Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-06 / 209. szám
4 N Ä P E ö 1953 SZFPTF.MBFR 6 Á kormányprograrnm megválás!fásáért A Paksi Téglagyár dolgozói kiváló minőségű tégla előállításáért indultak harcba Augusztusban az augusztus 20-i munkaverseny után is állták szavukat, teljesítették amit vállaltak. A havi tervet 120 százalékon felül teljesítették. A késztégla 40 százaléka nagyszilárdságú volt, a többi pedig I. osztályú falazótégla. A munkaverseny eredményeképpen tudták el érni azt, hogy 40 százalékban nagyszilárdságú téglát tudtak előállítani, ugyanis a terv csak I. osztályú ta- lazótégla gyártását írja elő. Kiváló munkát végzett a Ledneczky kihordó brigád a minőség javításában. A továbbiakban is megvan a lehetőség ahhoz, hogy kiváló minőségben állít sák elő az építkezéshez szükséges téglát. Most a dolgozók azért indultak harcba, hogy amig jó idő van, minél nagyobb mennyiségben termel jenek kiváló minőségű téglát, hogy majd a téli hónapokban is tartani tudják a jelenlegi minőségi arányt. A Dombóvári Malom dolgozói kiváló minőségű lisztet adnak a dolgozó parasztoknak Az új gabonából a kiőrlés sokkal világosabb, mint a tavalyi volt. Kétféle lisztet cserélhetnek a dolgozó parasztok. A legnagyobb elégedettséggel beszélnek a dolgozó parasztok a Dombóvári Malomban cserélt liszt ről. Még reklamáció nem érkezett a liszt minőségére. Különösen szívesen viszik a világosabb fajtájú lisztet a dolgozó parasztok. Az elmúlt héten átlagosan naponta 100—120 dolgozó paraszt őrölte tett a malomban. A nagy munka most van malmainkban és a Dombóvári Malom dolgozói még jobb munkával biztosítják dolgozó parasztságunk és a kereskedelem lisztellátását. A Bonyhádi Cipőgyárban a nőket is bevonták a műszaki vezetésbe A Bonyhádi Cipőgyárban eddig a műszaki vezetésbe nem volták be a nőket s csak az új kormánypro- gramm megjelenése után tapasztalta a gyár vezetősége, hogy ezen a téren hibát követtek el. Egyedül a tüződei üzemrésznek 16 női sztahanovistája van ,a gyárnak s ez tette indokolttá, hogy a nőknek is helyt adjanak a műszaki vezetésben. Az új kormányprogramm megjelenése különös feladatokat rótt a gyárra: új, az eddigitől eltérő modelleket kell készíteniük .Többek között ezért esett a gyár vezetőségének választása Havasi Jánosné jelvényes sztahanovista, kormánykitüntetett dolgozóra, akit két héttel ezelőtt a fűződéi üzemrész vezetésével bíztak meg. Ezzel egyidőben a korábbi hárommal szemben 5 női csoportvezetőt is választottak, akik különösen az üzemrész új munkaerőinek betartásában látják el jól feladatukat. Az új csoportvezetőket szeretik a dolgozók, bátran fordulnak hozzájuk panaszaik kai s ez is hozzájárul ahhoz, hogy az üzemrész teljesítményénél 5 százalékkal javult a minőség az utolsó két hét alatt. Az üzemrész egyik legjobb dolgozója Landherr Mária kétszeres sztahanovista, kormánykitüntetett dolgozó, aki rendszeresen munkamódszerátadással segíti társait ,s emellett legutóbbi dekádtervét is 180 százalékra teljesítette. Landherr Mária éves tervének teljesítésében 1954 október hónapban van. Mellette négy dolgozó van, akik rendszeresen túlteljesítik tervüket, a tüződében azonban senki sincs ,aki ne teljesítené napi tervét. . e ragyogó programm megvalósítása érdekében érdemes dolgozni“ Mucsfán Kasler Antal 8 holdas parasztot mindig úgy ismerték, hogy a község legjobb gazdája. Vetését, növényápolását mindig határidőre elvégzi .Amellett, hogy jól gazdálkodik, alkalmazza a fejlett agrotechnikai módszereket, nem feledkezik meg az állam iránti kötelezettségek teljesítéséről sem. Adóját és az államnak járó gabonát mindig elsőnek vitte a begyüjtőhelyre. Kasler Antal a kormány intézkedésére így nyilatkozik: „Látjuk, hogy államunk védi a dolgozó parasztot, megad min den támogatást a többtermeléshez. A kormány új intézkedései ismét tanúbizonyságai annak, hogy pártunk cs kormányunk célkitűzése: a dolgozók életszínvonalának szakadatlan emelése. Megfogadom .fáradságot nem kímélve dolgozom. Az elmúlt időben még nem nagyon vettem részt népnevelőértekezleteken .De ezután azon is résztveszek, hogy dolgozó paraszttáa-saimat meggyőzzem arról, e ragyogó programm megvalósítása érdekében érdemes dolgozni. Az elkövetkezendő időben községünk élenjáró becsületes dolgozó parasztjaival együtt arra összpontosítom erőmet, hogy községünk az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésében és a beadási kötelezettség teljesítésében is megyénk élenjáró községei közé kerüljön.* Fokozódik az amerikaellenes hangulat Iránban Moszkva. Ä moszkvai rádió jelenti: Az „Associated Press" amerikai hírügynökség tudósítója arról számol be, hogy fokozódik az Amerika-elle- nes hangulat Iránban. Iszfahán utcáin tömegek gyűlnek össze és követelik: „Amerikaiak takarodjatok haza!" A házak falán reggelenként feliratok jelennek meg, amelyek a sah és az amerikaiak ellen irányulnak. A hírügynökség tudósítója közli, hogy az amerikai konzul Iszfahánban fegyveres őrök és géppisztolyos rend őrök kíséretében kénytelen utazni a városban. A békemozga’.om sikerei A tszcs-k életéről Községünk termelőcsoportja augusztus 29-én nagygyűlést tartott, melyre meghívták az egyéni dolgozó parasztokat is. Milos István tszcs elnök ismertette, hogy milyen jövedelemben részesül a tagság, munkaegységenként 5 kiló kenyérgabonát osztanak. Van olyan család, melyik 30 mázsa gabonát visz haza. Az ered ményeket látva elismerik az egyéni dolgozó parasztok a nagyüzemi gazdálkodás fölényét és azon gondolkodnak, hogy ők is rálépnek erre az útra, én magam is ezen gondolkodom. (Hódor József, Gyulaj) * A kormányprogramm megjelenése óta több alkalommal beszélgettem MNDSZ asszonyokkal. Egyik beszélgetésem során Lizicai Miklósné a györkönyi Dózsa tsz tagja elmondotta, olyan szépen részesült a gabona elosztásakor, hogy 2 évre is megvan a kenyere. 7 kilót osztottak egy mun kaegységre. Horváth Istvánná a bi- kácsd termelőcsoport tagja pedig azzal dicsekedett :annyi gabonát kaptam, hogy 3 évig elég volna kenyérnek. 320 munkaegysége van, ezután még pénzt is szépen kap, mert gazdag dohánytermésük Ígérkezik, amá növeli a jövedelmet. A paksi Vörös Sugár tszcs asszonyai közül Pocolai Lajosné MNDSZ gyűlésen ismertette, hogy milyen szépen részesült a jövedelemből: 200 munkaegysége után 12 mázsa kenyér gabonát kapott ,140 kiló vöröshagymát, 120 kiló cukrot és 20 mázsa kukoricát kap még ,de burgonyából is szépen részesednek .ezenkívül kapnak még káposztát, karalábét, paprikát, mákot .mindenből jut b*- ven. Két hízója is röfög az ólban, lesz mit enni bőven. (Szabó Istvánné, Paks, Járási MNDSZ.) * Eddigi leveleimben csak nagyvonalakban írtam a jövedelemelosztásról, csak saját részesedésemet tüntettem fel, pedig tsz-ünk minden tagja szép jövedelemben részesül.. Csak egypárat említek meg büszkeségeinket, de elegendő ahhoz, hogy mindenki előtt világossá váljék a nagyüzemi gazdálkodás fölénye. Sü- vegjártó Mihály családja 1570 munkaegységre 78.50 mázsa búzát kapott, Kabó Mihály és családja 1100 munkaegységre 55 mázsa búzát Oltyán János 600 munkaegység után részesedik. így sorolhatnám tsz-ünk valamennyi tagját, mert mind elégedett a jövedelemmel. Takarmánygabonából is szépen részesedünk. Árpából 1.5 kiló jut egységenként .kukoricából pedig 3 kilót. Kapunk még 7 deciliter olajat, 6 deka mákot 7 deci tejet és 12 forintot is egységenként. (Fülöp Katalin, Tamási .Vörös Szikra tsz.) Szekszárd város dolgozó parasztjainak egyéni életében nagyjelentő- ségűek a kormánynak azok az intézkedései, melyek a dolgozó parasz tok közös teherviselésének csökkentésére irányulnak. A 15 százalék jövedelemadó mérséklés Szekszárd város 3300 dolgozó parasztja számára 1,100.000 forintot jelent. A képen Gimcsi Imre, a városi tanács pénzügyi osztályvezetője és Horváth János, a városi tanács egyik pénzügyi dolgozója, Szabó Károly és Dömötör József jövedelemadójának mérséklését intézi. Dömötör József elégedetten írja alá adóívét, mert tavalyi, illetve még az előző évi jövedelem- adóját elengedték, ami 2.711 forintot tesz ki. Idei adójából már 20 forintot kifizetett ,az év végéig csak 8 forintot kell fizetnie, a 2711 forintot minden fenntartás nélkül elengedték, mert Dömötör elvtárs tszcs tag. Az őszi mezőgazdaság* munkák befejezéséig működnek idén a földművesszcveikezeti mozgósítok Idén az aratás és cséplés idején több, mint hatszáz földművesszövetkezeti mozgóbolt működött. A dolgozó parasztok, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozóinak kérésére a földművesszövetkezetek az őszi mezőgazdaság munkák idején is üzemeltetik mozgóboltjaikat egészen az őszi munkák befejezéséig. A mai nemzetközi helyzet jellem- ző módon a béke javára alakul. A feszültség fokozódásának hosszú időszaka után a háború óta most először érezhető a külpolitikai légkör bizonyos enyhülése. Ez az enyhülés kifejezést nyert a koreai fegyverszüneti egyezmény aláírásában. Kifejezésre jut abban a világszerte erősödő követelésben is, hogy tárgyalások útján kell rendezni minden vitás nemzetközi kérdést. A béke javára bekövetkezett változás a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság s a demokratikus táborhoz tartozó összes országok erőfeszítéseinek, a békemozgalomban résztvevő százmilliók erőfeszítéseinek köszönhető. A szervezett bákemozgaiom, amely a második világháború után keletkezett, s ma átfogja a világ minden országát, a társadalom legkülönbözőbb rétegeit, korunk egyik legjelentékenyebb, legkiemelkedőbb jelensége. E mozgalom azért született meg, azért erősödik és szélesedik, mert megfelel korunk szükségleteinek, mert a népeknek a tartós béke és az általános biztonság utáni nagy sóvárgását tükrözi. Amikor a békeharcosok visszatekintenek az utolsó évben megtett útjukra, elismeréssel emlékeznek meg arról, hogy a béke és a kultúra művelőinek Wroczlawban, az ősi lengyel városban összeült nemzetközi kongresszusa állt mozgalmuk bölcsőiénél. A kongresszust a lengyel, francia és szovjet értelmiség haladó képviselőinek kezdeményezésére hívták össze. Munkájában 45 ország 500 képviselője vett részt. Résztvevői között ott voltak a tudomány, a kultúra és a művészet neves művelői. A kongresszus felhívta mindazokat, akiknek drága a béke ügye, hogy emeljék fel szavukat a béke, a népek szabad kulturális fejlődése, nem zeti függetlensége és szoros együttműködése érdekében. Nemzetközi összekötő bizottságot választottak a kongresszuson, amely a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséggel, a Szakszervezeti Világszövetséggel és más demokratikus szervezetekkel karöltve rövidesen kezdeményezést tett az I. Béke Világkongresszus összhívására. 1949 április 20-án, Parisban és Prágában ült össze az I. Béke Világ- kongresszus. A II. Béke Világkongresszust 1950 novemberében, röviddel az Egyesült Államok koreai agressziójának kezdete után, Varsóba hívták össze. 1952 decemberében, amikor világszerte erősödött az a követelés. hogy szüntessék meg a koreai háborút, s a nagyhatalmak kezdjenek tárgyalásokat, Bécsben összeült a Népek Békekongresszusa. Ezen a kongresszuson 85 ország küldöttei vettek részt. Nem volt még egy olyan kongresszus, amelyen ennyi ország képviselője gyűlt volna össze. A Népek Békekongresszusán a lakosság legkülönbözőbb rétegei, a legkülönbözőbb szakmák képviseltették magukat, a legkülönbözőbb politikai és vallási nézeteket valló emberek vettek részt rajta. A lakosság minden rétege, minden becsületes hazafi követeli a békét. Nap-nap után számtalan példáját láthatjuk annak, hogy emberek, akik tegnap még felültek a reakciós propagandának, s ellenséges, vagy közönyös álláspontot foglaltak el a békemozgalommal szemben, ma csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz. A békemozgalom korunk hatal- más tényezője lett. ölszázmillió ember írta alá 1951-ben az atomfegyver eltiltásának követelését. A népek szava volt ez, fenyegető figyelmeztetés az óceánontúli atomzsarolók számára. 1952-ben több, mint 600 millió ember támogatta alá írásával a nagyhatalmak békeegyezménye megkötésének követelését. Ma a világ minden részében regionális békekonferenciákat és békekongresszusokat tartanak. Az ázsiai és csendesóceáni népek tavalyi pekingi békekongresszusa világszerte széles visszhangra talált. A legtöbb országban rendszeresen tartanak békekongresszusokat és békeértekezleteket. Ezrek, tízezrek és százezrek vesznek részt a békegyűléseken. A béke eszméje soha nem mozgósított még ekkora tömegeket az aktív harcra. A békemozgalom tevékenyen előmozdítja az országok közötti kultú- rális együttműködés megszilárdulását. A békemozgalom kezdeményezésére különböző országokban áldoznak a nagy gondolkodók és tudósok emlékezetének: Gogoly, Kopernikus, Leonardo da Vinci. Victor Hugo, Avicenna emlékünnepségeket rendez nek. A Béke Világtanács által odaítélt irodalmi és művészeti békedíjak előmozdítják a valóban haladó, a béke ügyét és a népek érdekeit szolgáló kultúra felvirágzását. A békemozgalom iparkodik elérni valamennyi vitás nemzetközi kérdés tárgyalások útján történő megoldását. A szovjet kormánynak az a nyilatkozata, hogy „nincs jelenleg olyan vitás, vagy megoldatlan kérdés, amelyet ne lehetne békés úton megoldani, az érdekelt országok kölcsönös megegyezése alapján“, a békeharc erősítésére serkenti valamennyi országban a széles néptömegeket, \7 ilágszerte erősödik ma tárgya* lások követelése. A Béke Vi- iágtanács ez év júniusában Budapes ten kiáltványában felhívta a pépeket, hogy „követeljék kormányaiktól, hogy tárgyaljanak és egyezzenek meg.“ A béke és demokrácia táborának nagy győzelme volt a fegyverszüneti tárgyalások sikeres befejezése és a fegyverszüneti egyezmény aláírása Koreában. Valahányszor »z amerikai fél a tárgyalások meghiúsítása végett újabb provokációhoz folyamodott, nyomban magasra csapott a tiltakozás hulláma szerte a világon a béke ellenségeinek provokációs cselekményei ellen. A tárgyalások kérdése ma az egész nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában áll. A Szakszervezeti Világszövetség, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség és a DÍVSZ síkraszállnak a tárgyalások mellett. A bukaresti Világifjúsági Ta lálkozón 30 ezer küldött követette valamennyi vifós nemzetközi kérdés békés rendezését. Angliában idén 18 szakszervezeti kongresszuson hoztak olyan határozatokat, amelyek üd vöziik a Szovjetuniónak valamennyi vitás kérdés békés rendezése érdekében tett erőfeszítéseit. E határozatok követelik a Kínai Népköztársasággal szembeni imperialista blokád megszüntetését, a kínai népnek törvényes jogaiba való visszahelyezését az Egyesült Nemzetek Szervezetében, a fegyverzetek csökkentését, az atom fegyver eltiltását, s a nagyhatalmak közötti békeegyezmény megkötését. Tizenhárom szakszervezet állást foglalt a Nyugat és Kelet közötti normális kereskedelmi kapcsolatok visz- szaállítása mellett. Franciaországban országos konferencia folyt le a tárgyalásokért és a békéért. A konferencián a békemozgalom küldöttein kívül számos más szervezet képviselői is resztvettek. Az olasz országos békeértekczlet követelte, hogy a kormány foglaljon állást a nemzetközi feszültség enyhítése mellett, s teremtsen gazdasági és kulturális kapcsolatokat más országokkal. Nyugat-Németország- ban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Norvégiában hatalmas tömegmozgalom indult meg a német probléma békés megoldásáért. Az Indiai Országos Béketanács jó- liusi ülésén hozott határozatában India sokmilliós népének nevében kijelentette, hogy a nemzetközi feszültség enyhülése megteremti a feltételeket az ország fejlesztéséhez és újjáalakításához, a népek életszínvonalának emeléséhez és elő fogja mozdítani a gyarmati elnyomás és a faji üldözés megszüntetését Ázsiában, Afrikában és az egész világon. Az egész országban aláírásokat gyüj tenek az Indiai Országos Béketanács felhívásának támogatására. A felhívás követeli, hogy India kormánya javasolja a nagyhatalmaknak a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő rendezését. I/ anadában az országos békeér*■* tekezlet határozata alapján szeptember 12-én népszavazást tartanak a nagyhatalmak közötti tárgyalások követelésének támogatására. Az Egyesült Államok agresszív körei nem akarnak békét. Féltik me- sébeillő nyereségeiket, amelyeket a fegyverkezési hajsza és a háborús előkészületek révén zsebelnek be. Egyes amerikai körök a kormány- politika színvonalára emelték a demokratikus országok ellen folyó aknamunkát. Ilyen helyzetben a népek ébersége fontos feltétele a béke fenntartásának és megszilárdításának. „A tárgyalásokért folyó világméretű kampány — mondja a Béke Világtanács titkárságának augusztus 21 én kiadott közleménye, — minden ember és minden nép előtt feltárja annak lehetőségét, hogy határozottan folytassa szervezett tevékenységét és ezzel olyan erővé változik, amely újabb győzelmek kivívására képes a nemzetközi problémák békés megoldásáért folyó harcban." J.'ML