Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-02 / 205. szám
1955 SZEPTEMBER S N Ä P E 6 3 Az UDP paksi járási kibővített választmányi ülése Vidáman ünnepelték as Építők Napját Ssekssárdon A paksi járás pártválasztmányának kibővített ülése szombaton vitatta meg a Központi Vezetőség június 28-i határozatát és a járás párt- szervezeteinek e határozattal kapcsolatos tennivalóit. A nagyjelentőségű választmányi ülésen Varga István elvtárs a járási pártbizottság titkára mondotta el a járási pártbizottság beszámolóját. A beszámoló ismertette az egész járás fejlődését, a járás pártszervezeteinek munkáját. Mélyreható önbírálattal fedte fel a pár‘bízottjáé munkájának fogyatékosságait és bátor bírálatot mondott a járási és községi pártfunkcionáriusok tevékenysége felett is. Ismertette többek között, hogy a iolleHiv vezetés, a b rálat- önb'rátat hiánya a pértdemokrácia megsértése milyen kárt okozott a tömegek és a járás pártszervezeteinek kapcsolatában. A beszámoló megmutatta, hogy a ba- sáskodás, az egyszemélyi vezetés, a funkcionáriusok hiányos elméleti képzettsége milyen káros következményekkel járt, hogy segítette elő ez a párt és a tömegek közti kapcsolat meglazulását. Rávilágított a beszámoló, hogy a dolgozók felvetéseit, jogos problémáit figyelmen kívül hagyták sok esetben, sőt nem egy hélyen a parasztpolitika megsértésével feleslegesen zaklatták a dolgozó parasztokat. Azt is felvetette a beszámoló, hogy a politikai mun kát egyre inkább az adminisztrációs módszerek helyettesítették és sok esetben a párt funkcionáriusai végezték az állami szervek munkáját elvéve azok önállóságát. Elbizakodottság, személyi kultusz honosodott meg a járási pártbizottságon. A pártmunka demokratikus egyedüli helyes módszereit a „csalhatatlan" vezetők utasításai, basáskodás, \e- dorongolás szorították ki. A helytelen magatartásáért nevezték el „gó- ré"-nak Varga elvtársat a járásban. Ezek a módszerek elszigetelték a pártbizottságot a párttagságtól, csők keniették az egyszerű pártmunkások aktivitását és visszatetszést szültek a dolgozók között. A beszámoló feletti vitában résztvevő tizenhat elvtárs bátran tette szóvá a hibákat, bírálta személyre való tekintet nélkül a járási pártbizottság tagjait és munkatársait. A vitában felszólalók valamennyien fel tárták saját munkájuk, pártszervezetük hibáit is. / megkapcsolat meglazulását a felsőbb szervek helytelen intézkedései is elő segítették. Háromszor módosították a vetéstervet, a végén már nem tudta senki, mit kell vetnie. Biró elvtárs nagydorogi párttitkár elmondotta, hogy az elmúlt év folyamán rengeteg túlkapás volt tapasztalható a beadás terén. Ez is okozója a tömegkapcsolat meglazulásának. — Adorjánné és Molnárné elvtársnők elmondották, hogy a párt és állami szervek közti kapcsolat sem volt kielégítő. Sok esetben meg kerülték a helyi szerveket és mögöttük hoztak intézkedéseket. A bírálat nem tudott kellő mértékben kibontakozni, mert sokszor megtorlás követte az elhangzott« bírálatot. — Kiérik elvtárs, a bölcskei Vörös Október tszcs párttitkára felvetette, hogy a JB ellenőrzése gyenge volt, nem kaptak segítséget, pedig számos probléma merült fel a munkák során. Javasolta, hogy a járási pártbizottság funkcionáriusai rendszeresen látogassák az alapszervezeteket, beszéljenek a funkcionáriusokkal minden problémájukról, konkrétan, a helyszínen segítsék őket, hogy a vezetés fejlettebb módszereit elsajátíthassák. A beszámoló és az elhangzott hozzászólások megmutatták, hogy a nagy őszi munkák, a betakarítás és az ő<7i. szán'as-wtps sikeres meqv’lís'tása érdekében milyen termelési feladatok várnak megoldásra az elkövetkezendő néhány hétben. Sokan beszéltek arról, hogy milyen intézkedések, milyen se gítség szükséges ezeknek a feladatoknak a jó végrehajtásához, milyen agiiációs munkát kell végezni ennek érdekében. A járási pártválasztmány ülése fontos feladatokat tűzött a járási pártbizottság elé. A beszámoló és a vita fényt derített arra, hogy igen sok a tennivaló a tömegkapcsolat mgesziilárdítása terén. De az elhangzott vélemények, bírálatok, javaslatok biztosítékok arra, hogy ezen a téren rövidesen döntő változás legyen. Szükség van az alu'ró! övö birá'a' bátnri'ásári is. A választmányi ülés harcos szelleme, a megbírált elvtársak önbírálata, az éles kritikai szellemben elhangzott hozzászólások biztosíték arra, hogy ezen a téren is döntő változás következik be az elkövetkező napokban, hetekben. A választmányi ülés rávilágított, mit kell tenni, hogy a küszöbön álló taggyűlések az egész párttagságot mozgásba hozzák a Központi Vezetőség határozatának végrehajtására, hogy a paksi járás dolgozó népe megértse: jó termelőmunkájától függ most elsősorban az életszínvonal emelkedése, a kormányprogramm megvalósulása. Minden felszólaló és a beszámoló is a oárfmunkában eHövstett hibák legsúlyosabb következményeként a tömegVapcsolat meglazulását jelölte meg. A vita során számos példát hoztak fel ennek bizonyítására. Tóth elvtárs Bikács község párttitkára elmondotta: a tömegkapcsolat kiszélesítéséhez a tömegek aktivizálásához szükséges, hogy elsősorban a pártszervezet munkáját javítsák meg. Mivel nem minden párttag végez pártmunkát, a pártszervezet nem jut el a dolgozók széles tömegeihez A tömegkapcsolatok lazulását mutatja az is, hogy számos problémát nem oldottak meg és sokszor feleslegesen zaklatják a dolgozó parasztokat. —- Bakos elvtárs bölcskei párttitkár bírálta a járási pártbizottság munkamódszerét, Szabópál Antal elvtárs helytelen magatartását. Kifogásolta, hogy a járási szervektől a községbe érkező egyes funkcionáriusok csak a párttitkárig. a tanácsházie jutnak el, de a párttagsághoz és a dolgozókhoz már nem. C s a h ó c i elvtárs, a kanacsi állami gazdaság párttitkára elmondotta, hogy a tömegkapcsolat meglazulását mutatja az is, hogy a kombájnosok még ma sem kapták meg a természetbeni prémiumot munkájukért, s a párt- szervezet sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, csupán gazdasági ügyként kezelte. Tóth Károly elvtárs, paksi községi párttitkár hozzászólásában rávilágított, hogy munkáját a járási pártbizottság utasítása szerint hajtotta végre, pedig sok esetben helyesebb meglátásai voltak és jobban ismerte saját területét. Ebből számos túlkapás származóit, a tömegkapcsolat meglazulása következett. A pártdemokrácia megsértésével kapcsolatban elmondotta, hogy a pártbizottság a választmány tagjait aktíváknak használta, nem ismerte el vezetőjének. A felszólaló elvtársak rávilágítottak arra is, hogy a tiimegKspcso'at megszilárdításáért milyen erőfeszítéseket kell tenniök a pártszervezeteknek. Felvetették, hogy a politikai felvilágosító munkát erősíteni kell és a kormányprogramm feldolgozásával, a különböző kedvezmények ismertetésével széles körben kell felvilágosítani a dolgozó parasztokat. Érveket kell kidolgozni a népnevelők számára, hogy megmagyarázhassák a dolgozó parasztoknak: hogyan segíti a kormányprogramm az egyénileg gazdálkodókat és így őket is mozgósítani tudják a párt és kormány által kitűzött célok megvalósításáért vívott harcban. Katona elvtárs, györkönyi párttitkár hozzászólásában felvetette, hogy a határozatok sorsa az alsóbb pártszerveknél dől el. Éppen ezért ion!rét e v ársi segiíséijre van szükség. A járási pártbizottság helytelen mun kamódszeréről elmondotta, hogy ö is dolgozott a JB-n és ismerve a parancsolgatás, utasítgatás elterjedését, borsózott a háta, amikor községi titkár lett. Elmondotta, hogy a segítés legtöbb esetben abból állt, hogy oldalakra terjedő „szempontokat" kapott. Ismertette, hogy a töN EMZETKOZ1 SZEME E A „bonni demokrácia4* Von Manteulíel páncéloslábor nolc. Wolf tüzértábornok. Heue 'tengernagy. Andre vezérőrnagy. Ku del ezredes, a lovagkereszt tulajdonosa. Lanz hegyivadásztábornok. kans Grimm író ... Tíz évvé) ezelőtt ezek a nevek díszére válhattak volna a Hitler fogadására meghívottá^ névsorának. Most a szeptember 6-ra kitűzött bonni parlamenti választásokon induló képviselőjelöltek listáin szerepelnek. Ezek közül az urak közül nem egyet külföldön is jól ismernekr Manteutíel tábornok akj a „Gross- Deutschland" hitlerista hadosztály parancsnoka volt, most a ,,Bruderschaft" illegális tisztiszövetség vezetője. Grimm a hitlerista időkben „Nép élettér nélkül“ címmel hírhedt revansiszta müvet írt. Lanz tábornokot, a Balkán békés lakosságának hóhérát mint háborús bűnöst, 12 évi börtönbüntetésre ítél ték. Azok szabadították ki, akik ma újabb háborús bűncselekményeket terveznek. André tábornokot Kréta-szigeti gaztetteién annakide jén halálraítélték. Heue tengernagy, aki a hitlerista időkben a „Moszkito flotta“ parancsnoka volt, nemrég revansiszta tengerészszövetséget szervezett. Wilhelms havenben egy bajtársi találkozón követelte, hogy a „nyugati szövetségesek" azonnal engedjék szabad lábra az összes háborús bűnösöket. Megjegyzendő, hogy nem csupán a nyíltan lasiszta pártok képviselő- jelöltjeinek listáján szerepelnek hétpróbás hitleristák. Manteuffel Iá bornok neve a bonni kormánypártnak annak a ,,Szabad Demokrata Pártnak‘* listáján díszeleg, amelynek elnöke Hcuss, a bonni köztársaság elnöke. Heue tengernagy Ade nauer pártjának képviselőjelöltje. Mj sem bizonyíthatná ennéj jobban a bonni rendszer fasiszta mivoltát. Pedig amerikai gyámjaiért a rendszert a „demokrácia példaké- pé“-nek mondják és szeretné% ráerőszakolni egész Németországra — Kelel-Németországra is. Ethel és Julius Megjelent az Országos Béketanács kiadásában Fehér Klára és Nemes László kisregénye: „Ethel és Július“, mely írás a hős Rosenberg házaspár elleni igazságtalan politikai hajszával foglalkozik. Ez a kisregény bizonyítéka annak, hogy az amerikai háborús uszítok semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, amikor azt akarják a világgal elhitetni, hogy a Szovjetunió felforgató tevékenységet kíván folytatni Amerikában. Mindent elkövetnek, hogy a hős Rosenberg házaspárból hamis vallomást csikarjanak ki, de ez a szándékuk megtörik a házaspár hősi magatartásán. Az igazukért a halálbüntetést is vállalják, mert tudják, hogy a világ becsületes békeharcosai haláluk után is folytatni fogják a béke megvédéséért harcukat. A békeharcban gondoljunk mindnyájan Julius Rosenberg szavaira: „A történelem országútján nagyon kis kavics a mi életünk. De minden kis porszemnek, minden kis kavicsnak a helyén kel! lennie, hogy megakadályozza a fasizmus, a háború rohanó szekerének útját. Mi felelünk azért is, hogy gyermekeinkre milyen világ vár.“ Vasárnap rendezték meg ország szerte az építők ünnepét. Nagy lel. kesedéssel készültek erre a napra a mi megyénk építőmunkásai is. A fiatalok vidám táncokkal> vidám műsorszámokkal köszöntötték dolgozótársai kát. A fíaray-téren felállított szabadtéri színpadon felléptek a téglagyárak, a Tatarozó Vállalat és a többi építő vállalatok tánc- és színjátszó csoportjai, akik egész délután szórakoztatták a dolgozókat. * Vonaton, autón érkeztek meg vasárnap délelőtt a téglagyárak dolgozói. Paksról 40, Högyészröl 20, Mázáról 10 dolgozó fölt el Szék szárára, hogy vidám szórakozás mellett töltsék el a mai napot. Bach Ferenc, a Téglagyári Egyesülés üzemi bizottságának elnöke üdvözölte a megjelent téglagyári munkásokat, majd Fritsi József elvtárs, a Tolnamegyei Téglagyári Egyesülés igazgatója jutalomban, sztahánovista kitüntetésben része. sítette a legjobb dolgozókat, akik tervük túlteljesítésével segítik a kormány programmját. Zakommer Virgil a hőgyészi téglagyár égetöje■ Molnár Imre, a tamási téglagyár kézivető brigádjának vezetője és még 8 dolgozd kapta meg ezen á napon jó munkája jutalmául a sz'ahánovisla oklevelet. Mintegy 2700 forint pénzjutalom került kiosztásra a legjobb dolgozók között. Délben finom ebéddel vendégelték meg a dolgozókat. Elhúzódott a* ebédidő, a dolgozók elbeszélget 'ek egymás között, valamennyien örültek <t mai napnak, hiszen ez a nap kitüntetést, jő munkájuk elismerését fejezi ki. Délután a téglagyári dolgozók az Egyesülés dolgozóival közösen a Garay-térre vonultak, ahol vidáman töltötték el a nap minden percét.. * A Tatarozó Vállalat építésvezetőségeinek dolgozói is csoportosan ér. keztek meg vasárnap Szekszárdra, hogy közösen ünnepeljék meg az Építők Napját. Már a délelőtt, folyamán érdekes műsorszámokkal, vidám jelenetekkel szórakoztatták az üzemi DISZ fiatalok a dolgozókat. Az ebéd elfogyasztása után csoportosan indultak a Garay-térre, ahol a kuliúrbrigám dók állandóan játszót iák. szórakoztatták a közönséget. A legnagyobb érdé. kesség azonban este volt, amikor a vállalat kultúrhclyiségében előadást tartottak. Az üzemi DISZ-szervezet kttUúrgárdája bemutatta a ,,Duda Gyuri" című három felvonásos vidám műsorát, melyre már hetekkel ezelőtt készülődtek a fiatalok. Közben Szűcs József igazgató elvtárs beszé. det is tartott, aki méltatta e nap nagy jelentőségét, majd névszerinf emm lítctte meg a kimagasló eredményt el-érö dolgozókat, brigádokat. Dicsérő oklevélben részesült Pálfi Adám sztahánovista kőműves brigádja, mely az utóbbi hónapokban állandóan 180 százalékon felül teljesíti tervét, Pintér András segédmunkás brigádja, mely az utóbbi két hónapban töri fel az elsők közé 180 százalékos tervteljesítéssel. Dicséretben részesültek a szakszervezeti bizalmi dolgozók is, akik léét hét alatt 75 százalékról 85 százalékra emelték fel a vállalaton belül a szakszervezeti taglétszámot. Marosi József, a bátuszéki építésvezetőségen 5 dolgozót szervezett be a szakszervezetbe, ezzel elérte, hogy mind a, 22 brigádtársa szakszervezeti tag. * Minden építőmunkás örült a mai napnak. Vidám szórakozással töltötték a nap minden percét. Boldogok voltak, mert látják, hogy ma már megbecsült emberei a társadalomnak, nem kell rettegniük, hogy holnap nem lesz hol dolgozni. Ehelyett azt gondolták magukban; ezután is jó munkát végeznek, hogy a terv túlteljesítésével köszönjék meg kormányunk, nak ezen megbecsülését, sikerre vigyék a párt- és a kormány programm. ját, mely minden dolgozó, így az ő számukra is a boldog életet jelenti. dolgozó parasztjaink á beadási kedvezményeket: Kormányunk programmjának ismertetése után másfél hónap telt el és ezalatt az időszak alatt a mező- gazdasági munkánk legfontosabb tér ménye, a gabona betakarítása befejeződött. A jó termés, valamint a pártunk és kormányunk által biztosított óriási kedvezmények lehetőséget nyújtottak minden termelőnek ahhoz, hogy beadási kötelezettségét maradéktalanul teljesítse. Termelőcsoportjaink mint minden munkában, ebben is példásan elsők voltak. Dolgozó parasztságunk 90 százaléka, a cséplőgéptől szállította a begyüjtőhelyre az államnak járó gabonát, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy dolgozó parasztságunk beadási kötelezettségének teljesítésével tudatosan segíti a kormány programmjának megvalósítását. A lelkesedést,, versengést, amely termelőcsoportjaink és dolgozó parasztjaink körében kibontakozott ebben az időszakban, az ellenség megirigyelte és különböző híresztelésekkel próbálta megakadályozni. Akadtak is termelők, akik felültek az olyan hazugságoknak, hogy minden gabonát be kell adni és ezért nem szállították be közvetlenül a cséplőgéptől kötelezettségüket. Ez az eset azonban igen elszórt jelenség Megyénkben már 50 község termelői és 114 termelőcsoport tagjai élvezik az 1951 december 1-i párt és kormányhatározatban biztosított szabad piac előnyeit. Az ellenség híresztelése kudarcba fulladt. A gabonafélék betakarításának befejezésével kezdetét veszi az őszi kapásnövények betakarítása, a burgonya, napraforgó, majd a kukorica. Ezekből a termény féleségekből is bő termés ígérkezik, ami lehetővé teszi, hogy mind termelőcsoportjaink, mind dolgozó parasztságunk beadási kötelezettségüket ezekből is, mint a gabonából teljesíteni tudják. De jut bőven szabadpiacra is. Népköztársaságunk elnöki tanácsának törvényerejű rendelete megszüntette a búza. rozs. ároa. zab. kukorica, napraforgómag és a burgonya forgalmával kapcsolatban eddig érvényben lévő korlátozásokat. A forgalmi korlátozások megszüntetése újabb jelentős lépés parasztságunk anyagi jólétének emelése, a város és a falu közötti áruforgalom fejlesztése, a dolgozó nép áruellátásának megjavítása terén. Kormányunk a tavalyi hátralék elengedését kizárólag egy feltételhez kötötte; hogy az idei kenyér- és takarmánygabona beadást minden dolgozó paraszt teljesítse. Éppen ezért joggal el is várja, hogy minden termelő tartsa hazafias, becsületbeli kötelességének, hogy teljesítse az őszi kapásokból előírt beadási kötelezettségét is. Hízottsertés, vágómarha, tej, tojás, baromfibeadási kötelezettségüknek a beütemezett határidőre történő teljesítésével bizonyítsák be, hogy a kormányprogramm megvalósítását ők is szívügyüknek tekintik. V. I. A Német Bemolraüi u$ Xöz'ársasáq korm nya tagjainak és a Néme'ek Szövetség vezetőségének merbeszé ése Berlin (ADN): Wirth, volt birodalmi kancellár és Wilhelm Elfes volt főpolgármester kezdeményezésére 1953 augusztus 28-án beható megbeszélés folyt Berlinben a Németek Szövetségének vezetősége, valamint Grotewohl miniszterelnök, Nuschke és Loch miniszterelnökhelyettesek és Wunderlich államtitkár között. A megbeszélés középpontjában a nyugati hatalmakhoz intézett szovjet jegyzék és a Szovjetunió, valamint a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között lefolyt tárgyalások eredménye folytán bekövetkezett új helyzet állott. A résztvevők egybehangzó véleménye az volt, hogy olyan helyzet állt be, amely nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság számára jelent döntő sikereket, hanem közelebb hozza a megvalósuláshoz Németország békés újraegyesülését és a békeszerződés megkötését Németországgal. Grotewohl miniszterelnök ismételten hangsúlyozta, hogy a Német. Demokratikus Köztársaság kormánya mindenkor hajlandó tárgyalni a bel- német kereskedelem fejlesztéséről évi egymilliárd márkás keretben.