Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-04 / 259. szám
2 NAPLÓ 1953 NOVEMBER 4 Tömeges tiltakozások Belgiumba n a* „Európai Védelmi Közösség;“ terve ellen Brüsszel (TASZSZ) Belgiumban nagy tömegek tiltakoznak az „Európai Védelmi Közösség" létrehozásáról szóló szerződés ellen. Ez a körülmény kihat a Belga Szocialista Párt jobboldali vezetőségéhek álláspontjára is. Spaak és a többi reakciós jobboldali szocialista arra törekszik ugyan, hogy az amerikai imperialisták javára keresztülvigyék a szó- banforgó szerződés ratifikálását, mégis számolniuk kell pártjuk egyszerű tagjainak véleményével. Ezért a Belga Szocialista Párt vezetősége elhatározta, hogy a szerződés ratifikálásának kérdését a párt országos konferenciája elé terjeszti, amelyet november 6—8-án tartanak meg. Ugyanakkor Spaak kérte a képviselőházat, hogy a ratifikációs vitát halassza el november 10-ig. Angol véVmémek a K az ENSZ-be való London (MTI) A „Times" című angol lap vezércikkben foglalkozik Knowland amerikai szenátor egyik legutóbbi nyilatkozatával, amelyben Knowland továbbra is azt követeli, hogy ne ismerjék el a Kínai Nép- köztársaság kormányát és ne vegyék fel a népi Kínát az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A „Times" ezzel kapcsolatban meg állapítja, hogy „Az ENSZ-be való felvétel olyan jog, amely minden kormányt megillet, ha eleget tesz bizonyos feltételeknek, elsősorban annak a két alapvető feltételnek, hogy tényleges elle'nőrzést gyakorol a kérdéses ország felett és képes eleget tenni nemzetközi kötelezettségeinek". inai Népköztársahágnak felvétele mellett A lap a továbbiakban rámutat arra, hogy a Kínai Népköztársaság fel vétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe megkönnyítené a diplomáciai munkát és semmiképpen sem gyengítené az ellentétek igazságos rendezésére irányuló törekvéseket. Newyork (MTI) Mint a „Reuter" jelenti New-Yorkból, Selwyn Lloyd brit államminiszter november 2-án New-Yorkban kijelentette, hogy Nagy-Britannia véleménye szerint a Kínai Népköztársaságot végül is fel kell venni az ENSZ-be. Selwyn Lloyd ugyanakkor több fenntartást is hangoztatott, azt igye-- kezvén indokolni, hogy a Kínai Nép- köztársaság felvételének kérdése egyenlőre nem időszerű. Adenauer zárt ajtók mögött tárgyal Ollenhauerral Berlin (MTI) Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke Adenauer felszólítására hétfőn délután megjelent a bonni Shaumburg-palotában, hogy a kormány és az ,,ellenzék“ poll ikáfának „összehangolásáról‘‘ tárgyaljon vele. Adenauer és Ollenhauer megbeszéléséről, amely négyszemközt, zári ajtók mögött folyt le, nem adtak ki hivatalos jelentést. Pakisztáni Izlám Köztársaság lelt Pakisztán új neve (MTI) Az „AFP" a karacsi rádióra hivatkozva közli, hogy a pakisztáni alkotmányozó nemzetgyűlés elhatározta: Pakisztán neve ezentúl Pakisztáni Izlám Köztársaság. Harry Polliit elvtárs beszéde Liverpoolban London (MTI): Harry Pollitt elvtárs. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkár^ Liverpoolban bészédet ’ mondott. Pollitt élesen ostorozta az áruló szakszervezeti vezetők mesterkedéseit, amelyekkel hátbatámadják a munkások sztrájk- mozgalmait. Hangsúlyozta a munkásosztály parlamentenkívüli harcának nagy jelentőségét, majd a Kommunista Párt nevében a következő programmot javasolta a munkás- mozgalom egységes cselekvésének alapjául: a) BELPOLITIKAI TÉREN: 1. Magasabb munkabérek, magasabb munkanélküli segély, felemelt szociális juttatások és nyugdíjak: .2. Alacsonyabb árak, több lakás- és iskolaépítés, jobb közegészségügyi szolgálat; 3. Támadás a nagy monopolisták ellen az államosítás ki •.erjesztésével; 4, Nagy egységes hadjárat a toryk megbuktatására. b) A NEMZETI FÜGGETLENSÉG MEGVÉDÉSE TERÉN: 1; Véget kell vetni Anglia katonai megszállásának Amerika által; 2. Nem szabad korlátozni Angliának azt a jogát, hogy kereskedhe' bármely országgal; 3. Szolidaritás Málájföld, Kenya Bri:-Guyana népeivel s az összes gyarmati népekkel; 4. Az angol csapatok kivonása a gyarmatokról és a függő országokból; 5. Anglia függetlenítése az Egyesült Államok uralmától: függetlenség, és szabadság a birodalom össze? népei számára; c) A KÜLPOLITIKA TERÉN: 1. A koreai politikai értekezlet megtartása India és más ázsiai semleges országok részvételével; 2. Annak kijelentése, hogy angol csapatok nem harcolnának ismét Koreában s nem harcolnának Kína ellen: 3. Kína felvétele az ENSZ-be; 4. Nyugat-Németorszáig felfegyverzésének elutasítása, békeértekezlet az egységes, békés, demokratikus Peking (Uj Kína) A Vietnami Tájékoztató Iroda jelenti; a vietnami néphadsereg OKTOBER 25-ÉN Bui-Csutól tíz kilométerre keletre harcképtelenné tett egy baodajista (könnyűfegyverzetű) zászlóaljat. Ezt megelőzően — október 18-án — a néphadsereg ugyanebben a térségben megsemmisítette a baodajista 703. és 707. (könnyűfegyverzetű) zászlóaljat. Navarre tábornok, a franciák Indokínai főparancsnoka a vereség következtében kénytelen volt a parancs noksága alatt álló baodajista köny- nyűfegyverzetü alakulatokat visszavonni a Vörös-folyó torkolatánál lévő Nam-Dinh tartomány Giao-Tuy és Hai-Hau körzetéből. A Vietnami Néphadsereg azonban támadásra indult és október 25-én Bui-Csutó! tíz kilométerre keletre harcra kényszerítette a Szau-Csau felé menetelő ellenséges zászlóaljat A harcban a zászlóalj legnagyobb -észe megsemmisült és a népi harcolok jelentős mennyiségű fegyvert és ’őszért zsákmányoltak. A Vietnami Néphadsereg győzelmei megrendítették a baodajista csapatok harci szellemét. Fogságba- esett ellenséges katonák elmondották, hogy a baodajista katonák köNémetország megteremtésére: 5. A fegyverkezés általános csökkentése, a tömeggyilkoló fegyverek betiltása; 6. A legmagasabb színvonalú tárgyalások a nagyhatalmak között a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében. zül sokan fellázadtak és nem voltak hajlandók az arcvonalra menni. OKTOBER 28-ÁN a Vietnami Néphadsereg a Ninh- Binh tartományban lévő Riatól 9 kilométerre két oldalról megtámadta és sok apró csoportra szakította az ellenség egyik hadoszlopát, amely a 7. gépkocsizó lövészezred két zászló- aljából és egy páncélos századból állott. A harcban a népi erők teljesen megsemmisítették a baodajista 3. zászlóaljat — amely augusztusban Na-Sanból visszavonult — és az idegenlégió 3. .zászlóaljának két századát. OKTÓBER 29-ÉN a néphadsereg visszaverte azt a hadoszlopot is. amelyet az ellenség erődítésnek küldött Ria térségébe. A népi harcosok október 29-én és 30- án üldözték a megvert ellenséget. A közlemény rámutat, hogy ez volt a franciák eddigi legsúlyosabb veresége azóta, hogy a Vörös-folyó deltavidékének alsó szakaszán benyomultak Ninh-Binh tartomány délnyugati részébe. A Vietnami Néphadsereg főparancsnoksága a „katonai érdemrend" III. fokozatút adományozta a Ria térségében lefolyt hadműveletben résztvett alakulatnak. A vietnami néphadsereg győzelmes harcai Angol-amerikai éleihalálharc a kapitalista világpiacon '(MTI) Az Egyesült Államok és Anglia ..kereskedelmi háboiújának" egyik epizódja került felszínre az angol alsóházban, a múlt héten. A parlament két konzervatív tagja bírálta az amerikai hatóságok önkényes eljárását. Az amerikai hatóságok ugyanis megakadályozzák, hogy „Comet" típusú angol utasszállító repülőgépeket adjanak el az Egyesült Államoknak, mégpedig úgy. hogy ilyen gépekre nem adnak használt! engedélyt. Különösen élesen bírálta az amerikai hatóságokat Arthur Harvey, a ..Handley Page" repülőtársaság ;2"7- gatóságának alelnöke, ..eljött az idő. — mondotta. — midőn jogunk van követelni, mondják meg nekünk, milyen álláspontot képviseljünk az amerikaiaknak ezzel a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalása tekinteté- Isen." Wayell Wakefield. konzervatív parlamenti .tag támogatta Harveyt. A br.t keteskede'eanögyi miniszter vészt,ősió szav«i A Reuter jelentése szerint Peter Thorneycroft, angol kereskedelemügyi miniszter hétfőn Londonban bankárok előtt elmondott beszédében kijelentette: „Az elmúlt két év alatt — a háború óta elsőízben — éreztük számos területen Néme'.ország, Japán és nem utolsó sorban az Egyesült Államok konkurenciájának igazi súlyát. Versenyeznünk kell tehát az eladás művészetének minden területén." Az amerikai tronopoliumok let eb az urak Kanada gazdas géb n Az amerikai sajtójelentésekből kiderül — mint a TASZSZ rámutat. — hogy az amerikai monopóliumok egyre szabadabban garázdálkodnak Kanadában. A kanadai statisztikai hivatal adatai szerint az amerikai tőkebefektetés Kanadában jelenleg eléri a nyolc milliárd dollárt, ebből háromegész háromtized milliárdot nyersanyag- kitermelésre és feldolgozásra fordítanak. Az amerikai monopóliumok ellenőrzésük alatt tartják az olajkészleteik majdnem hatvanöt százalékát, a színesfémkohászat és a kitermelés több, mint hetven százalékát. Olyan fontos iparágak, mint a papíripar, faipar, fémfeldolgozó ipar. gépgyártó ipar, élelmiszer és a textilipar termelésének több. mint 40 százaléka az amerikai monopóliumok kezébe került. Az amerikai tőke mélyen behatol Kanada egyéb gazdasági ágaiba is. ahol eddig az angol és a francia monopóliumok érvényesültök. Kanada belkereskedelmében valamikor az angol és a francia tőkések voltak az urak. Az amerikai kereskedelmi cégek azzal, hogy 270 millió dolárt fektettek be a belkereskedelembe, komolyan kiszorították versenytársaikat és jelentős ellenőrzési jogot nyertek Kanada kereskedelme felelt. Az Egyesült Államok magához ragadta a kanadai külkereskedelem feletti ellenőrzést is. A „Magazin of Wall Street" adatai szerint, 1952- ben Kanada összes importált áruinak 74 százaléka az Egyesült Államokból származott. míg 1951-ben még csak 69 százalék. 1953. első fe- ’ében a Kanadába irányuló amerika: export isimét megnövekedett. Az amerikaiak diktátuma miatt csekken Ang ia villamosjági cikkeinek export a A Daily Worker írja: D. Maxwell Buist, az angol elek- tromosipari társaság exportigazgatója kijelentette, hogy az angol gyárosok követelik: enyhítsék az amerikaiak a Kelet és Nyugat közötti kereskedelmet korlátozó intézkedéseket. D. M. Buist hangoztatta, hogy Anglia elektromosipani árucikkeinek exportja a háború óta elsőízben csökken, elsősorban az amerikaiak támasztotta verseny miatt. A háztartási villanykészülék exportja 25 százalékkal esett 1953 első felében a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. Nem különítelek e! és nem büntetik meg ■ * / r, f . »■ r • u r *■ * A* i'i] *• _ JílíIulaAÍ1 Keszon (Uj Kína) A semleges nemzetek képviselőiből álló hazateíepí- tési bizottság elnöke október 31-én közölte a koreai-kínai féllel, hogy azokat a titkos ügynököket, akiket a koreai-kínai fél felvilágosító meg- bizottainak bántalmazása és a felvilágosító tevékenység akadályozása miatt október 15-én, illetve 17-én letartóztattak, „nem különítették el, hanem visszaküldték ugyanazokba a táborrészlegekbe, amelyekből a fel- világosító tevékenység színhelyére vonultak, s így személyazonosságukat nem állapították meg és nem büntették meg őket." Li Szán Csu tábornok október 24- én és 30-án jegyzékben követelte, hogy a semleges hazatelepítési bizottság folytasson vizsgálatot e titkos ügynökök provokációinak ügyé ben. Október 15-én és 17-én a hadifog ■yok soraiban elhelyezett titkos ügynökök a felvilágosító munka közben kövekkel támadtak a a koreai-kínai fél felvilágosító megbizottaira és megfigyelőire, összesen huszonhét támadást intéztek a koreai-kínai fél megbízottai ellen, akik közül ketten megsebesültek: A hadifoglyok őrzését ellátó indiai csapatok a helyszínen több mint ötven rendbontó ügynököt letartóztattak. Nyilvánvaló, hogy az amerikai uta íításra cselekvő ügynökök provokációi hozzátartoznak a fegyverszüneti egyezmény felrúgására irányuló amerikai összeesküvéshez. Külföldi hírek Moszkva (TASZSZ): V. A. Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes november 2-án fogadta P. Torsteins- sont, Izland szovjetunióbeli rendkívüli követét és meghatalmazott miniszterét. azzal kapcsolatban, hogy P. Torsteinsson rövidesen átnyuit.ia megbízólevelét a Szovjetunió legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének. Moszkva (TASZSZ): November 2- án Moszkvába érkezett Ake Henrik Gartz, Finnország szovjetunióbei) rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere. * Delhi (TASZSZ): M. A. Mensikov. a Szovjetunió indiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete november 2-án átnyújtotta megbízóleveié' dr. Radzsendrának, India köztársasági elnökének. M. A. Mensikov ezután bemutatta a köztársasági elnöknek a Szovjetunió indiai nagykövetségének munkatársait. A Szovjetunió nagykövete és India köztársasági elnöke rövid lueszedet mondtak. A megbízólevél átadása után beszélgetés folyt le M. A. Mensikov és dr. Radzsendra között. Moszkva (TASZSZ): K. J. Voro- silov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke november 2-án a Kremlben fogadta A. D. Kon- tumaszt, Görögország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átnyújtotta megbízólevelét. A megbízólevél átnyujtása utón K. J. Vorosilov elbeszélgetett A. D. Kontumasz rendkívüli és meghatalmazott nagykövettel. A beszélgetésben V. A. Zorin, a Szovjetunió kiil- iigyminiszterhelyettese is résztvett. ú (MTI) Az angol külügyminisztérium szóvivője hétfőn közölte, hogv Zahedi tábornok, iráni minisztere1- nőik személyes üzenetet intézett Eden angol külügyminiszterhez az angoi- iráni problémákkal kapcsolatban — jelenti a Reuter hírügynökség. Az üzenetet Svájc teheráni diplomáciai missziója útiján juttatták el Londonba. * (MTI) A „Le Monde" című francia lap hosszú cikkben foglalkozik Fran ciaország reménytelen indokínai háborújával. A lap felteszi a kérdést: „Nem jött-e el az ideje annak, hogy megkérdezzük szövetségeseinktől, miért kell a franciáknak továbbhar- eotniok Indokínában, amikor ott nincs többé nemzeti érdekük?" * Peking (Uj Kína): A japán békebizottság október 3-án és 4-én Tokióban megtartotta 8. országos értekezletét. Az értekezlet 95 küldötte elfogadta a japán békemozgalom három pontból álló programmját: 1. A nemzetközi tárgyalásokat követelő mozgalom kifejlesztése; 2. A japáni feszült helyzet és a nemzetközi feszültség csökkentése azáltal, hogy újból diplomáciai kapcsolatokat létesítsenek a Kínai Nép- köztársasággal, a Szovjetunióval és más országokkal, hogy szembehelyezkednek az amerikai „külföldi gazdasági műveletek hivatala" által kilátásba helyezett „segéllyel'', az újrafelfegy vérzéssel és á katonai’'támaszpontok létesítésével, s végül, hagy előmozdítják a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és kulturális kap- csola’.ok fejlődését és biztosítják a koreai politikai értekezlet sikerét; 3. A béke erőinek egyesítése. A Bztonsógi Tanács november 2-i ülése Newyork (TASZSZ) A Biztonsági Tanács november 2-án folytatta annak a napirendi pontnak megvitatását, amelyet Trieszt Szabad Terület kormányzójának kinevezésére vonatkozóan a Szovjetunió terjesztett elő. A kérdés megvitatását a nyugati hatalmak nyomására annakideién tizenhárom napra elhalasztották. November 2-án Kirn görög küldött javasolta, hogy a kérdés megvitatását három hétre, vagyis november 23-ra ismét halasszák el, hogy ezzel adjanak időt a feleknek arra, hogy meg--, találják a -kérdés legjobb megoldását." A. J. Visinszkij, a Szovjetunió kép viselője síkraszá’lt Ki-ru említett javaslata ellen. Kijelentette, hogy a trieszti kérdés legjobb megoldása az lenne, ha életbeléptetnék az olasz békeszerződést. A Lenarvcl Nép’ ö tdrsas ísr á t n y u]tóttá mogb ízóIeveiét boriiul nflírvV'V'‘te Wilhelm Pieckr.ek Berlin (MTI): Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke hétfőn Bolz külügyminiszter és Handke külügyi államtitkár jelenlétében fogadta Jan Izydorczy- kot, a Lengyel Népköztársaság berlini nagyköveiét, aki átnyújtotta meg bízólevelét az államfőnek. Parlamenti vá’aeztások Szudánban Kairo’ (TASZSZ): November 2-án 24 szudáni választókerületben ele-k- 'Tokat választottak, akik később : választások második fordulójában közvetlenül szavaznak majd a szudáni parlamenti képviselőjelöltekre. A Szudánra vonatkozó angol-egyiptomi szerződés értelmében Anglia. Egyiptom, az Egyesült Államok, India és Szudán képviselőiből úgynevezett nemzelközi bizottság alakult, hogy ellenőrizze a szudáni parlamenti választásokat. Ez a bizottság főként dél- és nyugatszudáni tartományokban lévő huszonkilenc választókerület lakosait „felkészületlennek" nyilvánította a közvetlen választásokon való részvételre. öt délszudáni választókerületben a vá- 'asztásokat később, olyan külön választási rendszer alapján tartják meg, amelyet — mint az „A1 Miszri" című lap írja, — külön e tartományok lakossága részére agyaltak ki a lakosság „elmaradottságára" való tekintettel. A többi hatvannyolc választókerü- e -ben november 15-én kezdődnek a választások. - Ezután kerül sor a szenátusi választásokra. Az egyiptomi sajtó a szudáni parlamenti választásokról megállapítja, hogy azok az angol közigazgatás Szudán! túlkapásai, az angol tisztviselőknek a választási kampányba való nyílt beavatkozása jegyében kezdődtek. Az „A1 Ahram" című lap kiemelte a khartumi amerikai képviselet mun katársainak feltűnően élénk tevékenységét is. Sajtójelentések szerint Szalah Szalem egyiptomi propagandaügyi miniszter, a szudáni ügyekkel foglalkozó államminiszter, november 1- én ismét a választásokba való beavatkozással vádolta meg a szudáni angol közigazgatást. Angol tisztviselőknek a választásokba való beavatkozása következte ben — mondta Szalem —Szudánban töibb incidens történt