Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-23 / 197. szám
4 NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS 23 A szovjetek és a koiSio/oEibelöli demokrácia Irta: B. OLHOVSZKAJA Az élet azt bizonyítja, hogy ahol maradéktalanul betartják a kolhoz- alapszabályt, ott gyors ütemben erősödik és fejlődik a közös gazdaság, gyarapodik a kolhozvagyón. Ez természetes. A demokratikus alapokon történő kolhozvezetés fokozza az ön- tevékenységet, az emberek alkotó aktivitását, kezdeményezőkészségét, előmozdítja a bírálat és az önbirálat széleskörű kibontakozását, minden kolhoztagban erősíti a felelősséget. Érdeklődésre tarthatnak számot e tekintetben a Kurmanajevszk-kerü- leti (cskalovi terület) „Bolsevik- kolhoz vezetésével kapcsolatban szerzett tapasztalatok. A legfontosabb kérdésekkel a kolhoz tagjai a legalább havonta összehívott közgyűléseken döntenek. A közgyűléseken hozott határozatokat a kolhoz vezetősége és az összes kolhoztagok a legszigorúbban betartják. I. V. Zorin, a kolhoz elnöke ragaszkodik hozzá, hogy végre is hajtsák a közgyűlés határozatait. A „Bolsevik“-kolhoz nagyüzemű, sokágazatu, milliós jövedelmű gazdaság. A kolhozban a gazdaság fejlődésével és megszilárdulásával párhuzamosan fejlődnek a tehetséges szervezők, a szakemberek és a kol- hpztagok. Becsületes munkájáért a kolhoz 22 tagját jutalmazták állami kitüntetésekkel. Igen tanulságos a másik példa is. A szakmarszki kerület (cskalovi terület) hosszú időn át az elmaradók közé tartozott. A kerület kolhozai mindig elkéstek a vetéssel, a gabonabetakarítással és sokszor adósai maradtak az államnak. A kolhoz alapszabályának meg- . sértése, a kolhoztagok nemtörődömsége a kolhozügyek vezetése iránt sokáig gátolta a közös gazdaság fejlődését. A kerületi pártbizottság és a kerületi szovjet végrehajtóbizottsága két évvel ezelőtt komolyan hozzálátott a kolhozonbelüli demokrácia megerősítéséhez. Mindenekelőtt a közgyűlések napirendi pontjainak összeállításában segítettek a kolhozoknak, megjelölték a megvitatásra ke rülő legfontosabb kérdéseket. A kolhozokba mezőgazdasági szakembereket küldtek, akik tanácsot adtak a kolhozelnököknek, hogyan készítsék el a közös gazdaság további fejlesztésére irányuló beszámolókat. A közgyűlések megszervezésében a szovjetek állandó bizottságai és a küldöttek is résztvettek. A közgyűléseken egyre több egyszerű kolhoztag mondta el véleményét és terjesztette elő javaslatait. Az év kezdete óta minden kolhozban öt közgyűlést tartottak. A kerületi szovjet végrehajtóbizottsága és a kerületi pártbizottság állandóan ellenőrzi, hogyan hajtják végre a közgyűlések, különösen pedig a beszámoló közgyűlések határozatait. Mindezeknek eredményeként az emberek sokkal nagyobb érdeklődést tanúsítanak a közös ügyek iránt, mind jobban megszilárdult a munka- fegyelem és az elmaradt kolhozok fokozatosan felzárkóztak a többi kolhozhoz. A szakmarszki kerület például, amely most egyike az elsők nek, határidő előtt teljesítette tavasszal vetési tervét. A szakmarszki gépkezelők idén szocialista versenyt indítottak a betakarításra való kiváló felkészülésért. Igen sok kolhozparaszt tett javaslatot, hogyan lehetne növelni a közös gazdaság pénzjövedelmét. Ezeket a hasznos javaslatokat elfogadták. Az eredmények máris mutatkoznak. A városkörnyéki „Sztálin“-kolhozban például ilyen javaslat alapján építettek melegházat, amelyben sok leorai zöldségfélét. palántát neveltek; a „Lenin“- kolhozbán gyümölcsöst, a „Malenkov“ és a „MolotoV'-kolhozokban pedig víztárolókat létesítettek, ugyan csak a kolhoztagok javaslataira. E tanulságos példákat, amelyek a kolhozdemokrácia erejét mutatják, a Cskalov-területi szovjet végrehajtó bizottsága ülésein külön megvitatták. A kolhozalapszabályzat a kolhozélet alaptörvénye. Megtanít arra, hogyan vezessük ösz- szes előnyeinek kihasználásával a lehető legjobban a nagyüzemi közös gazdaságot. A moldvai Ezer meg ezer tonna gyümölcs és zöldségféle érkezik naponta Tirasz- pol, Bender, Glinnij, Kisinyev, Kos- nyica konzervgyárainak műhelyeibe, ahonnan sokmillió doboz konzervet, gyümölcslevet, befőttet, jamot indítanak útnak. A gyártmányok minősége és választéka tekintetében a köztársaság legnagyobb gyárát, a tiraszpoli „Május 1“ konzervgyárat illeti meg az elsőség. Műhelyeiben naponta ötezer mázsa gyümölcsöt és zöldséget dolgoznak fel. A gyár majdnem százféle élelmiszerterméket, köztük frissen konservek fagyasztott gyümölcsöket állít elő. A „Tkacsenko“-gyárban megkezdték a paradicsomos szójabab, a hu- sosmakaroni, a rebarbara-kompot, a paradicsomos sütőtök, a diétás és a gyermekek részére készült konzer- vek tömeges gyártását. A gyár jelentősen túlteljesíti előirányzott tervét. Matrena Birsi, a Moldvai SzSzK Legfelső Tanácsának küldötte, élenjáró brigádjával a napokban a napi ütemtervben előírt 24 ezer doboz konzerv helyett 42 ezer dobozt készített. Képek a Szovjetunió életéből Epítőmunkások szállásának pihenőszobája a moszkvai Izmajlovóban Uj település a mo szkvai Izmajlovóban A VILÁGKERESKEDELEM ÉS AZ EURÓPA ÉRDEKEK A mililarizálás nem ment meg a válságtól Az újrafelfegyverzés széles pro- grammjának megvalósítása nem hozta meg az ígért fellendülést a nyugateurópai ipar számára. Sőt, ellenkezőleg a fegyverkezési hajsza és az ezzel kapcsolatos pénzügyi túlterhelés majdnem katasztrófához vezetett minden nyugateurópai országban, beleértve a leggazdagabbat, Angliát is. A fokozódó adóteher a nyugateuró pai lakosság legszélesebb rétegeiben nagymértékben csökkentette a fogyasztást. Nyugat-Európa nehéziparé nak termelése tovább növekedett, ugyanakkor rohamosan csökkent a textilipari, a konfekcióipari, az élelmiszeripari, a faipari és az egyéb fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok termelése. így például a textilipar indexe 1950 novemberétől 1952 augusztusáig közel 35 százalékka! esett. Ez azt jelenti, hogy nagyszámú munkás és alkalmazott elvesztette foglalkoztatottságát, növekedett a munkanélküliség, tovább csökkent a fogyasztás. A fokozott fém- és gépkereslet abban a mértékben csökkent, ahogy befejezték az új hadiüzemek és egyéb stratégiai építkezések munkálatait. Ez azután még az 1950—1951-ben „virágzásnak indult1' nehézipar termelését is csökkentette. A következmény az lett, hogy Nyu gat-Európában az általános ipari index, amely 1951 negyedik negyedében elérte a legfelső pontot, csökkenni kezdett; 1952-ben észrevehetően esett Angliában, Belgiumban, Dániában, Görögországban, Írországban, Svédországban, 1953-ban pedig Ausztriában, Nyugat-Németor- szágban és Franciaországban. A militarizálás nem mentette meg Nyugat-Európa külkereskedelmét sem. Igaz, hogy a stratégiai nyersanyagoknak, hadiüzemek berendezéseinek és maguknak a fegyvereknek mindkét irányban felsrófolt árakon történő szállítása 1951-ben 1950hez viszonyítva körülbelül 12 százalékkal megnövelte a nyugateuro- pai kereskedelmi forgalom volumen- jét. De 1952-ben az impoit és az export már 2—3 százalékkal csökkent és ez a csökkenés n -dén toyább folytatódik. A stratégiai nyersanyagokkal és fegyverekkel való kereskedelem fejlődése nem ellensúlyozta a békt> rendeltetésű árucikkekkel való kereskedelem visszaesését, s csupán siettette a polgári célokra termelő ipar sorvadását. így például Angliában az autógyártás 1952-ben kizárólag az export csökkenése miatt esett vissza, amely kivitel ezelőtt az egész termelés 58 százalékát tette ki. Visszaesett a traktorgyártás, melynek termékeit azelőtt 80 százalékban exportálták. A francia textilipar termelése 1952-ben az előző évhez viszonyítva közel 11 százalékkal csökkent, amit nagymértékben a textilnemű és ruhakivitel visszaesése okozott. A belga fémmegmunkáló és gépgyárak megrendeléseinek 43 százaléka 1951-ben exportmegrendelés volt. 1952 végére az exportmegrendelések aránya 32 százalékra csökkent, aminek következtében az összes megrendelések értéke 20—25 százalékkal lett kevesebb. A militarizálás sokat rontott Nyugat-Európa kereskedelmi mérlegén. A stratégiai árucikkeket szállító Ame rikai Egyesült Államokkal és Kanadával folytatott kereskedelmében a negatív egyenleg 1951-ben 3.18 milliárd dollárra emelkedett, vagyis 1950-hez viszonyítva 47 százalékkal nőtt, s ez a helyzet jóformán semmit sem változott 1952-ben sem. A behozatal és a kivitel egyenlege jelentős mértékben romlott Ausztriában, Olaszországban, Izlandban, Finnországban, Franciaországban, Svédországban. Igen sok nyugateurópai valuta ingadozásának oka volt a hadikiadások miatt kiegyensúlyozatlan állami költségvetés, a dollárdeficit. Az 1949 őszén végrehajtott tömeges devalválás után további" valutákat értékeltek vagy értékelnek le, így például az osztrák schil- linget, a görög drachmát, az izlandi koronát, a finn -márkát, a jugoszláv dinárt. A leértékelés veszélye fenyegeti ismét a francia frankot is. A Mercure című belga hetilap Nyugat-Európa általános helyzetét jellemezve, a következőket írta: „A fegyverkezési hajsza nem biztosíthatja az állandó és tartós gazdasági felélénkülést.1' Az elszigetelődési politika ára Számos európai nehézség fő oka a külkereskedelem ziláltsága. Azáltal, hogy a nyugati országok egyoldalúan orientálódnak a külkereskedelem ben, nehezebben tudják eladni iparcikkeiket, nem tudják kellőképpen kihasználni gyáraikat. A külkereskedelmi piacok szűk volta különösen érezhető a konjunktúra ciklikus ingadozásainak időszakában, így például most is. A főbb nyugati országok egyre élesebb harcot vívnak azért, hogy megszerezzék a hegemóniát a háború után leszűkült piacon. Legerősebb vetélytársuk az Amerikai Egyesült Államok. Ismeretes, hogy Nyugat-Európa az uralma alatt lévő területekkel együtt a háború előtt a világ kapitalista importjának körülbelül 60 százalékát vette fel és a világ exportjának 52 százalékát szállította. Semmi csodálatos nincs tehát abban, hogy a fő konkurrens figyelme Nyugat-Európa és az uralma alatt lévő területek piacaira terelődött. Ezt az óriási piacot sokkal köny- nyebben el lehet hódítani, ha elszigetelik Kelet-Európától, megbontják azokat a sokoldalú kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek az évszázados gazdasági együttműködés folyamán alakultak ki az ö-világ népei között. Ebből a célból fokozatosan felhasználták a dollárhiteleket, a kereskedelemre és a tarifákra vonatkozó általános egyezményeket, a nemzetközi kereskedelmi szervezet tervezetét, a Marshall-tervet, a „biztonsági” szervezetet, az egységes európai piac és Európa integrálásának tervezetét, stb. A fent felsorolt eszközöknek egyenesen vagy közvetve, nyíltan vagy titokban az volt a célja, hogy elsorvassza vagy egyáltalán megszüntesse a keleti országokkal folytatott kereskedelmet. A militarizálás politikája csak fokozta ezt az irányzatot. Az Amerikai Egyesült Államok az első időben részben kezébe kaparintotta az európai piacot. Az amerikai árucikkek 1947-ben 26 százalékát tették ki a nyugateurópai behozatalnak, szemben az 1937-es évi 9 százalékkal. Az európai országokat kiszorították saját portájukról, saját árucikkeik nyugateurópai behozatala, amely a háború előtt meghaladta a 48 százalékot 1947-ben 33 százalékra esett. Az Amerikai Egyesült Államok, miután elfoglalta a nyugat európai piac jelentős részét, elvette Nyugat-Európa elől az eladási lehetőséget is: a majdnem diktátumszerű amerikai kereskedelmi tilalom nem nyújtott módot a külföldi árucikkek behozatalának kibővítésére. Az Ame rikai Egyesült Államok 1947-ben a nyugateurópai exportnak mindössze 5.7 százalékát vette fel, az eladás más országok piacain egyre nehezebbé vált az Amerikai Egyesült Államok fokozódó konkurrenciája miatt. Ennek az volt a következménye, hogy Nyugat-Európának és az uralma alatt álló területeknek százalékos aránya a kapitalista világ kivitelében 1947-ben 33 százalékot tett ki, holott 1937-ben 52 százalék volt. A még élő történelmi tendenciák Az Amerikai Egyesült Államok diplomáciai és gazdasági körei igen nagy erőfeszítéseket tettek abból a célból, hogy Európát „gazdaságilag egyesítsék1' és elszigeteljék attól az új világpiactól, amelyet a Szovjetunió, a keleteurópai országok és Kína képezett. De az objektív gazdasági törvények minden próbálkozásnál erősebbnek bizonyultak. Az ellentétek elemi erővel fokozódtak Nyugat-Európa valódi gazdasági érdekei és a számtalan „egyesítési" terv között. Az ENSZ idén tekintélyes terjedelemben közzétett „A háború utáni Európa kereskedelmi szemlé"-je kénytelen volt beismerni, hogy a „Nyugat-Európa gazdasági integrációjára irányuló kísérletek a háborúutáni időszakban nem hoztak semmiféle lényeges eredményt é» még mindig él a nemzeti önellátás történelmi tendenciája". A londoni „Economist" idén, május 23- án „Európa nehéz válaszút előtt” c. cikkében megjegyezte, hogy a válság felé közelednek az ..Európa egységét'1 szorgalmazni próbáló kísérletek. Igen jellemző, hogy a nyugateurópai hatalmak az utóbbi időben igyekeznek helyreállítani hagyományos pozíciójukat a nemzetközi kereskedelemben. így például Londont újból nyersanyagkereskedelmi központ tá akarják tenni: ismét megkezdte működését a háború után megszűnt színesfém-, kaucsuk-, tea- és kakaótőzsde, ezenkívül idén április 29-én megnyílt a gyapjútőzsde. Franciaország igyekszik visszaadni a lehavrei kávétőzsdének régi európai jelentőségét. Belgium újból ausztráliai gyapjúval kereskedik Antverpenbvr, stb. A hosszúlejáratú tőkebefektetések nyugateurópai exportőrjei felújították beruházásaikat, nemcsak a nyugateurópai országok gyarmataiban, hanem Latin—Amerikában, Közel- és Közép-Keleten is. A Journal of Comerce című newyorki újság idén április 30-án hírt adott róla, hogy fokozódik a német, angol, francia s részben a belga és holland hosszúlejáratú hiteleket exportáló cégek konkurrenciája a berendezések exportjánál. Az amerikai export tehát Nyugat- Európa egyre fokozódó konkurenciájába ütközött. Az Amerikai Egyesült Államok árucikkei a nyugateurópai országok importjában 1952- ben már csak körülbelül 12 százalékot tettek ki az 1947 évi 26 százalék helyett. Ezzel szemben Nyugat-Európának és az uralma alatt álló területeknek részesedése a kapitalista világ exportjában 1952-ben közel 46 százalékra növekedett, szemben az 1947. évi 33 százalékkal. De a nyugateurópai országok nem tudták helyreállítani a háborúelőtti helyzetet. Ennek az az oka, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely a világ kapitalista piacán a fővásárló, nemcsak, hogy nem csökkentette túlzott véd- nökösködését, hanem az utóbbi években még fokozta azt. A többi nyugati országokba irányuló kivitelt aka dályozza az Amerikai Egyesült Államok konkurrenciája, a gyarmati és félgyarmati országokba irányuló' kivitelt pedig megnehezíti ezeknek az országoknak túlságosan kis vásárló- képessége. Mindez arról tanúskodik,. hogy az olyan konkurrensek számára, mint egyrészt a nyugateurópai országok, másrészt az Amerikai Egyesült Államok, az új világpiactól elszigetelt, kapitalista világpiac túlságosan szűk ké vált. (•!• M.) I. Tyihonyenko kolhozparaszt munkája % A szovjet tudósokkal együtt tapasztalt kolhozparasztok ezrei tárnak fel új utakat az agronómiái tudományban. Alkaonazzák a micsurini biológia módszereit és új, magaster- méshozamu növényfajtákat termesztenek ki. Az altáji Sztálin-kolhozban él és dolgozik Ivan Tyihonyenko, a t.akar- mányfüvek kiváló ismerője. Kolhozában 8 ezer szarvasmarha és 1200 hektár takarmányvetésterület van. Az évek folyamán Ivan Tyihonyenko új takarmányfajta kitermesztésén dolgozott. Az általa kitermesztett takarmányfajtát „Tyihonyenko-hibrid“ nek nevezték el. Ez a fajta több magot ad és szénája igen jó minőségű. A „Tyihonyenko-hibrid“ ma már elterjedt az egész Kazah SzSzK-ban, a cseljabinszki és szverdlovszki területeken. Ezt a takarmányfajtát , más növényekkel keverve is vetik. I. Tyihonyenko tapasztalt kolhozparaszt folytatja munkáját a takarmányfüvek terméshozamának emelése érdekében. A képen: Ivan Tyihonyenko az általa kitermesztett „Tyihonyenko- hibrid“^ vizsgálja. (Foto V. Nyiko- lajev). \
