Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-05 / 182. szám

4 NAPLŐ 1053 AUGUSZTUS 5 A kollektív szerződés betartásáért t A Tolnai Selyemnyárhan és a Bonyhádi Cipőgyárban értékelték a kollektív szerződés teljesítését Megyénk üzemeinek többségében a dolgozók és a vállalat vezetősége kollektív szerződést kötött az év ele­jén. Az üzemi kollektív szerződés­ben, az üzem dolgozói és a vállalat igazgatója vállalják a terv teljesíté­sét, a szocialista munkaverseny ki- szélesítését, a munkafeltételek biz­tosítását, az egészségügyi és szociá­lis munkavédelem megszervezését, a A Tolnai Selyemgyárban július Ifi-án a Selyemfonógyár kultúrter­mében a fonoda és a cérnázó üzem­részre vonatkozó kollektív szerző­dés teljesítéséről értekezletet hív­tak egybe, melyen N o v á k Nán- dorné üzemi bizottsági elnök ismer­tette a kollektív szerződés megköté­sének és ellenőrzésének jelentősé­gét. Beszámolt arról, hogy a gyár dolgozói a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségüket túlteljesí­tették. A minőségi tervet 108 száza­lékra teljesítették és a II. negyed­évben pótolták az I. negyedévi le­maradást. N o v á k elvtársnő el­mondta. melyek azok az igazgató­ság részéről vállalt kollektív szerző­dési pontok, amelyet teljesítettek, illetve nem teljesítettek. A régi vál­lal at vezetőség a sodrat számlálöké- szüket nem helyezte üzembe, a mo- tollázó áramvezeték átalakítása nem történt meg, nem készült el a gépe­sített macerativerés üzembehelyezé­munkafegyelem megszilárdítását és a dolgozók kulturális érdekeinek megvédését. A kollektív szerződés pontjainak betartásáról, illetve tel­jesítéséről értekezleten számoltak be a dolgozók előtt az elmúlt napok­ban megyénk két üzemében, a Bony­hádi Cipőgyárban és a Tolnai Se­lyemgyárban. se. A macerati és crisalidi szárító átalakítását sem végezték el. Az elmúlt félévben az üzem dolgozói­nak 98 százaléka vett részt a mun­kaversenyben. A munkaverseny nyíl vánossága nem a legiobb volt. — Majd ismertette az ÜB-elnök azo­kat az intézkedéseket, amelyeket a belpsetelhárítás érdekében a közel­jövőben a vállalat megvalósít. Ezután a vállalat igazgatója ön­bírálatot gyakorolt. Elmondotta, hosv emíg a dolgozók a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségü­ket teljesítették, addig a vállalat ve­zetősége csak kis mértékben való­sította meg kötelezettségét. Az igaz­gató elvtárs elmondta, hogy a jövő­ben a kollektív szerződésben vál­lalt határidős feladatokat pontosan végrehajtják, kiterjesztik a nagyobb fokú ellenőrzést és a felelősségre- vonást; minden lehetőt elkövetnek, hogy a kollektív szerződés pontjait teljesítsék. Az üzemi bizottság elnöke, Szabó Imre elvtárs ismertette a dolgozók­kal, milyen szerepet tölt be a kol­lektív szerződés a vállalat életében. Elmondta, hogy a kollektív szerző­dés, hogyan határozza meg a veze­tőség és a dolgozók feladatát. A ten vékony almafacsemetéket pil­lantottam meg. Zöldéitek a leveleik! Átvészelték volna a tűzvészt? Nem! A facsemetéket a vonszani lányok ültették a város bombázása után. Sokmillió alma-, körte-, szilva- es meggyfacsemetét ültettek el Koreá­ban a háború alatt. És most arra gondolok, milyen szép és elpusztíthatatlan a béke, melyet a nép vívott ki bátorságá­val és hősiességével, lebírhatatlan szabadság- és boldogságvágyával. A fiatal fák milliói — az elet hajtásai mint a hősies Korea halhatatlan hős tettének és a béke diadalának szim­bólumai zöldéinek az ország felper­zselt földjén. Csak nyúljanak a nap felé e fia­tal hajtások, virágozzék a koréi! föld! cipőgyárban az . értékelő gyűlésen igen sok dolgozó hozzászólt a be­számolóhoz. Dvorácskó József elmondta, hogy a sztahánovisték a sztahanovista-otthont nem használ­ják fel saját maguk képzésére ás a termelőmunka megjavítására. — Erb József, az ellenőrzőbizottság elnöke elmondta, hogy két ízben ta­lált hibát ellenőrzése során, ezt je­lentette januárban a központnak, azonban intézkedés még nem tör­tént. Ambra sits Mihály, a mun­ka megjavítására tett javaslatot. — Kiss Fazekas Pál elmondta, hogy a szakszervezeti bizottság nem fordított nagy gondot a természet- tudományi előadások megtartására. * A két vállalatnál megtartott ér­tékelés és a tapasztalat azt bizo­nyítja, hogy üzemeink vezetői és a szakszervezeti bizottság nem kö­vet el mindent a szerződés pontjai­nak teljesítése, illetve betartása ér­dekében. Ebből adódik a követke­zőkben a feladat. Biztosítani kell a vállalat vezetőinek, az üzemi bi­zottságnak, hogy a kétoldalú kötele­zettségeket megvalósítsák, hogy a termelés állandóan emelkedjen és a dolgozók a munkát megfelelő kö­rülmények között tudják végezni. A kollektív szerződés is ezt a célt szolgálja; a III. negyedévben el kell érni, hogy minden üzemben a dol­gozók és a vezetők harcoljanak job­ban, mint a II. negyedévben a kol­lektív szerződés pontjainak betartá­sáért. Versenyben a baromfi- és tojásfelvásárlók Augusztus 20-a tiszteletére a tojás és baromfi felvásárlók is felajánlá­sokat tettek. Vállalásaik teljesítésé­hez nagy segítséget nyújtott Rákosi elvtárs beszéde; utána ugyanis mind a termelőcsoportok, mind az egyéni gazdák igyekeztek mielőbb teljesí­teni féléves tervüket, de igen sokan voltak, akik háromnegyed- vagy egészévi tojás- és baromfibeadásuk­nak eleget tettek. A nagydorogi Sza­badság és Uj élet tszcs-k közvetle­nül Rákosi elvtárs beszéde után 311 darab tojást adtak be, a sárszentlő- rinci Illés Gyula tszcs pedig 80U da­rabot vitt be a helybeli begyüjtő- hélyre. Az új bő termés is hozzájárul a tojáshozam emeléséhez és a baromfi- állomány szaporításához, ezen ke­resztül pedig lehetővé válik, hogy a gazdák mielőbb eleget tegyenek ba­romfi- és tojásbeadási kötelezettsé­güknek és elősegítsék a felvásárlók versenyét, illetve vállalásuk teljesí­tését. A megyében a legmagasabb eredményt elérő felvásárló 300 fo­rint jutalomban részesül. Az igazgató, de az ÜB «em téliesítetté kötelezettségeit a Bonyhádi Cipőgyárban A Bonyhádi Cipőgyárban július 23-án tartották meg a kollektív szer­ződés teljesítésének értékelését. — G y ö r k e Ignác elvtárs, a cipőgyár igazgatója beszámolójában elmondt.i a kollektív szerződésben vállalt kö­telezettségek nemteljesítésének okát. VIRÁGOZZÉK A KOREAI FÖLD Irta: ALEKSZEJ TKACSENKO 730 nappalt és éjtszakát töltöttem a hős Korea felperzselt földjén, a koreai fronton. E két esztendő alatt szünet nélkül, éjjel-nappal dörögtek az ágyúk, egymást érték a légiria­dók, bombák, gránátok robbantak. Az amerikai légikalózok válogatás nélkül mindent elárasztottak napalm mai és bombával — az egyeteme­ket és a földkunyhókat, a gyárakat, üzemeket és a kibombázottak sát­rait, az iskolákat, a kórházakat, a bölcsődéket és a szülőotthonokat.... Emlékszem, Vonszanban jártam egvszer, az üszkös romok között. Halotti csend volt. Nehéz füst — hullaszag terjengett a levegőben. A romok között gránáttépte nyírfák horgásztatták le fejüket. Mintha megannyi síremlék lett volna. Úgy tűnt fel nekem, hogy rajtuk kívül nincs is más élőlény Vonszanban. Ekkor a város szélén, a tengerpar­(A Lityeraturna ja Gazeta jú­lius 30-i számából.) A Tolnai Seiyemsvár vezetősége nem teljesítette kötelezettségét BÁN IGNÁC VÉGRENDELETE.. . Bán Ignác teveli dolgo­zó paraszt már a 30-as évek derekán is közelebb volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Jó magabíró ember volt, kitűnően mű­velte földjeit. Ennek el­lenére az öreg Bán koránt sem volt megelégedett ember, olthatatlanul gyű­lölte az urakat, vagy akik az urak pártjára álltak. Egy alkalommal — ez még a felszabadulás előtt történt — Molvay Tibor, a község főjegyzője ma­gához hivatta az idős pa­rasztot s mézes-mázos szavakkal próbált a le ké­re ceszélni. — Bán uram! — mondotta igen leeresz­kedő hangon — azért hi­vattam magamhoz, mert igen tisztelem, becsülöm magát s mindig a falu legokosabb emberének tartottam. Csak egy nagy hibája van Bán uramnak, hí gy maga minket lebe­csül, lenéz. Én szívemből örü’nék, ha mi közelebb kerülhetnénk egymáshoz éí kölcsönösen megbecsül­hetnénk egymást. — Náci fcacs; kicsit türelmetlenül, de hagyta hogy beszéljem. Tudta, honnan fúj a szél, szeretnék valamivel lesze­relni, mivel túlságosan szókimondó természete nem kímélte az akkori vezetők egyikét sem. — Főjegyző úr — kezd­te az öreg indulatos han­gon — én az urakhoz so­hasem kerülök közelebb, amíg a világ világ lesz. Maguk semmibe se veszik a paraszt- és munkás­embert, azt kívánják tő­lünk, hogy mint egy bir­ka, lehorgasztott fejjel, levett kalappal, lesütött szemmel álljunk maguk előtt. Az urak cselekede­teit és kívánságait nem veszi be az én gyomrom. S nem is fér össze maguk kai az én természetem. — Ezzel Ignác bácsi fel­állt a székről és sarkon fordulva otthagyta a fő­jegyzőt. * 1945-ben, mikor a Szov­jet Hadsereg felszabadí­totta hazánkat, Náci bácsi is megérezte, hogy most már új világ következik. Ez már tetszett Náci bá­csinak is, s 1948 tavaszán már széltébe-hosszába fu­tott a,hír, hogy Bán Ignác termelőszövetkezeti cso­portot alakít. A falu ku- lákjai mindenféle ostoba mesét találtak ki és rém­mesékkel igyekeztek min­den jóhiszemű dolgozó parasztot visszatartani a csoportalakítástól, annál is inkább, mivel Náci bá­csi a falu legszegényebb, legsorsüldözöttebb paraszt jait gyűjtötte maga köré. Megalakult 20 fővel, 150 holdon a falu első hármas típusú termelőszövetkeze­ti csoportja. Később a ku- lákok, — látva hogyan gyarapszik a szövetkezet az öreg Bán vezetése alatt, — megkísérelték, hogy befurakodjanak a tszcsébe. De Náci bácsi, aki soha nem értett egyet a cselédtartó zsíros pa­rasztokkal, megakadályoz­ta azt. A Béke tszcs évről-évre gazdagabb lett, egyre több és szebb lett állatállomá­nyuk, jobb termelési ered­ményeket tudtak felmu­tatni minden évben, mint az egyéni dolgozó parasz­tok. Ezt látva egyre több dolgozó paraszt határozta el magát, hogy ők is be­lépnek a termelőcsoport­ba, követik Bán Ignác és társai példáját. Rövid idő leforgása alatt 43 család jelentkezett felvételre és így a tszcs 51 családra, 184 tagra szaporodott fel, s már 700 hold földön gaz­dálkodtak. E fejlődést lát­va Ignác bácsi, örömmel mondogatta: „Most va­gyok életemben először igazán boldog.“ Azonban e boldogsága rövid ideig tartott, hamarosan súlyo­san megbetegedett. Utol­só óráiban magához hi­vatta meghitt embereit, akik elsőnek követték példáját. Amikor Takács Feri és a többiek megje­lentek Ignác bácsi beteg­ágyánál, a következőket mondta nekik; „Én meg­halok. Vigyázzatok szö­vetkezetünk tisztaságára és tekintélyére. Óvjátok meg továbbra is szövetke­zetünket a befurakodni igyekvő ellenségtől, mert csak így tudtok továbbra is boldogulni.“ Csizmók József Megjegyzések a megyei labdarúgóbajnokságok II. őszi fordulójához Süekszárdon a Petőfi—Dunaföldvári Spar- takusz mérkőzésre közel 2.000 szurkoló gyűlt össze. Szólt ez az érdeklődés termé­szetesen a mind jobban összekovácsolódó és stílusos futballt játszó hazai együttesnek, de kijutott az érdeklődésből a Nagymányoki Bányász ellen kitűnően szerepelt dunaföld- váriaknak is. A papírforma szerint a ven­dégeknek volt inkább lehetőségük a győze­lem megszerzésére, hogy azonban ennek el­lenére a hazai együttes nagyarányú győzel­met arathatott, ez két téhvezőnek volt kö­szönhető. Először i* az eiső meglehetősen szerencse« körülmények között elért gól megzavarta a vendégegyüttest. Kétségkívül zavaró körülmény volt az első negyedóra végén Dunaföldvár kapusnak megsérülése is. Része van a sikertelenségben a dunaföld­vári ötösfogatnak is, amely végeredményben nem játszott rosszul, csak a gólokkal mar radt adós. Nem szabad azonban a túlsó vég­letbe esni és meg kell látni a másik ténye­zőt is, amely a Petőfi nagyarányú győzel­mét eredményezte. A Petőfi két fedezete és két összekötője, labdarúgó szaknyeiven a bűvös négyszög isniét jól játszott. Ha kel­lett, kivette a részét a védekezésből, ha kellett, újra és újra támadásra indította a szélsőket. Ha a gólarány túlzott is, a Petőfi győzelme feltétlenül megérdemelt. Az első félórában határozottan fölényben játszott a szekszárdi csapat. Az I. félidő utolsó ne­gyedórája azonban már kiegyenlített volt és ugyancsak kiegyenlített játékot hozott a II. félidő. A mezőnyjáték alapján azonban 2—3 góllal így is jobb volt a szekszárdi együttea. Ha egyénileg vizsgáljuk a játékosok tel­jesítményét, akkor azt kell látnunk, hogy szinte nem akadt a csapatból kirívó telj - : sítmény. Az elmúlt héten betegeskedő Kár- j páti sok labdát kiejtett, de néhány jó lövést tett ártalmatlanná és a szerencsével sem állt hadilábon. Zörényi jól helyettesítette Diófásit ugyanannyira, hogy egyesek véle­ménye szerint végleg bejátszotta magát az első csapatba az ifjúsági válogatottak torná­ján jól szerepelt ifjúsági játékovs. Simon biz­tosan tartotta Dunait és Gazsót is. Talán Korsós teljesítménye volt kissé halványabb u szokottnál. Gyertyái sok kellemetlen per­cet szereztek a Petőfi védelmének is, meg szurkolóknak is. Balogh végig kitűnően játszott, ő volt a jobbik fedezet, de Baka is megtette kötelességét. Cser javuló formát mutatott. Többször elment a kemény Szau- ter mellett. Lépő és Gál is jó játékot mu­tatott. Jól hozták helyzetbe társaikat, de a kapura is veszélyesek voltak, hiszen Gál is lőtt s Lépő pedig kétszer is a kapufát talál­ta el. Tóth mind jobban magára vonja a figyelmet. Az eddigiek során kitűnő vég­rehajtónak bizonyult, aki a támadások szö­véséből nem igen veszi ki a részét, ellen­ben rendkívül gólképes. Viszont az is igaz, hogy Lépő és Gál között van is erre lehe­tősége. Eddig négyszer szerepelt az első csa­patban és már eddig 10 gólt lőtt. A Dózsá­ik hármat, a D. Lokomotivnak kettőt. Ta­másinak kettőt és most ismét hnvmat. Szent- páli volt^ a csatársor legszürkébb tagja, de ő is néhányszor szép lövéssel vonta magara a figyelmet. A vendégcsapatban mindkét kapus — a sok gól ellenére is — jól küzdött. A véde­lem azonban kissé lassú volt és néhány megingás elég volt ahhoz, hogy máris a há- lóba kerüljön a labda. Ennnek ellenére az első gól szerintünk nem védelmi hiba volt, mert olyan gyorsan játszódtak le az esemé­nyek, hogy ott idő nem volt a közbelépés­re. A fedezetek sok támadást indítottak el, de a védekezésből már nem vették úgy ki részüket, mint a Petőfi fedezetei. Á csa­társor a mezőnyben szépen kombinált, azon­ban ez a sor vasárnap góljszonyban szenve­dett. Egy ízben 2 méterről az üres kapuba sem találtak be. Szólnunk kell végül a kö­zönségről is. Ezúttal a közönséget lelkesí­tette fel a hazai együttes góiképes csatár­sora. Arra azonban aztán nem volt semmi szükség, hogy a vendégek játékosait ócsá­roljuk, akik nem szolgáltak rá a ..húzá­sokra“, mert végig sportszerűen küzdöttek. * Dombóvárott, ez évben immár nem először ismét levonulásra került sor. A hazai együt­tes először 11-essel egyenlítette ki a Vasas vezetőgólját s a 11 -es kapcsán Forró került a kiállítás sorsára. Másodszor ugyancsak 11-esből szerezte meg a Lokomotív a veze­tést. Ekkor viszont Réder került a kiállí­tás sorsára. A bonyhádi csapat annak elle­nére, hogy volt példa már előtte, mégis a levonulást választotta. Még akkor is el keM ítélnünk, a vendégegyüttes magatartását, ha a játékvezető tévedett volna a 11-es megíté­lésében. Mikor akarják végre a megye sportkörei megérteni, hogy a levonulással senki másnak, csak saját maguknak fognak ártani, hiszen az egész csapat és a vezető­ség eltiltásra fog kerülni. & Decsen, ahonnan a kérés ellenére sem ér­kezeit jelentés a mérkőzésről, az első fél­időben nem úgy festett, hogy 6:1-as mázai győzelem születik. A decsiek szerezték meg a vezétőgólt és a II. félidőben sem játszot­tak olyan alárendelt szerepet, mint aho­gyan azt az eredmény mutatja. A gólarány határozottan túlzott. * Simontornván már könnyen érte el nagy győzelmét a hazai együttes a Vörös Lobogó rangadón. A tolnai csatársor a mezőnyben nem játszott rosszul, de képtelen volt be­venni a hazaiak kapuját. Egyetlen góltját is 11-esből érte el. * * Szólnunk kell a Tamási Petőfi sportszerűt­lenségéről is. A tamási együttes azzal az in­dokolással mondta le a mérkőzést, hogy nem tudott megfelelő járművet szerezni. Ezzel szemben a menetrendszerű autóbusz közlekedik. Értesülésünk szerint a Petőfi ve­zetősége azzal a kéréssel fordult még hét- közben a menetrendszerű autóbusz vezetőjé­hez, hogy várja meg Tamásiban a vonat- összeköttetést, hogy játékosai elérhessék az autóbuszt. A vezető azt a felvilágosítást ad­ta, hogy erre a szekszárdi üzemfőnökség ad­hat engedélyt. A Petőfi mindezt azonban el­mulasztotta és vasárnap reggel odaállított, hogy az autóbusz várja meg a vonatot. Ter­mészetesen engedély hiányában erre nem kerülhetett sor és így a tamási csapat le­maradt. A Szekszárdi Építők szerfelett szeszélye­sen szerepel. Decstől hazai pályán a nyo­masztó fölény ellenére elszenvedett vere­ség után most Bátaszéken is ha tl-essel is, de győzni tudott az együttes. Ha győztek volna Decs ellen i«, figyelembovéve azt, hogy a szövetség a Bonyhád elleni mérkőzés H pontját az Építőknek juttatta, most a 6. helyen állna a csapat. A Dózsa a kénvszerpihenőt azzal töltötte ki. hogy az első-második csapat játszott egymással barátságos mérkőzést. A mérkő­zésen mindkét csapat tagjai frissen mozog­tak és nagy kedvvel kergették a labdát. A Dunaföldvár elleni mérkőzését meg akarja nyerni a csapat, mert utána már nem sze­retne pontot veszteni a továbbiak során. Erre wiuduu reményük meglehet a Dózsá- soknak, hiszen már csak 3 mérkőzésük ;esz idegenben: Bouyhad, D. Lokomotiv és Báia- szék elleu. * A góllövőlistán, amely a nem jelentett mérkőzések miatt mind foghíjasabbá válik, Alt az elmúlt vasárnap rúgott 7 góljával messze megugrót a mezőnytől. Jelenleg a góllövőlista állása a következő: 20 gólos: Alt (Nagymányoki Bányász). 14 gólos: Sa­vanya (Nagymányoki Bányász). 13 gólos: Dósai (Szekszárdi Dózsa) és Gebhardt (Ta­mási Petőíi). 12 gólos: Bodoki (Dombóvár) Lokomotiv), Zsoldos (Szekszárdi Építők) és Szigeti (Dunaföldvári Spartakusz). (A Duna­földvár—Decs 5:1 arányban végződött mér­kőzés góllövői is hiányoznak). 11 gólos: Baum II. Simontornyai VL.) és Khizi (Nagy- rnányoki Bányász). 10 gólos: Fazekas (Nagy- inánvoki Bányász), Tóth (Szekszárdi Petőíi) és Feil (Mázai Bányász). * A mérkőzések látogatottságában ismét visszaesés mutatkozik. Addig, amíg az első őszi forduló mérkőzéseit 7.200 néző látta, addig az elmúlt vasárnap mindössze 5.300 volt a nézőszám. Az is igar, viszont, hogy egy mérkőzéssel kevesebb került lejátszásra. Az első két forduló nézőszáma a következő- képpen alakult: I. forduló: Dunaföldvár 2.000 Dombóvár 1.000 Bonyhád Szekszárd 800 600 Tamási 1.000 lolna 800 Máza 1.000 7.200 II. forduló: Szekszárd 2.000 Nagvmánvok 800 dombóvár soo úrnőn tornya 600 látaszék 500 Decs 600 5.300 AZ ATLÉTÁK MINŐSÍTÉSE Az Atlétikai Társadalmi Szövetség az ez évi jegyzőkönyvek aJupján feldolgozta a minősítést, illetve összeállította a verseny­zők névsorát osztályszint szerint. Már most megállapítható, a versenyeredmények alap­ján, hogy bár két járás (Szekszárd, Dom­bóvár) nem szerepel az értékelésben, de még így is jóval túlteljesítették az 1955. évi előirányzatukat. A Társadalmi Szövet­ség a közeli napokban kiküldi az illetékes JTSB-knek a sportolóknak a versenyen elért eredmény alapján az osztályszintbe való so­rolásukat, melynek alapján a sportkörök kérjék sportolóink megfelelő osztályszintbe való minősítését. A Társadalmi Szövetség ismételten felhív­ja a sportkörök figyelmét, hogy a minősíté­sek a következőképpen történjenek. A sportkör 4 példányban pontosan kitöltve küldje be a sportoló nyilvántartási lapot éf ez mellé csatoljon 3 darab fényképet, mely­nek alapján az illetéke« JTSB a versenyen cl ért eredmény alapján kiadja a sportolók részére a minősítési könyvet. SZOMBATON FEJEZŐDÖTT BE AZ EGYHETES KOSÁRLABDA. KERÉKPÁR és LABDARUGÓ EDZŐKÉPZŐ TANFOLYAM Az MTSB rendezésében a múlt héten folyt le a kosárlabda, kerékpár és labda­rúgó edzőképző tanfolyam, melyen közel 50 hallgató vett részt. A tanfolyamon a legjobb előadók segítették a továbbképzést e három sportágban. A labdarúgó edzőknek Pallós Miklós, a megyei játékvezető tanács elnöke tartott értékes előadásokat, majd dr Kovács Károly főorvos Tolna inegye sportorvosa tartotta meg a sportorvosi előadást. Előadást tartott ezenkívül a megyei MHK előadó is. A kosárlabdázóknak Bokodi Károly többszö­rös magyar válogatott játékos, az ország egyik legjobb edzője tartotta meg az elő­adásokat, illetve továbbképzést. A kerékpá­rozók Király László, az OTSB kiküldött ed­zőjének irányítása mellett tartották meg edzéseiket, illetve elméleti oktatásaikat. Meglátogattuk a tanfolyam hallgatóit és beszélgettünk velük. Érdeklődtünk töltik, hogy vannak megelégedve a tanfolyam szer­vezésével és általában az ellátással. A spor­tolók a legnagyobb megelégedés hangján nyilatkoztak a szervezésről és az ellátásról. Érdeklődtünk a konyhán az aznapi ebéd és vacsora iránt, ahol a következő választ kaptuk: mai ebéd: zöldbableves, inákostész- ta, vacsora: 10 deka szalámi, sajt, zöldpap­rika. A tanfolyam hallgatóinak napi prog- rammja körülbelül így alakult: Ébresztő reg­gel 6 órakor, utána reggeli fél 7-kor. majd 7 órától 12 óráig elméleti és gyakorlati foglalkozás, utána 3-ig szabadidő. 3—7-ig elméleti és gyakorlati foglalkozás, utána va­csora, melyet követett a közös vita, illetve az aznapi munka és tanulás értékelése. Biztosra vesszük, hogy az MTSB ezzel az egyhetes tanfolyamával elérte a célját é« ezzel a vidéki sportkörök újabb megerősí­tést kaptak és minden remény megvan arra, hogy ezzel még hamarabb elősegítsük a szo­cialista sport kialakítását. HIKE K SZERDA, AUGUSZTUS 5 ÜGYELETES GYÚGYSZERTAK: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Krisztina — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerda estig: ma felhőátvonulások, még néhány he­lyen eső, zivatar. Holnap kevesebb felhő, szárazabb idő, mérsékelt észa­ki szél. Az éjszakai lehűlés kissé fokozódik, a nappali hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szerda reggel: 10—13, délben 24—27 fok kö­zött. MOZI: Szabad Ifjúság. Augusztus 5-én: SZÉLE­BISRDI TAPSIFÜLES. Kezdések: vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: fél 7 és fél 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ felelős szerkesztőt SOMOGYI LÁSZLÓ Fete»*« kiadó: KIRALT LÁSZLÓ A szerkesztőség e? kiadóhivatal teteíonszámaf 20-10. 20-t 1 Szekszárd. Széchenrl-ntca 18 LL N B effTszámlaszám: 00.87« 065—-58 Előfizetési díj? havi ff.-— forint. Baranvamegvei Szikra Nvomda Pécs. Munkács* Mihál* otca 18. ml Telefont 20 27 A nyomdáért felelt MELLES REZS&

Next

/
Oldalképek
Tartalom