Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-04 / 233. szám
1953 OKTOBER 4 NÄPCÖ H Az ENSZ-közgyűlés 8. ülésszaka, politikai bizottság szeptember 30-i délutáni ülése Newyork (TASZSZ): A politikai bizottság szeptember 30-i délutáni ülésén folytatták a vitát arról, hogy milyen sorrendben vizsgálják meg a bizottság napirendjén szereplő pontokat. Columbiának azon javaslatát, hogy a koreai kérdést utolsónak vitassák meg, Mexico, Argentina, a Domini- ciai Köztársaság és Peru küldöttei, továbbá a Kuomintang-küldött támogatták. A pakisztáni küldött azt javasolta, hogy a koreai kérdés megvizsgálását napolják el „alkalmasabb időre.*' Hoppenot, Franciaország küldötte, egyetértett azzal a javaslattal, hogy a koreai kérdést utolsónak vizsgálják meg. Hoppenot önkényesen értelmezve a közgyűlésnek a koreái kérdéssel foglalkozó politikai értekezletről szóló augusztus 28-án hozott határozatait, azt igyekezett bebizonyítani, hogy a közgvűlés aug 28-i határozatában megemlített államok, mint a koreai kérdéssel foglalkozó politikai értekezlet tagjai, szabadon dönthetnek ezen értekezlet összetételének kérdésében. Menon, India képviselője amellett foglalt állást, hogy a koreai kérdést ..kissé később" vizsgálják meg ami lehetővé teszi majd. hogy folytassák a levélváltást az ENSZ és a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányai között. Menon utalt arra hogy az ENSZ fóti',kára köteles a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányai részéről beérkező válaszokról beszámolni a közgyűlésnek, és hogy a politikai bizottságnak meg kell vitatnia a főtitkár ezen beszámolóját. A közgyűlés augusztus 28-i határozataival foglalkozva Menon kijelentette, hogy az indiai küldöttség nem érthet egyet az ilyen határozattal, mert a koreai háborúban résztvett tizenhat államot „az ENSZ többi tagjai fölé helyezi." L ó d g e, az Egyesült Államok képviselője az amerikai küldöttség álláspontjának védelmében szólalt fel. A bizottság délutáni ülése vitájának végén A. J. V i s i n s z k i j elv- társ, a Szovjetunió küldöttségének vezetője szólalt fel, aki részletesen elemezte a kérdéseknek a politikai bizottságban való megvizsgálási rend jéről szóló szovjet javaslat ellenzőinek érveit. A Szovjetunió képviselője megcáfolta Franciaország képviselőjének kijelentéseit, bebizonyítva, hogy az augusztus 28-i határozatra szavazó ENSZ-tagoknak érdekük fűződik ehhez a határozathoz. Rámutatott továbbá, hogy egészen tarthatatlanok a Koreában csapatokat tartó tizenhat államnak azon igényei, hogy a koreai kérdéssel foglalkozó megbeszéléseken az egész ENSZ-et képviseljék. Ezek a megbeszélések az egész ENSZ-et érintik és a Koreát érintő kérdéseket a közgyűlésben meg kell vi- atni. Rámutatott továbbá, hogy a fegyverszüneti egyezményből (az egyezmény 60. pontja) egyáltalán nem következik, hogy az értekezleten csak azon országok képviselői Vehetnek részt, amelyek haderőiket Koreába küldték. Bármely ENSZMoszkva (TASZSZ) A „Pravda" közli Filippov „Mit mutat az ENSZ közgyűlés általános vitája“ című newyorki tudósítását. Fiíippov rámutat, hogy az ENSZ közgyűlés 8. ülésszakán a szovjet küldöttség — csakúgy mint az előző években is — a béke megerősítésének és a népek biztonságának konkrét programmjá- val lépett fel. A békeszerető országok küldöttségei lelkesen támogatták a közgyűlésen a szovjet javaslatokat. Másképp fogadták ezeket a javaslatokat azok, akik nem törekednek a békére, a nemzetközi együttműködésre és igyekeznek fenntartani a nemzetközi feszültséget. Az Egyesült Államok külügyminiszterének, Dullesnek, az Egyesült Nemzetek közgyűlésének általános vitáján elhangzott felszólalása — folytatja Filippov — bebizonyította, hogy az Egyesült Államok küldöttsége ezen az ülésszakon sem mutat I a legcsekélyebb szándékot sem arra, | tagállamot el lehet küldeni az értekezletre. A. J. Visinsekij beszéde végén rámutatott, hogy a szovjet javaslat ellenzői, minthogy nem óhajtják a Kínai Népköztársaságot és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot meghívni a vitán való részvételre, megnehezítik, a koreai kérdéssel foglalkozó politikai értekezlet összehívását. Az ülés végén szavazást tartottas a kérdéseknek a bizottságban való megvizsgálási sorrendjéről. A bizottság többsége, élén az Egyesült Államokkal, a columbiai javaslatra szavazott, amely előírja, hogy a koreai kérdést utolsónak vizsgálják meg. Ezután a bizottság elnöke az egyiptomi küldött kérésére kijelentette, hogy a politikai bizottság legközelebbi ülését október 7-re hívják össze, a marokkói kérdés megvizsgálása céljából, amely az elfogadott napirendben első helyen szerepel. hogy letérjen a hidegháború hírhedt politikájáról és elősegítse a nemzetközi feszültség enyhülését. Az Egye sült Államok küldöttsége a közgyűlés 8. ülésszakán semmiféle javaslatot nem tett az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt álló legfontosabb kérdések megoldására. Anglia és Fíanciaország küldöttsége üres kezekkel jött a közgyűlés ülésszakára — mutat rá Filippov. — Lyoydi Anglia és Schuman, Franciaország küldötte az általános vitában csupán azt ismételték, amit előttük már az Egyesült Államok külügyminisztere elmondott. Az ENSZ közgyűlés 8. ülésszakának általános vitája — írja befejezésül Filippov — világosan bebizonyította, hogy az egyre erősödő elégedetlenség az amerikai „erős kéz“ politika ellen — mely megakadályozza a nemzetközi feszültség enyhülését — mind nagyobb visszhangot kelt az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül is. Az amerikaiak „erős kéz" politikájának kudarca a ENSZ közgyü'ésének 8. ülésszakán Pa'miro Toglia'ti beszéde az olasz kéDviselőházban az olasz külpolitika kérdéseiről Róma (MTI). Palmiro Togliatti, az C>lasz Kommunista Párt főtitkára az olasz parlamentben folyó külügyi vita során pénteken nagy beszédben bírálta a korábbi kereszténydemokrata kormányok és a jelenlegi olasz kormány külp^liti- káját. Togliatti részletesen ismertette azokat a károkat, amelyeket az atlanti politika okozott Olaszországnak. Togliatti megállapította, hogy június 7. óta az olasz parlamentben egyre több oldalról hal alszik néhány olyan követelés, amelyet azelőtt esak a kommunisták és a szocialisták hangoztattak- Gazdaság- politikai vonalon ma mindenfelől azt hangoztatják, hogy harcot ke’l indítani a néptöraegek nyomora cl'en. Togliatti ezntán a nemzetközi politika főbb kérdéseivel foglalkozott. A trieszti kérdés alakulása következtében a közvélemény rádöbbent, hogy az előző kereszténydemokrala kormányok helytelen kü’politikát folytattak. Olaszországnak az Atlanti Tömbbe való bekapcsolódása ugyanis eleve veszélyeztette az olasz nemzeti érdekeket. Az olasz gazdasági élet számára e'zárta a ke'eti piacokat, megakadályozta, hogy Olaszországot felvegyék az ENSZ-be és komoly veszélynek tette ki Olaszország földközitengeri és adriai érdekeit. Olaszország most súlyosan megfizet az atlanti politika hibáiért, amint ezt Dé’dáu' a trieszti helyzet elmérgesedése is bizonyítja. Togliatti a trieszti kérdésről a következőket mondotta: A trieszti kérdés népszavazás útján való megoblásárn vonatkozó javaslat elvileg elfogadható, de gyaPhenjan (TASzSz). A „Koreai Központi Távirati lroda‘‘ jelentése szerint szeptember 22-én a Kan von tartomány Kimgan járásában lévő Szinphnnri falu rendőrosztagának tagjai letartóztattak kilenc^ fegyveres kártevőt. A kártevőktől hét puskát, karabélyt, géppisztolyt, kitette kézigránátot és 170.000 von korlatilag vészé1 yes és a'kalmp/ha- tatlan. A népszavazás megtartására vonatkozó javaslatnak csak két eredménye lehet, vagy zsákutcába vagy pedig olyan helyzethez vezet, amely még a jelenleginél is rosszabb — példán' a Trieszti Szabad Terii et felosztásához. Ezért van az, hogy a kommunisták a békeszerződés rendelkezéseinek alkalmazását követelik vagy legalábbis azt. hogy a két övezetet ideiglenes polgári kormányzat alatt egyesítsék. A kommunisták elismerik, bogy ez a két_ mego’dás is nehéz, de pi lanatnyilag a legjobb, mert megakadályozná a triszti kérdés további elmérgesedését. A továbbiakban Togliatti felszólította Pellát. tájékoztassa a parlamentet Papagnsz görög külügyminiszterrel Albániát illetően fo y- tatott tárgyalásairól. Az olasz kormánynak kötelessége kijelenteni, — mondotta Togliatti — hogy Albánia függetlensége, szabadsága és területi épsége me’letf foglal á fást. Beszéde befejező részében Togliatti hangsúlyozta, hogy nagv veszéllyel jár Olaszország számára az, ha az olasz kormány továbbra is nz atlanti politika útján halad. Az atlanti politika — mondotta — világviszonylatban válságban van. Az egész világon egyre jobban érvényesül az az irányzat, amely az ösz- szrs vitás kérdések békés rendezését követeli. Mi azt követeljük, hogy az olasz kormány folytassonf o’yan külpolitikát amely találkozik mindazoknak az olaszoknak a helyeslésével, akik szívükön viselik Olaszország és a béke érdekeit — fejezte be beszédét Pa'miro Togliatti. hamis bankjegyet koboztak ed. Cső Men Cse-nek, a banda vezetőjének vallomása szerint valamennyien kétéves hírszerző tanfolvamot végeztek s amerikai tisztek képezték ki őket. A távolkeleti amerikai csapatok vezérkarának hírszerző osztályához tartozó kártevő csoportot a lakosság éberségének segítségével leplezték le és tették ártalmatlanná. Az Angol Munkáspárt kongresszusának október 2-i ülése Margate. A TASZSZ különtudósí- tója jelenti: Az Angol Munkáspárt kongresszusának október 2-i délelőtti ülésén A. Deakin, a szállítómunkások szak- szervezetének főtitkára és Jack Tanner, a Szakszervezeti Főtanács elnöke bírálta Thomas 0‘Brien-nek, a Főtanács volt elnökének a „Manchester Guardian“ október 2-i számában közzétett nyilatkozatát, amely szerint a Főtanácsnak ki kell lépnie a Munkáspártból. 0‘Brien a „Manschester Guardian“ tudósítója előtt kijelentette: kész javaslatot terjeszteni a Főtanács elé arról, hogy a Munkáspártot tisztán politikai párttá alakítsák és tagságát a Munkáspárt helyi szervezeteinek tagjaira korlátozzák. Mint ismeretes, a Munkáspárt föderatív szervezet, amelynek ötmillió kollektív tagja van. Ezek a szakszervezeti tagokból kerülnek ki. Az egyéni tagok száma, akiket a Munkáspárt helyi szervezetei egyesítenek, mindössze egymillió. 0‘Brien javasolta, hogy a Főtanács mondjon le jelenlegi politikai tevékenységérő! és kizárólag munkaügyi kérdésekre összpontosítsa figyelmét. Az ülésen megvitattak több határozati javaslatot, amelyek .határozót tab intézkedések megtételét követelik az ország pénzügyi rendszere ellenőrzésének megteremtésére. Követelték ezenkívül, hogy tegyenek javaslatokat az adókivetést illetően, a lakosság szegény rétegeit sújtó terhek megkönnyítésére. A végrehajtóbizottság tiltakozott a bank-részvénytársaságok államosításáról szóló javaslat ellen. A javaslatot elvetették. Az értekezlet azonban határozatot fogadott el, amely intézkedéseket követel „a tőke-elosztás jelenlegi rendszerében mutatkozó komoly aránytalanságok“ megszüntetésére. Az értekezlet arról is határozatot fogadott el, hogy növelni kell az öregek rokkantak és más állami nyugdíjasok nyugdíját. Az erről a kérdésről felszólalók példákat hoztak fel az öregek nyomorúságos helyzetére és rámutattak, hogy egyesek közülük az „éhínség" határán vannak. Ezután az értekezlet zárt ülésen szervezeti kérdéseket vitatott meg. Kártevő banda felszámolása a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban NEMZETKÖZI SZEMLE Miért nem felel me» az Egyesült Állam iknak az ENSZ alapokmánya? A* Egyesült Nemzetek Szervezete a második világháborúban a fasizmus felett győzelmet aratott nemzetek koalíciójából nőtt ki. E szervezet magasztos céllal alakult meg: biztosítani a világ valamennyi népének baráti együttműködését, a nemzetközi konfliktusok békés rendezése. az. agresszorok megzabolázá- sa. a tartós béke érdekében. E célokat fejezi ki az ENSZ alapokmánya. Az alapokmány egyik legfontosabb cikkelye a Biztonsági Tanács felállításáról és működéséről szóló rész. Ez a cikkely a Biztonsági Tanácsra ruházza a döntés jogát a háború és béke legfontosabb kérdéseiben, így például a Biztonsági Tanácsnak kell döntenie akkor, ha a béke megóvása érdekében az. EN«Z fegyveres beavatkozása válik szükségessé valahol. A Biztonsági Tanács működésének alapelve a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának — a Szovjetuniónak, Kínának, az Amerikai Egyesült Államoknak, Angliának és Franciaországnak — egyhangúsága. Ez az elv azt jelenti, hogy a Biztonsági Tanács az enyli- tett legfontosabb kérdésekben csak akkor hozhat érvényes határozatot ha a határozat meghozatalában az öt nagyhatalom egyetért. Ezt az elvet nevezik általában vétójognak. Ha arra a szerepre gondolunk, »melyet az Amerikai Egyesült Államok imperialistái a második világháború befejezte óta a nemzetközi légkör megmérgezése. a nagyhatalmak háború alatti együttműködésének meg nem történtté tétele, új konfliktusok provokáiása. új háborús tűzfészkek megteremtése és új háború megindulásának kierőszakolása terén játszottak és játszanak, nem okoz meglepetést, ha azt látjuk, hogy az ENSZ-ben helyet foglaló amerikai képviselők már az ENSZ gyakorlati működésének első napjától kezdve aknamunkát folytatnak az ENSZ alapokmányának megváltoztatása. elsősórban a vétójog meg semmisítése érdekében. Az amerikai 'mperiaiisták azt szeretnék, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete amerikai kézben lévő nemzetközi szerAz Egyesült Államok és Franco Spanyolországa között támadójeliegű katonai megegyezés jött létre. A megkötött egyezmények feljogosítják az Egyesült Államokat, hogy katonai berendezéseket építhessen és használhasson Spanyolország területén, hogy oda katonai missziókat küldjön. Ennek ellenében Amerika 226 millió dollár „segélyt" nyújt Spanyolországnak, magától értetődő- feg katonai célokra. Az egyezmény kétségtelenül beilleszkedik az Egyesült Államok háborús előkészületeinek láncolatába. Spanyolország ezzel az egyezménnyel lényegileg szerepet vállal a támadó Atlanti Szövetségben. Ugyanakkor ez a szövetség elmélyíti Spanyolország gazdasági válságát, amerikai megszállást hoz az országra, méginkább ameri- kanizálja a spanyol gazdasági életet és újabb elviselhetetlen adókkal sújtja a spanyol népet. Az Egyesült Államok uralkodó kö rei tehát nyílt szövetséget kötötte.k az egész világ népei által megvetett és kiközösített Franeo-rendszerrel és ezzel megmutatták, hogy kalandor- politikájuk keresztülvitele érdekében a legszégyenletesebb cinkosságtól sem riadnak vissza. A helyzet kínos voltát még az amerikai bur- zsoá sajtó is látja. A New York Times című amerikai burzsoá lap képmutató hangon meg is írta, hogy ..szembe kell néznünk azzal, hogy le kell nyelnünk egy keserű pirulát. Ez a pirula a Franco-Spanyolország- gal kötött katonai egyezmény.” Az „atlanti szövetségesek" táborában az egyezmények megkötése alkalmából felhangzottak a hivatalos dicshimnuszod A hozsannázás mellett azonban hallani lehetett más bangókat is. amelyek azt mutatják, hogy az amerikai—spanyol egyezmény tovább mélyíti az Amerika és vezette változna, ame'y ráütné pecsétjét az amerikai ímperiaíi-dák valamennyi agresszív cselekedetére, „jogi indokkal" vértezné fel a szabad és független népekre törő támadókat. Ennek akadálya a vétójog. Az amerikai imperialisták folytatják az ENSZ alapokmány elleni támadásukat, most, az ENSZ 8. ülésszakán is. Wiley szeuálor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke és Dulles külügyminiszter már a 8. ülésszak megkezdése előtt kampányt indított az alapokmány módosítása érdekében. Dulles külügyminiszter bejelentette, hogy Am« rika kidolgozza az ENSZ alapokmány módosításának tervezetét. % Nem kell magyarázni, hogy az ENSZ alapokmány csak az amerikai imperialisták véleménye szerint szorul módosításra. A béke és a nemzetközi együttműködés valódi híveinek véelménye szerint az ENSZ alapokmánya tökéletesen megfelel » béke érdekeinek. Az amerikaiak legújabb manőverei még a szövetségesek józanabb köreiben is nyugtalanságot keltenek. Ezek a körök a nemzetközi téren uralkodó valóságos erőviszonyokat tekintetbe véve óvatosan figyelmeztetik az amerakaiakat. hogy veszélyes kalandra vállalkoztak. A londoni „The Times“ például azt irta, hogy az ENSZ-tagállamok többségének véleménye szerint „a jövő világának és az egész világ rendjének rendkívül komoly kárt okoznak, ha lehetővé tennék aa ENSZ állandó kommunistaellenes szövetséggé való elkorcsosuiását.“ Az ENSZ 8. ülésszakán az alap- okmánymódosítás körül folyó vita még nem ért véget. Az eddigi jelek azonban máris azt mutatják, hogy az amerikai mesterkedérek komoly ellenállásba ütköznek, mert az ellenük folyó harcban a Szovjetunió és a népi demokratikus országok képviselői mellett felsorakoznak a gyarmati és függő országok, világosabban látó politikusai és több nyugati ország képviselői is. Indiai lapok az Északbe'el-Burmában tartózkedó Kuomintang csapatokról (MTI) A „National Herald“ című indiai lap Je Küng-Csao csangkaj- sekista „külügyminiszternek“ azzal a nyilatkozatával foglalkozik, amely szerint tiltakozni akar a burmai kormánynál az Északkelet-Burmában tartózkodó Kuomin'- -csapatoknak a burmai légiére" <1 történt bombázása miatt. Az indiai lap felháborodottan ír- ia: „A Kuomintang csapatok nem kínai, hanem burmai földön tartózkodnak és ottani jelenlétük már xnagábanvéve is agressziót jelent Burma ellen. Az a követelés, hogy a ranguni kormány ne törekedjék az agresszorok kiűzésére, több mint arcátlanság, sértés Burma ellen és. sértés az ENSZ ellen. A „Times of India" helyesli Burma akcióját a Burmában tartózkodó Kuomintang banditák ellen és Washingtont. valamint Csang Kaj-seké-. két teszi felelőssé azért, hogy,.még mindig Kuomintang csapatok tartózkodnak Burmában. Szövetség Francoval nyugati partnerei közötti ellentétet. Ezzel az egyezménnyel ugyanis az Egyesült Államok jelentősen megerősítette pozícióit az Atlanti óceán keleti részén és a Földközi tengeren, ami csorbítja Anglia érdekeit. — Ugyancsak az angol érdekeket fenyegeti, hogy az egyezmény megkötésével a Gibraltár angol támaszpontra amerikai biztatásra igényt tartó Franco feltehetőleg további amerikai buzdításban részesül majd. Franciaország érdekei szintén újabb veszélyben vannak, mert amerikai haderők kerülnek az északafrikai francia gyarmatbirtokok közvetlen közelébe. Minthogy e szövetségesek egyrészt kénytelenek számolni népeik antifasiszta beállítottságával, másrészt aggódnak pozícióik miatt, nem nézik túl Jó szemmel Franco és az amerikaiak közeledését. Ez sajtójukban is kifejezésre jut. A „The Times" már az egyezmények megkötésének másnapján nyugtalankodott, hogy „abban a pillanatban, amikor az Egyesült Államok használatba veszi a spanyol támaszpontokat, földközitengeri hatalommá növi ki magát.” A francia „Combat* amiatt fakadt ki, hogy az amerikaiak lényegesen udvariasabbak a fasiszta Francoval, mint a franciákkal: „Milyen diszkrétek voltak Spanyolországot iiletően és ugyanakkor hogyan foglalták el La Roehellet, Chateauxrouxt, vagy Verdunt, hogy amerikai támaszponttá változtassák — írja a lap. Ez, a párhuzam semmiesetre sem kellemes a franciák számára.” Washington és Madrid megegyezése az amerikai háborús politika újabb bizonyítéka Hiába szónokolnak az amerikai vezető körök képviselői „békeszeretetükről", cselekedeteik megmutatják, hogy mindenképpen fokozni igyekeznek a nemzetközi feszültséget.