Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-06 / 209. szám
2 N A P C <5 1953 SZEPTEMBER fi Az MDP Szekszárdi városi páHválaszímáDyáoak ülése Pártvezeíőségi ülés a nagyszékelyi Dózsa tsz-ben A Szekszárd városi pártválasztmány augusztus 29-én kibővített ülésen tárgyalta meg a Központi Vezetőség 1953 június 27—28-i határozatát. Továbbá megszabta a város kommunistáinak és pártszervezeteinek tennivalóit e határozatok végrehajtásában. Kovács István elvtárs, a városi pártbizottság titkára ismertette a pártbizottság jelentését. Megállapította, hogy a választmányi ülések közül ez az ülés a legkiemelkedőbb, mivel elsőízben kerül választmányi ülés elé megvitatásként a pártbizottság munkája. A beszámoló megállapította azt is, hogy a párt- bizottságok és a pártszervezetek eddigi munkájának során igen komoly eredmények vannak. Pártunk és kormányunk gondoskodása folytán városunk egyre szépül. Büszkék lehetünk — mondotta — olyan létesítményekre, mint a város határát keresztül szelő műút, az elmúlt évben épült mezőgazdasági gépjavító, vagy a nemrég befejeződött 20 lakásos bérház építése, a Séd-patak szabályozása és a város több utcájának rendbehozása. A beszámoló további része a munkaversenyben elért eredményekkel foglalkozott. De feltárta a pártbi zottság, valamint a pártszervezetek munkájában tapasztalt hibákat is. Kemény bírálattal elemezte a párt- bizottság munkájának hiányosságait. Megmutatta ,hogy a hibák sorozatos elkövetése elsősorban a kollektív ve zetés hiányából adódott. A pártbizottság nem a választmány határozata alapján dolgozott, a választmány tagjait aktívaként kezelte, egyes részfeladatok elvégzésére hasz nálta fel őket. A kollektív vezetés hiányát bizonyítja az is, hogy hónapokon keresztül nem hívták össze a pártválasztmányt, és ez rányomta a bélyegét az egész pártbizottság munkájára. A titkár több esetben egyedül intézkedett a pártbizottság tagjainak meghallgatása nélkül, és ez átragadt a pártbizottság tagjaira is. A pártellenőrzés helyett több esetben a pártbizottság egyes funkcionáriusai akarták elvégezni a tanács munkáját is. A beszámoló rámutatott még, hogy a pártdemokrá cia megsértése milyen kárt okozott a város dolgozói és a városi párt- bizottság, valamint a tömegszervezetek kapcsolatában. Kihangsúlyozta, hogy a pártbizottság bizonyos mértékben elszakadt a tömegektől és ez tapasztalható a tanács munkájában is. Kovács elvtárs elismerte, hogy a fennálló hibákért elsősorban is őt terheli a felelősség. A hozzászólások során számosán megerősítették, hogy a városi párt- bizottság munkájában tapasztalt hibák megtalálhatók a város valamennyi alapszervezeténél. Marsai Mihály elvtárs elmondotta, hogy a városi pártbizottság nem foglalkozott megfelelően az egyéni dolgozó parasztok problémáival, nem hallgatta meg azok véleményét, amelynek a következménye, hogy a csép- lést nem fejezték be határidőre. Ez a késlekedés pedig kihat a további munkálatokra is, akadályozza az őszi vetést, betakarítást és más munkát. Gőgös Mihály elvtárs az Állatforgalmi Vállalat pártszervezetének titkára arról beszélt, hogy pártszervezetük nem kapott elég támogatást ahhoz, hogy a munkában kitűnt dolgozókat felvehessék a párt tagjainak, tagjelöltjeinek soraiba. Négy dolgozó felvételi kérelmére hosszú ideig nem kapott választ. Mint mondotta náluk is hiba van á kollektív vezetés körül, mert a pártvezetőség tagjai között nincs egyetértés, aminek a termelés látja kárát. Gyulai József elvtárs a Gépjavító Vállalat pártszervezetének titkára rá mutatott, hogy milyen nagy jelentő séggel van az a termelésre, ha a pártszervezet jól működik. Üzemük jelenleg országos második és rövidesen élüzem lesz, de még jobb mun kát tudnának végezni, ha segítségül nem csupán pártfegyelmit kapnának, hanem rendszeresen meglátogatná f** ** fttrdajjB PÁRTÉP1TÉS Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában üzemüket a pártbizottság. Bolyás Józsefné elvtársnő az MNDSZ városi titkára hozzászólásában elmondotta ,hogy a városi pártbizottság tömegkapcsolatának lazulását igazolja az is, hogy nem látogatják meg az MNDSZ-t. Ungár elvtársnő egyetlen alkalommal sem volt náluk. Ebből fakad az is, hogy lebecsülik a nők munkáját és az újvárosi MNDSZ-nek sem helyisége, sem pedig titkára nincs megfelelő. Mint mondotta — kevés gondot fordít a Városi Pártbizottság arra is, hogy a tanács milyen intézkedéseket tesz a napköziotthonok kibővítésére, valamint arra, hogy a helyi termelőcsoport példaképe legyen a szekszárdi egyéni dolgozó parasztoknak. 5 Horváth József elvtárs az újvárosi pártszervezet titkára a cséplési munkálatok során tapasztalt hibákat tárta fel, mint mondotta — a cséplés- nél azért van lemaradás, mert a városi pártbizottság nem gyakorolt kellő ellenőrzést a tanács felé, hogy az hogyan szervezte meg a cséplőgépek elosztását. Megállapította, hogy a beszámoló nem foglalkozott eléggé a dolgozó parasztok problémáival, így nem volt szó arról, hogy mit tett a pártbizottság a vízellátás és villany világítás terén tapasztalható hibák kiküszöbölésére, de az ellenség kérdésével sem eléggé törődött. A Sütőipari Vállalatnál még ma is ott dolgoznak azok a személyek, akiket nemrég a Tolnai Napló, mint osztályellenségeket jellemzett. Horváth elvtárs azért is megbírálta a pártbizottságot, mert ők sem kaptak választ két tagjelöltfelvételi kérelemre, pedig június 1-én elküldték azt. Tóth László elvtárs a felsővárosi pártszervezet titkára azért mondott bírálatot, mert a felsővárosi dolgozók kérelmét nem vette a pártbizottság figyelembe. Hosszú idő óta kérik egy szövetkezeti bolt megnyitását és az ügy még ma sem nyert elintézést. Lugos József elvtárs a Tanácsi Téglagyárak Egyesülésének igazgatója azért bírálta a pártbizottságot, mert fegyelmi intézkedéseivel elveszi a kis pártszervezetek önállóságát és nemsokat tett annak érdekében sem, hogy a tsz-ben megszilárduljon a munkafegyelem. Janó György elvtárs a belvárosi pártszervezet titkára felszólalásában rámutatott, hogy a városi pártbizottságnál vannak „külső“ és „belső“ tagok. A belsők félrehúzódnak a külsőktől, ha valamit meg akarnak beszélni, nem érzik magukat egyenjogúaknak. Valamennyi felszólaló alátámasztotta a titkári beszámolóban felvetett fogyatékosságokat. A választmányi ülés gazdag tanulságokkal szolgált, ráirányította a figyelmet a párt élet soronkövetkező nagy eseményeire ,a taggyűlésekre. Rámutatott ,hogy ezek a taggyűlések lesznek hivatva arra, hogy minden kommunista meg értse a Központi Vezetőség határozatát. Ezeken a taggyűléseken vértezi fel a párt a tagságot új erővel, új fegyverekkel, a tömegek megnyeréséért, a termelés fokozását rt, a párt és kormányhatározatok betartásáért folyó harcra. Pártunk Központi Vezetősége június 27—28-i ülése határozatainak megfelelően pártszervezeteinkben taggyűlésre készülnek a kommunisták. Ezek a taggyűlések azt a célt tűzik maguk elé, hogy feltárják a pártélet fogyatékosságait és megszabják a pártvezetőség és valameny nyi kommunista feladatát. Éppen ezért a párt vezetőségeknek alaposan kell felkészülni, feltárni a fogyatékosságokat, értékelni az eredményeket és megszabni a feladatokat. A taggyűlések jó előkészítésében legfontosabb szerepe a vezetőségi ülésnek van. Ezeken kell megtárgyalni a pártvezetőség munkáját és előkészítem a taggyűlési beszámolót a Központi Vezetőség határozatának szellemében. Ez valamennyi pártszer vezet feladata most. A nagyszékelyi Dózsa tsz pártszervezetének vezetői is összeültek, hogy megtárgyalják a KV ülés határozatait és a pártvezetőség beszámolóját. Azonban ez csak nagyon kismértékben sikerült. Fésűs elvtárs, a pártszervezet titkára megelégedett annyival, hogy ismertette a Központi Vezetőség határozatát, — időnként közbeszúrva saját megjegyzéseit. Nem készült fel <i beszámoló, javaslattal, aminek szinte természetes következménye az, hogy a veze. tőségi ülés valamiféle tsz — igazgató- sági üléssé változott. Az értekezletein a vezetőség tagjai nem kaptak vita anyagot, nem volt mihez kapcsolódjanak hozzászólásaikban. Ez annál is inkább súlyos hiba, mert Fésűs elvtárs résztvett a járási kibővített pártválasztmányi ülésen, amelynek gazdag tapasztalatait bőségesen alkalmazhatta volna saját területükre. A vezetőség tagjai csak gazdasági problémákkal akartak foglalkozni. Pedig akad a pártvezetőség és a párt szervezet munkájában az eredmények mellett számos fogyatékosság. Ilyen többek között az, hogy nem tartottak hosszú időn keresztül párt vezetőségi ülést, népnevelő értekezleteket, elhanyagolták a tsz vezetője munkájának ellenőrzését. Mindezeknek következménye, hogy nem folyt politikai munka, lemorzsolódtak a politikai iskolák, csökkent a nárt- tagság aktivitása, csak nagy nehézségek árán tudták megtartani a taggyűléseket és csorba esett a szövetkezeti demokrácián is. Mindezek azt eredményezték végül, hogy lazult a munkafegyelem és komoly nehézségekkel küzdenek a most folyó feladatok jó végrehajtásánál. Ezekről a feladatokról és fogyatékosságokról kellett volna tárgyalnia a pártvezetőségnek. S hogy ez nem Így történt, elsősorban a pártszervezet titkára, Fésűs elvtárs a felelős. Sürgősen pótolnia kell ezt a mulasztást, mert csakis a hibák bátor feltárásával és a feladatokra való helyes mozgósítással tudja biztosítani a párt tagság teljes részvételét a tervek teljesítéséért és a pártélet megjavításáért folyó harcban. Nem kis mértékben felelős a járási pártbizottság és személy szerint Gyű. ricza elvtárs is. Gyuricza elvtárs előző nap kintjórt és ahelyett, hogy segített volna Fésűs elvtársnak és a pártvezetőségnek a beszámoló elkészítésében, megelégedett egyszerűen az ígéretekkel. Kormányunk intézkedései az egyénileg dolgozó parasztok megsegítéséért A Tolnai Napló eddig is rend szeresen hozta azokat a kormányhatározatokat, melyek az egyénileg dolgozó parasztok gazdasági megerősítését ,a jövedelmező és biztonságos paraszti termelést szolgálják. Most összefoglalva közöljük azokat a kormányhatározatokat, amelyek ilyen irányban eddig megjelentek. A beadási hátralékok törlése: Az állam a beadási hátralékot elengedte mindazoknak a termelőknek, akik az 1953—54 évre megállapított gabonabeadási kötelezettségüknek a cséplőgéptől pontosan eleget tettek. Ezen a címen azonban a tej-, tojás és baromfibeadási kötelezettségből csak az 1852. december 31-ig fennálló hátralék törölhető. (Megjelent a Magyar Közlöny 29- számában. 1953. VII. 12.én.) A beadási kártérítések törlése: A beadási kötelezettség nem teljesítése, illetve késedelmes teljesítése miatt a rendelet megjelenésének nap jáig kivetett kártérítést teljes egészében, feltétel nélkül törölték az egyéni gazdáknál is. A kártérítés tör léséről a helyi tanács az érintett tér melőket értesíteni köteles. (Megjelent a Magyar Közlöny 29. számában» 1953. VII. 12.én.) A kukorica-, napraforgó- és burgonyabeadási kötelezettség 10 százalékos csökkentése: Az 1953. évre előírt kukorica, napraforgó- és burgonyabeadási kötelezettséget 10 százalékkal csökkenteni kell mindazoknak az egyéni gazdáknak, akik 1953. évi kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségüknek eleget tettek. Ezt a kedvezményt meg kell adni azoknak az egyénileg g' Iálkodó parasztoknak is akik idei kenyér- és takarmány- gabona beadási kötelezettségüket ön hibájukon kívül nem teljesítették. Elemi kár esetén földadó és gabonabeadás mérséklése: Az elemi kár arányában mérséklik a dolgozó parasztok adóját és beadási kötelezettségét. Amennyiben a kárt szenvedett termése teljesen elpusztult, százszázalékos mérséklést engedélyeznek. Ha a tanács nem álla pította meg idejében az elemi kár, tehát a víz- és jégkár arányát és a beadási kötelezettséget ennek arányában idejében nem mérsékelte: az ilyen termelőknek — ha gabonabeadási kötelezettségét az eredeti előírásban teljesítette — a mérsékelt kötelezettséget meghaladó beadott gabonát vissza kell utalni. (Megjelent a Mezőgazdasági Értesítő 34. számában, 1953. VII. 11-én.) A kötelező tűz- és jégbiztosításról kiadott rendelkezések módosítása: A tűz- és jégbiztosítás szolgáltatásainak megjavítására a kormány módosította korábbi rendelkezését. Az új határozat szerint, tekintettel a biztosítás kötelező voltára, az Állami Biztosító kár esetén akkor is köteles kártérítést fizetni, ha a dolgozó paraszt díjfizetési kötelezettségének még nem, vagy csak részben tett eleget. A jégbiztosításnál a biztosítási díjat változatlanul hagyták, ellenben jelentősen emelték a biztosi tott érték összegét. (Megjelent 1953. VII. 28-án, a> 33.as számú Magyar Közlönyben.) Az adóhátralék felének törlése: Az egyénileg gazdálkodó parasztok 1952 december 31-én fennálló adóhátralékának felét törölni kell abban az esetben, ha a hátralék másik felét és a folyó évi adót 1953 december 31-ig megfizetik. (Megjelent a Magyar Közlöny 32. számában, 1953. VII. 26-án.) A parasztság 1953. évi jövedelem- adójának 15 százalékos csökkentése: A minisztertanács utasította a pénz ügyi szerveket, hogy az adókivetés ellen beadott fellebbezéseket szeptember 20-ig a helyszínen vizsgálják felül és orvosolják a jogos panaszokat. A fellebbezés során az 1953. évre jogerősen megállapított jövedelemadót — a lóadó kivételével — 15 százalékkal mérsékelni kell. (Megjelent a Magyar Közlönyben, 1953. augusztus 22-én.) Az egyénileg dolgozó parasztok siló- építkezésének támogatása: A kormány a dolgozó parasztok megerősítése, az állatállomány továb bi javítása, a jövedelmezőbb állattartás érdekében javasolja az őstermelőknek, hogy építsenek minél több — állatállományukhoz mérten — mintegy 10 köbméter térfogatú silót. Az állam a silóépitkezéseket kölcsönökkel segíti: 250.000 köbméter állandó siló építéséhez, az anyag beszerzésére, 18 millió forint középlejáratú hitelt ad az egyéni dolgozó parasztoknak. Egy 10 köbméteres siló építéséhez — az építési anyag- költségek árának felét — 730 forint kölcsönt adnak. A hitelt évi 5 százalékos kamat mellett, a folyósítástól számított 5 év alatt kell évi egyenlő részletekben visszafizetni. Azoknak az egyéni gazdáknak, akik saját erejükből építenek silót — a felhasznált építkezési anyag árából 10 százalékos árengedményt adnak. A siló építését bármely hozzáértő ember elvégezheti: az építkezéshez iparengedély nem szükséges. A hitel akció igénybevételét a helyi tanács nál kell bejelenteni. Amikor egy köz ségben legalább 15 dolgozó paraszt jelentkezett, a helyi tanács értesíti a Mezőgazdasági Szövetkezeti Bank megyei fióját .A bank a helyszínen állapítja meg a hiteligénylést s aláíratja a kötelezvényt a gazdákkal. Ezzel a kötelezvénnyel a Tüzép-te- lepen az építkezési anyag átvehető. (Megjelent a Magyar Közlöny 34. számában, 1953. VII. 30-án.) Az ingyenes állatorvosi szolgáltatás bevezetése: A minisztertanács elrendelte, hogy az állami állatorvosok díjtalanul vizs gálják meg az egyéni termelők állatait. Ennek alapján az állami állatorvosok a betegségmegelőző vizsgálatokat, gyógyításokat és a hatósági rendelkezésekkel előírt egyéb állatorvosi teendőket ingyen végzik. (Megjelent a Magyar Közlöny 29. számában, 1953. VII. 12-én.) A sertéspestis elleni oltó- és fertőtlenítőanyag ingyenes juttatása: A minisztertanács módosította korábbi rendelkezését és az új határozat szerint az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok, s valamennyi ser téstartó augusztusban és szeptemberben díjtalanul kapja a sertéspestis elleni oltó- és fertőtlenítő anyagokat. Az állami tartalékterületek haszonbérbevételének szabályozása: A tartalékföldet 5 évre lehet haszonbérbe venni. Tartalékföldet haszonbérbe vehet minden egyénileg gazdálkodó paraszt. A haszonbérbe vett terület azonban nem haladhatja meg saját területtel együtt a 25 kát holdat. A haszonbérleti díj, a föld kataszteri tiszta jövedelmének minden aranykoronája után 5 Ft. A haszonbérlőnek földadót nem kell fizetni, de köteles a föld után járó teljes beadási kötelezettséget teljesíteni. A tartalékföldből haszonbérelt területet a beadási kötelezettség szem pontjából nem szabad a haszonbérlő saját földjéhez hozzászámítani, hanem külön kell számításba venni. A haszonbérlő a tartalék földterület arányában kölcsönvetőmagot kaphat. A vetőmagot a jövőévi termésből 5 százalékos többlettel természetben kell visszaszolgáltatni .Műtrágya és gazdasági eszközök vásárlására, valamint a gépállomás által végzett munkadíjaik kifizetésére — indokolt esetben — termelési hitelt kell folyósítani azoknak, akik tartalékföldet bérelnek. (Megjelent a Mezőgazdasági Értesítő 41. számában, 1953. aug. hó 5-én ) Hízottsertés- és juhvágási engedélyek szabályozása: Az 1953. II. félévi hízottsertésbe- adási kötelezettség teljesítése előtt vágási engedélyt kaphat egy darab hízottsertés levágására az az egyénileg termelő, akinek 1952—53. gazdasági évről származó hízottsertésbeadási hátraléka, valamint 1953. évi hizla- lási szerződésből eredő hízottsertésbeadási hátraléka nincs. Ezt a kedvezményt megkaphatják azok a termelők is, akiknek sertésbeadási hátralékuk van ugyan, de pontosan eleget tettek a terménybeadási kötelezettségüknek. Ebben az esetben ugyanis a többi hátralékokkal együtt elengedik sertésbeadási hátralékukat is ... Selejt-juh levágására engedélyt kell kiadni annak a termelőnek, aki az előírt gyapjúbeadási kötelezettségének, valamint szerződéses ürühízlalási kötelezettségének eleget tett. (Megjelent a Magyar Közlöny 35. számában, 1953. VII. 31-én.) Kedvezményes öszibúza-, rozs- és ősziárpa minőségi vetőmagcsere: Az idei vetőmagcsere az elmúlt évektől eltérően önkéntes jelentkezés alapján történik. A cserében részvevőknek a magas belsőértékű tisztított és fémzárolt nemesített vetőmagért csupán azonos súlyú és fajú, szokványminőségű csereterményt kell átadniok. A gépállomást munkadíjtartozás elengedése: A kormány intézkedésé" teljes egészében elengedték a dolgozó parasztok összes olyan gépállomási tartozását, amely 1952 július 1 előtti időből származik. Dolgozó parasztságunk az intézkedés eredményeként 36 millió forint adósságtól szabadult meg. Megjelent 1953. aug. 2.án, a 36-os számú Magyar Közlönyben.) A gépállomás által végzett talaj- munkák díjtételeinek leszállítása: A gépállomás által végzett talajmunkák díját a dolgozó parasztok ezután szabad választás szerint kész pénzben, vagy terményben fizethetik. A dolgozó parasztoknak végzett talajmunkák díját mintegy 40 százalékkal csökkentették.