Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-22 / 299. szám
4 N Ä P E Ő 1<W3 n^C^TVTBBR Kg A tolnamegyei ökölvívás fejlődése 1953-ban (Folytatás) A DunaföVJvári Szpartakusz ökölvívó szakosztálya 1952 októberében alakult meg és már a bemutatkozása is jól sikerült, melyen a Sztálinvá- rosi Építők ellen állták meg a helyüket. Ezután resztvettek a megyei ifi bajnokságon, majd a Szpartakusz országos bajnokságán értek el szép eredményeket, ami után azonban a csapat nem működött sokáig, majd most a megyei csapatbajnokságon elindult az. hogy a jóképességű, nagy létszámmal rendelkező Duna- földvári Szpartakusz nem fejlődött kellőképpen. Szerintünk egy oka van, ezpedig az, hogy a megalakulás óta már a negyedik edzője van és ez természetesen rányomta a bélyegét a csapat munkájára. Ha ezt a hibájukat kijavítják és belátják, hogy az ökölvívás, nemcsak a főidő- szakra kcr'átozódik, hanem egész évi kemény munkára, akkor jövő évre egy komoly egyesülettel fog növekedni az ökölvívás tábora. A Smontomyai Vörös Löbogó egyesületében pedig azért nem volt fej.ődés, mert az ökölvívás mostoha- gyermek. nem kapta meg a vezetőségtől a támogatást. Ez még a felszerelés juttatásban is megnyilvánult mert nem egy dicséretes kép az egy ogyesü.etről, ha az ökölvívó csapatuk tagiai egymás lábáról húzzák ie a cipőt és nem is egyformába öltöztetik őket, mert még felszerelést sem biztosítanak részükre, pedig anyag ott is lenne. A Decsi Traktorban is folyt komoly nevelő munka és egypáir iger tehetséges versenyző került ki onnan is. Az egyesület labdarúgócsapatát iörö’ték a megyei bajnokságból és ugyanakkor az ökölvívó szakosztály P á r t h írek Értesítjük a politikai iskolák II. éves propagandista szeminárium vezetőit, hogy december hó 22-cn (ked den) délelőtt fél kilenc órakor a Pártoktatás Házában tartjuk a megyei előkészítőt, melyen az elvtársak pontosan jelenjenek meg. MB. agit. prop, osztálya. * Értesítjük a politikai gazdaságtan I. éves konferenciavezetőket, hogy részükre december 23-án. szerdán délelőtt 9 órakor a Pártoktatók Házában konferenciát tartunk. Pontos megjelenést kérünk. MDP megyei pártbizottság ágit. prop. osztály. munkáját is megszüntették. A Szekszárdi ’ Dózsa ökölvívó szakosztálya is sí ép eredményeket ért el. Jól szerepl ltek az országos Dózsa bajnokság 3 n is, és a területi Dózsa bajnokságát meg is nyerték. A beindított megyei csapatbajnokságon ped.g nagy fo ínnyel vezettek a baj nokság megszűréséig. A megyei válogatottba is tiSbb versenyzőt adtak. é3 minden leható alkalmat megragadtak arra. hagy versenyezhessenek. A Szekszátdi Dózsában is sok tehetséges versenyző van. így Török, Tatkács, Szarka £. és II, Kaszás, Varga. stfc.. akik szú mos versenyen állták meg helyüket», A szakosztály íej- 'óctésél-en komoly* érdeme van Laposa Dezső edzőnek és az ökölvívást is kedvelő Dózsa vezetőségének. Ha a fentieket összevetjük, megát- 'apíthatjuk, hogy a megyében minden lehetőség megvan arra, hogy a tovább-akban komoly fejlődés következzen és ehhez nem kell más, mint az, hogy a sportfloöri vezetők ezt a férfias, szép sporlavt is támogassák, sportkörükön beK'i!', úgy, mint a Dombóvári Lokorrvotív és a Szekszárdi Dózsa vezetősége. Szóljunk egypar szót a ját ékvezető gárdáról is. A társadalmi szövetség súlyos hibát követett el lSS'3-ban, hogy nem gondoskodott a bír? Re továbbképzésérő'. Mert mondjuk meg őszintén, hogy sok bosszúsára t okoztak bíróink a szurko’óknak is, meg a szakosztályok vezetőinek is. A jövő évben azt is ki kell küszöbölni, hogy elkerülhessünk olyan hibáikat, mint pékiául a Lász'ó—K ss mérkőzésen törtért, melyet Horváth és Kerti vezetett. illetve pontozott. Komlói C>/7 Szerelőipar! Vn’lnlat nlkal máz komlói telephellyel villanyszerelő, vízvezetékszerelő, fűtés szerelő, valamint a fűtés szerelésnél betnnjjott segédmnn. kasokat Szállást ingyen bocsátnnk dolgozóink rendelkezésére, munkaruhát, télen melegrnhát kapnak a .dolgozók, üzemi konyhánkon napi háromszori étkezést biztosítunk kedvezményesem, vidéki dot gozóink egyszeri utazását megtérítjük Naponta utazóknak 60 satízalékot téri- tünk Fizetés kollektív szerint Jelentkezés Komlón Berek-uleai Központunkban.--- „ — T OLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó; KIRALT LA<ZLO A szerkesztőséé es kiadóhivatal tetetonszaasai 20-10 20- ti Szekszárd. Széehentrt ni*a 18 M. N B egv-zámlaszám (to STS 06«—«8 Előfizetési díj: havi II.— forint. BaraDvainegvei Szikra Nycmda Pécs. Muokácsv Nlihaiv utca Itt- •*. Telefon: 20 27 A nyomdáért felel MFI.I ES REZSŐ Téli gépjavítás a sárpilisi gépállomáson A «árpilist gépállomás a téli gépjavítást már november hónapban megkezdte. A brigád novemberben két főjavítást és két folyó javítást végzett el. A tervben egy kombájn 8 tárcsa, 8 vetőgép. 5 kazglozó, két aratógép, két kuHivá.or. 12 cséplőgép és 6 erőgép kijavítása áll: kijavításuk határideje december 31. Tudja-e ezt teljesíteni a szerelő brigád? Erről beszéljen maga Fillér István elvtárs. a gépállomás főgépésze. — A cséplőgépjavításhoz már hoz- zákewdtün.k. 1Í? mikor a deszkázatrész javításához értünk, deszkahiány miatt abba kellett hagyni. A szekszárdi TÜZÉP-nél már jóval előbb megvolt rendelve az anyag de nem szád!itatták le Az erőgépek javítása folyamatos, d" ezen a téren is van hiányosság. Nem kapunk golyósess.p- ágyat. Ez nagvobb javítást igénylő gépeknél hátráltat bennünket. Úgy szerveztük meg a gépjavítást, hogy7 az egv>k műszak dolgozói a szerelést végzik, a gép felelős vezetője szemé’vesen megmutatja a hibákat és a szerelőb’ igáddal közösen javítják ki. majd a rmnőséei ellenőrző csoport a szeré5 brigádtól átveszi, s a feVös ve?°*őnek íegvzőkönvv sierint adja Ai. A szerelőbrigád felelőssége* vállal a javításért. A gépjavítás ideié alatt löbb alkatrészt kértünk már. ami fontos lett volna egyes séoék kijavításánál (például az indítófogantyút szabályozó alkatrészt. de még a mai napig sem kaptuk meg. A gépjavítás térén vannak kiváló munkát végzők. Ilyen például a kultivátor javító brigád, amelynek vezetője S a 11 a i Sándor elvlárs, vagy az erögepjavijo brigád, ahoi helyesen szervezi meg a munkát Szilt Péter, es az egész brigád lelkesen dolgozik. De sokkal nagyobb | eredményeket érhettünk volna el, ha nem történtek volna olyan hibák is. hogy 2—3 napra le kellett állítani az erőgépeket, mert az ÁFORT nem biztosí'.ott üzemanyagot. A gépállomás épít egy cséplőgépszerelő szánt. A munkásak meg is vannak hozzá, de az építőanyag nem érkezik meg Bátaszékrői. Ipari áram hiányában sokszor megáll hosszabb ideig a munka. Vannak a gépállomáson olyan dolgozók is. akik a munkafegyelmet lazítják, önkényesen szabad ságoltatjak magukat Ilyen például Huber János traktoros, vagy Kom- játhi József, akinek jó a traktora, és mégsem szánt. Ezek a traktorosok nagyban hátráltatják a munkák HIKK H KEDD, DECEMBER 22 ÜGYELETES GYOGYSZEB TAK 11/1. sz. Ali. gyógyszertár. NÉVNAI* Zénó — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás kedden estig: változó felhőzet, egy-két helyen, elsősorban a déli megyékben, kisebb havazás, ónos eső. Mérsékelt délkeleti- keleti szél. Az éjszakai lehűlés délen kissé gyengül, a nappali hőmérsék- et általában alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére kedden reggel délnyugaton mínusz 4—mínusz 7, másutt mínusz UF—mínusz 13, délben mínusz 1— plusz 2 fok között. — A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérsék let mínusz 1—mínusz 4 fok között. elvégzését. Erezhetnének nagyobb felelősséget a munkafegyelem betartása terén. Van sok j a ví tarts való a sárpilísi gépállomáson, de megvan a lehetőség a kijavításukra, csak a gépállomás igazgatóságának nagyobb támogatást kell nyújtani a felmerülő proto lámák elintézésében. Nem szabad figyelmen kívül hagyni olyan eseteket sem, hogy a szerelő brigádnak egy darab tisfetítórongya sincs és így kénytelenek ruhájukba törölni kezüket, vagy az alkatrészeket. Ezeket a hiányosságokat mér a termelési értekezleten felvetették, de még a mai napig sem lettek orvosolva. ÉRTESÍTJÜK a vásárló közönséget és a közületekct, valamint a vállalatokat, hogy megyénkben december 3í-én leltározás miatt telepeink zárva tartanak. Felhívjuk az érdekelteket. hogy vásárlásaikat a december 31-i zárvatartás figyelembevételével eszközöljék. Szekszárdi TÜZÉP VáUaíat. naatf ~ Harmadik Békekölcsön I. sorsolása Salgótarjánban 1953. december 27-én, vasárnap d. u. fél 4 órától. Kisorsolásra kerül' 187.850 darab nyeremény 59.6 millió forint összegben. A sorsolás nyilvános! !RAésEKSZER