Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-19 / 297. szám
2 1953 DECEMBER 1» NAPLÓ Churchill beszéde az angol alsőház külpolitikai vitájában Ho S MIÉ (elhívása a vietnami ellenállási hájerú megindulásának 7. évlordu.ója alkalmánál Londoj, (MTI): Church iE. angol ttynisatepsLnök csütörtökön délután az angol alsóházban beszámolt a ber- mú dai értekezletről. Churchill! elmondta.- hogy ..hosszú és titkos“ . megbeszélést folytatott Eisenhower elstiökkisü. Hozzáfűzte: azért hang,súlyozza a „titkos-“ szót, mért a bermudai nyilatkozat .,nem tar lalm az<za feltétlenül mindazt, amiről szó volt.“ (Ease; kapcsolatiban Churchill u-taiH arra, hogv a jövőben le igyekeznek rhajd tévoiltartani a s-ájtót a nemaeIközá értekezletektől.) Churchill beszédéből kitűnt, hogy az. „európai védelmi közösség“-gei kapcsolatban az amerikaiakkal együtt a Bermudákon is erős nyomást gyakorolt a franciákra. Mint mondta, a Bermudákon „köteSssségémek tartotta Franciaországot figyelmeztetni arra a komoly helyzetre, amely felmerülhet, ha Franciaország nem ratifikálja a szerződést.“ Dulles amerikai külügyminiszternek a ratifikálást sürgető ismeretes fenyegetőhangú nyilatkozatéval kapcsolatban Churchill hangsúlyozta, hogy Dultes aiat mondta, amit 6 (Churchill) gondolt, Churchill ezután kijehntette, hogy „a másik me,g" oldás“ — egy szétesebbkörű atlanti szervezet Nyugat-Németország bevonásával, amelyet arra az esetre javasolt, ha Franciaország nem ratifikálja az európai védettná közösségi tsarzödést, — „valószínűleg igen sok nehézséggel járna, esetleges végzetes nehézségiekkel.“ Churchill Nyugat-Németország új- rtílellegyverzésének híveként hangoztatta, hogy „Németországnak katonai téren hozzá kell járulnin Európa védelmének biztosításához.“ A német kérdéssel kapcsolatban összehívandó berlikn értekezlettel ösiz- szefüggésben ai. angol minásaterelnök kijelentette.: a bermudai értekezleten hangsúlyozta, hogv >>a Szovjetuniónak jogában álll bizfositékokat kérni támadás ellen mindazok után, amiket Hitler miatt szenvedett“ Churchill a továbbiakban beszámolt a Trieszttel és Egyiptommal kapcsolatos megbeszélésekről, Egyi.p" t-omról szóív,, Churchill kijelenitet/te. hogy nyíltan megmondotta Bermudán: „Semmi kilátás az angol álláspont- megváltoztatására a Szuezi csatorna kérdésében“. Hozzáfűzte, hogy az angolokat ebbstn a kérdésiben „ieg. jobb barátaik nyomása sem fogja befolyásolni.“ Iemereites. hogy a bermudai külön" értekezletről kiadott aáróközleimény- nom tett említést a távalkeleój kérdésekkel kapcsolatban felmerült ellentétekről, Churchill most beszámolójában beismerte hogy a Bermudákon, — mint mondotta, — „eszmecsere folyt a távolkeleti kérdésekről, beleértve a nyugati hatalmak politikájának különbözőségét.“ Megbeszélitek a Kínával való kereskedelem, a Kínai Népköztársaság kormányának elftsm-e" rése, valamint Kína E^ISZ-tageaga kérdését i*s. Megbeszélték továbbá a koreai kérdést, sőt — tette hozzá Churchill — ,,az olyan kélletnetten egyéniségeket is, mint Li Szán Man és Csan-g Kaíi-Sek.“ Churchill igyekezett növelni annak a beszédnek jelentőségét, amelyet Eisenhower az atomerő kérdéséről az Egyesült Nemzetek Szervezetében mondott. Szerinte az a beszéd „lehetőségiét biztosíthat arra, hogy érinit- teaziésíbe lépjenek az orsz-oklkal a feg- miacpa»aibb síkon.“ Churchill beszéde uitán AtŰee, a munkáspárti ellenzék vezetője nyi" tóttá meg a vitát. Kijelentette, hogy a minisaterelnök olyan, minit „télapó ajándékok nélkül.“ Aiitöee kijelentette, hogv „az európai védelmi közösségre nincs feltétlenül szükség.“ A továbbiakban kifejezte reményét, hogy a berlini értekezleten ..előrehaladást“ érmek majd él. „A nyugatiaknak nem szabad azzal a szándékkal Berlinibe utazniok — fűzte hozzá, — hogy igazságtalanságot kövessenek el -a oroszokkal szemben.“ Attűee a továbbiakban támogatta a koreai politikai értekezlet elezalbotálására íré* nyúló amririkai politikát. Eden angol külügyminiszter f élszó- 'jalláséban megi-rm-étélte Church:® beszámolójának főbb pontjait. Rámutatott arra, hogy F r-amdaor szagnak .,határozott és végleges döntést kel1 hoznia, az európai védelmi közösségnek meg kell valósulnia.“ Ugyanakkor Eden „megtértöbb“ húrokat is megpendített: azt mondta, hogy Ang* lia -a franciák-kívántia „további biztosítékok megadását mérlegeli.“ A berlini négyhatalmi értekezfettel kapcsolatba® Edén is hangsúlyozta, hogv Oroszországnak valóban joga van biztonsági garanciákra.“ Peking (Uj Kína): A Vietnami Tájékoztató Iroda közli, hogy Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke Vietnam ellenállási háborúja kezdete 7. évfordulójának küszöbén felhívást intézett a vietnami néphez és csapatokhoz. Népünk hősi ellenállási háborúja ragyogó sikereket arat katonai, politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt — mondja többek közöd! a felhívás. — Súlyos csapásokat mértünk az ellenségre és súlyos veszteségeket okoztunk az ellenségnek. Az elmúlt hét esztendő alatt több, mint 320 • ezer ellenséges katonát semmisítettünk meg és elértük, hogy az ellenségnek katonahiánya van. Az elmúlt hat esztendő alatt az ellenség háromezer milliárd frankot veszített. Gazdasági élete és pénzügyei e nagy kiadások miatt kimerültek; további amerikai segítséget kénytelen kérni, így tehát egyre inkább az Egyesült Államok igájába kényszerül. Ezek a tények az ellenség fokozódó gyengeségét és a mi növekvő erőinket bizonyítják. Minthogy háborúnk igazságos háború, támogatja azt a francia -pép, támogatják a Franciaország urálin:i alatt álló népek és az egész világ bébeszerető népei, amelyek egyre nagyobb erővel harcolnak a (ránciák agresszív vietnami háború ja /ellen. Ellenállási háborúnkat népünk növekvő egységével, a francia nép és a világ békeszerető népeinek fokozódó támogatásával biztosan győzelemre visszük. . í, Ho Si Minh hangsúlyozza: minthogy a francia gyarmatosítók folyatják agresszív háborújukat, a vietnami nép eltökélte, hogy még keményebb csapásokat mér rájuk, még több ellenséges katonát semmisít meg és kiharcolja a végső győzelmet. De, ha a francia kormány tárgyalások útján fegyverszünetet kíván elérni Vietnamban és békés eszközökkel kívánja megoldani a vietnami kérdést, akkor a Vietnami Demokratikus Köztársaság pépe és kormánya kész tárgyalni a francia kormánnyal. A nialáifiildi nemzeti felszabadító had mrösr hadműveletei a brit gyarmatosítók ellen Külföldi liirek BERLIN Nyugatnémetorszá-ji Iapjelentések szerint egy stuttgarti könyvkiadóvállalat a közeljövőben megjelenteti Ribbentrop volt náci külügyminiszter, a Nümbergben halálra Ítélt és kivégzett háborús főbűnös emlékiratait. A kiadásra kerülő könyv kéziratát állítólag Ribbentrop börtöncellájában találták. Ribbentrop emlékiratainak kiadása csupán egyik mozzanata annak a széleskörű propaganda-akciónak, amelyet az Adenauer-klikk a náci háborús bűnösök „rehabilitálása“ érdekében folytat Nyugat-Németország ban. MOSZKVA December 16-án Moszkvában a III. Szakszervezeti Világkongresszus ered ményeivel foglalkozó aktívaértekezletet tartottak. A vendégek között Louis Saillant, « Szakszervezeti Világszövetség főtitkára és Henri Jourdain, a Szakszervezeti Világszövetség titkára is megjelent. A III. Szakszervezeti Világkongresszus eredményeiről N. M. Sver- qynk, a kongresszuson résztvevő szovjet küldöttség vezetője, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsának elnöke tartott beszámolót. Az egybegyűltek nagy lelkesedéssel fogadták beszámolóját. , A gyűlésen lelkes tapsvihar közepette felszólalt Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára is. A moszkvai szakszervezeti aktívaértekezlet egységesen határozatot fogadott el, hogy- lelkesen helyesli a ITT. Szakszervezeti Világ,kongresz- sfcus munkáját. BECS A „Die Tat“ című svájci lap bírálja az amerikaiaknak az éterben űzött önkényeskedését. A cikk elmondj», hogy az amerikaiak Dél- Németországban igen erős rádióállomást építettek prqpagandacélokból és ez az állomás nagyon zavarja a svájci rádióvételt., Az amerikaiaknak az európai éterben tanúsított magatartása — írja a lap — az utóbb-' években felháborodást keltett. Az amerikaiak megszegik a kopenhágai értekezlet határozatait cs ott építenek rádióállomásokat, ahol jónak látják. Az erősebb mindig sarokba szoríthatja a gyengébbet." Befejezésül a „Die Tat" panaszkodik, hogy „teljesen eredménytelenek maradtak Svájc tiltakozásai az amerikaiak által okozott rádióvételi za varok ellen“. PARIS ' Montpellierben (Herault megye) a diákok és professzoraik csütörtökön sztrájkba léptek, hogy tiltakozzanak a párisi diákok ellen intézett brutális .rendőrtámadás ellen, HELSINKI . I. G. Kabanov, a Szovjetunió külkereskedelmi minisztere, aki a finn kormány meghívására Finnországban résztvett a Szovjetunió számára épített jéglörőbajó vízrebocsátásá- nak ünnepségén, december J7-én hazautazott a, Szovjetunióba. Vele együtt utazlak baza V. M. Ptasnyi- bov, a Szovjetunió, tengeri és folyami flottaügy! miniszterhelyettese, N. I. Cseklik és M. K. Artyemjev, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszté- Hnmának felelős munkatársai. A Francia Kommunista Párt közleménye az elnökválasztás második fordulója után Páris (MTI) A francia elnökválasztás második fordulójában a kommunista csoport képviselői, miután a szavazás első fordulója, után ülést tartottak — Marcel Edmond N(regeimre adták szavazatukat. A szavazás második fordulója után a kommunába csoport közlemény| adott kü A közlemény a többi között így hangzik: „A nemzetgyűlés és a köztársasági tanács kommunista csoportja, miután a szavazás első fordulójában Marcel Cachinre szavazott, elhatározta, hogy a második fordulóban szavazatait Marcel Edmond Naegelen, a Szocialista Párt jelöltje mellett ad ja le, aki az „európai védelmi közösség‘‘ ellen foglalt állást. A ltommunisták ezzel a szavazással akarják hangsúlyozni Páris (MTI): Mind újabb hírek érkeznek arról, hogy a francia munkások az ország különböző részein síkraszállnak a vietnami béke megkötése mellett. A Nord- és Pás de Calais-megyei bányászok a CGT és CFTC által rendezett gyűlésen majdnem teljes egységben a vietnami béke megkötése mellett álltak ki. A párisi „Championnet" műhelyek dolgozóinak 89 százaléka aláírta azt a folyamodványt, amelyben a azt a szilárd elhatározásukat, hogy mindent megtesznek azon francia fér. fiák és nők egységének megvalósítására, akik meg altar jak menteni hazájuk függetlenségét és meg akarják akadályozni a revansiszta Wehrmacht nak az európai hadsereg lepte alatt történő létrehozását. A kommunisták ezzel a szavazással kifejezésre juttatják: minden enzjükkel azért harcolnak, hogy diadalra juttassák rt szocialista dolgozókkal váló akció- egység politikáját annak érdekében, hogy megakadályozzák a bonni és párisi szerződések ratifikálását, harcot indítsanak az indokíniai békéért, harcoljanak a dolgozók követeléseinek teljesítéséért, szociális vívmányaik megvédéséért és a világi oktatásért!' munkások a vietnami háború befejezését és a Ho Si Minh-hel való tárgyalást követelik. Boulogne-Billamcourt-ban a Renault Művek központi szerelőműhelyének békebizottsága felhívást intézett a dolgozókhoz a vietnami háború befejezése és fegyverszünet megkötése érdekétien, amelyhez a szocialista, kommunista, keresztény munkásoknak és az indokínai - hábo-. rú volt harcosainak mintegy 94 százaléka csatlakozott. Peking (Uj Kína): A malájföidi nemzeti felszabadító hadsereg a szeptember—novemberi időszakban fokozta hadműveleteit a brit gyarmatosítók ellen — közli egy szingapúri jelentés. A jelentés nem teljes adaAdenauer és Ollenhauer megbeszélése a négyhatalmi értekezlet előestéjén Bonn (ADN): Adenauer csütörtökön este megbeszélést folytatott Erich Ollenhauerrel, a Német Szociáldemokrata Párt elnökével és Herbent Wehnerrel, a párt vezetőségi tagjával. Ollenhauer — a DPA jelentése szerint — előző nap kérte i bonni kormányfőt, hogy tartsanak megbeszélést a küszöbönálló négyhatalmi értekezlet „előkészületeiről". Adenauer á kérést azonnal teljesítette. Ausztrália Kommunista Pártjának választási sikere Sidney (TASZSZ): Jelentések köz- lik, hogy T. Wright, kommunista jelöltet a Sidney! városi tanács tagjává választották. Maxwellt, a Kommunista Part másik jelöltjét szintén megválasztották a sidneyi városi tanács tagjává. Uj Dél-Wales államban hal kommunista jelöltet választottak városi tanácstaggá. Luxemburg lemond! a koreai értekezleten való részvételről Phenjan (TASZSZ): Amint Phen- janban ismeretessé vált, Luxemburg kormánya elhatározta, hogy : nem vesz részt a küszöbönálló kancái- értekezleten és nem. vesz részt semmiféle, hadműveletben Koreában, ha azok feiújukiánaik. A vietnami béke megkötéséért rendezett akeióhét újabb hírei MISTER C/REEQ ÉS A MŰVÉSZET L' mi na öltözőjében ült, , Arcát. épp olyan pirosra festette az izgatom, , inibit amikor első fellépésére készült. De nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen . most nem a jól- ismert kölni közönség lép fel, hanem az .-vesült Államokban. — Izgatottságát még csak fo kozta, hogy kedvenc szerepében lép fel: Margitot alakítja a „Faust“-ban, amelyben a kötni közönség előtt mindig hatalmas sikert aratott. Vájjon az amerikai közönség hogyan fogadja majd művészetét? — ez a kérdés kínozta most is. Gondolataiból öltöztetőnője riasztotta fel, aki egy bizonyos mister Greeg? t jelentett be. Emma azt hitte, hogy valamelyik újság, vagy folyóirat munkatársa akar •interjút csinálni., Javako- raibeli köpcös férfi fújtatott be az öltözőszobába, jókora bőrönddel kezében. — Margit szerepében lép fel, mylady?' — Eltalálta, mister. — Láttám a fényképét az egyik folyóiratban. Cső dás volt, de .... Emma aircát könnyű pir festette meg. — De? — De az a gép, amelyen dolgozik, kissé divatjamúlt. — Azt akarja mondani, hogy a rokka? — Igen, igen a rokka. Be kell látnia, hogy ez a szerszám már kiöregedett. Hiába, Faust korában még nem találták fel a varrógépet... — Nem értein, hová akar kilyukadni. Mondja el röviden kicsoda és mit óhajt tőlem, — 0 igen, persze, nem igen ér rá! Time is money! James Greeg vagyok, a „Greeg-Machtae Com pany" társaság tulajdonosa.. Nagyszerű ajánlattal jöttem önhöz: mondjon le arról az ócska rokkától s helyette egy „Silentium“ varrógépen dolgozzon a darabban. Ez így sokkal civilizáltabb. És nem is kívánom ingyen. Száz dollárt fizetek. Nos, megegyeztünk? — Hegy képzel ilyesmit, mister? — Talán kevés? ... Oh, a művészeknek üzleti érzékük is van! Kétszáz? — Nem a pénzről van szó. Művésznő vagyok, nem pedig kofa és nem gúnyolhatom ki Goethét.^ Mister Greeg elnéző mosollyal válaszolt: — Naiv kifogás. Goethe már rég meghalt? Nem? Tehát nem indíthat pert mylady ellen ... —■ Mister Greeg, értse rpeg már, hogy Iehetetlen árait. -Riván! Hogyan énekelhetném- Margit áriáit egy varrógép zakatolása mellett? — Biztosíthatom mylady, hogy a „Silentium“ varró gép teljesen zajtalanul működik. E James Greeg máris nyúlt a bőrönd után, hogy bemutassa a hallgatag' varrógépet, amikor Emma., akit felháborított ez a cinikus ajánlat, dühös jsza- vafebam tört ki: — Távozzék, mister! Nem vagyok hajlandó ilyen csúfot űzni a művészeiből! . Mister Greeg értetle-bül állt a bőröndjével és Emma már elégedetten állapította meg, hogy sikerült zavarba hozni a jenki kalmárt. Mistér Greeg azonban hamar visszanyerte hangját: — Maga fiiam egyáltalán nem intelligens: Mit gondot, ugyan ki fogja megvenni a maiga ócska# ma. simáját? Hiába csap* kör rülötte olyan nagy reklámot. Biztosíthatom, hogy a „Sílentmm" varrógéppel nem lehet, kanfcurrálini!.., tai szerint három hónap alatt mintegy 280 támadás történt. Csupán, novemberben 23 nagyabb támadásra került sor. E támadások Mglájföld tizenegy állama közül hétben zajlottak le. ... Tömegcikkiparunk a mezőgazdaság megsegítéséért Népgazdaságunk további fejlődésének kulcskérdése a mezógazdasag fejlesztése. Ezt igyekszik elősegíteni, meggyorsítani a tömegcikkipar is. A BUDAPESTI ANGYALFÖLDI VASÖNTÖDE dolgozói december 16-ig répa vágó és kukoricadaráló gépek alkatrészeiből negyvenkét tonna öntvéiny elkészítését fejezték be. Az év hátralévő napjaiban további huszonhat tonna alkatrészöntvényt szállítanak a szombathelyi mezőgazdasági gépgyárba, ahol a gépek szerelési munkálatait végzik. A pestmegyei mezőgazdasági gépgyár részére még ebben az évben másfél tonna traktoraikat rész- öntvényt szállítanak. A KECSKEMÉTI GÉPGYÁR dolgozói száz darab „PAX“ kukoricadarálót készítenek el december 20- ig évi tervükön felül. A mezőgazdasági munka, további megkönnyítése érdekében az cv végéig hat tonna fogasborona alkatrész összeszerelési munkáit is befejezik. A SZENTGOTTHÁRDI KASZA- GYÁRBAN december- 10-ig mintegy negyven tonna kovácsolt ásót, 11 tonna lapátot és csaknem negyvenhat, tonna -kapát gyártottak. Ezekből.a szerszámokból - még. ebben az évben . további 27 tonna elkészítését, irányozták elő az üzem dolgozói. A SZEGEDI KÉZISZERSZÁM- GYÁR dolgozói a szőlészetben használt venyige ollóból kezel négyezer darabot gyártanak az év végéig. A mezőgazdasági szerszámgyárban 165 tonna különböző vontatólartrot készítenek a gépállomások részére az év végéig. Ugyancsak nagy meny- tiyiségeí készítenek lószerszám véretekből: december 31-ig 32 tonnát. AZ IPARI LANCGYARBAN ebben a negyedévben 270. készlet kombájnláncot készítetlek él és szállítottak le az EMAG-nak. Ezenkívül nagymennyiségű vontatóláneót gyártott az üzem a gépállomások részére is. A FÉMTÖMEGCIKKMÜVEKBEN készült fényszórókkal szerelik fel a mezőgazdaság gépeit. Az üzem dolgozói ebben az évnegyedben kétezer fényszórót készítettek el az éjjel végzendő mezőgazdasági munkák megkönnyítése érdekében. három üzem a drót haló vállalat, a minőségi Laka- tosárugyór és a vasredőnygyár dolgozói készítik az,t a 66 készlpt berendezést., amelyekkel a. gépállomások javítóműhelyeit szerelik fel.