokozása érdekében. A szövetkezet tagsága mái eddig is komolyan nekifogott a határozat megvalósításának, nemtörőd ve a szeszélyes időjárással, hordták az istállótrégyát, silóznak az állat- állomány részére, növelni akarják a szarvasmarhaállomány hozamát. — Eddig is szép eredményt értek ei a tejtermelés terén. A határozat megjelenése előtt 4.6 liter volt az istállóátlaguk, azóta 6.1 literre növelték ezt. Bogos elvtárs elmondta, hogy a szaryasmarhaállománynál bevezették asz egyedi takarmányozást. Az- a tehén, mélynek naígyobb a termelőképessége, több abraktakarmányt kap. Erre pedig megvan a lehetőségük, hiszen tehenenként másfél. literrel fejnek már többet és fgv. több szabadtejet tudnak beadni a begyűjtőbe és több korpát is kapnak. Tervbevették, hogy év végéig az istállöátlagot 12 literre, a fejőstehenek számát pedig 29-ről 50- re növelik. A szarvasmarhaátlomány minőségi megjavítása érdekében úgy döntöttek, hogy a magyar-tarka szarvasmarhát, fogják tenyészteni, ez a Kapós mentén legjobban kifizetődik. Kiss István sertésgondozó pedig olyan sertések kitenyésztésére törekszik, melvek a legjobban megfelelnek a . szövetkezet helyi adottságának. A tavasz folyamán valamennyi őszi vetésüket, sőt még a tavasziakat is fej trágyával szórják meg. A rét és a legelő javítása érdekében úgy határoztak, hogy juhállományuk trágyáját használják fel fejtrágyának. Az idén már a múlt évinél sokkal több silót készítenek. Úgy határoztak, hogy a legelőt, s a réteket először megkaszálják, az itt nyert takarmányt besálózzák. Ez, nemcsak a szarvasmarháknak, de a juhoknak is jó takarmány lesz, A sertések részére is készítenek silótakarmányt. A tsz tagsága foglalkozott a halastó létesítésével is. Kérelmüket már be is adták az illetékes szervekhez. A Kapos menten igen jó lehetőségük van erre, sőt arra is, hogy a halastó mellett öntözéses gaz dálkodást végezzenek. A kertészet már 1952-ben is szép jövedelmet hozott a szövetkezetnek. Most ismét arról terveznek, hogy felélesztik kér tészetüket. Ha a halastavat megvalósítják, baromfitelepet építenek mellé. Libát és kacsát akarnak tartani, de emellett súlyt fektetnek a bronzpulyka tenyésztésére is. A baromfiállomány. létesítéséhez szükséges épületeket saját erejükből készítik el. A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat Orvosi Szakosztálya és a Tolnamegyei Tanács Kórházának Tudományos szakosztálya folyó évi február 2-án este 8 órakor a kórház kultúrtermében együttes orvosi szakirodalmi referáló ülést rendez, amelyre az érdeklődőket meghívja. 1. dr. Meskó Kálmán: Belgyógyász nagygyűlés (Budapest) témájának referálása: Sebészileg hozzáférhető A minisztertanács határozata nyomán elhatározták, hogy azokon a területeken, ahol eddig csak egyoldalú szántást tudtak végezni, tehát a hegyoldalakon, 45 holdat befásí- tanak, 35 holdat tölggyel ültetnek be, mert annak gyümölcsét nagyszerűen tudják értékesíteni sertés- hizlalásra, 10 holdon pedig gyümölcsöst létesítenek. A fásításra szükséges igénylésüket már beadták. Ezt a területet addig is hasznosítani fogják, míg a facsemeték megnőnek. A fák sorai közé burgonyát, étkezési borsót és egyéb terményeket vetnek, ezek megmunkálásával egyidőben a csemeték művelését is elvégzik. A későbbiek során pedig füvesítik a fák alját és ez nagyszerű legelőt nyújt a juhállomány részére. A teirvezgetés mellett nem feledkeznek meg a soronlévő' feladatokról sem. A legutóbbi közgyűlésen a női tagok vállalták, hogy a tavaszi vetőmagot időben előkészítik. A tavaszi árpa kivételével már ki is tisztították a vetőmagvakat, rövidesen megkezdik a burgonya válogatását is. szívbetegségek. Shock kérdései Nephroso-nephritis. 2. dr. Kovács Istyán: Occipitalis punctionál fellépő életveszélyes vérzések sebészeti gyógyítása. Isotop encephalometria.. Radioaetív isoto- pok felhasználása az agytumorok diagnosztikájában. 3. dr. Horváth Mária: Corticoviscero-dermalis kölcsönhatások- A szervezet reactioképességének szerepe és jelentősége a bőrbajok patho- genesisében. Tudományos előadás a szekszárdi kórházban Egy női brigád ... Még a múlt év decemberében történt az az elhatározás & Paksi Konzervgyárban, hogy alakítanak egy női brigádot. Az elhatározást a vá- eum-teremben valóra is váltották. Szabó Erzsébet vette kezébe a brigád megalakítását, s eredményes munkája nyomán meg is alakult a 11 főből álló női brigád. A brigád tagjai: Szabó Erzsébet brigádvezető, Eritz Teréz árubemérő, Bedöcs Rozália és Singer Mária anyagelőkészítők, Nyitrai Erzsébet vácumkezelő, Magyarfalvi Júlia, Dratbb Katalin, Braun Magdolna, Schuszter Katalin, Feil Teréz és Perszán Katalin vegyesíz kezelők. A 11-es női brigád először szilva- ízt gyártott exportra, tervüket 130 százalékra teljesítették. Megbeszélkezmek, munkájukkal, hogy messze maguk mögött hagyják többi dolgozótársaikat. Persze ez nem ment könnyen, mert először össze kellett szokni a brigádtagoknak, ezenkívül tervszerűen el kellett osztani a brigádtagok között a munkát. Ebben a munkában nagy és felelősségteljes feladatot vállalt magára Fritz Teréz árubemérő. Vállalta, hogy a munkát úgy szervezi meg, hogy a termelésnél akadály ne forduljon elő. Vállalását teljesítette, egy hónap leforgása alatt már szép eredményt tudott felmutatni. A brigád tagjai ösz- szedolgoztak, soha nem maradtak el tervte’-jesítésben. Ebben a munkában Fritz elvtársnőnék nagy segítségére voltak Nyitrai Erzsébet és Somogyi Józsefné váltókezelők, ügyeltek arra, hogy a legyártott konkellő szárazanyag tartalma, azaz a minősége. A női brigád terv-teljesítése példamutató, mert naponta 180—190 mázsa vegyesízt csomagolnák be és szállítanak el a raktárba- De ezzel az eredménnyel nem elégednek meg, most azért harcolnak, hogy mindennap többet termeljenek, mint eddig, s nem utolsó sorban javítani kívánják a legyártott áruk minőségét is. A brigád most lázasan készül a III. pártkongresszusra. Minden egyes brigádtag azon van, hogy minél nagyobb termelési százalékot érjenek el. A III. pártkongresszus tiszteletére felajánlásokat tettek. Egyöntetűen vállalták, hogy az eddigi termelési százalékot 115-ről. 130 százalékra emelik, a minőségi anyag»Községünk dolgozó paraszt Iáit lelkesíti e ragyogó programon“ Czank Henrik, bátaapíti tanácstag Levele Theigz Jakab, mórágyi tanácstaghoz Ha valamilyen értekezleten összekerülnek a bátaapáti és mórágyi tanács vezetői, valamint a dolgozó parasztok, ritkán kerülik el, hogy ne illessék egymást egy-két csipkelődő megjegyzéssel. E két község dolgozó parasztjai már évek óta versenyben végzik a mezőgazdasági munkákat. A bátaapáti dolgozó parasztok, — mint Czank Henrik élenjáró tanácstag mondja, — mindig le maradtak a versenyben. Véleménye szerint azért, mert a mórágyiak nem az elvégzett munka utón értékelték a versenyt, hanem igyekeztek a számokat mindig olyasféleképpen kerekíteni, hogy néhány százalékkal min dig előtte haladjanak Báteapáthjak. Persze a bátaapótikat ez szörnyein bosszantotta és bosszantja ma is. De nem adják fel a harcot, továbbra is kitartanak amellett, hogy Mórágy legyen a versenytársuk, s most az év elején igyekeznek a versenynek olyan alapot teremteni, hogy ebben az évben ne ismétlődjön meg, ami tavaly gyakran előfordult. Ezzel kapcsolatban Czank Henrik bátaapáti község egyik legjobb gazdája és tanácstagja a következő nyílt levelet írja Theisz Jakab mórágy élenjáró gazda, tanácstagnak: i,Kedves Gazdatársam! A mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban községünkben lépten- nyomon arról szerzik tudomást, hogy községünk dolgozó parasztjait lelkesíti e ragyogó programra, a magy ar föld felvirágoztatásának céWcMi- zései. Mi, a községben az elmúlt héten kibővített tanácsülést tartottunk, ahol az adottságok figyelembevételivel megszabtuk az elkövetkezendő idők feladó!'oft. Célkitűzésünk merész, de megvalósítható. A kenyér_ gabona termelésének fokozásánál azt tűztük ki célul, hogy a tavalyi 6 mázsás búzatermést átlagot ebben az évben 2 mázsával növeljük, tehát 8 mázsára. Nekem három évtizedes tapasztalatom van a gazdálkodásban. TJgy ismerem ezt a bátaapáti földeket, hogy nálamnál jobban senki sem ismeri. Meg vagyok győződve ar ról, hogy jó munkával', a tanács és a tanácstagok segítségével ezt a cél kitűzésünket meg tudjuk valósítani. Mi, tanácstagok úgy határoztunk, hogy mozgósítjuk gazdatársainkat a tavaszi fejtrágyázások előkészítésére. Gondolok itt arra, hogy minden gaz danák felhívjuk a figyelmét, kísérje figyelemmel őszi kalászosait, gondoskodjon arról, hogy a gyengébben fejlődő búzák fejtrágyázásáról megfelelő nitrogéntartalmú szerves, vagy istállótrágyát készítsen elő. A mi községünkben a dolgozó parasztok legtöbbje már kihordta trágyakészletét, mert most első és legfontosabb tennivalója a talaj termelő erejének pótlása. — Nálunk Bátaapátiban hiányosságok vannak a vetéstervek elkészítése körül. Nem tudom, más községekben ez hogy néz ki, de véleményem szerint már most el kellene kezdeni a vetéstervek lebontását. Ezt abból a szempontból látom szükségesnek hogy minden gazda gondoskodhasso n időben a szükséges vetőmagok beszerzéséről. Mi a tanáccsal és a tanácstagokkal már megbeszéltük, hogy az elkövetkezendő napokban k isgyüléseket tartunk, ahol mozgósítunk a vetőmagcserére, a dolgozó pa rasztok egymásközti megsegítésére. Nálunk is hasonlóan, mint Mórágyon, több olyan gazda van, akik újra kezdik a parasztéletet. E dolgozó parasztok megsegítésére mozgósítjuk a tanácstagokat, az élenjáró dolgozó parasztokat Tanácsülésen már több alkalommal beszélgettünk arról, hogy ebben az évben ismét párosversenyre hívjuk községieket. A versenyt azonban egész más alapon gondoljuk, mint a tavalyi volt. A feltételek megbeszélésére, a február 13-án meg tartandó tanácsülésre, meghívunk és rajtad kívül még egy-két élenjáró dolgozó paraszt tanácstagot is. Szeretnénk, ha tapasztalataitokkal elősegítenétek községünkben a tavaszi mezőgazdasági munkák jó elvégzését. Ezenkívül, hogy ezen a tanácsülésen közösen dolgozzunk ki versenyszempontokat és megválasszunk egy bizottságot, mely ebben az évben sokkal igazságosabban értékeli a versenyt a tavalyinál. Meg vagyunk róla győződve, hogy szívesen veszed e meghívásunkat. CZANK HENRIK tanácstag, Bátaapáti. A Tolnai Napló rejtvénypsllyázata megfejtőinek névsora A január 20-i megfejtések alapján az összetett pontverseny állása a következő: Hegyi Andrásné Dombóvár 3.1 pont, Szeder Gyula Simontornya 30 pont, Sashegyi Mária Szekszárd 30 pont, Bakó György Tolna 30 pont, dr. Komlósi Andor Szekszárd 29 pont, Takács Lajos Regszemcse 28 pont, Ettig Károly né Nagymányok 24 pont, Kócs Árpádné Dombóvár 24 pont, Kardos Attila Szekszárd 20 pont, Doszpod András Mözs 20 pont, Kovács Antal Szekszárd 20 pont, Bé~ várdi József Iziinény 20 pont, ifj. Tarkő József Tolna 20 pont, Popo- vits Teréz Tolna 20 pont, Mélin Márton Tolna 19 pont, Szabó Lász- lóné Bonyhád 19 pont, Balázs Lajos Bonyhád 19 pont, Tóth. Irén Szekszárd 19 pont, Keszthelyi Tamás Szekszárd 19 pont, Naszvetter Lajos Szekszárd 18 pont, ifj. Babits Pál Miskolc 16 pont, Schütt Henrik öcsény 10 pont, Ákos Margit Zomba 10 pont, Nyakas Zoltán Szekszárd 10 pont, Lehöcz János Fácánkert 10 pont, Balogh Jánosné Szekszárd 10 pont, Steiner Vilmos Mözs 10 pont, Hantos Józsefné Paks 10 pont, Sztupa Ferenc Nagydolog IC pofit, Kelés y Tibor Gyönk 9 pont, Sallai Sándor Decs 9 pont, Kuruez Attain é Kölesd 9 pont, Lantos Miklós Kis- mányok 9 pont, Kiss Lajos Dombóvár 9 pont, Nándori Veronka Duna- komlód 9 pont, Faggyas Istvánná Bonyhád 9 pont, Kincses Györgyéé Nagymányok 9 pont, Szabó I. Ágika Paks 9 pont, Kiss Imre Varsád 8 pont, Solymár Ottó Szekszárd 8 pont, Schmidt Istvánná Dombóvár 7 pont, Piszter Györgyné Pincehely 6 pont, Tőül Erzsébet Bátaszék 3 pont, Ecker László Dombóvár 3 print, Vörös Árpád Palánk 2 pont E héten jutáimat kapott: Alexits Tamás Dombóvár, Bakó Márta Szék szárd, Novák Istvánná Bátaszék. Nevezettek a további verseny során nulla ponttal indulnak. A január 20-i rejtvények helyes megfejtése: Keresztrejtvény, vízszintes 1: Zrínyi Miklós, vízszintes 17, Batsányi, vízszintes 41: Osszián, függőleges 2: Révai Miklós, függőleges 5: Iréné, függőleges 6: Magyart, függőleges 22: Balassa. A lóugrás rejtvény megfejtése — Falud! Ferenc. Magas tejhozam télen A Groznij-területi „Ordzsonikidze" kolhozban egész télen át jól tartják a jószágot. Van miből! 136 százalék ra teljesítették szálas- és nedvdús takarmánygyüjtési tervüket. Bőven kapnak az állatok gyök- és silótakarmányt. Jól is tejelnek a tehenek Decemberben magasabb volt a fe- lési átlag, mint novemberben. Anasz lékra teljesítette fejési tervét. Tizére két tehene közül a legjobbak decemberben naponta 26 liter tejet adtak a novemberi 13 literrel szemben. Az „Ordzsonikidze“ kolhoz állattenyésztő telepem önitatókait szereltek fel, gépekkel készítik elő a szálas-, lydvdús és erőtakarmányokat. Ezzel is javul az állatok takarmányozás j: w ri’ó«4ón4 nllnnrlÁn»