Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-23 / 197. szám
2 NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS 23 párt és p Art építés * Emeljük a népnevelíj-értekesBletek seibvonalét! A párt céljait a tönoegek tevékeny sége váltja v-afóra. E célok eléréséhez az az első és legfontosabb lépés, hogy megértetjük és elfogadtatjuk őket a dolgozókkal. Nincs és nem is lehet olyan párthatározat és olyan feladat, amelynek végrehajtása ne igényelne politikai felvilágosító munkát. Ezért pártunk mindig nagy figyelmet fordított és fordít az agitá- ciós munkára, s állandó feladatául tekinti, hogy szüntelenül emelje a politikai tömegmunka színvonalát. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a felvilágosító munka színvonala — az irányítás színvonalától függ. A népnevelők csak akkor tudnak jó munkát végezni, ha megfelelő segítséget Rendkívül fontos tehát, hogy minden pártszervezetben rendszeresen, hetenként tartsanak népnevelő-értekezletet. Ez elősegíti azt, hogy a nép nevelők is folyamatosan és redszere- resen dolgozzanak. Helyes az, ha ezek között az értekezletek között esetenként vannak rövidebben, instruáló jellegűek, de az is szükséges, hogy havonta legalább egyszér tartsunk alaposan előkészített konferen- cia-jellegű értekezletet is a népnevelőknek. A népnevelő-konferenciákon alapos, a kérdéseket sokoldalúan megvilágító beszámoló ismertesse a belpolitikai kérdéseket, gazdasági po litikánt eredményeit és feladatait, s emellett fordítson nagy gondot a nemzetközi kérdésekre, a békeharc újabb eseményeire is. A választások idején népnevelőink nem egyszer ke- vésbbé ismerték a nemzetközi kérdéseket, mint ahogyan ezt a dolgozók nagy érdeklődése megkívánta volna. Az utóbbi hetekben előfordult, hogy az imperialisták németországi provokációját az ellenség fegyverül próbálta használni ellenünk, s a nép nevelők némely helyen nem tudták elhárítani ezt az otromba kísérletet. Legyen ez komoly tanulság pártszervezeteinknek. Nagyon hasznos a népnevelők számára az is, ha a népnevelő-konferencia beszámolóját minden esetben vita követi, s így teljes egészükben tisztázzák a megmagyarázandó kérdéseket. kapnak hozzá. Sok pártszervezetben azonban még ma is csak rendszertelen időközökben hívják össze a népnevelőket, s ilyenkor is csak néhány rövid „szempontot“ adnak nekik, csak a feladatokat sorolják fel. Ha azonban a népnevelők nem cserélik ki egymás között tapasztalataikat, ha nem vitatják meg és nem tisztázzák a munkájuk során felmerülő kérdéseket, akkor nem is készülnek fel alaposan a munkára. Ennek az a következménye, hogy sok pártszervezetben a népnevelők nagyrésze tájékozatlan a bel- és külpolitikai problémákban, nem tud kielégítő választ adni a dolgozók kérdéseire, némelyikük pedig egyáltalán nem is végez felvilágosító munkát. Az a kívánatos, hogy a népnevelőkonferenciákat a felsőbb pártbizottság tagjai, legtapasztaltabb aktivistái, vagy propagandistái vezessék le. A párt politikájának helyes végrehaj tása szempontjából nélkülözhetetlen az, hogy a vezető funkcionáriusok közvetlen részt vegyenek a politikai tömegmunka irányításában. Az a pártfunkcionárius képes ugyanis helyesen megoldani a feladatát, aki pontosan tudja, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a tömegeket, s aki ezt ismerve teszi meg a szükséges intézkedéseket. Nem kétséges az sem, hogy a népnevelő-konferencia színvonalát nagyban emeli, ha olyan elvtárs tartja a tájékoztatót és vezeti a vitát, akinek nagyobb a politikai felkészültsége, 'gyakorlati tapasztalata és — funkciójánál fogva is — szélesebb a látóköre. A népnevelő-értekezletek megtartá sa nemcsak az alapszervezeteknek jelent feladatot. Pártbizottságainknak kötelességük gondoskodni arról, és ellenőrizni azt, hogy az alapszervezetek megtartsák a népnevelő-értekezleteket, s az értekezletet levezet titkár megfelelően legyen felkészülve. Az ellenőrzés hiánya vezetett oda, hogy például, a járási párt- bizottság által megjelölt időpontban Pakson nem tartottak népnevelő-értekezletet, s a titkár elvtársak sem készültek fel a beszámolóra. Ez nem elszigetelt eset. Pedig a politikai felvilágosító munkát sohasem szabad elhanyagolnunk, de különösen megengedhetetlen ez most, amikor nagy lépéssel akarunk előremenni az élet- színvonal emelésében, s amikor az ellenség olyan dühösen igyekszik megakadályozni ezt. A népnevelők beszámolói Az alaposabb, hosszabb ideig tartó népnevelő-értekezlet jó lehetőséget nyújt arra is, hogy egy-egy népnevelő elmondja: hogyan végzi munkáját, milyen problémái voltak és hogyan oldotta meg. A népnevelők beszámoltatása — egyik fontos módja az agitác’ós munka ellenőrzésének. A népnevelők egyben tapasztalataikat is kicserélik akkor, amikor megvitatják egymás munkáját. A beszámoltatás segítségével is arra kell nevelnünk a népnevelőket, hogy továbbítsák pártszervezeteikhez a dolgozók jogos panaszait és helyes javaslatait, szorgalmazzák ezek elintézését, és ismertessék a dolgozókkal a megtett intézkedéseket. A népnevelők beszámolói azzal is nevelő hatást érnek el, hogy megmutatják a többi agitátornak: hogyan állt helyt bonyolultabb helyzetekben egy-egy népnevelő. Helyes az, hogy a régebbi, nagyobb tapasztalattal rendelkező, jó módszereket alkalmazó népnevelők beszámolnak munkájukról. Ez némely pártszervezetben időnként meg is történik. Feltétlenül meg kell azon ban adni az új, még kevés tapasztalattal bíró népnevelőknek is a lehetőséget arra, hogy elmondják problémáikat és nehézségeiket. Pártszervezeteink foglalkozzanak a népnevelőkkel úgy, hogy azok színvonalasan, meggyőzően tudjanak ági tálni, valóban nevelni tudják a dolgozókat, napról-napra megmagyarázva nekik pártunk politikáját. Ha a népnevelőket jól készítjük fel munkájukra, ha gondosan és rendszeresen instruáljuk őket — ezzel fokozzuk agitációnk erejét, és megerősítjük azokat a szálakat, amelyek pártunkat a dolgozó magyar nép tömegeihez fűzik. A népnevelő-értekezletek levezetése és ellenőrzése A szakági pártszervezet az agitáció tartalmának megjavításával harcol a kormányprogramul megvalósításáért Nagy és megtisztelő felelősség hárul pártunk és kormányunk gazdasági célkitűzéseinek megvalósítása idején pártszervezeteinkre, a kommunistákra, népnevelőkre a községek, falvak becsületes dolgozóira. Szerte a megyében pártunk célkitűzéseiről, a kormány programmjának megvalósításáról folyik a legtöbb szó. Szabályon is lelkesedéssel, örömmel fogadták a dolgozó parasztok a kormány programmját. Ezt a lelkesedést, lendületet a népnevelők politikai felvilágosító munkája egyre fokozza. Három párlcsoport, harmincnégy népnevelő tevékenykedik a községben a pártszervezet irányítása mellett. A népnevelők részére a pártszervezet a különböző agitációs érvek kidolgozásával nyújt segítséget. De emellett a népnevelők munkája, elsősorban a különböző határozatok, rendelkezések tanulmányozása követ keztében egyre inkább öntevékennyé válik, s a heti megbeszéléseken felvetett jó módszereket széles körben alkalmazzák a felvilágosító munka tartalmának megjavítása érdekében. Törő István, Nemes György, Pesti Rudolf és a többi népnevelő fáradhatatlanul magyarázza a dolgozó parasztoknak kormányunk programmját, a minisztertanács eddig megjelent határozatait, az új rendeleteket, amelyeknek zöme a dolgozó parasztság biztonságosabb gazdálkodását szolgálja. Beszélnek a tavalyi gabonahátralék elengedéséről, a kártérítések törléséről és ki is számítják, mit jelent ez számszerűen a hozzájuk beosztott családok életében. 151 dolgozó parasztnak törölték a községben kártérítését, mintegy 334.180 forintot, minden feltétel nélkül. S a dolgozó parasztok hallgatnak a népnevelők szavára. Egyetlen hátralékos sincs a községben. Horváth Ferenc, Szekeres Lajos, Kovács Sándor és a többi dolgozó paraszt, amikor Törő István elvtárs népnevelő ismertette, ha teljesítik ezévi beadási kötelezettségüket, a tavalyi hátralék törölve lesz, a géptől azonnal eleget tettek állam iránti kötelezettségüknek. Pesti Rudolf népnevelő szavára hallgatott Juhász János 13 holdas dolgozó paraszt is, akinek a beadás teljesítése után 121 kiló rozs, 44 kiló árpa, 158 kiló zab, 477 kiló kukorica hátralékát törölték. A népnevelő együtt ment a gazdával a tanácshoz, ahol a törlést könyvébe is bevezették. Reimann László kilencholdas gazda is örömmel vette tudomásul, hogy 670 kiló búza, 222 kiló napraforgó, 138 kiló bab hátralékát törölték, mivel a cséplőtől eleget tett beadási kötelezettségének. A népnevelők tarsolyában olyan érvek is bőven vannak, mint az, hogy mit jelent a község dolgozó pa rasztságának az ingyenes állatorvosi szolgálat. Kiszámították, hogy a köz ség parasztjai csupán ezzel a kedvezménnyel félmillió forintot takarítanak meg egy év alatt. A népnevelők foglalkoznak a dől gozók problémáival és segítik azok megoldását is. A Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalat dolgozói is becsülettel teljesítettek Alkotmányunk tiszteletére tett vállalásaikat. A dolgozók 103 százalékos átlagteljesítményre tettek vállalást még július hónap elején. Ezen vállalásaikat Nokk János, Gácsi Anna és Gócza Rezsőné példamutató munkájával július hónapban 103.4 százalékra teljesítették. Amikor Nemes György elvtársnak felvetették a dolgozó parasztok, hogy termésük a vízkár következtében kevesebb lett, azonnal utánajárt a tanácsnál, hogy ezt vegyék figyelembe a beadási kötelezettség teljesítésénél. Szili Ferenc dolgozó parasztnak így 224 kiló zabbal, Bognár Ferenc hatholdas gazdának pedig 196 kiló rozs zsal kellett kevesebbet beadnia. A jogos panaszok orvoslása, a jó agitációs munka következtében a község 19-én befejezte a cséplést és a napokban megkapja szabadpiaci jogát. A községi pártszervezet kollektív munkával úgy irányítja az agitációt, hogy az állandó legyen, tartalmával, formájával a kormányprogramul megvalósítását segítse elő. A népnevelők állandó terület’’ beosztása, a jogos panaszok orvoslása következtében a dolgozó parasztok bátran fordulnak a népnevelőkhöz, mert tudják, hogy tőlük számos kérdésre kapnak választ. A vezetőség tagjai maguk is rendszeresen beszélgetnek a dolgozó parasztokkal, a népnevelőkkel, hogy azok még hathatósabban harcoljanak a tervek ma radéktalan teljesítésével a kormány- programúi megvalósításáért, a jólét programmjának valóraváltásáért. Az augusztus hónapban már nagyobb versengés indult meg a dolgozók között. Augusztus 20-ig a felajánlók mintegy 120.5 százalékra teljesítették tervüket. Az anyagtakarékosság terén is történtek vállalások, amelyek szintén jó eredményeket hoztak. A hulladéklemezek fel- használásával mintegy 800 forintot takarítottak meg a dolgozók, alig két hét alatt. A Dombóvári Fómtömejfcikkgyártó Vállalat dolgozói 120.5 százalékra teljesítették vállalásaikat Miért k ®’íeH e herasziemi a sajtó-ankétot a Simontornyai Bőrgyárban? ,,A sajtónak nem napról-napra, hanem óráról-órára kell nőnie, ez pártánk legerősebb és legélesebb, fegyvere.“ (Sztálin). A Tolnai Napló június 11-i számában cikk jelent meg „a sajtó az agitáció fontos fegyvere“ címmel. A cikk pártszervezeteinknek, funkcionáriusainknak és népnevelőinknek fontos feladatává teszi a pártsajtó rendszeres olvasását és szakadatlan növelését. E feladat megvalósítása annál is inkább fontos, mert ez biztosítja a dolgozók politikai nevelését és egyben segítséget nyújt kormányunk programmjának mielőbbi megvalósításához, mely a dolgozók életszínvonalának szüntelen emelésére irányul. Ennek a komoly feladatnak fontosságát elismeri Varga Lőrinc elvtárs, a Simontornyai Bőrgyár párttitkára is, aki azonban ennek megvalósítása érdekében igen keveset tett ezideig. Erre egy jó példa: ö maga sem előfizetője a Tolnai Naplónak, pedig mint vezető funkcionáriusnak — ahhoz, hogy ismerje a megye politikai és gazdasági problémáit — feltétlen nagy szüksége volna arra. Varga elvtárs arra hivatkozik, hogy anyagi problémái vannak. Fizetése azonban sok olyn dolgozó keresetét múlja felül, aki előfizetője a pártsajtónak. Ez a helytelen és káros nézet megmutatkozik a pártszervezetben és az üzemben is. A pártszervezet tagságának több, mint a fele, az üzem dolgozóinak pedig valamivel kevesebb, mint a háromnegyed része, nem olvas semmiféle pártsajtót. Ezért van az, hogy a pártsajtó a Simtontor- nyai Bőrgyárban nem hat serkentőleg a termelésre, nem mozgósítja a dolgozókat a jobb munkára úgy, ahogy kellene. A hibák felszámolása céljából a Tolnai Napló kiadóhivatala a járási pártbizottsággal megbeszélve augusztus 22-re sajtóankétot szervezett. Ezt azonban azért nem lehetett megtartani, mert Varga elvtársnak állítólag „olyan sok a dolga", hogy nem ér rá felkészüini az ankétra. Ezért kellett javasolnunk, hogy a sajtóankétot halasszuk el augusztus 29-ére. Reméljük, akorra már „nem fognak tornyosulni akadályok“ ennek megtartása elé. A Simtontornyai Bőrgyár esete nem egyedülálló megyénkben. Hasonló káros lebecsülését látjuk a pártsajtónak a Bonyhádi Zománcművekben is. A pártszervezetnek még itt sem vált napi feladatává a pártsajtó rendszeres olvasása és terjesztése, ami természetesen kihat az üzem politikai munkájára is. Ezek a hibák figyelmeztessék a megye többi párt- szervezeteit is. Minél előbbi vizsgálják meg a tagság olvasottságát és ha hibát észlelnek ezen a téren, ügy vezetőségi ülésen tárgyalják meg a hiányosságok kijavításának módját. Nem szabad egyetlen olyan pártmunkásnak lenni, aki nem olvasója és előfizetője * Szabad Népnek és a Tolnai Naplónak. Minden párttagnak elsőrendű kötelessége a pártsajtó rendszeres olvasása és terjesztése, ezen keresztül elméleti színvonalának szüntelen emelése. Pártszervezeteink, funkcionáriusaink, valamint népnevelőink vegyenek példát a dunaföldvári pártszervezetről. Eigner György elvtárs párttitkár jó szervező munkájával elérte, hogy egy nap alatt 131 előfizetővel növelte a pártsajtó olvasóinak táborát; a béketábort. Eigner elvtárs tisztában van azzal, hogy ott, ahol a kommunisták, a pártsajtó nem végez felvilágosító munkát a tömegek között, az ellenség vezeti félre a dolgozókat. Ezért végez jó munkát a sajtóterjesztés terén. Nincs olyan nap, hogy ne szervezne új előfizetőket. Természetesen ezáltal óráról-órára javai a politikai munka színvonala Dunaföldváron, erősödik a dolgozók áldozatkészsége és odaadása is. GECSÖ GYÖRGY A t ömeg k a peso la to k további növelésével erősítse megát az iregszemcsei pártszervezet Pártszervezet ein k azok a motorok, melyek egy-egy üzem, vagy falu életét, munkáját ha jól dolgoznak, elő. relemdítdik. Ennek egyik legdöntőbb előfeltétele, hogy a tömegkapcsőlátók állandóan mélyüljenek. Olyan meghitt viszony alakuljon ki a pártszervezel tagjai és a kívülálló dolgozók között, melyben fejlődő kommunistáink egyre öntudaitosabbá nevelik a ki vülállókat, s ennek eredményeképpen még szorosabb egységben harcolhatnak egész népünk felemelkedéséért. Énnek szellemében dolgozott az ireg- «zemosci egységes pártvezetőség is. Amint Dankházi Sandámé elvtársnő függetlenített párttitkár elmondja, a kormány programmját is elsősorban párt vezetőségi ülésen tárgyalták meg. Utána taggyűléseken, majd népnevelő-értekezleteken beszelték meg a vele kapcsolatos feladatokat. Azóta mintegy 32 kisgyűlést tartottak a legjobb és legképzettebb párttagok vezetésével, Ebből a munkáiból kivették a részüket a párté,soportbizalmialk is. mint Bocs Ferenc és Őri Jenő elvtár. sak. A pedagógusokból Borhi István. Fekete Antal elvtársak végeztek jó munkáit. De ez a munka nemcsak most megy így. hanem ezelőtt is folyt, s ennek tudható be, hogy fl község első volt a járásban a mezőgazdasági munkák végzésében. A rendszeres népnevelő-munka és a kisgyűtések színvonalas tartósa közelebb hozta a kívülálló dolgozó pa. rasztokat a pártszervezethez. Hatllgat- taik a kommunisták szavára, alkalmaz ták például a termelőszövetkezek kezdeményezését, a napraforgó pótbeporzása területén Kiss Béla, Dobos György, Bati Ferenc és a többiek. Megértették, hogy a párt politikájának. a kormány programmjának megvalósításáért minden becsülete« dolgozónak legjobb tudása szerint kell dolgozni. Olyan segítségei vannak a pártszervezetnek az egyéni dolgozó parasztok között, mint Tóth Lajos, aki már az ősszel így agitált a vetésre: — Könnyebben megvesszük most a vetnivalót, mind majd a kenyeret. — Elmondotta azt is — én szégyeleném magam, ha a cekkerbe kellene hurcolni a kenyerei. Cslncsi János egyéni dolgozó paraszt házánál is volt kisgyűilés és bizony sok hiba is vetődött fel. Csincsi János is felszólalt és felhívta a mintegy 24 gazda, figyelmét, hogy — arra nem gondoltunk, hogy nekünk is többet kell tennünk nzért• hogy a hibák minél előbb kiküszöbölődjenek. — Vannak ilyen jól dolgozó parasztok többen is, akik példamutatásuk mellett felvilágosító szavukkal is szilárdan állnak a párt politikája mellett s igyekeznek a többieket is magukkal húzni. Dankházi elvtársnő pár hete lett titkár s éppen ezért ezt a meglévő Ifi 'ömegkaocsolaW fel kell használni a pártszervezet további megerös tésfife éppen e kiváló dolgozó parasztok soraiból. Ezt ugyanis eddig elhanyagolták bizonyos mértékben. A tömag- kapcsolatok további el mélyítésében nagy szerepe van annak is, hogy nagyobb gondot kell fordítani a pártszervezetnek a becsületes dolgozó pa. r asztok népszerűsítésére. Nem elég az., hogy néhány név árválkodik a dicsőségtáblán, hanem azt állandóan fris. síteni keik Látni fogják, hogy becsületes munkájuk ezen keresztül is meg vám becsülve, még jobb munkát végesnek. Feltétlenül meg kell valósítani, hogy kultúrbrigádok is köszönt, sók őket. Az olyanokat például, mint Dörnyei József, Maracz József és a többiek, akik elsőnek kezdték meg a nyári növényápolást, a cukorrépa és a kukorica kapálását. Ha így viszik a munkát, erősödik a römegkapcsolat erősödik maga a párt, 6 nőnek az eredmények