Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-28 / 303. szám

% NAPEÓ 19» DBCBBUUS tt A bátasséki fiúiskola műsoros estjéről December 20-án, nagy ünnepe volt a bátaszéki fiúiskolának. A hétköz­napok csendes, szorgalmas munkáját a nevelők és a tanulók lázas, művé­szi tevékenysége váltotta fel. A ta­nulók arra törekedtek a műsor ösz- szeáLIításakor, hogy az tanítson, szó­rakoztasson, kielégítse a szülők, a bátaszéki dolgozók ízlését. A neve­lők és a gyermekek együttes mun­kája nyomán valóra is vált ez a cél­kitűzés. Ezt az a sok szülő tudná bizonyítani, aki részese volt a felejt­hetetlen estének. Ügyes köszöntő után meglepetés­sel kezdődött a műsor. A színpad tanteremnek volt berendezve. A pa­dokban jövő reménységeink, az első osztályosok ültek, hogy igazi neve­lőjük vezetésével bemutassák a szo­cialista nevelés eredményeit. A szü­lők boldogan figyelték gyermekeik viselkedését, feleletét. Ezen az órán nem kis színészek, hanem rendes tanulók jöttek el és a tanítónéni gondos óravázlattal készült. A szü­lőknek alkalmuk volt megismerni egy tanítási óra változatos, gazdag tartalmát. Damjanovitsné nevelői rá­termettségével, alapos felkészü'tsé- gével kivívta a szülők elismerését. Az est másik részét ének és zene­számok töltötték be. Az ifjúság Ko­dály Zoltán életének és munkásságá­nak ismertetése után a szerző Bi­cinia Hungaricájából adott elő egy bájos dalcsokrot. Majd a fúvószene­kar lépett a színpadra; Bach Frigyes: Andantinoját, Händel: Győzelmi da­lát játszotta alapos felkészültséggel. Szépen szerepeltek a zongoristák és harmonikósok is. A zenei műsor utolsó számaként a 48 tagú úttörő fúvószenekar mutatkozott be. A pi- rosnyakkendős, fehértnges pajtások három indulót játszottak. Ez alka­lommal is, mint már igen sokszor, kitettek magukért. A közönség soraiban nagy tetszést aratott a sok ének- és zeneszám. Sokan megállapították, hogy az is­kola ismét nagyot fejlődött a zenei kultúra területén. Deme József ne­velő lelkes, fáradhatatlan munkájá­nak eredménye, hogy az alig 6 fu- rulyásból álló úttörő zenekart 48 tagúvá fejlesztette. Móricz Zsigmondi emlékének ál­dozott az ifjúság, amikor a szín­játszó együttes bemutatta a „Légy jó mindhalálig“ című regény szín­darab változatának drámai III-ik fel­vonását. Nyilas Misi története köny- nyeket csalt a szülők szemébe. A színdarab tanításáért Görcs Károly- nét. Szántó Pálnét és Gacsálvi Etel­kát illeti dicséret, de a többi neve- !ő is sokat fáradozott az est sike­réért. A műsor Keresztély Gyula nevelő köszöntője szerint valóban kereszt- metszete volt a bátaszéki fiúiskola életének. A szülők láthatták, mi tör­ténik az iskolában, hogyan történik a tanulók képzése, hogyan fejlődik a gyermekek szépérzéke, művészi érzéke az I. osztálytól a VIII-ig A tanár kar annak örülit, hogy ez a műsoros est minden eddiginél érté­kesebb, gazdagabb volt. Mi volt en­nek a sikernek a titka? A kollektív munka. A nevélőtesttilet csaknem minden tagja az igazgatóval együtt kivette részét a munkából. F. L. P ár th írek Politikai gazdaságtan II. éves kon­ferencia vezetői részére december 28-án, délelőtt 9 órai kezdettel a Pártoktatás Házában konferenciát tartunk. * A II. éves Párttörténet konferencia vezetői részére december 29-én dél­előtt 9 órai kezdettel a Pártoktatás Házában konferenciát tartunk. A konferenciákon a propagandisták feltétlenül jelenjenek meg. M. B. ágit. prop. osztály. ii i n is u HÉTFŐ. DECEMBER 28 ÜGYELETES GYÓGYSZER IAH 11/1. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP Ármin. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás hétfő estig: erő­ien felhős idő, többfelé havazás, ónoseső, majd eső. Megélénkülő dél­nyugati, később nyugati-északnyugati szél. A hideg nyugat felől enyhül. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: hétfőn reggel nyu­gaton mínusz egy—mínusz négy, a Duna—Tisza közén mínusz négy— mínusz hét, keleten mínusz hét— minusz tíz. Délben nyugaton nulla— olusz három, másutt nulla—minusz három fok között. — A fűtés alap­jául szolgáló várható középhőmér­séklet hétfőn mínusz egy—mínusz négy fok között lesz. ELADÓ 2 szobás összes mellélcbelyiséjrgel rendelkező családi ház. Szekszárd, Baríina- utca 78. sz, alatt. TOLNAI NÁP l Ó Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelő« kiadó; KlRALT LA^Zló A szerkesztősre p«. kiadóhivatal telvtoosrénr»« 20-10 20-n Szekszárd, Széchenvi-otea 1$ M N R e£vs7á ti I 9 ■szám ■ 00 ®7*» 0f»3—*39 FlőWzetési díj: havi tt.~* forint, Baratt varae* vet Szikra Nvoaido Pára. Munkács* Mihálv otca IÖ. **. Telefon: 20-27 A orondáért felei- MF1 1 Fc RF7SÖ Mamed Babajev népnevelő portréja ...Mintha csak tegnap történt volna. Tíz ifjú és leány gyűlt össze m vörös sarokban, az elfő politikai foglalkozáson. Izgatottan vártak. Belépett Mamed Babajev, a népnevelő. Derűs, nyűt mosolya, egyen_ ietes, nyugodt hangja már az első percben megnyerte a hallgatókat. A népnevelő lépésről-lépésre vezette be ölest a politikai ismeretek világába. Világosan és érdekesen beszélt a komszomolistáknak az új ötéves terv nagyszerű távlatairól, a XIX pártkongresszus határozatairól. Es <t fiatal olajmunkások szeme előtt kibontakozott a szovjet népgazdaság lendületes fejlődésének lenyűgöző képe. Mindannyian tudták, hogy e fejlő­dés irányítója a párt. Amikor az egyik foglalkozáson technikásra terelődött a szó, a népne­velő meghívta V. Mainedov idős olaj munkást is. Mamedov elvtárs elmond­ta, műyen nehéz volt az ipari munkások helyzete a forradalomelőtti idők­ben. ... Elmúlt az év. Mennyit fejlődte k, mennyire felbátorodtak a hallga­tók ezalatt az idő alatt! G. Kulijev például egyszerű munkásként került a telepe, s ma már egy megnagyobbított részi g helyettes vezetője. Nem­régen felvették az SzKP tag jelöltjei n«k sorába. A politikai iskola másik hallgatója, Megrab Megrabov is megkapta a tagjelölt', igazolványt. A tan­év folyamán hat hallgató végzett el szakmai továbbképző tanfdytmots Nejmaktga Hmzejn-ogli gépkezelő művezetői munkakörbe kerüli. A poli­tikai iskola hallgatói közül két kom szomoltag iratkozott be esti iskolára. M. Babajev népnevelő már ivek óta vezet komszonwlpoliiikai iskolát. Mennyi munkát, igyekvést. mennyi szer etetet és türelmet ad bele munkájá­ba! Miközben másokat tanít, 6 maga is tanul. Az elmúlt tanévben sike­resen befejezte az esti egyetemet a ma/rxizrrms-leninizmus szakon. Jelen­ig ismét népnevelői munkát végez. B GEZAROV Befejeződött a dombóvári járási labdarúgó bajnokság Az 1953. évi dombóvári járási labdarúgó­bajnokság 5 elmaradt, illetve tisztázatlan mérkőzés kivételével befejezettnek tekint­hető. A résztvevő Csapatok szereplésének eredményességét az alábbi tabella híven tükrözi. A ^ bajnokságot a Dombóvári Fáklya lab­darúgócsapata nyerte, még hozzá veretle­nül. Ezt az eredményt a jórészt fiatal erők­kel kiálló csapat a kialakult jó közönsségi szellemnek és az öntudatos ©portfegyelem- nek köszönheti. A Fáklya vezetősége igye^- kezeit a legmesszebbmenőcn gondoskodni a játékosokról. A játékosok fegyelme, szor­? alma és Yicze János sporttárs lelkiismere- es és szakszerű edző munkája biztosíték a csapat jövőévi sikeres szerepléséhez. A csapat a bajnokságban a legsportszerűbben viselkedett a játékvezetőkkel, a közönséggel és egymással szemben. A bajnokság meg­nyerésével a csapat 15 tagja kap III. osztá­lyú minősítési könyvet. A bajnoki érmet ég dicsérő oklevelet ünnepélyesen adták át a csapaft tagjainak az MTSB kiküldötte, ugyanakkor Darázs sporttárs a Fáklya SE kiküldötte, Yicze János edzőnek és Eretnek János gazdasági vezetőnek kiváló munkád Í 'ükért díszes fáklya-emléklapot — míg Far­ias Jenő Iabdarúgó^szakosztály vezetőnek — a Fáklya koszorús jelvényét adták jó mun­kájukért, A második helyezett a kurdi falusi sport­kör csapata lelkes, eredményre törő csa­pat, de a kemény játékot sokszor a dur­vasággal tévesztik össze. Az alsóleperdi ál­lami gazdaság csaoata mégleoetésszeröen jól szerepelve került a harmadik helyre. A Dombóvári Kinizsi a bajnokság elején g.yen­! gén szerepelt, majd erősen felerősödött és így került a negyedik helyre. A Dombó­vári Vörös Lobogó lelkes labdarúgókból áll, akik szakszerű edzői irányítás mellett jobb eredmény elérésére képesek. A nakj falusi sportkör csapata igen nagy nehézsé­gek árán tudta a bajnokságot végigharcolni. Lelkes sportköri elnökének és a csapat lel­kesedésének sikere & hatodik hely. A dal- mandi állami gazdaság csapata csolódást keltett. A játékosok teljesen edzó« nélkül álltak ki vasárnaponként és a vezetőség sem áll feladata magaslatán. A muzsi falusi sportkör igen sokszor nem ment el vidéki mérkőzéseit lejátsz-ani, sőt egy esetben még otthon sem volt hajlandó kiállni a megjelent állami gazdaság labdarúgócsapata ellen. Ko- csola falusi sportkör csapata lelkes, kemény labdarúgókból áll és fejlődésük biztosítva látszik. A Dombóvári Postá6 II, Gyulaj és Szakos II. csapata a bajnokság során vissza­lépett. A Dombóvári járási labdarígóbajwokaág állása: 1. Dombóvári Fáklya 20 19 1 94:16 39 2. Kurd 20 13 2 5 67:34 29 3. Alsólep erd 19 12 3 4 43:26 27 4. D. Kinizsi 18 11 2 5 35:41 24 5. D. Vörös Lobogó 20 9 5 6 22:32 23 6. Nők 19 9 1 9 22:23 20 7. Dalmand 19 5 5 9 40:38 13 8. Mucsi » 6 1 12 6:24 13 9. Koosola 19 6 — 13 30:55 12 10. D. Postás fi. 11 5 — 6 24:11 10 11. Gyulaj 16 1 2 13 11:53 4 12. Szakos II. 10 2 — 8 3:38 4 10 csapatot zárt ki a Társadalmi Szövetség a terem röplabdnbajnoksúgból Mint már a legutóbbi röplabda beszámo­lónkban is jeleztük, több csapat nem jele­nik meg a kisorsolt mérkőzéseken A Tár­sadalmi Szövetség ezért kizárta azokat a csapatokat, akik sportszerűtlenségüknél fog­va nem jelentek meg a kisorsolt mérkőzése­ken. Ezek a csapatok a következők: Szek­szárdi Lendület 11., Petőfi II.. Paksi Traktor, Szék znrdi Kinizsi 11., Szekszárdi Kinizsi I., l.-endüM I., Palánk, Szekszárdi Építők, Vörös Meteor cs Lendület (női). A kizárt csapatok között például a Lendületnek egész komoly röplabda csapófa volt, így teljesen érthetetlen, hogy miért nem jelentek meg a mérkőzéseken. De ugyanezt mondhatjuk az Építők, Kinizsi és a Petőfi röplabdúzoi- ra is. A kizárásokkal kapcsolatban újévi számunkban foglalkozunk részletesebben: Vasárnapi eredmények: Szedresi Kinizsi—Tolna 11. 100:37 (férfi). Szedresi Kinizsi—Tolna H. 123:13 (női). Szedresi Kinizsi—Tolna I. 88:58 (női). TongeÜc—Sz. Szpartakusz 63:27 (férfi). Az eredeti sorsolás a sok törlés miatt nem vehető tovább figyelembe, ezért a Társadal­mi Szövetség úf sorsolást fog készíteni. Az elkövetkező mérkőzéseken amennyiben bán. me^y csapat nem jelenik meg, úgy azonnal törli a Társadalmi Szövetség. A bajnokság állása az eddig lejátszott mérkőzések alapján: A) csoport 1. Dózsa 4 4 —- 289:133 9 2. Tolna I. 2 1 — i 88:99 2 3. MTSK 1-----­1 4 3:54 0 4. Tolna III. 2_____ 2 5 4:112 0 5. Spartakusz 3-----­3 4 S:253 0 B) csoport 1. Szedres 2 2 — __ 1 79:67 4 2. Petőfi 2 i _ — 7 2:33 2 3. Dózsa II. 2 2 63:151 0 4. Tolna II. 1-----­1 3 7:100 0 5. Paksi Kinizsi — — —*------­Női csoport 1. Szedresi K. 2 2 — — 211:51 4 2. Tolna I. 2 1 — 1 62:100 2 3. Tolna n. 2----­2 2 5:147 0 4. Paksi Kinizsi — — —:-----­IRATKEZELÉS A sportegyesületek és sportkörök egymáa- közötti, valamint az irányító szervekkel való kapcsolatot, továbbá egyéb Felek kö­zötti érintkezésüket a szóbeli Közlésen kívül elsősorban levelezéssel biztosítják. Tekintet­tel arra, hogy az ügyek intézése szempont­jából elsőrendű fontosságú a levelezés, a sportegyesiiletek és sportkörök gondosan ő» pontosan kötelesek irataikat kezelni. Minden levelet, levelezőlapot, táviratot, feljegyzést, számlát, fuvarlevelet, egyéb nyomtatványt, amelv a sportkör vagy sport- egyesület címére érkezik, valamint a sport­kör, sportegyesiilet által küldött minden ló­véiét stb. és ezek másolatát iratnak nevez­zük. Az iratok kezelésével kapcsolatosan meg kell határoznunk, hogy a sprotkörnél, sport- egyesületnél személy szerint kinek köteles­sége a posta átvétele, felbontása, szükség esetén az iratok nyilvántartása, iktatása, kinek kell az érkező irattal kapcsolaté« intézkedéseket megtenni, ki írhatja alá * válasziratokat, hogyan történik gondosko­dás a beérkező és a válasziratok másola­tának megőrzéséről, valamint a bizalma* iratok kezeléséről. DE HOL ITT A SPORTSZERŰSÉG? A szekszárdi járási sakk csapatbajnokeáfr sorsolása szerint december 13-án Bátaszéki Lokomotiv sakkozóinak a tengelici sakkozók­kal kellett volna összemérni erejüket. A bá­taszéki sportkör vezetősége kérte a tenge­lici sportkört, hogy az utazási nehézségek miatt kérik a mérkőzést reggel fél 8 órai kezdettel megrendezni. A sportszerű tengelici vezetők A» játéko­sok természetesen teljesítették a bátászékiek kérését és már az állomáson várták a báta­széki sakkozókat, akik azonban nem jöttek. Hiába volt a tengelic;ek felkészülése, hiába tették még otthonosabbá, barátságosabbá * knltúrház helyiségeit, amikor a bátászékiek nem jelentek meg. Nem volna-e sokkal célszerűbb és sport­szerűbb, ha egy kisorsolt mérkőzésre nem akarnak elmenni, azt egy-két nappal előbb bejelenteni? ÉRTESÍTJÜK a vásárló közönséget ée • köziileteket, valamint a vállalatokat, hofjv megyénkben december 31-én leltározás miatt telepeink zárva tartanak. Felhívjuk az ér­dekelteket, hogy vásárlásaikat decembei 31-i zárvatartás figyelembevételével eszkö­zöljék. Szekszárdi TUZÉP V. RAlllÓ-fflCSOR ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK Kodsuth-rádió: 4.30: Hírek. Időjárásjelen­téé. — 4.40—8.30: Reggeli zene. — 5.00: A „Szabad Nép“ mai vezércikke. — 6.00: Fa­lurádió. — 6.20: Színházak és mozik műso­ra. — 6.45: A „Szabad Nép“ mai vezércik­ke. — 7.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — 14.00: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 15.15: Hívek szerbül. — 17.40: Hírek, időjárásjelentés. — 18.40: Hírek né­metül. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.00: Hí­rek. Tdőjárásjélentés. — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek, sport. — 24.00: Hírek. Petőfi-rádió: 6.00^ Torna. — 6.10: Reggeli zene. — 6.45: a „Szabad Nép“ mai vezér­cikke. — 7.00: Jó reggelt gyerekek! — 7.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 1S.25; Hírek szlovénül. — 20.00: Műsorzárás. December 28., hétfő KOSSLTH-RaDIó 5.35: Vasárnapi sporteredmények. — 7.50: Naptár — 11.30: Hanglemezek. — 12.10: Déli hangverseny. — 13.00: A Salgótarjáni Népi Zenekar játszik. — 13.30: Operettzene, — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: Heti zenes kalendárium. — 15.30: Táncdalok. — 16.00: Ifjúsági fejtörő. .— 16.23: Műsor az úttö­rők zenei szakköreinek. — 16 40: Rádió vá­laszol falusi hallgatóinak kérdéseire. — 17.10: Rádió válaszol a hozzáérkezett leve­lekre. — 17.20: Mickiewícz. Megemlékezés a költőről születésének 155. évfordulója alkal­mából. — 17.50: Jó munkáért sz*'p muzsikát. — 19.00; Az erdő köszöntése. Resztet Szabó jóasef regényéből. — 19.20: Hang emezek. 20.15: Tegnaptól —- holnapig . . . Esti kró­nika. —- 21.00: A Magyar Rádió <?zirnfónikus zenekara játszik. — 24.55: Hon"'emezek. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Ma­gvar Rádió népi zenekara játszik. — 22.30: ..’Mcgállék a kanyargó« Tiszánál . . “ Pe­tőfi Sándor. Juhász Gyula és Radnóti Mik­lós költeményei. — 23.00: Huszka operett­jeiből. PETŐFI-RÁDIÓ 6.50: Keringők. — 7.35: Színházak és mo­zik műsora. — 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: UttÖrŐ-mfisor. — 9.30: Úttörők én- kel. nek — 10.10: A TextiNzak'-zervezet Köz­ponti Népi Együttesének zenekara játszik. — 10.30: Óvodások műsora — 11.00: Hangle­mezek. — 14.00: A Magyar Rádió kisegyüt­tese játsíik. — 14.35: Hanglemezek, — 15.25; Polgar-Iszak')»szkij: Kéz a kézben. — 15.3'b Schneider Hédi zongorázik. — 15.51: A Bé- késtarhosi Zenei Gimnázium énekkara Svjesnyikov szerzeményeket énekel. — 16 00; A fa terebélyesedik. Irta és elmondja: Enczi Endre. — 16.20: Vaszy Viktor Dékány And­rás. Dalol a sztyeppe — kantáta. — 16.40: Hamrlemezok. — 17.20: Ifjúsági lapszemle. — 17.40: Szív kü'di szívnek szívesen — 18.05: Ember és világ. Előadás — 18.45: Operarészlctek. -r- 19.10: A Moszkvai Rádió Összeállítása. — 19.40; Sporthíradó Kísérleti adó műsorából 20.00. Hangleme, zek. — 2*.00: Erő — egészsécr. Előadás. — 21.10: Tánczene — 22.00: Rószjetek olasz és francia operákból. December 29.. kedd KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Német népdalok. -- 12.15: Déli hangverseny. — 13.00; Fiatal művészek hang­versenye — 15.28; Részlet K^nessey Kesz­kenő c. balettjéből. — 13 30: Balettzene. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14 45: A Magvar Rá­dió néni zenekara játszik. — 15.30: Operett- részletek. — 16 (*0: A Gyermekrádió műso­ra. — 16.40- Rádió válaszol falusi hallga­tóinak kérdéseire. — 17.10: Szív küldi szív­nek szívesen. — 17.40: Színes csokor — Új szovjet versek. — 18.00: A Moszkvai Rádió összeállítása — 18.30: Részletek Vincze Ottó daljátékaiból. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Hogy' volt ... — 21.30; Egy falu — egv nóta. — 22.20: Hanglemez — 23.00: Mi történt a nagyvilágban? — 23.35: Tánczene. PETőFI-RÁDló 6.50: Görög népdalok. — 7.35; Színházak cs mozik műsora — 8.20: Zenekari muzsika. — 9 20: A kis iskolások műsora. — 9 40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10- Szórakoz­tató zene. — 11.00: Hanglemezek. — 14.00: Délutáni hangverseny. _ 15.00: A Magvar Rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: irodalmi történet. Kazinczy Ferenc elbeszélése. — 16.J0: Hanglemezek. — 17.15: Tudományos előadás. — 18.30: Ifj. Magyari Tmre és ze­nekara ját«zik — 18.45: Tánezene. A kísérlet? adó műsorából; Ifnszti kaland. — 22.30: Repül a szán . . . Dalok és csár­dások. December 30., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 11.30; Tánezene. — 12.15- Déli hangver­seny. — 13.00: Filmzene. — 14 í5 Hangver­seny gyermekeknek — 14 40: Román népi zen» — 15.30: Hanglemezek — 16 00: if jú­sági műsor. — 16 40: Rádió válaszol a hoz­záérkezett levelekre. — 17.25; Szív küldi szírnek szívesen. — 18.00: Hangverseny if­jú hallgatóink kívánságára. — 18.29: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 19 00: Hangos Újság. — 20.15: Közvetítés a Katona József Színházból: Volpone. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.50: Harminchárom harcos év. — Gábor Andor prózai írásaiból. — 23.20: Hanglemezek. PETőFI-RÁDló 6.50: Reggeli zene. — 7.35: Színházak és mozik műsora. — 8.20: Hanglemezek. - 9 20: UttörŐ-híradó. — 9.45: A Gyermek rádió mű. sora. — 10.10; Hanglemezek — 10.30: Óvo­dások műsora. — 14.00: A Magyar Rádió kisegyüttese. játsz:k. — 14.41: Hanglemez. — 14.50: Tíz perc tudomány — 15.09: Fali Leó és Huszka Jenő operett jóiból. — 15.40: A rádió nyelvművelő előadása. — 16.00: Dél­utáni hangverseny — 17.00: Üzemi kórusok. — 17.25; Magyar népdalok. — 17.40: A béke aratusa — Irodalmi műsora. — 18 00: Hang­lemezek. — 18 45: Az épülő kommunizmus i nagy országában. — 19.15: Hanglemezek. — 19.40: Sporthíradó. A kísérleti adó műsorából; 20.00: Jó mun­káért szép muzsikát. — 20.40: Ismeretter­jesztő előadás. — 21.00: A Bahcsiszeráji szökőkút. Puskin elbeszélő költeménye. — ; 21.35: Népi zenekarok hangversenye. — 22.00: Román művészek hangversenye. December 31., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Hanglemezek. — 12.15: Déli hang­verseny. — 13.00; Kórusok. — 15.30: A Ma- gvar Rádió népi zenekara játszik. — 14 15: A rádió gyermekújság műsora. — 15.00: A gyermekrádió műsora. — 15.30: Beszélő at­lasz. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. 16.00: Uj hajtás. Fiatal írók és költők műsora. — 16.30: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 16 40; Rádió válaszol falusi hall­gatóinak kérdéseire. — 17.10: Szilveszter a gvermekrádióban. — 18.P0- Az év sport­története. — 19.00: Jó munkáért szép muzsikát! — 20.10: Amiket mindenki fütyül. — 21.30: Kabaréműsor. —24.00: Éj­féli, újévi köszöntő. — 24.10; Tánczene. — PETőFI-RÁDló 6.50: Fényes Szabolcs: Poljuska — szvit. — 7.35: Színházak és mozik műsora. — 8.20: Hanglemezek. — 10.30: A menyecskék együttese énekel. — 11 00: Hanglemez — 11.14: Dalok — 14.00: Délutáni hangverseny. — 15.01: A Magvar Rádió kisegyüttes* ját­szik: — 15.28: Hanglemez. — 15 40: Ritkán hallott operarészWek. — 16.30: Fiatulok ze­nei úisága — 17.25: Az alapvető és fejlett termelési módszerek oknlmazásának tanul­ságai 1953-ban — 17.40; Hangverseny M’l­löeker oo^mftfciból. — 18.45: Szív küldi szívn-k szívesen. A kísérleti adó műsorából. 19.05: Közve­títés a Magyar ÁiiarnL Operaházból: Dene­* fcTTV il ff UlÄJ Január 1., péntek KOSSUTH RÁDIÓ 6,00—8.00-ig: Újévi zenés köszöntő. 7.40: Színházak és mozik műsora. — 8.00: Hírek. Tdőjárásjélentés. Lapszemle. — 8.15- Legjobbaknak szól a nóta. — 9.00: Mesélő muzsika. — 10.00: Újévi levél. — 10.00: Ko­vács Misi új naptára. — 11.00: Operohang- verseny. — 12.15: Ujesztendő, vígság-szerző. — 15.30: Boldog újesztendő! — 14.15; Hang­lemezek. — 14 45: ..Légyen víg telünk, nya­runk“, Költemények. — 15.00: Operettrész­letek. — 13.30: Hanglemez. — 16.10: János vitéz. — Petőfi Sándor elbeszélő költeménye. — 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 17 20: Budámat — Szilveszter éjjel. — 18.P0: Híres operakórusok. — 19.00: Jaj. de szépen muzsikálnak. — 20.15: Benjámin László, Kossuth-díjas költő ünnepi krónikája — 20.30: Szivárvány. Zenés irodalmi íavka-est. — 21.00: Tánczene. — 22.10: Tánc éjfélig. PETőFI-RÁDló 8.00: Kicsit ázottan. Hanglemezek. — 8.30; Szórakoztató zene. — 9.30: Miska bácsi le­mezesládája. — 10.10: Népi demokratikus országok szórakoztató muzsikája. — 11.00: Bemutatóhangverseny a Magyar Hanglemez­f-yártó legújabb felvételeiből. — 11.35: Hang- emezok. — 12.30: Petőfj a világirodalom­ban. Lakatos István előadása. — 13.(X): Hanelemezek. — 14.00: Klasszikus operettek. — 15.20: Színes magyar népi muzsika. — 16.00: Művészlemezek. — 16.40: Tizenkét hónap. Szamuil Mnrsak mesejátéka. — 17.20: Hang’emezok. — 18.00: Simon István és Cse­peli Szabó Béla új versei. — 18.43:^Petőfi emlékbangverseny. — 19.20; Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.50: Tánc- zene. A kísérlet? adó műsorából: 20.00: Tánc- zene. — 20 40: Részletek népszerű vígope­rákból. — 21.30: Téli örömök. — 22.00; Ze­nekari hangverseny. Január 2., szombat KOSSUTH RÁDIÓ 6.00—8.00-isr: Reggeli zene. — 7.30: Színhá­zak és mozik műsora. — 8.00: Hírek. IdŐjá- rnsjelentés. Lapszemle 8.15: Egy falu — egy nóta — 9 00: Zenés fejtörő — 10.00: Ember Györgv levele. — 10.10: A Magyar Rádió gyermekcirkusza. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A Magyar Rádió szitnfó- nikus zenekara játszik. — 15.16. Hangleme­zek. — 13 30: Polgár Tibor rádió-daljátékai, hói. — 14.15: flanglemezek — 14.45: Egv hét a külpolitikában. — 15 00: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.39: Hanglemezek. — 16 00: Zenés irodalmi műsor — 16 40: Tánc­zene. — 17 40: Kincses kalendárium. — 19.00- Hanglemezek. — 20.15: üzemi hang­verseny. — 21.15: Tánczene. — 22.10: Az elmúlt év népszerű operettjeiből. — 2315: Hangverseny Liszt és Kodály műveiből. PETŐFI-RÁDIÓ 8.00: Jó reggelt! — 8.30: Evangélikus v*l: lásos félóra a stúdióból. — 9.00: Falurádió. _ 9.30- Hanglemezek. — 9.45: Görög gyér m ekek műsora. — 10.00: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából. — 1.0.50: Miska bácsi lemezesládája. — 11.35: Kálmán Imre t operettjeiből. — 12.30: Az elbeszélés meste­rei. Móricz Zsigmond: Virrad. — 13.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 14.ft0: Művésziemé- zek. — 15.00: Tudományos fejtörő. — 15.20: Puszták dalai. Vaszy Viktor feldolgozása. — 16 00: Operarészletek. — 16.40: A rá­dió gvermekszínházának műsora. — 17.20: Igv írtok ti . . . Örkény István és Kolozs­vári Grnndpierre Emü szatírái az irodalom­ról. — 17.40: Szimfonikus táncok. — 18.45: Sporthíradó. A kísérleti »adó műsorából: 21.00: Magyar népi muzsika. — 22.00; Híres operarészle- tek. Január 3.. vasárnap KOSSUTH-RÁDIó 11.30: A Magyar Rádió népi zenekara ját­szik — 12.15:’ Déli hangverseny. — 13 00: Hanglemezek. —/13^0: A péuzügrőrzenekar játszik. — 14.15: Csajkovszkij: V. szimfó­nia. — Lehel György előadása. — 14.45: Szendlny László és zenekara játszik. — 15.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.00: Moszkvai jegyzetek Elmondja Lévai, Béla. — 16.20: Hanglemezek. — 16 40: Rádió vála­szol a hozzáérkezetí levelekre. — 17.10: A Belügyminisztérium Népi Együttesének ze­nekara játszik. — 17.30: Szövetkezeti hír­adó — 18.00; Egv falu — egy nóta . . — 19.00: Az épülő kommunizmus nagv orszá­gában. — 20.15: Ami o műsorból kimaradt. — 20.45: Tánczene. — 21.30: Bach-Händel könnvű zenéje. Sárai Tibor előadása. — 22.20: Lehár-est. — 23.00: Budapest hangver­senytermeiből. PETőFI-RÁDló 6.50; Részletek Goldmark operáiból. — 7.35: Színházak és mozik műsora. — 8.20: Hanglemezek. — 9.20: Uttörohíradó. — ^9.45: Hanglemezek. — 10.10: Rachmaninov művei­ből. — 10.40: Fűvószene. — 11.00; Balett- zene. — 14.00: Kóczé Gyula és zenekara ját­szik. — 14.15: Délutáni hangverseny. — 15.20: Mindenki operája. — 16.20: Tudomá­nyos híradó. — 16.40: A Közalkalmazottak Szakszervezetének központi énekkorának műsora. — 17.10*. Tíz perc közgazdaság. — 17.20: Tanuljunk énekszóra oroszul. — 17 .40; Tánczene. — 18.00: Két karcolat. Ir­ta Palotai Boris. — 18.45: Szív küldi szív­nek szíveden. — 19 1C: Hangos-újság. — — 19.40: A Tartós békéért, népi demokrá­ciáért c. lap ismertetése. A kísérleti ndó műsorából; 20.00: Tane- íeno. — 20.40: Operahangversrny. — 21.30: Álomba ringató. — 22 00: Zenekari hangver­seny. — 22.55: Schum ami—Liszt: Tavaszi ál­mák. Ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom