Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-17 / 295. szám
1953 DECEMBER IT NAPLÓ a „Jobb élet lesz, ha mindaráján megtesszük érte a magunk él* Pártnap Teng^licen 4 szakszervezetek feladata a KV határozata után •Jó»a! hat ára e’fttt szállingóznak már a téngeliciek a kultúrház felé. Partnap lesz. A nagyteremben az asszonyt*.'.'-- szokásuk szerint — Uörülütik a kályhát, s miközben fává-],. csutkával tömködik, megindul a szó is. A. tsz-beli asszonyok újságolják: rrjilyen szép eredménnyel zárták az idei évet. A csoport kifizette' már minden adósságát, 37-33 formte! tehet terményben, pénzben összesen egy-egy munkaegységre számítani. De szépen sikerült ez az év az egyénieknek is, alig akad udvar, amelyben legalább egy hízó ne göm- bölyödne. Persze akad baj is, meg bosszúság. A tanács nem mindig intézi szívvel-telokkel a parasztok ügyét, a földmű vessző vetkezet bői sok minden hiányzik .. mérgelődnek te az asszonyok. de biztatják egymást • szólalj maid fel. most elmondhatod, beszélj csak bátran. El i* határozták sokan, hogy felszólalnák- A beszámoló végén mégis csend van 'égj’ ideig. Persze érdekes volt a beszámoló nagyon — dehát igen csak elgondolkoznak az emberek azon. amit a pártnap előadója: Benke Valéria elvtársnő, a Központi Vezetőség póttagja mondott Koev a tanácstagoknak a nép igazi szószó’óivá ke'i lenniok Hogy a népnevelőknek a Kö™nnti Vezetőség júniusi és októberi határozatát, a kor- mánvnrogrammot ma avarázni. ismertetni kell a faluban, hamarabb valóra válik ígv. Hogv végrehateásához- mindenki munkájára szükség van s aki gyorsabb fejlődést akar. az küzdiön minden ellen, ami fékezi az útját. Mert a kormánypm- gracnm nem a lógósok, nem a fe- gyelprezetlenek nrogrammia. — hanem az ioarkorló szorgalmas embereké^ S. hogy egyik dolog a másik- töt függ: ha azt akarják, hogy több tegyen az iparcikk, a ruha. a szerszám — akkor most mindenekelőtt a mezőgazdaságot kell felvirágoztatni. S hogy a csoport felemelkedése attól függ, mennyire képes bekapcsolódni a vezetésbe a tagság egésze. Konto y do grok ezek s o’v közel állnak a tengelici paraszt mindennapi életéhez! Meg is 'Indul a szó, élénkül a gyűlés. Ifjabb Patai János az egyéniek sérelmét panaszolja. Tavaly nem hajtották ki legelőre teheneiket: a község legelőit betagositották a tsz-be. Szóka József, a Petőfi tagja büszkén sorolja az étért eredményeket: — Tavaly bizony elég nehéz volt, most azonban igaz szívvel mondhatom: ami az anyagiakat illeti, meg vagyok elégedve! Szépen részesültünk a .jövedelemből. Az is fontos, hogy sziwel-iélekkel magunkénak tudjuk a szövetkezetét, hogy érezzük: rni vagyunk a gazdái. A mi elnökünk . azonban sokszor önkényesen intézi a dolgokat. Mindnyájunktól függ, hogy jövőre ez másképpen legyen, s hogy minőjén erőnkkel segítsünk valóraváltani a kormány programmját. Most Bogáncs József szólal fel. Nem tagja a csoportnak, de szavaiból árad a bizalom a szövetkezet felé. Bírálja a csoportot, amiért nem visel elég gondot a földjére, egymásután sorolja, hol tát hibákat a Petőfi munkájában. Beszél arról is, hogy sok mindent nem kap a boltban — s okosan magyarázza, hogy mi ennek az oka. Sokan vásárolnak most, hiszen pénz van bőven. Igén sokan vermének például takaréktűzhelyet., Ebből azonban nem olyan egyszerű többet gyártani, mint szegből, drótból -— minden szükségletet nem tud az ipar sem kielégíteni azon nal, egy-két nap alatt. Sil'jártÁ János arról beszél, mit is jelent az, hogy .miénk." A csoport s minden tagja csak ügy lehet gazdagabb, úgy jövedelmezhet jobban, ha mindenki a magadnak érzi a közőst. így van ez mindenütt A közeli szedrest gépállomás munkájában például bajok vannak. Miért? Mert sokf traktoros n*m eléggé érzi magáénak a gépet s nem használja ki azokat kellően. A közös felelősséget kell ínindaony.iunkban kialakítani — mondja Szijjártő János — a felelősséget a gépért., a földért, a ránkbi- zott anyagért, szerszámért — s a felelőséget az egpsz országért, éppúgy, mintha a jmagunk családjáról lenne szó. Késő este van már, amire a válaszokra kerül spr. S mindjárt kiderül, lehet megoldást találni az egyéni gazdák állatainak a legelőjére éppúgy, mint a többire. A jóindulattól, az erriberszere tettől igen sok függ. Még árra te fikád megoldás, hogy a boltban né hiányozzanak fontos áruk. Bátran kell beszélni minden hibáról, s ha jogos a panasz, ha mód van rá, orvosolja azt az állam, a párt. Benke elvtánéííő arról beszél, hogy a bajokra ma már néni legyinteni kell. e- küzdeni és eredményesen lehet ellenük küzdeni. Csak harcosan, öntevékenyen kell dolgozni. Az ember harca nagy* dolgokat képes véghezvinni a világban. Milyen1 kis részé ennek a harcnak, hogy egy szövetkezeti ügyvezető tüzön-vizen keresztül harcoljon faluja jobb ellátásáért.— s mégis a falu gondtalan élete szempontjából mily fontos dolog. A párt azt üzeni nekünk: tesz jobb élet — ha mindnyájan megtesszük - érte a magunkét. (Megjelent * Szabad Nép december M-i számában.) Mi az oka ónnak, hogy a kenyér minősége még ma sem a legobb? A Központi Vezetőség október 31 i határozata óta a malmokban és a sütőiparban egy a jelszó: ..Nemcsak több, de jobb minőségű kenyeret a dolgozók asztalára.“ November hónapban' mégis felvetődött a kérdés a fogyasztó részéből, mi az oka annak, hogy a kenyerek minősége nap- rel-.napra változó, pedig ugyanazon lisztből készük?’ Malom üzeme ink nagy' általánosságbaj) megfelelő minőségű lisztté! látták el a. sütőipart, a kenyér minősége mégsem felelt meg minden esetben a dolgozók Igényeinek. Mindenekelőtt , meg kell állapítani, hogy főleg a vidéki községek sütőipari doj gozói helyűden munkamódszerre! dolgoznak. Sokhelyütt még a liszt szifálásját, sem végzik el, a lisztet nem tárolják megfelelő helyen, feldolgozás előtt egyáltalán nem vizsgálják metg nyersanyaguk külső és belső tulajdonságai11., vagyis nem munkaterv szerint dolgoznak. A sütőipari dolgozóknak olvasn; kell a lisztből. Ha látják, hogy á liszt színe fehér, akkor az a keményítő és levegő adta szín, mely a szemcse nagysággal és a nedvesség- tartalommal függ össze. A nagyszem- cséjü fogós liszt már sárgább, de ha simára őrlik, fehér lesz. A Liszt szem cse nagyságával .összefügg a tésztának a sütőtérben való pirulása is: ugyanazon hőfok mellett a kisebb szemcséjű lisztből készült sütőipari termékek előbb pirulnak. A sima lisztek tésztái — melyeknél az erjedő? gyorsabb és tökéletesebb hatásokat fejtenek ki, — megfelelőbb színben sülnek. A kétszer fogós lisztek használatánál a sütőipar úgy segít magán, hogy azt simáiisztekkel puhítja. A lisztek külső tulajdonságai tehál a sütőipari dolgozó gyakorlati keze alatt és jó szeme mellett a megmunkálás alkalmával elétárulnak, csupán az öntudat szükséges a siker érdekében. A ' liszteknek belső tulajdonságai*1 szintén munkamenet közben kísérje a sütőipari szakmunkás. Nagy gondot kell fordítani a siikér mennyiségére és minőségére, nedvességére és duzzadására, a tészta gázt.artóképesTiíÍtélj esi* ette november havi tervét a Malomipari ES A november havi munkaverseny eredményeképpen a havi terntet 101.2 százalékra teljesítette a Tolname- gyei Malomipari Egyesülés, bár a hó első felében az egyesület malmai a .rossz áramszolgáltatás következtében tervszerű munkát nem végezhettek. A hó második felében a malmok dolgozói a kormányprogramm széliemében fokozottabb erőfeszítéssel tudták biztosítani a dolgozó parasztság zavartalan vámőrlését. Ebben a munkában példaszerűen oldotta meg tervfeladatát a tamási malom, mely 43.917 forinttal teljesítette túl november havi tervét. Ezen túlmenően a cseretelepeit zavartalanul. ellátta kifogástalan minőségű liszttel, A dunaföldvári malom terv teljesítése 107 százalék, amivel nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Fejér és Bácskiskun megye dolgozói kellő idő ben és fennakadás nélkül eszközöl- hgfléfc vámőrlésüket. A dombóvári malom dolgozói lelkes vállalásaikkal, versenyfelhívásaikkal a versenymozgalmai kiszélesítették a megye egész területén, ezen keresztül 111.9 százalékos eredménnyel. nagyban hozzájárulták a dolgozók zavartalan lisztellátásához és az egyesülés tervteljesítéséhez. A vámőrló malmok közül az iregszem- csei malom 127.1 százalékos tervteljesítése melleit a darálás! tervét is 386 százalékra teljesítette. Lemaradt a terv teljesítésében a szekszárdi malom, 71.6, a bátaszéki malom 97.9, a gyöntei malom 73, a tolnai malom 71, a mözsi malom pedig 84.8 százalékos teljesítéssel. Ezek az üzemek az áramzavaroik által keletkezett kieséseket nem voltak képesek behozni. Az egyesülés a kor mányprograrnm megvalósításáért, a dolgozó parasztság jobb ellátása érdekében újabb lisztcseretelepek beállítását vette tervbe, továbbá minden malomnál, ahol még ezideig nincs daráló, darálót állítanak be. Már folyamatban van a kurdi. mözsi, ozorai, malmoknál a darálók beszerelése. AiysraJá- Ferenc ségére és gázt e mo el oké pess égére — ezeknek egymásközötti viszonyaira, valamint a lisztek vízfelvevő és víztartóképességére is. És éppen itt van a nagy baj, hogy* mindezeket sok esetben figyelmen kívül hagyják a sütőipari dölgozók, ezért egyik nap jó, a másik nap viszont rosszabb a kenyér. A szocialista sütőipar dolgozói ne a véletlenre bíznák a kenyérsütést, hanem szakmai képzésük tovább- fokozásával, munka terv szerinti üzemeléssel, új módszerek bevezetésével igyekezzenek a KV határozat szellemében végezni mindennapi munkájukat. Most, a téli időszak alatt a Sütőipari Tröszt biztosítson a sütőipari szakmunkások részére szakmai tanulást, esetleg indítson rö vid tanfolyamot is. A minőségi szükségletek kielégítését károsan befolyásolja az is, hogy a sütőipar minqségi kifogás emelését kötbérezést — foganatosít a malomiparral szemben és ezzel befejezettnek tekinti a minőségi kérdések megoldását. Megjegyzem: ezze' még a fogyasztókhoz nem kerül jobb minőségű kenyér. Sókkal eredményesebb lesz a minőség javítása, ha a sütőipar jobban kiépíti a kooperációs kapcsolatot a malomiparral és igényije veszi az iparon belül felállitölt minőségi ellenőrök műszervizsgálatairiak meg- állapításait. Példa erre Dombóvár, ahol a malom és a sütőüzem között a kooperáció megvan, és ezen belül a termelési értekezleteken egyik vállalat dolgozót a másik vállalat dolgozóinak hibáit bírála't formájában érvényesítik. Követendő példa ez Dunaföldvár, Szekszárd és Bony- hád részére is, ahol a kormány és párthatározat megvalósítását szolgáló minőségi ellenőrző szervek malomiparon belüli működését a sütőipar nem veszi segítségül. Adjunk a dolgozók asztalára jóminőségű kenyeret. Dobjuk félre az*, a régi kapitalista szokást, ha rossz a kenyér, akkor a fogyasztó a sütő- iparost szidja, a sütőiparos a molnárt, s ez körforgásszerűen a dolgozó nép rovására megy. Kéz a kézben, fegyelmezett munkával és a két „rokon" ipar összefogásával javítsuk meg a hibákat. Wolf József Dombóvári Matat» jgatgaéo A KV júniusi határozata fatert*, az eddig elkövetett hiányossá- gokart, és a munkásosztály, egész dolgozó népünk gyorsabb ütemű életiszínvonalénak emelkedését tűzte ki célul. A határozat célkitűzései és a már megjelent határozatok egybeesnek munkásosztályunk és a dolgozó nép érdekeivel, éppen ezért min den szakszervezeti funkcionáriusnak kötelesség? és becsületbeli ügye, hogy az eddiginél még nagyobb odaadással harcoljon s KV határozatainak V alőravál fásáért. A határozat végrehajtásáért folyó munkával erősítjük a munkásosztály hatalmát, pártunkat elmélyítjük a munkás- paraszt szövetséget, melyek egyet jelentenek népi demokráciánk további megszilárdításával. A KV. határozata nagyjelentőségű esemény népi demokráciánk fejlődésében, a hibák mellett megmutatja, hogy a célkitűzések megvalósításáért hogyan kell új módon dolgoznunk. A KV határozatainak iránymutatása felmérhetetlen nagy segítséget adott, a szakszervezetek munkájában lévő fogyatékosságok felszámolására. A szakszervezetek munkája az utóbbi években eltolódott., illetve a termelésre és a tagdijfizetésre szűkült. le. A szakszervezetek nem foglalkoztak a dolgozók sokoldalú aprólékos problémáival, a kulturális igények kielégítésével, a jobb munkakörülményekkel, egyszóval a dolgozók érdekvédelmével. Ennek következtében a szakszervezetek tekintély felen szervvé változtak, ami maga után vonta a tömegkapcsolat lazulását.. Nem vettük észre, és a felismeréshez1 a KV határozata adott, segítséget; hogy a helytelen munkákkal, mely a tömegkapcsolatunkat lazította, a . párt és a tömegek közötti kapcsolat, lazulását segítette elő. Ezen a hiányosságon csak úgy tudunk változtatni, és csak ügy tudunk. még erősebb támaszai lenni pártunknak, ha a határozat végrehajtásában új módon dolgozunk és új módon lépünk fel a dolgozók érdekeinek megvédésében, A szakszervezeti funkcionárius*•*■ nafc világosan és tisztán kell látni azt, hogy a határozat célkitűzéseinek megvalósítása a több és jobb árutól függ. Éppen ezért minden szakszervezeti funkcionáriusnak éreznie kell a termelés emelésében, a felelősségérzetet.. Nap. mint nap harcolva á dolgozók megméréséért, a KV határozatának széleskörű megértetésével mozgósítsák az üzem dolgo zóít a tervek teljesítésére. Rendszeresen ismertessék a dolgozókkal a termelésben elért eredményeket és hiányosságokat. A mi.nóség, termelékenység, önköltségcsökkentés terén tudatosai)! mozgósítsák a dolgozókat a fogyatékosságok megszüntetésére. Széleskörű nevelő munkával szüntessék meg a fegyelmezetlenségeket és teremtsenek olyan légkört, melyben szégyen a naplopás és a munkafegyelem lazítása. Amikor a szakszervezetek harcolnak a jobb és magasabb termelésért, ezzel a dolgozók életszínvonalának emelését segítik elő. ez pedte egyezik a dolgozók érdekeivel. De nemcsak így kell képviselni a dolgozók érdekéit, képviselni kéll ügy, hogy nap, mint nap allen őrizni kell. hogy mindazokat $ jogokat, juttatásokat, amit pártunk és kormányunk biztosít a dolgozóiknak, be is tegyenek tartva. Ezen a területen, hogy eredményesebb ellenőrző munkát. tudjunk kifejteni, alaposain és mélyebben kell rnegiMnemünk az erre vonatkozó határozatokat és rendeteteket. Csakis a határozatok és rcridetetek alapos ismeretével tudunk ha'tározót, tan és bátran .kiállni a dolgozók érdekében. A szakszervezeti funkcionáriusoknak ezért: rendszeresen keli tanulmányozniuk az új mu nkalörvénykönyvet.. rjo’gozókik véleménye akkor fog * majd megjavulni a saákszerve zetről. ha látni fogják, hogy a szakszervezetek keményen, pártsaerűen, meg nem alkudva harcolnák az üzem dolgozóinak joga« követeléséért. Az új munkatörvénykönyv pontjainak és a KV határozatainak végrehajtására mozgósítani kell minden egyes szakszervezeti aktívát,, az ÜB reszort vezetőségtől kezdve aa összes bizottságokat és bizalmiakat. Látnunk kell azt. hogy a dolgozók anyagi és kulturális igényeinek kielégítésére irányuló szakadatlan gon- doskodás el szakít,hatatlanul össze-- kapcsolódik a munka termeliékenysé. gének emelésével, a szocialista mun- kaverseny fejlődésével és a népgazdasági terv teljesítésére és túltetje- sf+éséne irányuló szakszervezeiti tevékenységgel. A KV határozaitának végrehajtás# parancsolóan követeli meg tőlünk, hogy még javítsuk a vezetés színvonalát. Még csak kezdeti, lépéseket tettünk a kollektivitás érvényesítésére, mely a szakszervezeti demokrácia fő követelménye. A magyar szak szervezeteik alapszabályai kimondják: „A választott szervek döntik él a szakszervezeti munka összes kérdéseit.“ Az alapszabálynak ez, a pontja nem érvényesül teljes egészében a szakszervezeti mozgalomban Például az SZMT július óta nem hívta össze a választott tanács tagjait.. Az üzemekben úgynevezett, fcte ÜH-üléseket tartanak, ahol 3—4 szakszervezeti funkcionárius döeiit az üzem szakszervezeti munkájában, A szakszervezeti vezetés magasabb színvonalra való emelésének alapvető fontos föltétele, a kollektiv vezetés elveinek érvényesüléseiA szakszervezetek fontos feladatokat töltenek be, a szocializmus építéséért folyó harcban. Fontos szerepüket csak akkor tölthetik be maradéktalanul, ha legteljesebb mér tőkben összeforrnak a dolgozó tömegekkel, ha a párt politikájának helyes megvilágításával magasabbra emelik szocialista tudatukat, ha törődnek a dolgozók jólétének folyam matos emelésével, ha mindenben kikérik tanácsaikat, véleményüket, ha állandóan fejlesszük a szakszervezeti demokráciát. Szüntelenül segítsék az alulróljövö bírálatot, és önbirálatot, ugyanakkor harcoljanak következetesen a bírálat elfojtása ellen. Sorakozzanak fel a szervezett dolgozók ezrei, még egységesebben, még nagyobb harci akarattal a párt zászlaja alatt. Küzdjenek szakszervezeti aktivistáink odaadóan. a párthatározat és kormányprogramm megvalósításáért., a munkásosztály és az egész dolgozó nép szebb és jobb életéért, tegyenek ismét tanúságot a 'béke. a szocializmus magasztos ügye mellett. Schrottncr Károly SzMT elnök MEGJEGYZÉSEK A pontosságról . . . Lassan, színin ólomlábon járnak a. percek. A toronyóra nagy mulatója. este 9 órát jelez. A lilárc/ decemberi szél pirosra csípi az ácsorgók orrát. Idegesen nézem, az óráma', s közben nagy leplekkel mérem, az utca. kövezeted. Felvetődik bennem és « többi várakozó agyában is as a kérdés, — és jogosan. — hogy tu. lajdonképpen a 8 órai előadás miért nem kezdődik el, hiszen a torony, óra már .9 órát mutat. Többet nem tudni, csak azt, hogy az elűző előadásnak sincs vége. A „Kivételes törvény“ című leimet nem vasárnap, azaz december 13-gn tatitetiék először, hanem mír csütörtökön is. Tehát, a film színház vezetősége nagyon jól tudta,, hogy „ film —a többi, filmtől eltérően — hosszúságára való tckin’.\íllcl tovább fog tartani. A'em kelleti volna más, csak egy kis jóindulat, jóakarat és egy k’s lelkiismeretesség a vezetőség tö’, hogy feltűnő helyen Indiára adj''’ a várakozó, minden izükben fázó mozüáiogatóknak, hogy . a film. rendkívüli hosszúságára való tekin'ettel fél, esetleg egy árával tovább fog tartani. Ez lett volna a help's. Dg ág//látszik, hogy a filmszínház illetékesei nem tudják elképzelni, hogy épp•’» nem a legideálisabb doUyj a neon- fényben úszó széllel bélelt Garay- téren több, mint egy órát várához, ni. Arról nem is beszélve, hogy a lel. kiismer ellenség twk az )-tt a. vége, hogy december 13-án mentem moziba és december 14-én értem haza. EGY ÖSSZEFAGYOTT HOZILATOGATCh \