Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-20 / 298. szám

NAPLÓ W!B DTCiMIW« M \<ör^y>taMcs ^(mmn&nißi készítsünk babakelengyet „ASSZONYOK! NE KÉSŐN!" Képünkön megtalálható több olyan bébi holmi, amit minden kismama könnyen elkészíthet régi, kihí­zott, vagy felsőrésze kopott fehérneműiből. Lehetőleg egyszerű, könnyen kezelhető holmikat mutatunk be, amit egy-két napi szabadságuk alatt el is tudnak ké­szíteni. Valamennyi megvarrható, régi, fejtett anyag­ból egyszerű alakítással. Ha régi anyagunk az állás­ban, vagy a használatban megsárgulit, fessük be hal­ványkékre Vagy rózsaszínűre. De tisztán tartani ezeket is éppen olyan mértékben kell, mint a fehéreket. Ügyel­jünk a babaholmira, mert az első gyermek után is szük­ség lehet rá. A napokban rákszűrő vizsgálaton voltam közsé­günk egészségházában, ahol míg várakoztam, feltűnt a faliújságon egy brossura töredék, amely így kezdődik: „Asszonyok! Ne későn!“ Megkapott ez a pár szó és arra késztet, hogy tollat ragadjak, felhívjam asszonytársaim figyelmét a vizsgálat jelentőségére, amellyel meg lehet előzni a rettegett betegséget, a kezdetű stádiumban , lévő bajt pedig- gyógyítani lehet. —• Kormányunk sok — a dolgozók érdékelt szol­gáló — intézkedése között igen fontos a rákszűrövizs- gálat kötelezővé, tétele. Az asszonyok egészségi állapo­tának rendszeres ellenőrzéséről kormányunk már évek óta' szervezett formában gondoskodik, az újabb hatá­rozatok pedig még nagyobb gondot fordítanak a rák­betegség gyógyítására, illetve megelőzésére. Ezt a célt szó'gáttá a múlt héten Nagvmányokon megtartott rák­szűrő vizsgálat is, amelyet dr. Resch Béla nőgyógyász- szakorvos az egészségházban tartott. Ez alkalommal kicsinek bizonyult egészségházunk várószobája, ahol idősebb, fiatalabb asszonyok várakoztak szívszorongva a vizsgálatra. Az egyszerű fa’usi dolgozókban már a rákbetegség puszta említése is félelmet kelt. Községünk asszonyai előtt már nem ismereten ez a betegség, a községi orvos és védőnő előadásaiból pedig azt is tud­ják, hogy időben gyógyítható. Huszka Lászlómé egészségügy! védőnő kiváló szer­vezőmunkájának eredménye volt, hogy az asszonyok olyan szép számmal jelentek meg a vizsgálaton, igén sok és mélyreható felvilágosító munkára Van azonban még szükség, hogy ne legyen az asszonyok között olyan aki idegenkedve, bizalmatlanul fogadja a vizsgálatot. Még kell győzni a vonakodókat, a szégyenlőseket a vizsgálat jelentőségéről, hogy minden asszony tartozik ezzel családjának és egész társadalmunknak. Vegyék igénybe asszonytársaim minél többen a teljesen" díj­talan szakorvosi rendeléssel megszervezett szűrővizs­gálatot, Étiig Károlyné Készítsünk olcsó uzsonna-kenyeret 10 dkg reszelt sajthoz tegyünk 5 dkg margarint, kevés tormát reszelünk hozzá, majd pirospapriká­val jól elkeverjük. * Bármilyen kis húsmana- dékcit, 5 dkg szalonnát, egy főtt tojást apróra da­rálunk, egy kis fej apró­ra vágott vöröshagymát zsírban megpárolunk, egy kissé borssal, vagy mustár ral tetszés szerint ízesít­hetünk. * 10 dkg májat és két to­jást megfőzünk, majd ap­róra daráljuk! kevés vaj és mustár hozzáadása után habosra keverjük. * Levesben főtt zöldséget egy kis főtt házi sonkát, vagy húst, egy főtt tojást kétszer átdarálunk, kevés vajjal és mustárral elke­verjük. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Vízszintes: 1. Az ötéves terv során épült Szekszárdan. 11. Híres szovjet énekesnő. 12. Tagadószó. 13 Suttog. 14. A búzakalász csinálja a népdal szerint, természetesen nem decem­berben. 17. Föléje. 18. Nemes Lajos 19. Itt új kórház Létesült az idén. 23 Vágószerszám. 24. Pincsikutyája. 25. A fán vannak. 27. Régi nép, királyu­kat állítólag a Tiszába temették el. 29. ÉGL. 31. Tagadószó. 32. Rag, — be párja. 33. Monda. 35. Rag. 36. Sándor Mátyás. 37. Nem tér vissza. 39. Végtelen sok van. 41. A rádióban gyakran hallani. 42. 365 napja van. 44. Trombitahang. 45. Kende Norbert. 46. Tolnamegyei falu, híres népi együttese van. 51. 'Kés mássalhang­zói. 52.'YC. 53. Ház része, ide állunk esőben. 54. Híres költő, Szekszárd szülötte. Függőleges: 1. Tolnamegyei Kos- suth-díjas tsz-e!nök. 2. Valóban rit­ka férfinév. 3. Azonos a vízszintes 13-al. 4. Zolnai Henrik. 5. Háziállat. 6. Az öreg. 7. Nem kövér. 8. Fém. 9. Nem vesz részt a vitában. 10. Bérei Mihály. 15. Imre magánhangzói. 16. Kehida mássalhangzói. 19. Kenyeret süt 20. Kötőszó. 21. Elhamvad. 22. Híres magyar építész. 23. Kamra egyik fele. 26. Erdő Szekszárd mel­lett, az egyik új magyar film felvé­teleit is itt készítették. 27. A Duná­ban sok van. 28. NR. 30. Tolnamegye egyik járása, a század elején itt tört ki az aratósztrájk. 32 Bánat. 34. Va­lahogy csak megvan. 35. Régi közle­kedési eszköz a Dunán, 37. A nép ajkán sok ilyen él. 38. A jő színész jutalma. 40. Zárad Tibor. 43. A tolna- megyei tanács vb. titkára, 47. Cipész- szerszám. 48. Rag, -ra párja. 49. Zitá­mat. 50. SA. Beküldendő a vízszintes 1, 19, 46. és függőleges 1. Megfejtése 5 pont. Beküldési határidő: december Betűrejtvények: D DUC DÚC VÉR Megfejtése 2—2 pont. Legutóbbi J rejtvényeink helyes megfejtése: Keresztrejtvény: Találkozzanak aa őt nagyhatalom képviselői. Betűrejtvény dk: Ellenpont, eper­fa, hon. V • A hetedik klasszikus: Gorkij. * Közöljük olvasóinkkal, hogy a rejt­vények megfejtésével kapcsolatos pontverseny állását szerdai számunk­ban közöljük. Klári: De .«gr«» MetVIk uok i «elyem­gyári napközitek I Pistike t Lehetünk U I Most kapttmk 50 új ruhát a viUolalióL ÖU6t»«i«kxt,T ■ Jriv , mlaltzUrlumb». H- h T ^ “JftolUa. **** ' fc,paí; Tolnftl N»pM Mir megint nem !«« m*i és » 5 * '1M e 1 e t?kc. D« Inul «»Split • • • N» «o»! mir meglelik, PP*n WícÍím,, ««ni. Kft «lelt felébredt ateaill- At álom lassan A £fs!oglás!d! elfáradt ember ábrándja Mennyivel többen lennének a ku!<nr- oithonban, ha alkalmi autóbusz SZÚUU tana ki minket. (De az autóbusz Oh... üresen áU a

Next

/
Oldalképek
Tartalom