Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-24 / 250. szám

1953 OKTOBER TA If A P E ö Mórágyi Szabadság tsz: Napról-napra erősödik szövetkezetünk 1 politikai oktatás segítse gépáttomásainkoa az eszi munkák meggyorsítását Négy kemény esztendő telt ez az­óta, amióta, megalakult Mórágyon a hármas típusú termelőszövetkezeti csoport. 12 család 300 holdon kezdte meg a közös gazdálkodást. 1951- ben már 92-re növekedett a taglét­szám, a földterület pedig 600 hold­ra. Nehéz esztendő volt ez az 51-es esztendő. A fagy és az aszály kö­vetkeztében kevés volt a jövedelmük melynek következtében 50 tag ki is' lépett a csoportból, később még öten a bányába mentek dolgozni. — így mindössze 37-en maradtunk 460 hold földön. A kilépők csak 140 bold földet vittek magukkal. Föld­területünk sok volt, a tagság ke­vés A kevés tag pedig nem tudta kellően megmunkálni a földet, ami meg is bosszulta magát, mert a jö­vedelem ismét kevésnek bizonyult. .A kormányprogramm megjelenése után nálunk is többen foglalkoztak a kilépés gondolatával. Többen be­adták a kilépési nyilatkozatukat. — Mikor azonban egymás után jelen­tek meg a kormányrendeletek, me­lyek a termelőszövetkezeti tagok megsegítését szolgálják, nálunk is más szelek kezdtek fújdolgálni. A 10 százalékos beszolgáltatási ked­vezmény, az árleszállítás, a rövid­lejáratú hitelek és a gépállomási tartozások elengedése, valamint a közép- és hosszúlejáratú kölcsönök újabb kibocsátása megváltoztatta a tagság hangulatát. Látták, hogy mindez az ő jövedelmük emelését szolgálja. Már ,a jövedelemelosztás is lé­nyegesen változtatott a hangulaton, 3.1 kilogramm búzát osztottunk ki egy munkaegységre, árpából 30, zabból 33 deka jutott egy munkaegységre, kukoricából 1 kilót, hereszénából pedig 1.5 ki­lót fogunk osztani egy munka­egységre. Pénzből is 5.10 forint előleget osztottunk ki egy mun­kaegységre. Volt is öröm a tagság között. Volt nagy vásárlás a földművesszövet'ke- zetben. Minden tag igyekezett me­leg ruhát és csizmát vásárolni téli­re. A legjobb ruhaanyagokat vásá­rolta a tagság. A boltkezelő alig győzte a kiszolgálást. Kásszer Fe­renc rádiót vásárolt a családnak, hogy a télen legyen nékik mivel szórakozni. A zárszámadáskor még többet is osztunk ki. Még több közszükség­leti cikket vásárolhat a tagság. Az előlegosztás a munkához is meg­hozta a tagság kedvét. Sokkal na­gyobb lendülettel halad a vetés és a betakarítás is. Úgy számolunk, hogy október 31-ig pótoljuk a le­maradást és befejezzük az ősziek vetését is. Ezt vállaltuk november 7 tiszteletére. Most csak az a fon­tos, hogy a gépállomás se akadá­lyozza a munkánkat. Ö is teljesít­se vető-szántási tervét. Megvan az adottságunk a lemaradás pótlására. Szinte naponta erősödik a cso­port új tagokkal. Október 1 óta 5 régi tag kérte újra felvételét, négyen pedig a bányából tértek vissza a csoportba. Az egyéni dolgozó parasztok is jobb szemmel nézik csoportunkat. Köze­lednek felénk, mert látják a közös gazdálkodás eredményeit. Gyurica János üzemi párttitkár, Mórágy, Szabadság tsz. Milyen kedvezményeket ad a MíW és a MÄVflUT a mezőgazdasági kiállításra utazóknak U Szekszárdon 1953 október 25-töl 31-ig tartandó kiállítás alkalmával vasárnap, valamint munkanapokon a jelenleg közlekedő autóbuszok és vonatok bonyolítják le a forgalmat. Az autóbuszokra 20 százalékos me­netdíjkedvezményt kap az utazókö­zönség. A vasút vasárnap is közle­kedteti a munkanapokon közleke­dő járatokat, illetve menetrendsze­rinti vonatokat. A vasút 50 százalé­kos kedvezményt biztosít az utazó- közönség részére. A mezőgazdasági kiállításra utazók a lakhelyen egész jegyet kell, hogy váltsanak. Mind a vasút, mind az autóbuszjegyeket a kiállításon kell lebélyegeztetni a vásár bélyegzőjével, amely a ked­vezményre jogosítja az utazókat. — Tehát visszafelé a vasúton ingyen utazhatnak, az autóbuszon pedig visszafelé kapják meg a kedvez­ményt. Lelkes versengés a tamási gépállomáson Gépállomásunk őszi tervének tel­jesítése során megyei viszonylatban a megtisztelő második helyre küz­dötte fel magát. Ezt az eredményt természetesen csak úgy tudtuk el­érni, hogy gépállomásunk minden dolgozója a jó irányítás és felvilágo­sító munka következtében tudta, hogy munkával jövőévi kenyerünk biztosításához járul hozzá, de ezzel emeli saját életszínvonalát is. Soha ilyen lelkes verseny a tamási gép­állomáson nem volt — írják a ta­mási gépállomás dolgozói. — Meg­történt az a „csoda", hogy egyik legjobb traktorosunk, Borongics elvtárs bejött a gépállomásra. Ez az elvtárs arról nevezetes, hogy gépeit úgy kezeli és ájpolja, hogy a tava­szi munkák beindulásától a téli gépjavításokig zavarmentesen tud dolgozni, Kiderült most is, hogy csaik azért ugrott be a gépállomás­ra, hogy tájékozódjon, hogyan is állnak ellenfelei, Rábli, Török, Turbók és a többi élenjáró trak­torosaink. Traktorosaink jó munkáját elő­segítette a műhely dolgozóinak igye­kezete is, akik előtt csak egy cél lebegett, minél kisebbre szorítani az üzemzavarokból származó kiesési időt. Gépállomásunk legfontosabb feladatának azt tartja, hogy terme­lőcsoportjainkat az őszi munkák el­végzésében minél jobban segítse. — Ezért alakítottuk át kombájnunkat úgy, hogy a kukoricaszárat ne csak levágja, hanem azonnal fel is ap­rítsa. Az átalakított kombájnt mun­kájában megtekintették a hazánk­ban tartózkodó szovjet mezőgazda- sági küldöttség tagjai is, akik elis­merőleg nyilatkoztak róla. Bonyhádi Zotnáncviívek t Még jobb minőségű, tetszetősebb edényt a dolgozóknak A Bonyhádi Zománcművek dol­gozói valamennyien ismerik a kor­mány programmját. Kimagasló ter­melési eredményeiken keresztül küz denek annak mielőbbi sikeres meg­valósításáért. Július óta leginkább olyan áruféleségeket gyártanak, ami az elmúlt hónapokban kereslet volt, s az edényboltokban sokszor nem lehetett kapni. Nagy gondot fordí­tanak arra is, hogy az árufélesé­gek tetszetősebbek is legyenek az eddiginél — tehát mindenfélekép­pen kielégítsék a dolgozók megnö­vekedett igényeit. A kormányprogramm megjelené­se előtt a Zománcművekben csak barna és szürke színű edényeket gyártottak, mert nem volt más szí­nű festék. Ez azonban ma már nem így néz ki. Feladatul tűzték ki, hogy lehetőleg olyan áruféleségeket gyárt sanak, ami eddig kereslet volt, de nem állt kellő mennyiségben ren­delkezésre. Az elmúlt hónapban nagy tömegben gyártották a vizes vedreket és ceglédi kannákat, mert ezekből bizony azelőtt nem volt kel lő mennyiség. November hónapban csiszolt edények: palacsintasü.ő. va­lamint bográcsok gyártására térnek át. Vállalták, hogy 11.5 tonna csi­szolt edényt készítenek el. Ezenkí- ! vül már folyamatban van a zsíros- bödönök gyártása is, mert egy-két hét múlva ezekből is nagy kereslet lesz. A Zománcművek dolgozói na­gyobb gondot fordítanak a játék­áruk készítésére, hogy a gyermekek igényeit is kielégítsék. Karácsonyra gyermek zománcedényt is gyárta­nak, mely bögréből, gyermektálból, tányérból és éjjeliből tevődik ösz- sze. Ezeket fehér és krém színű kivitelben készítik. Aküete ifj. Morvái Józsefnére, a tolnai selyemgyár jel- vényes sztahanovista fonónőjére, aki 1954 július havi tervének teljesítésén dolgozik. — A Simon- tornyai Bőrgyár dolgozói közül Császár István és Kerekes Dániel sztahánovistákra, akik októ­berben a legmagasabb százalékban teljesítették első két dekádtervüket. Dolgozó parasztok a begyűjtés sikeréért Dolgozó parasztságunk hazafias kötelességének tartja a beadási kö­telezettség teljesítését. Kormányunk kedvezményeire úgy válaszol, hogy a gabönabeadás teljesítése után az őszi kapásokból is határidőre mara- radóktalanul teljesítik beadási köte­lezettségüket. A dolgozó parasztok tudják, mit jelent a kötelezettség teljesítése, tudják, hogy így járul­hatnak hozzá legjobban a dolgozó nép életszínvonalának emeléséhez Ennek jó példáját mutatja Eredt Sándor 12 holdas, szakcsi dolgozó paraszt, 8 gyermekes családapa, aki határidő előtt tel­jesítette az őszi kapásokból be­adási kötelezettségét, sőt ver­senyre hívta ki a község vala­mennyi dolgozó parasztját. De nemcsak Eredt Sándor jár elöl jó példával a beadási kötelezettség teljesítésénél, hanem Szemes János 6 holdas dolgozó paraszt is, aki az őszi kapásnövényekből teljesítette beadását. Az állandóbizottsági tagok sze­mélyes példamutatással is elöljár- nak a beadási kötelezettség telje­sítésénél, mint például Halász György, a szakcsi be­gyűjtési állandóbizottság elnöke, aki határidő előtt teljesítette az őszi kapásokból a beadási köte­lezettségét. Szabó Mihály szedresi 12 holdas dolgozó paraszt nemcsak kapásnövé­nyekből teljesíti 100 százalékban beadási kötelezettségét, hanem a tej, tojás és baromfi beadásának is ele­get tett. Ifj. Ács József értényi dől gozó paraszt szintén szép eredményt tud felmutatni, beadási kötelezett­ségét mindenből teljesítette. B a- 1 o g h Andrásné 10 holdas majosi és Bonyai János 9 holdas tabó- di dolgozó parasztok a kapásnövé­nyek teljesí.ése mellett a többi cikk- féleségekből is teljesítették beadásu­kat. Az elmúlt napokban a beadásban a következő termelőszövetkezetek jártak élen: az izményi Nagy Sar'c és a dunakömlődi Szabadság tsz-ek beadási kötelezeitsegüket kukoric; ból, napraforgóból és burgonyába 100 százalékban teljesítették. p épáLlomáaamk dolgozóinak nap jainkban különösen komoly harcot kell folytatnia, hogy az őszi munkákat időben és jó minőségben el tudják végezni. Nagy feladatuk van termelőszövetkezeteink megszi­lárdításában is. Éppen ezért gép­állomásaink politikai helyetteseinek, vezetőinek feladata, hogy az őszi munkák jó elvégzésére mozgósítsák a gépállomások dolgozóit. Ebben a munkában különösen fontos, hogy a párttagok, a kommunisták élenjárá- sát biztosítsák. Ehhez azonban az szükséges, hogy traktorosaink egyre műveltebbek le­gyenek szakmailag, de egyúttal fel legyenek vértezve a marxista- leninista elmélettel is. Gépállomá­sainkon ehhez minden lehetőség megvan. Könyvtárak állnak gépállo­másaink dolgozóinak rendelkezésére. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a vezetők többsége nem igyek­szik ezt a lehetőséget kihasználni. Elfelejtik Lenin elvtárs tanítását, hogy a könyv fegyver a dolgozók kezében. A gépállomások politikai osztálya, nagy gondot fordított a dolgozók po­litikai továbbképzésére. Ezt bizo­nyítja az is, hogy a nyár folyamán a oropagandistákat háromhetes bent ta'.tasos iskolán képezte ki. Most gépállomásaink politikai helyettesei­nek feladata az. hogy mindent kö­vessenek el annak érdekében, hogy a politikai oktatások minden gép­állomáson meg legyenek tartva. Ügyeljenek arra, hogy a gépállomá­sok vezetői biztosítsák a dolgozók behozatalát a munkahelyekről az ok­tatásra, s ugyanakkor megfelelő he­lyiségek is álljanak rendelkezésre. Az oktatás segítségévei a traktoro­sok politikai öntudata növekedik, s ez természetesen munkájukban is megmutatkozik. A tavalyi gyakor­lati példák is azit mutatják, hogv normál holdakban az egy gépre eső átlag éppen az oktatások ideje alatt eme’kedett. A z oktatásoknál, most eltérően az előző évitől. gépállomásaink politikai iskoláinak hallgatói is, meg vitatják kormányunk programmiát. Azért, hogy megismerve még jobb agitációs nevelőmunkát tudianak kifejteni területükön, még nagyobb segítséget tudjanak adni az ellenség ’eleplezésében, mely különösen ter­melőszövetkezeteink megerősödése elé igyekszik akadályokat gördíteni. Az oktatást gépállomásainkon is úgy kell megszervezni, úgy kell segíteni, hogy minden egyes hallgató kiváló népnevelő legyen, s messvőzően. vi- 'ágosan tudjon a dolgozókkal beszél­tetni. A nagykónyi gépállomás politikai helyettese még nem eléggé látja e munka fontosságát. Ezt bizonyítja, hogy az oktatást a beindulás nap­ján nem tartotta meg. s egyedül a rossz szervezésben látja a hibát. A mi véleményünk az, hogy ez inkább a politikai helyettes rossz munkáját tükrözi. Ugyanígy néz ki a helyzet a dalmandi gépállomáson is, azzal a különbséggel, hogy itt ugyan részt- vett 17 hallgató a beinduláson, de ezekből traktoros csak kettő volt. Itt az oktatásnál a könnyebbik utat keresték, összeszedték a gépáiiomá* belső dolgozóit, azokat is, akik nem voltak kiválogatva a politikai okta­tásra. Nem ellenőrizte a dalmandi gépállomás politikai helyettese a propagandisták felkészülését sem, nem ügyelt arra sem, hogy gondos­kodjanak a hallgatók beszállításáról is. J ó példának említhetjük meg a nagydorogi gépállomás politi­kai helyettesének munkáját. Látja azt, hogy tervük teljesítéséhez egy­re műveltebb emberekre van szük­ség mind politikai, mind szakmai téren. Ez serkentette arra, hogy nagy gonddal készítse elő a politikai ok­tatást. Ezen a gépállomáson a hall­gatók több mint 80 százaléka meg­jelent. E példából az elmondottakon kívül, különösen tanulhat a bölcskei gépállomás politikai helyettese, S z i- 1 ág y i elvtárs is, akinek a politikai oktatásról az volt a véleménye, hogy ha minden jól megy, majd beindul. I1 ápállomásaink politikai helyet- teseinek feladatuk, hogy a po­litikai oktatást súlyának megfelelő­en értékeljék és foglalkozzanak ve­le. Vitassák meg a pártvezetőséggel a beindulás eredményeit és a hiá­nyosságokból leszűrt tapasztalatokat igyekezzenek kijavítva felhasználni. Gondoskodjanak róla, hogy a hallga­tók beszállítása minden esetben meg történjen. Segítsenek jobb viszonyt kialakítani a brigádvezetőkkel és az agronómusokkal, akik a gépállomá­sokon, mint népnevelők is dolgoz­nak, nagy segítséget tudnak adni ebben a munkában. Ha ezeket gép­állomásaink politikai helyettesei szem előtt tartják s ennek szelle­mében dolgoznak, akkor a politikai oktatások sikeresen fognak tovább­ra is haladni, s ezzel párhuzamosan javul a politikai munka, javul a szakmai munka, erősödnek a terme- 'őszövetkezetek s eredményesen tudják traktorosaink a kormánv- orogramm megvaiósitasábó! rájuk eső feladatokat megoldani. Kasza Luca ÄMG. ig. pol. oszt. B«*gvicz*nrnl ín’nlt ; A földművesszövetkezet terményfelvásörlóina < „«nuVtáiéró " Bogyiszló község dolgozó paraszt. j sága vetés'érvének teljesítése terén 1 szép eredményeket ért el. Begyiii- tési tervét is teljesítené, hn a föld­művesszövetkezet termény fel vásár­lói segítenék őket munkájukban. Igaz, nem várha'nak segítséget olyan emberektől, mint Kosztolányi Lajos volt kereskedő és Keserű Dénes volt horthysta fő jegyző, akik minden lelkiismeretfurdalás nélkül végzik munkájukat. Uton-útfélen akadályozzák a bogyiszlói paraszto­kat beadási kö elezettségük teljesí­tésében. Koholt kitalálások hangoz­tatásával elidegenítik a gazdákat a beadástól. A község 30 kukoricagóréval ren­delkezik, de a kukoricád tvévés még is csak. egy helyen történik. Előfor­dult, hogy 25—30 kocsi áll‘ az át­vevőhely előtt és várták reggeltől estig, még rájuk került a sor. — Paksi Ferenc ügyvezetőt figyelmez­tették is, de nem sok eredményt értek el, a helyzet azóta még rosz- szabb lett. Amikor szólni'' merlek Kosztolányi Lajos felvásárlónak, akkor azt vágta, a fejükhöz, hogy neki nem parancsol sem a tanács, sem a földművesszövetkezet. Hiá­nyosság van a burgonya átvételnél is. Az átvevőt nem lehet az átvevő helyen találni. Előfordult már az is, hogy kénytelen volt a tanácselnök átvenni a baromfit, tojást, mert az átvevő nem volt ott és a gazdák vissza akarták vinni. Kosztolányi Laios bölcs elgondolása volt to­vábbá, hogy október 10-án a kuko­ricát mén mindig 30—32 százalékos átlag víztartalom megállapítással vegye át, így minden gazdától 170 —ISO kilogramm kukoricáL vett be. Azért vándoroltak a kukoricás sze­kerek Tolnára, mert ott becsületesen számoltak. Ez félnapi munkakiesést jelent, mert Tolna Bogyiszlót.ól 0 kilométerre van. így néz ki Bo­gyiszló közséaben a szövetkeze‘ be­gyűjtési munkája, ami a tanács munkáját nagyon megnehezíti és gátolja. A szövetkezeti áruellátással is igen sok baj van. Előfordult már. hogy kél,-három napig nem volt kenyér az üzletekben, mer' Paksi, Ferenc ügyvezető elvtárs harmadnap vette észre, hogy beteg a pék és így nem tudott kerékpárost beállítani, aki az élesztőt beszerezhette volna Szekszárdon, nem beszélve a cukor­ka, és többi cikkféleségek hiányáról, amire az ügyvezető azzal válaszol, hogy a FŰSZERT Vállalat nem hoz nekik semmit. Ideje lenne, ha a MÉSZÖV veze­tősége utánanézve Bogyiszló község­ben tartózkodó termény felvásárlók munkájának és rendet teremtene sürgősen a szövetkezeti vonalon. FEKETE JENÓ VB-elnök, Bogyiszló. Kom ói Szénbányászati Tröszt üzemeihez nagy számban felvesz dolgozódat A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap ilatt betanítót! munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereket a bányász kollektív szerint Földalatti munkánál ehhez minden dolgozó­iak 20 illetve 30 százalék földalatti pótlék jár Minden komlói dolgozó ehhez külön izetekének 10 száza lékál ..komlói uótlék“ címén kapja. A nős és családos dolgozók, •taaládfenntartók évi 40 q mgyen díetménvszénben részesülnek A hiány nélkül dol­gozók minden év eltelte után egy teljes rend .hííségruhát“ és földalatti pótlék­kal növelt alapkeresetének 3—3 százalékig terjedő összegben kilségjufalmat kapnak. \'api S.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk Legényszállás díjtalan. \ nem önkényesen kilépettek és nem e!boc«ájtnttak — orvosi vizsgálat után — Hornban szerződést köthetnek é« 400 forint toborzási jutalmat kapnak. \ bevált és igénV jogosult dolgozók é* ikik kitanulják a vájárságot, jövő év első ívedében, a vájárok még e? évben lakást kaphatnak A Minisztertanács hatá ■••ozata szerint a Komlóra munkára jelentkezőkét az üzemvezetők kötelesek elen­gedni Jelentkezni lehet Komlón a Szénbányászati Trösztnél, vagy a Budapesti Ki- -endeltségen ^Budapest. V . Somogyi Béla-u fO.) KOMLÓT SZÉNBÁNYÁJÁT! TRÖSZT

Next

/
Oldalképek
Tartalom