Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-06 / 286. szám
1953. DECEMBER 6 NAPLÓ s A verseny kiszélesítésével lehet as éves tervet teljesíteni a Fark ói Ken der gyárban NOVEMBER 30. a hónap utolsó napja. A Funkópusztai Kendergyárban ezen a napon is már korán reggel megindultak a törő és ti.lógépek. Az emberek a szokásos időben, de talán nagyobb lendülettel kezdték meg a napi munkát. S ez érthető is. Az üzem több mázsa tilolt anyaggal adósa népgazdaságunknak, amit de- c&tnbér végéig pótolni akarnak. Nem a vezetőség és a dolgozók rossz munkája miatt van lemaradás ebben az üzemben, az év közben elő forduló objektív nehézségek miatt maradtak le tervük teljesítésével. A II. negyedévben például teljés egészében III. osztályú kendert dolgoztak fel .mig a tervezés el.söosztályú kenderre történt. Természetesen 'így nem is lehetett nagy mennyiségi százalékot felmutatni. De akadályozta a tervteljesítést az a sok gépállás is, ami a törőgépnél majdnem minden héten előadódott. S éppen emiatt a tilósok sok esetben napokat , is tétlenkedtek gépeik mellett, mert nem volt tört. anyag. Ma azonban már örömmel újságolják a gyár dolgozói, hogy értesítették őket arról, hogy december végére már új kerekeket kapnak a törögépek. A III. NEGYEDÉVBEN is hasonló nehézségek voltaik. De ezt valahogyan le tudták küzdeni a gyár dolgozói, úgyhogy int százalékot értek ej ebben a negyedévben. Augusztus közepén megérkezett az új kender — s ekkor meggyorsult a termelés, pótolni tudták két hónap alatt a júliusi lemaradást is. A sztahanovisták —• mint Papp Antailiné, Braun Mihály, Vorebi Mihályné és még egy páran — szinte magukkal vitték a tilos dolgozókat a termelésben, de nem is volt 100 százalékon alul teljesítő a III. negyedév végére. Amikor a vezetőség október hónap elején ismertette a IV. negyedévi tervfeladatokat, mindenki azt hangoztatta az üzemben: pótolni híd juk a lemaradást, sikeresen elvégezzük 1953, évi feladatunkat is. Valóban úgy indult meg a termelés a gyárban ebben az időben, mintha egy hét alatt szerették volna behozni az évi lemaradást. Októberben, de novemberben is szépen túlteljesítették a tervüket, mintegy 4—5 HA MA ÉRDEKLŐDÜNK az üzem ben a tervteljesités iránt, kétféle választ. kapunk. Egyesek azt állítják. — mint például a főkönyvelő, a művezető és a dolgozóknak bizonyos része — hogy lehet az éves tervet teljesíteni, csak még jobb munkalendület szükséges. A főművezető azt állítja, hogy semmiféleképpen nem lehet a lemaradást pótolná, mert november hónapban is két nap m-yi,kakiesés volt géphiba miatt, ami több mint 10 mázsa ttíóiit kender termelését akadályozta meg. S hogy ilyenre számíthatnak decemberben is. A sök-6ok beszélgetés után, na meg aztán az üzemben szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy lehet az éves tervet teljesíteni a Fuiikói Kendergyárban is. Javasoljuk az üzemi szakszervezetnek, hogy szervezzen versenyt az. üzemben. Jelenleg mindössze egy párosversenyző van, pedig még legalább 10 pá- nosvensenyzőt lehetne szervezni, akik mind olyan dolgozók ,hogy megtennének mindent az elsőségért. A pártszervezetnek sürgős feladata hogy a munkaidő teljes kihasználására nevel je a dolgozókat.. No forduljon elő olyan eset, hogy a munkások fele nem kezdi meg időben a munkát, amikor a reggeli szünet után megszólal a gyár szirénája, am.i jeiw a pontos Időt. Tehát a munkafegyelem megjavítása — ez a legfontosabb feladat a fűnkén üzemben. MEG KÉT ÉS FÉE HÉT, s elérkezik az év vége. A Fűnkéi Kendergyár vezetősége, és a dolgozók tegyenek meg mindent, az éves terv teljesítése érdekében. Gondoljanak arra, hogy Ígéretet tettek erre, amit szokás be is tartani. A gyár dolgozói pedig már nem egyszer bebizonyították, ha akarnak, tudnak kimagasló teljesítményeket elérni. Egy újítás története A Du naföld vári Cipész KTSZ-nek gumi javító részlege van, amely már több mint négy éve a környező falvak, városok lakói részére végzi el a kerékpárgumi ragasztásokat, csizma javításokat. A tagok már többször azon töprengtek ,nem lehetne-e a szövetkezetét gyarapítani valamilyen formában. Az egyik napon meg tudták, hogy az országban gyártanak hlJadék gumikból csizmákat a bánya szokás más nagyobb vállalatok, gyárak számára. A szövetkezet 1952 tavaszán elküldte Holmár József gumijavítót egy gyárba Budapestre, hogy nézze meg a munkafolyamaitokat Holmár elvtárs ezen a tanulmányúton sok mindenről szerzett tudomást.. Látta, hogyan készül hu KI adék anyagból csíz ma. Még itt. a gyárban tudomást szerzett arról is, hogy a hideggyártás, amellyel dolgoztak, nem megfelelő, a dolgozók részéről .nagy a reklamálás. S ez azért van, mert a kötőanyag egyszerűen ragasztva van a csizmára, ami nem -tartós, hanem hamarosan elválik a gumitól. Ezt, ott a helyszínen megmondta a csizmakészítőknek. Amikor hazaért. Duna földvárra, tár sainak elmesélte az ott szerzett tapasztalatokat. Kijelentette, hogy ez a gumácsizmagyártiás nem megfelelő, tehát ne is gyártson a szövetkezet hideggyártással. De közben sokat gondolkodott azon, nem lehetne-e más módon csizmát készíteni a gu- mihulladékbótl. 1952 novemberében már egy újítást adott be a KISZÖV- nok, mely a meleggyártási folyamatot biztosítaná. El is fogadták ezen újítását, s azonnal 500 forint előleget kapott. A beadott újítás gyakorlatban! alkalmazására azonban már nem merészkedett a cipész szövetkezet, de a KISZÖV vezetősége sem. A nyáron történt, hogy Holmár József élvtárs újítása újra szóba ke- rüflit. Az új szövetkezeti elnök, Fálfi Gábor már másképpen gondolkodott, mint Horváth János, az előbbi elnök Számolgatott, ha ez az újítás bevál, nagy jövedelemre tesz szert szövetkezetük. Eljárt mindenhova, ahova csak kellett, mig végre kn nem harcolta: bevezetik az újítást Több, mint 120.000 forintba jött a felszerelés .amivel a vulkamizáilást, a meleggyártást le «lehet bonyolítani. Rövid időn belül megszerezték a hűl ladék gumi anyagot., meg a kötőanyag is előkerült kisebb mennyiségben. Az újítás bevezetése több munkaerőt is követelt meg. A szövetkezet, úgy oldotta meg ezt a kérdést, hogy a cipész részlegből helyezett át egy-egy férfierőt, valamint a gumirészleg tagjainak hozzátartozói is be lettek vonva a munkába Körülbelül három hete indult meg a termelés. Sztálinváros már küldött megraxMést többszáz gumicsizma legyártására. így az első szállítmány Sziálinvárosba kerül, mely segédanyaggal is ellátta a KTSZ-t. Az első napokban 20—25'gumicsizma készült él egy műszak alatt. Az első héten bebizonyosodott, hogy Holmár elvtárs újítása népgazdasági szempontból hasznos, az évi előkalkulált gazdasági eredménye meghaladja az 55— 60.000 forintot. A második héten már naponta 40 párat is letudtak gyártaná Ezideig már több mint 300 hultladék anyagiból készült gumicsizmát adtak át. Sztálin város részére, melyek minőségileg is megfeleltek. A Dunaföldvári KTSZ vezetősége, valamennyi dolgozója büszke Holmár Józsefre, aki újításával nagyban elősegítette szövetkezetük fejlődését. Jelenleg azonban hiba van, mert nincs kötőanyag,’ s emiatt csak előkészítő munkákat lehet végezni. De az igéiét, már megvan, hogy e hónap 10-ig ez az anyag is rendelkezésükre áll. A gumi részleg dolgozói már várják a kötőárut, mert. szeretnék teljesíteni adott szavukat.: Ígéretet tették, hogy december 21-ig 1200 pár gumicsizmát gyártanak tér ven felül Jantner Mária: • az üzem legjobb dolgozója Két évvel ezelőtt, 1951- ben Jantner Mária elhatározta, hogy a mezőgazdasági munkát felcseréli ipari munkával. Elhatározását tett követte. Elment dolgozni a Kölesdi Tejüzembe. Először a sajt- készítő műhelybe került., áhol rövid idő alatt elsajátította a sajtkészítés mű veletét és 3 hét után már önállóan dolgozott, A tejüzem vezetője még ma is csodálkozik azon, hogyan tudta ilyen rövid idő alatt megtanulni a sajtkészítést Jantner elvtársnőt akarat fűtötte, igyekezett elsajá títani mindent. Múltak a hetek, a fiatal saj.tkészí- fö keze mindig ügyesebb, mozgékonyabb lett, ezzel párhuzamosan emelkedett a termelés és vele együtt a fizetés is. 1951 december 21-e ez nagy forduló pont volt, Jantner elvtársnő életében. Első munkafelajánlását tette. Vállalta, hogy a még hátralévő 10 nap alatt megtanulja az üzem területén minden gép kezelését. Vállalását teljesítette is, mert tényleg mindegy volt, akárhova küldtélfi, minden gépnél, megállta a helyét. Amikor saját maga meggyőződött arról, hogy most már teljesen egyedül tud dolgozni, újult erővel kezdett a munkához. 1952-ben az a megtisztel tetés érte, hogy rábízták az üzem egyetlen pasztőröző gépét. Eleinte kissé idegesen dolgozott, de ahogy múlt az idő, mindinkább megszerette gépét, eggyé forrt vele. Abban az időben aki elment Jant ner elvtársnő mellett, mosolygott annak láttára, hogy milyen szívvel-lé!e.k- kel dolgozik. Jó és gondos munkájának meg is lett az eredménye, mert normáját hamarosan 100 százalék fölé tudta emelni. Mindennap könnyített a munkán, egymás után észszerűsí tette a munka- folyamatokat. Jantner Mária: ez a név ma már a Kölesdi Tejüzemben. sót az egész or- ságban ismeretes a tejipari munkások előtt. Öt állítják követendő példaképül minden dolgozó elé, mert J antner elvtársnö nemcsak a saját munkájával törődik, hanem segíti a gyengébbeket, tanácsokat ad, egyszóval ahol csak tud segíti munkatársait. Szeretik is a dolgozók lelkességéért, ragasz kodnak hozzá és ha valami problémája van, akkor együttesen oldják meg azt. 1953 nyarán Jantner elv társnő bevezetett egy újítást a pasztőröző gépnél. Az újítás lényege az, hogy szerkesztett egy fémszűrőt amelyen megszűrik a pasz tőrözögépből kifolyó tejet az esetleges szennyeződéstől. Amig ez az újítás nem történt meg, a tejszünést egy vászonruhán keresztül végezték, de az nem vált be, inert nem tudták biztosítani a tej 10 százalékos csíramentességét. Az újítást be is vezették a Kölesdi Tejüzemben és pár hónapja már teljesen csíramentes tejet tudnak adni. Szeptember 25-én Dombóváron volt Jantner elvtársnő tapasztalatátadá si ankéton, ahol a megye legjobb tejipari dolgozóinak és tejipari vezetőjének adta át tapasztalatait. Ezután a tapasztalatese re után még jobb munkát végez Jantner elvtársnő, ez meg is látszik, mert ál landóan 130—140 százalék ra teljesíti normáját, versenyben van minden dolgozóvá I az elérhető legmagasabb termelési százalék és minőségi munka terén. Szinte egész más hangon kezd beszélni akkor, amikaf arról beszél, hogy 1949-ben elveszítette szüleit, teljesen árva lett. — Most egyik idősebb nővérével ét együtt, de minden bánatnak, minden szó morüságnak van vigasza. Kipirosodik az arca .amikor arról beszél, hogy jövő májusban megtartják az esküvőt. Közeleg az idő. hogy elhagyjuk a tejüzemet. de utolsó ígéretet tesz még Jantner elvtárs- nó: megígérem azt, hogy úgy fogok dolgozni, ahogy egy ifjú kommunistához méltó. Azt akarom, hogy munkámmal meg legyenek elégedve és igyekszem elérni azt az eredményt, hogy jövőre én is sztahanovista lehessek. ... hegy a Furk ópusztai Kender- 1 gyárban az iizemélclmezés megjavítása érdekében 10 sertést vásároltak, amit időközönként levágnak, hogy ezzel biztosítsák a dolgozóknak a jobb élelmezést. A levágott sertések helyébe újakat vesznek. * ...hogy a szekszárdi Textilnagykereskedelmi Vállalat kifizeti a közel 3 hónapja húzódó túlóra díjakat. * ...hogy most a járási kultúrvcr- senyekro való készülés idején új egyesületek kelnek életre. Ozerán is Varsádon is megindult a régóta hanyagolt kultúrmunka és a nehézségek ellenére Is lelkesen dolgoznak a fiatalok, * ... hogy a nemrég megalakult Férfi Divatáru üzletben Szekszárdon szokatlanul udvariasak és előzékenyek a kiszolgálók. * ... hogy a Mázai Téglagyárban Jene! Tibor vezetésével a dolgozók a gyár környékén régóta elfekvő szétszórt törmeléket eltakarították. így a gyár környékén kifogástalan rend uralkodik, ...hogy a Hl. sz. Mélyépítő Vállalat dolgozói felajánlották, hogy minőségi munkát végeznek, a munkafegyelmet megszilárdítják és igazolatlanul nem hiányoznak. * ...hogy a MÁV az utóbbi hetekben késve indít jo a reggeli mnukösiXjuntokat és így <t dolgozók késve érkéz. nck munkahelyükre. * ...hogy a Text.ilnagykeres^delnú VálUúat a vidéki dolgozóiknak egy nappal később fizeti ki a ham munka-dijat. így volt ez ebben a hónap, ban is, mert nem 3-án, hanem 4-én kaptak a dolgozók fizetést. ♦ ... hogy a, Totnamegyei Tanács Bánya és Építőipari. Egyesülés nem ad, szállítóeszközt a. kölesdi téglagyár. na.k, hogy n vasúiról a szenet el tud. fák szállt ani. « .. hogy a Simontornyai Bőrgyárban nincs üzemi étkezde, pedig a dolgozók nagyrésze, szeretne üzemi kong hin étkezni, mert ezáltal jelentős idő és pénzmegtakarítást érnének el. « .. . hogy Szekszárdin mondén reggel 7 óra alán söprik az utcákat.]? ppen akkor csapnak hatalma* porfelhőt az utcaseprők, amikor a vasit tró! özön. lenek be a diákok, hivatali dolgozók, vagy —hetipiac alkalmával — a falusi dolgozók, amikor a dolgozó anyák bölcsődébe, vagy napközibe viszik gyermekeiket, a sütödékből a boltokba szállítják a kenyeret és a háziasszonyok viszik reggelire a tejet a csarnokból. A dombóvári vasút és a szó*’ tó vállalatok közötti együttműködésről A dombóvári állomás éUizemikémit vesz részt a szooializmus építésében. Azokhoz a nagyszerű eredményekhez mellyel ezt a sikert -a dombóvári vasútállomás dolgozói efléirték, a dóm bóvári szállító vállaitoik, jó együttműködéssel, a vasúti szállítás kérdését a népgazdaság súlyponti kérdéseként kezelve segítették elő. A dombóvári számítási komplex- brigád szocialista szerződésben rögzítette a tagoknak azokat a vállalásait, melyek szükségesnek látszottak ahhoz, hogy az 1953-as év szállítási feladatait teljesíteni tudják. A járási tanács, a vasút és a váltál átok dolgozóinak jó kollektív munkája a 44. számú Közlekedési Közlöny példaképül áUlítottia az ország többi ilyen kollektívája elé. Az idei őszi forgalomban pántunk új prograimmja és Komló szocialista város építése hatalmasan növelte Dombóvár forgalmát és így még inkább szükség tenne a kollektíva harcos együttműködésére. Azonban hiba az, hogy hónapról- hónapra kevesebb vállalatvezető, vállalati küldött látogatja a műszaki értekezletet.. Ez az elmaradás talán a feladatok súlyosbodása, vagy a. hibák gyors növekedése miatt van. Pedig ez a szovjet munkamódszer kiválóan alkalmas arra, hogy a hibákat feítárja, azok kiküszöbölése iránt intézkedjen és a vállalatvezetők közvetlen betekintést nyerjenek vállalatuk munkájának egyik legfontosabb részébe ,a szállítás kérdésébe. A járást tanács felvilágosító és segítő munkája kevésnek bizonyul, a községi tanács távolmaradása pedig akadályozta á hibák kiküszöbölését. Ezért most a dombóvári vasútállomás szocializmust építő vas>- utasainak nevében felhívjuk a dombóvári TÜZÉP, Fűszerértékesítő Vállalat, az I., IT., III-as számú téglagyár, kender és lenüzem gazdaságii vasút vezetőit, hogy vegyenek részt kollektív munkában, segítsenek bennünket. az együttműködés kiszélesítésében. a hibák kiküszöbölésében, hogy a dombóvári szállítási komplex- brigád büszkén mondhassa az év végén, hogy teljesítette tervét, teljesítette azokat a feladatokat, melyet pártiunk és dolgozó népünk jelölt ki számunkra. Rántás Magdolna Hibák vannak a Füszórt-nél a szál ítások körül Az elmúlt hónapban levél érkezeit a Paksi Járási Szövetkezetek Szövetségéhez a Nagydorog és Vidéke Földművesszövetkezet vezetőségétől. A levél a Fúszerérlékesitő Vállalat, paksi kirendeltségének ha nyag munkájáról számol be, melynek ma már nem szabadna előfordulni. A nagydorogi körzethez tartozó földművesszövetkezeti boltok veze tői még a nyáron megrendeltek a FtlSZERT-töl bizonyos mennyiségű szaloncukrot és mikulást, hogy c téren is kielégítsék a a lakosság igényeit. A nagydorogi kisáruda kapott időben 200 kiló szaloncukrot és 30 doboz mikulást, mig a többi szövetkezeti boltok nem jutottak ezekhez az árukhoz. Ezután következett a keveredés. A környező községek lakói megtudták, hogy Nagydorogon kapható szaloncukor, meg mikulás. Nyomban a helyi földművesszövetkezetbe siettek. De az eladó sajnálattal közölte az érdeklődőkkel, hogv ezideig még nem érkezett semmi. Az ellenség azonnal közbelépett. hangoztatni kezdte, hogy az idén nem is lesz szaloncukor, meg mikulás. De e® a hírverés nemsokára kútba esett, mert a FÜSZÉRT utólag közölte a nagydorogi körzet vezetőségével, hogy a már megküldött édesáru az egész körzeté. Sajnos. mire az értesítés ideérkezett, a nagydorogiak megvásárolták a mikulást, s csaknem teljes egészében a szaloncukrot is. Pontosan a címzés miatt történt ez az eset a paksi járás nagydorogi körzetében. Ezenkívül még mást is olvashatunk ebben a levélben! Nagy hiba az is. hogy a FŰSZERT a megrendeléseket mindig 2—3 nappal később szállítja le. Egy példa: október 27-én a FŰSZERT leszámlázott 362 liter ecetet a nagydorogi szövetkezetnek. Az ecetet csak november 19-én adta fel a földmü- vesszöv etkezetnek. Érdekes esetek mindez éli. — A FŰSZERT úgy tudna ezeken a hibákon javítani, ha a rendeléseket tervszerűen fogadná el, s azt tervszerűen időre el is juttatná a földművesszövetkezetek részére.